Napi gondolatok

Alázat és bizalom

Mk 7,24-30
Jézus szavai durván hangzanak. Ma nem értenénk egyet ezzel a kijelentéssel, hogy a zsidóké az elsőbbség, elsősorban őket illeti a megváltás. Meglepő ennek a pogány asszonynak a válasza. Elfogadja, hogy neki semmi joga nincs. Elismeri, hogy őt az utolsó hely illeti, mint a kutyát az asztal alatt, míg a gazdái esznek, de bízik abban, hogy Jézus ennek ellenére segíteni fog rajta.
Mindegy, hogy ki milyen származású, vagy milyen érdemei vannak. Istenhez csak annak az alázatosságéval és bizalmával lehet közeledni, aki tudja, hogy nem jár ki neki Isten kegyelme, Ő mégis megajándékozza vele.

2022-02-10

______________________________

Rosszak vagyunk?

Mk 7,14-23
Az szennyez be minket, ami belőlünk ered? Akkor belül rosszak vagyunk? Ma arra tanítanak minket a szakemberek, hogy fogadjuk el önmagunkat, még a korlátainkkal is kössünk békét. Pszichikailag egészségtelen az, aki önmaga ellen harcol. Azok a magatartásformák, melyeket Jézus felsorol, két alapvető ösztönünkből erednek: az önfenntartásból és a fajfenetartásból, az agresszivitásból és a nemi ösztönből. Sokszor épp emiatt tartják vallásos emberek rossznak az ösztönvilágunkat.
Ezeket Isten teremtette belénk, és önmagukban jók és szükségesek. Ám a bűn következtében hajlunk arra, hogy ezeket helytelenül használjuk, kihagyjuk belőle a szeretetet, és ezzel lealacsonyodunk az állatok szintjére. Ez szennyez be minket.
Jézus Krisztus elhozta számunkra a megváltást. Képessé tett arra, hogy ismét Isten eredeti terve szerint használjuk az ösztöneinket, és akkor nem szennyeznek be, hanem segítségünkre vannak, hogy teljes emberekként haladjunk Isten felé.

2022-02-09

______________________________

Évközi 5, vasárnap

A jeruzsálemi templom alapjai megrendültek a szeráfok hangjától. Izajás prófétát elbűvölte Isten szépsége, és annak a szépsége, amit a látomásában megmutatott neki. Ugyanakkor rettegés szállta meg, látva a nagy szakadékot a maga kicsiny hite, és Isten hatalmassága között.
Remegett az örömtől Pál, a legkisebb az apostolok között, látva, hogy virágzik a hit a korintusi közösségben, melynek ő hirdette az evangéliumot. Ugyanakkor belátta azt, hogy nem ő, hanem Isten kegyelme művelte mindezt, hisz ő erre érdemtelen.
Remegett a szíve Simonnak, aki egy fárasztó és eredménytelen éjszakai halászás után kivetette ismét a hálót, egy olyan valakinek a szavára, aki nem is értett a halászathoz, és tele lett a bárkája halakkal.
Megrendülnek a mi érzékeink, ami értelmünk, amikor Isten szava betölti a kis életünket. Bár annyira jelentéktelenek vagyunk, Isten mégis törődik velünk.
Jézus köré sok ember összegyűlt, hogy hallgassák a tanítását. Az emberek mindig éheznek az isteni szóra, olyan szavakra, amelyek építenek, megvilágosítanak, irányt adnak, bátorítanak, lendületet adnak, betöltenek.
Ezek az emberek sokszor hallgatták a rabbik, az írástudók, a komoly vallásos életet élő farizeusok beszédeit, de ezeknek a szavait hallva nem volt az a benyomásuk, mintha Isten szólna hozzájuk. A názáreti Jézus szavai azonban egészen mások voltak. Ezek a szavak simogatták a lelküket, lángra gyújtották, cselekvésre ösztönözték. Nem csoda tehát, hogy valósággal tolakodtak az emberek, hogy minél közelebb kerüljenek Jézushoz, hogy minden szavát jól megértsék. Egyesek órákat gyalogoltak, hogy ide jussanak.
Jézus beszélt, de a szeme sarkából figyelte azokat a halászokat, akik arrébb a hálóikat szedték rendbe. Fáradtak voltak, látható volt a lassú mozgásukból, és az is látható volt rajtuk, hogy csalódottak voltak, mert a kosarak, amelyekbe a halakat kellett volna rakják, üresen maradtak. Némán dolgoztak, és lehet hogy a szívükben elítélték Jézust, ezt a naplopó vándor prédikátort, aki az emberek idejét elrabolja, szédíti őket beszédével, ahelyett, hogy dolgozni mennének. Pedig mindenikünknek van családja, gyermekei, akiknek szükségük lenne élelemre, ruhára, de itt töltik az idejüket beszédeket hallgatva.
Jézus azonban tudta, hogy nem csak azoknak van szükségük rá, akik körülötte tolonganak. Elhatározta tehát, hogy kapcsolatba lép ezekkel a halászokkal. Ahhoz, hogy jobban hallják az emberek a szavait, szüksége volt a Simon bárkájára, arra az üres bárkára, és megkérte őt, hogy taszítsa beljebb a bárkát a vízre.
Így tesz velünk is az Úr. Az éjszaka közepén érkezik hozzánk, amikor a kosaraink üresek, mi fáradtak vagyunk, a bárkánk üres, csak csalódásokkal van tele, meg negatív ítéletekkel, bűnökkel, keserűséggel, pedig mi igyekeztünk. Lassanként próbál az Úr megszelídíteni minket, és mikor már látja, hogy bízunk benne, akkor, úgy, ahogy Péternek, nekünk is ezt mondja: evezz a mélyre. Nem látjuk értelmét annak, amit Jézus kér tőlünk, és nincs is hozzá erőnk, talán nem is akarjuk, de annyira szépen kér, hogy szavai megmozgatnak, megrendítenek, és cselekszünk.
Simon is megtette, ami Jézus kért tőle, bár értelmetlennek, fölöslegesnek látta, és megtörtént a nagy halfogás. A bárka szinte elsüllyedt. Jöttek a többiek segíteni, kihúzni a sok halat. Jézus egy üres bárkát kért, és tele adta vissza. Mindenki lelkesedett a bőséges halfogási miatt. Péternek a szíve is tele lett örömmel, de ugyanakkor meg volt ijedve, akárcsak a társai. Öröm, és félelem. Öröm a sok hal miatt, és félelem a méltatlanságuk miatt. Ha ez a Jézus tudta volna, hogy milyen bűnösök vagyunk, nem segített volna. A fényben Péter meglátta a maga árnyékát, de Jézus egy szóval sem említette Péternek a bűneit, a hibáit. Péter mégis térdre vetette magát: távozz tőlem, mert bűnös vagyok. Ez igaz, - válaszolta Jézus, - de ez nem akadály. Úgy gondolod Péter, hogy a te korlátaid, a te hibáid, a te bűneid Istent meg tudják akadályozni?
Isten segítséget kér tőlem, akkor is, amikor fáradt vagyok, amikor nincs semmihez kedvem, amikor dühös vagyok. A saját korlátainknak a tudata szükséges ahhoz, hogy közeledni tudjunk testvéreinkhez, hogy emberhalászok lehessünk. Szeretnénk tökéletesek, hibátlanok lenni, és mindig erősek, jókedvűek, következetesek, szavahihetők, példamutatók, csodálnivalók lenni, de nem sikerül ilyennek lennünk. Istennek szüksége van a bárkánkra, és jobban örvend ha üres. Ez az igazi csoda. Megrendülnek az én szívemnek az alapjai, mert Istennek szüksége van rám, úgy, ahogy vagyok.

2022-02-06

______________________________

Juhok

Mk 6, 30-34
A pásztor nélküli juhok rövidesen elpusztulnak, mert védtelenek a ragadozó állatokkal szemben. A juhok rövidlátók, ezért legelnek mindig egymás közelében. Ha nincs aki vezesse őket, eltévednek.
Mi is könnyű zsákmányaivá válunk az ellenségnek, ha Jézus nem irányítja az életünket. Ezt mi fel sem fogjuk, mert mi is rövidlátók vagyunk, csak a pillanatnyi kívánságainkat látjuk, és egymáshoz igazodunk. Jézus azonban mikor látja, hogy irány-vesztettek vagyunk, aggódik értünk. Csak akkor tud vigyázni ránk, ha fél szemmel mindig rá figyelünk.

2022-02-05

______________________________

Felelőtlenség

Mk 6,14-29
Kérj akármit, és én megadom neked, - mondja Heródes a lánynak. Még egy király részéről is felelőtlen ígéret. Csak aki Istennek képzeli magát, az képes ilyen szavakra, meg az, akinek a heves érzelmei elhomályosítják az eszét. Nem csak komolytalanok ezek az ígéretek, hanem olykor veszélyesek is lehetnek.
Vajon, nem ilyen felelőtlenség Istennek ígérni olyasmit, amire nem vagyunk képesek? Mikor fiatal voltam, és ígérgettem, istennek képzeltem magam. Ha nem is tudtam megvalósítani az ígéreteimet, azok továbbra is érvényben vannak, de most már érzelmeim is kezdenek lenni Isten iránt, és már azt sem zárom ki, hogy el fogom veszíteni a fejem.

2022-02-04

______________________________

Hasonlítunk

Mk 6,7-13
Előbb szerette, magához hívta Jézus az apostolokat, és csak után küldte őket. Ma is ugyanezt teszi. Mikor meghívott, megtapasztaltuk, hogy mennyire fontosak vagyunk számára, mennyire rajong értünk, mert nem csak névleg vagyunk testvérei, hanem tényleg hasonlítunk hozzá. Ez segít megértenünk, hogy hozzá hasonlóan, akkor teljesedik be az életünk, ha odaajándékozzuk testvéreinkért. Hatalmat is kaptunk tőle a rossz elleni küzdelemben. A hivatások különböznek, de mindeniknek ez a lényege. Csak akkor vagyunk képesek erre, ha nem az eszközeinkre, nem a képességeinkre támaszkodunk, hanem Jézusra. A belé vetett bizalmunk az egyetlen biztonságunk.

2022-02-03

______________________________

Urunk bemutatása a templomban

A kis Jézust a hagyománynak megfelelően, 40 napra a születése után, elvitték a templomba, hogy bemutassák az Úrnak. Isten adott ugyan neki életet, de most a szülei elviszik Isten elé, hogy elismerjék: ez a gyermek igazából a Tied. Mi tőled kaptuk a megbízatást, hogy felneveljük neked. Talán fel sem fogták, hogy ez mennyire így van a Jézus esetében. Isten általa alkarja megvalósítani a megváltás csodálatos tervét, de azt akarja, hogy a fejlődésében, nevelésében részt vegyenek a szülei, Mária és József, akik igent mondtak erre a feladatra. Ma is így van ez, minden gyermek esetében. Istennek mindenikkel csodálatos terve van, általa sokakat akar elsegíteni a boldogságra, és a szülőknek, nevelőknek az a nemes feladat jutott, hogy a gyermeküket úgy neveljék, hogy be tudja tölteni az Istentől kapott feladatát.
Csak Szent Lukács meséli el nekünk Jézus bemutatásának a történetét. Furcsa ez a jelenet. A Szentlélek nem a főpapot indította arra, hogy a templomba menjen, mikor a kis Jézust oda vitték a szülei. Nem a zsidó főtanács tagjai fogadták, mint ahogy illett volna, sem a papok, sem a tekintélyes írástudók nem voltak képesek megismerni a Messiást, aki közéjük érkezett, hanem két társadalmilag jelentéktelen személy, Simeon és Anna. Csak ők ismerik fel és köszöntik Isten nevében a templomban a Messiást. Ha az emberek szemében jelentéktelenek voltak is, Isten szemében ők voltak csupán méltók arra, hogy Őt képviseljék ebben a fontos pillanatban. Ezért közli velünk a nevüket is. Ha az emberek nem is ismerték, Isten jól ismerte őket.
Tudjuk, hogy mit kell tennünk, hogy az emberek szemében fontosak legyünk: legyen sok pénzünk, valami fontos pozíciót töltsünk be. Isten számára azonban mások a kritériumok. Az evangélium felsorolja, hogy mi tette Simeont alkalmassá arra, hogy köszöntse a Messiást a templomban: igaz ember volt, hitt Istenben, várta a Messiást, és a Szentlélek irányítása alatt állt. Ha Isten szemében szeretnénk fontosak lenni, és nem az emberek szemében, akkor nekünk is ezeket kell szemünk előtt tartanunk. Igaz ember az, akinek sikerül félretenni a maga érdekeit, és Istent tenni az első helyre. Hinni Istenben azt jelenti, hogy rábízzuk az életünket Istenre. Várni a Messiást azt jelenti, hogy nem rendezkedünk be véglegesen ebben az életben, hanem várjuk az igazibb életet, arra készülünk. A Szentlélek irányítása alatt élni azt jelenti, hogy figyelni arra a belső hangra, amely minden helyzetben tudtunkra adja, hogy mit kell tennünk, vagy mit nem jó megtenni.
Mikor a kis Jézust szülei bevitték a templomba, szembe találták tehát magukat ezzel az idős emberrel, Simeonnal, akinek életcélja a Messiás érkezésére való felkészülés volt. A Szentlélek segítségével képes volt a kis Jézusban felismerni a Messiást. Mikor karjába vette, úgy érezte, hogy ennél nagyobb boldogság nem érheti ebben az életben.
Nagyobb boldogság minket sem érhet, mint Istennel találkozni, átölelni Őt. Erre készülünk egész életünk folyamán, és figyelünk a Szentlélekre, aki segít észrevenni Jézus közeledésének a jeleit.
Ott volt Anna is, akiről azt hallottuk, hogy böjtölt, imádkozott, és a templomban szolgált Istennek. Böjtölni azt jelenti, hogy lemondunk mindarról, ami megakadályozza, rombolja az Istennel való kapcsolatunkat, imádkozunk, vagyis Istennel mindent megbeszélünk, ő a mi legközelebbi barátunk, és a templomban szolgálunk, amikor nem csak egyedül próbálunk eljutni Istenhez, hanem testvéreinknek segítségére vagyunk a lelki élet útján.
Milyen szépen illik a mai ünnephez a megszentelt életet élőkről való megemlékezés. Az ő feladatuk nem az, hogy elmeneküljenek ebből a bűnös világból, hanem, hogy életük emlékeztessen minket arra, hogy Isten mindennél fontosabb. Ezt a feladatot kapták Istentől, hogy segítsenek minket a lelki életben, melynek ők a szakemberei, hisz ez a fő feladatuk. Ezért mondtak le minden egyébről. Segítenek, hogy mi is, ott, ahol vagyunk, azok között a körülmények között, amelyekben élünk, figyeljünk Jézus érkezésére. Amikor felismerjük az isteni szeretet szikráját önmagunkban, testvérünkben, tudjuk, hogy Jézussal találkoztunk. Ő csepegteti lelkünkbe a jóságot, a megbocsátást, a figyelmességet, a kedvességet. És ha ezeket sikerül felfedeznünk, minden nehézség ellenére meglátjuk, milyen szép az életünk.

2022-02-02

______________________________

Ez is elég

Mk 5,21-43
12 éve beteg volt ez az asszony, és 12 éves volt Jairus leánya. Sok vagy kevés? Sok a beteg asszonynak, és kevés a kislánynak. A 12 az egészet jelenti. Mindkettőnek az életét teljesen tönkretette a betegség, a halál.
Jézus azért jött, hogy megváltson mindent embert. Ez a két csoda ezt a megváltást jelképezi. Nincs annyira tönkrement élet, melyet Jézus nem tudna új életre cserélni. A feltétel a hit. Az asszony hitte, hogy ha Jézussal bármilyen módon kapcsolatba kerül, meggyógyul. Ha mindenki nevetett is Jézus szavain, mert úgy gondolták, hogy már semmit sem lehet tenni a kislány érdekében, a szülei bíztak benne, bementek Jézussal a kislányhoz.
Ritkák a Jézussal való misztikus találkozásaim, de a köntöse szegélyét és is megérintem. Néha úgy tűnik, mintha elhaladt volna mellettem, és a mozgásának a szelét érezném az arcomon. Ez is elég nekem, hogy meggyógyuljak.

2022-02-01

______________________________

Ki a megszállott?

Mk 5,1-20
Ez a kis történet meglepően részletes. Ez általában nem jellemző Szent Márkra. Különösen az megdöbbentő, ahogy leírja ennek a beteg embernek a szenvedéseit, hogy utána azt lássuk, hogy azok az emberek, akik hozzá tartoznak, mennyire közömbösek tudnak lenni véle szemben. Nem tudtak vele örülni, hogy meggyógyult. Egy békés, ép eszű embert találtak ott, mégis annyira megijedtek, hogy kérték Jézust, hogy menjen minél távolabb tőlük. Ekkor derült ki, hogy kik az igazi megszállottak. Ez a testvérük, aki meggyógyult, kevesebbet ér a szemükben, mint a disznók, mint az anyagi érdekeik.
Mi is Jézus elé állunk ma, aki segít megvizsgálni, hogy mennyire vagyunk megszállottak, többet érnek-e számunkra a testvéreink, mint a mi érdekeink?

2022-01-31

______________________________

Évközi 4. vasárnap

Nem sok kell, csak egy pillanat, egy váratlan dolog, egy-két szó, és váratlanul megváltozik a hangulatunk. Így történt Názáret lakóival is. A múlt vasárnapi evangéliumi szakaszban azt hallottuk, hogy csodálkoztak Jézus szavain, hogy az ő kis falujuk lakója, az ácsnak a fia, milyen okos dolgokat mond. De a következő pillanatban már meg akarták ölni féktelen dühükben. A zsinagógában jelenlévők Izajás próféta jövendölését hallhatták, és azt is, hogy Jézus határozottan kijelentette, hogy ez a ezek a prófétai szavak itt és most, ebben a pillanatban fognak megvalósulni. Erre kérdezgetni kezdték: ha a próféta szavai most megvalósultak, ha elérkezett hozzánk Isten jelenlétének a jó híre, akkor a vakok látnak, a foglyok kiszabadultak. Mutasd meg ezt nekünk. Azt hallottuk, hogy Kafarnaumban csodákat tettél. Tégy itt is csodát a szemünk láttára, és akkor hiszünk neked. Másképp nem hisszük el, hogy Isten épp rajtad keresztül szól hozzánk. Elvégre hozzánk tartozol, ismerőseid, szomszédaid, rokonaid vagyunk. Olyan vagy, mint mi, tehát nem lehetsz próféta.
Jézus azonban azt mondja, hogy nem fog csodát tenni. Senkinek nem jár ki a csoda. Senki nem követelheti Istentől, hogy csodát tegyen, mert megérdemli. Nem mondhatjuk, hogy Isten köteles teljesíteni a kérésünket, mert mi katolikusok vagyunk, szoktunk imádkozni, templomba járunk, és senkinek tett tettünk rosszat.
A csoda nem egy külső történés. Nem olyan, mint a bűvészmutatvány a cirkuszban. A csoda a lelkünkben történik. Abban áll, hogy rácsodálkozunk arra, hogy Isten szeret minket, és szeretetének jelét adja. Ilyen értelemben nap mint nap tanúi lehetünk a csodáknak, melyeket Isten értünk művel. Ez táplálja bennünk az Isten iránti szeretetet. És erre nagy szükségünk van, mert Istent nem látjuk, de tapasztaljuk, érezzük.
Jézus ezt akarta megérteti Názáret lakóival, amikor emlékezetükbe idézte Illés prófétát és Elizeust, ezeket a hatalmas prófétákat, akik nem azokhoz fordultak, akik azt gondolták maguknak, hogy megérdemelnék, hanem idegenek, pogányok hitét erősítették meg, a szeraptai özvegynek, akit már az éhhalál környékezett, és mégis képes volt befogadni a házába Illést és odaadni neki az utolsó falat ennivalóját, vagy a leprás szíriai Námánnak, aki hatalmas és gazdag volt de, elfogadta Elizeus utasításait, pedig az még nem is állt szóba vele, csak üzent neki. Ők hittek, anélkül, hogy előbb csodát vártak volna, és az ő hitük tette lehetővé a csodát.
Egyikünk sem szereti, ha fejéhez vágják az igazságot, különösen akkor amikor az kellemetlen, mert rámutat apró hazugságainkra, ellentmondásainkra. Senki nem szereti ha emlegetik azt, ami nincs rendben az életében. Ilyenkor nem arra figyelünk, amit a másik mond rólunk, hanem őt próbáljuk befeketíteni, a hibáit kiemelni, hogy rosszabbnak láthassuk magunknál. Nem csoda, hogy a názáretiek is megharagudtak Jézusra, mert felhívta figyelmüket, és a mienket is egy fontos igazságra: a hit nem a csodákból születik, és a prófétai szó nem csak a templomban hangozhat el, nem csak a papokon keresztül szól hozzánk Isten, hanem, lehet, hogy épp annak a szavain keresztül, aki mellettünk van, akit ismernünk. Sajnos egykönnyen mi sem hisszük el, hogy valakin keresztül, aki mellettünk él, akit ismerünk, Isten üzenhet nekünk valamit. Nehezen ismerjük fel magunk között a prófétákat, és nehezen leszünk mi magunk próféták. Túlságosan figyelünk egymás hibáira, állandóan egymást kritizáljuk, és nem figyelünk arra, amit Isten ezeken az embereken keresztül üzenhet számunkra. És főleg azt nem hisszük el, hogy Isten rajtunk keresztül is üzen testvéreinknek, ha félre tudjuk tenni a magunk kicsinyes érdekeit, és testvérünk igazi javát tartjuk szemünk előtt.
Lejárt a gyenge keresztények ideje. Ma olyan keresztényekre van szükség, akik szerelmesek Jézusba, akik lángolnak Jézusért, akik hitelesek, még ha nem is tudnak mindig következetesek lenni, de őszintén keresik az Urat, akik megsérültek, de meggyógyultak, és meg tudják mutatni testvéreiknek is az orvost, aki őket megmentette és meggyógyította. Ma arra hív bennünket Jézus, hogy higgyünk a párbeszédben, a prófétálásban. Elérkezett számunkra az idő, hogy felismerjük a prófétákat és hallgassunk rájuk. Elérkezett az idő, hogy mi magunk próféták legyünk, tanúságot tegyünk az életünkben jelenlevő csodákról.

2022-01-30

______________________________