Napi gondolatok

Elfogadtatik, vagy elvettetik

Lk 17,26-37
Az Emberfia megjelenésének módját Jézus Noé és Lót idejéhez hasonlítja: az emberek élték az életüket, s egyszer csak egyik napról a másikra katasztrófa pusztított.
Így lesz ez akkor is, amikor az „Emberfia megjelenik” (30), szó szerint leleplezõdik, feltárul (apokalüptó). Mivel itt egy passzív szerkezet (passivum divinum) van, úgy fordítjuk, hogy kinyilváníttatik Isten által, tkp. ismeretessé válik mindenki számára. Egy nagy leleplezés Isten részérõl, hogy kicsoda õ.
Ez az esemény minden ember leleplezését is magával vonja: a színrõl-színre való látás, a feltétlen irgalommal való találkozás tükröt tart: a valódi arcom válik ismeretessé, megszabadulva minden álarctól.
Az Isten és ember leleplezésébõl fakadó kritikus találkozáson múlik a további sorsom: ami az arcomból ismeretessé válik, az elfogadtatik, azt Isten védelmébe veszi; amit nem ismer meg, ami valamiért nem válik nyilvánvalóvá, az elvettetik. Ugyanis "ketten lesznek a mezõn: az egyik elfogadtatik, a másik elvettetik" (36).
Fr. Julianus

2020-11-13

______________________________

Isten Isten legyen

Lk 17,20-25
Isten országának keresése nem a külsõ, jól látható, szembetûnõ, esetleg szemfényvesztõ szolgálatainkban, megvalósításainkban rejlik. Isten országára nem mondjuk, hogy „itt van vagy amott” (20). Hanem Isten országát, mondhatjuk, Isten uralmát, jelenlétét, a vele való találkozást befele keressük: "Isten országa bennetek van" (21). Persze, ehhez lehetõségi feltételként meg kell engednünk, hogy életünkben Isten Isten legyen. Amint Paul Evdokimov (ortodox teológus) írja a szerzetesrõl: "szerzetes az, aki legbelül négyszemközt marad Istennel".
Fr. Julianus

2020-11-12

______________________________

A jelenlét gyógyít

Lk 17,11-19
Jézussal való találkozás után tíz leprás útközben megtisztul, s közülük egy visszatér Jézushoz. A történetben szereplõ leprások mindnyájan megtisztultak a leprától, de csak ennek a visszatért, megtért embernek mondja Jézus: „hited meggyógyított téged” (19).
Mibõl is gyógyult meg? A leprából, ami magyarul azt jelenti, hogy „Istentõl megvert”. Amint megtisztult, rájön, hogy ez nem igaz: õ nem Istentõl megvert valaki. Isten vele van. Visszafordul hát Jézushoz, mert neki szüksége van arra, akivel találkozván megtisztult. Nem valami ilyesmi a megtérés?
Bûneinkbõl, életünk sebeibõl megtisztulhatunk, de valódi gyógyulást Jézus állandó jelenlétében nyerhetünk.
Fr. Julianus

2020-11-11

______________________________

Meg sem k0sz0nik

Lk 17,7-10
Mindenkinek jólesik, ha egy feladat elvégzését valaki megköszöni, megdicséri. Az Evangélium példázatában ez a mozzanat kimarad, sõt a feladat elvégzõjét haszontalan szolgának nevezi.
A szolgálatot nem a hasznossági szempontok határozzák meg. Szolgálataim motivációit felülvizsgálva megfogalmazhatom, hogy mit miért teszek. Még az sem baj, ha vannak tisztázatlan vagy éretlen motivációk, legalább rájuk nézek. Érdemeim mellett ránézek arra is, hogy tkp. kinek van szüksége arra a szolgálatra, amit épp végzek? Mert „ha az Úr nem építi a házat, hiába fáradnak, akik azt építik” (Zsolt 127,1).
Fr. Julianus

2020-11-10

______________________________

Évközi 32. vasárnap

A példabeszéd az Istennel való találkozás képe, mûködési módjának leírása, használati utasítása.
A tíz várakozó szûz, kik bennünket jelenítenek meg, egyetlen embert képviselnek: jelzik, hogy a võlegénnyel való találkozás kétesélyes. És a példabeszéd pont arról szól, hogy mi kell ahhoz, hogy a történetet sikeresen fejezzem be, mi kell ahhoz, hogy valóban találkozzam Istennel.
Ezt a váratlan találkozást Jézus második eljövetelére vonatkoztatjuk, de lehet az elsõ is és a harmadik is és a századik. S amikor azt olvassuk (6), íme, jõ a Võlegény (jõdögél a Võlegény, Szedõ Dénes ferences költõ fordításában, trocheus idõmértékes verselés sietõs, ütemes ritmusában, a lépések hangjai is szinte hallatszanak), a jönni szó folyamatos jelen idõben van. Nem kell ehhez nyelvtan tudás: folyamatos jelen – folyamatos készenlétet igényel, folyamatos várakozást: érkezésének ideje ui. kiszámíthatatlan.
A példabeszéd mégis kijelöl egy konkrét idõpontot: Éjfélkor kiáltás támadt (6). A zsidó hagyomány szerint a Messiás ui. éjfélkor érkezik, hasonlóan, mint amikor Egyiptomban megünnepelték a Pászkát (Szt. Jeromos). Az éjfél annak is az ideje, amikor senki sem tudja vagy senki sem reméli. És annak is az ideje, amikor már elértem a lankadás határáig: ébresztõt fújnak.
Az éjfél annak is az ideje, amikor nem vagyok magamnál, amikor nem vagyok ott, ahol éppen lennem kellene, a jelenben. A kiáltás visszahoz az éberségbe. Ez az, amikor az imádságban és az elmélkedésben észreveszem, hogy fejben már három emberrel valamit megbeszéltem, s kettõvel összevesztem; vagy amikor a személyes beszélgetésben azon kapom magam, hogy gondolataimmal, elvárásaimmal teljesen máshol járok. Olaj nélküli, kialudt lámpás.
Ki az, akinek nem ismerõs az, hogy elkalandoztam az imádságban? Jó ez a „kalandozni” szó, mert a kalandor úton van, valamerre tart, valamit keres. Való igaz, lényegesen nehezebb a befelé való figyelés, de tanulható. Úgy tanulom, hogy egyszerre csak egy dologra figyelek. Ismerõs-e ahhoz hasonló, amikor pl. eszem, közben valakivel telefonálok és ezzel egyidõben keresztrejtvényt töltök?
Lelkiismeret-vizsgálatkor ránézek arra is, hogy egyszerre több dolgot is cselekedve, elmulasztottam-e valakit megajándékozni érdeklõdõ figyelmemmel.
Éber vagyok, olajjal teli égõ lámpással, ha mindig visszatérek oda, ahol éppen lennem kellene: helyet adva Istennek és helyet adva a másik embernek. Készen állok az érkezésre.
Könnyû súlyos szavakkal dobálózni, miszerint odaadom az egész életem, egész életem Istené. Ezek a szép szavak azonban akkor válnak valósággá, ha tanulok egészen odafigyelni arra, amit itt és most meg kell élnem. Ez az olajjal teli égõ lámpás, a teljes jelenlét. Errõl az olajról való nem könnyû gondoskodásra hív meg a mai evangélium.
Fr. Julianus

Parabola este o imagine a întâlnirii cu Dumnezeu, descrie cum funcționeazã, instrucțiunile ei de utilizare.
Cele zece fecioare în așteptare care ne reprezintã, reprezintã o singurã persoanã: indicã faptul cã întâlnirea cu mirele este de douã șanse. Iar parabola ne aratã tocmai ce este nevoie pentru a termina cu succes povestea, de ce este nevoie pentru a-l întâlni cu adevãrat pe Dumnezeu.
Noi considerãm cã aceastã întâlnire neașteptatã se referã la a doua venire a lui Isus, dar poate fi atât prima, cât și a treia și a suta. Și când îl citim (6), iatã, vine Mirele (mirele vine pas cu pas în traducerea poetului franciscan Dénes Szedõ, în ritmul grãbit și ritmic al stilului poetic trohaic, parcã se aud sunetele pașilor), cuvântul vine este în prezent continuu. Acest lucru nu necesitã cunoștințe gramaticale: prezentul continuu - necesitã disponibilitate constantã, așteptare constantã: deoraece ora sosirii este imprevizibilã.
Cu toate acestea, parabola marcheazã un anumit moment: un strigãt a apãrut la miezul nopții (6). Conform tradiției evreiești, Mesia ajunge la miezul nopții, la fel ca atunci când Paștele a fost sãrbãtorit în Egipt (Sf. Ieronim). Miezul nopții este și un moment în care nimeni nu știe sau nimeni nu sperã. Și, de asemenea, momentul în care am atins deja limita lâncezirii: sunã deșteptarea.
Miezul nopții este și momentul în care nu sunt cu mine, când nu sunt în firea mea, nu sunt acolo unde ar trebui sã fiu chiar acum, în prezent. Strigãtul te aduce înapoi la vigilențã. Acesta este momentul în care observ în rugãciune și contemplare, cã în gând am discutat deja ceva cu trei oameni și m-am certat cu doi; sau când sunt într-o conversație personalã cu cineva, îmi dau seama cã gândurile și așteptãrile mele au zburat în altã parte. Fãrã ulei, candela s-a stins.
Cine nu cunoaște senzația cã gãndurile sale s-au aventurat în timpul rugãciunii? Este potrivitã expresia „aventurã”, deoarece aventurierul este pe drum, se îndreaptã spre ceva, cautã ceva. Este adevãrat, este mult mai greu sã privești spre lãuntrul tãu, dar se poate învãța. Învãț acordând atenție doar unui singur lucru odatã. Poate se întâmlã și cu voi ca de ex. Sã mãnânci, în timp ce vorbești cu cineva la telefon și totodatã sã rezolvi cuvinte încrucișate?
Fãcând examenul de conștiințã mã întreb dacã fãcând mai multe lucruri deodatã nu am omis sã acord cuiva atenția mea interesatã?
Sunt vigilent, cu o candela aprinsã și plinã de ulei, dacã mã întorc mereu acolo unde ar trebui sã fiu: oferind spațiu lui Dumnezeu și oferind spațiu celeilalte persoane. Sunt gata sã sosesc.
Este ușor sã arunci cuvinte grele, declarând cã î-mi ofer toatã viața mea lui Dumnezeu, a lui este viața mea întreagã. Aceste cuvinte frumoase devin realitate atunci când învãț sã acord toatã atenția mea la ceea ce trebuie sã trãiesc aici și acum. Aceasta este candela aprinsã plinã de ulei, prezența totalã. Nu este ușoarã meditația despre acest ulei, dar la asta ne invitã evanghelia de azi.

2020-11-08

______________________________

Tudok bõvelkedni is

Fil 4,10-19
Szent Pál örül, hogy a Filippi híveknek lehetõségük van róla gondoskodni.
Érdekes hogy Szent Pál nem hálálkodik, nem a filippiek nagylelkûségét dicséri. Nincs szándékában meghálálni a kapott segítséget, hanem önmagáról beszél, arról, hogy õ tud nélkülözni is, ha szükséges, de jól jött neki a segítség. Bízik abban, hogy Isten nem hagy jutalom nélkül semmilyen jótettet.
Megszoktuk, hogy mi vagyunk azok, akik segítünk másokon. Talán nem ártana, ha megtanulnánk Szent Páltól azt is, hogy akkor is jót teszünk másokkal, ha elfogadjuk a segítségüket, és örülünk neki.

2020-11-07

______________________________

Mit kérnénk?

Fil 3,17-4,1
„Sokan úgy élnek mint Krisztus keresztjének ellenségei!” Szent Pál itt nem azokra gondol, akik magukat hitetleneknek vallják, vagy kritikusak a pápával, az egyház vezetõivel, szertartásaival szemben, hanem azokra akik hiábavalóvá teszik Krisztus keresztjét, vagyis fölöslegessé teszik Krisztus halálát a kereszten, mert csak földi dolgok után törekszenek, azoktól várják a boldogságukat.
Vajon mi különbözünk ezektõl? Ha Krisztus megkérdezte volna tõlünk: mit szeretnél, mit tegyek érted? Mit kértünk volna tõle? Talán azt, hogy több pénzünk legyen? Azt, hogy egészségesek legyünk? Hogy ismét fiatalok legyünk? Hogy híresek legyünk? Jézus ezeknél nagyobb valamit kínál. Egy alkalommal egy nyugati segélyszervezet vezetõje látogatott el hozzánk, és megkérdezte a provinciálist, hogy miben tudna segíteni a provinciánk helyzetén. A provinciális erre azt válaszolta, hogy az irodájába jó lenne még egy szék. Ennél sokkal nagyobb segítséget szeretett volna nyújtani ez a vezetõ ember. Nem vagyunk ehhez hasonlók mi is, mikor kicsinyes dolgokat várunk el Krisztustól, és a lényeget elfelejtjük kérni? Krisztus keresztje ezt a legnagyobbat jelenti, azt, hogy szeretve vagyunk, és nem akárkitõl! Nincs senki érdemesebb a mi szeretetünkre mint Jézus, és õ szeret minket.
Kérjük Krisztust, hogy ne csak gyarló testünket alakítsa át megdicsõült testéhez hasonlóvá, hanem tartsa ébren bennünk az õ szeretete iránti vágyakozásunkat.

2020-11-06

______________________________

Váratlanul érkezik

Lk 12,35-40
Azzal a mondattal, hogy „amelyik órában nem is gondoljátok, eljön az Emberfia” (40), az Emberfia eljövetelét valahova a közeli vagy távoli jövõbe vetíthetjük. Lehet ez a világvége vagy a halálunk ideje, melyek valóban a kiszámíthatatlan jövõbe mutatnak. És hajlamosak vagyunk arra is, hogy Isten idejét beszorítsuk a liturgia valamint a személyes imádság perceibe.
Az Evangélium azonban nem a jövõt fürkészi, és nem is jelöli ki Isten idejét, hanem a szüntelen jelenlétre, az állandó készenlétre, az érdeklõdõ figyelemre hív. Arra hív, hogy a szétszórt elfoglaltságomból a készenlétbe helyezzem magam: ha váratlanul mutatkozik (mert váratlanul mutatkozik: pl. egy tekintetben, egy elejtett szóban, zuhanyozás közben, sepregetés közben, egy felhõ elvonulásában), engedjem magam megszólítani, és engedjem, hogy ez a találkozás igazán megtörténjék bennem.
Fr. Julianus

2020-11-05

______________________________

Ragyogunk

Fil 2, 12-18
Szent Pál így határozza meg a küldetésünket: ragyognunk kell ebben a romlott világban, mint a csillagoknak a mindenségben. Lehet, hogy a világ nem egészen sötét, és még mi sem vagyunk egészen ragyogók, mégis a feladatunk világítani. Nem zárkózhatunk el, hogy védjük a ragyogásunkat. Szükségünk van közösségre, melyben otthon érezzük magunkat, ahol szeretnek, ahol meg pihenhetünk, feltöltõdhetünk, de a helyünk a bûnös, gyenge, elesett emberek között van.

2020-11-04

______________________________

Az én helyem

Lk 14,15-24
A gazdának nagyon fontos, hogy a lakomán minden hely megteljen. Háromszor küldi el szolgáját, hogy (1) hívja a meghívottakat; (2) majd a szegényeket, bénákat, vakokat, sántákat; és (3) végül válogatás nélkül mindenkit, mert még mindig van hely az asztalnál.
Errõl az asztalról a Szentháromság ikonja jut eszembe: az asztal három oldalán a Szentháromság személyei, a negyedik hely pedig üres. Az a hely az én helyem, a közösségünk helye, azé, aki szemléli az ikont.
Észrevehetõ, hogy a Szentháromság személyei nem zártak, hanem nyitottak: felénk nyitottak. Isten önmagában nem boldog, hanem ahhoz, hogy nála a kép teljes legyen, várja, hogy a nekem készített helyet foglaljam el, hogy legyek mellette. Az én esetemben a kép akkor válik teljessé, ha megtalálom a helyemet az itt látható közösségben, és errõl a helyrõl nézek rá az életemre.
"Boldog, aki asztalhoz ülhet az Isten országában!" (Lk 14,15)
Fr. Julianus

2020-11-03

______________________________