Napi gondolatok

Engedjük, hogy megbocsásson nekünk

2016-03-22

______________________________

Elõ-utolsó vacsora

Jn 12, 1-11
Ez a jelenet, amelyrõl az evangéliumban hallottunk, olyan, mint egy fajta utolsó vacsora, melyet Jézus a barátai körében tölt el. Búcsúzik tõlük. Amit Mária tett, olyan, mint egy prófétai jel. Õ, aki mindig figyelve hallgatta Jézust, most ráérzett az esemény fontosságára. Lassan, ünnepélyesem végzi, mint egy szertartást: vette az olajat, megkente vele Jézus lábát, aztán a hajával megtörölte. Az olajjal együtt önmagát ajánlotta fel teljesen Jézusnak. És a kenet illata betöltötte a házat. Nem szégyellte mások elõtt is megvallani, mennyire fontos számára Jézus.
Nagyon drága kenet volt. Júdás ki is számolta, hogy 300 dénárért el lehetett volna adni. Ez több, mint egy földmûvesnek egy egész évi bére. Amit Mária tett, annak azonban nagyobb ennél az értéke, mert elõre jelezte azt, amit Jézus nem sokkal késõbb tenni fog: õ is megmossa tanítványai lábát, a mi lábunkat is, jelezve, hogy mennyire fontosak vagyunk számára, és mennyire szeret. Élete drága kenetét pazarolta ránk, és jó illatával betöltötte a világot.
Minket is ennek megtételére akar felkészíteni az Úr.

2016-03-21

______________________________

Virágvasárnap

Ezzel a vasárnappal kezdetét veszi a nagyhét. A mai liturgiának két rendkívülisége van, az egyik , Jézusnak Jeruzsálembe való ünnepélyes bevonulásáról emlékezik meg, a másik pedig Jézus szenvedésérõl, haláláról.
Az elsõ olvasmányban Izajásnak a szenvedõ szolgáról szóló harmadik énekét hallottuk. A próféta két szimbolumot használ, az egyik a nyelv, a másik a fül. A nyelvvel hirdeti Isten üzenetét, és a fül, amellyel folyamatosan az Úrra figyel, akkor is, ha mindenféle bántalmazás éri. Verték, leköpdösték, de õ ilyen körülmények között is rá tudta bízni magát Istenre.
A szenvedõ szolga jellemvonásai, melyekrõl a próféta beszél, felismerhetõk Jézusban. Õ nem mint dicsõséges király vonult be Jeruzsálembe, hanem mint a béke prófétája, abiben beteljesedtek Izajás szavai. Ezt mondta volt Jézus a názáreti zsinagógában is: ma beteljesedett mindaz, amirõl az imént hallottatok. Õ az, aki Isten irgalmas jóságát közvetíti mindenki felé, még az ellenségei felé is. Inkább eltûri, hogy igazságtalanul bántsák, semhogy rosszat tegyen nekik.
Errõl hallottunk a második olvasmányban, a filippiekhez írt levélben is: Isten emberré lett, hogy engedelmeskedjen az Atyának, egészen a halálig. Ez a fordítottja Ádám útjának, aki ember létére Istenné akart válni, és engedetlen lett.
Krisztus engedelmesége cseng ki az evangéliumból, Jézus szenvedéstörténetébõl is. Jézus így imádkozik: Atyám, ne az én akaratom legyen, hanem a tied.
A kereszten mutatkozik meg Isten irgalmassága Jézus imájában, aki így szól az Atyához: bocsáss meg nekik, mert nem tudják mit cselekszenek. Értünk is imádkozik akik fel sem tudjuk fogni, milyen rettenetes a bûn, mert Istent öljük meg, aki ránk bízta magát, és õ nem szabadítja ki magát a kezünkbõl, nem száll le a keresztrõl, azért hogy minket keresztre feszítettségével szabaddá tegyen, meghal, azért hogy mi örökké élhessünk.

2016-03-20

______________________________

Szent József

Lk 2, 41-51a
Szent József ünnepén az atyai feladatról szeretnék szólni. Úgy gondolom, hogy ez nem csak az apáknak, nem is csak a papoknak szól, hanem mindnyájunknak, akik felelõsek vagyunk másokért.
A krízishelyzetek, a konfliktusok szokták feltárni, hogy milyen is igazából a viszony az emberek között. Ahogy szoktuk mondani, akkor mutatja ki az ember a foga fehérjét, vagy akkor derül ki, hogy milyen barát, vagy mennyire szeret.
A mai evangéliumban egy ilyen konfliktus-helyzetrõl hallottunk Jézus és a szülei között.
Szent József, mint gondos apa, aggódva kereste az elveszett fiát. Feladatának érezte vigyázni rá, hogy ne érje semmi baj. Ezért szerette volna mindig maga mellett tudni õt.
Ugyanakkor neki is meg kellett tanulnia engedni, hogy gyermeke megtalálja a maga útját, és elszakadjon tõle.
Ezt a két dolgot mi is meg akarjuk tanulni Szent Józseftõl: egyrészt, hogy felelõsnek érezzük magunkat azokért az emberekért, akik valamilyen formában hozzánk tartoznak, akiket szeretünk, és akikkel szeretnénk minél több idõt együtt lenni, de ugyanakkor segíteni õket, hogy megtalálják a maguk útját az életben, és Isten felé. Ne önmagunkhoz láncoljuk õket, hanem Istenhez vezessük, mert nekik is az Atya dolgaiban kell lenniük, mert még inkább Istenhez tartoznak, mint hozzánk.

2016-03-19

______________________________

Megújulás

2016-03-18

______________________________

Megismerni és megszeretni

2016-03-17

______________________________

Gravitáció

2016-03-15

______________________________

Világ világossága

2016-03-14

______________________________

A két testvér és az irgalmas apa

2016-02-27

______________________________

Övéi vagyunk

Mt 21, 33-43. 45-46
Kimondhatatlan szomorúság és csalódottság ülte meg Jézus lelkét, látva, hogy szeretett népe ellene fordult, és nem akarja elfogadni Isten fiainak szabadságát. Még Isten se parancsoljon nekik.
Jézus példabeszéde minden bûnnek a dinamikáját mutatja be. Az ember Istentõl kapott mindent, de nem akarja elismerni Istent urának, hanem független akar lenni. Õ akarja eldönteni, hogy számára mi jó, és mi rossz.
Nem csak a példabeszédbeli szõlõmunkásokat fenyeget ez a veszély, hanem minket is. A bûn dinamikája bennünk is dolgozik. Szívesen fogadunk Istentõl minden segítséget. Elismerjük, hogy õ teremtett, és sok jó tulajdonságot ültetett belénk, de nem szívesen adjuk át a termést. Könnyen magunknak tulajdonítunk sikereket, eredményeket, dicsekszünk is, ha alkalmunk adódik, hogy mi milyen becsületesek, megbízhatók, türelmesek vagyunk, és elfelejtjük visszaadni ezeket Istennek.
Jézus ma is eljön hozzánk, szelíden, védtelenül és bízva a mi jóságunkban. Ha nem is sikerül teljesen átadni neki életünk irányítását, legalább elismerjük, hogy az övéi vagyunk.

2016-02-26

______________________________