Napi gondolatok

Az Atya szeretete

2015-06-05

______________________________

Úrnapja

Az eucharisztia alapításának történetét hallottuk. Szent Márk a zsidó húsvéti ünnepkörbe helyezi el az eseményt, a kovásztalan kenyerek ünnepén. A zsidók húsvétkor az egyiptomi rabságból való kiszabadulásukra emlékeztek, és ugyanakkor várták a teljes felszabadulásukat, melyet a Messiás fog elhozni.
A kovásztalan kenyér az új esztendõ kezdetét jelentette számukra. Ilyenkor egy hétig kovásztalan kenyeret ettek, jelezve, hogy valami új kezdõdött el. A kovász a rabbik magyarázata szerint az ember lelkében rejtõzõ rossz hajlamokat jelenti: gõg, durvaság keményszívûség, hazugság, és ezekhez hasonlók. Ezért, ezen az ünnepem minden kovászosat összeszedtek a házból és elégettek, közben a család táncolt a tûz körül.
Szent Pál is a korintusiakhoz írt levélben felszólítja az olvasóit, hogy tisztítsák meg közösségeiket a régi kovásztól. A szentmise kezdetén mi is ezt tesszük a lelkiismeretvizsgálat során megkeressük, és kidobjuk lelkünkbõl a régi kovászt.
Jézus elküldte két tanítványát, hogy elõkészítsék az utolsó vacsora termét. A jel, amit figyelniük kell, egy vizeskorsót vivõ férfi. Õt követve fognak eljutni a házhoz, ahol a lakomát megszervezhetik. Azt gondolhatnánk, hogy ez egy olyan jel, amelyet nehéz felismerni, hisz, ha ott van a kút, sokan járnak oda korsókkal vízért. Abban az idõben azonban a vízhordás az asszonyok feladata volt és ritka volt, hogy egy férfi hordja korsóban a vizet. Aki vállalja az mások alázatos szolgálatát, az tud a helyes irányba vezetni.
Jézus azt is elmondja, hogy milyen lesz a terem, amelyet rendelkezésükre fog bocsátani ez az ember.
Emeleti terem: jelzi, a szentmise ünnepléséhez felül kell emelkednünk a világ kritériumain, logikáján. Ha azokhoz az értékekhez ragaszkodunk, amelyeket a világ hirdet, a mi ünneplésünk nem lesz igazi. Ha az én jólétem a fontos, hogy én élvezhessem az életet, hogy meglegyen minden, amit kívánok, még mindig a földszinten vagyok.
Másik jellemzõje ennek a termenek, hogy tágas. Van bõven hely benne mindenki számára. Emberi kritériumok alapján: nyelv, kultúra, bõrszín és így tovább, nem zárhatunk ki senkit. Van hely azok számára is, akik nem olyanok, mint mi.
A vacsora alatt Jézus kezébe vette a kenyeret és a bort.
A kenyér jelzi mindazt, amire az embernek szüksége van, hogy élhessen. A bor az élet örömeit jelzi. Hisz öröm nélkül sem lehet élni. Szükségünk van táplálékra, de szükségünk van szeretetre, elfogadásra is. Éhezünk a tudásra, az igaságra, a megbocsátásra. Ezek nélkül nem tudunk teljes életet élni, és ezeket jelképezi a kenyér és a bor.
Kezébe vette a kenyeret, áldást mondott. Nem a kenyeret áldotta meg, hanem Istent, aki adta a kenyeret. Mindent Istentõl kapunk, minden az õ ajándéka, és az õ tervei szerint kell használnunk.
A kenyér és a bor a föld termése, melyre az égbõl hull az esõ, süt a nap. Az ég és a föld közösen hozzák létre a búzát és a szõlõt, de ez még nem kenyér és bor. Az ember munkája. fáradozása is benne van a kenyérben és a borban.
Megtöri a kenyeret. Nem azért kaptuk Isten ajándékait, hogy magunknak megtartsuk, hanem, hogy elosszuk a testvéreinkkel. Közösen kaptuk. Nem ellopkodjuk egymás elõl, hanem testvérekként osztozunk.
Ez az én testem – mondja Jézus. Nem a fizikai testet érti ez alatt. Csupán azt jelentette, hogy: ez én vagyok. Nem a kenyérbõl lesz Jézus, hanem Jézus lesz kenyérré, mindennapi táplálékunkká. Jézus azért jött, hogy tápláljon minket, hogy megadja nekünk mindazt, amire szükségünk van ahhoz, hogy élhessünk, hogy az életünk teljes legyen.
Vegyétek, és egyétek. Nem azt mondja, hogy térdeljetek le, csengessetek és füstöljetek, hanem: vegyétek és egyétek. Nem õ etet meg minket kiskanállal, mint a kisgyermekeket, hanem nekünk kell elvenni, és enni. Mikor elveszem, tudatosan vállalom, hogy Jézus élete az én életem is lesz, hogy egyesítem az életemet Jézus életével, hogy én legyek a kenyér és bor testvéreim számára.
Aztán ugyanabból a kehelybõl isznak. A vér a szövetségkötésre emlékeztet. Közös vér, közös életet jelent. A zsidóknál egy kehelybõl inni azt jelentette, hogy egymáshoz tartoznak. Mint ahogy azok, akik szeretik egymást, gyakran kifejezik egymás iránti szeretetüket, mi is a szentmisében a szentáldozásban napról napra, vagy hétrõl hétre kifejezzük, hogy egymáshoz tartozunk.

2015-06-04

______________________________

Az ugandai vértanúk

Az ugandai vértanúk egy csoport keresztényt jelentenek, akiket a 19. század végén két év lefolyása alatt öletett meg a király. A vértanúságuk története annyira bonyolult, és annyira szerteágazó, hogy nem tartottam szükségesnek megjegyezni. Van abban összeesküvés, bosszúállás, hamis vádak, kegyetlenkedés, sok halál.
A kereszténységet francia misszionáriusok vitték Ugandába, és ott nagyon hamar terjedni kezdett. A király udvarában is sok keresztény volt. A misszionáriusoknak vissza kellett térniük Európába, de a helybeli keresztények buzgón folytatták a missziót. Aztán valakinek sikerült a királyt meggyõznie arról, hogy a keresztények veszedelmesek, és irtani kell õket. A király halomra ölette azokat, akik kereszténynek vallották magukat.
Borzasztó veszedelmes, mikor egy buta, és gyenge jellemû ember kezébe olyan hatalom kerül, hogy emberek élete felett rendelkezhet.
Ami azonban az egészben csodálatos, hogy ezek a keresztények, bár õk is primitívek voltak, csak annyit ismertek a keresztény tanításból, amennyit a misszionáriusoktól megtanultak, mégis, kevés tudással, de nagy buzgósággal adták át a hitet testvéreiknek és azok igazi keresztényekké, váltak, akik hitükért bátran az életüket is odaadták.
Íme, nem elég a tudást átadni az embereknek ahhoz, hogy jó keresztények legyenek.
A szívünk meggyõzõdése, az Isten iránti szeretet kisugárzása, és embertársunk iránti szeretetünk jelei az eszközök, amelyeken keresztül Isten a hitet testvéreink lelkébe tudja önteni.
Élet csak életbõl születhet, és ez így van a hitélettel is.

2015-06-03

______________________________

Készséges az igaz ember szíve

2015-06-02

______________________________

Szent Jusztínusz

Szent Jusztínusz pogány családból született Szamaria vidékén. Filozófiát tanult, és szenvedélyes filozófus lett, kereste az igazságot. Épp ez segítette oda, hogy rátaláljon a kereszténységre. Õ maga mondja: sokféle tant megismertem, de egyik mellett sem kötelezõdtem el, csak a kereszténység mellett.
Jusztinusz a saját mestersége révén jutott el Krisztushoz. Hozzá hasonló módon, mindenki, aki az igazságot keresi, azon a munkán keresztül, amelyet végez, megtalálhatja, és szolgálhatja Krisztust. Aki gyerekekkel foglalkozik, aki öregekrõl gondoskodik, aki tanít, aki betegeket gyógyít, aki tervez, és aki épít, mindenki tekintheti magát Krisztus szolgájának, Krisztus munkatársának.
De akkor mi marad nekünk, szerzeteseknek, hisz mi eleve Krisztusra tettük rá az életünket? Persze, mi tudjuk a legjobban, hogy mennyire könnyen lehet még a szerzetesi élet is Krisztus nélkül végzett mesterség.
Szent Jusztínusz, miután keresztény lett, Rómában apologetikai iskolát alapított. Ott vitatkozott, küzdött az igazságért. Ez a küzdelem lett a mindennapi kenyere egészen a vértanúhaláláig.
Bár elköteleztük magunkat Krisztus mellett, nekünk is küzdenünk kell nap, mint nap azért, hogy Krisztus igazsága gyõzzön szavainkban, tetteinkben, magatartásunkban.

2015-06-01

______________________________

Szentháromság vasárnapja

2015-05-31

______________________________

Kérjük a bölcsességet

Sir 51, 17-27
Egy fontos dolgot tapasztalt meg Sirák fia. Azt, hogy a bölcsességet Isten adja meg annak, aki azt tõle imában kéri. Persze, nem repült be a bölcsesség sült galambként a szájába, hanem törekednie kellett rá nap, mint nap, és akkor talált rá a bölcsességre, amikor tiszta lett a szíve.
A bölcsesség nem azonos az okossággal, képzettséggel, a tudással. Az a bölcs, aki helyesen gondolkodik, és helyesen cselekszik. Ki más taníthatná meg az embert erre, mint maga Isten.
A tiszta szív a Szentírásban az, amely fenntartás nélkül Istenre bízza magát. Ez az a bölcsesség, amelyet az imában nyerhetünk el.
Ennek a tiszta szívnek a hiányát látjuk megnyilvánulni a fõpapokban, akik Jézust kérdõre vonják, hogy milyen hatalommal merte kiûzni a kereskedõket a templomból. Mivel nem Isten akaratát keresték, hanem a saját érdekeiket védték, nem volt meg bennük a bölcsesség, hogy felismerjék. Sem a János keresztségében, sem a Jézus cselekedetében nem látták meg Isten üzenetét. Hiába voltak okosak, képzettek, nem tudták felismerni, hogy Isten hatalmazta fel Jánost is és Jézust is.
Sem az örökfogadalom, sem a pappá szentelés nem garancia arra, hogy tiszta a szívünk, hogy tényleg átadtuk magunkat Istennek. Szükséges, hogy nap, mint nap felújítsuk magunkban a szándékot és a törekvést, hogy ma is Isten tervei szerint döntünk és nem a magunk elképzelései szerint, és kérjük a mai napra is a bölcsességet.

2015-05-30

______________________________

A szó

2015-05-28

______________________________

Tágítsuk a horizontot

Sir 36, 1-19
Sirák fia az Urat a mindenség Istenének nevezi, és azt kéri az Úrtól, hogy félve tiszteljék az Urat azok a nemzetek is, amelyet nem ismerik Õt.
Jézus Krisztus tudtunkra adta, hogy az istenfélelem nem istentõl való rettegést jelenti, hanem azt a csodálatot, nagyrabecsülést, amit az ember azzal szemben érez, aki számára nagyon fontos. Nem Istentõl kell félni, hanem attól félünk, hogy tévedéseinkkel, bûneinkkel elrontjuk a véle való kapcsolatot. Nem Istentõl félünk, hanem attól, hogy elveszítjük Istent. A szent író tehát azt kívánja, hogy minden nép szeretet-kapcsolatba kerüljön Istennel.
Rendkívüli egy zsidó szájából azt hallani, hogy nem Izrael Istenéhez imádkozik, hanem a mindenség Istenéhez, és nem a saját népéért imádkozik, hanem azért, hogy minden nemzet félje az Istent.
Ez minket is arra indít, hogy tágítsuk a horizontunkat. Legtöbbször saját gondjaimmal vagyok elfoglalva, hogy mi lesz velem. Aztán gondolataimban, imáimban jelen vannak azok, akiket szeretek, akik hozzám tartoznak, a közösség, amelyben élek, és aztán a rendtartomány is, de néha eszembe jut, hogy csináljanak, amit akarnak, csak engem hagyjanak békén. Kevésbé tartom szeme elõtt a rend szükségleteit, az egyház gondjait, a társadalom, az emberiség problémáit. Ha azonban ezekrõl is elgondolkodom, és ezeket is beviszem az imáimban, az Úr tudtomra adja, hogy mit tehetek a nagyobb közösség érdekében, és hálásabb tudok lenni azokkal szemben, akik háttérbe tudják szorítani a maguk apró érdekeit, és magukra vállalják a magasabb szintû közösségeink gondjait, felelõsségét.

2015-05-27

______________________________

Istenkeresés

2015-05-26

______________________________