Napi gondolatok

Húsvét

Sokan azok közül akik Jézussal találkoztak, hallgatták õt, felismerték, hogy Jézus egy rendkívüli személyiség. Azt remélték, hogy egy ilyen csodálatos személy élete nagyon sikeres lesz. Ám csalódtak, mert a nép vezetõi kivégeztették. Sokan sajnálkoztak a halálán, mert sok ember kedvelte Jézust, de csak kevesen szerették annyira, hogy hozzá kapcsolják az életüket. Ezek közül három szerepel a mai evangéliumban. Számukra Jézus halála nem csupán egy szomorú esemény volt, hanem életük értelmének az elvesztését is jelentette. Lelkükben kérdések ébredtek: Vajon a szeretet megszûnik a halállal? Ebben az evangéliumi szakaszban a sír szó sokszor elõfordul. A szakemberek azt mondják, hogy görögül a sír kifejezés MENEMEION emlékezést is jelent. Azért mennek ma is a sírhoz az emberek, hogy emlékezzenek arra, akit szerettek. Vajon csak az emlékezés marad a halál után?
Én is felteszem magamnak a kérdést? Milyen a kapcsolatom Jézussal? Mennyire szeretem? Mennyire tölt el az õ szeretete? Csak emlékezem rá, vagy mint élõ Krisztust szeretem és keresem?
Az elsõ szereplõ Mária Magdolna. Hajnalban ment ki a sírhoz, mikor még sötét volt. Ellentmondásnak tûnik. Ha sötét volt, akkor még nem volt hajnal. Ám ez a sötétség szimbólikus. Ugyanaz a sötétség, amely beborította a világot mikor Júdás kilépett az utolsó vacsora termébõl. Szent János, evangéliuma kezdetétõl beszél a sötétség és világosság harcáról. A világosság a világba jött. A sötétség nem tudta legyõzni... Nikodémusnak mondja Jézus: A világosság a világba jött, de az emberek a sötétséget választották. Önmagáról is mondja: Én vagyok a világ világossága. Itt is látszólag a sötétség gyõzött. Magdolna lelkében is sötétség volt. De húsvét hajnalán új fény támadt, mely lehetõvé teszi a látást. Ez a látás a fontos a mai evangéliumban, az, hogy mit látnak a szereplõk.
Magdolna mit lát? Látja azt, amit mindenki láthat: A követ elmozdították a sír bejáratától, és nincs benne Jézus teste. Ezt soha senki nem tagadta. Ennek a ténynek az értelmezése tesz különbséget az emberek között.
Mária Magdolna elszaladt tehát Péterhez és a szeretett tanítványhoz, és elmondta nekik amit látott: Elvitték az Urat a sírból, és nem tudom, hová tették. Mária Magdolna egy közösség tagja. Nem egyedül keres választ a kérdéseire, hanem testvéreivel együtt.
A második szereplõ a szeretett tanítvány. Szent János az evangéliumában a szeretett tanítvány alakján keresztül Jézus igazi tanítványát állítja elénk, hogy hozzá hasonlíthassuk magunkat, tõle tanuljuk meg Jézust szeretni. Legtöbbször Peter társaságában jelenik meg, és mindig ügyesebbnek bizonyul Péternél. Itt is hamarabb ér a sírhoz mint Péter. Mit lát mikor megérkezik? Ugyanazt, amit Mária Magdolna is látott: az üres sírt. De látta a halotti lepleket is, mégpedig ugyanolyan alakban, mint mikor benne volt Jézus teste, csak hogy a test hiányzott belõle. Benézett, de nem ment be. Ez a mi egyházunk képe. Aki hamarabb odaér, megvárja azt, aki késõbb érkezik.
Péter is megérkezik a sírhoz. Belép, õ is látja a lepleket, de õ már nemcsak észleli azt ami látható, hanem elgondolkodik rajta. Próbálja megérteni hogy mi történt.
Nyomában belép a szeretett tanítvány is. Õ is látja a leplet, de olyan tekintettel néz mely belelát a titok mélyébe, és kezd hinni.
Ami hitünknek is át kell mennie a háromféle látás szakaszain. Abból indulunk ki, amit testi szemeinkkel látunk, és érzékeinkkel észlelünk, aztán elgondolkodunk azon amit láttunk, majd pedig a szereteten keresztül kezdünk látni. Láthatjuk, hogy a három szereplõ különböznek egymástól. Van, aki kevesebbet ért meg, van aki lassabban érkezik el a hitre, és van aki szenvedélyesen szereti Jézust. Nem versenyzünk, hanem egymást támogatjuk a hit útján azzal a szeretettel, amellyel Jézus szeret minket, szeretett tanítványait.

În Evanghelia de azi întâlnim trei persoane care se duc la mormântul lui Isus și vãd același lucru: un mormânt gol. Dar fiecare interpreteazã într-un mod diferit ceea ce vede. Prima este Maria Magdalena. Ea s-a dus la mormânt dis de dimineațã, când încã era întuneric. Mai ales în sufletul ei era întuneric, pentru cã moartea lui Isus a spulberat toate speranțele sale. Avea impresia cã totul s-a terminat. Și noi, ca și Maria Magdalena experimentãm întunericul în sufletul nostru.
Ajunsã la mormânt vede cã mormântul a fost deschis, și este gol. Crede cã cineva a deschis mormântul și a luat cu el trupul lui Isus. Nu intrã în mormânt, nu intrã în profunzimea acestui eveniment. Nu înțelege ce s-a întâmplat cu adevãrat.
Semãnãm cu ea atunci când ne gãsim în situații grele. Ne simțim dezamãgiți, speranțele noastre s-au spulberat și Isus nu este, nu îl gãsesc, nu îmi vine în ajutor. Avem impresia cã Isus a fost învins de rãul din lume. Nici el nu poate face nimic pentru mine. Vãd situația fãrã ieșire și nu înțeleg nimic.
Al doilea personaj este Petru. Ajungând la mormânt intrã și vede cearceaful în care a fost înfãșurat trupul lui Isus. Vede cã trupul lipsește, dar observã cã cearceaful nu a fost dezlegat. Pur și simplu a dispãrut trupul lui Isus. Petru nu numai vede, dar și gândește. Încearcã sã deducã pe baza a ceea ce se vede, ce s-a întâmplat. Dacã cineva ar fi scos trupul lui Isus din cearceaf, nu s-ar fi ostenit sã punã totul la loc așa cum era, ci ar fi aruncat cearceaful pe jos. Gândirea logicã în sine nu-l ajutã sã înțeleagã în totalitate ce s-a întâmplat cu trupul lui Isus.
Inteligența, gândirea logicã ne ajutã și pe noi în viața noastrã de credințã. Înțelegem ce este spre binele nostru și ce ne face rãu. Deducem existența lui Dumnezeu din evenimentele din viața noastrã. Am experimentat de multe ori ajutorul lui Dumnezeu. Înțelegem, de ce cere Dumnezeu sã îi respectãm poruncile, de ce este nevoie sã spunem rugãciuni, sã postim, sã facem fapte bune. Totuși, în anumite situații nu înțelegem ce se întâmplã. Oare Dumnezeu a creat și virușii care omoarã atâția oameni? Oare este o pedeapsã pentru cã suntem rãi? Atunci de ce mor și cei buni? Punem întrebãri, dar nu primim rãspunsuri.
Al treilea personaj este Ucenicul iubit, cel care a ajuns întâi la mormânt. El intrã în mormânt, intrã în profunzimea evenimentului. Și el vede cearceafurile, dar vede prin lumina iubirii și crede. Cu ochii credinței vede nu numai cã lipsește trupul lui Isus mort, dar vede și prezența lui Isus care trãiește. Nu se poate demonstra, nu se poate explica învierea. Ucenicul pur și simplu crede. Este convins, pentru cã asta îi dicteazã inima. Iubirea adevãratã nu poate fi distrusã, nici moartea nu o poate ține prizonierã, pentru cã este veșnicã.
În aceastã sãrbãtoare, în care ne mãrturisim credința în invierea lui Cristos, cerem de la Dumnezeu harul de a vedea și noi cu ochii credinței, cu ochii iubirii, și sã descoperim prezența lui Isus în viața noastrã, în viața comunitãții noastre și atunci când cu ochii fizici vedem doar morminte, lucruri triste, deprimante. Cristos a înviat!

2020-04-12

______________________________

Húsvét vigiliája

A mai napról nem lehet úgy beszélni, hogy ne vennénk tekintetbe az elmúlt napok történéseit. Az elõzõ napokon találkoztunk a gyönge, kiszolgáltatott, tehetetlen Jézussal. Minden és mindenki ellene fordul; végsõ elhagyatottságában, úgy tûnik, Isten is távol van.
A húsvéti vacsora és az azt követõ események sora szinte percrõl percre, lépésrõl lépésre követhetõ; olyan eseménysor, mely minden részletet megjelenít. Olyan dramaturgia, hogy még színes film is készült róla. Bár befejezetlen.
A mai evangélium lenne a folytatás. A leírás szerint azonban üres a sír. Angyal ül a sírkövön, s azt mondja, hogy, akit ide betettek, az feltámadt. De ezt senki se látta. Nincs szem- vagy fültanúja ennek az eseménynek, ui. ez a történet megjeleníthetetlen. Hiányként jelenik meg.

Többször találkoztam már ezzel az Evangéliummal, és most tûnik fel, hogy a félni vagy a félelem kifejezések többször ismétlõdnek benne. A halottat õrzõk halálra válnak a félelemtõl. Földrengéssel kezdõdött az egész, és egy valamire való földrengésben halomba dõlnek az épületek. A gondosan fölépített világunk alól a mindeneket felforgató erõ kihúzza a talajt. Minden megváltozik.
Erre a jelenségre a sírt õrizõk olyanok lettek, mint a holtak. Felelvén (!) pedig az angyal mondta az asszonyoknak: Ti ne féljetek. A mindeneket romba döntõ jelenségre Isten azt mondja: ti ne féljetek! Mintha ez olyan könnyen menne.

Az asszonyokat az angyal hazaküldi azzal a felszólítással, hogy õk nincs mitõl féljenek, mert éppen keresésben vannak. De majd Jézus elébük fog menni. A Föltámadott lesz majd az, ki rájuk talál. Ez mind szép és jó, de ezektõl a szavaktól még nem múlik el a félelem. A félelem egy olyan realitás, ami meg is marad még egy ideig. A szóra, hogy ne féljetek, az asszonyok félelemmel (!) és nagy örömmel szaladtak, hogy megvigyék a hírt a tanítványoknak. A felszólítás, hogy ne féljetek (folyamatos igemód), arra utal, hogy ne maradjatok benne a félelemben. El innen a sírtól, új idõszámítás kezdõdik az életetekben.
Galileába szól az utasítás, oda, ahol eddig is éltek. Az otthonukba. Nem Jeruzsálembe (a Szent Városba), nem a Templomba (amit Jézus lebontott, hogy az újat fölépítse e három nap alatt), nem a zsinagógába (ami a gyülekezés házát jelenti), hanem Galileába: ott látjátok majd meg õt. Az Istennel való találkozásnak nincsenek ui. fenntartott helyei. A Föltámadt Krisztus nincs helyhez kötve.
Galilea, ahol élsz. Ilyen értelemben a zarándoklat már nem azt jelenti, hogy el kell menni a szent sírhoz, hogy istenélményben legyen részem; ilyen értelemben noha a templom Isten háza, de a kõtemplomnál fontosabb, hogy én Isten temploma vagyok; a templom a közösség helye is, de ne feledjük, hogy én egyedül is képviselem az Egyházat, ill. a családom és közösségem bárhol együtt van, Jézus azt mondja, én ott vagyok köztük.
Galilea – az itt és most.

Az idei húsvét meghirdetésének hangja élesebb: nem a díszes körmenet és a közösségi élmény és a látványos eledelszentelés a Föltámadt Krisztussal való találkozás feltételei. Noha fontos jelek, noha ezek is lehetnek a találkozás kísérõelemei, de most az a hangsúlyos, hogy elõttetek megy Galileába (oda, ahol élsz), ott majd meglátjátok õt.
Ezt a látványt azonban nem lehet rögzíteni. Nagycsütörtök és Nagypéntek eseményeinek befejezése az életem Galileája.
Fr. Julianus

Despre aceastã zi nu putem vorbi fãrã a considera evenimentele zilelor trecute. În aceste zile ne-am întâlnit cu Isus cel slab, extrãdat, neputincios. Totul și toți s-au întors împotriva lui. În singurãtatea sa extremã se pare cã și Dumnezeu este departe de el. Cina de Paște și evenimentele de dupã cinã pot fi urmãrite minut dupã minut, pas dupã pas. Este un șir de evenimente care reprezintã fiecare detaliu. Este o dramaturgie despre care s-a fãcut și film artistic, deși neterminat. Evanghelia de astãzi este continuarea. Mormântul însã este gol. Îngerul stã pe piatra mortuarã și spune cã cel care a fost depus aici a înviat. Dar nimeni nu a vãzut acest lucru. Nu este nici un martor ocular, nimeni nu a auzit nimic. Constatãm doar lipsa lui.
M-am întâlnit de multe ori deja cu aceastã Evanghelie, dar acum am observat cã verbul a avea fricã se repetã în ea de mai multe ori. Cei care pãzeau mortul erau sã moarã de fricã. Totul începe cu un cutremur, și în timpul unui cutremur serios clãdirile se dãrâmã. Lumea noastrã construitã cu grijã a fost zguduitã de o putere care rãstoarnã tot. Totul se va schimba.
Cei care pãzeau mormântul au devenit ca și morți. Deși îngerul le-a spus femeilor: vouã sã nu vã fie fricã. Ca rãspuns la acest fenomen care dãrâmã tot Dumnezeul spune: vouã sã nu vã fie fricã. Ca și cum ar fi atât de simplu.
Femeile au fost trimise acasã de cãtre înger spunându-le cã nu are de ce sã le fie fricã pentru cã ele tocmai sunt în cãutare. Isus le va întâmpina, cel înviat le va gãsi. E frumos ceea ce spune Îngerul, dar de la aceste cuvinte nu dispare frica. Frica este o realitate care va mai rãmâne pentru un timp. La îndemnul primit, sã nu le fie fricã, femeile cu fricã, dar și cu bucurie au alergat sã ducã vestea ucenicilor. Îndemnul, sã nu le fie fricã, înseamnã, sã nu rãmânã în fricã. Sã plece de la mormânt, pentru cã în viața lor începe o nouã erã.
Au fost trimise în Galileea, adicã acolo unde au trãit și pânã acum: În casele lor și nu la Ierusalim, orașul sfânt, nu în Templu care a fost dãrâmat de Isus ca sã construiascã unul nou în trei zile, nu în sinagogã, ceea ce înseamnã casa adunãrii, ci în Galileea: acolo îl veți vedea pe el. Întâlnirea cu Dumnezeu nu are locuri privilegiate. Cristos cel înviat nu este legat de un loc.
Galileea, locul unde trãiești. Astfel pelerinajul nu mai înseamnã cã trebuie sã te deplasezi la Mormântul Sfânt ca sã ai parte de o experiențã religioasã. Și biserica, este casa lui Dumnezeu, dar este mai important faptul cã eu sunt templul lui Dumnezeu. Biserica este locul comunitãții, dar sã nu uitãm cã și eu reprezint biserica, adicã familia și comunitatea mea oriunde este împreunã, Isus, precum a promis, este între noi. Galilea înseamnã aici și acum.
În aceast an vestirea Paștelui este mai vie. Nu procesiunea pompoasã, nu experiența comunitarã, nu sfințirea spectaculoasã a mâncãrurilor sunt condițiile întâlnirii cu Cristos cel înviat. Deși semnele sunt importante, deși aceste semne pot însoți întâlnirea noastrã cu Cristos, ceea ce acum este mai important este cã el merge în fața voastrã în Galileea, acolo unde trãiți, acolo îți îl vei vedea.
Doar cã aceastã priveliște nu poate fi înregistratã. Împlinirea evenimentelor din joia mare, din vinerea mare este viața mea, este Galileea vieții mele.

2020-04-11

______________________________

Nagypéntk

Mocskos lábakkal távozott aki barátainak megmosta a lábát. Egyiküknek sem jutott eszébe, hogy visszafordítja ezt a szolgálatot. Már az utolsó vacsorán elkezdõdött Jézus halála. Júdás árulta el hivatalosan a csókja által, de a többiek is elárulták lelkileg azzal, hogy elaludtak. Ó, hányszor szundikálok én is, amikor Jézus mellé kellene szegõdnöm, aki szenved, fél, egyedül érzi magát.
A keresztúton sokan elkísérik Jézust, de hiányoznak azok, akik szeretik. Ma szünetel a szeretetük.
Talán abbéli vágyunkból, hogy bátrabbak, hûségesebbek legyünk, megszületett a népi vallásos hagyományunk egyik legismertebb alakja, Veronika, aki a keresztúton kendõjét nyújtja Jézusnak. Egyike lehetett azoknak a jámbor asszonyoknak, akik bátran követték Jézust. Semmit nem tudunk sem elõzõ, sem utóbbi életérõl, de nem is fontos. Egész élete legértékesebb pillanata ez a szeretet-gesztus volt. Mi is szeretnénk Veronika lenni, akik Jézus képmását hordozzuk, és Jézust keressük, hogy kifejezzük iránta való szeretetünket.
A szeretett tanítvány akarunk lenni, aki épp, mert szeretve érzi magát, nem félti az életét, a kényelmét, hanem a kereszten szenvedõ Krisztust keresi, ha késve is, hogy megmossa a lábát.

Azi biserica celebreazã pasiunea lui Isus Cristos. Ne înãlțãm privirea cãtre cruce. E necesar sã meditãm suferințele lui Isus. Scopul nu este sã trezim în noi tristețe, nu e necesar sã plângem din compasiune pentru Isus ci sã înțelegem, sã ne dãm seama cât de mult ne iubește. Nu degeaba vorbesc evangheliile atât de larg despre suferințele și moartea lui Isus. Ne ajutã sã contemplãm cât de mult valorãm în ochii lui Dumnezeu, și cât de mult dorește Dumnezeu sã îl iubim, sã ne manifestãm într-un mod cât mai concret iubirea fațã de el. Isus așteaptã și azi pe cruce mângâierea noastrã. Câtã nevoie ar avea persoanele rãmase singure de ajutorul nostru, de prezența noastrã, de îmbrãțișare, de mângâiere. Fizic suntem împiedicați sã facem aceste lucruri, dar avem posibilitatea sã le dãruim cât putem din timpul nostru vorbind cu ele, și vorbind despre ele cu Dumnezeu.

2020-04-10

______________________________

Nagycsütörtök

Palesztina teljes lakossága ünnepre készül. Az utcák s a családi házak telve vannak a legnagyobb ünnep elõtti elõkészület örömeivel. S ezzel egyidõben Jézus meghalni készül. Most elmegyek ahhoz, aki küldött (Jn 16,5).
Jézus életének utolsó estéjére nem úgy emlékezünk, mint egy történelmi eseményre, hanem azon este eseményei megjelennek, megújulnak a mi szemünk láttára. Ez az emlékezés nem pusztán passzív visszagondolás a múltra, hanem a múlt megjelenítése, újrateremtése (a zakar alapjelentése nemzeni). A szövetség, amely ma este megköttetik, újra és újra jelenvalóvá válik. Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre (Lk 22,19).
A húsvéti vacsora termében Jézus kezében a tanítványok piszkos lába, és kezében a kenyér és a bor. Kezébe veszi tehát a tanítványok sorsát és a saját sorsát.
Jelen vagyunk mi is a húsvéti vacsora termében, asztala körül. Meg tudom-e határozni, hol a helyem ennél az asztalnál? És melyik apostollal tudok azonosulni: Péterrel, Jánossal, Fülöppel, Júdással…? Ki ül mellettem? És szemben? És a hátam mögött? És mit hallok?
Közösségünk is a kenyértörés közössége. Hol a helyem ennél az asztalnál? Közösségünk jövõjének záloga ui. ez az asztal. Amint a fölajánlásra odalépünk az asztalhoz, énekeljük: Minket Krisztus szeretete gyûjtött egybe...
Ennél az asztalnál nem egy erõs Jézussal találkozok, hanem itt megújulnak a gyöngeségeinket magára vállaló Jézus utolsó estéjének gyöngéd gesztusai, sûrítve. Vegyétek és egyétek… vegyétek és igyátok… Majd (figyeljük meg, milyen gyorsan jönnek egymás után az igék) fölkelt a vacsorától, letette felsõruháit, fogott egy kendõt és maga elé kötötte. Azután vizet öntött a mosdótálba, és mosni kezdte a tanítványok lábát, majd megtörölte a derekára kötött kendõvel (Jn 13,4-5).
Ez tm. erkölcsi tanítás. Természetesen parancsba (Ad mandatum a lábmosás szertartásának neve) kaptuk, hogy amint én tettem veletek, ti is úgy tegyetek (Jn 13,15). Hangsúlyosabb azonban, hogy Jézusnak ezek a gesztusai kinyilatkoztatás: a lábat mosó Jézusban meglátjuk azt az Istent, aki Szolga.
A szolga Isten képe az Ószövetségben sem idegen. A kivonulás idején nem a szolga vitte a fáklyát az ura elõtt, hanem Isten világított népének a tûzoszloppal. Nem a szolga virrasztott éjjel ura mellett, hanem húsvét éjszakáján Isten virrasztott népe fölött. Nem a szolga vitte elfáradt urát, hanem Isten hordozta népét sasszárnyon (Kiv 19,4). Nem a szolga mosta meg ura lábát, hanem húsvétkor Isten mosta le népérõl a rabszolgaság gyalázatát (Ez 16,9). Íme: Isten az ember szolgája. Ezt jeleníti meg a virrasztó, tanítványai lábát megmosó Jézus alakja a húsvéti vacsora termében.
Fr. Julianus

2020-04-09

______________________________

Nagyszerda

Mt 26,14-25
Júdás elmegy a fõpapokhoz, és kérdezi, hogy mit akartok nekem adni, hogy átadjam õt nektek? A tanítványok pedig Jézushoz mennek, és kérdezik, hogy hol akarod, hogy elkészítsük neked a húsvéti vacsorát?
A húsvéti vacsora elõkészítése és az árulás elõkészítése párhuzamosan halad. A mostani napok történéseiben kontrasztok sorozatainak vagyunk tanúi: a legnagyobb szeretet órája a legnagyobb árulás órája.
Júdás tettében az nyilatkozik meg, amikor a szolga árulóvá lesz, s a barát ellenséggé válik. Júdás az elsõ kegytárgy eladó. Azt adja el, aki a falat kenyeret adja neki. Azt adja el 30 ezüstpénzért, aki érte adja életét.
Fr. Julianus

2020-04-08

______________________________

Nagykedd

Jn 13,31-35
Az idõpont megjelölése János evangéliumában mindig hangsúlyos. Éjszaka volt. A sötétség hatalmának ideje ez, és a megrendült Jézusban zajló kilátástalanságnak a képe.
Éjszaka volt. És a következõ mondat: Most dicsõíttetett meg az Emberfia. A dicsõség (doxa) jelentése pedig Isten hatalmának látható megnyilvánulása. Íme, Isten legnagyobb hatalma akkor válik nyilvánvalóvá, amikor Jézus a legnagyobb sötétségben van.
Fr. Julianus

2020-04-07

______________________________

Nagyhétfõ

Jn 12,1-11
A húsvéti vacsorát megelõzi egy másik vacsora, a betániai vacsora. Itt Jézus Mária, Márta és Lázár társaságában van. Szintén asztal mellett vagyunk és szintén lábmosás zajlik. Itt nem Jézus mos lábat, hanem az õ lábát mossák. Mária 300 dénárt érõ olajat Jézusra pazarol, kit Júdás ennek tizedéért, 30 dénárért elárul. Ez az olaj az élõ Jézus halotti kenete.
Mária egy éves megélhetést érõ olajat pazarol, méghozzá igaz olajat, nem hamisítványt. Miközben Júdás eladni készül, Mária mindenét odanyújtja, amije van, valódi önmagát tékozolja Jézusra, miként néhány nap múlva a másik vacsorán Jézus egész önmagát adja.
Mindez Húsvét elõtt hat nappal: elõremutat, hogy e hét ikona a Jézus lábainál térdelõ Mária.
fr. Julianus

2020-04-06

______________________________

Virágvasárnap

Az evangéliumok részletesen beszélnek Jézus szenvedésérõl és haláláról, mindenik a maga mondanivalójának megfelelõen emel ki dolgokat. Az idén Máté elbeszélését hallgattuk. Ebbõl emelek ki néhány sajátos részt.
Az utolsó vacsora idején feltûnõ, hogy a tanítványok mindnyájan sorra kérdezik Jézustól, hogy: csak nem én vagyok aki elárul téged? Furcsa, mert mindenki tudja önmagáról, hogy mit tervez. Miért kérdik hát? Még furcsább hogy Júdás is felteszi a kérdést, bár tudja hogy mit akar tenni. És ezt csak Máté evangéliumában olvashatjuk. Jézus meg is mondja Júdásnak, hogy õ fogja elárulni, de ezt senki nem reagálja le, békésen esznek tovább, pedig elvártuk volna, hogy rátámadjanak Júdásra. Világos, hogy Máté ezzel tanítani akar. Júdás három évig Jézussal és a többi tanítvánnyal együtt volt, hallgatta Jézus tanítását, de belsõleg nem azonosult vele. Fontosabb volt számára az eddigi élete, az eddigi meggyõzõdése. Inkább Jézust tûnjön el, mint hogy õ változzon.

Lehet, hogy mi is úgy gondoljuk, hogy a lelki élet szempontjából rendben vagyunk, mert minden nap szentmisén veszünk részt, imádkozunk. Merjük mégis feltenni mi is Jézusnak a kérdést: csak nem én vagyok az aki ellenállok neked. Mert talán elõfordul, hogy olykor nem akarok Jézusról tudni, mert amit tõlem kér az kényelmetlen vagy kellemetlen.
Aztán kimennek a Getszemáni kertbe, és megérkezik Júdás is egy csapattal, hogy elfogják Jézust. Egy kis küzdelem indul el, az egyik tanítvány kardot ránt és levágja az egyik szolga fülét. Erre Jézus rászól a tanítványra, kifejezve, hogy ellene van mindenféle erõszak alkalmazásának. Ezzel megtiltja a fegyverek használatát, még az igazságtalan helyzetekben is. Egyedül Máté evangéliumában mondja Jézus, hogy aki kardot használ, kard által fog elpusztulni.
Nem nekünk szól - gondolhatjuk, mert mi nem viselünk sem kardot, sem más fegyvert, de nem is a fegyverrel van baja Jézusnak, hanem az erõszakkal. Az isten országát nem erõszakkal építjük. Jézus tanítványai nem kényszerítenek senkit még a jóra sem, és nem állnak bosszút azokon, akik bántják õket. Könnyebb valakire ráparancsolni, büntetésekkel arra kényszeríteni amit mi jónak látnánk. Ez érvényes a katonaságnál, a rendõrségnél, de nem közöttünk. Egyetlen fegyverünk a szeretet.
Egy másik sajátja Máté evangéliumának Pilátus kézmosása. Azt mondja Pilátus: én nem vagyok hibás, hogy ez az ártatlan ember meg fog halni. Erre a nép kijelenti: a vére rajtunk és fiainkon. Sajnos, ezt a mondatot a múltban sokszor a zsidók ellen alkalmazták, mintha a zsidó nép lenne a hibás Jézus halála miatt. Máté mondanivalója azonban más: népének balsorsa annak következménye, hogy elutasították Jézust és az õ országát.
És ez ránk is érvényes. Bûneinknek rossz döntéseinknek az Istentõl való eltávolodásunknak viseljük a következményeit mi, a környezetünk, és az utánunk következõ nemzedék is. Van amiért bocsánatot kérjünk, nemcsak Istentõl, hanem egymástól is azokért a tettekért, vagy mulasztásokért, amelyek szenvedéseket okoztak és okoznak. Ha ezt tudatosítjuk, talán megértõbbek tudunk lenni mások tévedései láttán.
Egy másik esemény melyet csak Máté mesél el Júdás halála. Érdekes, hogy Máté szerint öngyilkos lett Júdás, míg az Apostolok Cselekedetei alapján valahonnan lezuhant és úgy halt meg. Nem is az a lényeg, hogy milyen halála volt. Próbáljuk megérteni, mi zajlott le Júdás lelkében. Kezdetben õ is lelkesedett Jézusért, de aztán úgy látta, hogy Jézus veszélyezteti népe vallási rendszerét látva, hogy a nép vezetõi, akikben õ bízott, Jézus ellen vannak, átadta õt nekik. Aztán bûntudattal ismét hozzájuk fordult, de azok nem törõdtek vele. Mondhatnánk, hogy nem megfelelõ lelki vezetõhöz fordult segítségért. Ha Jézushoz fordult volna, másképp alakult volna a további élete.
Bármilyen hibát követünk is el, bármilyen bajba kerülünk is, elsõsorban Jézushoz sietünk.

Evangheliile ne vorbesc foarte larg despre suferințele și moartea lui Isus. Fiecare subliniazã anumite lucruri, potrivit mesajului pe care voia sã îl transmitã autorul prin Evanghelia sa. În acest an am citit din Evanghelia Sfântului Matei. Evidențiez anumite lucruri specifice acestei Evanghelii.
În timpul cinei cea de tainã Isus spune cã cineva dintre ei îl va trãda și ucenicii pe rând îl întreabã: nu cumva eu sunt acela? E ciudat. De ce întreabã când fiecare știe ce are de gând sã facã. E și mai ciudat cã întreabã și Iuda, deși știa ce voia sã facã. Acest episod este prezent numai în Evanghelia Sfântului Matei, și Isus îi spune clar: da, tu ești acela. Totuși nu este nicio reacție din partea nimãnui. Mãnâncã fiecare liniștit mai departe. E clar cã Matei prin aceste episod vrea sã ne învețe ceva: Iuda timp de trei ani, ca și ceilalți ucenici, a fost împreunã cu Isus. L-a ascultat, dar nu a reușit sã se identifice cu Isus. Pentru el a fost mai importantã viața de dinainte, convingerile de dinainte. Mai bine e sã disparã Isus decât sã fie nevoit el sã se schimbe.
Poate și noi credem cã suntem în ordine din punct de vedere spiritual, pentru cã participãm în fiecare zi la Sfânta Liturghie, ne spunem rugãciunile. Sã avem curajul sã-l întrebãm și noi pe Isus: nu cumva eu sunt cel care ți se împotrivește?

2020-04-05

______________________________

Ki a hatalmasabb?

Jn 11, 45-57
A fõpapok látták, hogy egyre többen hisznek Jézusban, ezért elhatározták, hogy megölik õt. Bár látták a csodatetteket és nyilvánvaló volt számukra, hogy Jézust Isten küldte, de attól féltek, hogy lázadás tör ki a rómaiak ellen, és a rómaiak elpusztítják az egész népet. Hatalmasabbnak hitték a rómaiakat még Istennél is.
Most nagyobb hatalommal állunk szemben mint a rómaiak voltak. Isten azonban ennél is hatalmasabb. Féltjük magunkat és szeretteinket. Isten azt kéri, hogy bízzunk benne. Nem feledkezik meg rólunk. Õ jobban szeret mint mi önmagunkat, és minéinket jobban szereti mint mi.

2020-04-04

______________________________

Az Atya tettei

Jn 10, 31- 42
Nem volt könnyû a zsidók részére elfogadni hogy Jézus Isten fia. Elképzelhetjük: ha valaki azt állítaná, hogy õ Isten fia, azt mondanánk, hogy vagy bolond, vagy szélhámos. Jézus mindent megtett azért, hogy hinni tudjanak benne az emberek. Isten tehetetlenségének vagyunk a tanúi az ember szabadságával szemben. Jézus a tetteivel bizonyítja, hogy az Atya küldte. Azt mondja, hogy az õ tettei az Atya tettei. Milyen tettekre gondol? Mi a csodákra gondolnánk, de Jézus a jótetteket említi. Csak Isten tud annyira jó lenni, annyira szeretni mint Jézus. Ezt bizonyította egész életében, és leginkább a kereszten. Hinni Jézusban nem más, mint engedni, hogy rajtam keresztül is az Atya tetteit valósítsa meg, az Atya szeretetét mutassa meg.

2020-04-03

______________________________