Napi gondolatok

Mit tegyünk?

ApCsel 2,36-41
Szent Péter hallgatóinak tudtára adta, hogy Jézus volt a Messiás, akit Isten küldött, és akit keresztre feszítettek. Fájdalom töltötte el õket, és azt kérdezték mit tegyünk? Ismerõs az érzés, mikor valamit elrontottunk, szeretnénk valamit tenni, hogy helyrehozzuk, hogy meg nem történtté tegyük a dolgot, de legtöbb esetben ez már nem lehetséges. Péter sem ad nekik receptet, hogy hogyan hozhatnák helyre hibás döntésüket. Csupán azt tehetik, hogy térjenek Istenhez, tartsanak bûnbánatot, és keresztelkedjenek meg.
Mi se a múltat próbáljuk helyrehozni, hanem ma is visszatérni Istenhez, és tõle kérni a megváltást.

2021-04-06

______________________________

Húsvét másodnapja

Mt 28, 8-15
Máté evangéliumában Jézus a Feltámadása hírüladását asszonyokra bízza. Pedig Máté zsidó származású keresztényeknek írja az evangéliumát, és az õ kultúrájukban az asszonyoknak nem volt szavuk, nem volt beleszólásuk az ügyek intézésébe. De Jézus itt is azt választotta ki, ami az emberek szemében gyengének látszik. Ez bátorít bennünket is, amikor gyengéknek bizonyulunk. Jézus akkor is megbízik bennünk, és általunk akar üzenni.
És mit üzen Jézus tanítványainak? Hogy térjenek vissza a Galileába, ott majd találkozni fognak ismét vele. Ez egy lelki út. Visszatérni oda, ahol elõször találkoztak Jézussal, átelmélkedni az együtt töltött idõt, az együtt megtett utat, felismerni az õ szeretetének jeleit az eseményekben, a történésekben. Ebbõl az elmélkedésbõl született az evangélium. Számunkra is fontos, különösen most, a húsvéti idõben, visszatérni oda, ahol Jézussal találkoztunk, átelmélkedni azt, amire tanított, amit értünk tett, hogy készek legyünk életünkkel tanúságot tenni róla, és világosabban látni, hogy merrefelé kell haladnunk, hogy hozzá érkezzünk.

2021-04-05

______________________________

Nagycsütörtök

A szinoptikus evangéliumok néhány sorral elintézik az utolsó vacsora eseményét, de Szent János evangélista öt fejezeten át csak errõl beszél. Ebben benne van egy nagyon hosszú beszéd, Jézus búcsúbeszéde. Az emberek nagy tisztelettel fogadják elõdeik végrendeletét, ezért Szent János ebbe a beszédbe sûrítette bele mindazt, amit a legfontosabbnak tartott Jézus tanításaiból Jézus szavaiból. És ezt a beszédjét megelõzte Jézusnak egy olyan gesztusa, amelyet csak Szent János evangéliumában olvashatunk, a tanítványok lábának megmosása.
Hogy jobban el tudjuk elképzelni ezt a lábmosást, emlékezzünk arra, hogy abban az idõben a zsidók nem asztalhoz ültek, hanem körbe díványokra leheveredtek, úgy, hogy az eledel volt középen, a lábaik pedig kifelé. Az ilyen fajta étkezés kifejezte, hogy a lakoma résztvevõi szabad emberek, nem rabszolgák. A szolgák feladata volt behordani az eledelt, és gondoskodni mindenrõl az urak számára. Szent János nagyon ünnepélyesen bevezeti ennek a vacsorának az elbeszélését. Elvártuk volna, hogy õ is elmesélje az oltáriszentség alapításának a történetét, hiszen õ ezt annyira fontosnak tartotta, hogy egy egész fejezeten át Jézusról, mint az élet kenyerérõl beszél. Mégis, itt ehelyett, a lábmosás történetét meséli el, mégpedig lépésrõl lépésre.
Jézus feláll. Bizonyára síri csend lett, mindenki meglepõdött, de még inkább, amikor Jézus levetette a tunikáját. A zsidóknak a ruházata három darabból állt. Az alsónemû, a tunika, és a köpeny. Mikor beléptek a terembe, a köpenyt már levették. Akik a lakomához telepedtek, mind tunikában voltak, a szolgák azonban nem hordhattak tunikát. Jézus tehát, miután levetette a tunikáját, a szolgák öltözetében állott tanítványai elõtt. Ez Istennek az új arca, melyet Jézus megmutat. Isten az embernek a szolgája akar lenni. Nekem még sokat kell fejlõdnöm, hogy elfogadjam Istennek ezt az arcát, és ne úgy tekintek rá, mint akinek a kegyeiért esdekelni kell, aki díszes trónjáról kegyesen tekint le rám.
Jézusnak ez az öltözete a menyegzõs ruhája. Ugyanebben a ruhában feszítik keresztre. A szolga ruhájában. Emlékszünk a példabeszédre, ahol a menyegzõre behívottak közül az egyiken nincs menyegzõs ruha. Ha nem vettük magunkra a szolga ruháját, ha nem tanultunk meg testvéreink szolgálatára lenni, még nem készültünk fel a Jézussal való menyegzõs lakomára.
És Jézus kötényt köt, vizet önt a tálba, és egyenként megmossa a tanítványai lábát. Mindenikét, mert mindeniküket szereti, még Júdást is. A lábmosás a szolgának volt a feladata, de a tiszteletadásnak és a szeretetnek a kifejezése is volt.
A tanítványok megdöbbentem némán figyelték Jézust. Ezt a csendet Péter töri meg. Neki is nehéz elfogadni, hogy Isten, akit neki szolgálnia kell, õt akarja szolgálni.
Jézus megérti, hogy Péter számára nem könnyû ezt elfogadni, de megígéri neki, hogy meg fogja érteni, akkor, mikor látni fogja, hogy meddig képes elmenni Isten szeretete az emberért, amikor látni fogja Jézust a kereszten. Nem könnyû testvéreinknek szolgálni, de még nehezebb megengedni hogy a testvéreink szolgáljanak nekünk. Megalázónak érezhetjük, hogy rászorulunk másokra, nem boldogulunk a magunk erejébõl. Amikor jót teszünk, hajlunk arra hogy számolgassunk, mennyit adtunk, mennyit kaptunk. Nem szeretünk tartozni sem, nehezen fogadjuk el, hogy valaki úgy segítsen nekünk, hogy ne várjon el érte semmit. Pedig Jézus erre szeretne minket megtanítani, az ingyenes, önzetlen szeretetre. Ez nem azt jelenti, hogy kihasználjuk mások jóságát, hanem a kapott szeretet minket is arra indít, hogy mi is jót tegyünk másokkal. Így adom tovább azt a szeretetet amelyben részem volt. Ez az ingyenes szeretet logikája, amely fel válthatná a kölcsönösség logikáját, a mi közösségeinkben, a mi társadalmunkban.
A szinoptikus evangéliumokban, Jézus miután a kenyeret és a bort testévé és véréve nyilvánította, és szétosztotta tanítványai között, ezt mondta, ezt cselekedjétek az én emlékezetemre. János evangéliumában ezzel szemben a lábmosás után mondja ugyanazt Jézus: ezt tegyétek ti is egymással. Az oltáriszentség ünneplése és a testvéreink szolgálata egymást kiegészítik, és ugyanazt a titkot jelenítik meg, Isten szeretetét.
Ilyen lelkülettel akarunk szentadózáshoz járulni, és testvéreink szolgálatára lenni.

Evangheliile sinoptice prezintã evenimentul ultimei cine în câteva rânduri, dar evanghelistul Sf. Ioan vorbește despre asta în cinci capitole. În acesta este prezent un discurs foarte lung, discursul de adio al lui Isus. Oamenii primesc voința predecesorilor lor cu mare respect, așa cã Sfântul Ioan a condensat în acest discurs tot ceea ce el a considerat cel mai important din învãțãturile lui Isus, din cuvintele lui Isus. Și acest discurs a fost precedat de un gest al lui Isus care poate fi citit doar în Evanghelia Sfântului Ioan, spãlarea picioarelor ucenicilor.
Pentru a ne imagina mai bine aceastã spãlare a picioarelor, sã ne amintim cã la acea vreme evreii nu stãteau la o masã, ci erau întinși pe canapele, cu mâncarea în mijloc și picioarele îndreptate spre exterior. Acest tip de masã exprima faptul cã participanții la sãrbãtoare erau oameni liberi, nu sclavi. Slujitorii aveau datoria sã aducã mâncarea și toate cele necesare domnilor. Sfântul Ioan introduce foarte solemn narațiunea acestei cine. Ne-am fi așteptat ca și el sã ne povesteascã întemeierea sacramentului euharistiei, pentru cã el l-a considerat atât de important încât el vorbește despre Isus ca despre pâinea vieții pe parcursul unui întreg capitol. Totuși, în schimb, ne povestește spãlarea picioarelor, pas cu pas.
Isus se ridicã. Trebuie sã fi fost o tãcere ca în mormânt, toatã lumea a fost surprinsã, dar cu atât mai mult când Isus și-a scos tunica. Îmbrãcãmintea evreilor era formatã din trei piese. Lenjeria, tunica și mantia. Când au intrat în camerã, mantaua fusese deja scoasã. Cei care s-au stabilit la masa festivã erau toți în tunici, dar slujitorii nu purtau tunici. Deci Isus, dupã ce și-a scos tunica, a stat în fața ucenicilor sãi în hainele slujitorilor. Aceasta este noua fațã a lui Dumnezeu pe care Isus o aratã. Dumnezeu vrea sã fie slujitorul omului. Mai am un drum lung de parcurs pentru a accepta acest chip al lui Dumnezeu și nu îl privesc ca pe unul care trebuie sã fie implorat ca sã mã ajute, care se uitã cu milã la mine de pe tronul sãu ornamentat.
Aceastã hainã a lui Isus este veșmântul sãu de nuntã. A fost rãstignit în aceeași hainã. În ținuta sclavului. Ne amintim de parabola în care unul dintre cei invitați la nuntã nu are haina de nuntã. Dacã nu am îmbrãcat veșmântul slujitorului, dacã nu am învãțat sã fim în slujba fraților noștri, nu suntem încã pregãtiți pentru sãrbãtoarea nunții cu Isus.
Și Isus a legat un șorț și a turnat apã în lighean și a spãlat picioarele ucenicilor unul câte unul. Fiecãruia, pentru cã îi iubește pe toți, chiar și pe Iuda. Spãlarea picioarelor era datoria slujitorului, dar era și o expresie de respect și dragoste.
Ucenicii au fost șocați și l-au privit în tãcere pe Isus. Aceastã tãcere este ruptã de Petru. Este dificil și pentru el sã accepte cã Dumnezeu, cãruia el ar trebui sã-i slujeascã, vrea sã-l slujeascã.
Isus înțelege cã nu este ușor pentru Petru sã accepte acest lucru, dar îi promite cã va înțelege când va vedea pânã unde poate merge dragostea lui Dumnezeu pentru om, când îl va vedea pe Isus pe cruce. Nu este ușor sã le slujim fraților, dar este și mai greu sã le permitem sã ne slujeascã. Ne putem simți umiliți dacã avem nevoie de ajutorul altora, dacã nu reușim sã ne descurcãm singuri. Când facem bine, tindem sã ținem cont cât am dat, cât am primit. Nu ne place nici sã datorãm, ne este greu sã acceptãm ca cineva sã ne ajute fãrã sã se aștepte la nimic din partea noastrã. Cu toate acestea, Isus vrea sã ne învețe aceastã iubire liberã, dezinteresatã. Asta nu înseamnã sã profitãm de bunãtatea altora, dar dragostea pe care o primim ne determinã sã facem și noi bine altora. Așa transmit mai departe iubirea primitã. Logica iubirii libere ar putea înlocui logica reciprocitãții, în comunitãțile noastre, în societatea noastrã.
În Evangheliile sinoptice, Isus, dupã ce a transformat pâinea și vinul în trupul și sângele sãu le-a împãrțit între ucenicii sãi, a spus acest lucru: faceți aceasta în amintirea mea. Tot așa, în Evanghelia dupã Ioan, dupã ce a spãlat picioarele ucenicilor le-a spus: faceți acest lucru unul altuia. Sãrbãtorirea Euharistiei și slujirea fraților noștri se completeazã reciproc, și prezintã același secret, dragostea lui Dumnezeu.
Cu un astfel de spirit, vrem sã ne apropiem de sfânta împãrtãșanie și sã slujim fraților noștri.

2021-04-01

______________________________

Arcomat megkeményítem

lz 50,4-9a
Az Úr szenvedõ szolgája a mások elõtti megszégyenülésrõl beszél: arcomat megkeményítem, mint a szikla, és nem kell szégyenkeznem. Az Úr segítségemre siet, ki ítélhetne el?
Az emberek könnyen ítélkeznek, mindig találnak valamit, ami miatt a másikat elítélhetik. De mi Istenre bíztuk önmagunkat, és akkor az emberek elõtti szégyen nem fog megbénítani bennünket, bármit hibáztunk, bármennyire gyengének bizonyultunk is, mert Isten nem fárad el megbocsátani nekünk, és magához ölelni, de fontos, hogy ne fáradjunk bele mi se abba, hogy újra és újra bocsánatot kérjünk tõle.

2021-03-31

______________________________

Ne engedjük!

lz 49,1-6
Izajás a mai olvasmányban olyan valakirõl beszél, aki nem csak a választott nép fiait vezeti vissza Istenhez, hanem minden nemzet világossága lesz, és minden emberhez eljuttatja az üdvösséget.
Ez Jézus Krisztusban valósul meg. Ezen a héten arról elmélkedünk, amit értünk vállalt szeretetbõl, hogyan lett életünk világossága, hogyan hozta, hozza el számunkra az üdvösséget Ne engedjük, hogy vallásos szertartások megszokott rutinja és az ünnepek elõtti sok tennivaló elterelje a figyelmünket Jézusról, aki meghív, hogy õvele együtt az üdvösség hordozói legyünk testvéreink számára.

2021-03-30

______________________________

Két véglet

Iz 42,1-7
Izajás próféta szavaival kezdjük a nagyhetet, aki elénk tárja Jahve szolgájának az alakját, akiben Istennek kedve telik. Ami megdöbbentõ ebben a személyében, hogy egyrészt nagy erõvel rendelkezik, képes a nemzeteknek igazságot szolgáltatni, kiszabadítani a foglyokat, ugyanakkor szelíd, a megroppant nádszálat nem töri el, a pislákoló mécset nem oltja ki, ellenkezõleg, felsegíti, megerõsíti.
Jézusnak az elõképe ez a Jahve szolgálja, de a mi példaképünk is, mert az Úr bennünk is kedvét leli, és arra bátorít, hogy ne legyünk gyávák, félénkek, mert erõvel halmoz el bennünket az Úr a jó megtételére, de ugyanakkor óvakodjunk attól, hogy bárkit is kényszerítjük a jóra. A keresztények akkor tévedtek mindig, amikor valamelyik végletbe estek, vagy félénken visszahúzódtak, szinte bocsánatot kérve azért, hogy léteznek, vagy pedig erõszakkal akarták a jó útra téríteni azokat, akik nem akarták elfogadni az evangéliumot.

2021-03-29

______________________________

Virágvasárnap

Templomon kívül vagyunk. Azért van erre szükség, hogy megjeleníthessük az Evangéliumot: Jézus bevonul az Olajfák hegyérõl Jeruzsálembe. Ma, 2021 Virágvasárnapján az új Jeruzsálembe, a szászsebesi szentegyházba. Ennek vagyunk most tanúi.
Pálmákkal vonulunk, és jelenvalóvá válik az imént felolvasott Evangélium. A pálma a gyõzelem jele. Az ókorban a versenyben gyõztest övezték körül pálmákkal. Ma a halál legyõzõjét elkísérjük a Szent Városba.
A halál legyõzõjét mint a dicsõség Királyát, Dávid Fiát köszöntjük, hozsannázunk neki. Azonban a templomba való bevonulás után azt látjuk, hogy ez a szamárháton bevonuló nem azért van itt, hogy magát királlyá koronáztassa, hanem hogy szenvedjen.
Hamarosan a keresztrõl énekelünk, a Passiót hallgatjuk. Hirtelen megváltozik a hangnem.
Ma tehát úgy találkozunk Jézussal, mint aki Király és Szolga.
Egy valami azért még fontos: Jézus, Dávid Fia nemcsak Jeruzsálembe vonul be. Nemcsak Jeruzsálem kapuin haladt át (ezzel megmaradna egy puszta történelmi eseménynek), hanem kereszthalála által megnyitja a Paradicsom kapuit, mely Ádám kiûzetése óta zárva volt.
A liturgia ezt jeleníti meg, alkalmazva a 23. zsoltárt:
„Nyíljatok meg kapuk, táruljatok fel örök kapuszárnyak, hadd menjen be a dicsõség Királya.”
„Kicsoda ez a dicsõség Királya?”
„A Názáreti Jézus, Isten alázatos szolgája, õ a dicsõség Királya!”
Hogy valóban megnyíljanak a kapuk, melyen keresztül beléphetünk Isten világába – „Induljunk békességben!”
Fr. Julianus

2021 Duminica floriilor
Suntem în afara bisericii. Acest lucru este necesar pentru a reprezenta Evanghelia: Isus intrã de pe Muntele Mãslinilor în Ierusalim. Astãzi, în Duminica Floriilor 2021, în noul Ierusalim, Sfânta Bisericã din Sebeș. Asistãm la acest lucru acum.
Defilãm cu ramuri de palmier și Evanghelia pe care tocmai am citit-o devine prezentã. Palmierul este un semn al victoriei. În antichitate, câștigãtorul unei curse era învelit cu palmier. Astãzi îl însoțim pe învingãtorul morții în Orașul Sfânt.
Salutãm biruitorul morții, ca Rege al gloriei, Fiul lui David, îi cântãm Osana. Cu toate acestea, dupã intrarea în bisericã, vedem cã cel care intrã cãlare pe un mãgar nu este aici pentru a fi încununat rege, ci pentru a suferi.
În curând vom cânta despre cruce, vom asculta Pasiunea. Deodatã tonul se schimbã.
Așadar, astãzi îl întâlnim pe Isus ca Rege și Servitor.
Încã un lucru este important cã Isus, Fiul lui David, nu intrã doar în Ierusalim. Nu a trecut numai prin porțile Ierusalimului (ar fi rãmas astfel un simplu eveniment istoric), dar prin moartea sa pe cruce deschide porțile Paradisului, care fusese închisã de la expulzarea lui Adam.
Liturghia aratã acest lucru, aplicând Psalmul 23:
„Deschideți-vã porți, deschideți-vã aripi veșnice ale porții, lãsați regele gloriei sã intre”.
"Cine este acest Rege al gloriei?"
„Isus din Nazaret, slujitorul smerit al lui Dumnezeu, el este Regele gloriei!”
Pentru ca sã se deschidã cu adevãrat porțile prin care putem intra în lumea lui Dumnezeu - „Sã mergem în pace!”

2021-03-28

______________________________

Isten terve bontakozik ki

Jn 11,45-56
Lázár föltámasztása után egyre nõ a drámai feszültség Jézus körül. Itt kerül fel az i-re a pont: „attól a naptól tehát elhatározták, hogy megölik õt” (53). Jézus puszta jelenléte ui. valóságos veszélyforrás az ország biztonságára, a kialakult rendre nézve: ha nem szólnak közbe, eljönnek a rómaiak, és elpusztítják országot a nemzettel együtt (vö. 48).
Hogy mennyi itt a politika és mennyi a vallás védelme szinte mindegy. Az emberi spekuláció mögött Isten terve látszik kibontakozni. Kaifás mondata jövendölés, és csak húsvét után érthetõ: mindaz, ami végbemegy ebben az életben, Istenben megy végbe.
Fr. julianus

2021-03-27

______________________________

Valódi szabadság

Jn 8,31-42
"Ha a Fiú megszabadít titeket, valóban szabadok lesztek." (36)

A valódi szabadság képét szemlélhetjük a mai olvasmányban (Dán 3): Sidrák, Misák és Abdenágó az idegen király kezei közt tüzes kemencével fenyegetve. Isten kiszabadíthatja õket a fogságból, azonban ez még nem a szabadság. De ha mégsem viszi ki onnan, akkor sem hajlandók imádni az idegen isteneket. Inkább az égõ tüzes kemence: itt a szabadság – a lángok közt is zavartalanul járhatnak-kelhetnek.

Az Isten-adta szabadság kegyelme tehát, amikor akadálytalanul ott tudok lenni, ahol éppen vagyok. A menekvésbõl visszatérni abba az élethelyzetbe, ami most épp meghatároz: belsõ nyugalommal tekinteni napjaim történéseire. A lelkiismeret-vizsgálatnak is az a szerepe, hogy szabadon engedve a napi történéseket, újra ránézek az elmúlt idõszak (nap, hónap) történéseire, de most már úgy, ahogyan Isten Lelke mutatja meg nekem.
Fr. Julianus

2021-03-24

______________________________

Misera et misericordia

Jn 8,1-11
A házasságtörõ asszonyról szóló események végén Jézus egyedül maradt az asszonnyal (9). Szt. Ágoston csodálatosan fogalmaz: „ketten maradnak: a nyomorúság és az irgalom (misera et misericordia)”.
Az ítélkezõk eltávolodnak, kívül rekednek, eltûnnek, az irgalomra szoruló pedig közel kerül hozzá. Jézus nem vállal közösséget az elítélõkkel, de közösséget vállal az elítélttel. Nem áll be az ítélkezõk közé, de osztozik a bûnbevallásunk szégyenében.
Halálod megszégyenülését hirdetjük Urunk, és hittel valljuk föltámadásodat, midõn gyõzelemmé lett a szégyen…
Fr. Julianus

2021-03-22

______________________________