Napi gondolatok

Reménykedõ vakok

Mt 9,27-31
Rettenetes lehet vaknak lenni. A vak nem látja a körülötte lévõ világot, nincsenek a világ szépségérõl szóló emlékei. Csak a közvetlen környezetét tudja észlelni, ezért nehéz számára a jövõt is elképzelni. Ez a két vak mégis elképzeltek maguknak egy olyan jövõt, amelyben látni fognak. Reméltek abban, hogy találkozni fognak valakivel, aki képes megváltoztatni azt, ami változhatatlannak tûnik. A beletörõdés helyett Jézust keresték.
Talán én is beletörõdtem egy két dologba, és már nem tudom elképzelni, hogy ezek valaha is megváltozhatnak. Az evangélium új reményt önt belénk: érdemes bizalommal keresni a Jézussal való találkozást.

2020-12-04

______________________________

Összetévesztjük

Mt 7,21. 24-27
A ház a családot, a közösséget jelenti. Ha Krisztusra, a sziklára építünk, akkor az minden nehézség ellenére megmarad. A mindennapi döntéseinkkel építjük azt sziklára, vagy homokra. Ha ezeket a döntéseket szemügyre vesszük, ezek alapján nem nehéz elõre megmondani, hogy mi lesz ennek a háznak a jövõje.
Azt mondjuk, hogy Jézust követjük, de egyes döntéseink mintha nem errõl szólnának. Ahhoz, hogy jó döntéseket tudjunk hozni, szoros kapcsolatban kell lennünk Isten szavával, hogy az õ akarata szerint tudjunk dönteni. Ha nem, könnyen összetévesztjük az õ hangját más, érdekes hangokkal.
Most, az Advent idején, az Isten szavára figyelõ Mária a példaképünk. Vele együtt mondjuk, legyen nekem a te szavad szerint.

2020-12-03

______________________________

Pazarlás

Mt 15,29-37
A kenyerek és halak szétosztása prófétai cselekedet volt Jézus részérõl. Nem szegény-konyhát akart létesíteni Jézus, hanem elõre akarta jelezni azt, ami az Isten Országában történik.
Az egész történet egy hiánnyal kezdõdik, az emberek megéheztek. Ma is sok mindenre éhezünk: elismerésre, hogy valaki meghallgasson, hogy értékeljenek, hogy szeressenek, ... Jézus együttérez velünk minden olyan helyzetben, mikor valami hiány miatt szenvedünk.
Szétosztották azt a néhány kenyeret és halat, és bõségesen jutott mindenkinek belõle. Nem épp annyi volt, amennyire szükség lett volna, hanem sokkal több. A maradékot kosárszámra szedték össze. Valóságos pazarlás történt. Ez jellemzõ az Isten Országára. A szeretet nem méricskél, hanem túlárad, meghalad minden elvárást.
Ennek vagyunk mi is a prófétái, mikor nem a kölcsönösség, nem az érdem, hanem a nagylelkûség vezet a szeretet cselekedeteiben.

2020-12-02

______________________________

Beszélgetés az Atyával

Lk 10,21-24
Jézusnak az Atyával való bensõséges beszélgetésének voltunk a tanúi a mai evangéliumon keresztül. Vajon honnan tudhatta az evangélista, hogy Jézus mit beszélt az Atyával? Valaki hallgatózott? Nem, maga Jézus mondta el a tanítványainak, mégpedig ujjongó örömmel számolt be óriási felismerésérõl. Valami nagyon fontosat értett meg az Atya tervérõl, hogy a megváltás, melynek õ a hordozója, nem azokhoz jut el akik azt gondolják, hogy azt kiérdemelték, akik erõseknek, okosaknak gondolják magukat, akik azért várják a Messiást, hogy megdicsérje õket, hanem azok részesülnek a megváltásban, akik nem önmagukban bíznak, hanem Istenben.
Elevenítsük fel mi is azokat a pillanatokat, amikor valamit megértettünk Isten szeretetébõl, és dicsõítsük érte az Atyát.

2020-12-01

______________________________

Nem vagyok méltó

Mt 8,5-11
Nagyon fontos lehetett a százados számára az õ szolgája, mert nem volt neki könnyû legyõzni a maga római büszkeségét, és Jézus elé állnia kérésével, hogy gyógyítsa meg a szolgáját. Tudta, hogy nem rokonszenves a zsidók szemében. Bizonyára sokat hallott Jézusról, és ez bátorította fel, hogy hozzá forduljon. A Jézussal való beszélgetés során rádöbbent arra, hogy nem méltó Jézus közelségére, mégis bízott benne.
Az adventi készületem elsõ lépése, hogy erõfeszítést tegyek azért, hogy beszélhessek Jézussal, ne csak hallgassak róla szóló szép szavakat, hanem én személyesen álljak eléje, hogy feltárjam elõtte azt, ami nagyon fontos számomra.
Bár tudom, hogy nem vagyok méltó a figyelmére, a közelségére, de ugyanakkor azt is, hogy mennyire értékes vagyok a szemében, és bízom abban, hogy Jézus irántam való szeretete nagyobb, mint az én méltatlanságom.

2020-11-30

______________________________

Advent 1. vasárnapja

A mai nappal kezdõdõen, Ádvent 1. vasárnapjától december 17-ig, Jézus második eljövetelére tekintünk. Ma fölhívást kaptunk az éberségre és a virrasztásra. Majd december 17-tõl karácsonyra készülünk. Az elsõ és a második eljövetelre való készület idejét teljessé teszi Istennek a jelen pillanatban való jelenlétére figyelés. Erre utalnak Jézus szavai a mai Evangéliumban: „nem tudjátok, mikor van az idõ”.
Van. Tehát nem feltétlen egy elkövetkezendõ eseményrõl vagy idõszakról, nem a jövõrõl van szó, hanem a jelenrõl, ami most van. A jelenlétrõl.
Idõ. Kétségtelenül nem napsütéses, esõs vagy ködös, hideg vagy meleg idõrõl, nem is naptári idõrõl, hanem Isten idejérõl van szó, az Istennel való találkozás idejérõl. Az éberségre való fölhívás tehát azt jelenti, hogy ahogy telnek az órák, a napok, az évek, érzékelem-e, meglátom-e bennük Isten idejét: azokat a tapasztalatokat, alkalmakat, lehetõségeket, utakat, amelyeket Isten készít számomra.
Most van az idõ, hogy életem megérintse az örökkévalóságot. A lelkem üdvösségét itt és most találom meg, nem majd valamikor a jövõben. Isten nem a világ végén jön el, nem Karácsonykor születik meg, hanem Õ ma van velem; nem halogatja az érkezését. Nincs szükség több elõkészületre: Isten nem akkor érkezik, amikor kellõen fölkészültem (szépen kitakarítottam, elvégeztem a szentgyónást, bevásároltam, kivasaltam az inget, kisült a kalács: jöhet a Karácsony). Sokkal fontosabb ugyanis az a kérdés, hogy ki érkezik, mint hogy hová érkezik.
Tudom, hová érkezik: Õ hozzám jön, hogy ebben az ádventi homályban megvilágítsa azokat a sötét pontjaimat, melyek megváltásra szorulnak. Ádvent szent idején rakhatom a jó cselekedetek fényes szalmaszálait a jászolba, hogy a kis Jézusnak legyen hová megszületnie – hogy megjelenésekor elégedett legyek. De nekem ez nem elég. Lehet, hogy õ is készített számomra valamit. Erre sokkal inkább kíváncsi vagyok.
Ha tehát nemcsak a naptári idõre, hanem Isten idejére is érzékeny vagyok, akkor a naptári idõ múlása nem azt jelenti, hogy „jaj, milyen gyorsan múlik az idõ”, hanem azzal vagyok elfoglalva, hogy eközben életem megtelik Isten ajándékaival.
A múlik és a telik jelentései ui. nem fölcserélhetõek. Szoktuk mondani, hogy telt-múlt az idõ. De nem mindegy, hogy telt vagy múlt, mert a múlik azt jelenti, hogy az elfogy, feledésbe merül, az a múlté, elmúlt, annak vége. A telik azonban azt jelenti, hogy megtelik tartalommal. Nem mindegy, hogy mivel telik meg, nem mindegy, hogy mivel töltöm az idõt. Az esztendõ vége felé is aktuális, de mindennap rákérdezhetek: ez a nap elmúlt, vagy telve van tapasztalatokkal, a találkozás örömeivel, az Isten és egymás számára való jelenlét gazdag ajándékaival.
Fr. Julianus

2020-11-29

______________________________

Vissza

Lk 21,34-36
„Vigyázzatok magatokra”, „meg ne lepjen”, „mint a csapda”, „virrasszatok, és minden idõben imádkozzatok” – ezek a szavak az Evangéliumból mind-mind ugyanazt a valóságot jelölik: az állandó készenlétet Isten látogatásának idejére.
Az egyházi év utolsó napján azt üzeni, hogy tkp. minden perc Isten látogatásának ideje – lehet. Ez az az idõ, melyrõl a Jelenések könyve beszámol a szentleckében (22,1-7): beteljesült remény Isten arcának szemlélésére, amikor „nem lesz többé éjszaka”. Az ártatlanság visszanyerésének ideje ez, újra az élet vizének folyójánál, az élet fájának közelében. Az utolsó nap így vezet vissza a szeplõtlen kezdetekre.
fr. Julianus

2020-11-28

______________________________

Jönnek-mennek

Lk 21,29-33
„Ég és föld elmúlnak, de az én igéim el nem múlnak”. (29)
„Elmúlni” jelentése tkp.: elmenni valami mellett. Életünket körülövezõ változó valóságok elmennek mellettünk, vagy mi megyünk el mellettük. A világ vége eseményeirõl szóló írás olvasásakor a vég felõl tekintünk vissza az életünkre. Meg tudom-e nevezni, hogy mi tûnt vagy tûnhet el nyomtalanul az életemben, és mi mellett horgonyoztam le vagy érdemes lehorgonyozni?
Események, személyek, történések, napok, évek úgy rohannak el mellettünk, mint az autók az autópályán. Jönnek és mennek. Értelmet az adhat nekik, ha Isten Igéje felõl közelítem meg õket.
Fr. Julianus

2020-11-27

______________________________

Hova nézek?

Lk 21,20-28
Jézus a világ végérõl beszél, kemény képeket használva: szorongatás, rettegés, háborgás. „Az egek egei megrendülnek”. Ennek láttára az „emberek megdermednek a rémülettõl”, Jézus azonban arra bátorít, hogy amikor ezek elkezdõdnek, „ti egyenesedjetek föl, és emeljétek föl fejeteket, mert közel van a ti megváltástok”.
Húzzátok ki magatokat, tekintetetek az Emberfián, ez ui. a megváltás ideje. Lehet ezt gyakorolni: amikor valami kibillentett az egyensúlyból, kétségbeesés ért, háborgás és indulat, akkor megkeresem, hogy merre tart a tekintetem. Ha hosszú ideig csak a bosszúság tárgyánál tudok maradni, és ott, hogy „szegény én”, akkor az tényleg a világ vége. Ha ellenben kihúzom magam, s fölfelé tekintetek, ha azt is megnézem, hogy ebben a helyzetben hol van az Isten, miben áll a megváltás lehetõsége, akkor új világ tere nyílhat meg elõttem.
Fr. Julianus

2020-11-26

______________________________

Alul maradok

Lk 21,12-19
„Állhatatossággal fogjátok megõrizni lelketeket” (19).
Az állhatatosság (hüpomenó) szóról szóra fordítva azt jelenti, hogy alatta maradni. Alatta maradni a tehernek, ami nyomja a vállamat és a lelkemet.
Szívesen kibújnék alóla, azonban az élet titka: alatta maradni annak, ami nyom. Nem tekintem ellenségnek azokat a dolgaimat, melyek úgy tûnnek, hogy nyomasztanak, nem hagynak élni, hanem igyekszem megbékélni velük, és megtanulok velük együtt élni – úgy, hogy én maradok alul.
Fr. julianus

2020-11-25

______________________________