Napi gondolatok

Félve, de bizakodva

1 Kor 2, 1-5
Szent Pál elhatározta, hogy nem emberi eszközökkel próbálja a korintusiakat Istenhez vezetni, hanem engedi hogy Isten ereje mûködjön általa. Nem volt könnyû a korintusiaknak beszélni, mert õk megszokták a görög filozófusok bõcs eszmefuttatásait, a rétorok díszes szóvirágait. Pál ezért gyengeségének tudatában, és félve ment hozzájuk. Attól tartott, hogy beszédeit naivnak és primitívnek fogják tartani. De bízott abban, hogy az õ gyarló szavain keresztül Isten fog mûködni.
Ezt a bizalmat kérjük mi is Istentõl a magunk számára. Tudatában vagyunk annak, hogy nem a mi okos szavaink, ügyes módszereink fogják az embereket Istenhez vezetni. A taps, a dicséret, elismerés jólesik, de az emberi eszközök csak múló eredményeket tudnak hozni. Az igazi eredményt Isten ereje hozza létre. Mi csak annyit tehetünk hogy Isten szavát eljuttatjuk testvéreinkhez, majd közösen adunk hálát Istennek a csodákért, melyeket testvéreink lelkében létrehozott.

2020-08-31

______________________________

Évközi 22. vasárnap

A múlt vasárnap Jézus megkérdezte az apostolait: ki vagyok én számotokra? És Péter mindenik nevében válaszolt: Te vagy a Messiás. Jézus erre megdicsérte Pétert. Igazad van, én vagyok a Messiás, de ne mondjátok el ezt senkinek. Vajon miért nem mondhatták el? Hisz annak örült volna legjobban Jézus is, ha az emberek elfogadták volna, hogy õ a Messiás. Csakhogy az emberek, beleértve az apostolokat is, egészen másféle Messiást vártak, mint amilyen Jézus, az igazi Messiás volt. Nem egy kissé különbözött az egyik elképzelés a másiktól, hanem egyik a másiknak az ellentéte volt. A mai evangéliumból megismerhetjük, hogy Péter milyen Messiást szeretett volna. Ne szidjuk meg Pétert, hogy milyen butaságokat beszélt, mert igazából mi is úgy gondolkodunk mint õ. Mi is olyan Messiást szeretnénk, aki teljesíti a mi vágyainkat, aki azt teszi amit mi kérünk tõle. A legtöbb ember amikor templomban jön, amikor imádkozik, akkor is önmagát keresi. Tévében láttam interjúkat azokkal az emberekkel akik elzarándokoltak valamelyik ismert zarándokhelyre. Mikor megkérdezték tõlük, hogy miért mentek oda, ilyen válaszokat mondtak: Azért hogy Isten adjon egészséget, szerencsét nekünk és családjaink tagjainak. Jézus azt szeretné, ha Istent keresnénk, és ne azért imádkozunk, ne azért legyünk keresztények, amit tõle kapunk. Éppen ezért Jézus világosan feltárta, hogy õ kicsoda, és mire számítson az, aki követõje akar lenni, aki öntudatos keresztény életet akar élni.
Elmondta hogy Jeruzsálembe fog menni. Jeruzsálem volt az ország fõvárosa, a zsidó nép politikai és vallási életét innen irányították. Végre! Gondolta Péter- megyünk vele Jeruzsálembe és átvesszük az ország vezetését. De Jézus kiábrándította a Pétert. Azok, akik a hatalmat gyakorolják, le fogják gyõzni Jézust.
Kik ezek? Jézus három csoportot sorol fel, a véneket, a papokat és az írástudókat.
A vének a nép hagyományainak az õrei voltak. Úgy gondolták, hogy a gazdag ember a jó ember, mert a gazdagságot a jóságáért jutalomként kapta Istentõl. Talán mi is így gondolkodunk. Jobban tiszteljük azt, aki gazdag, aki befolyásos ember, mint a szegényt, aki nem ért el nagy sikert az életében. Mi is szívesebben keressük azok barátságát, akiktõl remélhetünk valami elõnyt, az orvosét, az igazgatóét, a rendõrfõnökét, a cégtulajdonosét. Ezek az emberek olyanok, mint a jeruzsálemi vének. Nekik jól megy, ezért nem szeretnének semmi változást. Persze, hogy Jézusban ellenséget láttak, aki fel akarja forgatni a jelenlegi rendet.
A második csoport, amely Jézust nem szereti a papok csoportja. Õk a jeruzsálemi templomban szolgáltak, istentiszteleteket végeztek. Az általuk képviselt vallásosság azonban olyan volt, mintha Istennel üzleteltek volna. Áldozatokat mutattak be Istennek, énekeltek neki, imákat mondtak, és azt várták, hogy Isten cserébe teljesítse kérdéseiket. Mi is sokszor próbálunk üzletelni Istennel. Kilencedet végzünk, teszünk a Szent Antal perselybe, és azt várjuk hogy cserébe az történjen, amit mi szeretnénk. Jézus ezzel szemben azt hirdette, hogy Istennek nincs szüksége áldozatokra. Teljesen ingyen szórja a szeretetét mindenkire, arra is aki nem törõdik vele. Tõlünk is azt kéri Isten, hogy hozzá hasonlóan tegyünk jót és legyünk jók minden embertársunkhoz, ahhoz is, aki nem érdemli meg.
A harmadik csoport, amelyik Jézust el akarta tenni láb alól, az írástudók csoportja. Õk Isten szavának az õrei voltak. A maguk módján értelmezték a Szentírást, és ez alapján egy szigorú Istent mutattak be az embereknek, aki megbünteti azokat, akik meg merik szegni a törvényeket. Mi is sokszor félünk, hogy Isten megbüntet, és ha valami baj ér, mindjárt azt kérdezzük, vajon Isten miért büntetett meg? Mit hibáztunk? Jézus Ezzel szemben azt próbálja megértetni velünk, hogy Isten nem büntet meg senkit.
Ez a három csoport harcol tehát Jézus ellen. Mit fognak tenni vele? Megölik. De ezzel nem ér véget a története. És akik Jézust követik, azokat is le fogják gyõzni a világ hatalmasai, de nem tudják megsemmisíteni õket. Az odaajándékozott életük nem véget ér, hanem beteljesedik. Csak az tudja Jézust igazából követni, aki el akar jutni erre a beteljesedett életre. Nem tudjuk, hogy milyen lesz ez az élet, mert senki nem jött vissza, hogy elmesélje azt nekünk, de bízunk Jézus ígéretében, és rátesszük az életünket. Ezt jelenti hinni Jézusban. Nem könnyû dolog hinni. Könnyebb valami közelebbi célt tûzünk ki magunk elé: Szép ház, autó, problémamentes családi élet, egészség, jó fizetés - és ezért hajlandók vagyunk imádkozni is, templomba járni is. De Jézus ezzel nem elégszik meg. Péternek sem volt könnyû elfogadni, hogy Jézus meg fog halni, és akkor õ sem lesz miniszterelnöke az új országnak melyben remélt, mikor elindult Jézus nyomában. Ezért Jézust próbálta meggyõzni arról hogy butaságot beszél. Isten sikert biztosítanak, akit szeret. Elõtted le fognak borulni a világ királyai - mondja Jézusnak. Jézus azonban keményen válaszol neki, sátánnak nevezi. Péter azzal érdemelte ki ezt a jelzõt, hogy el akarta téríteni Jézust az útjáról, arra kísértette, hogyan mulandó dolgokat tûzzön ki célul maga elé. Ugyanaz a Péter, elõbb, amikor Istenre figyelt Isten országának alapköve volt, most, amikor a saját vágyait tartja szem elõtt, botránykõ lett, Isten országának az akadálya. Ugyanígy mi is, szentek vagyunk, mikor Isten akaratát keressük, és sátánok vagyunk, mikor a magunk érdekeit keressük.
Jézus nem magyarázkodik. Újra meghívja a tanítványait, és minket is az õ követésére. De csak azt, aki követni akarja. Nem kötelezõ. De aki elszánta magát a keresztény életre, az tagadja meg magát. Mit értünk ezalatt? Sokan úgy értelmezik, hogy le kell mondani ételrõl, itthonról, szórakozásokról, mert ez tetszik Istennek. De ez nem igaz. Isten azt akarja, hogy örüljünk az életnek és boldogok legyünk. Ám a világi gondolkodás szerint az élvezetek keresése vezet a boldogsághoz. Jézus figyelmeztet, hogy ez zsákutca. Csak azt tud boldog lenni, aki szeretetet ajándékoz, mert így teremtett minket Isten. Hozzá hasonlóan, csak akkor vagyunk boldogok ha szeretünk. Megtagadni önmagunkat azt jelenti, hogy embertársaink boldogságára figyelünk, nem a magunkéra.
Vedd fel a keresztedet- mondja Jézus. Ezt is sokan félreértik és tévesen magyarázzák: Törõdj bele a szenvedéseidbe. Isten adta a keresztet, ne panaszkodj ellene. Isten nem küld soha keresztet. Felvenni a keresztet azt jelenti, amit Jézus is tett: Oda ajándékozni az életünket szeretetbõl.
Kövess engem - mondjad továbbá Jézus. Akit követünk, azt mindig szem elõtt tartjuk. Csak ha Jézussal kapcsolatban vagyunk, akkor tudunk eligazodni az élet útjain. A világ azt ajánlja, hogy használd ki az életedet, keresd az élvezeteket, míg még lehet, mert rövid az élet. Jézus ezzel szemben azt mondja, hogy az életedet meg mentheted, ha oda mered ajándékozni.
Mindenünk válaszoljon tehát önmagában Jézusnak: Akarod ezt a Jézust követni, vagy úgy gondolod hogy túl sokat kér tõled, talán majd egyszer el szánod magad arra, hogy igazi keresztény légy?

Duminica trecutã Isus i-a întrebat pe apostoli: cine sunt eu pentru voi? Iar Petru a rãspuns și i-a zis: Tu ești Cristos. Isus l-a lãudat pe Petru pentru acest lucru. Ai dreptate, eu sunt Mesia, dar nu spune nimãnui. Oare de ce sã nu spunã? Cãci și Isus ar fi fost foarte mulțumit dacã oamenii ar fi acceptat cã el este Mesia. Dar oamenii, inclusiv apostolii, așteptau un Mesia cu totul diferit decât Isus, adevãratul Mesia. Între Messia pe care-l așteptau ei și Isus nu erau mici diferențe ci unul era opusul celuilalt. Din Evanghelia de astãzi putem afla ce fel de Mesia și-ar fi dorit Petru. Sã nu-l certãm pe Petru pentru prostiile spuse de el, pentru cã și noi gândim ca el. Și noi vrem un Mesia care sã ne împlineascã dorințele, care sã facã ceea ce noi îi cerem. Majoritatea oamenilor se cautã pe sine când vin la bisericã, când se roagã. Am vãzut interviuri la televizor cu oameni care fãcuserã un pelerinaj la unul dintre locurile cunoscute de pelerinaj. Când au fost întrebați de ce s-au dus acolo, ei au spus: „Pentru ca Dumnezeu sã ne dea sãnãtate și noroc nouã și familiilor noastre.” Isus vrea ca noi sã-L cãutãm pe Dumnezeu pentru cã este Dumnezeu și sã nu ne rugãm, sã nu fim creștini pentru ceea ce primim de la El. De aceea, Isus a clarificat cine este el în realitate și la ce sã se aștepte cel care vrea sã-l urmeze, care vrea sã ducã o viațã creștinã adevãratã.
El a spus cã se duce la Ierusalim. Ierusalimul era capitala țãrii, viața politicã și religioasã a evreilor era guvernatã de aici. În sfãrșit! - spunea în sine Petru - vom merge la Ierusalim cu el și vom prelua conducerea țãrii. Dar Isus l-a dezamãgit pe Petru. Cei care exercitã puterea îl vor învinge pe Isus.
Cine sunt aceștia? Isus enumerã trei grupuri, bãtrânii, preoții și cãrturarii.
Bãtrânii erau pãzitorii tradițiilor. Omul bogat era considerat de cãtre ei omul bun pentru cã a primit bogãție de la Dumnezeu ca recompensã pentru bunãtatea sa. Poate asta credem și noi. Avem mai mult respect pentru bogați, influenți decât pentru sãracii care nu au obținut mult succes în viața lor. Și noi preferãm sã cãutãm prietenia celor de la care putem spera la un avantaj, medicul, directorul, șeful poliției, patronul de firme. Acești oameni sunt ca bãtrânii Ierusalimului. Se descurcã bine, așa cã nu doresc nicio schimbare. Desigur, au vãzut un dușman în Isus care voia sã rãstoarne ordinea actualã.
Al doilea grup care nu-l iubește pe Isus este grupul preoților. Slujeau în templul din Ierusalim. Totuși, religiozitatea pe care o reprezentau era ca și cum ar face afaceri cu Dumnezeu. Ei au prezentat jertfe lui Dumnezeu, i-au cântat, au spus rugãciuni și au așteptat ca Dumnezeu în schimb sã le îndeplineascã cererile. La fel încercãm și noi sã facem afaceri cu Dumnezeu de multe ori. Facem novene, punem bani la Sfântul Anton și așteptãm în schimb sã se întâmple ceea ce am cerut. Isus în mod contrar a proclamat cã Dumnezeu nu are nevoie de sacrificii. El își rãspândește dragostea gratuit, tuturor, chiar și celor cãrora nu le pasã de El. Dumnezeu ne cere, de asemenea, sã facem binele și sã fim buni fațã de semenii noștri, chiar și fațã de cei care nu meritã acest lucru.
Al treilea grup care a vrut sã-L elimine pe Isus este grupul cãrturarilor. Ei erau pãzitorii cuvântului lui Dumnezeu. Ei au interpretat Sfânta Scripturã în felul lor și, pe baza acesteia, au prezentat un Dumnezeu sever oamenilor care îi va pedepsi pe cei care îndrãznesc sã-i încalce legile. Și noi ne temem adesea cã Dumnezeu ne va pedepsi și, dacã ni se întâmplã ceva rãu ne întrebãm imediat de ce ne-a pedepsit Dumnezeu? Ce rãu am fãcut? În schimb Isus încearcã sã ne facã sã înțelegem cã Dumnezeu nu pedepsește pe nimeni.
Aceste trei grupuri deci sunt împotriva lui Isus. Ce vor face cu el? Îl vor omorâ. Dar nu acesta este sfârșitul poveștii sale. Și cei care îl urmeazã pe Isus vor fi învinși de puternicii lumii, dar nu îi pot distruge. Viața lor dãruitã nu se încheie, ci se împlinește. Numai cei care vor sã ajungã la aceastã viațã împlinitã îl pot urma cu adevãrat pe Isus. Nu știm cum va fi aceastã viațã pentru cã nimeni nu s-a întors sã ne-o spunã, dar avem încredere în promisiunea lui Isus și ne bazãm viața pe ea. Asta înseamnã sã crezi în Isus. Nu este un lucru ușor sã crezi. Este mai ușor sã ne stabilim un obiectiv mai apropiat: o casã drãguțã, o mașinã, o viațã de familie fãrã probleme, sãnãtate, un salariu bun - și pentru a realiza aceste lucruri suntem dispuși sã ne rugãm și sã mergem la bisericã. Dar Isus nu se mulțumește cu atât. Nici lui Petru nu i-a fost ușor sã accepte cã Isus va muri și atunci nici el nu va fi primul ministru al noii țãri la care spera atunci când a pornit pe urmele lui Isus. Prin urmare, a încercat sã-l convingã pe Isus cã vorbește prostii. El așa știe cã Dumnezeu asigurã succes celui pe care îl iubește. Împãrații pãmântului se vor pleca în fața ta, - îi spune lui Isus. Isus însã îi rãspunde dur, numindu-l satanã. Petru a meritat acest nume vrând sã-l abatã pe Isus de la drumul sãu, ispitindu-l sã-și propunã lucrurile trecãtoare ca un scop pentru sine. Același Petru, anterior, când era atent la inspirațiile care vin de la Dumnezeu, a fost piatra de temelie a împãrãției lui Dumnezeu, acum însã, când este centrat pe propriile sale dorințe, a devenit o piatrã de scandal, un obstacol pentru împãrãția lui Dumnezeu. În același mod, suntem sfinți atunci când cãutãm voia lui Dumnezeu și suntem satane atunci când ne cãutãm propriile interese.
Isus își invitã din nou ucenicii și pe noi sã-l urmãm. Dar numai pe cei care vor sã-l urmeze. Nu este obligatoriu. Dar cel care este hotãrât sã trãiascã o viața creștinã cu adevãrat, sã se nege pe sine. Ce vrea sã spunã? Mulți oameni interpreteazã în mod greșit aceste cuvinte ale lui Isus, crezând cã trebuie sã renunțe la mâncare, la bãuturã, la divertisment, pentru cã asta îi place lui Dumnezeu. Dar acest lucru nu este adevãrat. Dumnezeu vrea ca noi sã ne bucurãm de viațã și sã fim fericiți. Dar, dupã gândirea laicã, cãutarea plãcerilor duce la fericire. Isus avertizeazã cã aceasta este o fundãturã. Doar cel care dãruiește dragoste poate fi fericit pentru cã așa ne-a creat Dumnezeu. La fel ca el, suntem fericiți doar dacã iubim. A ne nega pe noi înșine înseamnã a cãuta fericirea semenilor noștri, nu a noastrã.
Sã ne luãm crucea - spune Isus. Acest lucru este, de asemenea, greșit înțeles și interpretat greșit de mulți: acceptã suferința de care ai parte. Dumnezeu a dat crucea, nu te plânge de ea. - Dumnezeu nu trimite niciodatã cruce. A-mi lua crucea înseamnã ceea ce a fãcut Isus: A ne da viața din dragoste.
Urmeazã-mã, spune Isus. Când urmãm pe cineva încercãm sã nu-l pierdem din vedere. Doar atunci când suntem în legãturã cu Isus ne descurcãm în labirintul vieții. Lumea îți recomandã sã profiți de viața ta, sã cauți plãceri în timp ce încã mai ești, pentru cã viața este scurtã. Isus, în schimb spune cã îți poți salva viața dacã îndrãznești s-o dãruiești.
Așadar, sã rãspundem fiecare dintre noi: Vrei sã-l urmezi pe acest Isus sau crezi cã îți cere prea mult? Poate într-o zi vei fi hotãrât sã fii un creștin adevãrat.

2020-08-30

______________________________

Megszabadítalak

Jer 1, 17-19
Jeremiásnak azt ígérte az Úr, hogy vele lesz, és megszabadítja azok kezébõl, akik ellene harcolnak. És Jeremiás hitt az Úr ígéretének, mégis késõbb szemére vetette: Becsaptál uram! Nem csoda, hisz Jeremiásnak sokat kellett szenvednie amiatt, hogy az Isten üzenetét el merte mondani.
Hasonló sorsa volt Keresztelõ Jánosnak is, akinek a vértanúságára emlékezünk. Igen, õ vértanú. Épp ez a különbség egy hõsi halott és egy vértanú között, hogy a hõs története véget ér azzal, hogy életét adja valamilyen szent ügyért, míg a vértanú története folytatódik: Isten megszabadítja. Hisszük, hogy Keresztelõ Szent Jánost is megszabadította, és minket is meg fog szabadítani, velünk lesz és mi vele, ha nem félünk a tõle kapott feladatot teljesíteni.

2020-08-29

______________________________

Nem sikeres

1Kor 1,17-25
Szent Pál megtapasztalta, hogy az evangélium, amit hirdet nem arat sikert sem a zsidók körében, mert számukra elfogadhatatlan volt, hogy Isten meghaljon, sem a görögök között, mert õk nem hittek abban, hogy aki meghalt feltámadhat.
Most sem egy bestseller az evangélium. Amíg még érdekes történeteket mesélünk, és azt ígérjük, hogy Isten kisebb-nagyobb csodákat tesz azok érdekében akik erre megkérik, addig meghallgatnak a vallásosabbak, de amikor a feltámadásról beszélünk, nagy részük nem hiszi benne, gyermekmesének tartja. Errõl a nyári találkozón is hallhattunk.
Nekünk mégis feladatunk Krisztus feltámadását hirdetni, elsõsorban az életünkkel, melyen látszik, hogy a beteljesedést, a boldogságot nem a mulandó dolgoktól várjuk.

2020-08-28

______________________________

Éberség

Mt 24,42-51
Az a virrasztás, amirõl az evangélium ír, a szüntelen jelenlét felidézése: a szolga ajtóra szögezett tekintettel éjjel-nappal várja a hazatérõ urát. Ez az éberség teszi lehetõvé, hogy ahogy telnek az órák, a napok, az évek, érzékeljem, meglássam bennük azokat a tapasztalatokat, alkalmakat, lehetõségeket, utakat, amelyeket Isten készít számomra.
fr. Julianus

2020-08-27

______________________________

Nem kell színészkedni

Mt 23,27-32
Ezekkel a sorokkal Jézus tükröt tart azoknak, akik üres szívvel élnek. Küldetése ui. az, hogy a szívünkben lévõ ûrt betöltse. Rámutat arra, hogy Isten elõtt nem kell színészkedni, ill. hogy hosszú távon nem lehet hazugságban élni.
Jézus ezzel a rengeteg jajjal (23,13-36) a címzetteket nem kívánja pokolra küldeni, hanem Isten újjáteremtõ szavával elérni oda, ahol "holtak csontjaival" (27) vagyunk tele.
Fr. Julianus

2020-08-26

______________________________

A törvény teljessége

Mt 23,23-26
A farizeusok kritikájában egyik mondat szellemesebb, mint a másik. Azt mondja Jézus: "kiszûritek a szúnyogot (borszúnyog, cseszle), a tevét pedig lenyelitek" (24). Azaz minden apróságot észrevesztek, de ti, akik állítólag ragaszkodtok a törvényhez, a „törvény nehezét: az ítéletet (ami Istené), az irgalmat és a hitet (hûséget) elhagyjátok” (23). Az ellentmondás tehát abban áll, hogy a részletekre tüzetesen odafigyelnek, pedig a törvény java az irgalomból és a hûségbõl áll. A másképpen gondolkodó és élõ ember tökéletlenségén a törvényre hivatkozva fennakadnak, pedig a törvény teljessége éppen az irgalom és a hûség.
Fr. Julianus

2020-08-25

______________________________

Évközi 21. vasárnap

Elsõ Pünkösdkor, miután a bizonytalan apostolokat Isten erõvel, lendülettel töltötte el, Péter kimozdul a félelem kuckójából, és beszélni kezd a Jeruzsálemben összegyûlt ünneplõ nemzeteknek. Arról beszél, hogy kicsoda az a Jézus, akit másfél hónapja a vallási és politikai hatóságok eltettek láb alól. Majd elindul a misszió: az apostolok és társai ugyanarról beszélnek, hogy kicsoda Jézus. Többet jelent ez annál, hogy mit tudunk róla, hol élt, milyen történetek és beszédek fûzõdnek hozzá. Ez a kérdés ui. úgy tevõdik fel, hogy kicsoda Jézus, akiben a Mindenható közel hajolt hozzánk. Majd amikor már eltelt egy csomó idõ, s úgy látták jónak, hogy ezt írásban is rögzítsék, ugyanez a kérdés vonul végig az Evangéliumban: kicsoda Jézus, akiben a Mindenható közel hajolt hozzánk.
És az a szép ebben, hogy ez nem zárt és nem lezárt kérdés. Mindegyik evangélista saját jézusképét írja meg, festi meg: tkp. arról írnak, hogy ki-ki hogyan látja, hogyan találkozik Jézussal. Késõbb voltak olyan próbálkozások, hogy gyúrják össze az evangéliumokat egybe, és akkor legyen egy „rendes” Jézus életrajz; az ellentmondásokat oldják fel, az ismétlõdõ részeket vonják össze. Szerencsére nem lett ebbõl világirodalmi alkotás. Kár is lenne, mert az Evangélium nem életrajz, hanem az az Istennel való találkozásból fakadó írás, a találkozás tapasztalatának a lenyomata. Pontosabban arra a kérdésre válaszol ez az írás, hogy miként épültek az íróba (és belém) Jézus szavai és tettei; ezekben a szavakban és róla szóló történetekben kinek tapasztalta(m) meg Jézust.
Tehát nemcsak arról szól, hogy mit hallottam róla, mit mondanak róla, hanem szavai és tettei hogyan mentek át rajtam, hol vagyok én benne: szavai hol és miben szólítanak meg, a csodák és gyógyítások, a találkozások mennyire az én történetem is. Ennyiben én is írhatok Evangéliumot, s még hiteles is lenne – hitvallás, ami arról szól, hogy én kinek tartom Jézust.
És itt még nincs vége. Ebben a találkozásban magamról is hírt kapok: ki vagyok én ebben a történetben, kinek ismertem fel magam, hogyan lát engem Isten, mi az én szerepem.
Így látjuk ezt Péter és Jézus találkozásában is. Péter fölismer valamit Jézusból: „te vagy a Krisztus, az élõ Isten Fia” (16). Péter ezzel fölemeli Jézust az isteni szférába, ami igaz, de kiegészítésre szorul. „Péter, te túl sokat tudsz. Azaz mégsem: túl keveset. Úgyhogy errõl egy szót se senkinek. Mert te lehet, hogy rátapintottál a lényegre, de nem érted; más hogyan is értené”. Majd Jézus húsvétja után, Pünkösdkor, amikor értelmet kap az a bizonyos 3 év Jézussal, és kezd világossá válni, hogy egyáltalán ki ez a Jézus, akkor majd beszél róla.
Tehát a kérdésre – „kinek tartotok engem” – elhangzik Péter elõzetes fölismerése: „te vagy a Krisztus, az élõ Isten Fia”. Természetesen, nem érti, mit mond. De a válasz is legalább ennyire érdekes, és ugyanúgy érthetetlen. Jézus válaszként elmondja, hogy õ kinek tartja Simont: „Te Péter vagy, és én erre a kõsziklára fogom építeni egyházamat” (18). Ez a jézusi látásmód: meglátja ebben a bizonytalan, bizalmatlan valakiben a rendíthetetlen kõsziklát.
Íme, mind a ketten meglátják egymásban azt a valakit, ami majd késõbb válik nyilvánvalóvá. Íme tehát az ember titka Istenrõl, és Isten titka az emberrõl.
Fr. Julianus

În prima zi de Rusalii, dupã ce apostolii nesiguri au fost înzestrați de putere de cãtre Dumnezeu, Petru iese din ascunzișul sãu unde s-a refugiat din cauza fricii și începe sã vorbeascã națiunilor adunate sã sãrbãtoreascã la Ierusalim. Le vorbește despre cine este Isus, care a fost eliminat de autoritãțile religioase și politice în urmã cu o lunã și jumãtate. Apoi începe misiunea: apostolii și tovarãșii lor vorbesc despre același lucru, adicã cine este Isus. Înseamnã mai mult decât ceea ce știm despre el, unde a trãit, ce s-a întâmplat cu el, ce se povestește despre el. Aceastã întrebare înseamnã de fapt: cine este Isus, prin care Atotputernicul a venit aproape de noi. Apoi, dupã ce a trecut mult timp și s-a considerat necesarã punerea în scris a acestui lucru, aceeași întrebare trece prin Evanghelie: cine este Isus, în care cel Atotputernic a venit aproape de noi.
Și ceea ce este frumos este cã nu este întrebare închisã și classatã. Fiecare evanghelist scrie și picteazã propria imagine despre Isus: De fapt fiecare dintre ei scrie despre cum îl vãd ei, cum îl întâlnesc ei pe Isus. Ulterior, au existat încercãri de a uni evangheliile într-una singurã pentru a avea o biografie „normalã” a lui Isus; contradicțiile sã disparã, pãrțile repetitive sã fie contopite. Din fericire, aceastã scriere nu a devenit o lucrare de literaturã mondialã. Ar fi fost pãcat, pentru cã Evanghelia nu este o biografie, ci o scriere care izvorește din întâlnirea cu Dumnezeu, este o amprentã a experienței întâlnirii. Mai exact, aceastã scriere rãspunde la întrebarea, cum s-au integrat cuvintele și faptele lui Isus în scriitor (și în mine); prin aceste cuvinte și prin aceste întâmplãri despre el cum l-a experimentat (cum l-am experimentat) pe Isus.
Deci nu este vorba doar despre ceea ce am auzit despre el, ce spun alții despre el, ci cum au trecut prin mine cuvintele și faptele lui, unde mã aflu eu raportat la ele: unde și cum mi se adreseazã mie cuvintele lui, minunile și vindecãrile, întâlnirile în ce mãsurã sunt și întâmplãrile mele. În acest sens aș putea scrie și eu Evanghelie și chiar ar fi autenticã - un crez despre cine cred cã este Isus.
Și cu asta încã nu s-a terminat. În aceastã întâlnire, primesc vești și despre mine: cine sunt în aceastã poveste, în cine m-am recunoscut, cum mã vede Dumnezeu, care este rolul meu.
Putem vedea acest lucru și în întâlnirea dintre Petru și Isus. Petru recunoaște ceva din identitatea lui Isus: „tu ești Cristos, Fiul Dumnezeului cel viu” (16). Astfel, Petru îl ridicã pe Isus în sfera divinã, și are dreptate, dar afirmația sa trebuie completatã. - Petre, tu știi prea multe. Adicã nu: prea puțin. Deci sã nu spui despre asta nimãnui nici un cuvânt. Pentru cã tu ai exprimat esențialul dar nu-l înțelegi; nici nu ai cum sã înțelegi.”. Mai tãrziu, dupã Paștile lui Isus, la Rusalii, când începe sã aibã sens acești 3 ani petrecuți cu Isus și începe sã se clarifice cine este acest Isus, atunci va vorbi despre asta.
Așadar, la întrebarea „cine credeți cã sunt eu”, vine recunoașterea preliminarã a lui Petru: „tu ești Cristos, Fiul Dumnezeului cel viu”. Desigur, el nu înțelege ce spune. Dar rãspunsul este cel puțin la fel de interesant și la fel de neînțeles. Ca rãspuns, Isus îi spune cine considerã cã este Simon: „Tu ești Petru și eu îmi voi construi biserica pe aceastã stâncã” (18). Aceasta este modul de vedere al lui Isus: vede în acest cineva nesigur, neîncrezãtor, stânca de neclintit.
Iatã, amândoi vãd în celãlalt ceea ce se va manifesta. Iatã deci secretul omului despre Dumnezeu și secretul lui Dumnezeu despre om.
Fr. Julianus

2020-08-23

______________________________

Közöttük lakom

Ez 43,1-7a
Ezekiel látomásában Isten bevonul a templomba. Az õ jelenléte félelmetes és dicsõséges. Mégsem azt mondja Isten, hogy én itt lakom ebben a templomban és ti ne merjetek közeledni hozzám, hanem, hogy itt lakom népem körében. Isten közel akar lenni népéhez. Megrettenünk csak ha meg sejtünk valamit Isten nagyságáról, mégis Isten elérhetõ akar lenni számunkra. Ez még inkább megvalósult, amikor Isten emberré lett, hogy még közelebb lehessen hozzánk. Nem a templomban akar lakni, hanem bennünk. Ennek tudatosítása segít abban, hogy tisztelettel tekintsünk egymásra, megsejtve testvéreinkben valamit Isten fenségébõl és irántunk való szeretetébõl.

2020-08-22

______________________________

Évközi 20. vasárnap

A mai evangéliumi szakaszban Jézust a Kafarnaum közelében lévõ Genezáretben találjuk. Egy kellemetlen küldöttség érkezett hozzá Jeruzsálembõl, mert bizonyos dolgokat kifogásoltak a nép vezetõi Jézus tanításában. Azt vetették szemére, hogy nem tartja be a rituális mosakodás elõírásait. Ezek az elõírások arra szolgáltak, hogy nehogy kapcsolatba kerüljenek a hithû zsidók valamivel, amit egy pogány megérinthetett. A zsidók önmagukat tartották Isten egyetlen kiválasztott és szeretett népének. A pogányokat lenézték, a kutyákkal tartották egyenlõknek, mert nincsenek körülmetélve. Jézus ezzel nem értett egyet. Végül Jézus, látva, hogy a küldöttség tagjaival nem tud szót érteni, kivonult a városból, és átment Tirusz és Szidon vidékére, ahol pogányok laktak. Itt találkozott ezzel a kánaáni asszonnyal, akirõl az evangéliumban hallottunk. Ez az asszony kérte Jézustól, hogy gyógyítsa meg a lányát. Furcsa Jézus magatartása. Egyszerûen nem is akar szóba állni a pogány asszonnyal. A tanítványok unszolására kijelenti, hogy csak Izrael népének elveszett juhaihoz küldte az Atya. Az asszony könyörgõ szavaira még durvábban válaszol: nem helyes a gyermekek ételét a kutyáknak adni. Miért viselkedik így, mikor õ tudatában volt annak, hogy a feladata, minden népet Istenhez vezetni? Úgy gondolom, hogy pedagógiai okból, a tanítványok okulására viselkedett így. Zsidó férfi nem áll szóba idegen asszonnyal, még kevésbé egy pogány asszonnyal. Válaszai igazából nem is az asszonynak szóltak, hanem a tanítványoknak, mert a pogány asszony nem érti, hogy miért beszél Jézus kenyérrõl, meg kutyákról, mikor õ a lánya meggyógyítását kérte, nem kenyeret. A zsidók Isten szavát, a Tórát nevezték Istentõl érkezett kenyérnek, és a pogányokat, amint az elõbb is mondtam, kutyáknak. A tanítványoknak kell megváltoztatniuk a pogányokhoz való viszonyulásukat, hogy képesek legyenek közöttük is hirdetni az evangéliumot. Már õk is durvának kezdték vélni Jézus magatartását. Láthatták abból, ahogy Jézus viselkedik, hogy mennyire kegyetlenek a zsidó elõírások a nem zsidókkal szemben. Az asszony nem mindent értett Jézus szavaiból, de azt megértette, hogy Jézus egy nagy áldás a zsidók számára, melybõl õ is szeretne kapni legalább néhány morzsát. Ezért nem sértõdött meg, hanem továbbvezette a Jézus által használt hasonlatot. Nem tiltakozott az ellen, hogy a zsidóké legyen az elsõbbség, sem az ellen, hogy õket kutyáknak nevezi, csak azt kérte, hogy õk is részesülhessenek belõle. Jézus tehát nem érvekkel próbálta meggyõzni a tanítványait, hogy legyenek nyitottak a pogányok felé, hanem példaként állította eléjük ennek a pogány asszonynak a hitét. Érdemes felfigyelni arra, hogy nem Jézus ûzte ki az ördögöt az asszony lányából, hanem az asszony hite. Asszony, nagy a te hited! - mondta Jézus az asszonynak, mikor végül feléje fordult. Emlékszünk, a múlt vasárnapi evangéliumi szakaszban Pétert kicsinyhitûnek nevezte. Mitõl nagy, vagy kicsi valakinek a hite? Ez az asszony megértette, elõbb, mint Jézus tanítványai, hogy Isten minden embert szeret, függetlenül attól, hogy milyen vallású. Péternek még sokat kellett alakulnia, míg eljutott ide. Még akkor is tiltakozott, mikor Isten arra szólította fel, hogy megkeresztelje a római századost, mert õ nem megy be egy pogány házába. Isten egy látomással gyõzte meg, mondván, hogy amit Isten tisztának mondott, azt õ ne nevezze tisztátalannak. Mennyi ellenállásba ütközött Pál is, mikor a pogányokat megkeresztelte. Jézus tanítványai közül még akkor is sokan azt kérték, hogy elõbb legyenek zsidók a pogányok és csak utána kereszteljék meg õket.
Kérdezzük meg magunktól, hogy a mi hitünk mennyire nagy? Még mindig azt gondoljuk, hogy Isten a jókat, a vallásosokat szereti, és gyûlöli a rosszakat? Ha ránézünk egy olyan emberre, aki nekünk rosszat tett, vagy akit valamilyen okból nehezen tudunk elviselni, hisszük-e hogy Isten õt is szereti? Hisszük-e, hogy nagy szükségünk van Isten szavának kenyerére, mert annak csupán néhány morzsája is le tudja gyõzni a rosszat, ami bennünket, testvéreinket kínoz? Ne azon siránkozzunk, hogy milyen rosszak az emberek, hanem bizalommal szórjuk Isten igéjét közöttük. És ne azt várjuk, hogy Jézus jöjjön, és ûzze el a rosszat, hanem higgyünk benne, és a mi hitünk megszabadít a gonosztól.

În pasajul Evangheliei de astãzi, Isus este în Genesaret, lângã Cafarnaum. O delegație neplãcutã a venit la el din Ierusalim, deoarece anumite lucruri din comportamentul lui Isus îi deranjau pe conducãtorii poporului. El a fost acuzat cã nu respectã regulile de spãlare ritualã. Aceste rituri aveau scopul de a împiedica evreii credincioși sã intre în contact cu ceva ce un pãgân ar fi putut atinge. Evreii s-au considerat singurul popor ales și iubit al lui Dumnezeu. Pãgânii erau disprețuiți, erau considerați egali cu câinii, deoarece nu erau circumciși. Isus nu a fost de acord cu aceste idei. În cele din urmã, vãzând cã nu se poate înțelege cu membrii delegației, Isus s-a retras din oraș și s-a dus în ținutul Tirului și Sidonului, unde locuiau pãgânii. Aici a întâlnit aceastã femeie canaanitã despre care auzisem în Evanghelie. Aceastã femeie i-a cerut lui Isus sã-i vindece fiica. E ciudat comportamentul lui Isus. Pur și simplu nu vrea nici mãcar sã vorbeascã cu femeia pãgânã. La îndemnul ucenicilor, el declarã cã a fost trimis de Tatãl ceresc doar la oile pierdute ale poporului Israel. Ea începe sã-l implore, dar Isus îi rãspunde cu cuvinte și mai dure: nu este corect sã iei mâncarea din fața copiilor și s-o dai la câini.
De ce se comportã astfel Isus, deși este conștient de datoria sa de a conduce toate popoarele cãtre Dumnezeu? Cred cã din motive pedagogice, pentru ca ucenicii sã-și schimbe atitudinea fațã de pãgâni. Un bãrbat evreu nu stã de vorbã cu o femeie strãinã, cu atât mai puțin cu o femeie pãgânã. De aceea rãspunsurile sale nu se adreseazã cu adevãrat femeii, ci ucenicilor. Femeia pãgânã nici nu putea înțelege de ce Isus vorbea despre pâine și câini când ea ceruse vindecarea fiicei sale, și nu pâine. Evreii au numit cuvântul lui Dumnezeu, Tora, pâine de la Dumnezeu iar pe pãgâni, așa cum am spus mai înainte, câini. Discipolii trebuie sã-și schimbe atitudinea fațã de pãgâni pentru a putea predica Evanghelia printre ei. Ei puteau vedea din modul în care Isus se comportã, cât de crude sunt preceptele iudaice fațã de pãgâni.
Femeia nu a înțeles totul din cuvintele lui Isus, dar a înțeles cã Isus este o mare binecuvântare pentru evrei, este ca o pâine din care a vrut sã primeascã și ea mãcar niște firmituri. Prin urmare, nu s-a supãrat ci a continuat idea folositã de Isus. Ea nu a avut nimic împotrivã ca evreii sã aibã prioritate la Isus și nu s-a simțit jignitã sã fie numitã câine, dar a cerut sã aibã și ea mãcar o firmiturã din el. Deci Isus nu a încercat sã-i convingã cu argumente pe ucenicii sãi sã fie deschiși fațã de pãgãni, ci le-a pus în fațã ca exemplu de urmat credința acestei femei pãgâne. De remarcat cã nu Isus a alungat duhul cel rãu din fiica femeii, ci credința femeii. Femeie, credința ta este mare! - i-a spus Isus femeii când în sfârșit i s-a adresat ei. Ne amintim cã Isus l-a numit pe Petru om cu puținã credințã în pasajul Evangheliei din duminica trecutã. Ce face credința cuiva mare sau micã, multã sau puținã? Aceastã femeie a înțeles mai repede ca ucenicii lui Isus, cã Dumnezeu iubește pe toți oamenii, indiferent de religia lor. Petru mai avea un drum lung de parcurs înainte de a ajunge aici. A protestat chiar și atunci când Dumnezeu l-a chemat sã-l boteze pe centurionul roman pentru cã nu voia sã intre într-o casã pãgânã. Dumnezeu l-a convins cu o viziune, spunând cã ceea ce El a spus cã este curat, nu trebuie sã-l numeascã necurat. Câtã rezistențã a întâmpinat și Paul când a început sã boteze oameni pãgâni! Chiar și atunci, mulți dintre ucenicii lui Isus au cerut ca pãgânii sã devinã mai întâi evrei și abia apoi sã fie botezați.
Sã ne întrebãm cât de mare este credința noastrã. Încã avem convingerea cã Dumnezeu îl iubește doar pe omul bun, care merge la bisericã și îi urãște pe cei rãi? Dacã ne uitãm la o persoanã care ne-a fãcut rãu sau pe care, din anumite motive, o suportãm cu greu, credem cã Dumnezeu îl sau o iubește și pe el, ea? Credem cã neapãrat avem nevoie de pâinea cuvântului lui Dumnezeu, deoarece doar câteva firmituri din ea pot învinge rãul care ne chinuie pe noi și pe frații noștrii?
Sã nu ne lamentãm cât de rãi sunt oamenii, ci sã împrãștiem cuvântul lui Dumnezeu cu încredere între ei. Și sã nu așteptãm sã vinã Isus și sã alunge rãul, ci sã credem în El, iar credința noastrã ne va izbãvi de rãu.

2020-08-16

______________________________