Napi gondolatok

Gyümölcseikrõl ...

2016-06-22

______________________________

Gonzága Szent Alajos

2016-06-21

______________________________

Évközi 12. vasárnap

A mai evangéliumban Jézust imádság közben találjuk. Szent Lukács evangélista, hét alkalommal is úgy mutatja be Jézust, mint aki imádkozik. Jézusnak szüksége volt a csendben, magányban végzett imára, mert mindig teljes összhangban akart maradni az Atya akaratával. Minket is arra tanít Jézus, hogy az ima által szoros kapcsolatban legyünk Istennel, ez legyen életünk irányítója, hogy Isten igazi gyermekei lehessünk. És a Jézus imája végén megjelennek az apostolok. Fölteszi nekik a kérdést „mit mondanak az emberek, hogy én ki vagyok?” Furcsának tûnhet a kérdés. Jézus az ima alatt azon gondolkodott, hogy az emberek vajon õt értékelik-e, szeretik-e? Természetesen nem errõl van szó. A célja az volt ezzel a kérdéssel, hogy a tanítványokat nevelje. Meg akarta értetni velük, hogy ki õ igazából. Jézus tudja, hogy milyen Messiásra várnak, ezek a tanítványai, és szeretné, ha el tudnák fogadni az igazi Messiást. A tanítványok nem rég jártak az emberek között, és az embereknek Jézusról beszéltek, innen tudják, hogy az emberek kinek tartják Jézust.
Milyen válaszokat adnak: Illés, Keresztelõ János, valamelyik próféta. Izrael történetének kiemelkedõ alakjait látják felelevenedni Jézusban, tehát Jézust nagyra értékelik az emberek. Mégis siralmas az eredmény, mert az emberek nem értették meg, hogy kicsoda Jézus. Az emberek látták, hogy hasonlít Jézus Illéshez, abban, hogy a vallást meg akarja tisztítani, hogy visszatérjenek az igaz Istenhez. Illéshez hasonlít Keresztelõ János is. Maga Gábor fõangyal is azt mondta Zakariásnak mikor tudtul adta neki, hogy fia fog születni, hogy Illés szellemében fogják nevelni.
Talán ma is érdemes feltenni a kérdést, hogy az emberek milyennek látják Jézust? Mit várnak el tõle? A legtöbb ember Jézusban a problémái megoldását látja, akitõl segítséget lehet kérni a nehéz helyzetekben.
És akkor Jézus a tanítványoknak szegezi a kérdést „ti mit mondotok, ki vagyok?" És Péter azonnal megadja a helyes választ. Te vagy a Messiás. Jézus mégsem örvend a helyes válasznak, hanem szigorú lesz velük szembe. Ez a szigorú beszéd, azt mondják a szakemberek, ugyanaz az ige, amit akkor használ Jézus, amikor az ördögre rá kiállt. Péter fejében az a Messiás kép él, amelyik uralkodik az egész világon, és õk is majd vele együtt fognak uralkodni. Amikor azt mondja, hogy te vagy a Messiás, õ erre gondol, és Jézus ezt az ördögöt akarja kiûzni Péterbõl és a tanítványokból, amelyik Õt annak idején a pusztában is megkísértette, hogy hatalmi Messiás legyen. Ezért nem szabad semmit mondaniuk az embereknek errõl.
És elkezdi õket tanítani. Az Emberfiának szenvednie kell, megölik. Ki ez az Emberfia? Maga a kifejezés nagyon sokszor elõfordul az evangéliumban, Jézus mindig önmagára vonatkoztatja, õ az Emberfia. Ezzel azt mondja ki, hogy õ az igazi ember, és ellentétbe fog kerülni mindazzal és mindenkivel, aki nem akarja engedni, hogy az ember igazi ember legyen. Ezek a világi és vallási vezetõk, a világ hatalma. A világban élõ hatalmak összefognak, hogy megakadályozzák az igazi ember megszületését.
De harmadnap az Emberfia fel fog támadni, övé lesz az igazi gyõzelem. Íme Jézus ajánlata: aki Õt követni akarja annak ezen az úton kell járnia. Senkit nem kötelez, nem kényszerit, csak felajánlja, hogyha valaki akarja követheti Õt, hogyha valaki igazi ember akar lenni, ezen a úton valósíthatja ezt meg.
Ma is ez Jézusnak az ajánlata, aki követni akarja, tagadja meg magát. Vagyis, ne önmagát keresse, hanem váljék a szeretetben önzetlen ajándékká testvérei számára. Jézust követni, tehát nem azt jelenti, hogy az ember a szenvedéseket keresi, minél többet szenvedünk, annál jobban követjük Jézust, hanem, hogy legyõzzük az önzést önmagunkban, mert amíg önzõk vagyunk, nem vagyunk igazi emberek.
Vegye fel a keresztjét minden nap. A keresztet nagyon sokszor félre magyaráztuk. Sokszor lehet ilyent hallani, hogy ez az én keresztem, amikor valaki a szenvedéseirõl beszél, vagy, hogy Isten ezt a keresztet adta nekem. Nem igaz, Isten nem ad senkinek keresztet, ezek a szenvedések, a csalódások, a betegségek az emberi létünk hozzátartozói, nem Isten küldi nekünk ezeket.
Abban a korban azt feszítették keresztre, aki szembe szegült a fennálló rendszerrel. Jézust is azért feszítették keresztre, mert egy másik világot hirdetett meg, ahol igazság van, ahol az emberek szeretik egymást, és nem uralkodni és kizsákmányolni akarják egymást.
Felvenni, tehát a keresztet ma is azt jelenti, hogy merünk egy olyan világ elvei szerint élni, amelyek nem azonosak a világban fentálló szabályokkal. A világ a vagyongyûjtést, a birtoklást tartja fontosnak, Jézus a közösbe tételt. A világ a másokon való uralkodást, Jézus a másokért vállalt szolgálatot hirdeti. Felvenni a keresztet tehát, ezt jelenti Isten országát, az új országot építeni. Akkor is, ha ez életünket veszélyezteti, vagy akár el is veszíthetjük érette. Ez tényleg nehéz. Tényleg nehéz a kereszt, de aki Jézusért el meri veszíteni az életét, az megnyeri az igazi életet.

2016-06-19

______________________________

A lényeg nincs veszélyben

Mt 6, 24-34
Bizonyára voltunk mi is betegek, vagy valaki azok közül, akit szeretünk. Mindent megteszünk a gyógyulásért. Rohangálunk az egyik orvostól a másikhoz, és a félelem, az aggódás könnyen elfeledteti Jézus szavait: ki tudja aggodalmaskodásával meghosszabbítani az életét?
Amikor az életünk, vagy szeretteink élete forog kockán lázadás, elutasítás, félelem, fájdalom gyötör, de a testi, lelki szenvedés fölött gyõz a hit, a ráhagyatkozás, a bizalom. Bízunk, mert hisszük, hogy Isten kezében van az életünk. Õ ismer minket, tudja, hogy szeretünk élni, meghallja sírásunkat. Ettõl, még nem szûnik meg a szenvedésünk, nem tûnik el a félelem a lelkünkbõl, de bízunk abban, hogy Õ gondunkat viseli. Semmi igazi baj nem érhet, még ha meghalunk is, mert Tõle a szenvedés, betegség, halál sem tud elszakítani. Mindaz, amit szeretünk ebben az életben, csak halvány tükörképe annak, amiben Nála lesz részünk.
Törõdünk az egészségünkkel, mert az Istentõl kapott feladatunkat teljesíteni akarjuk, de Istenen kívül semmihez nem ragaszkodunk kétségbeesetten, mert benne mindent százszorosan kapunk vissza.

2016-06-18

______________________________

Szent Antal

A 13. század sok szentet adott az egyháznak, de bizony sok baj is volt az Egyházban. Voltak olyan keresztények, akik nem elégedtek meg azzal, hogy vasárnap eljártak a templomba, hanem úhy szerettek volna élni, mint Jézus és az apostolai: szegényen járni egyik helységbõl a másikba, és hirdetni az evangéliumot. Sajnos, nem csak maguknak akartak ilyen éleformát, hanem hevesen bírálták az egyház vezetõségét, hogy kényelmesen, gazdagságban élnek. Tertmészetesen, az egyház vezetõsége próbált harcolni ellenük, különösen, miután téves tanításokat kezdtek hirdetni. Maguk közül papokat neveztek ki, akik utánozták a szentmise-bemutatást, a gyóntatást.
III Ince pápa felismerte, hogy ezek a szegénységi mozgalmak az egyház megújulásához vezethetnek. Nem üldözni kell õket, hanem a helyes útra terelni, és ugyanakkor tanulni tõlük. Ezért hagyta jóvá Assisi Szent Ferenc mozgalmát, amely szintén szegénységre törekedett, anélkül azokban, hogy szenbefordult volna az egyházi tekintéllyel.
Ennek az új rendnek volt a tagja Pádovai Szent Antal. Azt a megbizatást kapta, hogy hírdesse az evangéliumot, különösen ezek között az eretnekek között. Róla már nem mondhatták, hogy gazdagon él, mert szegényebb volt, mint a hallgatói.
Másik fontos tulajdonsága, amely beszédeit sikeressé tette, az az emberek iránti szeretete volt. Nem megtéríteni, legyõzni akarta ellenfeleit, hanem szerette õket, a javukat akarta, és ezt megérezték. Senkit nem kritizált, senki ellen nem beszélt, csak az Isten igazságát hírdette, mégis az eretnekek pörölyének nevezték el, mert tömegesen tértek vissza az egyházba.
Látva a sikereit, a testvérek kérték, hogy õket is tanítsa meg, hogyan kell hírdetni Isten szavát. Ezért bízta meg õt Szt Ferenc, hogy tanítsa a testvéreket. Így lett Antal a ferences rend elsõ teológiai tanára.
Nem kímélte magát, teljes erejét és képességét az igehirdetésre áldozta. Hamarosan megromlott egészsége, és 36 éves korában meghalt.
Sírjánál számos csoda történt, amelyek miatt Szent Antalra, mint csodatevõre gondolunk, és elfeledkezünk a rendkivüli igehirdetõrõl.
Mit tanulhatunk tõle?
Az Isten szavának hirdetése hiteles életet kíván meg mindenikünktõl. Nem elég szép szavakat mondani, az életünknek is szépnek kell lennie.
Szeretnünk kell azokat, akikhez Isten küld, mert a legfontosabb üzenet, amelyet közvetitenünk kell az Isten szeretete.

2016-06-13

______________________________

Évközi 11. vasárnap

A vasárnapi evangélium egy olyan jelenetet mutat be amely csupán a Lukács evangéliumban jelenik meg: a bûnös asszony a farizeus házában. Szokás volt, hogy tehetõsebb emberek meghívják lakomára azt aki szombati napon a zsinagógában beszédet tartott, hogy ott együtt beszélgessenek tovább a hallott szentírási részrõl. Itt történt meg, hogy egy bûnös asszony, akinek a nevét nem tudjuk, belépett a házba mert hallott arról, hogy Jézus ott tartózkodik. A hagyomány ezt az asszonyt Mária Magdolnával azonosította, mert Mária Magdolnáról azt mondja az evangélium, hogy belõle hét ördögöt ûzött ki Jézus. Ez azonban csak azt jelenti, hogy nagyon súlyos betegségbõl gyógyította meg, de ez nem jelenti, hogy Mária Magdolna egy bûnös asszony lett volna.
Na, de mit is tett ez az asszony? Alabástrom edényben illatos olajt hozott. Mit akart ezzel az olajjal? A legtöbben azt válaszolnák, hogy ezzel akarta elérni, hogy Jézus bocsássa meg a bûneit. Ez a válasz Istenrõl alkotott téves elképzelésre támaszkodik. Az emberek azt hiszik, hogyha valaki megszegi Isten parancsát, tehát vétkezik, Isten dühös lesz rá, és ha nem tesz valamit, hogy Istent kiengesztelje, ha nem kér idejében bocsánatot Istentõl, akkor Isten megbünteti. Pedig Isten ilyent nem tesz. Ha valaki vétkezik nem Istennek tesz rosszat, hanem önmagának, és ezt Isten nem fogja megtetézni még egy büntetéssel is. Az, hogy Isten megbocsát, nem azt jelenti tehát, hogy Isten eltekint attól a veréstõl, attól a büntetéstõl, amit megérdemelne az illetõ, aki vétkezett, hanem abban áll Isten megbocsátása, hogy az embernek, segít rádöbbenni arra, hogy nem jó az amit tesz, és alkalmat ad, lehetõséget nyújt arra, hogy helyes útra térjen. Isten tehát elõbb megbocsát mint a bûnös beismeri a vétkét, és bocsánatot kér. Már az, hogy valaki beismeri, hogy vétkezett annak része, annak gyümölcse, hogy Isten megbocsátott neki.
Ez az asszony, tehát nem azért jön, hogy bocsánatot kérjen a bûneiért, hanem hálát akar adni azért, hogy Jézus valamiképpen segítette õt, felismerni, hogy nem jó úton jár, és erõt adott neki ahhoz, hogy megváltóztassa az életét.
Nem mond semmit, de oda térdel Jézus lábaihoz. Ez a szolgának a magatartása. Jézus is a tanítványainak az utolsó vacsorán a lábaikat megmosta.
Könnyeivel áztatja Jézus lábát. Ezek nem a bánat könnyei, hanem az öröm könnyei, azért mert Jézus kisegítette õt a nyomorúságos helyzetébõl.
Kibontott hajával törölgette Jézus lábát, és simogatta, és csókolgatta. Bárhogy, magyarázzuk ezek a gesztusok a feltétel nélküli szeretet jelei. És nem csak egy pillanatig tartott ez, mert Jézus azt mondja késõbb, hogy amióta belépett a házba folyton csókolgatja, és simogatja a lábamat. És Jézus ezt egész természetességgel elviselte, megengedte, míg a többiek, akik a házban voltak, akik mind bûntelennek tartották magukat, mert egy farizeus csak bûntelen embereket hívott meg lakomára, botránkoztak ezen.
A házigazda nem csak botránkozik, hanem próbál valamiképpen mentséget találni Jézusnak. Azt gondolja, szegény nem tudja, hogy ez egy bûnös asszony, ezért engedi meg, hogy csókolgassa, simogassa a lábát.
És akkor Jézus nevén szólítja. Az evangéliumban, Jézus amikor valakit nevén szolit, az mindig meghívás a helyes útra. Simon becsületes farizeus aki a szabályokat betartja, de emiatt nem képes ingyenes szeretetre. Mindig az a meggyõzõdés vezeti, hogy a szeretetet ki kell érdemelni, ki kell fizetni. Ki a bûnösebb az aki ingyen szereti Jézust, vagy az aki fizetni akar a szeretetért?
Jézus erre akar minket is megtanítani, hogy ingyen szeret minket Isten. És ha mi ezt az ingyenes szeretetet elfogadjuk tõle, akkor mi is képesek vagyunk hasonlóképpen, ingyen szeretni. De elõbb fedezzük fel magunkban a farizeust aki úgy gondolja, hogy neki Isten elõtt érdemei vannak és kegyetlenül ítélkezik azok fölött akik hibáznak, vétkeznek.

2016-06-12

______________________________

Igazi törvény

Mt 5,17-19
Mintha ellentmondana Jézus kijelentése a magatartásával. Sok esetben gyógyít szombaton is, meg a tanítványai mosatlan kézzel esznek.
A mózesi törvények nem adtak minden helyzetre pontos utasításokat, ezért lassanként újabb és újabb törvényeket, parancsokat találtak ki a vallási vezetõk, és ezeket is épp olyan kötelezõ erõvel ruházták fel, mint a Tórában szereplõ törvényeket. Jézus az Isten parancsait nem akarja eltörölni, sem megmásítani, de meg akarja tisztítani azokat az emberek által kitalált elõírások szennyétõl, hamis szabályaitól.
Nekünk is könnyebb szabályokat kitalálni s azokhoz ragaszkodni, mint nap mint nap keresni az Isten akaratát, de ha nem Istenre figyelünk, hanem csak a szabályokra, könnyen elferdítjük, félreértjük Isten akaratát.

2016-06-08

______________________________

Só és világosság

Só és világosság. Jézus ezekhez hasonlítja a tanítványait, de valójában õ maga az igazi só és az igazi világosság.
A só ízt ad az ételnek, mint ahogy Jézus értelmet ad az életnek. Nélküle ízetlen, értelmetlen lenne az életünk.
A világosság nélkül sötétségben botorkálnánk, mint ahogy Jézus nélkül céltalan lenne minden, amit teszünk.
Nagyképûeknek tünhetünk, mikor az egész világ sója és világossága akarunk lenni. Mit tudunk mi nyújtani a világnak? Mitõl lennénk annyira fontosak, annyira nélkülözhetetlenek, hisz sokan vannak, akik azt szeretnék, ha nem is léteznének keresztények a világon.
A Jézusba vetett hit tesz minket sóvá, és világossággá.
Nem a föld kincsei vagyunk, hanem közönséges só, amelyre fel sem szoktak figyelni az emberek, amikor esznek, csak azt veszik észre, ha nincs belõle elég az ételben, vagy, ha túl sokat tettek. Kevés a só, amikor a keresztény eszmék nincsenek jelen az emberek életébennem: nincs becsület, hûség, lelkiismeretesség, szeretet. És akkor van túl sok belõle, amikor a keresztények másokat kényszeríteni akarnak a jóra, nem tartják tiszteletben mások szabadságát.
Nem sztárok, csillagok, hírességek vagyunk, csak világosság, amelyre senki nem figyel fel, természetesnek veszi, hogy lát, csak akkor figyel fel rá, amikor hiányzik, sötétbe kerül, vagy amikor sérti a szemét. Az elõzõhöz hasonló módon, kevés a világosság, amikor a keresztények élete nem tud útmutató lenni embertársaik számára a helyes viselkedés terén, és sérti az emberek szemét, amikor a keresztények vallásosságukkal akarnak feltûnni mások elõtt.
Kérjük a kegyelmet, hogy Jézustól nyerjen a mi életünk ízt és fényt, és, hogy ezekkel lehessünk testvéreink szolgálatára.

2016-06-07

______________________________

Boldogságok

2016-06-06

______________________________

Évközi 10. vasárnap

Az Evangéliumban három esettel találkozunk, amikor Jézus egy halottnak visszaadja az életét. Az egyik Lázár életre keltése, a második Jairus leányának a felkeltése, és a harmadik az, amelyet ma hallottunk, a naimi özvegy fiának a felélesztése. Világos számunkra, hogy nem igazi feltámasztásról van szó egyik esetben sem, mert feltámadás alatt azt értjük, hogy valaki a testi halála után belép az örök életbe, ahonnan soha nem tér vissza ebbe az életbe. Ezekben az esetekben egy idõre megszakadt a biológiai élet, de utána folytatódott, addig, amíg végül igazából meghalt mindhárom személy. Valójában ez a történet egy példabeszéd arról, amit Isten tesz az emberért. Jézus és a halál birodalma felé haladó emberiség találkozásáról van szó.
Naim városában tehát, az egyik özvegyasszony házába ismét beköszönt a halál. Bármennyire szeretünk is élni, és bármennyire ragaszkodunk szeretteinkhez, mi sem fogjuk ezt elkerülni.
Néha elgondolkodunk azon, hogy mi várhat ránk a halál után? Van valamiféle folytatás, vagy a testünk halálával mindennek vége? Fontos feltenni ezt a kérdést, mert annak fényében viselkedünk most, hogy milyen választ adunk e kérdésre.
Egy özvegyasszony egyetlen fiát vitték a temetõbe. Ez az özvegy biológiai életet adott a fiának. Most ezt elveszítette, és nem tud új gyermeket nemzeni, mert özvegy.
Az Úr meglátta, és megesett rajta a szíve. Meglátni azt jelenti, hogy együtt érezni vele. Emlékszünk, az irgalmas szamaritánusról szóló példabeszédben a pap és a levita nem látták meg a pórul járt embert, és elmentek mellette, míg a szamaritánus meglátta, és megesett rajta a szíve. Isten is meglátta az ember nyomorúságos, reménytelen helyzetét. Élni szeretne, de csak ez a biológiai élete van, amely rövid idõ után véget ér. A Prédikátor könyvében olvassuk, hogy az ember küszködik, de nincs semmi értelme a küzdelmének. Nincs ezen a világon semmi, amiért érdekes küzdeni, mert úgy is minden tönkremegy, minden szép dolog véget ér. Minden hiábavalóság. És igaza van. Ha nincs örök élet, minden fölösleges.
Isten látta a mi kilátástalan helyzetünket, és megesett rajtunk a szíve. Isten együtt tud érezni velünk, amikor elveszítünk valakit, akit nagyon szeretünk, mert ezt õ is megtapasztalta. Megesett rajtunka szíve, és segítségünkre sietett.
Jézus Naimban közebelépett, anélkül, hogy valaki kérte volna ezt tõle. A megváltás olyan ajándék, amelyet nem tudunk kérni,
mert azt sem tuduk, hogy mit kérjünk. Ez teljesen az õ kezdeményezése, és az õ ingyenes ajándéka.
Jézus odalépett a koporsóhoz, és megérintette azt. Ismét mondom, hogy ez egy példabeszéd, Jézus és a halál birodama felé haladó emberiség találkozásáról van szó. A temetési menet megáll. Nem mennek tovább a temetõ felé.
Jézus szavára a halott fiú felült. Az akkori kultúrában a gyõztes szokott ülni. Õ most gyõzött a halál felett. Emlékszünk, a feltámadás után Jézus sírjában ülve találnak egy angyalt.
És mindnyájan elkezdték magasztalni Istent. Adig két csoportba tömörültem az emberek: a Jézus tanítványai, akik ujjonganak a csodás gyógyítások láttán, és a temetési menethez tartózók, akik a reményüket elveszítették. Most a két csoport együtt magasztalja Istenet. Közöttünk is szünjön meg minden szembenállás, ellentét, mert Krisztus mindeikünket megváltott, és mindenikünket megajándékozott az õ életével. A közös örömünk fontosabb számunkra, mint a közöttünk néha fellépõ, múló ellentétek.

2016-06-05

______________________________