Napi gondolatok

Egy morzsát Jézusból

Mt 15, 21-28
Az apostolok nem akarnak foglalkozni ezzel az asszonnyal, aki kiabál utánuk. Meg akarnak tõle minél hamarabb szabadulni. Vannak ilyen emberek, akik kéréseikkel zavarnak minket.
Jézus számára azonban ez az asszony is fontos. Nem akarja elküldeni sem, de teljesíteni sem akarja a kérését, mert ezzel csak táplálná az Istenrõl alkotott téves elképzelését. Ezt a pogány asszonyt ugyanis nem érdekli Jézusnak a személye, nem érdekli a zsidók Istene, egyetlen dolog fontos számára, hogy az õ beteg lánya meggyógyuljon. Ennek érdekében fûhöz-fához kapaszkodik, mindent megpróbál, ezt a zsidó rabbit is, akirõl az hírlik hogy csodákat tesz.
Jézus azonban el szeretné vezetni ezt az asszonyt az igaz Istenhez, akit nem azért kell szeretni, mert meghallgatja a kérdéseinket, és teljesíti kívánságainkat, hanem mert a lelkünk éhezik Istenre. A Jézussal való párbeszéd során ezt érezte meg ez az asszony. Jézusból csak egy keveset, csak egy morzsát szeretne legalább kapni, ami lehull a zsidók asztaláról, mert nem értékelik Jézust, nem törõdnek eléggé vele. Ilyen lelkülettel akarunk mi is Isten elé állni, nem azért keressük õt, amit tõle kapunk, hanem, mert nélküle az életünk értelmetlen és üres.

2019-08-07

______________________________

Színeváltozás

A mai ünnepen Jézus ragyogó arcát ünnepeljük, azt a ragyogást, melyben mindnyájunkat, az egész világot részesíteni akar.
Az evangélium azt mondja, hogy Jézus magával vitte Pétert, Jánost és Jakabot, és felment velük egy hegyre imádkozni. Gyakran látták az apostolok, hogy Jézus visszavonult imádkozni, de most alkalmuk volt részt venni az imában. A hegy a Szentírásban az Istennel való találkozás helye. A három apostol tanúja lehetett tehát Jézusnak az Atyával való találkozásának. Ima közben Jézus egész személye ragyogni kezdett. Talán mi is megtapasztaltuk a magunk életében, hogy ima közben felszínre kerül az igazi arcunk: a jóság, az önzetlenség, a szeretetre való készség. Olyan szépnek és jónak látjuk magunkat, mint amilyennek Isten lát minket. Jézussal is ez történt. Az apostoloknak alkalmuk volt meglátni, hogy milyen Jézus igazából. Arra is érdemes felfigyelni, hogy mirõl társalgott Jézus Mózessel és Illéssel: a haláláról és feltámadásáról. Bármennyire is természetfölötti volt Jézus az ima közben, nem arra használta az imát, hogy elfeledje a feladatát, amelyet az Atyától kapott, hanem ellenkezõleg, az imában lett számára világos, hogy mi az Atya terve. Az imában kapott megerõsítést, bátorságot ahhoz, hogy ezt vállalni tudja. Ebben különbözik a keresztény ima a keleti meditációktól, hogy mi nem az imában menekülünk az elõl, ami kellemetlen, fárasztó, ijesztõ a mindennapi életben, hanem épp arról beszélgetünk Istennel, ami ránk vár, ami foglalkoztat, ami nehéz, amitõl félünk, hogy tisztán lássuk mi az Isten terve, és annak megfelelõen döntsünk, cselekedjünk.
Az imádság tehát nem egy opcionális program, amelyet csak akkor gyakorolunk, amikor az idõnk megengedi, és kedvünk is van hozzá, hanem az imától függ az életünk értelme. Csak az imában tud Isten megvilágosítani, és megerõsíteni ahhoz, hogy megvalósítsuk azt a küldetést, melyet ránk bízott, amiért e világra jöttünk.

2019-08-06

______________________________

Adjuk oda az uzsonnánkat

Mt 14, 13-21
A mai evangéliumból megértjük hogy az egyház mi vagyunk, amikor a tízórainkat vagy uzsonnánkat felkínáljuk az Úrnak, hogy ebbõl adjon enni az éhezõ embereknek. Mert az emberek éheznek. Éhezik életük értelmét, éhezik az igazságot, éheznek lelkiségre.
Isten szeret bevonni minket is abba amit tesz: ti adjatok nekik enni! Pedig mi szívesen imádkozunk, kérjük Istent, hogy oldja meg a világban lévõ problémákat, csak nekünk ne kelljen tennünk semmit. Ilyen istent szeretnénk, aki meghallgat és teljesíti a kéréseinket. Jézus azonban be akar vonni a problémák megoldásába, együttmûködésünket kéri. Nem elég a békéért imádkozni, nekünk kell építenünk a békét. Nem elég a betegekért imádkozni, nekünk kell vigasztalásukra sietnünk. Még ha kevés is a mi kenyerünk meg a halunk, az Úr meg tudja sokasítani ha oda merjük adni neki.

2019-08-05

______________________________

18. Évközi vasárnap

Általában a családokban a testvérek jó viszonyban vannak egymással addig, amíg élnek a szülõk. Legtöbbször akkor szoktak összeveszni a testvérek, amikor a szülõktõl rájuk maradt örökséget kell elosztaniuk egymás között. Amikor pénzrõl, birtoklásról van szó, még a legjobb emberek is néha elveszítik a józan gondolkodásukat. Sajnos, sokszor ebbõl veszekedések, sértõdések, évekig tartó harag születik. Hasonló dolgok Jézus korában is történtek. Jézus elé tártak egy esetet, amelyben a nagyobbik testvér nem akarta betartani a korabeli elõírásokat, és részt adni az öccsének az örökségbõl. Mi mit tettünk volna Jézus helyében? Bizonyára próbáltuk volna meggyõzni a nagyobbik testvért, hogy legyen igazságos. Jézus azonban elutasította a bírói szerepet. Nem azért, mert nem akart volna segíteni, hanem, mert õ másfajta igazságosságra akar megtanítani minket, mely nem arról szól, hogy kinek mennyi jár. Mindaddig amíg az emberek a birtoklás, a tulajdon kritériuma alapján gondolkodnak, bármilyen igazságosak akarnak is lenni, mindig lesznek közöttük veszekedések, nézeteltérések, harag, ellenségeskedés. Jézus válasza ezért nemcsak annak az embernek szól aki a segítségét kérte, hanem minden embernek. Mindnyájunkat ki akar gyógyítani a halmozás betegségébõl.
Ehhez elõbb tisztázni kell azt, hogy ki a tulajdonosa a világ javainak. Valójában semmi sem a mienk. Minden Istené, és nem azért adta nekünk a javakat, anyagiakat és szellemieket is, hogy osztozzunk rajta, marakodjunk, hogy kinek jár több, hanem azért, hogy az részesüljön benne, akinek szüksége van rá. Vigyázzatok - figyelmeztet Jézus - óvakodjatok a birtoklásvágytól.
Honnan ered bennünk ez a birtoklásvágy, mely képes tönkretenni a kapcsolatainkat, megfoszt a nyugalmunktól? A haláltól való félelembõl ered. Az ember azt reméli, hogy ha javakkal rendelkezik, képes legyõzni, távol tartani önmagától a halált, mert pénzzel meg lehet szerezni mindent. Orvosságot lehet vásárolni, embereket megfizetni, hogy gondoskodjanak rólunk, meg tudjuk védeni magunkat a bajoktól. Valóban, pénzzel egyes esetekben meg lehet hosszabbítani az életet, de a haláltól nem lehet elmenekülni.
Jézus megoldást ajánl arra, hogy megmentsük az életünket: aki oda ajándékozza az életét, az megmenti azt. Amit szeretetbõl tettünk, az örökre megmarad. Semmit nem hoztunk erre a világra, és semmit nem fogunk magunkkal vinni. Nem attól lesz valakinek az élete sikeres, hogy mennyi mindent halmozott fel. Jézus ennek megértésére egy példabeszédet mond egy szimpatikus emberrõl, aki szorgalmas munkával és hozzáértéssel nagy eredményeket ért el, és aki még ráadásul szerencsés is volt, mert ebben az évben gazdag termése lett. Jézus korában az emberek úgy gondolták, hogy akit Isten szeret, azt szerencsével áldja meg. A példabeszédben nyoma sincs annak, hogy bárkit is becsapott volna ez az ember. Becsületes munkával szerezte azt amije volt. A világ felfogása szerint õ kellett volna legyen a legboldogabb ember. Mégis, amikor gazdag termése lett, akkor kezdõdtek számára a problémák. A kérdés, amit gyötörte az volt, hogy mit tegyen a sok terméssel. Nem annak örül hogy a magtárai tele vannak, hanem azon aggódik, nehogy egy szem búza is másnak jusson. Aki többet halmoz fel, mint amire szüksége van, Isten tervét rombolja, mert Isten azt akarja, hogy mindenkinek jusson azokból a javakból, melyeket ránk bízott.
És mit tervezett ez az ember? Önmagának nyugodt napokat szeretett volna szerezni ezekkel a javakkal. Nem tervezett semmilyen bûnös dolgot, csupán örülni akart azoknak a javaknak, amelyeket jogosan szerzett meg. Érdekes, hogy ez a gazdag ember úgy beszél, mintha a senki más nem létezne ezen a világon. Pedig bizonyára volt családja, gyermekei, alkalmazottai, szolgái. Ezt eredményezi a birtoklásvágy. Senki mást nem ismer az, aki ennek hatása alatt él, mint önmagát, a vagyonát, és csak az számít, ami ezt a vagyont növelni tudja. A vagyona tönkretette minden kapcsolatát. Embertelenné vált.
És akkor megjelent a példabeszéd másik szereplõje, maga Isten. Nem bosszút áll ezen az emberen. Nem Isten öli meg azért, hogy ne tudjon örvendeni a javainak, hanem a javak miatt való aggódás öli meg. Így lett a világ szemében sikeres emberbõl egy szegény szerencsétlen, akinek csõddel végzõdött az élete. Isten butának, esztelennek nevezi, hisz tönkretette a saját életét olyan javak gyûjtésével, amelyeknek semmi hasznát nem vette. Oktalan, mert nem értette meg, hogy miért született erre a világra.
Akkor vagyunk bölcsek, ha figyelembe vesszük azt, hogy az életünknek kezdete volt és vége lesz, és ezt az idõszakot okosan kell felhasználni. Akkor van értelme az életünknek ha oda ajándékozzuk, mert ezzel a szeretetet tápláljuk, mely megmarad örökre.

Isus în Evanghelia de azi ne povestește o parabolã minunata. Este vorba de recolta bogatã a unui om bogat, care vrea sã fie și mai bogat de aceea își planificã construirea unui hambar mai mare decât cele pe care le are în prezent. Existã însã o limitã a acumulãrii bunurilor. Dupã moarte tot ceea ce a acumulat devine pentru el nefolositor. Prin poarta morții nu putem duce cu noi nici bani nici avuție. Când vom ajunge în fața lui Dumnezeu nu vom avea buzunar, geantã.
Parabola începe cu un dar primit gratuit de acest om. Ogorul sãu i-a dat rod bogat. Nu a fost meritul sãu. De la o zi la alta a avut atât de mult grâu, încât nu avea unde sã-l depoziteze.
Un alt detaliu interesant este singurãtatea acestui om. Nu are cu cine sã se sfãtuiascã. Vorbește și planificã singur. Doar el conteazã, ca și cum altii nu ar exista. Probabil avea familie, avea servitori care lucrau pe câmp, care au adunat grãul. Avea muncitori care vor demola hambarele vechi și il vor construi pe cel nou. El însã nu se intereseazã de nimeni altcineva decât de propria persoana. Nici nu îi trece prin minte sã împartã și cu alții acel grâu pe care l-a primit fãrã vreun merit personal.
Bineînțeles, noi nu suntem asemãnãtori cu acest om bogat, mai ales pentru cã nu suntem chiar atât de bogați, dar poate recunoaștem și în noi anumite trãsãturi comune cu el. Poate și noi adunãm mai multe bunuri decât am avea nevoie. Poate și noi ne folosim de unii oameni în interesul nostru, dar nu ne intereseazã nevoile lor. Poate câteodatã și noi avem impresia cã degeaba ne-am trudit sã avem de toate, tot am rãmas singuri.
Ce face acest om bogat în singurãtatea sa? Vorbește cu sine, pentru cã i-a exclus pe toți din viața lui. Este bogat dar sãrac în omenie. Moare departe și de Dumnezeu și de oameni, și planurile sale devin de prisos.
Ce ar mai fi putut face acest om bogat cu recolta bogatã de grâu? Ar fi putut sã o vândã, dar tocmai de aceea voia s-o depoziteze pentru ca sã o vândã atunci când crește prețul grâului.
Ar fi putut s-o dãruiascã celor care aveau nevoie. Așa cum el s-a bucurat când a primit în dar grâul, s-ar fi bucurat și alții. Asta a vrut sã sugereze Isus prin aceastã parabolã. Poate simțim în noi cã nu suntem de acord cu aceastã idee. E puternicã în noi dorința de posesie. In teorie apreciem generozitatea, dar în concret cu greu ne despãrțim de fiecare bãnuț. Oamenii se ceartã și țin mînie pentru o bucãțicã de pãmânt, pentru o moștenire nedreaptã și nu isi dau seama ce pierd. Cât de valoroase sunt relațiile bune cu pãrinții cu frații, cu prietenii! Dacã am avea posibilitatea sã cumpãrãm relații de iubire, de prietenie, am fi gata sã plãtim de 100 de ori mai mult, decât avuția din cauza careia s-au stricat relații importante din viața noastrã, și am rãmas mai singuri.
Atunci folosim bine bunurile de care dispunem, dacã prin ele exprimãm iubirea noastrã fațã de cei dragi, fațã de prietenii noștri, fațã de cei din jurul nostru, fațã de cei care au nevoie de ele. Astfel nu vom fi singuri nici acum și nici în viața veșnicã.

2019-08-04

______________________________

A konkoly és én

Mt 13, 36-43
Mennyire nehéz Isten jelenlétét felismerni! Milyen nehéz hittel tekinteni az eseményekre! Jézus, a konkolyról szóló példabeszéddel segíteni akar ebben nekünk.
A gonosz jelen van az életünkben, ezt el kell fogadnunk, de arra kell vigyáznunk, hogy az eredmények kísértésbe ne essünk. A bennünk lévõ jót kell táplálni és nem a magunk gyengeségei fölött keseregnünk. A bennünk lévõ jó búzát kell gondozni, hogy az megnövekedett erõsebb legyen mint a konkoly.
Persze, a konkolyt könnyebben felismerjük másokban, azokban akik másképp gondolkodnak mint mi. Másoktól várjuk a változást, pedig a változás a mi megtérésünkkel kezdõdik, ez pedig határozott döntést jelent amellett, amit helyesnek, jónak hiszünk.

2019-07-30

______________________________

Évközi 17. vasárnap

Úgy gondolom, hogy kevesen vannak azok, akik reggel mikor felébrednek, azzal kezdik a napot, hogy imádkoznak. Inkább a telefont veszik kezükbe, az üzeneteket, a híreket, mindenféle érdekességeket keresnek az interneten. Az ima háttérbe került az életünkben. Nem is csoda, mert a mai ember annyi mindennel foglalkozik, annyira pörgõs az élete, hogy abba nem illik bele az imádság, mert az nem hajt hasznot, és nem is szórakoztató. Sõt néha kellemetlen érzés is lehet önmagunkkal szembenézni, mert a csendben felszínre kerülnek aggodalmaink, kételyeink, melyekkel nem szívesen foglalkozunk. Ehhez hozzájárultak az imáról kialakult téves elképzeléseink is, mert sokan azt gondolják, hogy az imádság bizonyos imaszövegeknek az ismétlését jelenti. Pedig Jézus azt mondta, hogy ne szaporítsuk a szót, amikor imádkozunk. Sem nekünk sem Istennek nincs szüksége arra, hogy ezeket a szövegeket elismételgessük, fõleg ha nem is tudunk azonosulni az elmondott szöveg mondanivalójával. Mások úgy gondolják, hogy imádkozni azt jelenti, hogy kérni valamit Istentõl: egészséget, sikert, olyan dolgokat, amelyek segítségével könnyebben boldogulhatunk ebben az életben.
A mai evangélium segít megérteni, mit jelent helyesen imádkozni. Szent Lukács evangélista beszél a legtöbbet az imádságról a négy evangélium közül. Jézust hét alkalommal találjuk ebben az evangéliumban imádság közben. Azt mondja, a tanítványok kérték Jézust, hogy tanítsa meg õket imádkozni. Miért kérték ezt? Egyrészt, mert látták Jézust imádkozni, és azt látták, hogy Jézus az imában mindig visszanyeri a nyugalmát, a derûjét. És azt is látták, hogy Jézus képes volt szeretettel viszonyulni azok felé is, akik elutasították, akik ellene fordultak, és sejtették, hogy az imádságból merített ehhez is erõt. Másrészt azért kérték Jézust, hogy tanítsa meg õket imádkozni, mert Keresztelõ János is a maga tanítványait megtanította imádkozni. Abban az idõben minden tanító megfogalmazott egy imát, amelyben összefoglalta a tanítását. Ezt vették át a tanítványok. Egy ilyen imád kértek a tanítványok Jézustól, amely a Jézus lelkiségét foglalja össze.
Miatyánk - kezdi Jézus az imádságot. Fontos tudatosítani azt, hogy a mi Istenünk Atya, aki szereti minden gyermekét kivétel nélkül. És amikor hozzá imádkozunk, hozzá hasonlókká akarunk lenni. Szenteltessék meg a neved. A név alapján szoktuk megkülönböztetni egymást. Mikor azt kérjük, hogy szenteltessék meg a az Isten neve, azt jelenti, hogy mutassa meg azt, ami megkülönbözteti minden Istenségtõl, bálványtól, ami alapján fel tudjuk ismerni, hogy õ az igaz Isten. Az Ószövetségben Isten a népén keresztül szentelte meg a nevét. Ma pedig rajtunk keresztül teszi ugyanezt. Az emberek életünket látva felismerik, hogy milyen Istenben hiszünk, milyen Istenhez hasonlítunk.
Jöjjön el az országod. A világi uralkodás a másokon való hatalmaskodásra épül: a gyengéket kihasználják, erõszakkal biztosítják az emberek a maguk uralmát. Isten országában ezzel szemben mindenkit testvérünknek tekintünk, még az ellenségünket is. Mikor Isten országának eljöveteléért imádkozunk, magunkat emlékeztetjük arra, hogy milyen országhoz akarunk tartozni.
Mindennapi kenyerünket add meg nekünk. Az ember hajlik arra, hogy gyûjtsön, biztosítsa magának a szükségeseket, félretegyen többet, mint amire szüksége van. Mi, amikor a mindennapi kenyerünket kérjük, kifejezzük a bizalmunkat abban, hogy Isten gondoskodik rólunk. Isten tudja, hogy mire van szükségünk. Persze, ez nem azt jelenti, hogy nekünk nincs feladatunk, hanem készen várjuk, hogy Isten gondoskodjon rólunk. A mezõn nem terem kenyér. A mi munkánk alakítja át a búzát kenyérré. Meg kell dolgoznunk a mindennapi kenyérért, mindenért, amire szükségünk van, azzal a bizalommal, hogy Isten gondoskodik rólunk.
Bocsásd meg bûneinket, miképp mi is megbocsátunk azoknak, akik ellenünk vétettek. Hogy bocsát meg Isten? A bûn nem Istent sebzi meg, hanem az embernek árt. És amikor Isten megbocsát, ez nem azt jelenti, hogy elfelejti a bûneinket, nem azt jelenti, hogy letörli mintegy tábláról az írást. Isten mindent megtesz, hogy visszavezessen az élet útjára. Ezt jelenti megbocsátani a bûneinket.
Ne vígy minket a kísértésbe. Az eredeti szöveg nem kísértést mondd, hanem próbatételt. És az élet tele van próbatételekkel. Ezek néha nehezek, de segítenek a lelki fejlõdésünkben. Jézus, mikor a kereszthalál nagy próbatétele elõtt állt, így imádkozott: ha lehetséges kerüljön el ez a kehely, ha lehetséges kerüljön el ez a próbatétel. Mi is így imádkozunk. Félünk, miként Jézus is félt a nehéz percekben, de Jézust épp az imádság segítette, hogy merje vállalni az elõtte álló próbát. Hasonlóképpen erõsít meg minket is az ima.
Az evangéliumi szakasz végén úgy tûnik, mintha Jézus arra biztatna, hogy kitartóan kérjük, amit szeretnénk, és végül meg fogjuk kapni. Mi ellenben azt tapasztaljuk, hogy ez nem mindig történik meg. Nem az a csoda, ha Isten azt teszi, amit mi akarunk, hanem az, ha mi azt tesszük, amit Isten akar. Ez az igazi hatása a helyes imádságnak. A magunk gondolataival, kívánságaival kezdjük az imát, és lassanként kezdjük felismerni, hogy Isten mit gondol, mit szeretne. Ezt tesszük magunkévá az ima alatt. Milyen nehéz értelmet találni egyes fájdalmas helyzetekben, betegségekben, igazságtalanságokban, magányban, elutasítottságban, meg nem értettségben. Az ima segít ezeket Isten szemével, Isten fényénél látni. Az imádság alatt Isten Szentlelke bevezet minket Isten életébe. Segítsen az Úr minket is így imádkozni.

Tema Evangheliei de azi este rugãciunea. Nu este tema preferatã a majoritãții oamenilor, probabil și noi am asculta cu plãcere o temã mai interesantã, deși venim în fiecare duminicã la bisericã și ne considerãm oameni credincioși. Avem impresia cã avem o grãmadã de rugãciuni, pe care suntem obligați sã le recitãm în fiecare zi, altfel ne simțim vinovați și credem cã Dumnezeu se supãrã pe noi. Oricum ne simțim vinovați pentru cã ne rugãm prea puțin. In același timp credem cã munca, activitatea este mult mai valoroasã decât rugãciunea, mai ales pentru cã am experimentat foarte rar sã se împlineascã ceea ce am cerut de la Dumnezeu în rugãciune. Deja expresia în limba românã, rugãciunea, înseamnã a cere ceva. Mã rog la Dumnezeu, deci îl rog sã-mi facã o favoare. Nu dorim sã ne rugãm, pentru cã nu am vãzut pe nimeni sã se roage în așa fel, încât sã ne atragã sã ne dorim sã ne putem ruga și noi la fel. Ucenicii lui Isus în schimb l-au vãzut des pe el în rugãciune, au intuit cã din rugãciune se hrãnește sufletește Isus, de aceea nu își pierde rãbdarea, de aceea este bun și blând cu toții, de aceea nu renunțã la propria misiune, nici când este refuzat, persecutat pentru cã este în legãturã strânsã cu tatãl sãu ceresc, care îl întãrește, îl încurajeazã, îl mângâie, îl conduce. Și-au dorit și ucenicii acest izvor de putere, aceastã relație autenticã cu Dumnezeu, de aceea l-au rugat pe Isus sã-i învețe sã se roage.
Și Isus îi învațã, ne învațã rugãciunea pe care o numim Tatãl nostru, pentru cã se adreseazã lui Dumnezeu, care este în primul rând tatã, mamã pentru noi, pãrinte care știe ce este spre binele nostru și este gata sã ni-l ofere. Rugãciunea cu care ne adresãm lui, nu este o listã cu cereri pe care sperãm sã ni le îndeplineascã dacã-l rugãm. Isus ne-a învãțat ce sã cerem de la Dumnezeu în rugãciune.
Sã se sfințeascã numele lui, adicã, sã-l putem cunoaște, așa cum este Dumnezeul nostru, și sã nu ni-l imaginãm în mod greșit, sub influența egoismului nostru, ale fricilor noastre.
Sã vinã împãrãția sa, adicã sã se împlineascã planurile sale de iubire în viețile tuturor,
sã ne dea painea de toate zilele, adica sa ne poarte de grijã, ca sã avem tot ceea ce este necesar pentru a ajunge la mântuire.
Sã ne ierte pãcatele, adicã sã ne ajute sã ne întoarcem la el, ori de câte ori ne rãtãcim,
Si sã ne ajute în momentele grele, sã nu ne pierdem speranța în el.
Isus ne încurajeazã sã nu ne fie fricã sã ne adresãm lui Dumnezeu cu rugãciunile noastre, nici dacã nu reușim întotdeauna sã ne rugãm într-un mod corect. Nici acest om, care în parabola de azi, în toiul nopții își deranjeazã prietenul sã-i cearã pâine, nu are un comportament prea politicos. Insistã și cere și atunci când celalalt ii spune cã nu este potrivit sã-l deranjeze. La fel a procedat și Abraham în prima lecturã, încercând sã salveze orașul Sodoma. Dumnezeu nu se supãrã, nu râde de cererile noastre, și dacã avem rãbdare sã discutãm cu el, ne ilumineazã ca sã putem înțelege ce este binele adevãrat pentru noi și pentru frații noștri, și ne ajutã sã-l dorim și sã-l primim în viața noastrã.

2019-07-28

______________________________

A jó a fontos

Mt 13, 24-30
Jézus konkolyról beszél, mely együtt nõ a búzával, és arra törekszik, hogy elfojtsa azt. Ugyanakkor szó van a buzgó szolgákról is, akik a konkoly elleni küzdelmükben szintén a búzát veszélyeztetik. Megtapasztaljuk nap mint nap, hogy a hitünket, jóra való törekvésünket állandóan aláássa a szórakozottságunk, a kényelmünkkel való megalkuvásunk, az önmagunkban való csalódásaink. Jézus megnyugtat: Isten nem várja el a hiba-mentességet. Ha megengedi az életünkben a bûnt, az eleséseket, a gyengeséget, ezek alkalmak arra, hogy tudatosítsuk, mennyire szükségünk van a segítségére. Ne a bennünk lévõ rossz elleni harcra összpontosítsunk. A hiba-mentességre való fanatikus törekvéssel csak ártunk magunknak. Inkább arra a jóra figyeljünk, ami Isten kegyelmébõl növekszik bennünk. Azt segítsük, tápláljuk, erõsítsük, hogy a konkoly ne tudja elfojtani.

2019-07-27

______________________________

Szent Joachim és Szent Anna

Ma olyan szenteket ünneplünk, akikrõl a Szentírás nem említ semmit. Egy II. századi apokrif írás mondja, hogy Máriának az édesanyja Anna volt és az édesapja Joachim. Ettõl függetlenül azt mondhatjuk, hogy bárhogy hívták is, biztos, hogy Máriának volt egy édesapja és egy édesanyja, akiket méltán ünnepelhetünk, mert olyan neveltetésben részesítették Máriát, mely alkalmassá tette arra, hogy vállalja a Megváltó édesanyjának a szerepét.
Miért épp a mai napon van ez az ünnep? Azért, mert Mária születésének feltételezett helye fölé épült templom felszentelése épp július 26-án volt.
A legenda szerint Joachim és Anna már húsz éve házasok voltak, de gyermekük nem született. Ennek ellenére hálásak voltak Istennek az életükért. Fölmentek Jeruzsálembe, hogy Istennek áldozatot mutassanak be. A pap azonban nem fogadta el tõlük az áldozatot, mondván, hogy bûnösök kezébõl nem fogadhatja el. Az volt a véleménye, hogy bûnösségük miatt nem áldotta meg Isten gyermekkel a házasságukat. Joachim nagyon szégyellte ezt az esetet. Kétségbeesésében elmenekült, nem akart többé az emberek szeme elé kerülni. Elment pásztornak. Isten angyala azonban felszólította, hogy térjen haza a feleségéhez, mert rövidesen apa lesz. Egy lányuk fog születni, akit Máriának fognak nevezni, és aki születésétõl fogva telve lesz Szentlélekkel. Annát is értesítette errõl az angyal. Joachim hazatért tehát, és Anna hamarosan fogant és megszülte Máriát. Joachim nem sokkal késõbb meghalt, de Anna megérte Jézus születését is.
E legenda megtanít arra, hogy ne az emberek értékelése szerint tartsuk sikeresnek életünket, hanem az alapján, hogy mennyire ismerjük fel, és teljesítjük azt a feladatot, melyet Isten ránk bíz. Ha lebecsülik a munkánkat, nem kell elmenekülni, elrejtõzni az emberek elõl. Isten a terméketlennek látszó életet is gyümölcsözõvé tudja tenni.

2019-07-26

______________________________

Vajon?

Mt 10, 24-33
Amikor arról hallok, hogy valahol a világon keresztényeket üldöznek, kínoznak, megölnek a hitük miatt, félelem tölt el. Vajon én hogyan viselkednék az õ helyükben? Meg merném vallani a hitemet, vagy elrejtõznék, letagadnám, hogy Jézushoz tartozom? Annál is inkább, mert Jézus az Evangéliumban azt mondja, hogy aki megtagadja õt az emberek elõtt, azt õ is megtagadja a mennyei Atya elõtt. Az többé nem tartozik Jézushoz.
Jézus szavai azonban megnyugtatnak, mert az Atya tudta nélkül egy hajunk szála sem fog elveszni, és a nehéz helyzetekben erõt is kapunk Istentõl ahhoz, hogy tanúságot tudjunk tenni Jézusról. Persze nem kell üldözések idõszakát éljük ahhoz, hogy nehéz helyzetekkel találjuk szembe magunkat. Néha félünk megmondani azt, amit meg kellene mondani. Félünk megtenni azt, ami szükséges lenne, mert egyeseknek nem tetszene. Ne attól félünk hogy valaki megharagszik ránk, hanem attól, hogy a gyávaságunk miatt a lelkünk és mások lelke kárt szenved. Jusson eszünkbe a nehéz helyzetekben, hogy megkaptuk a kegyelmet ahhoz, hogy keresztényhez méltó módon viselkedjünk.

2019-07-13

______________________________

Óvatos bárányok

Mt 10, 16-23
Úgy küldelek, mint a bárányokat a farkasok közé - mondja Jézus. A báránynak semmi esélye nincs, ha farkasok közé kerül. De nem is azt kéri tõlünk, hogy minden védekezés nélkül vessük magunkat a farkasok közé, hanem hogy legyünk okosak, mint a kígyók; legyünk óvatosak azokkal szemben, akik nem nyitottak az evangélium iránt, hanem csapdát próbálnak állítani nekünk. De honnan tudjuk, hogy mikor legyünk okosak, és mikor legyünk egyszerûek? Mikor legyünk óvatosak, és mikor legyünk bátrak? Ha Jézus példáját nézzük, azt látjuk, hogy õ is, mikor tudta, hogy halálra keresik nem mutatkozott nyilvános helyeken, egy darabig rejtõzködött. Aztán egyszer csak elhatározta, hogy Jeruzsálembe megy, bár tudta, hogy ott meg fog halni. Honnan tudta, hogy mikor kell lépnie? Onnan, hogy megbeszélte az Atyával, és engedte, hogy a Szentlélek irányítsa.
Mi sem szabályt kell keresnünk, amihez igazodjunk, hanem Istenre kell figyelnünk. Véle megbeszélnünk, hogy mikor kell óvatosnak lennünk, és mikor kell bátran föllépnünk. Íme, mennyire fontos, hogy naponta imádkozzunk, elmélkedjünk, hogy a cselekedeteinket Isten irányítsa.

2019-07-12

______________________________