Napi gondolatok

Húsvét 6. vasárnapja

Szent János a Jelenések Könyvében, amelyből olvastuk a mai szentleckét, a mennyei Jeruzsálemből úgy beszél mint egy ragyogó ruhába öltözött menyasszonyról. Ez a ragyogó város maga az Egyház. 12 kapuja van, egész körben, hogy bárki, bármilyen irányból érkezne is, bemehessen. A Mennyei Jeruzsálem tehát az Egyház képe, amely mindenkit befogad, ahol mindenki békességben és szeretetben él. Ha azonban a magunk Egyházát tekintjük, azt látjuk, hogy sok közöttünk a feszültség, a meg nem értés, a békétlenség, papjaink is sokszor fáradtan, és kedvetlenül, olykor csalódottan végzik szolgálatukat. Vigasztalásra szolgál, hogy ez nem csak nálunk van így. A mai első olvasmányban, az Apostolok Cselekedeteiben azt olvashattuk, hogy már az első keresztény közösségben is feszültségek, viták voltak. Ott arról vitatkoztak, hogy miként kell befogadni maguk közé azokat, akik nem zsidó származásúak. Előbb zsidóvá kell válniuk és csak utána lehetnek keresztények, vagy pedig egyből Krisztus követői lehetnek? Pál és Barnabás tudatában voltak annak, hogy a Szentlélek irányítása alatt cselekednek, mikor pogány származású embereket megkeresztelnek. A közösség tagjai közül azonban sokan ezt nem tudták elfogadni. Fájdalmas, mikor az Egyházon belül tapasztalunk ellenállást a Szentlélek működésével szemben.
A mai evangéliumban Jézus arra világít rá, hogy melyek feltételei annak, hogy valaki valóban az ő tanítványa legyen. Nem az számít, hogy milyen származású, hanem, hogy milyen a kapcsolata Jézussal.
Azt mondja, hogy aki szereti őt, ahhoz odaköltözik, nála fog lakni. Igen, a Jézussal való kapcsolatunk nem korlátozódhat arra az 50 percre, melyet a templomban töltünk. Nem azt akarja Jézus, hogy esténként elszavaljunk egy imát, melyet gyermekkorunkban megtanítottak nekünk. Azzal sem elégszik meg, hogy a népszámláláskor kijelentjük, hogy római katolikusok vagyunk. Jézus velünk akar lakni, részt venni a mi életünkben, szavával megvilágosítva minden lépésünket, minden cselekedetünket. Ez persze nem azt jelenti, hogy Jézustól nem tudunk szabadok lenni, mert mindent ellenőrizz, mindenbe beleszól. Úgy képzelem el ezt, mint mikor egy színházi előadás azzal kezdődik, hogy a színpadon sötét van, csak egy fénycsóva világítja meg a színészt, aki beszél. Bármikor kiléphet a fényből, és akkor eltűnik a sötétben, de ha ezt teszi, nem tudja teljesíteni azt, amiért a színpadra lépett. Ugyanígy megvilágít bennünket Jézus szava, Jézus tanítása. Az ő fényénél tudjuk teljesíteni azt a szép és nemes feladatot, amelyre születtünk.
És nekünk nagy szükségünk van erre a fényre. Jézus elmondott nekünk mindent amit fontosnak látott, de a Szentlélek az, aki konkrétan megtanít minket arra, hogy az egyes helyzetekben mit kell tennünk. Azt Jézus tanításából megértettük, hogy mindenkit szeretnünk kell. De arra, hogy például a menekülteket hogyan kell szeretni, mit helyes felkínálni nekik, és mit nem, a Szentlélek fog megtanítani. Megértettük, hogy feladatunk hirdetni az evangéliumot. De hogy mit jelent egy súlyos betegségben szenvedő, vagy épp halála előtt álló embernek reményt nyújtani, arra csak a Szentlélek tud megtanítani. Vajon ennyiben áll az evangélium hirdetése, hogy a templomban a pap elmond egy prédikációt, elvégezi a szertartásokat, és aztán mindenki hazamegy, anélkül hogy Jézussal találkozott volna? Hogy lehetne a hitismereteket úgy átadni a gyermekeknek a hittanórán, hogy azok ne csak szokásból legyenek elsőáldozók vagy bérmálkozók? Mert hogy nem eredményes a munkánk, azt látjuk abból, hogy a tavalyi elsőáldozók, bérmálkozók közül senki sincs itt a templomban. Szükségünk van a Szentlélek megvilágosítására, hogy megértsük, mit kell másképp tennünk. Szükségünk van a Szentlélekre, hogy élővé tegye a mi életünkben Jézus élettelen szavait. Ezt jelenti, hogy a Szentlélek eszünkbe juttatja Jézus szavait. Feléleszti bennünk a Jézus iránti szeretetet, és Jézus szavai bennünk életre kelnek.
Jézus tanítványa nem csak Jézussal együtt lakik, nem csak emlékezik, hanem megtapasztalja a békét. A béke amelyről Jézus beszél több, mint az, hogy nincs háború. Mindenki vágyik erre a Békére, függetlenül attól, hogy milyen vallású, vagy milyen nemzetiségű. Szeretnénk, hogy a világban ne legyenek háborúk, ne legyenek ellenségeskedések a nemzetek között. De nem az az igazi béke, ahol senki nem zavar. A halottakról szoktuk mondani hogy békében nyugszanak, de mi nem erre a békére vágyunk. Jézus békéje bennünk van. Mielőtt béketárgyalásokba kezdenénk más nemzetekkel, keressük meg önmagunkban Jézus békéjét. Mert kicsiben mi is gyakran háborúzunk a szomszédokkal, a másik autó sofőrjével, még a plébánián is azokkal, akik nem úgy gondolkodnak mint mi. A béke, melyet Jézustól kapunk onnan ered, hogy szeretve érezzük magunkat. Ezért nem kell védekeznünk mások előtt, nem kell bizonyítanunk, hogy értékesek vagyunk, hogy erősek vagyunk, mert a lényegest, Jézus szeretetét senki nem tudja elvenni tőlünk. Törékenyek és gyengék a körülöttünk lévő emberek, néha rosszindulat is van bennük, de tudjuk, hogy mi is törékenyek, gyengék vagyunk. Elkerülhetetlen, hogy közöttünk is ne legyenek néha ütközések, de ha mindnyájan szeretve érezzük magunkat, akkor meg tudunk bocsátani magunknak és egymásnak is. Ilyen a mi békénk. Újra és újra megbocsátunk és újrakezdünk.
Ilyen tanítványai szeretnénk lenni Jézusnak, hogy együtt tudjuk építeni az Egyházat, Jézus jegyesét, mely szépségével magához vonz minden embert.

2022-05-22

______________________________

Szent Bernardin

Sienai Szent Bernardint ünnepeljük. Ő volt az, aki a Jézus nevének tiszteletét elterjesztette az Egyházban. Nem jámbor paraliturgikus szertartásokat akart bevezetni. Nem tulajdonított mágikus erőt a Jézus nevét ábrázoló képeknek, hanem alkalmas eszközt, fegyvert akart adni a keresztények kezébe, amellyel győzni tudnak az életükben, környezetükben jelenlévő rossz ellen. Mert a rosszat nem lehet parancsokkal, tilalmakkal, kényszerrel legyőzni. Azért jött Jézus közénk, mert az ő segítségére volt szükségünk ebben a küzdelemben. Mikor az ő nevét segítségül hívjuk, ezzel lehetővé tesszük számára, hogy rajtunk keresztül nyilvánítsa ki az Isten jóságát, szeretetét. Ennek hatására elillant a rossz, miként eltűnik a sötét, mikor világosságot gyújtunk.

2022-05-20

______________________________

Öröm

Jn 15,9-11
A mai evangéliumban Jézus az örömről beszél. Az evangéliumok sokszor biztatnak arra, hogy örüljünk. Az öröm ünneplést is jelent, tehát nem csupán a magánéletünket érintő élmény. Mikor örülünk, ezt gesztusokkal, szavakkal másoknak is tudtára akarjuk adni. Nem ér semmit az örömünk, ha rajtunk kívül senki sem tud róla.
Az örömöm legfőbb forrása Jézus. A tőle érkező örömet ajándékozom tovább, és ez ad erőt akkor is bízni, amikor nem értem, miért történnek velem bizonyos dolgok.

2022-05-19

______________________________

Szőlővesszők

Jn 15,1-8
Jézus a szőlőtő, mi vagyunk a szőlővesszők. Egymáshoz tartozunk. Csak Jézuson keresztül juthat el hozzánk az életnedv, nélküle nem tudunk gyümölcsöket hozni. Ha élő a Jézussal való kapcsolatunk, tanúi vagyunk annak, ahogy Isten csodás módon működik általunk.
Nem passzív szerepet kaptunk, hanem ellenkezőleg: mindenünk, és mindenik közösségünk a maga egyéniségének, sajátosságának, fantáziájának megfelelően fogja felhasználni azt az erőt, amelyben Istentől részesült.
Még a megmetszés, a fájdalmas események, vagy döntések is esélyt jelentenek a növekedésre, a bőséges termésre. Csak tudjunk Jézusban maradni.

2022-05-18

______________________________

Béke

Jn 14,27-31a
A megbocsátás ellentmond a természetünknek. Az a természetes, hogy visszaadjuk a kapott rosszat. De, amint láthatjuk, ez halálhoz, romboláshoz vezet, az ember veszélyezteti a maga létét, a földi, és örök életét. Szükséges, hogy valaki megmentsen minket a magunk bosszúvágyától.
Mikor a sötétség elborította a világot, Jézus új fényt gyújtott benne. A világ legnagyobb igazságtalanságára, amikor Istent vádolták és megölték, Jézus szeretettel válaszolt. A benne lévő békével legyőzte a haragot, megbocsátással a bosszút.
Mi is ezzel tudunk hozzájárulni ahhoz, hogy megvalósuljon a béke.

2022-05-17

______________________________

Miért nekünk?

Jn 14,21-26
Hogyan van az, hogy nekünk akarod kinyilatkoztatni magadat, és nem a világnak? - kérdi az apostol.
És én is kérdem amikor őszinte, jóakaratú emberekkel találkozom, de akik nem tudnak hinni.
Én is kérdem amikor szenvedő emberekkel találkozom, akik nem tudnak bízni a feltámadásban, az Istennel való boldog életben.
Én is kérdem amikor azt látom, hogy jó emberek elkeserednek, mert igazságtalanul bánnak velük az önző hatalmasok, és ezért nem tudják elhinni, hogy Isten szereti őket.
Az apostolok az Atya szeretetét megtapasztalták, mert szerették Jézust. Csak ezt mondhatom annak, aki szeretne hinni, hogy szeressen, és találkozni fog Istennel. Mi pedig úgy tudunk rajtuk segíteni, ha szeretettel ajándékozzuk meg őket, mert mi Istent hordozzuk magunkban, amikor szeretünk.

2022-05-16

______________________________

Húsvét 5. vasárnapja

Furcsának tűnhet, hogy bár húsvétot ünneplünk, mégis a mai evangélium ismét visszavezet minket az utolsó vacsora idejére, ahhoz a pillanathoz, mikor Júdás kimegy az ajtón és elindul, hogy elárulja a főpapoknak Jézus hollétét. Kezdjük elölről a nagyhetet? Szó sincs róla. Azért van ez így, mert Jézus az utolsó vacsorán egy hosszú beszédet tartott, ezek voltak Jézus utolsó szavai, ez volt a végrendelete. Tudta, hogy rövidesen magára hagyja tanítványait, ezért próbálta ismét átadni számukra a legfontosabbat az ő tanításából. Igen, ez Jézus végrendelete. Márpedig a végrendeletet akkor szokták elolvasni, mikor már eltávozott az, aki írta. Ezért olvastuk ma mi is fel ezt az evangéliumi szakaszt.
Júdás kilépett az ajtón, és elnyelte a sötét éjszaka. Nem engedte, hogy Jézus fénye beragyogja a lelkét. Nem tudta elfogadni Jézus tanítását, mert úgy látta, hogy az megzavarja a társadalom, a vallási élet, a politikai élet nyugalmát. Még Jézusnak sem sikerült hatással lennie Júdás szívére. Nagyon fájhatott Jézusnak, hogy nem tudta Júdást meggyőzni arról, ami magát Júdást boldoggá tehette volna. Fájhatott Jézusnak, hogy Júdás hátat fordított neki, sőt ellene fordult, pedig Jézus szeretetből választotta ki és hívta meg apostolai közé.
Elképzelem, én hogyan viselkedtem volna a Jézus helyében, látva hogy az, akivel próbáltam jót tenni, nem csupán hálátlan, hanem ellenem fordult. Azt hiszem, hogy nagyon dühös lettem volna az illető személyre. Minden rosszat elmondtam volna róla. Na hadd el, még rászorulsz a segítségemre, majd megbánod te még ezt! Ezzel szemben azt látjuk, hogy Jézus szavaiban még nyoma sincs a haragnak, a bosszúvágynak Júdás iránt, mert továbbra is szerette Júdást. Fájt az eltávozása, de ez nem csökkentette a szeretetét. Ehhez a szeretethez hasonlót mindnyájan láttunk szülők részéről, akik tehetetlenül szemlélik, hogy gyermekük rossz útra tért, elutasítja a tanácsaikat, hálátlan, sőt még ellenséges is a szüleivel szemben. Szegény szülők, bár nagyon szenvednek és felháborodást éreznek, mégis továbbra is szeretik gyermekeiket, újból és újból készek megbocsátani nekik.
Ilyen körülmények között kezdett beszélni apostolainak Jézus a szeretet parancsáról. Épp amikor a legjobban szenvedett a szeretet miatt, akkor beszélt a legszebben a szeretetről. Életével, magatartásával meg is mutatta, hogy mit jelent szeretni.
Fontos tanítás ez számunkra. Mi keresztények olyan társadalmat szeretnénk építeni, ahol szeretetben élnek az emberek. De folyton abba ütközünk, hogy a szeretetünkre sokszor hálátlansággal, közömbösséggel, sőt ellenségesen válaszolnak. Kihasználják a szeretetünket, de velünk nem törődnek. Ilyenkor jön, hogy szidjuk őket, hogy hátat fordítsunk nekik, hogy megbüntessük őket, hogy mi is úgy viselkedjünk velük szemben, ahogy ők. Ezek alkalmak arra, hogy gyakoroljuk az igazi szeretetet.
Miről kezdett beszélni Jézus? Dicsőségről, megdicsőülésről. Mikor ezeket a szavakat halljuk, arra gondolunk, mikor mások dicsérnek, hódolnak előttünk, kedvünkben járnak, és akkor mi jól érezzük magunkat. Jézus azonban nem ezt tartja dicsőségnek, mert ez a világi dicsőség hamar elmúlik, és semmi nem maradt belőle. Az igazi dicsőséget senki nem tudja elrabolni tőlünk, mert Isten szemében vagyunk dicsőségesek.
Jézus kijelentette, hogy számára elérkezett a dicsőség órája. Azért jött, hogy megmutassa az embereknek Isten szeretetét, és ennek most érkezett el az ideje. Mert az igazi szeretet önmagunk oda ajándékozása. És Jézus erre készült, hogy életét adja érettünk, hogy akkor is kimutassa irántunk való szeretetét, amikor bántjuk, amikor elutasítjuk, amikor nem szeretjük.
Jézus dicsősége az, hogy semmi nem tudja lerombolni az ő irántunk való szeretetét, még az sem, ha elutasítjuk őt, ha bántjuk őt, még az sem, ha megöljük. Jézus nem azért halt meg, hogy ezzel megmentsen az Atya haragjától. Nem igaz, hogy Isten haragját csak a kiontott vér tudja lecsillapítani. Ilyen Isten nem létezik. Ellenkezőleg, Jézus azért halt meg, hogy végre elhiggyük, hogy Isten minden feltétel nélkül szeret, nem csak akkor, ha jók vagyunk, nem csak akkor, ha minden parancsát sikerül betartanunk.
Ezek után Jézus tanítványaira és ránk hagyta a legfontosabb kincsét. Nem örököltünk tőle sem pénzt, sem házat. Talán elvártuk volna, hogy hagyja ránk csodatevő erejét. Milyen érdekes lenne, ha tudnánk betegeket gyógyítani, halottakat életre kelteni, megszaporítani a kenyeret. Szórakoztató lenne ha tudnánk a vízen járni is. De ezt nem hagyta ránk Jézus. Egy parancsot hagyott ránk, hogy szeressük egymást. Mi nem szeretjük, ha parancsolnak nekünk. De Jézus paranccsa nem egy külső parancs, amit valaki ránk kényszerít, hanem egy új szükséglet bennünk. Vágyunk arra, hogy szeressünk, akkor is, ha ebből semmi előnyünk nem származik. Ez a nagy kincs, melyet Jézus ránk hagyott. Arra kaptunk képességet, hogy úgy szeressünk, mint Jézus. Ezért új ez a parancsolat. Senki nem tud jobban szeretni, mint Jézus. És mindig új lesz ez a parancsolat, sosem megy ki a divatból, mert mindig megújítja az életét annak, aki igyekszik így szeretni. Ez az örök élet, melyet Jézus ránk hagyott.

2022-05-15

______________________________

Húsvét 4. vasárnapja

Mint leölésre szánt bárányok, sokan halnak meg ebben az értelmetlen háborúban, melyben nem számít az emberek élete, nem számít a hatalmas rombolás. Ez a sok emberáldozat értelmetlennek látszik. Mindenkinek csak vesztenivalója van. És nem számít a kultúra, a civilizáció. Azt hittük, hogy ilyen már soha nem fog előfordulni Európában, mert tanultunk a múlt hibáiból. Nem számít a hit. Jézus már kétezer év óta hirdeti a békét, a megbocsátást, a testvéri szeretetet. Megtanultunk keresztet vetni, szertartásokat végezni, de a lényeg elmaradt. Még mindig nem tudjuk megvalósítani a keresztény szeretetet.
Na de ilyen értelmetlen halála volt Jézusnak is, a Isten Bárányának, akinek halálát nagypénteken megünnepeltük, de aki dicsőségesen feltámadt. Ez ad bátorságot nekünk is. Bármilyen sok rossz és értelmetlen dolog van jelen a világban, Jézus azt mind legyőzte szeretetével, önmaga oda ajándékozásával. És azzal a feladattal bízott meg bennünket hogy mi is szórjuk az emberek között azt a békét, amelyet ő a szívünkbe ad.
Ma Jézust mint Jó Pásztort ünnepeljük. Lelki szemeink előtt az a kép áll, amelyet a Szent Lukács evangéliumából tanultunk, ahol a pásztor ott hagyja a 99-et és elmegy, hogy megkeresse az elveszett bárányt, és miután megtalálta vállára veszi és visszaviszi a többiek közé. A Szent János evangéliumában lévő Pásztor azonban másfajta. Ez a Pásztor nem csak megértő, szelíd a juhaival szemben, hanem harcol is a juhaiért. Szembeszáll a farkasokkal, a hamis pásztorokkal, kész az életével is megvédeni a juhait. Ilyen pásztor Jézus. Irgalmas, együttérző, de ugyanakkor határozott, bátor. A hit nem a gyengék menekülő helye. Az igazi hit erős embereknek való. Aki hisz, az küzd mind az ellen, ami elakarja rabolni Jézustól. Harcolunk azokkal, akik rosszra tanítanak, megingatják a hitünket, de harcolunk a rossz szokásaink, az önzésünk, gyávaságunk ellen is. És ebben a harcban mellettünk áll, velünk együtt harcol a mi pásztorunk, Jézus.
Jézus a mi pásztorunk meghirdeti, hogy mit kell tennie annak, aki az ő nyájához akar tartozni. Elsősorban hallgatni kell az ő szavára, ismerni az ő hangját. Nem arról van szó, hogy hangokat hallunk, hanem, hogy figyelünk az ő szavára, mely a Szentíráson keresztül jut el hozzánk. Hallgatjuk, vagy olvassuk a Szentírást, és közben figyelünk arra, hogy ezekkel a szavakkal Jézus mit akar nekünk személyesen és közösségileg üzenni. Mintha egy kis csengő szólalna meg a lelkünk mélyén, amikor azok a szavak nekünk szólnak. És segítenek Isten szemével látni a magunk életét, a nehézségeket is, a konfliktusokat is, a meg nem értéseket is, a közömbösséget is. És minél következetesebben, minél rendszeresebben figyelünk az Úr szavára, annál jobban megtanuljuk felismerni Jézus hangját, annál könnyebben megértjük az üzenetét. Ha pedig elengedjük a fülünk mellett, egyre halkabban fog szólni az a kis csengő, és lassanként már csak unottan hallgatjuk a Szentírás szavait, mintha semmi közünk nem lenne hozzá. Ezek a szavak nem csupán utasításokat adnak arra vonatkozóan, hogy mit tegyünk, vagy mit ne tegyünk, hanem tele vannak szeretettel. Tudtunkra adják, hogy mennyire fontosak vagyunk Isten szemében.
Jézus a mi pásztorunk megígéri, hogy senki nem tud elragadni bennünket az ő kezéből. Sem másoknak az ítélete, sem az erőszak, sem a háború, sem a csalódottságaink, még ami tévedéseink, vagy bűneink sem. Annyira szeret minket, hogyha megbántjuk őt, az sem csökkenti a szeretetét irántunk.
Ne csak hallgatunk Jézusra, ami Jó Pásztorunkra, ha nem követjük is őt. Engedjük, hogy ő vezessen minket. Nem mások, hanem ő. Nem a mi kívánságaink, nem a divat, nem a mi félelmeink, nem a mi bűntudatunk, nem a magunkról alkotott téves elképzelésünk, nem a mi korlátaink, nem a mi hiányosságaink, hanem Jézus. Ő elvezet Isten megismeréséhez, mert egyedül ő ismeri teljesen az Atyát. Ezért mi nem egy akármilyen Istenben hiszünk, hanem Jézus Krisztus Istenében.
A mai vasárnapon imádkozzunk azokért, akik Isten nevében vezetnek bennünket. Nem azért imádkozunk, hogy ők erősek legyenek, hanem hogy szoros kapcsolatban maradjanak az igazi erős Pásztorral, Jézus Krisztussal. Ne várjuk el tehát papjainktól, hogy szuperhősök legyenek, hibátlanok, tévedhetetlenek, bűntelenek legyenek, hanem csak azt, és főként azt, hogy az Úr Jézusnak tanítványai legyenek. Rá figyelve vezessék a rájuk bízottakat. Ma a jó pásztor vasárnapján ilyen papokért imádkozunk, akik ők maguk Krisztus nyájához tartozzanak.

2022-05-08

______________________________

Miben is hiszünk?

Jn 6,60-69
Jézus szavain nem csak a zsidók botránkoztak, hanem sokan a tanítványai közül is. Nem is lehet megérteni emberi ésszel, hogy hogyan lehet jelen Jézus egy darabka kenyérben. Csak a hit segít elfogadni.
Miben hiszünk? Hogy az oltáriszentség nem földi táplálék, hanem egyesülés Jézussal, aki felemelkedett az Atyához. De ez a felemelkedés a kereszten, a teljes oda ajándékozáson keresztül vezet. Erre vállalkozunk, és ehhez kérünk erőt, mikor magunkhoz vesszük.

2022-05-07

______________________________

Az ój húsvéti bárány

Jn 6,52-59
Bár a zsidók botránkoztak Jézus szavain, ő annál határozottabban állította annak szükségét, hogy együk az ő testét és igyuk az ő vérét. Közeledett a zsidók húsvétja, amikor megeszik a bárányok húsát. Nem értették Jézus szavait, mert szó szerint vették. Nem fogadták el, hogy Jézus az új húsvéti bárány, akinek a vére megszabadított bennünket. Enni Jézus testét azt jelenti, hogy magunkévá tesszük az ő érzelmeit, az ő szeretetét, és az ebből születő cselekedeteit. Jézus megígéri, hogyha belőle táplálkozunk, minden ellenkező látszat ellenére, nem tönkretesszük az életünket, hanem az igazi életnek, az Isten életének részesei leszünk.

2022-05-06

______________________________