Napi gondolatok

Kétféle tanúság

Az egyházunk, mint jó tanító, tudja, hogy mennyire nehéz hinni a feltámadásban. Éppen ezért ez alatt a nyolcad alatt minden nap beszámol azokról a pillanatokról, amikor a feltámadt Krisztus megjelent tanítványainak, hogy megerõsítse õket a hitükben. Most Szent Máté evangéliumából arról hallottunk, hogy a feltámadt Krisztus találkozott az asszonyokkal, akik a sírjához siettek. Õk a sírt üresen találták, de ott volt egy angyal, aki hirdette nekik Jézus feltámadását. És miközben õk siettek megvinni a hírt az apostoloknak, magával Jézussal találkoztak, aki így szólt hozzájuk: "ne féljetek, menjetek és mondjátok meg testvéreimnek, hogy menjenek Galileába. Ott majd ismét látni fognak engem." Galilea kedves volt Jézus számára. Ott kezdte el nyilvános mûködését. Ugyanonnan kell elindulnia a feltámadásról szóló örömhírnek is. Ez számunkra is felszólítás. Mi is a magunk Galileájába kell visszamennünk, hogy találkozzunk a feltámadott Úrral, hogy aztán hirdetni tudjuk õt mindenkinek. Mi is ott teszünk leginkább tanúságot a feltámadásban vetett hitünkrõl, ahol otthon érezzük magunkat, azok között, akik szeretnek és akiket mi is szeretünk. Mert könnyû idegeneknek szépeket mondani a mi hitéletünkrõl, de azok között igazi az amit mondunk, akik ismernek minket, akik látják a mindennapi életünket.
Persze, abban az idõben is voltak olyanok, akik meg akarták akadályozni az örömhír terjedését. A mai evangélium második részében arról hallottunk, hogy a vallási vezetõk, miután meghallgatták az õrök beszámolóját, lefizetik õket azért, hogy hazudjanak, hogy mondják azt, hogy Jézus tanítványai lopták el a testét, amíg õk aludtak. Két egymással ellentétes tanúságtétel indul útjára, néhány asszony szava, szemben az õrök szavával. A világ azt akarja hogy a sír zárva maradjon, és hogy senki meg ne tudja azt hogy feltámadt. Nekünk pedig az a feladatunk, hogy hirdessük az Úr feltámadását, az õ gyõzelmét a halál felett. De elõbb nekünk kell hinnünk, hogy a szeretet gyõzedelmeskedett, és gyõzni fog a gyûlölet és az erõszak felett. Elõbb nekünk kell megengednünk, hogy Isten elhengerítse lelkünk sírjanak a bejáratától a követ, amely megakadályoz minket abban, hogy igazán éljünk. Ez a kõ lehet a magányosság, betegség, gyûlölet, kétségbeesés, bûn.

2018-04-02

______________________________

Júdás és én

Mt 26, 14-25
A nagyheti liturgia több alkalommal is állítja szemünk elé Júdás alakját. Ez figyelmeztetés számunkra: Olyan valaki is elárulhatja Jézust, aki barátja volt, aki annyira közel érezte magát hozzá, hogy egy tálból evett vele. Figyelmeztetés, mert bármelyikünkkel könnyen elõfordul, hogy pillanatnyi vágyaink, érdekeink hatására hátat fordítunk Jézusnak, sõt szavainkkal, magatartásukkal romboljuk, az Isten országát, melynek mi is építõi vagyunk. Nem is olyan nehéz árulóvá lenni. Csupán egy kis bizalmatlanság és egy kis büszkeség kell hozzá. Bizalmatlanság, hogy Jézus valóban az én boldogságomat akarja, ha nem is úgy, ahogy én azt szeretném, és a büszkeség, amely megakadályoz abban, hogy beismerve tévedésemet visszatérjek hozzá, és kérjem, hogy továbbra is a barátom legyen.

2018-03-28

______________________________

Mi, a szeretett tanítványok...

Jn 13, 21-33. 36-38
Ezen a vacsorán Jézus a legközelebbi tanítványaival együtt ünnepel. Beszél nekik az álmairól, arról az egységrõl, mely azok között fog létrejönni, akik hozzá tartoznak Az ünneplésüket azonban beárnyékolja Júdás közeli árulása. Megható látni Jézus emberi oldalát. Szükségét érzi annak, hogy kifejezze szíve keserûségét amiatt, hogy ilyen választ kap a szeretetre, amellyel tanítványaihoz viszonyult. Ennek ellenére, nem haraggal fordul Júdáshoz, hanem szeretettel. Miként az édesanya eteti gyermekét, úgy adja Júdásnak is a szájába a falatot.
Mi vagyunk Jézus szeretett tanítványai. Nekünk akarja elpanaszolni bánatát, csalódottságát szenvedõ testvérünkön keresztül. Ugyanakkor minket is meg akar tanítani arra, hogyan viszonyuljunk azokhoz a testvéreinkhez, akik szenvedést okoznak nekünk.

2018-03-27

______________________________

Hit és ész

2018. 03. 24. Szászsebes
Jn 11, 45-57
Miután Jézus visszaadta Lázárnak az életét, a zsidó vallási vezetõk elhatározták, hogy elveszik Jézus életét. A hit, és a hit nélküli logika kontrasztja ez. Lázár feltámasztása nem egy logikus cselekedet, de a hit felülmúlja az emberi logikát. Ezzel szemben ésszerû és könnyen megérthetõ a Kaifás érvelése. Ha túl sok ember gyûl Jézus köré, fenn áll a veszélye annak hogy fellázadnak a rómaiak ellen, hisz mindenki azt várja hogy a Messiás felszabadítsa õket a rómaiak elnyomása alól. Jobb ha meghal Jézus, semhogy a rómaiak tömegesen pusztítják a népet. Ésszerû, de hiányzik belõle Isten. A fõpap megjövendölte, hogy Jézus meg fog halni, de azt nem tudta, hogy épp ez által fogja összegyûjteni Isten szétszóródott népét.
Amikor csak emberi logika szerint tekintünk egymásra, abból csak halálos ítélet születhet. Látjuk azt ami a testvérünkben zavar minket, és azt gondoljuk a legésszerûbbnek, ha õ vagy megváltozik, vagy eltûnik. De ha Isten szemével nézzük, felismerjük, hogy Jézus az, aki önfeláldozó életével és halálával összegyûjtött minket, és képes közösséget teremteni közöttünk.

2018-03-24

______________________________

Az Atya tetteit...

Jn 10, 31-42
A tegnap reggeli evangéliumban Jézust meg akarták követni a jeruzsálemi templom udvarán. Késõbb hasonló helyzetbe került Jézus, mikor a zsidók kérték, hogy nyíltan mondja meg, hogy õ-e a Messiás? Már mondtam, de nem hiszitek el - válaszolta Jézus. De mikor kijelentette, hogy õ Isten fia, újból meg akarták kövezni. Ha nem hiszitek amit mondok, a tetteimnek higgyetek - folytatta Jézus. Mert ugyanazokat a tetteket hajtom végre mint az Atya. Jézus az atya nevében küzdött a rossz ellen, ördögöket ûzött ki, bûnöket bocsátott meg, és önfeláldozó szeretetével sokakat meggyógyított, megváltott.
Mi is Isten fogadott fiai vagyunk, és nekünk is ugyanaz a feladatunk mint Jézusnak. Csak akkor hiszik el az emberek hogy valóban Isten küldött minket, ha mi is ugyanazokat a tetteket hajtjuk végre, mint Jézus: küzdünk a bennünk és körülöttünk lévõ rossz ellen, megbocsátunk újra és újra testvéreinknek, és önfeláldozó szeretettel segítjük egymást az Isten felé vezetõ úton.

2018-03-23

______________________________

Meghalunk, de élünk

Jn 8, 51-59
Jézus folytatja a farizeusokkal való párbeszédet, és örök életet ígér azoknak, akik megtartják az õ tanítását. Mi arra készülünk, hogy halálára emlékezzünk. Hogyan ígérhet olyat, amit magának sem tud megszerezni? Vagy mégis? A biológiai élet a születéssel kezdõdik, és a halállal ér véget. Nincs kivétel, még Jézus esetében sem. Ha nem feszítették volna keresztre, akkor talán valami betegségben halt volna meg. Értelmetlen végig kínlódni ezt az életet melyikben van ugyan néhány örömteli pillanat, de nagyrészt gyötrõdés és vágyakozás valami jobbra, valami szebbre. Mikor aztán belátjuk, hogy nem vár ránk semmilyen szebb és jobb, elveszítjük a reményt. Egyedül Isten tud megszabadítani az élet és a halál értelmetlenségétõl. Jézus ezt akarja megértetni a zsidókkal, és velünk is. Benne Isten jött el közénk, hogy megmentsen minket, de nem fog ölbe venni, mint egy kisbabát. Nem lámpában lakó szellemként siet segítségünkre valahányszor hívjuk, hanem szava által nap mint nap, percrõl percre irányítja a lépteinket, így vezet el az igazi életre mely túlmutat a biológiai életen.
Akkor élünk értékes életet, ha olyasmire áldozzunk, ami túlmutat zene az életen.

2018-03-22

______________________________

Akarunk-e szabadok lenni?

Jn 8, 31-42
A tegnapi evangéliumi szakasz végén azt mondja az evangélista, hogy Jézus szavai hatására sokan hittek benne a farizeusok közül. Nos, ezekkel a farizeusokkal folytatja a párbeszédet Jézus. Ahhoz, hogy az õ tanítványai lehessenek, nem elég egyetérteni a tanításával, hanem az szerint kell napról napra élni. Ezt jelenti megmaradni az õ tanításában. Csak így lehetnek igazán szabadok. A zsidók erre tiltakozni kezdtek: Mi már szabadok vagyunk. Jézus nem azért jött hogy tanítványokat gyûjtsön, hanem azért, hogy szabaddá tegye az embereket. Õk azonban úgy gondolták, hogy nekik nincs szükségük megváltásra. Õk Isten és ember elõtt rendben vannak. Ábrahám is büszke lehetne rájuk. Pedig épp ez volt jellemzõ Ábrahámra, hogy képes volt Isten szavára mindent otthagyni.
Mi is ezekhez a farizeusokhoz hasonló tanítványai vagyunk Jézusnak akkor, amikor úgy gondoljuk, hogy minket nem kell szabaddá tegyen semmitõl. Másoknak kell változniuk, megtérniük, nálunk minden rendben van.
Akkor vagyunk Jézus igazi tanítványai, ha nem ragaszkodunk semmi máshoz, csak ahhoz, hogy megmaradjunk az õ tanításában, és merjük engedni hogy felborogassa az életünket.

2018-03-21

______________________________

Nem kell ilyen Isten

Jn 8, 21-30
Ahova én megyek, oda ti nem jöhettek - mondja Jézus. Kiknek is mondja ezt? A farizeusoknak, a zsidóknak, azoknak, akik nem fogadják el. Azt mondja: keresni fogtok, de nem találtok meg. Miért keresnék Jézust, hisz sosem kedvelték nagyon? Nem Jézust fogják keresni, hanem Istent, de nem fogják megtalálni, mert Jézusban Istent utasítják el. És Jézus itt kijelenti, hogy õ Isten: ti alulról vagytok, én felülrõl; ti ebbõl a világból vagytok, én nem ebbõl a világból vagyok, és amikor felemelnek, akkor megtudjátok, hogy én vagyok. Ugyanazt mondja önmagáról, mint amit Mózesnek mondott Isten az égõ csipkebokorból: én vagyok. Jézus az új választott népet el akarja vezetni az új ígéret földjére, az Isten országába.
Mi a bûnük ezeknek a zsidóknak? Hogy nem ismerték fel? Nem, hanem, hogy nem fogadják el. Tudják, hogy Isten, mégis elutasítják. Nekik ilyen Isten nem kell.
Hozzájuk vagyunk hasonlók, akkor amikor tudjuk, hogy mire hív meg bennünket Jézus, de nem akarjuk tudni, tudjuk hogy mit vár tõlünk, de úgy teszünk mintha nem tudnánk. Valahányszor nemet mondunk hívó szavára, mindig távol kerülünk tõle.

2018-03-20

______________________________

Nem nagy a különbség...

2018. 03. 10. Szászsebes
Lk 18, 9-14
A farizeus és a vámos történetét hallottuk. Világos számunkra, hogy a vámos megvetésre méltó árulója volt az õ népének, aki nemcsak szerénységbõl állt meg hátul a templomban, hanem, mert nem is volt joga vámosként beljebb menni. Ezzel szemben a farizeus valóban buzgó vallásos ember volt, aki õszintén törekedett mindenben teljesíteni Isten parancsolatait. Nos, ez a két ember Istenhez imádkozott.
Mi a különbség a két ima között? Az, hogy míg a farizeus imája központjában õ maga áll, vámos imája fõszereplõje Isten.
A farizeus esetében Istennek csak annyi a szerepe, hogy meg dicsérje, elismerje a farizeus eredményeit. Embertársainak is csak annyi a szerepe hogy irigyeljék, õ pedig lenézhesse õket.
Ezzel szemben a vámos, bár tudatában van méltatlanságának. Bízik Isten szeretetében és irgalmában.
A mi imádságunk is akkor igazi, ha nem magunk körül forgunk, hanem Istenre tekintünk, hisz Isten elõtt nincs mivel dicsekednünk. Nem nagy a különbség közöttünk, és az általunk ismert legnagyobb bûnös között, és ha csak egy pillanatra is hátat fordítunk Istennek, minden amit magunkban szentnek, jónak gondolunk, a sárba hullhat. Szent Ferenc is ezt mondta, akkor, amikor az emberek szentként kezdték tisztelni.
Nagyobb szükségünk van Istenre, mint a tavaszi virágoknak a napsugárra. Õt keressük, bízva irgalmas szeretetében.

2018-03-10

______________________________

Belzebub szövetségesei

Lk 11, 14-23
Jézust azzal vádolták, hogy titokban megegyezett Belzebubbal, a gonosz lelkek fejedelmével. Jézus igyekezett állításuk ésszerûtlenségét kimutatni. A gonosz lélek nem annyira buta, hogy önmaga ellen dolgozzon. Ugyanakkor rámutat arra, hogy aki ellene dolgozik, aki õt elutasítja, igazából a gonosz lélek malmára hajtja a vizet: Aki nincs velem az ellenem van, aki nem gyûjt velem az szétszór. Úgy, ahogy egy tárgy nem tud sokáig a levegõben megmaradni, hanem leesik a földre, mert a föld vonzó ereje lehúzza, mi sem tudunk Jézus nélkül felemelkedni Istenhez. Mindaz amit Isten nélkül, Istentõl távol teszünk, rombol és szétszór. Jól tesszük tehát ha minden percben szorosan kapaszkodunk Jézusba, és együttmûködünk vele a magunk, és testvéreink megmentése érdekében.

2018-03-08

______________________________