Napi gondolatok

Évközi 4. vasárnap

Lk 4, 21-30
Látszólag mindenki egyetért Jézussal. Miért csodálkoznak el szavain, és miért lesznek rá dühösek? Miért emlegetik az apját, Józsefet? Jézus már azzal rossz pontot szerzett a názáretiek szemében, hogy nyilvános mûködését nem Názáretben kezdte, hanem Kafarnaumban. Kafarnaum fél-pogány vidék volt, Názáretben ellenben hithû zsidók laktak. Ezért emlegetik Józsefet. József és családja mindig hûséggel megtartották az atyák törvényeit. Jézusnak kötelessége lett volna ezt hûségesen tovább vinni, õ ellenben a pogányok közé ment.
Izajás próféta 61. fejezetének elejébõl olvasott fel Jézus, de nem fejezte be a mondatot. A mondat vége így szól: hirdessem az Úr kegyelmének esztendejét, Istenünk bosszújának napját. Ezt a végét elhallgatta Jézus. A názáretiek jól ismerték Izajás próféta írásait, mert a korabeli szegényebb zsinagógákban nem volt meg a teljes Szentírás, de a Tóra mellett mindenütt megvolt az Izajás tekercs. Tehát, valószínûleg ezt már számtalanszor felolvasták nekik, és jól ismerték a szöveget. Õk várták is, hogy amikor eljön a Messiás, Isten majd szabadságot hirdet nekik, a kegyelem esztendejét a választott nép fiainak, és bosszút az ellenségeiknek. Jézus ellenben nem akar bosszút állni, nem akarja megbüntetni a pogányokat, sõt a pogányok közé költözött, és ott tett csodákat. Az efezusiakhoz írt levélben azt mondja az apostol, hogy Jézus minden válaszfalat lerombolt. Szemében minden ember Isten fia, attól függetlenül, hogy milyen fajhoz, nemzethez vagy valláshoz tartozik. Ez volt Jézus üzenete, amit nem tudtak elfogadni, ami dühítette a názáretieket. Nekik ilyen Messiás nem kell, aki mindenkihez jó, és nem áll bosszút a rosszakon, az ellenségeken. Jézus érvel is: már Illés, és Elizeus próféta is a pogányok közé mentek, és Isten nevében segítettek az ottani embereken.
Komoly tanulság ez számunkra, akik az evangéliumot hirdetjük, vagy erre készülünk. Nem a hallgatók elvárásai szerint kell beszélni. Nem azt kell mondani, ami nekik tetszik, aminek örvendeni fognak, hanem isten üzenetét közvetíteni, akkor is, ha az nem tetszik, akkor is, ha azzal nem értenek egyet.
Názáret városának környékén nincs sehol egy szakadék, amelybe beletaszíthatták volna Jézust. A maguk elvárásainak szakadékába akarták beletaszítani, de Jézus átment közöttük és eltávozott. Ez adjon nekünk is bátorságot, hogy a mi szemünkben se létezzenek falak, amelyek egyes embereket kizárnak, akiknek nem akarjuk hirdetni az evangéliumot, azért, hogy a mi fajták emiatt nehogy haragudjon ránk. Nem sikeres igehirdetõk akarunk lenni, hanem igaziak.

2013-02-03

______________________________

Gyertyaszentelõ

A kis Jézust elvitték a templomba, hogy bemutassák az Úrnak. Jézusnak ez az elsõ útja Jeruzsálembe, jelzi az utolsó útját is, amelyen nem csak felajánlják Jézust az Úrnak, és helyette egy pár galambot áldoznak fel, hanem õ maga lesz a feláldozott bárány.
Itt Simeon karjain nyugszik, ott majd a kereszten.
Simeon szeretettel öleli magához, de megjövendöli azt, hogy majd sokan ellen fognak fordulni, és Mária is, aki most örül, véle fog szenvedni.
Két öreg ember, akik nem a régi szép idõket sírják vissza, hanem beteljesedettnek érzik életüket, nem az elért sikerekért, hanem, mert megtalálták azt, akire vágytak, a Messiást. Meg is halhatnak, mert nem éltek hiába. Nem meghalni készültek még sem, hanem élni. Simeon a jövõrõl beszél, Anna pedig elindul mindenkinek hírül adni, hogy megszületett a Messiás. Aki Jézust karjaiba fogadja, annak szívében új remény ébred.

A választott nép törvényei szerint minden elsõszülöttet, de minden állatnak elsõ ellését, és a föld elsõ termését az Úrnak kell ajánlani. Ezzel a nép kifejezte azt, hogy mindent az Úrtól kapott, és az Úrnak akar szolgálni azzal, amit kapott. Még inkább az Úrnak ajánlották azt, amit az Úrtól kaptak, akkor, amikor Jézust bemutatták a templomban, Istent az Istennek.
Az ember azzal vétkezett leginkább, hogy önállósulni akart Istentõl. Nem akarta többé elismerni, hogy Istentõl kapott mindent, hanem önmagának, a maga ügyességének, okosságának tulajdonított mindent, amit megvalósított. Ez a mai embernek is a vétke. Nem valami rosszat tesz, csak eltávolodik Istentõl. Mint ahogy Jézus kortársai nem ismerték fel a kis Jézusban Istent, aki közéjük jött, csak az öreg Simeon és Anna prófétaasszony. Az emberek akkor is túlságosan önmagukkal voltak elfoglalva, és nem várták eléggé a Messiás eljövetelét. Aki igazán várta, az felismerte.
A ma emberének is szüksége van Simeonokra, Annákra, akik rá tudnak mutatni Isten jelenlétére, Isten jóságára, arra a számtalan ajándékra, melyekkel Isten eltölt bennünket és embertársaik nevében is köszöntik Istent, hálát adnak, neki, örvendenek eljövetelének. Ezért ma az Istennek szentelt személyek, a szerzetesek világnapja. Ez a feladata azoknak is, akik Istennek szentelik az életüket, a szerzeteseknek is. Ne legyen más elfoglaltságuk, mint az, hogy Istenre figyeljenek, hogy érkezését felismerjék, és ne legyen más vágyuk, mint, hogy Vele találkozzanak. Ha vele lehetnek, akkor az életük beteljesedett, mint az agg Simeoné, és mindenkinek örömmel hirdetik, mint Anna próféta asszony, hogy itt a Messiás.
Imádkozzunk egymásért, vegyük kezünkbe a fényességet, amelyet Krisztus hozott, legyünk mi világító gyertyák egymás számára és minden ember számára, akik égõ lámpásokkal akarjuk fogadni az érkezõ Võlegényt.

2013-02-02

______________________________

Mindennapi kenyér lenni

Mk 26-34
Jézus magokról beszél. Búzamagról, meg mustármagról, de valójában Istenrõl, Isten országáról, a lelki életrõl szólnak a hasonlatai. A hallgatói olyan emberek voltak, akik jól ismerték, mit jelent elvetni a magot, hogyan nõ ki egy búzaszár, hogyan lesz kalász, hogyan lesz egy kis magból fa. Ismerték a fölmûvelés nehézségeit, az aratás örömét, és hálásak voltak a termékeny galileai földnek. Nem tudom, hogy mi mennyire érezzük magunkhoz közelinek Jézus példabeszédeit, hasonlatait.
Mindenképp, Jézus arra szólít fel bennünket, hogy nagylelkûen merjük szórni az Isten igéjének a magvait, ne méricskéljük, hogy mi elég jók vagyunk-e ehhez a feladathoz. Ne aggódjunk, hogy lesz-e eredménye a munkánknak.
Mi szeretnénk mindent jól megszervezni, elõre megtervezni, mindent ellenõrizni. Ez ma nagyon aktuális, mert mindent sietve kell elvégezni, és azonnal eredményeket akarunk látni. Ilyenek a vizsgák is. Az ember leméri a munkájának az eredményét egy jegyben. Ez persze, csak részben mutatja a valós eredményt. Azt jelzi a jegy, hogy mennyire értettük meg az anyagot, mennyire tudjuk azt visszaadni, de azt nem, hogy mennyire épült be a lelki életünkbe az, amit tanultunk, pedig ez a lényeg.
Tanuljunk ettõl a földmûvestõl, aki nyugodtan veti a magot. Tudja, hogy veszíthet, lehet, hogy fölöslegesen dolgozik. Lehet, hogy nem lesz eredménye a munkájának, de õ nem nagy sikereket, nagy jövedelmet akar, hanem mindennapi kenyeret. Ne nagy fák akarjunk lenni, akikre mindenki felnéz, hanem mustár bokrok, amelyeknek ágai között az ég madarai fészket rakhatnak. Alázattal akarunk a magunk feladataira tekinteni, grandiózus elvárásainkat a szemétbe dobni, és engedni, hogy rajtunk keresztül Isten gondoskodjon testvéreinkrõl, olyanok legyünk számukra, mint a mindennapi kenyér.

2013-02-01

______________________________

Kaptuk és továbbadjuk

Mk 4,21-25
Ezt az evangéliumi részt hallva arra gondolunk, hogy a keresztény embernek világító lámpásnak kell lennie mások számára, hogy a hitünket nem rejthetjük az ágy alá, hanem meg kell vallani, mindenki szeme láttára világítson. Ez igaz, de azt hiszem, tévúton járunk, ha azt hisszük, hogy tõlünk ered a világosság.
Úgy gondolom, hogy az a világosság, amirõl szó van, az Krisztus világossága, az Isten szavának, az evangéliumnak a világossága. Ennek a világosságnak nem az ágy alatt a helye, vagy a polcon, a mi fejünkben, a tankönyvekben. Nem önmagunkat, hanem a bennünk mûködõ Krisztus világosságát tesszük tartóra. Senki nem önmagáért van itt, hanem azért, hogy a többiek is részesüljenek abban a világosságban, melyet õ kapott.
Titokban, csendben kaptuk az Úrtól, de azért, hogy napfényre kerüljön.
Akinek van, annak még adnak. Minél inkább gazdagítunk másokat abból, amit mi kaptunk, annál gazdagabbak leszünk.

2013-01-31

______________________________

Szántó szó

Mk 4,1-20
A magvetõ bõkezûen veti a magot, bár látja, tudja, hogy nem minden mag esik jó földbe. Akkor is, ha az útszélre, köves talajra, tövisek közé hull, remél, hogy onnan is fog jönni termés.
Jézus olyan Istent mutat be nekünk, aki nem fél szórni az õ szavát, aki remél bennünk, bár jól ismer minket, gyengeségeinkkel együtt.
Mi azt választottuk, hogy gyümölcsöztetjük Isten igéjét az életünkben, de a mindennapi élet gondjai, a fáradtság, a feszültségek, a kedvetlenség, az elbátortalanodás, az élet túl gyors ritmusa azt eredményezik, hogy sokszor elfojtjuk, nem engedjük gyümölcsöt hozni az életünkben Isten szavát. Bár szeretettel fogadtuk be, nem tud hatással lenni a mi életünkre.
Mi ezen nem sokat tudunk változtatni, de ha beismerjük, hogy mennyi gyengeségünk van, hogy mi sokszor kemény út, köves talaj, tövises föld vagyunk, és engedjük, hogy az Úr szava felszántsa ezt a kemény talajt, megváltoztassa, megforgassa, eltûnnek a tövisek, a kövek, a kemény föld fellazul, és Isten kegyelmébõl képesek leszünk termést hozni.
Ne ragadjunk le tehát annál, hogy mi ilyen gyarlók vagyunk, hogy mennyi minden nem sikerült, minden jó elhatározásunk ellenére, hanem arra a bizalomra építsünk, amit Isten belénk vet még most is, és engedjük, hogy az õ szava mélyen felszántsa a mi életünket.

2013-01-30

______________________________

Bemehettek volna!

Mk 3, 31-35
Tegnap az írástudók jöttek Jeruzsálembõl. Meg voltak gyõzõdve arról, hogy nekik sürgõsen intézkedniük kell, mert Jézus nem a helyes úton jár. Ma a hozzátartozói érkeznek Názáretbõl, Máriával együtt, azzal a meggyõzõdéssel, hogy nekik is intézkedniük kell, mert Jézus eszét vesztette.
Érdekes, hogy nem mennek be a terembe, ahol Jézus beszél a tömegnek, hanem megállnak kinn és üzennek Jézusnak, hogy jöjjön ki.
Izraelben a család nagy közösséget jelentett, nem egy három emberbõl álló kis csoportot. Ez a nagy család fontos szerepet töltött be mindenki életében. Ezen keresztül tapasztalták meg konkrétan, hogy mit jelent Isten szeretete és a felebarát iránti szeretet. Hûséges lenne ehhez a családhoz, ezt védeni, ugyanannyit jelentett, mint hûséges lenni Istenhez, az Istennel kötött szövetséghez.
Jézus nem engedi, hogy birtokolja õt a családja, hanem kitágítja a családot olyanokra, akikkel már nem a vérbeli kapcsolat fûzi össze, hanem lelki kapcsolat jön létre közöttük: mindnyájan a mennyei Atyának a gyermekei, és Krisztusnak testvérei. Családjába fogadja mindazokat, akik az Isten akaratát teljesítik.
Isten szava új közösséget hoz létre, ami fontosabbá válik, mint a családi kötelék. A vérbeli kapcsolat nem gyengül, de második helyre kerül. Velük is együtt keressük Isten akaratát, de ha õk nem akarnak velünk lelki közösségben is lenni, nem hívhatnak ki a közösségünkbõl, hogy velük legyek. Nem vonhatnak el attól a feladattól, amelyet Isten, az én közösségem rám bízott.
Ezt akarjuk mi is tudatosítani magunkban, hogy Jézus testvéreket, nõvéreket adott nekünk. Közösségünkben megtapasztalhatjuk, hogy Isten szeret minket, azáltal, hogy szeretetben tudunk élni.

2013-01-29

______________________________

Jézus a legerõsebb

Mk 3, 22-30
Ahogy az örömhír terjed, és az emberek közül egyre többen elfogadják Jézust, úgy a véle szembeni ellenállás is fokozatosan növekszik Szent Márk evangéliumában. Jézus rokonai úgy gondolják, hogy Jézus megbolondult, az írástudók pedig, akik Jeruzsálembõl érkeztek, azt gondolják, hogy Jézust az ördög szállta meg. Körülbelül 120 kilométerrõl jöttek idáig ezek az írástudók, azért, hogy felülvizsgálják Jézus magatartását. Meg akarták védeni minden áron a hagyományt azokkal az új dolgokkal szemben, amelyeket Jézus tanított.
Jézus válaszának három része van.
Az elsõ részben egy magában megosztott család hasonlatával próbálja érzékeltetni Jézus, hogy mennyire önmagában ellentmondás a vád, hogy õ az ördögök fejedelmével ûzi ki az ördögöket.
A második részben az erõs emberhez hasonlítja a gonoszt, akit csak egy erõsebb képes legyõzni, és kifosztani. Jézus ez az erõs ember, aki mindenkinél erõsebb, ezért tudja az ördögöt legyõzni, elûzni, elfoglalni a házát, vagyis kiszabadítani az embereket a gonosz hatalmából. Már Izajás próféta is használta az erõs ember hasonlatát, akinek kezébõl majd a Messiás ki fogja szabadítani a népet.
Harmadik rész a Szentlélek elleni bûn. Minden bûnt megbocsát Isten, csak a Szentlélek elleni bûnt nem. Mi ez a Szentlélek elleni bûn? Azt állítani, hogy a jótettek, a felszabadítás, amivel Jézus segít az embereken, valójában rossz tettek, a gonosz mûvei. Nyilvánvaló, hogy Isten mûködik Jézusban, és aki mást állít, az a nyilvánvaló igazságot nem akarja figyelembe venni. Isten szívesen megbocsátana neki, de az ilyen ember elutasítja Isten bocsánatát, mert az igazság neki nem tetszik, mert neki ebbõl személyesen kellemetlen dolgok származnak.
Mi is akkor követhetünk el Szentlélek elleni bûnt, amikor tudjuk, hogy Isten mit kér tõlünk, de nem akarjuk tudomásul venni. Néha mi is konfliktusba kerülünk Jézussal, mert nem mindig tetszik nekünk, amit kér tõlünk. Ne meneküljünk ettõl a konfliktustól, hanem az erõs embert, Jézust engedjük be az életünkbe, hogy változtassa meg, aminek meg kell változnia.

2013-01-28

______________________________

A szív lepráját, ne csupán a testét...!

Mk 1,40-45
Jézus a meggyógyított leprástól azt kéri, hogy tartsa titokban a csodát. Miért teszi ezt? Nem szeretné, ha benne a csodatevõt látnák az emberek. Nem azért jött Jézus, hogy csupán a testi betegségekbõl meggyógyítson, hanem, hogy visszavezessen Istenhez, megváltson minket. Amikor Istent csak azért keressük, amit adni tud nekünk, azért imádkozunk, hogy Isten segítsen a mi terveink megvalósításában, Istent a magunk céljaira akarjuk felhasználni, a lényeg kimarad, nem Istenhez jutunk, hanem csak önmagunkhoz.
Kérjük tehát a csodát, az Úrtól, de a megtérés csodáját, a szívünk meggyógyulásának a csodáját, és ne elégedjünk meg azzal, hogy a lepráinktól, meggyógyítson minket, megoldja a külsõ problémáinkat.

2013-01-17

______________________________

Jézus megkeresztelkedése

Azt hallottuk az evangéliumban, hogy a nép várt. Várta a megígért Messiás Királyt, és véle együtt azt az új világot, amelyet õ létre fog hozni. Ott békesség lesz az állatok és az emberek között, nem lesz szenvedés, háború, betegség, korai halál. Ilyen Messiást vártak.
Magunktól is kérdezzük meg, hogy mi mit várunk el Istentõl, mit változtasson meg a jelen világban, a mi életünkben? A választott nép most is várja a Messiás eljövetelét, mert annyira más volt Jézus, mint az a Messiás, amelyre õk vártak, hogy Jézust nem tudták elfogadni. Lehet, hogy mi is így járunk, ha a mi elvárásaink nem hasonulnak Isten terveihez.
János azt mondja: én csak vízzel keresztellek benneteket, de utánam jön egy valaki, aki erõsebb nálam, az lélekkel és tûzzel fog keresztelni. A víz a külsõt megtisztítja, de nem tud behatolni a lélekbe. Szükséges, hogy jöjjön az, aki belsõleg is át tudja alakítani az embert. Az a keresztség, amelyet Jézus hoz, és amiben mi is részesültünk, nem csak külsõleg tisztít meg, hanem élõ víz forrásává változik a lelkünkben.
Miközben Jézus megkeresztelkedett, megnyílt az ég. Lukács evangéliumában, amikor megnyílik az ég, azt jelenti, hogy Jézus imádkozik.
Az is fontos, hogy Jézust nem egy külön szertartással keresztelték meg, mint kiváltságos személyt, hanem együtt az emberekkel. Jézus egy lesz a bûnösök közül. Részt vesz az emberek életében, nem irtózik annak semmiféle mocskától.
Az Atya épp akkor nevezi õt szeretett fiának, akiben kedve telik, amikor egy lesz a bûnösök közül.
Isten mindig részt akart venni az õ népének az életében, együtt zarándokolt vele, Õ is sátorban lakott, mint a választott nép fiai a vándorlás idején. Mikor a népet Babilonba vitték, Ezekiel látomásában a szövetség ládája a templomot elhagyta, és elkíséri a népét a fogságba is.
Mit jelent tehát az, hogy Jézus imádkozik? Nem valamilyen imaszövegek elmondását jelenti, hanem, hogy teljes összhangban van az Atyával. Ezt jelenti tehát imádkozni: összhangot teremteti Isten gondolatai és az én gondolataim, Isten érzései és az én érzéseim, Isten cselekedetei és az én cselekedeteim között.
Jézus fölött megnyílt az ég. A Szentírásban, amikor az ég bezárult, Isten nem küldte többé a prófétáit, mert népe ellenkezett az õ akaratával. Ez Istennek a hallgatása.
A Szentlélek galamb képében szállt le rá. Az özönvízkor a galamb az Istennel való megbékélésnek volt a jele. Amilyen szelíd a galamb Isten is olyan jóindulattal, szelíden közeledik az emberekhez. A galamb másik jellemzõje, hogy mindig visszatér a fészkére (postagalamb…). Amikor Jézusra részáll, hazaérkezik a Szentlélek.
Az égi hang nem feltétlenül természetfeletti jelenség, hanem Isten gondolatának a megértését. Jézus az Atya tökéletes képmása. Abban a Jézusban, aki a bûnösök közé vegyül, aki majd megmossa a tanítványai lábát, aki az életét odaadja az emberek megváltásáért, az Atya önmagára ismer.
Õ a szeretett fiú. Ábrahám jut eszünkbe, akinek sok fia volt, de Izsák volt a kedvenc a szeretett fiú. Az emberek szemében Jézus élete nem egy sikertörténet. Megvalósíthatatlan dologba kezdett. Az Atya mégis azt mondja, hogy õ a szeretett fiú, akiben kedve telik. Ez minket is döntés elé állít: a világ szemében akarunk-e sikeresek lenni, vagy engedjük, hogy az a keresztség, amelyet Jézus a mi lelkünkbe hozott táplálja életünket, és hozzá legyünk hasonlók, és az Atya szeretett gyermekeivé váljunk.

2013-01-13

______________________________

Az alázatos János

Jn 3, 22-30
A karácsonyi idõ hétköznapjai ezzel az érdekes jelenettel zárulnak, amelyben konfliktusba kerülnek keresztelõ János tanítványai, és Jézus tanítványai. Úgy néz ki, hogy minkét csapat végezte a megtisztulási keresztelést. Jánostól azt kérik a tanítványai, hogy lápjen fel Jézussal szemben, védje meg a szerzõi jogát, ne engedje, hogy Jézus is kereszteljen, akkor János tisztázza, hogy nem õ a fontos, hanem Jézus.
Nem hiába nevezi Jézus, keresztelõ Jánost a legnagyobbnak az emberek között. Alázatossága teszi õt naggyá. Igazi az alázatossága, mert világos számára, hogy mi az õ szerepe a megváltás hatalmas isteni mûvében, ami átszövi a mi kis történeteinket.
Igen, alázatosságra van szükség ahhoz, hogy ne képzeljük magunkat messiásoknak, hanem merjünk munkatársai lenni az Úrnak, akkor is, ha a nekünk szánt feladatot szerénynek érezzük nagyravágyó álmaink mellett. Nem is tûnik mindig annyira fontosnak a mi munkánk, de szükséges.
- Az utolsó mondata a mai evangéliumnak, hogy neki növekednie kell, nekem pedig kisebbednem. Mi Istent hirdetjük, és ha Õ megjelenik az életünkben, akkor Õ a fontos. Olyan vagyok, ha nem engedem át Neki a fõ helyet, mintha lámpával akarnék világot teremteni és nem engedném a napot világítani. Az a baj, ha nem ismerjük Õt, és nem ismerjük az Õ akaratát.
- János önmagát a võlegény barátjának nevezi, aki örül a võlegény házasságának. Úgy tekintek magunkra is, mint a võlegény barátaira. Mi is ennek megfelelõen kell, hogy viszonyuljunk mindenkihez. Meglátni bennük a Jóisten jegyesét. Örülni az Istennel való szeretetkapcsolatának. Nálamnál sokkal szebb jegyese van, abban segíteni, hogy Vele lépjen kapcsolatba.
- János átengedte Jézusnak a folytatást. Nem ragaszkodott ahhoz, hogy õ legyen az elsõ. Tisztában volt azzal, hogy valami új, valami nagyobb következik, mint amit eddig õ tett.

2013-01-12

______________________________