Napi gondolatok

Meghívás

2014-07-04

______________________________

Szent Tamás apostol

Szent Tamás az egyik legismertebb az apostolok közül. Mirõl ismert? Hitetlenségérõl. Õ a hitetlen Tamás. János evangéliumában három alkalommal szólalt meg Tamás.
Egyszer, amikor Jézus elhatározza, hogy felmegy Jeruzsálembe, bár tudja, hogy életveszélybe kerül, mert a fõtanács elrendelte a letartoztatását. Tamás akkor azt mondta: menjünk, és haljunk meg vele. Ez nem egy úgy hangzik, mintha nem hinne Jézusban, ellenkezõleg, mint aki kész meghalni is Jézusért, Jézussal.
A második alkalom kicsivel késõbb történt, amikor Jézus arról beszélt a tanítványoknak, hogy elmegy helyet készíteni nekik, de majd õk is követni fogják, Tamás meri kifejezni, hogy nem érti: nem tudjuk hová mész, hogyan ismerhetnénk az utat? Ez sem egy hitetlen ember kérdése, hanem olyané, aki meg akarja érteni, mit kell tennie, mert igen is követni szeretné Jézust. Neki egyáltalán nem mindegy, hogy tudja-e követni Jézust, vagy nem. Nagyon is lelkes követõje volt Jézusnak.
A harmadik alkalommal sem hitetlen Tamás, mikor kijelenti, hogy amíg nem látja, nem érinti Jézus sebhelyeit, addig nem hiszi, hanem csalódott. Már nem mer bízni a szavakban. Csalódott önmagában, csalódott apostoltársaiban, akik a kereszttõl megijedtek és elmenekültek. Csalódott Péterben is, aki Tamáshoz hasonlóan életét akarta adni Krisztusért, de aztán megtagadta Jézust.
Mi is gyakran csalódunk önmagunkban, abban, ahogy sikerült a keresztény és szerzetesi életünket élnünk, pedig nem ezt ígértük. Csalódtunk a közösségünkben, ahol sokat beszélünk a testvériségrõl, de még mindig eléggé önmagunknak élünk. Csalódtunk az egyházban, amely Krisztust hirdeti szóval, de gyakran belegabalyodik a világi dolgok hínárjába.
Mégis, Tamás nem fordít hátat a közösségnek, és jól teszi, mert Jézus személyesen jön el, hogy sebhelyein, szenvedésén keresztül megmutassa Isten szeretetét.
Az Úr közénk is eljön, és nem hagyja, hogy csalódásaink erõt vegyenek rajtunk. Csak ne fordítsunk hátat a közösségünknek.

2014-07-03

______________________________

Befogadás

2014-07-02

______________________________

Felismerés

2014-07-01

______________________________

Nem változtatja meg szándékát

Am 2, 6-10. 13-16
Az Úr Ámosz próféta által megfenyegeti népét. Mi a bûne Izraelnek? Hogy elnyomják a szegényt, kihasználják, megalázzák, mint egy tárggyal, úgy kereskednek vele. Becsapják, az õ verejtékes munkájukból gazdagodnak meg. Az Úr ezért meg fogja engedni, hogy ellenséges nép serege legyõzze, és kifossza õket. oda lesz az igazságtalanul összegyûjtött vagyon. Az Úr nem fogja megváltoztatni szándékát.
Az Úr szava ma is szól népéhez. Ma is azt látjuk, hogy egyesek munka nélkül meggazdagodnak, mások pedig nekik éhbérért dolgoznak. Az ember már nem számít, csak az, hogy jövedelmet hozzon.
Rajtunk keresztül akar ma szólni az Úr. Azt üzeni, hogy meg fog omlani, romba fog dõlni a haszonkeresésre épülõ társadalmi rendszer, és az Úr nem fogja megváltoztatni szándékát.
Nem szabad nekünk sem a becsületlen gazdagok árnyékában gyáván meghúzódni. Meg kell tanulni felemelni a szavunkat az elnyomott szegények védelmében. De elõbb mi tanuljunk meg emberségesnek lenni azokkal szemben, akiknek mi adunk munkát.

2014-06-30

______________________________

Szent Péter és Szent Pál

Péter és Pál apostolt egy napon ünnepeljük, bár õk életükben nem mindig értettek mindenben egyet. Megszoktuk, hogy amikor az elsõ keresztény közösségre gondolunk, az jut eszünkbe, amit az ApCsel-ben olvasunk, hogy a tanítványoknak egy volt a szívük, lelkük. Pedig nagy viták voltak már az egyház keletkezésekor a keresztények között. Pál fanatikus farizeus volt megtérése elõtt, és ugyanilyen fanatikus módon harcolt, miután keresztény lett, minden ellen, ami a zsidó vallás hagyományaiból származott. Õ maga meséli el a Galatákhoz írt levelében, hogy Pétert Antiókiában képmutatónak nevezte nyilvánosság elõtt, mert beállt azok közé, akik ragaszkodtak a zsidó szokások megtartásához. Életük vége felé azonban már a Krisztus iránti szeretet közel hozta õket egymáshoz. Péter a második levelében szeretett testvérnek nevezte Pált. Aztán együtt adták az életüket is Krisztusért.
Nézzük meg a mai ünnepre kiválasztott evangéliumi szakaszt.
Jézus két kérdést tesz fel tanítványainak.
Az elsõ: mit mondanak róla az emberek? A tanítványok válasza kifejezte, hogy az emberek mennyire nem ismerik Jézust. Van, aki Illésnek, van, aki Keresztelõ Jánosnak, Jeremiásnak, vagy valamelyik prófétának gondolja Jézust. Ezek az emberek kitûntek életszentségben, az Isten szavának hirdetésében, az önátadásban. Jézust egynek tekintek ezek közül. Nem több, nem más, õ is olyan, mint azok, akik elõtte voltak.
A második kérdés: és ti, mit mondotok, hogy ki vagyok? Ezzel azt kérdi tõled is, hogy a te életedben, a te döntéseidben számítok én? Ugyanaz, mint amikor a szerelmes megkérdi azt, akit szeret: ki vagyok én számodra? Mi az én szerepem a te életedben? Tudom, hogy sok minden érdekel, sok minden fontos számodra. Én mennyire vagyok fontos? Én milyen szerepet töltök be a te életedben?
Péter válasza teológiailag hibátlan: te vagy Krisztus, az élõ Isten Fia. Sikerül megfogalmaznia azt az újdonságot, amit Jézus személye jelent. Egészen más, mint az elõtte élt személyek, próféták, vagy bárki. Te vagy az életem Istene.
Jézus boldognak mondja Pétert, mert nem a saját eszével jött rá erre a válaszra, hanem Isten nyilatkoztatta ki. Boldog, mert megvan a lelkében az a nyitottság, hogy az Istentõl érkezõ kinyilatkoztatást befogadja. Akinek a szívét lefoglalják az e világi gondok, az nem tudja ezt az isteni kinyilatkoztatást befogadni.
Te Péter vagy, - folytatja Jézus, - és én erre a sziklára építem egyházamat. Ezt a mondatot nagyon sokat vitatják. Mi azt szoktuk mondani, hogy a pápa ez a szikla, mert õ Péternek az utóda, és rá épül az Egyház. A szöveg azonban nem ezt mondja. A szikla az újszövetségi Szentírás szerint maga Krisztus. Jézus Péternek ezt a róla, Krisztusról szóló hitvallását nevezi sziklának. Péter azt mondta: te vagy Krisztus! Erre a sziklára építi Krisztus az Egyházát, és nem Péterre. A szakemberek szerint Pétert nem sziklának, hanem kõnek, épületkõnek nevezi, melybõl épül az Egyház. Tehát azt mondja Péternek: te vagy az elsõ kõ, amelyet erre a sziklára, ami én vagyok, ráépítek. Péter az elsõ, de nem az egyetlen. Mindaz, aki Péterhez hasonlóan hisz Krisztusban, az élõ Isten Fiában, beépül az Egyházba.
Jézus folytatja: a pokol kapui nem vesznek erõt rajta. Vigyázzunk, a pokol, mint a kárhozat helye, nem szerepel sehol az evangéliumban. Csak a 4. században találták ki a keresztények a pokol fogalmát. Itt Jézus a Hadesrõl beszél, ami a zsidó kultúrában nem más, mint a halottak birodalma. Oda jut mindenki, mikor meghal. Jézus tehát azt mondja, hogy a halál, amely küzd az élet ellen, nem foga legyõzni azt az életet, amelyet Jézus hozott.
Péter tehát megvallotta a Krisztusba vetett hitét. Õ az õre ennek az igazságnak, Pál pedig ennek hirdetõje. Ugyanezt a feladatot kaptuk mindnyájan, a hitet, amelyet Péter átadott nekünk, befogadjuk, és hirdessük testvéreinknek.

2014-06-29

______________________________

Jézus szíve

Deut 7, 6-11
Az elsõ olvasmányt veszem mai is rövid elmélkedésem alapjául. A törvénykönyv szerzõje emlékezteti Izraelt arra, hogy Isten kiválasztotta a többi népek közül. A kiválasztás nem Izrael érdemeire épül. Semmit sem tett azért, hogy méltó legyen erre a kiválasztásra. Nem nagy nép, nem híres, semmi rendkívüli nincs benne. Mégis, két oka van Istennek arra, hogy kiválassza Izraelt.
Az egyik, épp az, hogy Izrael jelentéktelen, kicsiny, és Isten nagysága abban mutatkozik meg, hogy szeretettel hajol le a kicsinyekhez.
A másik, hogy az atyáknak megígérte, hogy az utódaikból származó népnek gondját viseli. Bármi történik is, bármilyen nagyot vétkeznek is, nem fogja õket eldobni magától. Csak az vesz el, aki Istent elutasítja.
Jézus szíve ünnepe segít felismerni, hogy Isten kiválasztottjai vagyunk, különös szeretettel szeret minket. Nem azért, mert szépek, ügyesek, tehetségesek vagyunk. Ezeket mind Istentõl kaptuk. Nem is azért a jóért, amit tettünk, hisz Isten nélkül nem lettünk volna képesek rá. Azért szeret, mert kicsinyek merünk lenni. Nem akarunk híresek lenni, mások fölé emelkedni, hanem elismerjük, hogy minden lépésünkben Istenre szorulunk.
Ha vétkeztünk, hibáztunk, akkor is hozzá menekülünk, mert õ hûséges hozzánk, mindenképp szeret. Belénk ülteti az õ szeretetét, hogy mi is hozzá hasonló módon szeressük testvéreinket.
Kérjük tehát: alakítsd szívünket a Te Szíved szerint.

2014-06-27

______________________________

Papírkorona

2 Kir 24, 8-17
Joákin király helyett Nebukadnezár a nagybácsit, Mattanját nevezte ki Júdea királyának. Jelentéktelen részletnek tûnik az, hogy megváltoztatta a nevét, de ennek fontos jelentése van. Nem az vagy, aki eddig voltál, hanem az, aki én akarom, hogy légy – ez az üzenete a névváltoztatásnak.
Jelképezi azt az állapotot, amelybe a bûn sodorja az embert. Ez a nagybácsi nem lehetett eddig király, mert az unokaöccse elfoglalta a trónt, és most megragadta az alkalmat, hogy a babiloni király kegyeibe férkõzzön, aki szívesen fogadja az árulót. Látszólag hatalmat ad neki, de már elhurcolta egész Júdeából a valamirevaló embereket: minden harcképes embert, a minisztereket, a kézmûveseket. Csak azokat hagyta otthon, akik a társadalom legszegényebb rétegét képezték. Ezeknek lett a királya a nagybácsi.
A bûn azzal kecsegtet bennünket, hogy szabaddá tesz. Amit Isten nem engedett meg nekünk, amit megtiltott számunkra, azt most õ lehetõvé teszi. A mi kezünkbe adja a hatalmat, de csak romok felett uralkodhatunk.
A korona, amit a nagybácsi fejére tettek, amolyan papírkoronának bizonyult. Ahelyett, hogy szabaddá váljon, elveszítette a lényeget. Már nem lehet igazi önmaga. Elveszíti az Istentõl kapott méltóságát az, aki bûnt követ el. A vélt szabadságát csak arra tudja használni, hogy rosszat tegyen önmagának, és azoknak, akiket Isten az útjába hozott.
A bûn jelen van mindenikünk életében, de ne fogadjuk el azt a szabadságot, azt a királyságot, amelyet az felkínál nekünk.

2014-06-26

______________________________

Nem új, hanem megújult

2 Kir 22,8-13¬; 23, 1-3
Józiás király uralomra jutása új korszakot jelentett a nép életében. A templom, amely az egész népet jelképezi, felújítása, javításra szorult. Megtalálták a törvény könyvét, amely az életüket kellett volna, hogy irányítsa, de nem is ismerték. Jelzi, hogy hova süllyedt Izrael, milyen siralmas állapotba került.
Nem csak a templom falait, hanem az Istennel való kapcsolatukat igyekeztek felújítani. Nem új templomot építettek, nem új Istent kerestek, hanem megújították az Istennel való szövetségüket. Megújult a templom, megújult az életük.
Néha, amikor úgy tûnik, hogy sok minden nem sikerült jól, sok mindent elrontottunk, átéljük a kísértést, hogy valami újat kezdjünk, eldobva a régit. A legtöbbször tévútnak bizonyul az újdonság keresése, mert nem lehet az életet újrakezdeni eltörölve a múltat. Csak a régi alapokra tudunk újat építeni s ez az alap maga Krisztus. Ha látszanak is az életünkön a régi sérüléseink, hibáink nyomai, ezek is beépülnek a kijavított templomba, és emlékeztetnek az Úr hûségére, és végtelen szeretetére.

2014-06-25

______________________________

Keresztelõ Szent János születése

Keresztelõ Szent János születésének ünnepén az õ születésének a történetét olvastuk az evangéliumban. Ain Karem – így nevezik a helységet. Itt élt Erzsébetet, férjével, Zakariással, ide látogatott el Mária, és itt született Keresztelõ Szent János, talán a legtiszteltebb az egyház szentjei közül. A Boldogságos Szûz Mária tisztelete az egyházban csak az 5. századtól kezdõdött, de Keresztelõ Szent János mindenütt tisztelték már a 4. században is. Az õ születése rendkívüli esemény volt. Isten közbelépésére volt szükség, hogy megszülethessen, mert Erzsébet magtalan volt. Isten jobban vágyik gyermekei születésére, mint sok esetben maguk a szülõk.
Miután megszületett a gyermek, Zakariásnak akarták nevezni az apja után. Lukács összekapcsolja a névadást a körülmetélés szertartásával, mintha az lett volna a szokás, hogy amikor körülmetélik a gyermeket, akkor adnak neki nevet. Ugyanezt írja Jézussal kapcsolatban is. Ott is a körülmetéléskor adják neki a nevet. A valóságban a névadás a zsidóknál a születés pillanatában történt.
Lukács azt is mondja, hogy az apja nevét akarták adni neki, mint ahogy szokás volt. Valójában ez sem volt szokás, inkább a nagyapja nevét szokták adni.
A körülmetélés a választott néphez való tartozás jele. A születés utáni 8. napon történt. Ettõl a pillanattól Israel népéhez tartozott János is, mint az apja.
A névnek fontos jelentõsége van. A név a személyt, annak a küldetését jelentette. A Zakariás név azt jelenti, hogy Isten emlékezik ígéretére. Zakariás üzenete ez volt: ne veszítsd el a reményt, mert Isten nem feledkezett meg rólad. Izrael mindeddig csak emlékezett Isten ígéretére, és remélt, hogy majd eljön a Messiás. Az újszülött gyermek nem lehetett Zakariás, mert véget ért az emlékezésideje, elérkezett a megvalósulás ideje. Nem az apja hagyományát viszi tovább, ezért nem kapja az apja nevét, hanem vele egy új korszak kezdõdik.
Jánosnak fogják hívni. A János név azt jelenti, hogy Isten kinyilvánította jóságát. Nem emlékezni kell most már, hanem felismerni a kegyelem idõszakát. Isten megváltotta az õ népét.
Még azt hallottuk az evangéliumban, hogy János, mikor akkorát nõtt, elhagyta a családját, a várost, ahol született és ahol nevelkedett, és a pusztába vonult. Itt készült a küldetése teljesítésére. Itt tanulta meg az egyszerûséget, a szegénységet, minket is figyelmeztetve arra, hogy a mi földi életünk nem végleges. Mi úton vagyunk és a lényeges dolgokra kell figyelnünk. Nem lehet úgy kényelmes életet élni, hogy ugyanakkor Isten legyen a legfontosabb az életünkben. Nem lehet Isten a mi kincsünk, a mi boldogságunk, és ugyanakkor magunkat finom ételekkel, díszes ruhákkal és modern csecsebecsékkel kényeztetjük.
Ha hiteles keresztény életet akarunk élni, meg kell tanulnunk Jánostól, mi a lényeges az életben, fõleg olyan társadalomban, amely elveszítette Istent, és a jólétre törekszik. Meg kell tanulunk, mi a lényeges, és ami a mellékes, ami nélkül jól meglehet lenni. Sok minden elrabolja az idõnket, eltereli a figyelmünket a lényegrõl, Istenrõl.
Egy másik dolog, amire törekedni akarunk, az a csend. A zajongás, mellyel kitöltjük egész napunkat, mindig valami zajt keresve magunknak, menekülés. Lehet, hogy félünk a csendtõl, mert a csendben felszínre jönnek a lényeges kérdések. Mi meg akarunk tanulni Istenre figyelni, hogy az õ üzenetét meg tudjuk hallani és továbbadni, mint ahogy Keresztelõ Szent János is tette.

2014-06-24

______________________________