Napi gondolatok

Újszerûen

2015-01-07

______________________________

Vízkereszt

Urunk epifániáját, megjelenését ünnepeljük, más szóval az istenségének a kinyilvánítását. Már a pogány görögök ezt a kifejezést használták. Amikor Isten csodás módon megmutatta erejét, epifániáról beszéltek. A keleti keresztények epifániakor Jézus Krisztus megkeresztelkedését ünneplik, mert ott mutatkozott meg elõször Krisztus, mint Isten Fia az emberek elõtt. Mi is megemlékezünk errõl, azért szenteltünk a szentmise kezdetén vizet. Mégis, úgy gondoljuk, hogy Jézus istensége már a születése pillanatában megmutatkozott.
Jézus születésekor két csoportot különböztethetünk meg az evangélium alapján. Az egyik ezeknek a napkeleti bölcseknek a csoportja, akiknek az élete megváltozik a Jézussal való találkozás során, és vélük ellentétben ott van a másik csoport, a hatalmasok, a politikai és vallási vezetõk, akik nem akarnak semmilyen változást, sem társadalmi téren, sem a vallás terén, ezért elzárkóznak Isten megnyilatkozása, epifániája elõl.
A keresztények mindig nagy rokonszenvvel viszonyultak az evangéliumban szereplõ napkeleti bölcsek iránt. A végén megértjük, azt, hogy miért.
Kezdettõl szerettek volna többet megtudni róluk: honnan jöttek, hányan voltak, hogy hívták õket, mivel utaztak, mit csináltak, miután visszatértek hazájukba, hol vannak eltemetve. így született róluk szóló számos történet. Rájuk fogták, hogy királyok voltak, és nem véletlenül, mert Izajás, meg a zsoltárok arról beszélnek, hogy királyok fognak jönni, és ajándékaikkal hódolni a Messiás elõtt. Azt is rájuk fogták, hogy hárman voltak. Ez abból ered, hogy háromféle ajándékot hoztak, aranyat, tömjént, és mirhát… A tudósok a csillagot is próbálták azonosítani valami korabeli égi jelenséggel, és legtöbben a Halley üstökösre gondoltak, amely minden 77 évben egyszer visszatér. Csak, hogy ez az üstökös Jézus születése elõtt már 6-7 évvel már elhúzott. A Számok könyvében olvastuk nem rég Bálám történetét. Õ is egy mágus volt, akit Bálák király felbérelt arra, hogy megátkozza Izraelt. Õ azonban jóslatot mondott a választott néprõl. Egy csillag jövetelét jövendölte meg. Világos, hogy a csillag, amelyrõl Bálám beszél, valójában egy személy, amely uralkodni fog a népek fölött.
A mágusok csoportja tehát jelképezi mindazokat, akik örvendenek Jézus királysága eljövetelének, és az õ országának akarnak tagjai lenni. Az Újszövetség gyakran azonosítja Jézust a csillaggal, a fénnyel. Zakariás a Benediktuszban azt mondja, hogy Õ a felkelõ napunk, aki hozzánk jött a magasságból. Az öreg Simeon is azt mondja, hogy fényessége lesz az egész világnak. A pásztorokat is fény vette körül, amikor az angyal megjelent nekik.
Mi jellemzi ezeket a mágusokat? Elõször is, hogy felemelik tekintetüket a fény felé. Mi sem csupán a körülöttünk levõ dolgokat vesszük figyelembe, hanem feltekintünk a fényre, mely megvilágítja életünket.
Másik tulajdonságuk, hogy hallgatnak a belsõ hangra, amely cselekvésre indítja õket. Nem elégszenek meg azzal, hogy éljenek egyik napról a másikra, hanem keresik az értelmét az életüknek, mernek elindulni.
Útjuk közben beleütköznek a másik csoport képviselõibe, élõkön Heródes királyba. Olyan emberek ezek, akik elkábultak a hatalomtól, a birtoklástól, a másoktól kapott dicséretektõl. Heródes a saját családja tagjai közül is többeket megöletett azért, hogy nehogy valaki elvehesse tõle a trónt. Nem csoda, hogy megrémült annak hallatán, hogy megszületett a Messiás király.
És Heródessel együtt megrémült egész Jeruzsálem. Jeruzsálem jelképezi itt azt a politikai és vallási intézményt, amely akkor uralkodott, és amely annyira kimozdíthatatlan, hogy oda az Úr csillagának fénye nem tud behatolni. A mágusok is, amikor Heródes palotájához értek, eltûnt a szemük elõl a csillag, csak amikor eltávoztak Jeruzsálembõl, akkor kezdték ismét látni.
Heródes összehívta a fõpapokat, írástudókat, hogy megtudja, hol kell megszületnie a Messiásnak. És ezek tudják. Kezükben a szentírással elszalasztják a lehetõséget az új életre. Amikor az ember tudja az igazságot, de nem akarja az életét hozzá igazítani, akkor hazugságban él. Íme, Heródes is hazudik a mágusoknak, hogy õ el akar menni, és hódolni a Messiás elõtt.
A háromféle ajándék, amelyet a mágusok vittek különféle értelmezést kaptak. Aranyat a királynak szoktak adni az alattvalói, mintegy elismerve fölöttük való uralmát. Tömjént a papok szoktak felajánlani Istennek. Aki Krisztushoz tartozik, mind részesül Krisztus egyetemes papságában. A mirha a menyasszonynak volt az illatszere. Az énekek énekében többször is találkozik vele. Az Istennel való szeretetszövetség jele.
Most ezeket az ajándékokat pogányok ajánlják fel, jelezve, hogy most már nem csak a zsidó nép az Úr jegyese, hanem minden nép. Mi vagyunk az új Izrael. A nevünkben fejezték ki ezt a mágusok. Íme, ezért lettek ennyire kedvesek a keresztények szemében ezek a mágusok.

2015-01-06

______________________________

Vádol a szívünk?

1Jn 3, 11-21
A szentleckében János a kedvenc témájáról, a szeretetrõl beszél. Azt mondja, hogy a szívünk vádol minket, emiatt nem tudunk teljes bizalommal lenni Isten iránt. Épp ezért, meg akar tanítani arra, hogyan tudjuk megnyugtatni a szívünket. Elõször is tudatosítjuk, hogy Isten nagyobb a mi szívünknél. Tudjuk, hogy a szív itt nem érzelmeket jelent, hanem a személyiségünk központját. Nevezhetjük lelkiismeretnek is. Isten nagyobb a mi szívünknél, vagyis jobban szeret minket, mint amennyire mi önmagunkat szeretni tudjuk. Mi azonban a szívünket csak úgy tudjuk megnyugtatni, ha nem csak szóval, hanem tettekkel szeretünk, ha nem csak mondjuk Istennek, hogy szeretjük õt, hanem cselekedeteinkkel, magatartásunkkal, döntéseinkkel meg is mutatjuk szeretetünket. Így, ha a múltban tévedtünk is, a szívünk nem fog tovább vádolni minket, és bizalommal merünk Istenhez fordulni.
Ezen a változáson ment át Natanael is, a mai evangéliumban. Kezdetben elutasította Jézust: jöhet-e valami jó Názáretbõl? – mondta. Meg volt gyõzõdve, hogy nem lehet Jézus a Messiás, mert nem olyan volt, amilyennek az ismeretei alapján lennie kellene a Messiásnak. Nem ragadt le mégsem az elméleteknél, hanem vette a fáradtságot, hogy személyesen meggyõzõdjön az igazságról. Cselekvésre szánta el magát, és merte megváltoztatni elképzeléseit.
Ahhoz, hogy növekedjen a Jézus iránti szeretet bennünk, nekünk is erre van szükségünk. Ne sajnáljuk a fáradtságot arra, hogy keressük a Véle való találkozást. Utána már nem azon fogunk szomorkodni, hogy mennyi mindenben tévedtünk, hanem annak örülünk, hogy konkrét döntéseinkkel, tetteinkkel meg tudtuk mutatni, hogy szeretjük õt.

2015-01-05

______________________________

Karácsony utáni 2. vasárnap

Karácsony fényei kezdtek elhalványulni. Most, hogy az ünneplés alább hagyott, a liturgiánk segíteni akar abban, hogy mélyebben átelmélkedjük karácsony titkát.
A szent János evangéliumának a prológusát olvastuk újra el.
A világosság a világba jött, de a világ nem ismerte fel õt. Titokzatos szavak. Csupa filozófia. A lényeget azonban mindnyájan megértjük. Két személy, akik szeretik egymást, de nagyon hosszú ideig nem találkoztak, mikor ismét együtt vannak. bizonyos jelekbõl lassanként felismerik a szeretett személyt. A világ, amelyet Isten megteremtett, és amelyet ennyire szeret, most õt nem ismeri fel. Nagyon fontos, hogy képesek vagyunk-e felismerni Jézus Krisztusban a közénk jött Istent, mert Isten számunkra nem csak valaki, akit szeretünk, és õ is szeret bennünket, hanem szükségünk van Istenre. Isten nélkül sosem tud a mi életünk teljes lenni. Az Isten nélküli életnek nincs értelme. Mint ahogy egy sas életének az ad értelmet, hogy felszállhat a magasba, és nem az, hogy egy szûk ketrecben üldögéljen várva az ennivalót, mi is csak akkor tudunk szabadon élni, szárnyalni, ha Istennel éljük az életünket. Ha nem, olyan az életünk, mint a rab madáré, akit etetnek, hogy ne pusztuljon el, de senkinek sincs semmi célja vele.
Akik azonban befogadják – folytatja az evangélista, - Isten gyermekei lesznek. Ez a vágy ott van bennünk, mert Isten belénk teremtette. Nem elég nekünk ez a földi élet. Nem elég az, amire lehetõségeink vannak ebben az életben. Mi a végtelenre vágyunk.
János arra is felhívja a figyelmünket, hogy a mi igazi származásunk nem a testi származás. Nem a vér, a test a mi eredetünk, hanem maga Isten. Istentõl jövünk, és ezért vágyunk Istenre, és Isten is vágyik ránk. Ez karácsony csodálatos üzenete.
Hogy Mennyire vágyik ránk Isten, ezt mutatja karácsony. Testté lett, és közöttünk lakott. Magára vette az emberi mulandó testet. Tehát, ha Jézust nem feszítették volna keresztre, õ akkor is meghalt volna, ha egyéb miatt nem, öregségben, mert az emberi élet minden összetevõjét vállalta, csak velünk lehessen.
Az eredeti szövegben nem csak az van, hogy közöttünk lakozott, hanem, hogy közénk verte fel a sátrát. A pusztában vándorló nép sátrakban lakott, idõnként felszedte a sátrát és tovább ment, Isten is sátorban lakott közülük, és mindenhova elkísérte népét. Ugyanígy Isten elkísér bennünket is, a mi életünk változandóságai közepette mindig ott ver sátrat, ahol mi vagyunk. Jó, ha nem feledkezünk el arról, hogy úton vagyunk, hogy semmi sem végleges ebben az életben, hogy bármennyi szép és jó dologban van részünk, mindentõl, és mindenkitõl el kell egyszer válnunk, de nem azért, hogy mindent elveszítsünk, hanem, hogy ami igazi érték, azt örökre megkapjuk.
Íme, erre tanít bennünket a karácsony ünnepe.

2015-01-04

______________________________

Jézus neve

2015-01-03

______________________________

Nagy Szent Vazul és Nazianzi Szent Gergely

2015-01-02

______________________________

Ott volt a templomban

2014-12-30

______________________________

A ház

2014-12-24

______________________________

Újszerûen

2014-12-23

______________________________

Visszaadni

2014-12-22

______________________________