Napi gondolatok

Szent Atanáz

2015-05-02

______________________________

Beteljesedett, amit róla írtak

Csel 13, 26-33
Szent Pál a pizidiai Antiókiában mondott beszédének a folytatását olvastuk. Visszatérõ motívuma, hogy minden úgy történt, ahogy azt elõre megírták róla. A történelem menetét Isten irányítja. Senki, és semmi nem tudja megakadályozni tervének megvalósítását. Még azok is együtt mûködtek Istennel terve megvalósításában, akik elutasították, halálra adták Jézust. Az ember tehát akarata ellenére is együtt mûködik Istennel. Vigasztaló ezt tudni. Ha Isten valamit jónak lát számomra, azt az emberek úgy sem tudják meggátolni.
Szent Pál azonban itt azokról beszél, akik találkoztak a feltámadt Krisztussal, és tanúságot tesznek róla. Isten minden idõben kiválaszt egyeseket, akiknek kinyilatkoztatja a húsvéti örömhírt, hogy õk tanúságot tegyenek róla az emberek elõtt.
Mi is ezek közé tartozunk. Nem azért hívott minket a szerzetesi életre, hogy elrejtõzve egy kolostorba, éljük a magunk szent életét, hanem, hogy az emberek rajtunk lássák, tapasztalják a megváltás hatását az ember életére.
Két apró lépésre van szükség ahhoz, hogy ez valóság lehessen a mi életünkben.
1. Az Istentõl jövõ szeretet befogadása. Meglepõdve olvastam, hogy a zsoltárokban sehol nincs szó arról, hogy mi szeretjük Istent, hanem csak arról, hogy õ szeret minket. Mint ahogy a kis csibék keresik a meleget, úgy keressük mi az Istentõl felénk sugárzó szeretetet. Minden helyzetben lehet tudatosítani, hogy Isten most is szeretettel néz rám.
2. Elgördíteni az akadályokat. Ki-ki tudja, mi az, amin most dolgoznia kell, hogy az Istentõl jövõ szeretet nála nyitott lélekre találhasson.
Ne feledjük, hogy sokaknak szükségük van a mi tanúságtételünkre.

2015-05-01

______________________________

Mondjuk ki!

Csel 13, 13-25
Pál és Barnabás eljutottak a pizidiai Antiókiába, és ott bementek szombaton a zsinagógába. A zsidóknál nem csak a rabbi beszélhetett a zsinagógában az összejöveteleik alkalmával többieknek, hanem minden nagykorú férfi. Pálékat is megkérdezték, hogy nem szeretnének-e szólni. Pál el is kezdett beszélni. Nálunk a szentmisén nincs erre lehetõség, a liturgikus szabályok ezt nem teszik lehetõvé, de a közösségépítés szempontjából annál inkább szükséges, hogy a lelki kincseinkrõl tudjunk egymással közösen is beszélni. Isten mindenikünkön keresztül üzen a közösségünknek, ha van türelmünk, és alázatosságunk, hogy odafigyeljünk arra, amit testvérünk mond.
Mirõl is beszélt Szent Pál? Röviden vázolta az üdvösség történetét, egészen Jézus eljöveteléig. Jó kimondani néha azt, ami a másikban zavar, vagy a közösség életében nincs rendben, de még inkább szükség lenne elmondani, ha felismerjük Isten mûködését testvérünkben, a közösségünkben. Nagyobb örömben tudunk élni, ha egymást emlékeztetjük arra, hogy az Úr közöttünk van.

2015-04-30

______________________________

Húsvét 4. vasárnapja

A jó pásztor alakja mindig kedves volt a keresztények számára. Szeretjük Jézust a mi jó pásztorunknak tekinteni.
Én vagyok a jó pásztor – mutatkozik be Jézus. Én vagyok, ez a Szentírásban Isten neve. Jézusban Isten mutatkozik be, mert eddig tévesen ismertük. Azt hittük, hogy Isten az, aki parancsolgat, aki elítél, aki elvárja, hogy szolgáljanak neki. Olvastam egy felmérésrõl. Az embereket arról kérdezték, hogy hisznek-e Istenben. Csupán 5% mondta magát hitetlennek, de csak 22% hitt Isten jóságában. A többiek félnek Istentõl. Veszedelmes ilyen istenben hinni, mert ezek az emberek félelmetessé tudják tenni a mások életét is, saját félelmeik hatására.
Ma tehát Isten úgy mutatkozik be, mint aki szép, vonzó, akit könnyû szeretni. Öröm számunkra, hogy ilyen Istenünk van.
A jó pásztor életét adja a juhaiért. Nem csupán arról van szó, hogy meghal értük, hanem hogy érettük él. Jobban, mint ahogy egy édesanya a gyermekéért él. Számíthatsz rá, bármilyen helyzetben, nem hagy magadra, nem fordít hátat neked, bármilyen rossza tettél, akkor is szeret, akkor is fontos vagy neki.
Ellentéte a jó pásztornak a béres, aki csupán érdekbõl tesz mindent. Nem érdekli egyéb, csak a munkája után járó fizetése. Lehetünk mi is ilyen béresek, ha az Istennel való kapcsolatunk csupán a mi érdekünket szolgálja. Csak azért igyekszünk teljesíteni Isten elvárásait, hogy jutalomban részesüljünk, hogy kiérdemeljük a mennyországot.
A béres a farkas láttára elmenekül, menti önmagát, nem védi meg a juhokat. Minden idõknek megvannak a maga farkasai. Néha észrevétlenül osonnak a nyáj közé. Ma ilyen farkas lehet a többség véleménye. Megváltoztak az idõk, ma már mindenki ezt teszi, miért ne tennénk mi is? Olyan eszményképeket állítanak elénk, akik nem élnek hiteles életet, de úgy mutatkoznak elõttünk, mintha boldogok lennének. Ha Jézussal együtt vagyunk, õ megvéd minket ezektõl a farkasoktól.
Nem csak kívülrõl támadnak ránk a farkasok, hanem belülrõl is. Büszkeségünk megakadályoz abban, hogy tévedéseinket, gyengeségeinket elismerjük, hogy segítséget kérjünk. Félénkségünk megakadályoz abban, hogy azt a szépet megvalósítsuk életünkben, amelyre képesek lennénk.
Egymásnak is farkasai vagyunk, amikor nem értékeljük azt a jót, szépet, amit a testvérünk tett, hanem a hibáit kezdjük az elismerés helyett emlegetni.
Jézus, a mi pásztorunk meg szeretne óvni mindettõl minket, mert törõdik velünk, mert fontosak vagyunk neki. Azt szeretné, hogy kiteljesedjen az életünk, hogy boldogak legyünk.
A jó pásztor másik jellemzõje, hogy ismeri juhait. Ismerni nem csupán néhány adat ismeretét jelenti, hanem kölcsönös megismerést, mely a sok párbeszédben, együtt töltött idõ közben alakul ki. Jobban ismer bennünket, mint mi önmagunkat, és képes azt nyújtani nekünk, ami leginkább a javunkat szolgálja.
Jézus, a jó pásztor egyénileg mindenikünkkel törõdik, de egy nyájba akar gyûjteni, ahol jó testvérekként tudunk együtt élni. Ebben a munkában segítõtársakat választ, akik az õ nevében, jó pásztorokként gondoskodjanak testvéreinkrõl. Õk is életüket adják a rábízottakért, megóvják õket a farkasoktól, és összegyûjtsék õket Jézus nyájába. Ezért, ma különösképpen imádkozunk papi és szerzetesi hivatásokért, és azokért, akik erre a hívásra igent mondtak, hogy Jézusnak jó bojtárai tudjanak lenni.

2015-04-26

______________________________

Szent Márk

2015-04-25

______________________________

Ebben a helyzetben is

Csel 8, 1-8
Az apostolok cselekedetei, mint ahogy általában az Újszövetség könyvei, nem csupán az eseményeket akarják közölni, hanem teológiai mondanivalójuk van: Jézus Krisztus tovább mûködik egyháza tagjain keresztül. Láthattuk, hogy Szent István diakónus esete mennyire hasonló Jézus történetéhez. A magatartása is hasonló Jézus magatartásához. Megbocsát azoknak, akik megölik. Fülöp is ugyanazokat a jeleket mûveli, mint Jézus.
Vélük ellentétben mutatja be Saul történetét, hogy annál nyilvánvalóbb legyen a változás, amit a Jézussal való találkozás végbevisz az életében.
A mai résznek is van sajátos mondanivalója: az üldözések az egyház javára válnak. Saul ártani akart a keresztényeknek, de arra ösztönözte õket, hogy szétszóródjanak, és mindenütt hirdessék az evangéliumot.
Személy szerint bizonyára nem esett jól nekik, hogy menekülniük kell, de utólag örültek, mikor látták, hogy elterjedt az evangélium.
Az elsõ missziós területük Szamaria földje volt. Ezek a lenézett, megvetett emberek voltak az elsõk, akik befogadták a kereszténységet.
Épp a tegnap esete beszélgettünk arról, hogy könnyû a kellemes helyzetekben felismerni Istennek a segítségét, de nincs olyan kellemetlen, szenvedésekkel teli helyzet, amelyben nem építhetjük az Isten Országát. Betegségben, börtönben, idegenek között, mindenütt tanúságot tehetek a feltámadt Krisztusról. Kis Szent Teréz is ezt mondta a maga jámbor stílusában, hogy szeretne a pokolba kerülni, hogy ott is legyen valaki, aki szereti Istent.
Ne azt kérdezzem tehát nehéz helyzetemben, hogy Isten miért engedte meg ezt a szenvedést, hanem azt, hogy ebben a helyzetben kik elõtt tehetek tanúságot a hitemrõl?

2015-04-22

______________________________

Változás

Csel 6, 8-15
Szent István elsõ vértanú történetében, mintha Jézus története ismétlõdne. A vádak is ugyanazok: a törvény, és a templom ellen beszél. A hamis tanúk állítása szerint István kijelentette, hogy majd ha eljön a názáreti Jézus, lerombolja a templomot, és megváltoztatja a szokásokat. Jézus is ezt mondta: bontsátok le ezt a templomot, és én harmadnapra felépítem azt. A szokásokról is hasonlóképp beszélt: a régik ezt mondtak… én pedig azt mondom…
De ha István is ezeket mondta, akkor miért nevezi ezeket a tanúkat Lukács hamis tanúknak?
Mert, amit mondanak igaz, de nem az igazság. Jézus nem fog templomot rombolni, sem új szokásokat elrendelni. A változás azok lelkében zajlik, akik hisznek benne. Õk lesznek Isten új temploma, és az új szokásuk a szeretet.
A vádlói azonban nem akarják megtudni az igazságot. Bár Istvánt olyannak látják, mint egy angyalt, mégis az életére törnek.
Milyen is egy angyal? Jóságos, szelíd, ártatlan? Nem hiszem, hogy erre gondoltak. Az angyal a Szentírásban Isten küldöttje, Isten üzenetének a hordozója. A fõtanács tagjai látják tehát, hogy István olyan, mint egy angyal, vagyis Isten nevében beszél, mint ahogy Jézusról is tudták, hogy õ a Messiás, mégis halálra ítélték mindkettõt, azért, hogy ne változzon semmi.
Jézus az én életemben is változást akar. Hamis tanú, aki csak a külsõ változásokat emeli ki, lemondásokról, megkövetelt fegyelemrõl, a sok imádságról beszél, amikor szerzetesi életrõl, vagy keresztény életrõl van szó. Nem akarja megérteni, hogy nem ez a lényeg. Ezek külsõ dolgok. A lényeg a szívben történik.
Hiszek Jézusban, és engedem, hogy romboljon, és építsen, alakítson, irányítsa az életemet.
Az evangéliumban is azt hallottuk, hogy az Istennek tetszõ élet az, ha hiszek abban, akit küldött. Isten Jézust küldte közénk, benne hiszünk, de nap, mint nap érkeznek Isten küldöttei, az angyalok is, a mi testvéreink, Isten üzenetével.

2015-04-20

______________________________

Személyes kapcsolat

2015-04-19

______________________________

Igeszolgálat

2015-04-18

______________________________

Szent Pál

Azt láttuk, hogy az ószövetségben szereplõ hivatástörténetek hasonlítanak az újszövetségiekhez. Mindkettõben van egy meghatározó esemény. Az ószövetségben az egyiptomi fogságból való kiszabadítás ez a fontos esemény. Ez meghatározza a nép további sorsát és az Istennel való kapcsolatát. Az újszövetség ezt a szerepet a húsvéti esemény tölti be.
A kettõ között azonban lényeges különbség van. Míg az ószövetségben a nép törvényt kap, amihez igazodnia kell, az újszövetségben a Krisztus révén Isten fiai lettünk. Az erkölcsi magatartásunk nem a törvény betartásának a következménye, hanem a keresztségben kapott kegyelemnek a külsõ megnyilvánulása. Isten már nem kívülrõl ad szabályokat, törvényeket, hanem a lelkünkben mûködik.
Itt gondolhatunk például a Szent Pál megtérésének történetére, amit maga Szent Pál négyszer is elmesél, jelezve, hogy ez fontos esemény, nem csak az õ életében, hanem mindenikünk életében is. Mint ahogy õt a Damaszkuszi úton megragadta, úgy minket is.
Szent Pál attól a pillanattól kezdve a rá jellemzõ buzgósággal törekszik, szalad a jutalomért, de a jutalom nem jólét, vagy ígéret földje, mint az ószövetségben, hanem maga az Úr Krisztus. Szenet Pál attól a pillanattól kezdve nem tud Krisztus nélkül élni. Már nem a törvény teljesítésétõl, hanem egyedül Krisztustól várja az üdvösséget. Minden gondolatának és cselekedetének Krisztus a mozgatója.
Úgy gondolom, nem kell ezeket sokat alkalmazni a magunk életére. Isten nem arra hívott, hogy valamilyen feladatot teljesítsünk, hanem, hogy megtapasztaljuk a megváltás erejét a magunk életében, és errõl tanúságot tegyünk.

2015-04-17

______________________________