Napi gondolatok

Évközi 24. vasárnap

Jézus, Fülöp Cezáreája felé vezetõ úton két kérdést tett fel a tanítványainak.
Az elsõ: mit mondanak az emberek, ki vagyok?
Márk evangéliumában az emberek sokszor felteszik ezt a kérdést: Ki ez? Az ördögtõl megszállott meggyógyítása után, a vihar lecsendesítése után, a tanítványok kérdik: ki ez, akinek még a tenger is és a szél is engedelmeskedik? Ismét, amikor meggyógyítja a bénát, akit a tetõrõl leeresztenek. Ki ez? Kérdezik, hogy hatalma van a bûnöket megbocsátani. Itt Jézus teszi fel a kérdést. Mit mondanak rólam, ki vagyok? A tanítványok azt mondják, hogy csupa jót mondanak rólad, Keresztelõ János, Illés, egy nagy próféta vagy.
Jézus azonban tisztázni szeretné, hogy ki õ a tanítványai számára, és ezért megkérdi tõlük: ti mit mondotok? Ki vagyok? Péter félreértette a kérdést. A válasza helyes, de nem ez volt a kérdés. Jézus nem azt akarta tudni, hogy ismerik-e a nevét, tudják-e mi a feladata, hanem azt kérdi tõlük, hogy ki õ számukra? Milyen szerepet tölt be a ti életükben? Mennyire fontos számukra. És nekünk is ugyan azt a kérdést teszi fel Jézus. Milyen helyet foglalok el a te életedben? Mennyire számit a te döntéseidben az, hogy hozzám tartozol? Velem, vagy nélkülem akarod élni az életedet?
Az is érdekes, hogy Jézus meghagyja tanítványainak, hogy, ne beszéljenek róla másoknak. Miért? Mint ahogy egy elkezdõdött szerelmi kapcsolatról nem beszélnek másoknak, ameddig nem születik belõle elkötelezõdés, a tanítványok és Jézus közötti kapcsolatról is korai még beszélniük. Még nem ismerik eléggé ahhoz, hogy végérvényesen követõinek, tanítványainak nevezhessék magukat.
És Jézus elkezdi felvilágosítani õket, hogy tudják elõre mi vár rájuk. Egész nyíltan megmondta, - hallottuk az evangéliumban. Fontos egy kapcsolatban õszintén feltárni a várható nehézségeket is, hogy ne kelljen csalódást okozni a másiknak.
Jézus úgy gondolja, hogy az igazi ember az, aki az életét oda ajándékozza. Ezzel nem értenek egyet nagyon sokan. A fõpapok és az írástudók, önmagukat keresik, a maguk sikerét, vagyonát, hatalmát védik. Azért üldözik Jézust, mert a maguk érdekeit veszélyben látják. Láthatjuk, hogy Péter sem így képzelte el a sikeres embert, mint Jézus. Péter szemében a nagy ember az, aki mások felett áll, a társadalmi létrán magasra jutott, és, hát az ószövetségi Szentírás is errõl beszél. Isten megóvja az igazat, jó sorsa lesz, gazdag, megbecsült lesz. Ezt mondja a 37-es zsoltár is: „sosem láttam elhagyatott igazat”. Jézus azonban újra tanítani kezdi tanítványait és minket is. „Aki követni akar engem”- mondja, mert nem kötelezõ. Senkit sem kényszerit, de ha valaki követni akarja, a feltételeket nem lehet lealkudni.
Tagadja meg önmagát, és vegye fel keresztjét. Ez azt jelenti, hogy legyõzni azt a természetes hajlandóságunkat, hogy a magunk érdekei szerint gondolkodjunk, beszéljünk, cselekedjünk. Miként a házastársak már nem önmagukéi, hanem házastársuké lesznek, és a céljuk már nem az, hogy õk boldogok legyenek, hanem, hogy a másik boldog legyen, aki Jézust követi az önmagát oda ajándékozza testvéreinek. Ezt jelenti felvenni a keresztet. A kereszt nem a mindennapi élet nehézségeit jelenti, nem szenvedéseket jelent. Isten nem akarja, hogy szenvedjünk. A kereszt a teljes önátadást jelképezi. És aki Krisztust akarja követni, fel kell vennie a keresztet. Lehet azt kerülgetni, lehet elodázni, de enélkül nem lehet Jézust követni enélkül nem lehet Jézushoz tartozni.
És a harmadik követelmény, Krisztust követni. Engedni, hogy Jézus vezessen. Mi nem láthatjuk Õt, hogy merre jár, de segítségünkre van az ima, mely az evangéliumon keresztül minden helyzetben tudtunkra adja, merre kell mennünk, mit kell tennünk. Döntéseink, lépéseink mutatják, hogy Jézus ki számunkra, mennyire fontos õ nekünk.

2015-09-13

______________________________

Mária neve

Mária neve napját ünnepeljük, miután nem rég Mária születésnapját ünnepeltük.
Ennek az ünnepnek az eredete a 17. századra nyúlik vissza, amikor a törökök megostromolták Bécset. I. Lipót császár elmenekült Passauba, és ott a kapucinus templom kegyképe, a segítõ Mária elõtt imádkozott, kérve a szabadulást. Miután a lengyel, magyar és osztrák csapatok együttes erõvel legyõzték a török csapatokat, XI Ince pápa ennek emlékére rendelte el a mai ünnepet.
Persze, Mária nevét már jóval elõbb segítségül hívták a keresztények. Az õ monogramját is használták, úgy, ahogy Jézus monogramját. Nem hiába van ma Csíksomlyón ismét búcsú. Kisebb, mint a pünkösdi búcsú, de most is sok ember oda zarándokol, jelezve, hogy annak idején Mária nevét segítségül hívva tudták megõrizni a székelyek katolikus hitüket.
Ma, amikor Európát elözönli a sok menekülõ, Mária segítségét szeretnénk kérni, egyrészt, hogy segíteni tudjunk a rászorulókon, azokon, akik életüket mentik, másrészt szembe tudjunk állni azokkal, akik a kereszténységnek ellenségei.

2015-09-12

______________________________

Salom

1Tim 1, 1-2. 12-14
Szent Pál Timóteusnak egy gyöngéd hangvételû levelet ír. Már az elején kétszer is szeretett fiának nevezi Timóteust. Érthetõ, hogy szereti. Ahogy a szülõ, szereti a gyermekét, akinek életet adott, akit felnevelt, hasonlóképpen megszeretjük azokat is, akiket a lelki fejlõdése útján elkísértünk, segítettünk. Páltól érdemes megtanulni, nem magunkért szeretni ezeket a számunkra kedves személyeket.
Három dolgot kér Istentõl Pál Timóteus részére: kegyelmet, irgalmat és békességet.
A kegyelmet. Csodálatos megtapasztalni Isten kegyelmét, Isten segítségét. Rácsodálkozunk arra a sok jóra, amit Isten az életünkben megvalósít. Pál is tudta, hogy az mind kegyelem, amit Krisztus szolgájaként tenni tudott. Kéri, hogy Timóteusnak is legyen része ebben a megtapasztalásban.
Az irgalmat. Isten irgalmas volt hozzánk, és továbbra is irgalmas, mert annak ellenére, hogy megtapasztaljuk jóságát, mégis újra és újra vétkezünk. Pál is tudta, hogy Isten irgalmas hozzá, mert õ nem méltó arra, hogy Isten szolgálatában állhasson. Timóteus Isten iránti szeretete is növekszik, ha megtapasztalja Isten irgalmát.
És a békét. Zsidó ember számára a béke, a salom többet jelent, mint amit mi értünk a béke szó alatt. Nem csak nyugalom, egyetértés, hanem jólét minden szempontból, boldogság. Ezt a salomot egyedül Isten tudja megadni az embernek. Nem Pál a Timóteus boldogságának forrása, hanem Isten.
Ha valakit szeretünk, és javát akarjuk, mi is segítségére vagyunk, mi is megbocsátjuk neki gyengeségeit, tévedéseit, de nem magunkhoz láncoljuk, hanem Istenhez vezetjük, aki egyedül tudja részesíteni õt a salomban.

2015-09-11

______________________________

Megbocsátás

Kol 3, 12-17
Szenet Pál folytatja a szentleckében az útmutatásait. Látszik, hogy ezek a tanácsok a közösségi élet tapasztalataiból születtek.
„Viseljétek el egymást, és bocsássatok meg egymásnak, ha valakinek panasza van a másik ellen.” Hát már hogy ne lenne! Nem is olyan könnyû dolgot kér az apostol, mert hát sok minden zavar engem a testvéreim magatartásában, szokásaiban. Nem nehéz azt mondani, hogy megbocsátom azt, ami történt, csak többé ne forduljon elõ, de nehéz azt elfogadni, hogy újra és újra elõfordul, ismétlõdik az, ami engem zavar. Hányszor kell megbocsátanom? Hol a határa az én türelmemnek.
Megbocsátani nem csak az eseményeket kell, hanem a testvérem gyengéit, rossz szokásait, és ezekkel együtt szeretni õt. Nem egyetérteni azzal, ami nem jó, nem helyes, ami nincs rendben, de elfogadni. Szeretni feltétel nélkül, és nem csak akkor, ha megváltozik.
És ebbõl a kölcsönös elfogadásból születik meg közösségünkben a béke, és akkor nyílik igazán lehetõség arra, hogy egymást tanítsuk, és intsük.
Az ilyen közösség képes Istennek hálás szívvel zsoltárokat, himnuszokat, szent énekeket zengeni.

2015-09-10

______________________________

Az égiek és az új ember

Néhány értékes útmutatást kaptunk Szent Pál apostoltól a mai szentleckében.
Az egyik, hogy az égiekre irányuljon a figyelmünk, ne a földiekre. Nyilvánvaló, hogy nem a csillagokról beszél Szent Pál, hanem Istenrõl, mert mi Istent az égbe képzeljük el, mivel végtelenül fölöttünk áll, miként az égbolt.
Isten életünknek a célja. Az égiekre irányítani a figyelmünket azt jelenti, hogy ezt a végsõ célt szem elõtt tartva döntünk, beszélünk, cselekszünk, és nem töltjük az idõnket rövidtávú célokkal, melyek eltérítenének az Isten felé vezetõ úttól.
Fojtsátok el tagjaitokban azt, ami földies – mondja tovább az apostol. Ma egyesek azt mondanák, hogy Pál nem ismerte a pszichológia eredményeit, másként nem tanácsolna ilyesmit. Amit azonban a pszichológia elfojtásnak nevez, az emberi psziché olyan mechanizmusa, amely nem engedi a tudatig eljutni a vágyakat. Szent Pál ellenben, amikor elfojtásról beszél, egy nagyon is tudatos cselekedetet ért alatta, azt, amikor nem engedjük, hogy ezek a földies vágyak tetteinkben megnyilvánuljanak. Ugyanaz, mint az elõbbi: nem akarjuk ezekre a rövidtávú élvezetekre pazarolni az energiánkat, mert nekünk Isten fele kell haladnunk.
De ami csodálatos, hogy nem egy emberfeletti erõfeszítést kíván tõlünk mindennek megvalósítása. Az új ember, akit magunkra öltöttünk Krisztusban, képes erre. Csupán engedjünk teret a bennünk lévõ új embernek.

2015-09-09

______________________________

Kisboldogasszony

A mai evangéliumi szakasz egy családfával kezdõdik. Azt hihetnénk, hogy ezt el is lehetne hagyni, de valójában a Biblia egyetlen történetet tartalmaz, amely kezdõdik isten ígéretével, amelyet az elsõ embereknek tett, majd Ábrahámnak, Dávid királynak és azzal ér véget, hogy Jézus Krisztusban beteljesült ez az ígért. Ezt a folyamatot akarja érzékeltetni ez a családfa.
A családfa névsora hirtelen ritmust vált. Nem úgy folytatódik, hogy Jákob nemzette Józsefet, és József nemzette Jézust, hanem: Jákob nemzette Józsefet, aki a férje volt Máriának, akitõl született Jézus. József szerepe, hogy Isten mûködésének tanúja, és segítõje legyen. Õ az, aki nevet ad Jézusnak, és rajta keresztül lesz Jézus Dávid leszármazottja.
Azt hallottuk a szentleckében, hogy az istenszeretõknek minden a javukra válik. Isten tervében fõ helyet foglal el azoknak a megváltása, akik hisznek Istenben, akik bíznak benne, és épp ezért szeretni tudják.
Ennek a csodálatos tervnek része a mi születésünk, ami keresztségünk, és a mi hivatásunk. Jó tudni, hogy Isten szeretet-tervében benne vagyunk, úgy, ahogy benne van a boldogságos Szûz Mária is, akinek a születésnapját ünnepeljük. Isten kezdettõl azt a feladatot szánta neki, hogy Isten Igéje rajta keresztül emberi testet öltsön, hogy az õ igenje, és Fiának igenje beragyogja azt a sötétséget, melyet az emberek által kimondott sok nem hozott létre.
A mai ünnep arra szólít fel bennünket, hogy a mi szívünket Mária szívével egyesítsük. Õ megértette, hogy az életnek akkor van értelme, ha teljesen rá merjük bízni magukat arra, aki mindig a javunkat akarja, akkor is, ha megengedi a fájdalmat, a szenvedést, a nehézséget, a látszólagos értelmetlenséget. Amikor az õ segítségét kérjük, nem egy istennõhöz fordulunk, hanem egy közénk tartozó embertársunkhoz, de akitõl megtanulhatunk együttmûködni Istennel.

2015-09-08

______________________________

A kassai vértanúk

A kassai vértanúk ünnepe van ma. Márk, István, és Menyhért, mindhárman papok voltak, ketten jezsuita szerzetesek. 1619-ben Rákóczi György pandúrjai Kassa városát elfoglalták, és lakóit próbálták rávenni a református vallás felvételére. Különösen ennek a három papnak az áttérését szerették volna. Elõbb felkínálták nekik, hogy ha áttérnek, nem csak az életüket mentik meg, hanem komoly birtokok tulajdonosai lesznek. Õk azonban ezt elutasították, és várták a kivégzésüket. Együtt elénekelték a Te Deum-ot mielõtt kivégezték volna õket, hálát adva Istennek azért, hogy erõt ad nekik akarata teljesítésére.
Minket egyelõre nem akar senki kényszeríteni arra, hogy megtagadjuk a hitünket, de elõfordulhat, hogy bizonyos elõnyökért nem a lelkiismeretünk szerint szólunk, cselekszünk. A leggyakoribb ilyen elõny a látszólagos békesség: azért, hogy a testvérem ne haragudjon meg rám, nem szólok, nem teszek semmit, mert tudom, hogy neki nem tetszene.
Az is elõfordulhat, hogy azokkal szemben, akiktõl ajándékokat kapunk, akikkel számunkra elõnyös a kapcsolatunk valamilyen szempontból, másképp viselkedünk, mint ahogy helyes lenne, azért, hogy ezeket az elõnyöket nehogy elveszítsük.
Sõt, az is elõfordulhat, hogy mi keressük valakinek a kegyeit, akivel érdemes jóban lenni, azt mímelve, hogy kedveljük õt.
Ma sem könnyû egyenes, nyílt embernek lenni, és egyes helyzetekben hûséges maradni Krisztus evangéliumához. Túl nagy feladat a mi erõnkhöz, de már most Te Deum-ot énekelhetünk mi is, mert Isten képessé tesz rá mindenikünket, csak merjük kérni ezt tõle, és elfogadni a kapott kegyelmet.

2015-09-07

______________________________

Évközi 23. vasárnap

Emlékszünk, hogy a múlt vasárnap Jézushoz farizeusok jöttek Jeruzsálembõl, hogy vitatkozzanak vele arról, hogy a Jézus tanítványai mosatlan kézzel ettek. Jézus megmagyarázta, hogy a tisztátalanság nem kívülrõl kerül be az emberbe, hanem az ember szívében születik.
Aztán Jézus otthagyta a farizeusok is, meg a tanítványait is, látva, hogy mennyire értetlenkednek, és egyedül elment Tirusz vidékére, majd Dekapolisz vidékére, ahol pogányok laktak. Ezek nem csak kezet nem mostak, hanem teljes egészében tisztátalannak számítottak.
Itt Jézus elé hoztak egy süket embert, aki dadogva beszélt. A hallás és a beszéd összefügg. Ha valaki nem hall, nehezen tud megtanulni, beszélni. A Szentírásban Isten gyakran panaszkodik, hogy az emberek süketek az õ szavára. Izajás próféta a mai elsõ olvasmányban megjövendöli, hogy eljön az idõ, amikor ezek a süket fülek megnyílnak, és akkor az emberek helyesen fognak tudni beszélni is Róla.
Ez a süket ember jelképezi a pogányságot, amely a maga bölcsességével keresi a választ az õt foglalkoztató kérdésekre, de mindaddig, amíg Jézussal nem találkozott, nem tudta meghallani Isten szavát, és amiket mondott, mind csupa dadogásnak számítanak. Ilyenek a pogány tudósok, filozófusok írásai, de minden mai tudós munkája is, aki Isten nélkül keresi az igazságot.
Ugyanakkor mi is ehhez az emberhez vagyunk hasonlók, amikor nem tudjuk meghallani Isten szavát, és ezért nem is vagyunk képesek Róla hitelesen, érthetõen beszélni.
Feltûnhetett az evangéliumot hallgatva, hogy ez az ember nem maga jött Jézushoz, hanem oda vitték, pedig nem volt se béna, sem vak. Egyedül is oda tudott volna menni, mégis oda vitték. Kik tették ezt? Olyanok, akik már megtapasztalták azt, hogy a Jézussal való találkozás megváltoztatja az ember életét. Ezek az emberek javát akarták ennek a süketnek. Tudták, hogy az ember könnyen belesüpped a problémáiba, és már nem is törekszik kijönni belõlük. Néha könnyebb süketnek lenni, mert akkor nem kell sok fölösleges beszédet meghallgatni. Nem kell annyi emberrel kommunikálni. De ezek a barátai tudták, hogy õt nem szabad ebben a helyzetben hagyni, és ezért oda vitték Jézushoz. Õk kérték meg Jézust, hogy gyógyítsa meg beteg barátjukat, aki jelenleg még arra sem képes, hogy kifejezze, mire volna szüksége. Mi sem nyugodhatunk bele, ha barátaink, azok, akiket szeretünk, nem kérnek segítséget Jézustól, bár szükségük lenne rá. Mindent megpróbálunk tenni, hogy Jézushoz vezessük õket, mert javukat akarjuk.
És Jézus félrevonta a tömegbõl a süket embert. Külön vitte, ahol csak ketten voltak. Ahhoz, hogy új élet kezdõdjön, valamiképp ki kell szakadni az addigi életmódból, az addigi gondolkodásmódból, elszakadni azoktól a befolyásoktól, amelyek visszahúznak. El kell tudni szakadni attól, amit mindenki mond, amit mindenki tesz.
Számunkra is fontos, hogy ne csak vasárnap halljuk az evangélium szavait, mert ha egész héten pogány látnivalókkal szennyezzük a szemeinket, pogány hallanivalókra figyelünk oda, pogány gondolatokat engedünk be az értelmünkbe, nem fogjuk meghallani Jézus szavát, és nem fogunk tudni róla beszélni, és akkor hiábavaló volta véle való találkozás.
Jézus megérinti az ujjával, és nyállal keni be a nyelvét.
Az ujjal való megérintés arra emlékeztet, ahogy megalkotta Isten az elsõ embert. A nyál pedig a korabeli kultúrában sûrített leheletet jelentett. Jézus belé lehelte az isteni erõt.
Effata – mondja Jézus. Nem a fülnek szól ez, hanem a személynek, hogy nyíljon meg Krisztus felé.
És Jézus szavára megnyílt a füle, megoldódott a nyelve, és érthetõen kezdett beszélni. Új életmód kezdõdik számára. A bezárkózottságból megnyílik a kapcsolatra. Tud figyelni másokra, meg tud hallani másokat és tud párbeszédet folytatni velük. Isten azt akarja, hogy nyitottak legyünk egymás fel.
Levonhatunk néhány következtetést: megszoktuk, hogy mindig mi vagyunk azok, akik beszélünk, mások pedig hallgassanak ránk. Jézus pedig azt akarja, hogy elõbb kinyissuk a füleinket, hogy meghallgassunk másokat, s csak azután beszéljünk. Nem az a fontos, hogy nekünk legyen igazunk, hanem az, hogy közösen eljussunk az igazságra. És ez érvényes az evangélium hirdesse esetében is. Ha nem ismerjük az emberek gondjait, azt, ami õket foglalkoztatja, ha nem hallgatjuk meg õket, nem figyelünk oda rájuk, az evangélium, amit hirdetni akarunk nekik érthetetlen beszéd lesz számukra.
A végén, az a kíváncsi tömeg, amely összegyûlt, együtt dicsérte Jézust. Ezt a kegyelmet kérjük mi is, hogy együtt tudjuk dicsérni az Urat mindazért a jóért, amelyet közöttünk, testvéreinkért tett.

2015-09-06

______________________________

A béke

Érdemes lenne elmélkedve újraolvasni az elsõ olvasmányt, annyira tömör, és mély mondanivalót hordoz.
Azt hallottuk, hogy Jézus Krisztusban teremtett Isten mindent, minden láthatót és láthatatlant, a legparányibb teremténytõl a galaxisokig, az angyalokat és az embereket. Fel sem tudjuk fogni, hogy Isten a világ mindenható Ura, a názáreti Jézusban közénk jött. Emberré lett, mint mi. Vállalta a mi nyomorúságainkat, még a halálunkat is.
Miért jött közénk? Hogy kibékítsen mindent a földön, és a mennyben. Igen, Isten egy békés világot teremtett, melyben harmónia volt, egyetértésben éltek Istennel és egymással az õ teremtményei. A bûn azonban ezt tönkretette. Azóta folyik az életért való harc, azóta ellensége az ember a természetnek, a másik embernek, és Istennek.
Jézus Krisztus elhozta közénk a békét. Kérjük a megváltás kegyelmét azokra a kapcsolatainkra, amelyekbõl hiányzik a béke, egymás elfogadása, és kérjük a kegyelmet, hogy lehessünk mi is békességszerzõ emberek.

2015-09-04

______________________________

A bárkába

2015-09-03

______________________________