Napi gondolatok

Ugyanazt a hatalmat kaptam

Mt 9, 35 - 10, 1. 6-8
A mai evangélium arra mutat rá, hogy az apostolok Jézus tevékenységét megsokszorozzák: ahova õk mennek, mintha Jézus ment volna oda. Ugyanazt a hatalmat kapták meg, mint amellyel Jézus rendelkezik.
Nyilvánvaló, hogy Jézus szándéka a választott nép újraalapítása volt, ezért választott ki épp tizenkét apostolt, és õk ezért kapták azt a feladatot, hogy Isten országát hirdessék.
Jézus úgy látja, hogy az embereknek nagy szükségük van Istenre, szánja õket, mint a pásztor nélküli juhokat. Sok az aratnivaló, ás kevés a munkás. Azt szeretné, hogy apostolai is osztoznak vele ebben az emberekért való szeretõ aggódásban.
Isten mennyire törõdik velem, mennyi mindent megtett azért, hogy el ne vesszek. Én ellenben folyton csak magammal törõdök, az forog a fejemben, ami velem, bennem történik, és alig tudok önzetlenül törõdni másokkal. Pedig én is megkaptam a hatalmat önmagam oda ajándékozására. Míg mások üdvösségén dolgozom, szem elõtt tartom, hogy mennyire rászorulok én is a megváltásra.

2019-12-07

______________________________

Vak vagyok

Mt 9, 27-31
Két vak kéri Jézustól a gyógyulást. Látni szeretnének. A vak nem látja azt ami szép a körülötte lévõ világban. Számára állandóan sötétség van.
Ilyen a lelki vakság is. Nagy szenvedés, amikor elveszítjük a reményt, és úgy tekintünk a jövõre, mint mikor a mezõ közepén állunk, és azt a fekete felhõt figyeljük, mely fenyegetõen közeledik felénk, és nincs ahová elrejtõzni az esõ elõl.
Az Úr jövetelére készülve mi mást kérhetnék, mint azt, hogy lássunk, hogy meglássuk azt a fényt, azt a reményt, melyet Megváltónk hoz az életünkbe, a közösségünk életébe. Mi is így kiáltunk Jézus után: Könyörülj rajtunk!

2019-12-06

______________________________

Becsakphajuk magunkat!

Mt 7, 21. 24-27
A hit és a cselekedet összhangjáról szól a mai evangélium. Nem arról akar meggyõzni bennünket Jézus, hogy legyünk következetesek, hogy amit ígérünk Istennek, azt váltsuk is valóra. Ennél többrõl van szó. A szikla, amelyre építeni akarunk nem bennünk van, hanem Isten szavában. Ha nem rá építünk, az élet viharait nem bírja ki az építményünk. Vigyázzunk azonban, mert könnyen becsaphatjuk magunkat, ha sokat beszélünk az evangéliumról, vallásos dolgokról, és azt hisszük, hogy ez annak a jele hogy Isten szavára építettünk. Az életvitelünk mutatja, hogy beengedtük-e az Isten szavát a lelkünkbe, vagy csak szajkózzuk azt, anélkül hogy igazából hinnénk.

2019-12-05

______________________________

Vigyáznom kell

Mt 15, 29-37
A kenyerek szétosztása amelyrõl a mai evangéliumban hallottunk elõkészítette az embereket az oltáriszentség ünneplésére. Az oltáriszentséget ünnepelni nem magán-ájtatosság hanem közös ünneplés, egymásra figyelés, amink van, azzal megajándékozzuk egymást.
Vigyáznom kell, mert ha minden erõfeszítésemmel azon vagyok, hogy mások javára legyek, ez rám nézve veszélyes is lehet. Az emberek örömmel fogadják, amit tõlem kapnak, de egy idõ után már nem lesz, amit nyújtani nekik, mert kiüresedem, és egy kihasznált roncs maradok.
Jézus, mielõtt a kenyér és a hal kiosztására szólította volna fel a tanítványait, már három napon át tanította õket, és a köréje gyûlt embereket. Nem azzal kezdõdött az egész történet, hogy telepedgyünk le és együnk. Ez csak az együttlét csúcspontja volt, de melyet elõkészített a Jézussal való együttlét, a Jézusra való figyelés.
Az eucharisztia is csak akkor tud egyesíteni minket Jézussal, ha elõbb hallgatjuk õt, és az õ felszólítására osztjuk meg testvéreinkkel azt, amit Tõle kaptunk.

2019-12-04

______________________________

Új egyensúly

Iz 11, 1-10
A próféta a Messiást várja, aki majd eltüntet minden gonoszságot a föld színérõl. Attól kezdve amikor uralomra jut, senki és semmi nem árt a másiknak.
Jelenleg a világban a teremtmények harcolnak egymással a túlélésért, fajuk fennmaradásáért. Az egyiknek a halála teszi lehetõvé a másiknak az életét. Mi emberek is állandóan versenyben vagyunk egymással, irigykedünk egymásra, rosszat gondolunk, rosszat mondunk egymásról.
A mai olvasmány egy új egyensúlyról beszél, melyet a Messiás elhoz a földre. Megszûnik az életért való harc, mert mindenki és minden Istentõl kapja az életét.
Magatartásukkal tanúságot tehetünk arról, hogy a megváltás már elkezdõdött az életünkben, életünket Istentõl várjuk és Istenre bízzuk.

2019-12-03

______________________________

Sátor és tetõ

lz 4,2-6
Advent elején eszünkbe szokott jutni, hogy el kellene kezdeni készülni karácsonyra. Általában azon törjük a fejünket, hogy mit tehetnénk a minél jobb felkészülés érdekében.
Izajás a mai olvasmányban egy szép hasonlatot használ, amely segíthet ebben a készületben: Isten a népe számára felhõ és tûz lesz. Szava úgy vezet minket, mint a választott népet a pusztában. Ugyanakkor azt is mondja a próféta, hogy Isten olyan lesz számunkra mint egy sátor, mint egy tetõ, mely megóv a nap égetõ sugarától és az éjszaka viharától.
Mielõtt Isten bármit kérne tõlünk, mielõtt bárhová is el akarna vezetni, oltalom számunkra, nála otthonra lelünk. Nem fõnök, nem munkaadó nem ellenõr, hanem Atya. Nála lelünk nyugalomra, békére, nála kipihenhetünk magunkat.

2019-12-02

______________________________

Advent 1. vasárnapja

Ádvent a várakozás ideje. Hármas várakozást ünneplünk:
(1) Ádvent I. vasárnapjától december 17-ig Jézus Krisztus második eljövetelének várakozását ünnepeljük. Ezért imádkozunk minden szentmisében: reménykedve várjuk az örök boldogságot és Üdvözítõnknek, Jézus Krisztusnak dicsõséges eljöttét. Hogy ez tényleg így van-e…?
(2) December 17-tõl Karácsonyig a Megtestesülésre, Jézus Krisztus születésének megünneplésére készülünk; mintegy belépünk mi is az ószövetségi várakozók sorába.
(3) S mindeközben nem feledjük a személyes ádventünket. Az Istenre való várakozás és vágyakozás jegyében énekeltük a szentmise introitusában, hogy hozzád emelem az én lelkemet, Uram. Nem szégyellte a zsoltáros bevallani, hogy neki hiányzik az Isten: Isten, én Üdvözítõm, egész nap téged várlak (Zsolt 24,3). Hozzá emeli ezért a lelkét, hozzá sóhajt, mert tudatában van annak, hogy életébõl hiányzik valami. Az ádventi idõszak felidézi, hogy hiány-lények vagyunk.
Az ádventi koszorú elsõ gyertyája jelezze, hogy elindultunk Isten keresésének útján; és jelezze azt is, hogy Isten is elindult ezen az úton felénk.

A mi utunkról a próféta szól: Rajta, menjünk fel az Úr hegyére, Jákob Istenének házába (Iz 2,3).
Ádvent kezdetén a próféta egy útra hív, az Úr hegyére. Hegyet megmászni kitartás kell: nem adom fel. Az Úr hegye Isten jelenléte. Isten megismerésére vagyunk meghívva.
Tkp. ez az út az ádventi program: a mi egyes lépéseink Isten keresésére irányulnak. A „Szállást keres a Szent Család” tudjuk, milyen sikerrel járt, milyen sikerrel jár. A mi ádventi utunk arról szól, hogy Isten megismerése, a vele való közösség nem életünk sikertörténeteiben valósul meg, nem ott, ahol csúcson képzeljük magunkat, hanem a sötét istállóban, a sötét barlangban, a kirekesztettség sötét valóságában, életünk árnyoldalaiban.
Rajta, menjünk fel az Úr hegyére, Jákob Istenének házába, ama házba, melyet a Kenyér Házának is hívunk, héberül Betlehemnek.

Ez a mi utunk. És Isten útjáról, a elsõ és második eljövetelérõl (ez utóbbiról az evangélium ír) akkor van értelme beszélni, ha Isten számomra jelen van. Nem pusztán egy múltbeli és jövõbeli eseményrõl van szó, hanem arról a tapasztalatról, hogy Isten (Aki Van) jelen van számomra, és viszont. Istennél és embernél úgy beszélhetünk jelenrõl, ha az valaki számára való jelenlétet jelent.
Legyetek éberek, mert nem tudjátok, mely napon jön el Uratok. (Mt 24,42) A találkozásra való alkalom ui. nem a múlt és nem a jövõ, hanem a most. Az Evangélium kérdése nem az, hogy mikor jön, vagy honnan jön, hanem az Evangélium fõ kérdése az, hogy ki jön.
Õ nem menetrendszerûen, hanem váratlanul érkezik. Váratlanul jön, és folyamatosan. Az igeidõ folyamatos jelen: jön, érkezik. Mindig érkezõben van, folyamatosan. Váratlanul jön az Úr, de mégis megvan a folyamatossága, ami összekapcsol vele akár nap mint nap a ránk hagyott szentségek, az evangélium olvasása, mint alapvetõ életvezetési „tanácsadó”.

Most van az idõ, hogy életünk megérintse az örökkévalóságot. Lelkünk üdvösségét itt és most találjuk meg, nem majd valamikor a jövõben. Isten nem a jövõben, nem holnap jön, nem Karácsonykor születik meg, hanem Õ ma van velünk; nem halogatja az érkezését. Nincs szükség több elõkészületre (mondom ezt az ádventi készület elsõ napján): Isten nem akkor érkezik, amikor kellõen fölkészültem és szent emberré váltam (szépen kitakarítottam, elvégeztem a szentgyónást, bevásároltam, megvásároltam az ajándékokat, kivasaltam az inget, kisült a kalács: jöhet a Karácsony). Sokkal fontosabb ugyanis az a kérdés, hogy ki érkezik, mint hogy hová érkezik.

Adventul este timpul așteptãri. Noi sãrbãtorim trei feluri de așteptãri.
1. Prima este perioada începând cu prima duminicã a adventului, pânã în 17. decembrie, așteptãm a doua venire a lui Isus Cristos. De aceea ne rugãm în fiecare sfântã liturghie spunînd: cu speranțã așteptãm fericirea veșnicã și venirea glorioasã al Mântuitorului nostru Isus Cristos. Oare într-adevãr o așteptãm?
2. A doua perioadã este începând din 17 decembrie pânã la Crãciun, când ne pregãtim pentru sãrbãtoarea întrupãrii, sãrbãtoarea nașterii lui Isus Cristos. Și noi intrãm cumva în rândul celor din Vechiul Testament care îl așteptau pe Mântuitor
3. Și al treilea este adventul personal. Sub egida așteptãrii lui Dumnezeu cântãm în introitul Sfintei Liturghii: la tine Doamne îmi înalț sufletul. Nu s-a rușinat psalmistul sã recunoascã dorul sãu de Dumnezeu: Dumnezeule, Mântuitorul meu, toatã ziua pe tine te aștept. (Psalm 43, 3). De aceea își înalțã sufletul la El, la El suspinã, pentru cã simte cã din viața lui lipsește ceva. Perioada de advent ne amintește aceastã lipsã pe care o simțim și noi în sufletul nostru. Prima lumânare de pe coroana de advent ne amintește cã am pornit pe drumul cãutãrii lui Dumnezeu și în același timp cã și Dumnezeu a pornit pe acest drum cãtre noi. Despre drumul nostru Profetul spune: sã mergem cu toții sus, pe muntele Domnului, în casa Dumnezeului lui Iacob (Is 2,3). La începutul adventului profetul ne invitã la drum spre Muntele Domnului. Cãțãrarea pe munte necesitã perseverența: nu mã dau bãtut. Muntele Domnului este prezența lui Dumnezeu. Suntem chemați sã îl cunoaștem pe Dumnezeu. De fapt acest drum este programul de advent. Pașii noștri au ca scop cãutarea lui Dumnezeu. Cunoașterea lui Dumnezeu nu se realizeazã prin succesele vieții noastre, acolo unde ne credem la înãlțime, ci în grajdul, în bârlogul întunecat, în starea întunecatã în care se gãsește cel exclus, în pãrțile întunecate ale vieții noastre. Veniți cu toții sã urcãm pe Muntele Domnului, în casa Dmnezeului lui Iacob, în cea casã pe care care poartã și numele de casa pâinii: Betlehem. Acesta este drumul nostru și are sens sã vorbim despre drumul lui Dumnezeu, despre prima și a doua venire a Lui despre care ne vorbește și Evanghelia, dacã Dumnezeu este prezent pentru mine. Nu este vorba pur și simplu despre un eveniment din trecut sau din viitor, ci despre o experiențã: Dumnezeu, cel care Este, e prezent pentru mine și eu pentru el. Atât în cazul omului cât și în cazul lui Dumnezeu putem vorbi despre prezent, dacã putem vorbi și despre prezențã. Vegheați pentru cã nu știți în care zi va veni Domnul vostru (Mt 24, 42). Posibilitatea nu este în trecut și nu este în viitor și în prezent. Întrebarea Evangheliei nu este: când va veni, sau de unde vine, ci întrebarea principalã este cine vine. El nu vine dupã un orar ci pe neașteptate și în continuu. Verbul este în prezent neterminat: vine sosește neîncetat, mereu sosește. Pe neașteptate vine Domnul, dar totuși are o continuitate, care ne leagã de El zi de zi prin sacramentele primite de la El, prin citirea Evangheliei, care este ca un îndrumãtor în viața noastrã. Acum este timpul ca viața noastrã sã atingã veșnicia. Mântuirea sufletului nostru o gãsim aici și acum, nu cândva în viitor. Dumnezeu nu în viitor, nu mâine vine, nu la Crãciun se va naște, ci El este cu noi. Nu își amânã sosirea pentru clipa cãnd deja sunt destul de pregãtit și am devenit un om sfânt, mi-am curãțat sufletul, m-am spovedit, am fãcut cumpãrãturile, am cumpãrat darurile, mi-am cãlcat cãmașa, am pregãtit cozonacul, poate sã vinã Crãciunul. E mult mai importantã întrebarea, cine sosește decât unde sosește.

Adventul este timpul așteptãri. Noi sãrbãtorim trei feluri de așteptãri.
1. Prima este perioada începând cu prima duminicã a adventului, pânã în 17. decembrie, așteptãm a doua venire a lui Isus Cristos. De aceea ne rugãm în fiecare sfântã liturghie spunînd: cu speranțã așteptãm fericirea veșnicã și venirea glorioasã al Mântuitorului nostru Isus Cristos. Oare într-adevãr o așteptãm?
2. A doua perioadã este începând din 17 decembrie pânã la Crãciun, când ne pregãtim pentru sãrbãtoarea întrupãrii, sãrbãtoarea nașterii lui Isus Cristos. Și noi intrãm cumva în rândul celor din Vechiul Testament care îl așteptau pe Mântuitor.
3. Și a treia este adventul personal. Sub egida așteptãrii lui Dumnezeu cântãm în introitul Sfintei Liturghii: la tine Doamne îmi înalț sufletul. Nu s-a rușinat psalmistul sã recunoascã dorul sãu de Dumnezeu: Dumnezeule, Mântuitorul meu, toatã ziua pe tine te aștept. (Psalm 43, 3). De aceea își înalțã sufletul la El, la El suspinã, pentru cã simte cã din viața lui lipsește ceva. Perioada de advent ne amintește aceastã lipsã pe care o simțim și noi în sufletul nostru. Prima lumânare de pe coroana de advent ne amintește cã am pornit pe drumul cãutãrii lui Dumnezeu și în același timp cã și Dumnezeu a pornit pe acest drum cãtre noi. Despre drumul nostru Profetul spune: sã mergem cu toții sus, pe muntele Domnului, în casa Dumnezeului lui Iacob (Is 2,3). La începutul Adventului profetul ne invitã la drum spre Muntele Domnului. Cãțãrarea pe munte necesitã perseverența: nu mã dau bãtut. Muntele Domnului este prezența lui Dumnezeu. Suntem chemați sã îl cunoaștem pe Dumnezeu. De fapt acest drum este programul de advent. Pașii noștri au ca scop cãutarea lui Dumnezeu. Cunoașterea lui Dumnezeu nu se realizeazã prin succesele vieții noastre, acolo unde ne credem la înãlțime, ci în grajdul, în bârlogul întunecat, în starea întunecatã în care se gãsește cel exclus, în pãrțile întunecate ale vieții noastre. Veniți cu toții sã urcãm pe Muntele Domnului, în casa Dmnezeului lui Iacob, în acea casã care poartã și numele de casa pâinii: Betlehem. Acesta este drumul nostru și are sens sã vorbim despre drumul lui Dumnezeu, despre prima și a doua venire a Lui despre care ne vorbește și Evanghelia, dacã Dumnezeu este prezent pentru mine. Nu este vorba pur și simplu despre un eveniment din trecut sau din viitor, ci despre o experiențã: Dumnezeu, cel care Este, e prezent pentru mine și eu pentru el. Atât în cazul omului cât și în cazul lui Dumnezeu putem vorbi despre prezent, dacã putem vorbi și despre prezențã. Vegheați pentru cã nu știți în care zi va veni Domnul vostru (Mt 24, 42). Posibilitatea nu este în trecut și nu este în viitor, ci în prezent. Întrebarea Evangheliei nu este: când va veni, sau de unde vine, ci întrebarea principalã este cine vine? El nu vine dupã un orar ci pe neașteptate și în continuu. Verbul este în prezent neterminat: vine sosește neîncetat, mereu sosește. Pe neașteptate vine Domnul, dar totuși are o continuitate, care ne leagã de El zi de zi prin sacramentele primite de la El, prin citirea Evangheliei, care este ca un îndrumãtor în viața noastrã. Acum este timpul ca viața noastrã sã atingã veșnicia. Mântuirea sufletului nostru o gãsim aici și acum, nu cândva în viitor. Dumnezeu nu în viitor, nu mâine vine, nu la Crãciun se va naște, ci El este cu noi. Nu își amânã sosirea pentru clipa cãnd deja sunt destul de pregãtit și am devenit un om sfânt, mi-am curãțat sufletul, m-am spovedit, am fãcut cumpãrãturile, am cumpãrat darurile, mi-am cãlcat cãmașa, am pregãtit cozonacul, poate sã vinã Crãciunul. E mult mai importantã întrebarea, cine sosește decât unde sosește.

2019-12-01

______________________________

Szent András apostol

Ebben a tömör elbeszélésben az apostolok meghívásáról olvastunk. Jézus egyfajta ígéretet tesz válaszként Andrásnak a készségre, és ez az ígéret nekünk is szól: ami vagyok jelenleg, az én munkám, az én vágyaim, az én képességeim nem vesznek el azzal, hogy Jézushoz szegõdöm, hozzá kapcsolom az életemet, hanem ellenkezõleg, Jézus mellett ezek fokozódnak, beteljesednek.
András egy közönséges halász volt egy közönséges helyiségben, a világ egyik elrejtett zugában, de Jézus megígérte, hogy emberek halászává lesz. Továbbra is halász maradt, de sokkal nemesebb módon. Részévé vált egy sokkal csodálatosabb tervnek, mint amit õ önmaga számára kigondolt. És András elindult, bejárt országokat, emberek ezreit megkereste, hogy elõttük tanúskodjon Jézusról. Igazibb halász lett, mint valaha.
Ha igazi önmagam akarok lenni, Jézushoz kötöm az életem.

2019-11-30

______________________________

Bennünk van

Lk 17,20-25
A farizeusok kíváncsiak, hogy mikor jön el az Isten országa. Jézus nem mond pontos idõpontot. Isten országa nem menetrendszerûen jön el, nem kísérik látható jelek, nem ellenõrizhetõ. Isten országa ui. bennetek van (20), azaz bennetek valósul meg -- mondja.
Azaz nem kifelé kell keresnünk, hanem figyelmünket befelé fordítja, mert ott van. A tékozló fiú magába szállt (Lk 15,17); Szent Ágoston úgy emlékszik vissza a Vallomásaiban, hogy Te bennem voltál, én még kívül voltam, én kint kerestelek téged, de te már bent velem voltál.
A kifelé fordult világ, a látvány világa megtéveszthet. A valódi találkozás helye azonban a belsõ fórum.
Fr. Julianus

2019-11-14

______________________________

Mi több, a kilenc, vagy az egy?

Lk 17,7-10
Az evangéliumban az úr és a szolga képével találkozunk: alá-fölé rendelt viszonnyal. Ez viszont nem azt jelenti, hogy Isten önkényes módon, diktátorként viselkedik és rabszolgaként bánik velünk. Hanem arra mutat rá az evangélium, hogy hol a helyem: a kapcsolatban, mely ingyenes, nem követelek, nincsenek elvárásaim. Isten az õ kegyelmét nem érdem szerint osztogatja.
A kilencedet nem mérem össze egyetlen imádsággal; a kilenc ui. itt nem biztos, hogy több mint az egy. A találkozásban engedem a másikat szóhoz jutni: nem uralom a találkozást, nem uralom a másikat, nem akarom befolyásolni, hanem (meg)hallgatok és jelenlétemmel megajándékozom a másikat.
Isten kegyelme mindig is ajándék marad: ha távol van, ha közel van. Minden, ami tõle van, ingyenes, ki nem érdemelt, szeretetbõl fakadó ajándék.

În evanghelie ne întâlnim cu imaginea stãpânului și al servitorului, cu o relație de superior și subaltern. Dar asta nu înseamnã cã Dumnezeu se poartã ca un dictator și ne trateazã ca pe niște sclavi. Evanghelia în schimb ne aratã unde ne este locul: în relația care este gratuitã nu pot pretinde, nu pot avea așteptãri. Dumnezeu nu dupã merite își împarte harul.
Nu compar novena cu o singurã rugãciune, pentru cã nu e sigur cã nouã rugãciuni sunt mai multe decât una singurã. Într-o întâlnire îl las și pe celãlalt sã vorbeascã, nu domin eu întâlnirea, nu îl stãpânesc pe celãlalt, nu vreau sã-l influențez, ci ascult și îi dãruiesc celuilalt prezența mea.
Harul lui Dumnezeu mereu este un dar și când este departe, și când este aproape. Tot ceea ce vine de la el este gratuit și nu ceva meritat, este dar primit din iubire.

2019-11-12

______________________________