Napi gondolatok

Jézus neve és Szent Bernardin

Csel 4, 8-12
Ma, sienai Szent Bernardin ünnepén, mivel, hogy õ nagy buzgalommal terjesztette Jézus neve tiszteletét, ezért választották a mai ünnepre ezt a szentleckét, melyben Péter, a béna meggyógyítása után kijelenti, hogy nincs más név az ég alatt, amelyben üdvözülhetnénk, csak Jézus Krisztus neve.
Sienai Szent Bernardin, amikor Jézus neve tiszteletét terjesztette, számára nem egy monogram, vagy egy ájtatosság volt a lényeg, hanem ezek emlékeztetnek arra, amirõl a mai szentlecke beszél: Jézus neve nélkül nincs üdvösség.
Valakinek a nevét viselni hozzátartozást jelent. Aki Jézus nevét viseli, az Jézushoz tartozik. És aki hozzátartozik, azt Jézus üdvözíti.
Az üdvösség nem a halál után bekövetkezõ esemény, hanem már elkezdõdött. Ez egy gyógyulás, felszabadulás, mint ahogy ez a béna ember, amikor meggyógyult, nem valami pluszt kapott, hanem teljes lett. A betegség addig meggátolta abban, hogy kiteljesedjék. Az üdvösség azt jelenti, hogy igazi önmagunk leszünk, és ez más most folyamatban van.
Jó tudatosítani, hogy mi az, ami miatt félszegnek, nyomoréknak érezzük magunkat, ami miatt nem teljes a mi életünk, és ezekkel Jézushoz menjünk, mert egyedül õ tud bennünket meggyógyítani, felszabadítani.
És amikor Jézust akarjuk hirdetni másoknak, akkor van hitele a mi szavunknak, ha látják az emberek a mi életünkön azt a gyógyulást, amelyet a Jézushoz való tartozásunk megvalósított bennünk.

2017-05-20

______________________________

Mi és a Szentlélek

Csel 15, 22-31
Miután Jeruzsálemben döntést hoztak az elsõ apostoli zsinaton, Barnabással és Pállal együtt Júdás és Szilás is jött Antiochiába, hogy a zsinat döntését õk közöljék az ottani testvérekkel. Nekik kellett felolvasniuk azt az írást, amely a zsinaton született. Szép és megnyugtató e levél tartalma.
Mi és a Szentlélek úgy láttuk jónak. Összhang van Isten akarata és az õ dontésük között. Bár azelõtt viták voltak, most mindenki felismeri Isten akaratát ebben a döntésben és megszûnnek az ellentétek. Isten akaratát ma is csak közösen tudjuk felismerni. Könnyen becsapja magát az, aki azt hiszi, hogy Isten csak hozzá szól.
Nem akarunk több terhet rakni rátok, mint amennyi szükséges - mondja tovább a levél. Úgy látszik, hogy bizonyos mennyiségû teher szükséges. Jézus is azt mondja: az én terhem könnyû. Már az terhet jelent, hogy ne magunkat imádjuk, hanem Istent, hogy ne kihasználjuk és tönkretegyük testvéreinket, a teremetett világot, hanem szeressük. Ezek az alapkövetelmények, amelyekrõl a tegnep is szó volt. De ilyenek vagyunk mi, emberek, hogy újabb és újabb szabályokat találunk ki, és rakunk egymás vállára. Szent Ferenc, amikor arra kérték, hogy írjon regulát, tiltakozott, mondván, hogy a Szentlélek minden testvért vezeti, de aztán neki is be kellett látnia, hogy szükség van szabályokra. De vigyázzunk, hogy ne a szabályok határozzák meg az életünket, hanem engedjük, hogy a Szentlélek megtanítson arra, hogy mit jelent ma, ami körülményeink között szeretni Istent és testvéreinket.

2017-05-19

______________________________

Csak három dolgot

Csel 15, 7-21
A tegnap arról hallottunk, hogy Pál és Barnabás elmentek Jeruzsálembe, hogy az ügyet megvitassák az Egyház vezetõivel és döntést hozzanak arra vonatkozóan, hogy a pogányságból megtértek számára kötelezõ a mózesi törvény megtartása, vagy nem. Ez az elsõ apostoli zsinat Pálnak és Barnabásnak adott igazat. Nem kérik azoktól, akik pogányok voltak a mózesi törvény megtartását, de Jakab apostol felsorol néhány dolgot, amit mégiscsak kérnek tõlük is.
Négy, illetve három dolgot kívántak meg ezektõl a keresztényektõl: a bálványoktól való tartózkodás, a paráznaság kerülése, és a fojtott állatok, valamit a vér fogyasztásától való tartózkodás. Lehet, hogy ha nekünk kellett volna feltételeket szabnunk a pogányságból megtértek számára, más dolgokat kértünk volna tõlük, például, legalább a tíz parancsolatot tartsák be. De ha közelebbrõl megnézzük a Jakab apostol által felállított elvárásokat, felfedezzük azok mélységét. A bálványoknak bemutatott áldozatok fogyasztása egyet jelentett a bálványimádásban való részesedéssel. A bálványimádás lényege pedig az, hogy Isten helyett valamely teremtényt állítunk életünk központjába. Ezektõl pedig elvárjuk, hogy telejesítsék a mi kívánságainkat annak fejében, hogy nekik áldozatot mutatunk be. Tehát valójában mi vagyunk a középpontban, a magunk kívánságaival. minden más a mi vágyaink teljesítését szolgálja, beleértve Istent is. Ez a bálványimádás.
A paráznaság ehhez hasonló: szintén én vagyok a központban, és a többi ember arra van, hogy nekem örömet okozzon.
A fojtott állatot azért nem szabadott megenni, mert benne maradt a vér, és szemita ember számára a vér az életetõ elemet jelentette. Úgy gondolták, hogy a vér ad életet az állatoknak és az embereknek. Mi ma léleknek nevezzük ezt az elemet. Amikor tönkretesszük a természetet, lehetetlnné tesszük más emberek életét, akkor a vérét isszuk.
Nos, ezek a magatartásformák azok, amelyeket kerülnie kell a keresztényeknek, az elsõ keresztényeknek úgy, mint nekünk, ahhoz, hogy az evangélium gyökeret verhessen a lelkünkben.

2017-05-18

______________________________

Egységben maradni

Csel 15, 1-6
Elég kényes témán különböztek össze az atiochiai keresztények. Egyesek azt állították, hogy ha valaki keresztény akar lenni, elõbb a zsidó vallást kell magára vállalnia, aminek a jele volt a körülmetélés, mert a keresztény hit maga is a zsidó vallásra épül. És ez nem is annyira buta álláspont, mert a mai napig sem tudunk Jézus Krisztusról beszélni anélkül, hogy ne tennénk utalásokat az Ószövetségre, a zsidó nép vallásos szokásaira. Maga a Tízparancsolat is, melyet útmutatóként használunk a lelki életben, a zsidó vallás fõ pillére.
Persze, Pálnak és Barnabásnak is igaza volt, hisz maga Jézus fel akarta szabadítani követõit a zsidó vallás rengeteg szabályai, elõírásai rabságából.
Érdekes, hogy az antiochiaiak nem hoztak egy döntést a maguk szakállára ebben a témában, hanem elküldték Pált és Barnabást Jeruzsálembe, hogy az Egyház vezetõi hozzanak döntést ebben a kérdésben. Akoriban ezt az utat megtenni nem volt könnyû, de az egységhez annyira ragaszkodtak, hogy vállalták ezt az áldozatot.
Megtanulhatjuk Páltól és Barnabástól, hogy bár õk meg voltak gyõzõdve arról a maguk igazáról, megvolt bennük az alázat, hogy alávessék magukat azok döntésének, akikre bízta Krisztus az Egyház vezetését.
Ugyanez a hit él bennünk is, hogy az Egyházat ma is a Szentlélek vezeti, és még ha nem is értünk egyet minden döntéssel, amit az Egyház vezetõsége meghoz, mégis készek vagyunk áldozatokra is, azért, hogy egységben maradjunk. Nem betyárbecsületbõl, hanem a béli meggyõzõdésünkbõl, hogy az egymás iránti szeretet többet ér, mint az, hogy kinek van igaza, és hogy Isten nem engedi, hogy az õ Egyháza tévútra jusson.

2017-05-17

______________________________

Vissza merek menni?

Csel 14, 19-28
Számomra Pál és Barnabás történetében megdöbbentõ az õ bátorságuk. Vissza mernek menni azokba a városokba, ahol bûntalmazták õket, és nem is akárhogy. Lisztrában nem csak egy-két sértõ szót hangzott el, hanem addig hajigálták kövekkel Pált, amíg elájult, és azt hitték, hogy meghalt. Mégis visszatértek Lisztrába és Ikoniumba, meg Antiochiaba, ahonnan elõbb el kellett menekülniük.
Visszatértek, mert az ottani testvéreknek szükségük volt vigasztalásra, bátorításra. Sok viszontagságon keresztül fogunk eljutni az Isten országába - mondotték nekik.
Nekünk is nagy szükségünk van erre a lelki erõre, bátorságra, mert hajlunk arra, hogy ha valahol megbántottak, vagy nem megfelelõképpen viselkedtek velünk szemben, azt a helyet, azt a házat kerüljük. És még inkább így vagyunk egyes testvérekkel szemben, akik, szerintünk, nem megfelelõképpen viselkedtek velünk szemben. Hajlamosak vagyunk elszigetelõdni tõlük, kerülni a társaságukat. Pedig bennük is sok jóság van, melynek bátorításra, vigasztalásra van szüksége, hogy növekedjen. A testvéreink iránti szeretetbõl vállalt áldozatok árán jutunk be mi is az Isten országába.

2017-05-16

______________________________

A dicséret nem mindig siker

Csel 14, 21-26
Pált és Barnabást követjük a missziós útjukon. Azt hallottuk, hogy Ikonium városában eredményesen hirdették az evangéliumot, de ez nem vált valami dicsõségükre, mert sokan ellenük fordultak, meg akarták kövezni õket, úgy, hogy el kellett menekülniük a nagy siker mellett onnan.
Aztán Lisztrába érkeztek, ott meggyógyítottak egy béna embert, erre az ottani pogányok azt hitték, hogy istenik jöttek közéjük és áldozatokat akartak bemutatni nekik. Itt az igehirdetésük nem nem sikeres, de az emberek istenítették öket.
Jó megtanulni az õ példájukból, hogy az igehirdetés sikeressége nem mindig jár együtt dicsérettel. Elõfordul velünk is, hogy ha valami rendkivülit teszünk, isteníteni kezdenek. Ez lehet egy jól sikerült prédikáció, egy segítségnyújtás valakinek, egy jól sikerült építmény, egy sikeres írás. Mindezekért elismerést, dicséretet kaphatunk. Milyen jól esik sütkérezni mások csodálatának a fényében. Jusson eszünkbe ilyenkor Pálnak és Barnabásnak a példája. Ismerjük be sietve, hogy nem a mi érdemünk az, amit tettünk, Isten mûveli ezeket általunk. Õt illeti a dicséret és hála.

2017-05-15

______________________________

Misszionárius Isten

Csel 13, 44-52
Szent Pál azt mondja az összegyûlt zsidóknak: elõbb nektek kellett hirdetnünk az evangéliumot, de mivel ti elutasítottátok azt, ezentúl a pogányokhoz fordulunk.
Miért is nem tudták elfogadni a zsidók Jézust? Mert az elképezéseikbe nem fért bele a misszionárius Isten. Számukra Isten elérhetetlen helyen van, és az ember csak nagy erõfeszítésekkel tud közelébe jutni. Jézus pedig azt mondta önmagáról, hogy benne Isten jött közénk, hogy tudtunkra adja a legnagyobb örömhírt, azt, hogy végtelen szeretettel szeret minket. És ezt azzal bizonyította, hogy életét adta értünk. Isten, mint egy misszionárius érkezett az emberek közé, és aki befogadta az életébe, õ maga is misszionárius lett, õ is útra kelt, hogy tovább adja az örömhírt. Így indult el Mária mindjárt a fogantatás után Erzsébethez, és így indultak el az apostolok hirdetni az evangéliumot minden népnek.
Ha befogadtuk Krisztust az életünkbe, nekünk is küldetésünk van, mi is misszionáriusok vagyunk. Isten szeretetét hirdetjük, és róla teszünk tanúságot a testvéreink iránti szeretetünkkel.

2017-05-13

______________________________

Hogy beteljesedjék

Csel 13, 26-33
Pál apostol Antiochiában Jézus Krisztusról beszél, akit Isten elküldött, de az emberek nem ismerték fel benne a Messiást. Halálra ítélték, és eltemették, de ezzel nem azt akarja elérni, hogy sajnáljuk szegényt, hogy milyen pórul járt, hanem azt mondja, hogy mindez azért történt, hogy beteljesedjék az, amit Isten megígért. Nem a halállal ér véget Jézus története, hanem folytatódik a feltámadással, azzal, hogy a tanítványi között volt több napon át, és õk errõl tesznek tanúságot. A mi életünkben is jelen vannak csalódások, szenvedések, jelen van a halál is, de mindez azért van, hogy beteljesedjék az Isten ígérete, hogy megszabadít minket, és arról tanúskodunk, hogy találkoztunk a feltámadt Krisztussal, és tapasztaljuk a mi életünkben a jelenlétét, mûködését. Nem a szenvedésé, a halálé az utolsó szó, hanem az új életé, melyet Krisztus hozott számunkra. Ez az igazi bátorítás és remény számunkra, és ezt nyújtjuk nehézségekkel küzdõ testvéreinknek is.

2017-05-12

______________________________

Lelkes közösség

Csel 12, 24 - 13, 5a
Élettel tele közösség képe tárul elénk a mai szentleckébõl. Atz antióchiai közösság büszke a prófétáira, felsorolja a neviket. Ezek nem jósok, hanem igehirdetõk, akik Isten szavát közvetítik.
És ez a lelkes közösség kiválaszt ezek közül a próféták közül kettõt, és elküldi õket idegen városokba, hogy ott is hirdessék Jézus Krisztus evangéliumát. Egy igazi szeretetközösség vágyik arra, hogy tovább adja az életet. Kérjük a Szentlelket, hogy ez a vágy bennünk is éljen, és az evangélium olyan örömhír legyen számunkra, amelyet másokkal is meg akarunk osztani, olyan életforrás, amelyben másokat is részesíteni akarunk.

2017-05-10

______________________________

Még jó, hogy üldözték õket

Csel 11, 19-26
A tegnapi szentleckében Péternek magyarázkodnia kellett, hogy miért ment be egy pogány házába. Péter érvként azt hozta fel, hogy Isten döntött úgy, hogy a pogányokat is meghívja. A Jeruzsámeben kitört üldözések nyomán a keresztények szétszóródtak pogány vidékekre. Ott is, elsõsorban a zsidók között próbálták hirdetni Jézust, de egyesek kapcsolatba kerültek görögökkel is, és azokkal is megismertették Jézust., így számos pogány Krisztus követõje lett. Szinte azt mondhatnánk, hogy ha nem lettek volna az üldözések, a keresztények nyugodtan üldögéltek volna Jeruzsálemben, és sohasem jutott volna el hozzánk az evangélium. Íme, hogyan tudja Isten jóra fordítani azt is, ami abban a pillanatban rossznak tûnik.
Kérjük a Szentlelket, hogy minket is világosítson meg, hogy a nehéz pillanatokban ne elveszítsük a reményünket, hanem felismerjük azt az újat, melyet Isten meg akar valósítani a mi életünkben, közöttünk, és bátran mûködjünk együtt vele ebben.

2017-05-09

______________________________