Napi gondolatok

Halottak napja

Halottak napján mindenikünknek eszébe jutnak azok, akiket szerettünk, szeretünk, de meghaltak. Ezért kissé személyes a mai ünnep mindenünk számára, ugyanakkor az egyház ma minden elhunytért akar imádkozni, mert attól kezdve, hogy megkereszteltek, örökre az egyház tagjai maradtak, és értük is felelõsek vagyunk, akkor is, ha nem is ismertük õket, akkor is ha személyesen senki nem emlékezik rájuk.
Ma nem csak arra emlékezünk, hogy õk meghaltak, hanem arra is, hogy Krisztus feltámadt és vele együtt õk is részesültek a feltámadásban. Szép ez az élet, és még sokáig szeretnénk élni, de néha felébred bennünk a vágy, egy jobb hely iránt, ami nem ideiglenes, nem átmeneti mint a jelenlegi, hanem örökké szép, örökké jó. Ott vár ránk Isten és ott találkozunk mindenkivel akit szeretünk és aki szeret.

2020-11-02

______________________________

Mindenszentek

Ma azt az Istent ünnepeljük, aki a szentek hazájának a gazdája. Annak a hazának, amirõl Jézus azt mondta a búcsúbeszédében, hogy elmegyek, hogy helyet készítsek nektek, hogy „ahol én vagyok, ti is ott legyetek” (Jn 14,3). Akik Isten jelenlétében vannak, azok a szentek.
Keresztény hivatásunk tkp. az, hogy az életszentség útját járjuk. Elsõre idegennek, elérhetetlennek tûnhet számunkra ez az út. Valószínû amiatt, mert a „szent” kifejezést nem a valódi értelmében használjuk. Azt gondolhatjuk, hogy szent az, aki elérte a tökéletesség legfelsõ fokát. S ezennel le is mondhatunk róla, mert a tökéletesség legfelsõ foka elérhetetlen távolságban van.
Most arra biztatok mindenkit, hogy mondjon le errõl a szentségrõl, és hallgassunk inkább arra a szóra, hogy elmegyek, hogy helyet készítsek nektek, hogy „ahol én vagyok, ti is ott legyetek” (Jn 14,3) – a mennyországban, a szentek hazájában, Isten jelenlétében. Meg kell tisztítanunk a „szent” kifejezést hamis értelmétõl, miszerint szent az, aki szomorú, megfosztja magát a örömtõl, másvilágon él, életidegen. Valaki ui. attól szent, hogy Istenhez tartozik. De milyen módon?
Maria Noël, francia költõnõ, 1930-ban ezt írja a Naplójában:
„Milyen jó, hogy Isten nem szent. Ha egy szent teremtette volna a világot, galambot teremtett volna, de kígyót nem. Megteremtette volna a galambot, de nem teremtette volna azt hímnek és lánynak, nem merte volna a szerelmet sem megteremteni, s a tavaszt sem, mely szívet megmozgat. Minden virágot talán fehérnek teremtett volna. Dicsérlek, Uram, hogy nem ilyen vagy, ezért sokszínûek a virágok. Istenem, Te nem vagy szent. Mert ha az lennél, »fegyelmet« teremtettél volna a szeretet és a megértés helyett, és ember módjára kormányoznád a világot is. Ezért vagy szent, Istenem, s ezért nyugtat meg a Te nagyságod, amikor hamis képeket festenek az emberek rólad s szentjeidrõl.”

Ez az írás megtisztítja a „szent” kifejezést a sok évszázados portól, miszerint szent az, aki aprólékosan betartja a vallási törvényeket. De hát ilyen nincs. Ezt Isten sem várja el. Isten nem a vallásos hõsöket választja ki, hanem pl. a lélekben szegényeket, akik tudják, hogy rászorulnak Isten irgalmasságára. Akikben öröm és remény van; akiket bár az egyház nem emel oltárra, nem készítenek róla szobrot vagy képet, de rá tudnak mutatni, hogy hol tapasztalják Isten szeretetét az életükben.
Életszentség tehát az, hogy vállalom az életet, mely tele van tökéletlenséggel, szenvedéssel, bûnnel, kudarcokkal, gyûlölettel, küzdelemmel, halállal. *

Ezt a világot ismeri meg Jézus is, ki életében nagyon messze állt a közvélemény által értelmezett életszentségtõl; halálában pedig „szálla alá poklokra”, életet víve oda is, amirõl esetleg végérvényesen lemondtunk.
Fr. Julianus

Astãzi îl sãrbãtorim pe Dumnezeul care este stãpânul patriei sfinților. Patria despre care spunea Isus în discursul sãu de bun rãmas cã merg acolo sã vã pregãtesc loc, „pentru ca acolo unde eu sunt, sã puteți fi și voi” (Ioan 14, 3). Cei care sunt în prezența lui Dumnezeu sunt sfinți.
Vocația noastrã creștinã este de fapt sã mergem pe calea sfințirii vieții noastre. Expresia ni se poate pãrea strãinã, inaccesibilã. Probabil pentru cã termenul „sfânt” nu este folosit în adevãratul sãu sens. Putem crede cã cel care a atins cel mai înalt grad de perfecțiune este sfânt. Și cu aceasta putem renunța la el, deoarece cel mai înalt grad de perfecțiune este la o distanțã inaccesibilã.
Acum vã îndemn pe toți sã renunțați la aceastã idee de sfințenie și sã fim atenți mai degrabã la cuvintele: voi face loc pentru voi, „acolo unde sunt, acolo veți fi și voi” (Ioan 14, 3) - în ceruri, în patria sfinților, în prezența lui Dumnezeu. Trebuie sã purificãm termenul „sfânt” de sensul sãu fals, cã sfântul este mereu trist, este lipsit de bucurie, trãiește într-o altã lume, este strãin de viațã. De fapt este sfânt cel care aparține lui Dumnezeu. Dar în ce fel?
Maria Noël, poetã francezã, scrie în Jurnalul ei în 1930:
„Ce bine cã Dumnezeu nu este sfânt. Dacã un sfânt ar fi creat lumea, ar fi creat porumbelul, dar nu șarpele. El ar fi creat porumbelul, dar nu l-ar fi creat mascul și femelã, nu ar fi îndrãznit sã creeze dragoste, nici primãvara care îi pune în mișcare inima. El ar fi creat doar flori albe. Te preamãresc Doamne cã nu ești așa, de aceea florile au diferite culori. Doamne, nu ești sfânt. Pentru cã, dacã ai fi fost, ai fi creat „disciplinã” în loc de iubire și înțelegere și ai conduce lumea ca și o ființã umanã. De aceea ești sfânt, Dumnezeul meu, și de aceea mãreția ta mã liniștește atunci când oamenii prezintã imagini false despre tine și despre sfinții tãi. ”
Aceastã scriere purificã termenul „sfânt” de praful care s-a depus pe el în cursul multor secole, care afirmã cã sfânt este cel care respectã meticulos legile religioase. Dar nu existã așa ceva. Dumnezeu nu pretinde asta. Dumnezeu nu alege eroi religioși, ci de ex. sãracii în duh care știu cã au nevoie de mila lui Dumnezeu. În cine existã bucurie și speranțã; care, deși nu sunt ridicați pe altar de bisericã, nu se confecționeazã statui sau icoane despre ei, dar ne pot indica unde experimenteazã ei dragostea lui Dumnezeu în viața lor.
Deci sfințenia vieții este sã-ți accepți viața plinã de imperfecțiune, suferințã, pãcat, eșec, urã, luptã, moarte.
Aceastã lume a fost cunoscutã și de Isus, care în viața sa a fost foarte departe de sfințenia în sensul interpretat de opinia publicã; iar în moartea sa „s-a coborât în iad”, aducând viața și în locurile la care poate cã am renunțat pentru totdeauna.

2020-11-01

______________________________

Utolsó helyrõl nézni

Lk 14,1.7-11
Aki az elsõ helyek keresésével van elfoglalva, annak lényegesebb a szék, mint a meghívás vagy mint az asztal. És aki csak az elsõ hellyel van megszokva, az csak egyoldalúan látja a világot: mindig ugyanonnan. Ezért is mondja Jézus az elsõ helyet keresõnek: „ha meghívnak, menj, telepedj le az utolsó helyre” (10). Így talán a meghívott átérezheti, mit jelent az utolsók helyzetébõl szemlélni a világot.
Fr. Julianus

2020-10-31

______________________________

Terméketlen csend

Lk 14,1-6
A farizeusok hogyan lépnek vagy nem lépnek kapcsolatba Jézussal, igen érdekes. Elõször is „figyelik” õt. Majd Jézus kérdésére (szabad-e szombaton gyógyítani) mélyen „hallgatnak”. Végül a gyógyítás utáni szembesítõ kérdésre pedig „nem tudnak ellent mondani”.
Két provokatív kérdés és egy provokatív cselekedet: és a farizeusok egy szót sem szólnak. Ez a csend azonban terméketlen csend. Nevezzük inkább némaságnak: jellemzõ rá a tehetetlenség és tanácstalanság. E némaság mögött közöny és üresség bujkál.
Jézus azonban nem képes szenvtelenül túlnézni azon a betegen, akin segíthet. Azt az üzenetet hordozza, hogy most semmi sem értékesebb számomra, mint te: sem a törvény, sem a törvény fanatikus õrei, akik büszkeségükkel elzárják magukat Istentõl. A farizeusokkal ellentétben Jézus keresi a kapcsolódást: ami most neked fontos, az fontos nekem is.
Fr. Julianus

2020-10-30

______________________________

Hol és miben van jelen?

Lk 13,31-35
Heródes fenyegetõ hatalma nem bizonytalanítja el Jézust: nem kényszeríti menekülésre. Jézus ui. szembenéz sorsával, az igaz próféták sorsával. Az uralkodó társadalmi rend nem kelt benne félelmet, hanem nyíltan vállalja azt, hogy másként gondolkodik.
Ma az erõsebb hatalma azt a veszélyt rejtegeti, hogy mindent gazdasági szempontból szemléljek és ítéljek: megéri vagy nem éri. Napi eseményeimben inkább igyekszem keresni, hogy hol és miben van jelen az Isten; találkozásaimban és fáradozásaimban igyekszem észlelni az Áldottat, aki az Úr nevében jön.
Fr. Julianus

2020-10-29

______________________________

Simon és Júdás

Lk 6,12-16
A mai ünnep könyörgése így kezdõdik: "Istenünk, te úgy akartad, hogy apostolaid által jussunk el neved ismeretére".
Igaz, hogy az apostoloknak köszönhetõ az Egyház tanításának foglalata. A szentmise könyörgése azonban ezen túlmutat. Isten nevének ismerete többet jelent az iskolás ismereteknél. A kis katekizmus kérdéseire a válaszokat megtanulhatom, a legfontosabb kérdés mégis az marad, hogy te kinek tartasz engem. Az imádság (fõként a Szentírással való imádság) elindíthat azon az úton, hogy Jézust egyre bensõségesebben megismerjem.
A ma ünnepelt Júdás apostolnak tulajdonított levél végsõ konklúziója erre az ismeretre biztat: „Ti ellenben, szeretteim, épüljetek rá legszentebb hitetekre, imádkozzatok a Szentlélekben, õrizzétek meg magatokat Isten szeretetében, s várjátok a mi Urunknak, Jézus Krisztusnak irgalmasságát az örök életre!” (Júd 1,20-21).
Fr. Julianus

2020-10-28

______________________________

Fejlõdésemet szolgálták...

Lk 13,18-21
A mustármag kis, jelentéktelen valóság. Ha a gazda elveti, áldássá válik; az ég madarainak életterévé.
Megszülettem, felnõttem: közben képességek és készségek születtek és fejlõdtek.
Egy csomó minden tõlem független folyamatok halmaza: az élet kezdete és vége; hivatásom története; kapcsolataim; az évszakok és azoknak szépségei; egy gyönyörû zene vagy festmény rám gyakorolt hatása.
A mai evangélium kapcsán végignézhetem, hogy melyek azok a történések, események, személyek az életemben, melyek az életet és a fejlõdésemet szolgálták, melyekbõl áldás született, valamint az Istennel való kapcsolatomat elõmozdították.
fr. Julianus

2020-10-27

______________________________

A hetedik nap

Lk 13,10-17
A törvény emberei nagyon jól tudják, hogy "hat nap van, amikor dolgozni kell", a szombat pedig a nyugalom napja. Ezt senki sem kérdõjelezi meg, mert megdönthetetlen axióma. A teremtéstörténetet is többek között ennek alátámasztására írták meg: a hetedik nap még Isten is megpihent.
Jézus azonban arra mutat rá, hogy át kellene gondolni ezt a hetedik napot: a nyugalom napja ui. még hátravan. Isten a teremtõ munkáját még nem fejezte be. Itt van pl. valaki, akit a sátán 18 éve megkötözve tart. Majd amikor fordítva lesz: majd miután a sátánt megkötözik, utána jöhet a nyugalom napja. De addig is a szombati napokon nem mi teszünk tiszteletet Istennek (fenntartva a többi hat napot magunknak), hanem õ cselekszik rajtunk gyógyító irgalmával. Ez a mi ünneplésünk tárgya.
Fr. Julianus

2020-10-26

______________________________

Évközi 30. vasárnap

Megfigyelhettük az utóbbi vasárnapokon, hogy Jézust különféle csoportok próbálták csapdába csalni hogy aztán vádolni tudják. Most farizeusok kerültek ismét Jézus elé. A farizeusokat a tisztelte a nép buzgó vallásosságukért, a törvény iránti hûségükért. A legképzettebb emberüket küldték Jézushoz, hogy vitatkozom vele. Ez pedig egy kérdéssel fordult Jézushoz: mester, melyik a nagy parancs a parancsok között? A fordítás, melyet a szentmisén használunk félrevezethet bennünket. Nem azt akarja kérdezni az írástudó, hogy melyik a sok parancs közül a legnagyobb. Az írástudók Bibliából 613 parancsot olvastak ki, és sokat vitatkoztak azon, hogy ezek közül melyik a legfontosabb, de az írástudó nem azt kérdezte Jézustól, hanem azt, hogy melyik a nagy parancsolat. Ez nem egy ártatlan kérdés volt. A választ minden zsidó tudta, hisz már gyermekkorban megtanulták, hogy a nagy parancsolat, melyet még Isten is megtart, a szombati nyugalom. Egy példával próbálom megértetni, hogy az írástudó miért tette fel Jézusnak ezt a kérdést: ha a rendõr gyorshajtásért megállít itt a városban, megkérdi, mennyi a megengedett sebesség helyiségen belül? A rendõr nem kételkedik abban, hogy én tudom hogy csak 50-nel szabadna mennem, de ha megadom neki a helyes választ, erre azt fogja kérdezni, hogy akkor miért ment 80-nal? És megbüntet. Ugyanígy, az írástudó is azt várta Jézustól, hogy rávágja a választ: a nagy parancsolat a szombat megtartása. Alig várta, hogy kérdõre vonhassa Jézust: akkor miért nem tartod meg? Jézus azonban nem állt le vitatkozni az írástudóval a parancsolatok témájában, mert nem az volt a célja hogy bebizonyítsa az igazát, hogy legyõzze a másikat, hanem, hogy megnyissa a szívét neki is a változásra, az evangélium befogadására. Ezért Jézus olyan választ adott, amely nincs a 613 parancs között. Egyik parancs sem kezdõdik úgy, hogy szeress. Az ószövetségi szentírásban 248-szor fordul elõ a szeretet szó, de a Tóra nem beszél arról, hogy Isten szeret. Miért? Mert a pogány népek hiedelmeiben jelen volt az, hogy az õ bálvány-istenük szeret, de sok esetben ez a szeretet erotikus vonatkozású volt, ez pedig a zsidó számára elfogadhatatlan volt. Éppen ezért Istenrõl állították, hogy haragszik, bánkódik, parancsol és követel, de nem azt, hogy szeret. Ennek eredménye az volt, hogy az emberek féltek Istentõl.
Jézus tehát, ahelyett, hogy valamelyik parancsot idézte volna, azt az imát idézte, melyet minden zsidó naponta elmond: halld Izrael, szeresd a te Uradat, Istenedet minden képességeddel, teljes mivoltoddal. Jézus kiegészíti ezt az imát azzal, hogy az értelmeddel is szeresd Istent, mert nem lehet igazán szeretni azt, akit nem ismerünk. Jézus azért jött közénk, hogy megismertesse velünk az Istent, hogy szeretni tudjuk. Nem lehet a hitet csupán érzelmekre építeni, szükség van az értelem használatára is, mint ahogy az emberek közötti kapcsolatban nem elég valamit érezni a másik iránt. Meg kell ismerni a másikat, hogy dönteni tudjak mellette. Milyen felszabadító ereje van annak, amikor valaki felismeri, hogy nem engedelmeskednie kell Istennek, nem a parancsokat kell megtartania, hanem építeni Istennel a szeretetkapcsolatot. Nem félelemben kell élni a hitünket, hanem annak örömében, hogy Isten szeret minket, és mi szeretjük õt.
De Jézus azt is tudja, hogy az embernek nem elég Isten szeretete ahhoz, hogy boldog legyen. Szükségünk van az embertársainkra is. És Jézus úgy gondolja, hogy az embertársunkkal való kapcsolat éppolyan fontos, mint az Istennel való kapcsolat. Szeressük embertársunkat, ez nem feltétlenül érzelmet jelent, hanem azt, hogy a másik embernek a javát akarom és azt teszem ami neki jó. Ezért toldta hozzá Jézus az elõzõ parancsolathoz a másodikat, az embertárs iránti szeretet parancsát. Ez is idézet a Bibliából, a Leviták könyvébõl, ahol Isten megparancsolja választott nép fiainak, hogy szeressék azokat, akik az õ népükhöz tartoznak. Jézus azonban nem elégszik meg ezzel, azt mondja tanítványainak: szeressétek egymást, ahogy én szerettelek titeket. Õ pedig úgy szeretett minket, hogy életét adta értünk. Sõt, Jézus azt is kéri tanítványaitól, hogy szeressék az ellenségeinket is. Az Õ szemében nem igazi az Isten iránti szeretet, ha nem forrásozik belõle az embertársaink iránti szeretet is.
Az evangélium nem számol be arról, hogy hogyan reagált ez az írástudó Jézus válaszára, de azt tudjuk, hogy mi hogyan reagálunk erre. Kérdezzük meg magunktól, hogy mi áll a mi életünk középpontjában. Nézzük meg, hogy a döntéseinkben milyen szerepe van az Isten iránti szeretetnek és az embertársaink iránti szeretetnek? A nagy változás, amit Jézus az életünkben meg szeretne valósítani az, hogy nem magunk körül forogjunk, hanem Istenre figyelve tegyük a jót, amit Isten általunk akar megvalósítani testvéreink javára.

Am observat în ultimele duminici cã diferite grupuri au încercat sã-i întindã curse lui Isus, pentru ca sã-l poatã acuza. Acum fariseii s-au prezentat din nou înaintea lui Isus. Fariseii erau respectați de oameni pentru religiozitatea lor zeloasã, pentru fidelitatea lor fațã de lege. Ei și-au trimis omul cel mai pregãtit la Isus sã discute cu el. Iar el i-a adresat o întrebare: „Învãțãtorule, care este porunca cea mare dintre porunci? Traducerea pe care o folosim la Liturghie ne poate induce în eroare. Cãrturarul nu vrea sã întrebe care dintre multele porunci este cea mai mare. Cãrturarii au gãsit 613 porunci în Biblie și au avut loc multe discuții între ei despre aceste porunci, care dintre ele era cea mai importantã. Dar cãrturarul nu despre asta l-a întrebat pe Isus, ci a întrebat care este porunca cea mare. Aceasta nu era o întrebare inocentã. Rãspunsul era cunoscut de toți evreii, deoarece ei învãțaserã în copilãrie cã marea poruncã pe care chiar Dumnezeu o pãzește este odihna Sabatului. Cu un exemplu încerc sã clarific de ce cãrturarul i-a pus lui Isus aceastã întrebare: dacã un ofițer de poliție mã oprește aici în oraș pentru cã am depãțit viteza legalã, mã întreabã, care este limita de vitezã în localitate? Polițistul nu are nicio îndoialã cã știu cã ar trebui sã merg doar cu 50, dar dacã îi dau rãspunsul corect, el mã va întreba, atunci de ce am circulat cu 80? Și îmi dã amendã. În același mod, cãrturarul se aștepta ca Isus sã rãspundã: marea poruncã este odihna de sãmbãtã. Abia aștepta sã-l întrebe pe Isus: atunci de ce n-o pãzești? Isus însã nu a vrut sã intre în discuții cu cãrturarul pe tema poruncilor, deoarece scopul sãu nu era sã-și demonstreze adevãrul sau sã-l învingã pe cãrturar, ci sã-i deschidã inima pentru schimbare, pentru a îmbrãțișa Evanghelia. Prin urmare, Isus a dat un rãspuns care nu se aflã printre cele 613 porunci. Niciuna dintre porunci nu vorbește despre iubire. Cuvântul iubire apare de 248 de ori în Vechiului Testament, dar Tora nu vorbește despre iubirea lui Dumnezeu. De ce? Pentru cã în credințele popoarelor pãgâne zeul lor idol iubea, dar în multe cazuri aceastã dragoste era eroticã, și acest lucru era inacceptabil pentru evreu. De aceea afimau despre Dumnezeu sentimente ca supãrare, îndurerare, dar nu iubire. Rezultatul a fost cã oamenii se temeau de Dumnezeu.
Așadar, în loc sã citeze una dintre porunci, Isus a citat rugãciunea pe care fiecare evreu o spune zilnic: ascultã Israel, iubește-l pe Domnul, Dumnezeul tãu cu toatã capacitatea ta, cu toatã ființa ta. Isus completeazã aceastã rugãciune, afirmând cã trebuie sã-l iubim pe Dumnezeu și cu intelectul nostru, cu mintea noastrã, pentru cã nu-l potem iubi cu adevãrat pe cel pe care nu-l cunoaștem. Isus a venit printre noi pentru a ne face sã-L cunoaștem pe Dumnezeu, astfel încât sã-l putem iubi. Nu este posibil sã construim credința numai pe emoții, este necesar sã ne folosim și mintea, așa cum nu este suficient sã simți ceva pentru celãlalt într-o relație de iubire între oameni. Trebuie sã-l cunosc pe celãlalt, ca sã mã pot dedica lui. Ce putere eliberatoare are sã știm cã nu subordonarea noastrã lui Dumnezeu, nu respectarea poruncilor este lucrul cel mai important ci construirea unei relații de iubire cu Dumnezeu. Nu ar trebui sã ne trãim credința în fricã, ci în bucuria cã Dumnezeu ne iubește și noi Îl iubim.
Dar Isus știe, de asemenea, cã nu ne este suficientã iubirea fațã de Dumnezeu pentru a fi fericiti. Avem nevoie și de semenii noștri. Iar Isus crede cã o relația de iubire cu semenii noștri este la fel de importantã ca cea cu Dumnezeu. Sã ne iubim semenii, nu înseamnã neapãrat emoție, ci a dori și a face ceea ce este spre binele lor. De aceea, Isus a adãugat a doua poruncã la porunca anterioarã, porunca iubirii pentru semenii noștrii. Acesta este, de asemenea, un citat din Biblie, din cartea Leviților, unde Dumnezeu poruncește fiilor poporului ales sã-i iubeascã pe toși cei care aparțin poporului lor. Dar Isus nu se mulțumește cu acest lucru, le spune ucenicilor sãi: iubiți-vã unii pe alții așa cum eu v-am iubit pe voi. Și ne-a iubit dându-și viața pentru noi. Mai mult, Isus le cere discipolilor sãi sã-i iubeascã și pe dușmanii lor. În ochii Lui, iubirea pentru Dumnezeu nu este realã dacã nu dã naștere iubirii pentru semenii noștri.
Evanghelia nu relateazã cum a reacționat acest cãrturar la rãspunsul lui Isus, dar știm cum reacționãm noi. Sã ne întrebãm ce este în centrul vieții noastre. Sã vedem ce rol are iubirea pentru Dumnezeu și iubirea pentru semenii noștri în deciziile noastre? Marea schimbare pe care Isus vrea s-o înfãpuieascã în viața noastrã este sã nu ne mai învârtim în jurul nostru, ci iubindu-l pe Dumnezeu sã înfãptuim acel bine pe care Dumnezeu dorește sã îl realizãm pentru binele fraților noștri.

2020-10-25

______________________________

Még nem felnõtt Krisztus teste

Ef 4,7-1 6
Szent Pál Krisztus testérõl beszél a mai szentleckében. Krisztus teste belõlünk tevõdik össze, és mindegyikünknek Krisztus valamilyen feladatot szán. Ez a test, az emberi testhez hasonló módon fejlõdik, a gyermekkortól az érett felnõttkorig. Krisztus tanítókat, nevelõjüket, pásztorokat rendelt mellé, hogy neveljék, segítsék a fejlõdésben. Annak a jele, hogy felnõtté vált az, hogy a tagok szeretetben, egységben élnek egymással. Ha nem élünk szeretetben, még nem vagyunk elég felnõttek a hit terén.
Na de, ez a szeretet szó már nagyon elcsépelt lett. Ha sokat emlegetjük, ahelyett, hogy lelkesítene, csak idegesít. Lehet, azért, mert nehezen érthetõ, mit jelent konkréton szeretetben élni. Az nem tõlünk függ, hogy mit érzünk a másik iránt, és nem is az a fontos, hanem az, hogy a javát akarjuk, elsõsorban azoknak, akikkel együtt élünk, akik valamiképp hozzánk tartoznak, majd azoknak, akikkel kapcsolatba kerülünk.

2020-10-24

______________________________