Napi gondolatok

Hol a szamár?

1 Sám 9, 1-14. 17-19; 10, 1a
A mai olvasmányban Saullal ismerkedtünk meg, aki fizikailag a legderekabb ember volt Izraelben, mindenkinél magasabb, mindenkinél kiválóbb volt. Isten õt szemelte ki királynak népe számára. Õ elindult megkeresi apja elveszett szamarát, de mivel sehol nem találta, elment Sámuel prófétához, hogy hátha Isten segítségével meg tudja mondani, hol keresse a szamarat. De Sámuelt nem a szamár ügye érdekelte. Annál fontosabb feladatot ruházott rá Saulra. Õ menti meg a választott népet idegen népektõl.
Néha én is az elveszett szamarammal vagyok elfoglalva. Vannak dolgok, amelyek aggasztanak, foglalkoztatnak, lekötik a figyelmemet, elvonják az energiámat. Ha Istenhez fordulok, hogy segítsen a szamaram megtalálásában, ügyes-bajos dolgaim megoldásában, lehet, hogy nekem is azt mondja az Úr, hogy most ne a szamarammal törõdjek, mert az én gondjaimnál fontosabb feladatot szán nekem: véle együttmûködve testvéreim segítésén, megmentésén kell fáradoznom.

2018-01-13

______________________________

Értetlenkedés

1 Sám 4, 1-11
Izrael népe a Filiszteusokkal háborúba került. Az elvesztett csata után értetlenkedni kezdtek. Úgy képzelték el, hogy Isten az õ pártjukra áll és csodás módon megveri a filiszteusokat, azért, mert õk a választott nép, akinek Isten mindenkivel szemben pártját fogja, Kivitték a szövetség ládáját a csatatérre, mert meg voltak gyõzõdve arról, hogy ahol a szövetség ládája, ott az Isten, és ha Isten azt látja, hogy õ maga van veszélyben, akkor megmutatja a hatalmát a filiszteusokon.
A kereszten Jézust is erre biztatták: ha te vagy a Messiás, mentsd meg magadat, és minket is. De Isten engedte, hogy a filiszteusok kezére kerüljön a szövetség ládája, mint ahogy Jézus engedte, hogy keresztre feszítsék.
Nehéz helyzetekben bennünk is felmerül a kérdés, hogy Isten miért engedi meg, miért nem lép közbe?
Nem tudjuk a választ, de a Szentírás megtanít arra, hogy Istennek ez a stílusa. Nem közbelép, hanem velünk együtt elviseli a szenvedést, azért, hogy Vele együtt mi is egy igazibb életre támadhassunk fel.

2018-01-11

______________________________

Lelki út

1 Sám 3, 1-10. 19-20
Sámuel hivatásának a történetét hallottuk. Három lépésben hívja meg Isten. A kezdeményezõ mindig Isten. Elsõ alkalommal váratlanul szólítja meg Sámuelt. Sámuel készséges, de még nem tudja, kinek kell engedelmeskednie, nem tudja ki szólította meg, ezért Élihez szaladt, azt hitte, hogy õ szólította, de csalódnia kellett, mert Éli elküldte, hogy feküdjön vissza.
A második megszólítás is eredmény nélküli volt, mert Sámuel még nem volt hozzászokva ahhoz, hogy felismerje Isten hangját. Ez újabb csalódást okozott számára.
És végül a harmadik megszólítás már eredményes volt, mert Éli fölismerte, hogy mi történik a fiatal Sámuel lelkében. Éli az igazi lelki vezetõ mintája, aki felismerni Isten mûködését a másik életében, segít helyesen dönteni, de nem veszi át az irányítást, hanem azt Istenre hagyja.
Az olvasmány utolsó mondata összefoglalja Sámuel lelki fejlõdését, aki megtanult Isten szavára figyelni olyannyira, hogy nem engedte, hogy egy is meghiúsuljon azok közül.
A magunk lelki útjára gondolunk. Isten fokozatosan, türelemmel közli velünk is a mondanivalóját, tiszteletben tartva a mi ritmusunkat. A lelki élet elsõ szakaszában naiv lelkesedés volt bennünk is. Égett bennünk a tenni akarás, de nem értettük világosan, hogy mit kell tennünk. Talán értetlenkedtünk, amikor Isten megszólított. Nem volt számunkra világos, hogy Isten szólt-e hozzánk, vagy csak úgy tûnt nekünk. Nem értettük mit kér Isten, néha nem értettünk egyet azzal, amit kért.
Hálásak vagyunk azoknak, akik megtanítottak felismerni Isten szavát. Kérjük a kegyelmet és bátorságot, hogy Isten hozzánk intézett szavai ne legyenek hiábavalók.

2018-01-10

______________________________

Már elõre örül

1 Sám 1, 9-20
Hanna nagyon el volt keseredve, és semmi nem tudta megvigasztalni, még a férjének, Elkánának a kedvessége sem. Ismerõs érzés, amikor elkeseredünk, magunkba fordulunk, az a benyomásunk, hogy mi olyan szerencsétlenek vagyunk, és csak forgolódunk a magunk keserû levében, semmi nem tud megvigasztalni.
Hanna képes volt ebbõl az állapotából kilépni. Megrázta magát, felkelt és elment imádkozni.
Mi is ezt tesszük ilyen helyzetekben, mert az életünket nem önmagunkra, a magunk képességeire, sikereire hanem Istenre építjük.
A Hanna imádságában az az érdekes, hogy bár semmi választ nem kapott Istentõl, semmilyen biztatást, vigasztalást, semmi garanciát arra nézve, hogy Isten teljesíteni akarja a kérését, mégis azt olvastuk, hogy mikor az imádságból visszatért, evett, és az arca nem volt többé bánatos. Biztos volt abban, hogy Isten meghallgatta az imáját. Nem tudta, hogy mi fog történni, de meg volt gyõzõdve arról, hogy amit Isten dönt, az a legjobb.
A mi Istenbe vetett bizalmunk is megelõzi a megtapasztalást. Ez képes visszaadni a derût a szívünkbe és az arcunkra, még mielõtt a problémáink megoldódnának. Nem abban bízunk, hogy úgy fognak történni a dolgok, ahogy mi szeretnénk, hanem abban, hogy Isten szeret, és mindent megtesz, ami az igazi javunkat szolgálja.

2018-01-09

______________________________

Az én nyomorúságom a mí nyomorúságunk

1 Sám 1, 1-8
Izrael történelmének annak az idõszakában vagyunk az olvasmánnyal, amikor a törzsi életbõl áttértek királyságba, mert így jobban meg tudták védeni magukat az idegen népekkel szemben. Ebben fontos szerepe van Sámuelnek, aki az utolsó a bírák közül, és ugyanakkor próféta. A mai olvasmányban a származásáról tudunk meg egy-két dolgot. Apja Elkána, anyja pedig Hanna. Ez a Hanna magtalan volt, ami miatt sokat szomorkodott, és még a vetélytársnõje, férje másik felesége bántotta, gúnyolta, amiért nem voltak gyermekei. Hanna nem csak önmagát siratta, hanem népét is, amely nem képes Istennek tetszõ gyümölcsöt hozni.
Hanna épp azzal adott Istennek lehetõséget, hogy segítségére siessen, nem csak neki, hanem a népének is, hogy Istenre bízta a sorsát. Isten közbelépése nem csak az nehéz helyzetén segített, hanem rajta keresztül olyan vezetõt adott népe számára, aki visszavezeti majd õket az Istenhez való hûséghez.
A mi nyomorúságaink sem csupán a mi ügyünk. Valamiképpen jelzik a mi közösségünk nyomorúságát is. Mikor kérjük Isten segítségét, hajlandók vagyunk Isten rendelkezésére rendelni magunkat abban, amit közösségünkért tenni szeretne.

2018-01-08

______________________________

Nem sárkánnyal kell megküzdeni ...

Jn 1, 43-51
Ahhoz, hogy Jézust be tudjuk fogadni az életünkbe, nagy bátorságra van szükség. Nem a mesebeli sárkánnyal kell megküzdeni, hanem azzal a sárkánnyal, amely mi vagyunk néha mások számára.
Nátánáelrõl hallottunk, aki a Tórát tanulmányozta, jól ismerte a Szentírást, ebbõl merítette a meggyõzõdéseit, és azokat néha kíméletlenül fejéhez vágta azoknak, akik vitába mertek szállni vele. Nem díjazta Fülöpnek a lelkesedését, hogy megtalálták a Messiást, a Názáreti Jézust. Õ meg volt gyõzõdve arról, hogy nem jöhet Názáretbõl a Messiás, mert Názáret egy galileai városka, ott pedig bûnös emberek élnek. Jézus a tudtára adta, hogy ismeri õt, és, hogy értékeli, nem a durvaságát, hanem az igazság iránti szeretetét.
Lehet, hogy nekem is vannak olyan tulajdonságaim, melyek másokat zavarnak, kellemetlenül érintenek, és melyek miatt nekem sincs valami jó véleményem önmagamról. De Jézus ismeri ezeknek a jó oldalát is, és értékeli, Ha az Õ szemével tudok önmagamra tekinteni, és elhiszem, hogy így, ahogy vagyok, kedves és értékes vagyok számára, megnyílik a szívem annak az igazságnak a befogadására is, melyet el akar hozni az én életembe.

2018-01-05

______________________________

Vagy segít, vagy hátráltat

Jn 1, 35-42
Jézus mindjárt nyilvános mûködése kezdetén megnyerte egyes fiataloknak a rokonszenvét, mint például az Andrásét, aki egyik barátjával hazakísérték Jézust. Felejthetetlen élmény volt ez András számára. Miután õ meggyõzõdött arról, hogy Jézus a Messiás, akit vártak, sietve testvérének a tudtára adta ezt. Ez megváltoztatta az életüket, új irányt szabott neki.
Mi már megtaláltuk a magunk hivatását, Jézust követjük, biztos léptekkel haladunk azon az úton, amelyet számunkra kijelölt. Jézus azonban nem egyszer, véglegesen hív meg bennünket, hanem újra, és újra felfedezzük Õt, és ez mindig alakít a lelki életünkön, a testvéreinkhez, a feladatainkhoz való viszonyulásunkon, mert Jézus elsõsorban nem arra hív, hogy valamilyen feladatot elvégezzünk, hanem arra, hogy vele legyünk. Ezért, bármilyen sok feladatunk van, nem szorítjuk háttérbe az Õ keresését, a Véle való együttlétet, mert a legfõbb feladatunk az, hogy el jussunk Hozzá. A jelenlegi munkánk is vagy ebben segít, vagy ebben hátráltat.

2018-01-04

______________________________

Meglepetés

Jn 1, 29-34
Én nem ismertem Õt - mondja János. Miket beszél? Hisz Jézust jól ismerte. Egész életét azzal töltötte el, hogy kereste Istent. Emiatt ott hagyta a családot, az otthont, a kényelmes életet, és kivonulta pusztába, azért, hogy csak Istenre tudjon figyelni. A nagy János, akinek hallgatására kivonult egész Jeruzsálem, sõt, még a nép vezetõi is felfigyeltek rá, mégis ennyi felkészülés után is meglepõdött, amikor Jézust megpillantotta, hogy sorba állt a bûnbánókkal együtt. De amikor a Szentlélek rászállott Jézusra, annak jeléül, hogy õ az Isten Fia, János megértette, hogy nem azért jött, hogy kivágja a terméketlen fákat, hogy tûzben elégesse a bûnösöket.
János megértette, hogy kicsoda Jézus. Báránynak nevezte, aki szótlan marad gyilkosa kezében.
Mikor azt gondoljuk, hogy mindent tudunk Istenrõl, hogy most már tudjuk, milyen Isten, meglepõdünk, mert megmutatja, hogy nem olyan, amilyennek gondoltuk, amilyennek elképzeltük, hanem annál sokkal nagyszerûbb. És aztán újra, és újra elkezdjük a keresését.

2018-01-03

______________________________

Az igazit

Jn 1, 19-28
Néha nagyon szórakozottak vagyunk, száz dologgal el vagyunk foglalva, fõként önmagunkkal. Lehet, hogy azokhoz hasonlítunk, Jézus korában éltek, de észre sem vették, hogy megszületett. Keresztelõ János megtanít arra, hogy miként találkozhatunk Krisztussal: ha igazi önmagunk leszünk. Csak az igazi énünk találkozhat az igazi Istennel. János nem tartotta magát Messiásnak. Nem szállt a fejébe a dicsõség, látva a sok embert, aki szavain csüngtek. Pedig, ha önmagát Messiásnak mondta volna, elhitték volna neki. A pusztában töltött idõ megtanította õt, hogy mi a fontos az életben. Tudta, hogy az õ feladata a Messiást várni, és rámutatni. Tudta, hogy rajta keresztül Isten szava érkezik az emberekhez, de õ csak közvetítõ.
És mi kinek tartjuk magunkat? Mit mondunk magunkról, ha megkérdeznek? Kinek akarunk látszani? Meg merjük mutatni az igazi önmagunkat, vagy igyekszünk nagyobbaknak, okosabbaknak jobbaknak látszani, mint amilyenek vagyunk a valóságban? Ne hallgassunk a világ szavára, mely azt súgja a fülünkbe, hogy csak akkor tudunk érvényesülni, csak akkor vagyunk sikeresek, ha rendkívüliek vagyunk. Isten nem a rendkívüli emberekhez jött, Nem a szuper Leót keresi, hanem az igazit.

2018-01-02

______________________________

Semmi rendkivüli

Lk 2, 36-40
Miután mindent elvégeztek, visszatértek városukba, a gyermek pedig növekedett és erõsödött, és Isten kedvét lelte benne. Igen, Jézus születését csodás események kísérték, de után egy olyan idõszak következett Jézus életében, amirõl nem volt mit írni. 30 esztendõ úgy telt el, hogy, az egy esetet kivéve, amikor elveszett Jézus a templomban, nem történt különösebb esemény. Jézus 30 esztendõn át tanulta, hogy mit jelent embernek lenni. Bizonyára a többi gyerekkel együtt játszott, közben néha elesett, megütötte magát, lehet, hogy szegecselés közben az ujjára ütött. Lehet, hogy félt a sötétben, lehet, hogy fájt a foga, lehet, hogy szidást kapott, mert valami elfelejtett. Közönséges életet élt, mint mi, mígnem eljött az idõ, hogy tanítványokat válasszon, tanítson, gyógyítson, és szeretetbõl odaajándékozza az életét.
Mi is egy életen keresztül tanuljuk, hogy mit jelent Jézushoz hasonló lenni. Éveken keresztül küzdünk a rossz szokásainkkal, a félelmeinkkel, nehezen tudjuk feldolgozni a kapott sebeinket. Vannak rendkívüli idõszakok, melyek valamit megváltoztatnak, valamit elindítanak, de aztán következnek a hétköznapok, amikor látszólag semmi rendkívüli nem történik, semmi változás nem észlelhetõ, de Isten kegyelme akkor is ott dolgozik bennünk, csak legyünk türelemmel, és várjuk, ha kell éveken keresztül azt a pillanatot, amikor szívre fog lépni a mi életünkben is Jézus, és segít, hogy mi is oda tudjuk ajándékozni az életünket.

2017-12-30

______________________________