Napi gondolatok

Húvét 5. vasárnapja

Úgy tûnik, mintha a mai evangéliumi rész nem lenne összhangban a húsvéti idõvel, melyet ünneplünk, mert ismét az utolsó vacsora termébe vezet bennünket, éspedig ahhoz a pillanathoz, amikor Júdás kimegy a terembõl, hogy elárulja mesterét. Jézus ezen az utolsó vacsorán egy hosszú beszédet tartott a tanítványainak, amelyben összefoglalta mindazt, amit legfontosabbnak tartott a tanítványok lelkére kötni. Olyan ez, mintha Jézus végrendelete lenne. És a végrendeletet a hagyakozó halála után szokták megnyitni.
Jézusnak ebben a beszédében többször ismétlõdik a megdicsõítés szó. Úgy tûnhet, hogy nem a legalkalmasabb pillanatot választotta ki Jézus arra, hogy a maga dicsõségérõl beszéljen, mert ez az életének a legdrámaibb pillanata, nem pedig dicsõséges pillanat. Pedig Jézus éppen ebben látja a maga megdicsõülését.
Júdás kiment az ajtón, elnyelte a sötétség. Nem engedte, hogy a Jézus által hozott világosság megváltoztassa az életét, inkább visszamenekült a sötétségbe, amelyben addig élt. Még Jézus sem tudta õt a sötétségtõl megmenteni. Jézus lelkében nagyon szenvedett emiatt, hogy nem sikerült Júdást megmentenie, pedig megtett mindent azért, hogy megnyerje az élet számára. Mi is élhetünk át hasonlókat akkor, amikor azok, akiket szívbõl-lélekbõl szeretünk, akiket segíteni akarunk, rossz döntéseket hoznak. Jézusnak is nagyon fájt Júdás elmenetele, de nem táplált lelkében iránta haragot, nem átkozta, nem szidta.
Ilyen körülmények között hagyta ránk Jézus a szeretet parancsát. Arra akart tanítani minket, hogy éppen amikor elutasítanak, amikor gúnyt ûznek belõlünk, amikor kizárnak maguk közül, ezek a legalkalmasabb pillanatok arra, hogy kinyilvánítsuk szeretetünket.
Amikor valakit megdicsõítenek, mi ezalatt azt értjük, hogy dicsérik, tapsolnak neki. Amikor sikert érünk el, és ezt mások is elismerik, akkor érezzük magunkat megdicsõítve. De ez olyan dicsõség, amelyet az idõ szele elsodor. Jézus számára azonban a dicsõség mást jelent. Azért dicsõséges ez a pillanat számára, mert alkalma van megmutatni az embereknek, hogy milyen igazából Isten. Meg tudja mutatni, hogy Isten mennyire szereti õket, mert az igazi szeretet önmagad teljes odaajándékozása. Isten nem akarta, hogy Jézus meghaljon, de ez a pillanat, amikor az emberek Jézust halálra adták, Istennek alkalmat nyújtott megmutatni, hogy õ ilyen körülmények között is szereti õket. Isten azt mondja, hogy üthettek, gyûlölhettek, meg is ölhettek, de én akkor sem mondok le arról, hogy feltétel nélkül szeresselek benneteket, mert ez hozzátartozik az én lényemhez.
Mit hagyott tanítványaira, mit hagyott ránk Jézus a végrendeletében? Vagyona nem volt. Talán elvártuk volna, hogy örököljük tõle a csodatevõ hatalmat. Sok problémára megoldást tudnánk nyújtani, ha csodákat tehetnénk. Új parancsot adok nektek, hogy szeressétek egymást. Ez nem egy ajánlás, egy ötlet, hanem parancs. Mi pedig nem szeretjük, ha valaki parancsolgat nekünk. De ez a parancsolat nem külsõ szabály, mint a tízparancsolat, hanem a lelkünkbe írta. Azzal, hogy megváltott bennünket, új identitást adott nekünk. Érezzük a lelkünkben a vágyat arra, hogy úgy szeressünk, mint ahogy Jézus szeret.
Új parancsról beszél, pedig már az Ószövetség beszél a felebarát iránti szeretetrõl, sõt, a pogány filozófusok is ajánlották, hogy szeressük embertársainkat. Ami új ebben a parancsban, az a szeretet mértéke. Az Ószövetségben, a Leviták könyvében olvashatjuk a parancsot, hogy szeresd felebarátodat úgy, mint önmagadat. Itt nem az önszeretethez kell hasonlítanunk a szeretetünket, hanem Jézus szeretetéhez. Úgy kell szeretnünk, ahogy Jézus szeret. Ez a legnagyobb lehetséges szeretet. Ez olyan szeretet, amelyik nem függ attól, hogy a szeretett személy hogyan válaszol a szeretetre, mert teljesen ingyenes szeretet, és mi arra kaptunk hatalmat, hogy így szeressünk. Ezzel tesszük jelenvalóvá Jézust a világban. Jézus azt mondja, hogy errõl lehet felismerni, hogy valóban az õ tanítványai vagyunk. Ez az igazi keresztény hivatás, függetlenül attól, hogy milyen életállapotban vagyunk.

Toate cele trei lecturi din acesta duminica ne vorbesc despre ceva nou.
In prima lecturã îi gãsim pe Paul și Barnaba la capãtul primului drum de misiune. Inainte sã lase orașul Iconiu, se strãduiesc sã puna in fruntea acestei comunitãți noi conducãtori, care asigurã continuarea stilului nou de viațã, care a început în sufletul lor în aceastã comunitate.
A doua lecturã am citit-o din cartea Apocalipsei. Cerul și pãmântul vechi vor dispãrea și in locul lor va apãrea un pãmânt nou și un cer nou. Ierusalimul, care reprezintã Biserica devine mireasa lui Cristos care primește porunca cea nouã, adicã iubirea.
Tocmai despre aceastã iubire, porunca cea noua am auzit în Evanghelia de azi pe care o putem considera testamentul lui Cristos.
Nu voi mai fi mult timp cu voi spune Isus ucenicilor. Probabil nu prea au înțeles, de ce pleacã Maiestrul de lângã ei? Dacã el este prezent, totul este mai simplu. Dar Isus a trebuit sã abandoneze câțiva ucenici, ca sã fie prezent în toți ucenicii sãi pânã la sfârșitul lumii. Cum este prezent Isus in noi toti? Prin iubirea noastra.
El tocmai a terminat sã spele picioarele ucenicilor sãi arãtând în concret ce înseamnã iubirea. Si - spune Isus, - singurul semn prin care putem fi recunoscuți ca fiind ucenicii lui Isus este iubirea dintre noi, aceeași iubire care îl unește pe Isus cu Tatãl, ne unește și pe noi între noi.
Din iubirea lui Isus fațã de noi s-a nãscut Biserica, comunitatea noastrã, în care în continuare ne dãruiește sacramentele mântuirii. Insã dacã între noi aceastã iubire nu devine realitate concretã, ne pierdem identitatea de comunitate creștinã și ne injosim la o instituție oarecare, în care fiecare membru își cautã propriile interese.
Aceastã iubire dintre noi nu înseamnã neapãrat sentimente ci înseamnã fapte concrete, de a ne spãla picioarele unii altora, adicã sã ne ajutãm în mod reciproc în drumul nostru spre Dumnezeu.
In evanghelie am auzit in mod repetat despre glorificarea lui Isus. Ce înseamnã de fapt glorificarea cuiva? Inseamnã realizarea sa deplina. E o dorințã pe care o avem cu toții în adâncul inimii noastre. Fiecare dintre noi dorește sã se simtã realizat. Difera doar modul in care dorim sã ajungem la aceastã glorificare. Cei care doresc sã fie realizați în ochii oamenilor, de multe ori sunt nevoiți sã mintã, sã înșele, sa se prefaca. Pentru Isus glorificarea înseamnã ceva mult mai mare, în care conteazã prea puțin aprecierea oamenilor. Pentru Isus realizarea sa deplinã este manifestarea iubirii necondiționate pentru noi oamenii. Si noi trebuie sã decidem ce fel de glorie cãutam pentru noi înșine: gloria lumii, sau gloria lui Isus?
Aceastã iubire a lui Isus pare imposibil de realizat pentru noi pentru cã depãșește capacitãțile omului. Noi nu reușim sã iubim intr-un mod atât de dezinteresat. Mereu ne așteptãm sã fim și noi iubiți de persoanele pe care le iubim, și e firesc sa fie asa. Si nu ne vine sã îi iubim pe cei care ne fac rãu, si e normal. Dar Dumnezeu tocmai de aceea a devenit om, ca sã ne învețe si pe noi oamenii iubirea dumnezeiascã. Dacã suntem îtr-o legãturã strânsã personalã cu Isus, el ne dã aceastã capacitate de iubi ca și el. Diferența între creștini și cei care nu îl urmeazã pe Cristos constã tocmai în aceastã capacitate supranaturalã de a iubi.
Ce bine e sã fac parte dintr-o comunitate în care fiecare membru mã iubește cu iubirea lui Cristos. Dar ce înseamnã în concret a iubi cu iubirea lui Cristos? Mai întâi sã spunem ce nu este. Isus nu cere sã avem sentimente pozitive fațã de toți membrii comunitãții și fațã de toți oamenii. E imposibil sã-i iubim pe toți cu sentimente. Unii îmi sunt simpatici, alții nu îmi plac. Cu unii stau cu plãcere, cu alții mai puțin. Si Isus nu cere sã disparã acest lucru din viața mea. Dar nici un comportament indiferent nu poate fi numit iubire. A-l iubit pe celãlalt înseamnã a-i oferi ceea ce este spre binele sau. Dar ca sã știi ce este spre binele fratelui tãu, e nevoie sã îl cunoști, sã stai de vorbã cu el, sã te intereseze ce gândește, ce simte, prin ce trece. Si dacã nu poți sã îi oferi soluții pentru problemele sale, este un mare ajutor sã simtã cã nu este singur. Nu degeaba a inițiat pãrintele Károly sã avem mai des întâlniri și în afara Sfintei Liturghii. Sã ne folosim mãcar de aceste ocazii sã stãm de vorbã și cu cei pe care îi vedem în fiecare duminicã în bisericã, dar nu prea știm nimic despre ei. O comunitate creștinã nu atunci este bunã când are mulți membrii, ci atunci când între membrii comunitãții este vie iubirea lui Cristos. Vã doresc și îmi doresc sã se realizeze acest lucru și între noi.

2019-05-19

______________________________

Baylon Szent Paszkál

Baylon Szent Paszkál 1540-ben, Spanyolországban született, egy szegény családban. Alig volt pár éves, amikor az édesanyja elvitte a templomba, és elmagyarázta neki, hogy ki lakik ott az oltáron. Ettõl kezdve vonzotta a szentségi Úr Jézus. Egész életére jellemzõ volt az oltáriszentség iránti rendkívüli tisztelete.
Kiskorától pásztor volt a juhok mellett. Itt is minden alkalmat megragadott, hogy imádkozzon.
Mikor 18 éves lett, kérte felvételét a ferences rendbe. Egész életében fõként kapusi szolgálatot töltött be különféle kolostorokban.
Bár írástudatlan volt, egy könyvet is írt Jézus Krisztus valóságos jelenlétérõl a kenyér és a bor színe alatt. A Szentlélektõl kapott bölcsessége ismertté tette. Sokan keresték fel tanácsát kérni.
A miniszter provinciálisa egy alkalommal Párizsba küldte, hogy személyesen oda vigyen valamiféle fontos dokumentumokat. Nem volt veszélytelen az út, mert abban az idõben a kálvinisták sok katolikust megöltek. Õt is több helyen fenyegették a protestánsok, és egy alkalommal meg is kövezték. Túlélte, de élete végéig szenvedett az akkor kapott sérülések miatt.
1592-ben halt meg. XIII. Leó pápa kinevezte az eucharisztikus kongresszusok védõszentjévé.
Paszkál életében törölhetetlen jegyet hagyott, az édesanyjának az oltáriszentségbe vetett mély hite. Mi is akkor tudunk igazán hatással lenni az emberekre, ha azt próbáljuk átadni nekik, amirõl mi mélységesen meg vagyunk gyõzõdve.
Egy másik dolog, amelynek a nyomait élete végéig viselte, az a megkövezés volt. Paszkál örömmel viselte a megkövezés nyomait, mert a Krisztus iránti szeretetére emlékeztették. Így válhatnak a mi életünkben is a másiktól kapott sebek áldássá, ha nem bosszúvágy forrásai lesznek, hanem alkalmak arra, hogy kifejezzük a szeretetünket Krisztus iránt, és azok iránt, akik tudatlanságból, téves meggyõzõdésbõl ártottak nekünk.

2019-05-17

______________________________

A szíriaiak és mi

Csel 12, 24 - 13,5a
Szíria területén ma sokat szenvednek a keresztények hitük miatt, de valamikor a szíriai antióchiai közösség volt az egyik leglelkesebb, az elsõ a keresztény közösségek közül. Hálásan gondolunk rájuk, mert ez a közösség képes volt elküldeni misszióba Pált és Barnabást, és így jutott el hozzánk is az evangélium.
Akit Isten szava vonz, és aki Krisztus követésére szánta el magát, az érzi önmagában a vágyat, hogy a testvéreivel is megossza az örömhírt, szóval és jó cselekedetekkel. Nem meggyõzni akarunk embereket, nem az a célunk, hogy sokan legyünk, hanem azt szeretnénk számukra is elérhetõvé tenni, ami nekünk a legfontosabb, ami nekünk bátorságot ad, és reményt nyújt életünk minden helyzetében. Minket is lelkesít Krisztus evangéliuma. A mai napon tudatosítjuk, hogy küldetésünk van mindazokhoz, akiket utunkba hoz az Úr.

2019-05-15

______________________________

Hatékony módszer

Csel 11, 19-26
Az evangélium terjedésének egyik sikeres történetét hallottuk a mai szentleckében. Szeretnénk ellesni a módszerüket, hogy mi is sikeres hirdetõi lehessünk az evangéliumnak, ám semmi különöset nem találunk. Egyszerûen csak szóba álltak az emberekkel. Talán épp ezt kell újra felfedeznünk. Mielõtt szertartásokat végeznénk számukra, mielõtt magasröptû prédikációkat mondanánk nekik, igyekezzünk személyesen szóba állni velük. Semmi sincs akkora hatással valakire, mint a személyes kapcsolat. Egy másik apró megjegyzés, amire felfigyelhetünk, hogy "mivel Barnabás derék ember volt, telve Szentlélekkel, sokan csatlakoztak az Úrhoz." Elsõsorban emberként álljunk az emberekkel szóba, olyan emberként, akivel lehet párbeszédet folytatni, aki nem csak beszélni tud, hanem mielõtt szólna, képes meghallgatni.
A harmadik részlet: látva Barnabás, hogy sokan lesznek Krisztus követõi Antiochiában, elment, és odahívta Pált is. Nem akart egyéni akciót, hanem azt akarta, hogy az evangélium hirdetését szemléltetõ eszközként segítse a Pállal való szeretetteljes együttmûködés. Õket látva, az antiochiaiak meggyõzõdhettek arról, hogy az evangélium nem egy szép elmélet, hanem valóságos élet.

2019-05-14

______________________________

Jó szervezõ

Csel 11, 1-18
Mikor Péter visszatért Jeruzsálembe, az ottani keresztények közül többen rátámadtak, és szidni kezdték, amiért nem-zsidó emberek házába tért be, és azokkal együtt étkezett. Péter válaszként arra mutatott rá, hogy miként mûködik a Szentlélek a meghívottak életében. Pétert meggyõzte, nem kényszerítette, hanem meggyõzte arról, hogy mondjon le bizonyos vallási meggyõzõdéseirõl, és ne akadályozza meg a nem-zsidókat abban, hogy õk is Krisztus követõi legyenek. Ugyanaz a Szentlélek Cezáreában három férfit arra indított, hogy hívják át Pétert hozzájuk. Ugyanaz a Szentlélek Pétert arra szólította fel, hogy menjen velük Cezáreába. Péter szavain keresztül a Szentlélek leszállt Kornéliuszra és háza népére.
Ennek hallatára a jeruzsálemiek is megbékéltek, és együtt dicsõítették Istent.
Mintha a Szentlélek egy nagyon jó szervezõ lenne, akinek sikerül az egymással szemben álló embereket egymás testvéreivé változtatni.
Minden bûn azzal kezdõdik, hogy az ember ellentmond Istennek, nem hajlandó az Isten tervét teljesíteni. Ezzel az emberek nemcsak Istennel kerülnek konfliktusba, hanem egymással is. A Szentlélek igyekszik meggyõzni bennünket arról, hogy fogadjuk be Isten tervét, és akkor helyreáll az összhang közöttünk is.

2019-05-13

______________________________

Húsvét 4. vasárnapja

Ma Jézust, mint Jó Pásztorunkat ünnepeljük. Õ egy új királyságot, új világ kezdetét hirdeti meg, amelyben a nyáj pásztora nem erõszakkal uralkodik juhai felett, hanem elõttük megy, gondjukat viseli, sõt, õt magát is báránynak nevezik.
Mit vár el ez a Jó Pásztor a juhaitól?
1. Juhaim hallgatnak rám. Ismerik a hangomat. A választott nép történetében az Istenre hallgatás nagyon fontos szerepet játszik. Isten a népet arra szólította fel, hogy hallgasson rá. Halld Izrael! - így kezdi beszédét, mikor népéhez szól. Vallásos életük nem valamilyen extatikus látomáson alapszik, mint a görög hitvilágban, hanem Isten szavának a meghallásán. Izrael Istene beszél az õ népéhez, és a nép feladata, hogy figyeljen Istenére. Ez nem csak odafigyelést jelent, hanem Istenre való hallgatást, neki való engedelmességet is, tudva, hogy Isten az õ javát akarja.
Mi is így hallgatunk Jézusra. Bízunk abban, hogy amit tõlünk kér, az nekünk jó. Kéri, hogy rá hallgassunk, de nem kényszerít, csak ajánlja, és ha rá hallgatunk, ezzel az életet választjuk.
Hogyan tudjuk felismerni Jézusnak, a mi Pásztorunknak a hangját? A lelkünk mélyén megszólal a Szentlélek hangja, amikor Jézus beszél hozzánk, és igazolja, hogy valóban Jézus hangját halljuk.
2. Ismerem õket. Ez nem csak amolyan felszínes ismeret, mint akit ismerni vélünk, mert tudjuk a nevét, vagy tudjuk, hogy mi a mestersége. Jézus egész közelrõl ismer minket, meghitt kapcsolatban van velünk, mint jó barátunk.
Manapság szokás beszélni nem gyakorló keresztényekrõl. Csak a nyilvántartásainkat duzzasztják fölöslegesen. Aki nincs szeretetkapcsolatban Jézussal, az nem tartozik Jézus juhai közé, még akkor sem, ha minden vasárnap eljön a templomba, még akkor sem, ha szerzetes.
3. Követnek engem. Hova követjük Jézust? Az önmaga teljes odaajándékozásában. Nem a magunk kicsinyes érdekei, önzõ örömei vezetnek tetteinkben, döntéseinkben, hanem a testvéreink boldogsága. Ez az irány, melyet Jézus, az Isten báránya mutat nekünk.
Mit ígér Jézus a juhainak?
1. Örök életet ajándékozok nekik. Nem a testi élet meghosszabbításáról van szó. Ez az életünk véget fog érni, de már megkaptuk az örök életet. Isten élete bennünk van és bennünk fejlõdik, de akkor mutatkozik meg a maga teljességében, mikor földi életünk véget ér. Olyan lesz az a pillanat, mint egy újabb születés, az Istennel való közös életre.
2. Nem engedem elveszni õket. Látjuk, hogy életünk elmúlik, és igyekszünk kihasználni belõle, amit csak lehet, mert rövid ez az élet. Jézus ezzel szemben arra biztat, hogy ne féltsük ezt az életünket. Merjük odaajándékozni szeretetbõl. Minden elvesz, de a szeretetnek legkisebb morzsáját sem engedi Jézus elveszni.
3. Senki nem ragadhatja ki õket a kezembõl. Mindig fennáll a veszély, hogy nehéz helyzetben, nagy kísértések közepette nem tudunk kitartani Jézus mellett. Jézus ismeri a mi gyengeségeinket, és nem fog engedni elveszni. Ha mi el is hagynánk, õ nem nyugszik bele, hanem megkeres, és visszavezet önmagához.
Én és az Atya egy vagyunk - fejezi be Jézus. Nem csak Jézus szeret minket, hanem a Szentháromság végtelen szeretete vesz körül. Ennek a szeretetnek a befogadására készülünk.

Auzind aceste cuvinte de încurajare din partea lui Isus ne imaginãm o scenã înduioșãtoare în care Isus înconjurat de ucenicii sãi îi asigurã despre fericirea veșnicã care îi așteaptã, pentru cã l-au urmat pe el. Dacã citim din evanghelie contextul în care Isus a pronunțat aceste cuvinte, ne mirãm de ceea ce gãsim: in jurul lui nu sunt doar ucenicii sãi, ci și iudeii care au în mâinile lor pietre pentru a-l lapida. Intr-o atmosfera de pericol real Isus îi asigurã pe acei puțini ucenici care au rãmas cu el, cã cea ce este esențial nu este în pericol. Orice li se va întâmpla, pe Isus nu îl vor pierde, și nimeni nu ii poate împiedica sã ajungã la viața împlinitã cu Dumnezeu.
La fel ne încurajeazã și pe noi Isus în momentele grele, când cei din jurul nostru nu ne acceptã, nu sunt de acord cu noi. Și dacã relațiile noastre din familie, din comunitate, de la locul de muncã scârțâie, relația noastrã cu Isus nu este în pericol.
Primii creștini aveau nevoie de aceastã încurajare pentru cã trãiau între o societate care îi persecuta. Timp de 300 de ani ucenicii lui Isus se încurajau între ei repetând cuvintele lui Isus, pe care le-am ascultat și noi în Evanghelia de azi. Numai în 314, cu edictul lui Constantin cel Mare a devenit creștinismul o religie legitima. De atunci alte pericole încearcã sã destrame turma lui Isus.
1. Pentru mulți oameni religia este un produs de consum. Nu se angajeazã sã facã parte dintr-o comunitate, ci devin doar simpatizanți, care atunci când simt nevoia, au chef, vin la bisericã, se roagã doar când vor sã cearã ajutor ajutorul lui Dumnezeu, dar în rest sunt independenți de orice comunitate parohialã.
2. Alții sunt eclectici. Nu sunt statornici nici aici, nici acolo. Zboarã din floare în floare. Nu sunt nici ortodocși, nici catolici, nici protestanți, dar din când în când, din curiozitate participã la întâlniri de tot felul. Iși aleg ce le place din fiecare: cred si în viața veșnicã și în reîncarnare, și în horoscop, spun și rozariul și se duc și la ghicitori. Iși formeazã o religie proprie dupã gustul lor în care ei își stabilesc regulile.
3. Si noi gãsim deseori motive sã ne îndepãrtãm de turma lui Isus, evidențiind diferențele dintre noi: voi românii, noi ungurii, voi prieteni cu parohul, noi cei ne luați în seamã, noi care nu suntem de acord cu ce se petrece aici.
Isus nu renunțã la nici unul dintre noi ci vrea sã formãm o singurã turma, o comunitate unica, sub ocrotirea și conducerea lui. Aceastã unitate nu se va forma criticându-i pe ceilalți, ci doar recunoscând fiecare dintre noi în sufletul sãu vocea lui Isus și ascultând de el. Cu cât devine mai strânsã legãtura noastrã personalã cu Isus, cu atât ne vom apropia mai mult unii de alții, cu atât mai mult devenim comunitatea, turma lui Isus, al pastorului cel bun.

2019-05-12

______________________________

Irányváltoztatás

Csel 9, 31-42
A Feltámadás átalakító erejét mutatja be a mai olvasmány. Maga Jézus avatkozik bele Saulnak, tanítványai legfélelmetesebb ellenségének az útjába. Saul a damaszkuszi úton a földre esik, és elveszíti a látását. Nem a sötétség, hanem a túl nagy világosság miatt nem lát. Eddig õ vezetett másokat, most rászorul arra, hogy mások vezessék õt. Három napig nem eszik, nem iszik. A három nap az új élet elõtti állapotot jelenti, akárcsak Jézus három napja a sírban. Saul nem volt Isten ellensége. Meg volt gyõzõdve arról, hogy Istennek kedves dolgot tesz, amikor üldözi a keresztényeket. A Jézussal való találkozás nem megtérítette, csak kijavította az irányt.
Mi magunkról is úgy gondoljuk, hogy alapjában véve jók vagyunk, és Istennek szolgálunk, ám lehet, hogy nem azt várja el tõlünk Jézus, amit mi nyújtani próbálunk.
Engedjük meg neki, hogy lerombolja hamis céljainkat, és új irányt adjon életünknek. Lehet, hogy ez olyan lesz számunkra, mint a halál, de ez fogja az új élet kezdetét jelenteni.

2019-05-10

______________________________

Emberek által ...

Csel 8, 26-40
A. II. Vatikáni zsinat ünnepélyesen kijelentette, hogy a Szentírás a hit legfõbb szabálya. Fontos tehát, hogy a prédikációk a Szentírásból táplálkozzanak (DV 21). A mai olvasmány rámutat arra, hogy Isten szava megértéséhez emberi segítségre van szükségünk. Ennek hiányában mi is úgy járunk, mint az etióp tisztviselõ, akirõl az olvasmányban hallottunk: olvasta Izajást, de nem értette. Ha ez a tisztviselõ azt válaszolta volna Fülöpnek, hogy nincs szüksége egy ilyen vándorprédikátor magyarázataira, továbbra is üres szavak maradtak volna számára a próféta írásai.
Minden prédikációban, Szentírás-magyarázatban van nekünk szóló üzenet. Isten azt akarja, hogy az õ szava is emberek közremûködésével jusson el hozzánk. Nem arra figyelünk tehát, hogy mennyire unalmas az, amit hallunk, vagy olvasunk. Nem a beszélõt, vagy a szerzõt kritizáljuk, hanem alázatos és nyitott szívvel figyelünk, hogy meghalljuk, amit Isten nekünk akar általa mondani.

2019-05-09

______________________________

Termékeny üldöztetés

Csel 8, 1b-8
Erõs üldöztetés tört ki Jeruzsálemben a keresztények ellen. Ezek kénytelenek voltak menekülni. Miként a szél széthordja a növények magvait, az üldöztetés is az evangélium magvainak az elterjedését eredményezte.
Az elsõ föld, ahol az evangélium szárba szökkent, Szamaria volt, ez a lenézett ország. Miként az irgalmas szamaritánus és a szamariai asszony Jákob kútjánál, ez a föld is nyitottnak bizonyult az örömhír befogadására.
Az evangélium magvainak ma is ez a logikája: csak ha elhal, csak ha életét adja, akkor tud gyümölcsöt teremni. Ha csak szép szokás a kereszténység, kényelmes életforma a szerzetesség, lehet emberi szemmel nézve sikeres az életünk, de nem terem gyümölcsöt. Csak az odaajándékozott élet lehet termékeny.

2019-05-08

______________________________

Látom a megnyílt eget!

Csel 7, 51 - 8,1a
Olyan erõsen ragyogott Szent István lelkében a hit fénye, hogy halála közeledtével látta, hogy megnyílnak elõtte az egek. Lelki szemeivel látta Jézust az Atya jobbján. Ez a fény azonban a gyûlölet sötét felhõit hívta ki maga ellen. Olyannyira nem akartak hallani Jézusról a körülötte lévõk, hogy a fülüket is befogták, és együtt rontottak rá. A rossz összefog a jó elleni harcban.
Így jár az, aki meg meri vallani a hitét Jézusban. Ma nem fognak megkövezni, de lenéznek, megmosolyognak, kigúnyolnak és kirekesztenek maguk közül azok, akik nem akarnak hallani Jézusról. Be akarnak zárni a templom falai közé, hogy azon kívül ne is legyen látható rajtunk, hogy keresztények, szerzetesek vagyunk. Pedig az embereknek ma is nagy szükségük van Jézusra. Nem a könyvek, nem a prédikációk, nem a szertartások fogják Jézushoz vezetni õket, hanem Jézus arca, mely a mi arcunkon tükrözõdik, Jézus szeretete, mely a szívünkbõl árad feléjük, és a Jézuséhoz hasonlóan odaajándékozott életünk.

2019-05-07

______________________________