Napi gondolatok

Isten az alkalmatlannak látszót választja ki

Bír 13, 2-7. 24-25a
A rendkívüli erejérõl híres Sámson világra jöttérõl hallottunk az olvasmányban. Az édesanyja sokat szenvedett meddõsége miatt. Isten mégis õt választotta ki, a megalázott, lenézett asszonyt, hogy Izrael szabadítására általa szülessen a világra Sámson. Isten a megváltás mûvének megvalósításához mindig olyan személyeket választott ki, akik a maguk erejébõl nem lettek volna képesek nagy dolgokra. Ugyanakkor ennek az asszonynak is hozzá kellett járulnia ahhoz, hogy a fia alkalmas legyen a feladatra, melyre Isten megteremtette. Le kellett mondania az alkohol fogyasztásáról, és tartózkodnia kellett a tisztátalan eledeltõl. Isten rajtunk keresztül is folytatja a megváltás mûvét. Akkor válunk alkalmassá a kegyelme befogadására, amikor felismerjük méltatlanságunkat. Ugyanakkor tõlünk is kéri, hogy kerüljük mindazt, ami káros, és ami beszennyezi bennünk Isten szent mûvét.

2018-12-19

______________________________

Új hajtás

Jer 23, 5-8
Júdea királyai nem mind Isten tervei szerint éltek. Ahelyett, hogy összegyûjtötték volna a népet, és vigyáztak volna rá, engedték, hogy szétszóródjon. Jeremiás próféta bátran szemükre vetette felelõtlen magatartásukat, és figyelmeztette õket arra a rosszra, amit a népre fognak hozni. Mikor aztán a baj valóban bekövetkezett, és a népet fogságba hurcolták, Jeremiás a reményt hirdette a népnek. Egy új királyról, új hajtásról beszélt, mely a népet hazavezeti, úgy ahogy annak idején Mózes is tette. Számunkra is bátorítás az új hajtásról hallani. Megkövesedtünk rossz szokásainkban, és néha nem látszik remény a a változásra, jobb életre, de Jézus, az új hajtás Jessze törzsén, új életet tud sarjasztani bennünk is, közöttünk is. Nem abban remélünk, amit megtervezünk, hanem abban, hogy Isten új szeretettel szeret bennünket.

2018-12-18

______________________________

Szeretettel küzdeni

Ter 49, 2. 8-10
Jákob pátriárka összehívja a fiait, és közöttük különösképpen Júdát áldja meg. Mintha túllátna Jákob az egymást követõ nemzedékek fölött, és valahol a távolban felismerné Júda leszármazottai között azt, aki sok nép fölött fog uralkodni. Nem véletlenül olvastuk fel az evangéliumban Jézus családfáját, kezdve Ábrahámmal, Jákobon, Júdán keresztül, egészen addig, amíg Betlehemben megszületett Jézus. Nem csupa szent emberek listája ez. Vannak benne fények és árnyak, mint ahogy a mi életünkben is. Miként az üdvösség gyarló embereken keresztül is eljutott hozzánk, mi is gyarló emberek vagyunk, a magunk jó és rossz tulajdonságaival együtt. Meg akarok tanulni szeretettel, és nem haraggal küzdeni a bennem, és testvéreimben lévõ gyengeségekkel szemben, tudva, hogy ezek ellenére mindenikünkön keresztül az Úr érkezik közénk.

2018-12-17

______________________________

Advent 3. vasárnapja

A múlt vasárnap Szent Jánost hallottuk, amint a bûnbánat keresztségét, a megtérést hirdette. Mit is jelent a megtérés? Az értékrendünk helyreállítását. Ha eddig a legfontosabb számunkra az élvezet volt, utána a pénz, utána a feladatunk, a közösségünk, és végül, ha idõnk, energiánk maradt rá, az Istennel való kapcsolatunk. Amikor megtérünk, a sorrend megfordul, és az válik a legfontosabbá, amit mi magunk is elméletben a legfontosabbnak tartunk. A megtérést követik ennek a konkrét gyümölcsei, melyek mutatják, hogy igazi megtérésrõl van szó. Az evangéliumban három csoporthoz tartozó emberek teszik fel Jánosnak ugyanazt a kérdést. Azt akarják tudni, hogy nekik mit kell tenniük.
Az elsõ csoport a tömeg. Tõlük azt kéri János, hogy váljanak szabaddá mindattól, amit birtokolnak, olyannyira, hogy képesek legyenek megosztani azokat másokkal. A birtoklásvágy fölötti gyõzelem az elsõ lépése a megtérésnek. Érdemes felfigyelni arra, hogy elsõ helyre Keresztelõ János a mulasztással elkövetett bûnöket helyezi. Nem a szegénység fogadalmát javasolja, hanem csupán azt, hogy tanuljunk meg figyelni testvéreink szükségleteire, mert a javakat Isten mindnyájunknak adta, senki nem sajátíthatja azokat ki önmagának. Akkor járunk el helyesen, ha csak azt tartjuk meg magunknak, amire szükségünk van. Ahogy Szent Ferenc is mondta, ha nem adom oda azt, amim van, a testvéremnek, akinek nagyobb szüksége van rá, annyi mintha elloptam volna tõle.
A második csoport a vámosoké volt. A vámosokat gyûlölték Izraelben, egyrészt, mert a pénznek egy részét, amit az emberektõl elvettek, maguknak tartották meg, másrészt pedig azért, mert segítettek a római hatóságoknak a saját népük kizsákmányolásában. Ugyanakkor hittagadók is voltak, mert amikor hivatalba helyezték õket, áldozatot kellett bemutatniuk a császárnak, mint istennek. Talán arra számíthattak, mikor János elé kerültek, hogy a mesterségük megváltoztatását fogja kérni tõlük. János ellenben nem ezt tette. Adót mindenképp kell fizetni, mindegy, hogy ki van a hatalmon. Azt kéri tõlük, hogy a mesterségüket csalás nélkül végezzék. Ránk is érvényes a felszólítása. Ne csupán pénzkeresési lehetõséget lássunk a munkánkban. Ne arra használjuk, hogy mások fölött uralkodjunk, hogy a magunk javára használjuk ki a munkánk nyújtotta lehetõségeket, hanem úgy végezzük azt, hogy valóban szolgálat legyen.
A harmadik csoporthoz a katonák tartoztak. Talán õk is azt gondolták volna, hogy János megtiltja nekik a fegyverhordozást. János azonban tudja, ebben a világban katonákra is szükség van. Azt kéri tõlük, hogy ne éljenek vissza a fegyvereikkel, az erejük nyújtotta hatalmukkal. Ma is figyelmezteti azokat, akiknek hatalmuk van mások felett, hogy ne használják ki a maguk javára a helyzetüket. Ne követeljenek csúszópénzt, ne zsaroljanak másokat.
Érdekes, hogy Keresztelõ János egyik csoport tagjaitól sem kér valamilyen vallásos cselekedetet, hanem az embertársaikkal való viszonyuk megváltoztatására szólítja fel õket.
A nép feszülten várakozott - mondja az evangélium. Mire vártak? Nagyon vágytak valamilyen változásra, ezért várták a Messiást. Mi is kérdezzük meg magunktól, hogy mit várunk ettõl a karácsonytól? Békét, szeretetet, egyetértést. De hogyan képzeljük el ennek a megvalósulását? Talán úgy, hogy mindenki egyetértsen velem, mindenki szeressen engem. Pedig csak akkor fog megvalósulni a változás, amikor engedjük, hogy az evangélium minket alakítson át, és komolyan vesszük azt, hogy testvéreink szolgálatára legyünk.
Nem a mi elhatározásaink fognak megváltoztatni, hanem a kegyelem, amelyet Jézus hoz. Szórólapátjával a Szentlélek fuvallatába dob bennünket, mely megtisztít minket a pelyvától, hogy mi is hozzá hasonlóan tiszta kenyérré válhassunk, testvéreink számára. Ilyen karácsonyt kívánok magamnak és nektek is.

Liturghia de azi ne invita la bucurie. Cred cã ne-am și dezobișnuit de bucurie. Nu suntem obișnuiți sã ne exprimãm bucuria nici în bisericã, unde ne întâlnim cu frații noștri în credințã, nici în prezența Domnului nostru Isus Cristos. Totuși, liturghia de azi insista sa ne bucuram, pentru cã sosirea lui Cristos este aproape. Bucurați-va, bucurați-va, pentru cã Domnul este aproape! - am auzit în lecturi. Vine, se naște prin Sfânta Maria virginã și realizeazã mântuirea umanitãții.
Lecturile de azi ne aratã trei motive pentru care putem sã ne bucurãm.
În prima lecturã Profetul Sofonia invitã orașul Ierusalim sa se bucure, pentru cã Dumnezeu este în mijlocul sãu și îi dãruiește iubire fãrã de sfârșit. Si noi suntem invitați la bucurie pentru cã se apropie sãrbãtoarea Crãciunului, dar nu întotdeauna este ușor sã ne bucurãm pentru cã tocmai în aceastã perioadã suntem obosiți și îngrijorați deoarece avem prea multe de fãcut, de pregãtit.
Profetul însa spune ca în ciuda problemelor, avem motive sa ne bucuram, pentru cã Dumnezeu a retras condamnarea noastrã și i-a alungat pe dușmanii noștri. Am fost grațiați. Știm cã toate greșelile, pãcatele noastre sãvârșite pânã în acest moment au fost iertate. Nu pentru cã ne-am strãduit sã devenim mai buni, nu pentru cã am meritat iertarea prin faptei bune. Pur și simplu Dumnezeu ne iartã și ne transformã cu iubirea sa. Iata deci primul motiv de bucurie.
In a doua lecturã Sfântul Apostol Paul îi îndeamnã pe frații din Filip sã fie bucuroși pentru cã domnul se apropie. Pregãtirea lor nu ar trebui sã fie sub stres pentru cã sosirea lui Cristos nu va fi un examen sever ci va fi o întâlnire de iubire. Sfântul Apostol Paul ne spune sã nu ne îngrijoram ci sã ne bucurãm. Omul se îngrijoreazã când simte o nesiguranțã. Când îi e fricã de ce i se poate întâmpla lui, sau celor dragi. Îngrijorarea dispare și apare bucuria când ne dãm seama cã nu suntem singuri, cã avem un tatã care ne vegheazã și ne dã putere în luptele noastre. Dacã privim doar dificultãțile ne întristãm și rãmânem fãrã forțã, dar dacã ne ridicãm ochii, încercãm sã privim mai departe de problemele din fața noastrã, descoperim mâinile lui Dumnezeu întinse spre noi. Acesta este al doilea motiv sa ne bucuram.
În evanghelie Sfântul Luca ne amintește cum îi îndemna Sfântul Ioan Botezãtorul pe oameni la convertire. Când oamenii pe rând îl întreabã ce înseamnã în viața lor concretã convertirea, Ioan nu le cere mai multã rugãciune, practici devoționale, ci în primul rând comportament corect fațã de cei din jur, fațã de frații lor. Numai cel care a învãțat sã își accepte frații, va fi capabil sã îl primeascã și pe Domnul în viața sa. Pregãtirea noastrã din acest advent are sens doar dacã suntem corecți în îndeplinirea atribuțiilor noastre, și dupã posibilitãțile noastre îi ajutãm pe cei care suferã din cauza nevoilor lor. Ioan Botezãtorul promite sosirea celui care va boteza cu foc și cu Duh Sfânt. Dumnezeu vine nu numai sã ne ajute în problemele noastre, ci se mutã la noi, ba chiar vrea sã locuiascã în noi. Ne dã putere dumnezeiascã sã iubim. Avem posibilitatea sã le dãruim fraților noștri nu numai iubirea noastrã ci și iubirea lui Dumnezeu. Iata, avem mai multe motive de bucurie. De ce sa rãmânem triști?

2018-12-16

______________________________

Az apák szívét a fiaik felé fordítja

Sir 48, 1-4. 9-11
Azt hallottuk az olvasmányban, hogy Illés próféta egyik feladata az volt, hogy az apák szívét a fiaik felé fordítsa. Szép arról hallani, hogy a próféta feladata nem csupán Isten akaratának a közvetítése volt, nem csupán fenyegetõzött, vagy bátorított, Isten nevében, hanem az emberek közötti kapcsolatokat is igyekezett gyógyítani. És ez fontos is, mert hiába hallgatjuk nap mint nap Isten szavát, ha szívünkben harag, sértõdöttség, elutasítás van testvéreinkkel szemben. A mások felé bezárult szívbe Isten szava sem tud behatolni. Készülõdésünknek fontos része tehát gyógyítgatni egymás sebeit, közelebb kerülni egymás szívéhez, puhítani azt, ami a magunk, és testvéreink szívében megkeményedett, felismerni azt, ami testvéreimnek örömet, vagy bánatot okoz, és velük együtt örülni, vagy szomorkodni.

2018-12-15

______________________________

Keresztes Szent János

Keresztes Szent János a 16. században élt Spanyolországban, a sarutlan karmeliták alapítója. Pappá szentelése évében, 1567-ben ismerte meg Avilai Terézt, aki a karmelita szerzetesnõk körében épp reformot hajtott végre. Jánost nagyon fellelkesítették Teréz eszményei. A Terézzel való számos beszélgetés eredményeként megalapította a sarutlan karmeliták elsõ kolostorát. Természetesen, nem ment simán a reform. Rendtársai bebörtönözték egy idõre. A fogsága alatt számos testi és lelki szenvedést okoztak neki. Ebben az idõben számos misztikus költeményt írt. Végül megszökött a börtönbõl. Az általa alapított kolostorok fokozatosan önállósultak. Élete vége felé a követõi nagy része hátat fordított neki, végül leváltották a közösség vezetésérõl és néhány hónap múlva, 49 évesen meghalt. Misztikus írásai fõként azért értékesek, mert a saját megtapasztalásaiból születtek. Úgy látta, hogy az ember lassanként válik szabaddá mindenféle ragaszkodásától és minden birtoklástól, hogy egyesülhessen Istennel, de úgy, hogy Istent sem birtokolhatja. Isten számára mindig sötét fényesség és fényes sötétség maradt. Azt mondja, ha az ember a napba néz, a túl erõs fény miatt a szem egy fekete foltot lát. Ugyanígy, mikor Istenre tekintünk, néha a ragyogástól nem látunk semmit. Meg akarunk tanulni Keresztes Szent Jánostól szabaddá válni a dolgoktól, személyektõl, még a legnemesebb vágyaink sikerétõl is, és felismerni Isten jelenlétét, akkor is, amikor semmit nem érzünk, semmit nem látunk belõle.

2018-12-14

______________________________

A remény erõt ad

Iz 40, 25-31
Az ifjak is elfáradnak, megbotolhatnak, eleshetnek, de akik az Úrban remélnek, szaladnak, anélkül, hogy elfáradnának, szárnyra kelnek, mint a sasok.
Mi is tapasztaljuk, hogy ha valamiben nem remélünk, hamar belefáradunk. Mikor valami aggaszt, foglalkoztat, az a benyomásunk, mintha ezen a problémán kívül semmi nem létezne, utána semmi más nem következne.
De ha felemeljük a tekintetünket, túl próbálunk látni ezen a sötét falon, meglátjuk a távolban a fényt, és kezdünk remélni. Ez erõt ad, ki tudunk tartani, sõt lelkesedni is tudunk.
De mit jelent remélni az Úrban? Látni azt, ami még nincs. Erõt meríteni abból, ami ezután lesz. Aki remél, türelemmel tud várni. Aki remél, az nem veszíti el a bátorságát, amikor csalódik, nem veszíti el a türelmét, mikor igazságtalanul bánnak vele, nem szûnik meg jót tenni akkor sem, ha ezt nem értékelik. Ha olykor ilyen, reménybõl fakadó magatartást tapasztalunk a magunk életében, vagy testvéreink életében, örüljünk, mert közeleg az Úr.

2018-12-12

______________________________

Igazi vigasztalás

Iz 40, 1-11
Izajás próféta elkísér a legfontosabb liturgikus idõszakokban. Szavai annyira elõre mutattak, hogy csupán az evangélium hallatára váltak érthetõvé. Tudtunkra adják, hogy Jézusra már nagyon rég várakoztak egyes emberek, és jövetelének jó hírét már századokkal születése elõtt örömmel igyekeztek társaik tudtára adni. Õk nemzedékrõl nemzedékre adventet éltek. Nem engedték, hogy vágyaik kielégüljenek ideiglenes, véges dolgokkal, hanem Istenre összpontosítottak.
Jézus Krisztus eljött, és megújította a világot, de ez a megújulás még csak a kezdetén van. Kevesen veszik észre, kevesen örülnek neki, kevesen remélnek valami igazán jóban. Az embereknek szükségük van az igazi vigasztalásra, mely nem pillanatnyi örömökbõl áll. Feladatunk jó hírt vinni nekik: Íme, jön a ti Istenetek! Karjába veszi bárányait, ölében hordozza õket. A testvéreinkkel való törõdés ad hitelt szavainknak.

2018-12-11

______________________________

Isteni túlzás

Iz 35, 1-10
"Ugrándozni fog a sánta, mint a szarvas és a néma nyelv ujjongva ujjong." Miért nem elégszik meg a sánta azzal, hogy járni tud? Miért kell neki ugrándoznia? Miért nem elégszik meg a néma azzal, hogy beszélni tud, miért kell neki kiabálnia? Isten logikájában mindig jelen van valami túlzás. A szeretet nem elégszik meg a minimálissal. Isten arra ösztönöz, hogy lépjünk át a magunk korlátain. Ezt teszik a szentek is. Lehetõségeket látnak ott is, ahol mi csak nehézségeket és akadályt látunk, mert õk képesek Isten szemével látni a személyeket, az eseményeket, és nem ijednek meg a nehézségek láttán, mert nem önmagukban, hanem az Úrban bíznak. Ha a szívünk egyesül Jézus szívével, a mi vágyaink is az õ vágyaivá alakulnak át, és akkor már nem fognak korlátozni minket a mi kicsinyes félelmeink. Már az is túlzásnak tûnik, hogy Isten irántunk való szeretetbõl emberré lett. Azért tette, hogy minket is részesítsen az õ lehetõségeiben. Istennek pedig minden lehetséges.

2018-12-10

______________________________

Advent 2. vasárnapja

Szent Lukács ünnepélyes formában mutatja be Keresztelõ Szent János hivatásának a történetét, jelezve, hogy egy nagyon fontos személyrõl van szó. A kor híres embereit sorolja fel, kezdve Tiberius császárral, akiknek kezében hatalom van. Következik Pilátus, a császár helytartója, majd három fejedelmet sorol fel, akik között megoszlott a hatalom: Heródes Antipász, Fülöp, a testvére, és Lizániász, akirõl nem sokat tudunk. Kaifás fõpapot is a listára veszi Szent Lukács, és az apósát Annást is, aki elõtte volt fõpap. Hét személyt sorol fel Lukács, és nem véletlenül. Elõször is, fontos volt számára tisztázni, hogy nem egy kitalált mesét fog leírni, hanem igaz történetet. Másodszor pedig arra akar rámutatni, hogy a világ történelmének a teljességére (a hetes a teljesség száma) hatással van az, amit õ el fog mesélni. Harmadszor pedig azt érteti meg velünk, hogy az Isten országa, amelyet Jézus meghirdet, ehhez a konkrét világhoz tartozik, nem pedig az illúziók világához.
Nos, az Úr ebben az idõben szózatot intézett Jánoshoz. Ha mi akartunk volna az embereknek valamit üzenni, az elõbb felsorolt híres emberekhez szóltunk volna, hisz õk tudtak volna leginkább hatással lenni a társadalomra. Isten azonban Jánost választotta ki, aki már évek óta a pusztában készült a feladatra, melyet Istentõl fog kapni. János Zakariásnak, egy papnak a fia volt, tehát nem a pusztában lett volna a helye, hanem a templomban, hogy folytassa apja szolgálatát. Õ ellenben a pusztában, valószínûleg a qumráni szerzetesek közösségében élt. Ez a közösség épp azért távolodott el Jeruzsálemtõl, mert úgy gondolta, hogy a papság nem megfelelõ módon látja el a szolgálatát, amit tesznek csupa külsõség, és áldozataik nem kedvesek Isten elõtt. Feladatuknak érezték felkészíteni a népet a Messiás eljövetelére. Keresztelõ János ma minket is fel akar készíteni az Úr eljövetelére. Ha úgy érezzük, hogy ennek a világnak változásra van szüksége, hogy sok minden nincs rendjén úgy, ahogy van, be kell engednünk az Urat az életünkbe, hogy rajtunk keresztül tudja megvalósítani a változást. És az Úr segítségünkre lesz abban, hogy elõkészítsük az üdvösség útját magunk számára, és testvéreink számára. Segít feltölteni a völgyeket, lehordani a dombokat, az egyenetlent egyenessé tenni, hogy semmi ne álljon útjába annak a szépnek, jónak, a megváltásnak, melyet az Úr hoz nekünk.

Suntem în duminica a doua din advent. Atenția noastrã se îndreaptã spre Ioan Botezãtorul.
In prima lecturã Dumnezeu promite poporului sãu eliberarea. În acea perioadã când trãia profetul Baruh, poporul era sub jug strãin, în robie într-o țarã strãinã. Totuși îi îndeamnã sã se îmbrace în haine de sãrbãtoare, pentru cã eliberarea lor este aproape.
Același lucru ne spune și Ioan Botezatorul în evanghelie. Se apropie eliberatorul nostru. Ne bucurãm, dar în același timp ne și pregãtim sã-l putem primi.
Cine era Ioan? Un om ciudat, burlac, ce nu e de mirare pentru cã avea un caracter necioplit, certãreț. Se îmbrãca în haine ciudate, avea gusturi ciudate și la mâncãruri. Bine cã trãia în pustiu, departe de oameni. Nu știu cine l-ar fi suportat. Se pregãtea pentru o misiune foarte grea și riscantã: trebuia sã arate oamenilor drumul convertirii. Oamenii de atunci considerau cã doar pãcãtoși mari au nevoie de convertire. Ceilalți doreau sã își pãstreze obiceiurile religioase fãrã nici o schimbare. Dumnezeu însã nu era mulțumit de modul cum își trãiau relația cu El. Oare noi nu ar trebui sã ne convertim? Dumnezeu nu e mulțumit nici cu noi dacã ne trãim credința în mod copilãresc, așa cum am fost învãțați la prima impãrtãșanie. Atunci am învãțat niște porunci, și credeam cã este de ajuns dacã nu pãcãtuim împotriva acestora. Insã Dumnezeu dorește o relație adevãratã cu noi. Nu se mulțumește sã ne trimitã niște instrucțiuni, ci vrea sã participe in mod activ în fiecare zi, în fiecare clipã la viața noastrã.
Am trãit deja de multe ori timpul de advent și încã tot nu ne am convertit. De ce oare? Pentru cã în noi nu este unitate. Mintea noastrã ne spune un lucru, dar inima noastrã de multe ori vrea altceva. Credința noastra aratã o stradã, dar sentimentele ne poartã în direcția opusã. Într-o zi ne e foame de Dumnezeu, în cealaltã zi ne e foame de lume. Într-o zi dorim sã stãm singuri, altãdatã vrem sã fim cu alții. Nici noi nu știm ce vrem de fapt. Convertirea deci nu este altceva decât a crea unitate în interiorul nostru. Înainte sã ne unim cu Dumnezeu trebuie sã fim noi în armonie cu noi înșine, sã avem o singurã dorințã: Dumnezeu. Atunci fiecare parte din noi își va ocupa locul bine stabilit.
Singuri nu suntem în stare sã facem ordine în interiorul nostru. De aceea avem nevoie sã îl primim pe Domnul care vine sã ne ajute sã umplem vãile, sã nivelam munții, sã îndreptãm tot ce e strâmb pentru ca mântuirea sã nu fie împiedicata de nimic sã soseascã la noi.
Ioan Botezãtorul cunoștea bine deșertul. E plin de coline și vãi stâncoase greu de escaladat. Așa este și sufletul nostru fãrã Dumnezeu. Pentru a-l primi e necesar sã construim o stradã dreapta. Vãile sunt lipsurile, omisiunile noastre, colinele sunt orgoliul nostru, iluzia de a putea trãi și fãrã ajutorul lui Dumnezeu, cãile noastre strâmbe sunt minciunile, prefãcãtoriile, vicleniile noastre.
Suntem în advent. Avem zilele numãrate pânã la sosirea Domnului. Cu fiecare zi avem mai puține zile la dispoziție sã ne convertim. Sperãm sã nu rãmânã vocea lui Ioan Botezãtorul doar o voce care se risipește în deșert fãrã sã-l auzim.

2018-12-09

______________________________