Gondolatok tízesével idő szerint csökkenő sorrendben.
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 32 | 33 | 34 | 35 | 36 | 37 | 38 | 39 | 40 | 41 | 42 | 43 | 44 | 45 | 46 | 47 | 48 | 49 | 50 | 51 | 52 | 53 | 54 | 55 | 56 | 57 | 58 | 59 | 60 | 61 | 62 | 63 | 64 | 65 | 66 | 67 | 68 | 69 | 70 | 71 | 72 | 73 | 74 | 75 | 76 | 77 | 78 | 79 | 80 | 81 | 82 | 83 | 84 | 85 | 86 | 87 | 88 | 89 | 90 | 91 | 92 | 93 | 94 | 95 | 96 | 97 | 98 | 99 | 100 | 101 | 102 | 103 | 104 | 105 | 106 | 107 | 108 | 109 | 110 | 111 | 112 | 113 | 114 | 115 | 116 | 117 | 118 | 119 | 120 | 121 | 122 | 123 | 124 | 125 | 126 | 127 | 128 | 129 | 130 | 131 | 132 | 133 | 134 | 135 | 136 | 137 | 138 | 139 | 140 | 141 | 142 | 143 | 144 | 145 | 146 | 147 | 148 | 149 | 150 | 151 | 152 | 153 | 154 | 155 | 156 | 157 | 158 | 159 | 160 | 161 | 162 | 163 | 164 | 165 | 166 | 167 | 168 | 169 | 170 | 171 | 172 | 173 | 174 | 175 | 176 | 177 | 178 | 179 | 180 | 181 | 182 | 183 | 184 | 185 | 186 | 187 | 188 | 189 | 190 | 191 | 192 | 193 | 194 | 195 | 196 | 197 | 198 | 199 | 200 | 201 | 202 | 203 | 204 | 205 | 206 | 207 | 208 | 209 | 210 | 211 | 212 | 213 | 214 | 215 | 216 | 217 | 218 | 219 | 220 | 221 | 222 | 223 | 224 | 225 | 226 | 227 | 228 | 229 | 230 | 231 | 232 | 233 | 234 | 235 | 236 |

Napi gondolatok

Karácsony éjjel


Az advent idején készülni szerettünk volna erre a szentestére. Sokat gondoltunk Jézus második eljövetelére, nemcsak azért mert a szentírási részek az Advent elsõ felében erre hangolták rá bennünket, hanem azért is mert a környezetünk, a fenyegetõ hírek, a sok beteg ember, a halottak, akikrõl hallottunk, vagy akiket láttunk, mind ráhangoltak arra, hogy közelinek érezzük a végsõ idõket.
Valami nagy változásra volna szükség, hogy minden helyre álljon, és ehhez nem elég egy oltás. Valami hatalmas csoda kellene, amelyre mindenki felfigyeljen és észhez térjen. Olyan valaki kellene, hogy megjelenjen, aki erõsebb mindenkinél, és akire mindenki kész hallgatni. Ki más tudna ilyen hatalmas csodát tenni, ki lehetne ily hatalmas, ha nem maga az Isten. El is jöttünk hozzá ezen az estén, de csalódnunk kell. Az erõs, hatalmas Isten helyett egy tehetetlen, gondozásra szoruló gyermekre találtunk. Így jártak a pásztorok is, akikrõl az evangéliumban hallottunk. Isten megígérte nekik a szabadulást, a megváltást, de ennek jele nem egy felszabadító sereg, vagy egy zseniális hadvezér volt, hanem egy kisded a jászolban, pólyába takarva.
A pásztorok számára a jászol ismerõs volt, része volt a mindennapi életüknek, és kisbabát is láttak elégszer. Mégis, ezúttal ezek annak jeleivé váltak, hogy Isten rájuk, a legelesettebb emberekre, a legkevésbé értékeltekre gondol legelõször, és megígéri nekik a megváltást.
Ugyanezt teszi velünk is az Úr. Tudtunkra adja, hogy nem feledkezett meg rólunk. Ismeri mindenikünk a nyomorúságát, azt is, amit senki nem tud rólunk, de mi szenvedünk miatta. Jelet is ígér nekünk az Úr, melyrõl felismerhetjük, hogy már elérkezett hozzánk. Mint ahogy a pásztoroknak a maguk mindennapi életébõl választott jelet, úgy nekünk is. Nézzünk csak körül a mindennapi életünkben. Mi az, ami közönségesnek tûnik, mégis rendkívüli? Mi az, ami kapcsolódik ahhoz ami nehéz, mégis öröm, szeretet forrása tud lenni számunkra? Ott lép be Isten az életünkbe.
Mert Isten nem mond le rólunk, nem un meg keresni minket. Ha mi nem is tudunk mindig bízni benne, õ még mindig bízik bennünk.
Itt van Isten, bennünk. Nem a feldíszített karácsonyfában, nem is a szépen kifaragott jászolban van jelen, hanem bennünk. Ezt fontos felismerni, mert sok elvárásunk van a karácsony ünnepétõl. Várjuk az ajándékokat, a vidám, meghitt hangulatot a templomban, és fõleg a családunkban, várjuk, hogy ránk figyeljenek, szeressenek akik fontosak számunkra. És ehelyett feszültek, elégedetlenek, szomorúak, csalódottak vagyunk. Pedig a legfontosabb esemény nem kívül történik. Aki a legjobban szeret, nem az ajtón kopogtat, és nem is telefonon vagy skype-on fog felhívni, hanem ott van már lelkünk jászolában. Nem megoldja a problémáinkat, ellenkezõleg, ha rá figyelünk fölborogatja az életünket. Az életünkbe kerül, miként õ is az életét adta azért, hogy szabaddá tegyen minket, de mégis boldogok leszünk, mert, mindannak ellenére, ami eddig rosszul sikerült, életünk minden perce a helyére kerül.

Am vrut sã ne pregãtim pentru aceastã searã sfântã în timpul adventului. Ne-am gândit mult la a doua venire a lui Isus, nu numai pentru cã pasajele din lecturile biblice din prima jumãtate a adventului ne-au pregãtit pentru asta, ci și pentru cã mediul nostru înconjurãtor, știrile amenințãtoare, mulțimea de oameni bolnavi, de morții despre care am auzit sau i-am vãzut au creat în noi impresia cã trãim ultimele zile, în curând totul se va sfârși.
Ar fi nevoie de o mare schimbare pentru a pune totul la punct și o vaccinare nu este suficientã pentru asta. Ar fi nevoie de o minune uriașã pe care toatã lumea s-o observe și sã-și revinã în fire. Ar trebui sã aparã cineva care sã fie mai puternic decât toatã lumea și pe care toatã lumea sã fie dispusã sã îl asculte. Cine altcineva ar putea face un miracol atât de mare, cine ar putea fi atât de puternic dacã nu Dumnezeu însuși? Am venit la El în seara asta, dar suntem dezamãgiți. În loc de un Dumnezeu puternic, am gãsit un copil neajutorat care are nevoie de îngrijire. La fel au pãțit și pãstorii despre care am auzit în Evanghelie. Dumnezeu le-a promis mântuire, eliberare dar semnul acesteia nu a fost o armatã eliberatoare sau un conducãtor genial, ci un copil mic în iesle, înfãșurat în fașã.
Pãstorii erau familiari cu ieslea, fãcea parte din viața lor de zi cu zi și, de asemenea, au vãzut de multe ori copil nou nãscut. Totuși, de data aceasta au devenit semne cã Dumnezeu se gândește mai întâi la ei, la cei mai disprețuiți oameni, la cei mai puțin apreciați, și le promite mântuirea.
Domnul face la fel și cu noi. Ne spune cã nu a uitat de noi. El cunoaște mizeria noastrã a tuturora, și ceea ce nimeni nu știe despre noi, dar suferim din cauza ei. Domnul ne promite și nouã un semn prin care putem recunoaște cã El a venit deja la noi. Așa cum pentru pãstori a ales un semn din viața lor de zi cu zi, la fel a fãcut și cu noi. Sã ne uitãm în jur în viața noastrã de zi cu zi. Ce pare obișnuit, și în același timp extraordinar? Ce este legat de ceea ce este dificil, și totuși sursã de bucurie și dragoste pentru noi? Acolo intrã Dumnezeu în viața noastrã.
Pentru cã Dumnezeu nu renunțã la noi, nu obosește sã ne caute. Chiar dacã nu putem avea întotdeauna încredere în el, el încã are încredere în noi.
Dumnezeu este aici, în noi. Nu este prezent în bradul împodobit, nici în ieslea frumos sculptatã, ci în noi. Acest lucru este important de recunoscut, deoarece avem multe așteptãri de la sãrbãtoarea de Crãciun. Așteptãm cu nerãbdare cadourile, atmosfera veselã, intimã din bisericã și mai ales în familia noastrã, așteptãm sã fie atenți cu noi, sã ne iubeascã cei care sunt importanți pentru noi. În schimb, suntem tensionați, nemulțumiți, triști, frustrați. Sã ne amintim: cel mai important eveniment nu se întâmplã în afara noastrã. Cine ne iubește cel mai mult nu va bate la ușã, și nu va suna la telefon sau skype, dar este deja acolo în ieslea sufletelor noastre. Nu ne rezolvã problemele, dimpotrivã, dacã ascultãm de El, ne rãstoarnã viața. Vom plãti cu viața noastrã, la fel cum El și-a dat viața pentru a ne elibera, dar vom fi totuși fericiți pentru cã, în ciuda tuturor lucrurilor care au mers prost pânã acum, fiecare minut din viața noastrã își va gãsi sensul.

2020-12-24


______________________________

Zakariás a próféta


Lk 1,67-79
Zakariás csöndje megérett a prófétai szóra. Kilenc hónap után elsõ szava: „Áldott az Úr, Izrael Istene” (68). El tudom képzelni, hogy az idõs pap, ahogy kieresztve a hangját ércesen megszólaltatja a mindeneket túlharsogó éneket. Ezt azonban megelõzi a döbbenet csendje. A csend arra való, hogy ez idõben Isten cselekedjék.
Zakariás Isten mûvének tanúja. Róla énekel: õ már tudja, hogy Isten „meglátogatta és megváltotta az õ népét” (68) – így, múlt idõben, amit más a jövõben fog meglátni. Zakariás tehát az õ csendjében már látta az „üdvösség jelét” (69), tapasztalta, hogy Isten „megmentett minket” (71), Isten megváltó tevékenysége az õ életében már elkezdõdött (az igék mind aoristosban vannak: olyan múltbeli cselekvést fejeznek ki, melynek a hangsúlya a kezdeten van). Énekében beszámol tehát a kilenc hónapos lelkigyakorlatos élményeirõl.
Fr. Julianus

2020-12-24


______________________________

Nincsenek szavaink


Lk 1,57-66
Megvan az „ideje a hallgatásnak, és ideje a szólásnak” (3,7) – így a prédikátor.
Zakariás, a „hitetlen pap”, kilenc hónap hallgatás után szóhoz jutott. Az angyal némíttatta el, és Isten nyitotta meg az ajkát és a nyelvét (64). Nehéz azonban az elnémításban pusztán isteni büntetést látni. Sokan voltak még hitetlenek, s õk nem jutottak erre a sorsra.
Kilenc hónapos csendes lelkigyakorlat van Zakariás mögött, sajátos úttal. Isten sajátos módon belépett az õ személyes és családi életébe. Ennek a jelentését és jelentõségét nem lehet egyik percrõl a másikra magunkévá tenni, kifejezni. Nincsenek szavaink errõl beszélni. Némaságra vagyunk késztetve, ugyanis az errõl szóló szavak nincsenek birtokunkban. Más tárja fel õket a maga idejében. Szent Ferenc írja az utolsó intelmében: „boldog a szolga, aki kincseket gyûjt a mennyben azon jókból, melyeket az Úr mutat neki, és nem kívánja jutalom reményében az emberek elé tárni, mivel maga a Legfölségesebb tárja majd fel az õ mûveit mindazok számára, akik részére neki tetszik. Boldog a szolga, aki az Úr titkait megõrzi szívében” (Int 27).
Fr. Julianus

2020-12-23


______________________________

Mi volt az idén?


Lk 1,46-56
Mária úgy éli meg a vele történteket, hogy Isten valami nagyszerû dolgot akar végbevinni az életében. Nem magának tulajdonít, hanem Isten irgalmasságának.
Év vége felé járunk: ránézhetek arra, hogy idén mi volt, ami hálával, örömmel tölt el, ami gazdagabbá tett. Máriától tanulva írhatok én is egy Magnificatot, dicsérve Istent az én életemmel.
Fr. Juluanus

2020-12-22


______________________________

Összeköt a Szentlélek


Két gyereket váró édesanya találkozásának vagyunk tanúi. És a két magzat találkozásának. Különös mindnyájuk élettörténete. A két asszony sorsa hasonló: a szégyen övezi õket. Egyiknek nem lett gyerekük hosszú éveken át – vajon, mi lehet a vétke? A másik gyereket vár – de a jegyese nem tud arról, hogy neki köze lenne hozzá.
Mégis két boldog asszonyt fest meg az Evangélium (rájuk érzett az ismeretlen MS mester). Sõt: Erzsébet méhében a fia liturgikus táncot jár (41). A két boldog asszony meglátja egymásban Isten mûvét, és visszajeleznek egymásnak: nálad is Isten a fõszereplõ. Különös sorsok, melyeket csak az érthet meg, akiket összeköt az a Szentlélek, akivel mindketten telve vannak. Olyan életek, melyek nem a szappanopera forgatókönyve szerint haladnak, hanem azon folyamat beteljesedését szemlélik, melyeket az Úr mondott nekik (45).
Fr. Julianus

2020-12-21


______________________________

Advent 4. vasárnapja


Számunkra nagyon kedves ez a jelenet, melyet a mai evangéliumban hallottunk, ahol Mária társalog Isten angyalával. A tudósok igyekeztek kiszámítani, hogy mikor történhetett ez az esemény, de Szent Lukácsot, az evangélium szerzõjét ez nem érdekelte. Õ csak annyit mond errõl, hogy a hatodik hónapban történt, de ez nem segít nekünk kronológiai szempontból. Honnan is számítja a Lukács ezt a hatodik hónapot? Attól, hogy Gábor angyal meglátogatta Zakariást, vagyis attól kezdve hat hónap, hogy Isten elkezdte megvalósítania tervét, hogy közénk jöjjön. A hatodik hónapja annak, hogy elkezdõdött Isten ígéreteinek a beteljesedése. Egy új világ kezdete ez, melyben nem az emberi történelem eseményei a fontosak, hanem Isten mûködése.
Hol történt mindez? Galileában, a zsidók által megvetett területen, mert félig pogánnyá változott nép lakott ott. Bûnösöknek, tisztátalannak tartották õket. Az emberiség helyzetét jelképezi ez a Galilea, amelynek történelmébe belép Isten. Itt, Názáretben, egy jelentéktelen városban élt Mária. Annyira jelentéktelen, hogy az Ószövetségi Szentírás sehol nem említi.
Isten angyala egy szûzhöz fordult. Abban az idõben, a keleti kultúra szerint, a szüzesség nem jelentett érdemet, sõt pejoratív értelme volt ha valakirõl azt mondták hogy szûz. A nõ értékét az anyaság adta meg. Szégyen volt ha valaki szûz maradt. A Biblia akkor nevezi Jeruzsálemet szûznek, amikor megvetik, amikor megalázzák, amikor értéktelennek tartják. Jeremiás a siralmaiban, mikor sír Jeruzsálem sorsa felett, népem szûz leányának nevezi. Ezért Szent Lukács Máriát mint szüzet mutatja be, aki jelképezi a választott nép sorsát, de akit Az Úr felemel és termékennyé tesz. Mária a Magnificat-ban is azt énekli, hogy Isten letekintett az õ értéktelenségére.
Az angyal nem a szokott módon köszön Máriának, hanem felszólítja: örülj Mária. A próféták írásaiban Isten mindig így köszönti szenvedõ sorsban lévõ népét: örülj Izrael, mert hozzád érkezik a te Istened.
Kegyelemmel teljesnek nevezi az angyal Máriát, vagy ha pontosabban akarunk fogalmazni, akit Isten minden jóval megáldott, mondhatjuk azt is, az akit Isten szeret. És ezt fontos tudatosítani. Isten nem fordít hátat a tõle eltávolodott népnek, nem haragudott meg vetette meg látva nyomorúságos helyzetét, hanem eljött hozzá, mert szereti az õ népét. Tõlünk sem fordul el amiért eltávolodtunk tõle, hanem utánunk jön, velünk akar lenni, mert szeret minket.
Az Úr veled van! A Szentírásban akkor szokta Isten ezt a kifejezést használni, amikor valakinek egy feladatot szám, és bátorítani akarja, hogy képes lesz ezt a feladatot ellátni.
Az angyal szavaira Mária lelkében zavar támadt. Isten szava zavart kelt bennünk, mert felborogatja a mi terveinket, és nem tudjuk kiszámítani elõre hogy mi fog történni velünk.
De az angyal bátorítja, hogy ne féljen, mert az Úr nem hagyja magára a kapott feladat teljesítésében.
Fiút fog szülni, akit Jézusnak fog nevezni. Isten neve kimondhatatlan volt eddig, de most olyan nevet kap, amely ismerõs az emberek elõtt. Azt jelenti, hogy Isten megszabadít. Isten nem elítélni akar téged, hanem megszabadítani.
Hogyan fog mindez történni? - kérdezi Mária. Az õ kérdése különbözik attól, amit Zakariás feltett az angyalnak hat hónappal azelõtt. Zakariás kétségbe vonta az Isten hatalmát: hogyan történhetne ez meg, hiszen öreg vagyok? Mária azt akarja megérteni, hogy hogyan fog történni, hogy megértse neki mit kell tennie ahhoz, hogy ez megvalósulhasson. Mária példakép számunkra ebben is. Hozzá hasonlóan, mi is kérdezzünk Istentõl, amikor belép az életünkbe, amikor kért tõlünk valamit. Nem azt vonjuk kétségbe, hogy Isten képes általunk megvalósítani az õ tervét, hanem azt kérdezzük, hogy nekünk mi a dolgunk, mi a szerepünk Isten csodálatos tervében. Az Istennel való együttmûködésben nem mondhatunk le a magunk gondolkodásáról és a magunk szabadságáról, hanem ezeket felhasználva válunk Isten munkatársaivá. Mielõtt Istennek igent mondanánk, mi is jól átgondoljuk, hogy mire vállalkozunk, és vállaljuk a döntésünkért a felelõsséget, annak következményeit. Nem tárgyak, vagy beidomított állatok vagyunk Isten kezében, hanem érett emberek.
A Szentlélek száll le rád, mondja az angyal Máriának. A Szentlélek Isten ereje. Nem a férfi szerepét akarja itt betölteni, hanem a teremtés mûve folytatódik. Ugyanaz a Szentlélek lebegett a vizek fölött a teremtéskor. Isten teremtõ ereje jön el Máriához is.
A Magasságbeli árnyékával borít be téged - mondja az angyal Máriának. Ez az árnyék Isten jelenlétének a jelképe. Ez a felhõ borította be a Sinai hegyet, ez vezette a választott népet a pusztában, ez töltötte el a Szent Sátort, melyben a szövetség ládája volt elhelyezve. Most Máriára száll ugyanez a felhõ, jelezve hogy Máriában az igaz Isten van jelen, õ lett az Új Szövetség Ládája.
És Mária igent mondott Isten kérésére. Itt vagyok mondja, miként az Ószövetség nagy egyéniségei, Ábrahám, Sámuel, Mózes, Izajás.
Arra készülünk, hogy Máriával együtt szemléljük Istent, aki kisgyermekként jön közénk. A gyermeknek elsõsorban szeretetre van szüksége. Jézus azért jött közénk, hogy megmutassa, hogy milyen igazából Isten. A mi Istenünk vágyik a szeretetünkre, ahogy mi is vágyunk az õ szeretetére. Csak akkor tudunk igazán boldogok lenni, ha építjük ezt a szeretet-kapcsolatot.

Aceastã scenã, pe care am citit-o în Evanghelia de astãzi în care Maria converseazã cu îngerul lui Dumnezeu, ne este foarte dragã. Savanții au încercat sã calculeze când s-ar fi putut întâmpla acest eveniment, dar Sfântul Luca, autorul Evangheliei, nu a fost interesat de data istoricã. Tot ce spune despre asta este cã s-a întâmplat în a șasea lunã, dar asta nu ne ajutã din punct de vedere cronologic. A șasea lunã începând cu ce datã? Au trecut șase luni de când îngerul Gabiel l-a vizitat pe Zaharia, adicã de când Dumnezeu a început sã-și îndeplineascã planul sãu de a veni printre noi. Este a șasea lunã de când promisiunile lui Dumnezeu au început sã se împlineascã. Este începutul unei noi lumi în care nu conteazã evenimentele istoriei umane, ci lucrãrile lui Dumnezeu.
Unde s-au întâmplat toate acestea? În Galileea, o zonã disprețuitã de evrei, pentru cã acolo locuia un popor care devenise semi-pãgân. Ei erau considerați pãcãtoși, necurați. Situația umanitãții este simbolizatã de aceastã Galileea, în istoria cãreia intrã Dumnezeu. Aici, în Nazaret, un oraș nesemnificativ locuia Maria. Este atât de nesemnificativ încât nu este menționat nicãieri în Biblie în Vechiului Testament.
Îngerul lui Dumnezeu a intrat în casa unei fecioare. La acea vreme, conform culturii orientale, virginitatea nu însemna merit, de fapt, avea sens depreciativ dacã se spunea despre cineva cã este fecioarã. Valoarea unei femei a fost datã de maternitate. A fost o rușine dacã cineva a rãmas fecioarã. Biblia numește Ierusalimul fecioarã când este disprețuit, când este umilit, când este desconsiderat, lipsit de valoare. Ieremia în Plângerile sale, vãzând soarta deploabilã a Ierusalimului, îl numește fiica fecioarã a poporului sãu. De aceea, Sfântul Luca o prezintã pe Maria ca pe o fecioarã care simbolizeazã soarta poporului ales, dar pe care Domnul o ridicã și o face fertilã. Maria cântã, de asemenea, în Magnificat, cã Dumnezeu a privit spre umilința ei.
Îngerul nu o întâmpinã pe Maria în mod obișnuit, ci o invitã: bucurã-te Maria. În scrierile profeților, Dumnezeu așa se adreseazã mereu poporul sãu în necaz: bucurã-te, Israel, cãci Dumnezeul tãu vine la tine.
Îngerul o numește pe Maria plinã de har sau, mai exact, pe care Dumnezeu a binecuvântat-o cu tot ce este bun, putem spune și, cea iubitã de Dumnezeu. Și este important sã fim conștienți de acest lucru. Dumnezeu nu se întoarce cu spatele la oamenii care s-au distanțat de el, nu se supãrã pe ei și nu-i disprețuiește vãzând situația lor mizerabilã, ci vine la ei pentru cã își iubește poporul. El nu se îndepãrteazã de noi pentru cã noi ne-am îndepãrtat de el, ci vine dupã noi, vrea sã fie cu noi, pentru cã ne iubește.
Domnul este cu tine! În Biblie Dumnezeu a folosit acest termen când a învestit pe cineva cu o sarcinã grea și a vrut sã-l încurajeze cã va fi în stare sã ducã la îndeplinire acea sarcinã.
Cuvintele au creat confuzie în sufletul Mariei. Cuvântul lui Dumnezeu creazã confuzie și în noi, deoarece rãstoarnã planurile noastre și nu putem prezice ce se va întâmpla cu noi.
Dar îngerul o încurajeazã sã nu se teamã pentru cã Domnul nu o va lãsa singurã în sarcina care i s-a dat.
Ea va naște un fiu pe care îl va numi Isus. Numele lui Dumnezeu nu putea fi rostit pânã acum, dar acum primește un nume care este familiar oamenilor. Înseamnã cã Dumnezeu mântuiește. Dumnezeu nu vrea sã te condamne, ci sã te elibereze.
Cum se vor întâmpla toate acestea? întreabã Maria. Întrebarea sa este diferitã de ceea ce i-a spus Zaharia îngerului cu șase luni înainte. Zaharia a pus la îndoialã puterea lui Dumnezeu: cum s-ar putea întâmpla asta, când eu sunt bãtrân? Maria în schimb vrea sã știe cum se va întâmpla, sã înțeleagã ce trebuie sã facã ea pentru ca aceasta sã se întâmple. Maria este un model pentru noi și în acest sens. La fel ca ea, sã-l întrebãm și noi pe Dumnezeu când intrã în viața noastrã, când ne cere ceva. Nu punem la îndoialã capacitatea lui Dumnezeu de a-și îndeplini planul prin noi, ci ne întrebãm ce trebuie sã facem, care este rolul nostru în minunatul plan al lui Dumnezeu. Lucrând cu Dumnezeu, nu putem renunța la propria noastrã gândire și la propria noastrã libertate, ci sã le folosim pentru a deveni colaboratori ai lui Dumnezeu. Înainte de a-i spune da lui Dumnezeu, ne gândim cu atenție la ceea ce întreprindem și ne asumãm responsabilitatea pentru decizia noastrã, pentru consecințe. Nu suntem obiecte sau animale domesticite în mâinile lui Dumnezeu, ci oameni maturi.
Duhul Sfânt coboarã asupra ta - îi spune îngerul Mariei. Duhul Sfânt este puterea lui Dumnezeu. El nu împlinește aici rolul bãrbatului, ci continuã opera creației. Același Duh Sfânt a planat deasupra apelor la creație. Puterea creatoare a lui Dumnezeu coboarã asupra Mariei.
El te va acoperi cu umbra Celui Preaînalt, - îi spune îngerului Mariei. Aceastã umbrã este un simbol al prezenței lui Dumnezeu. Acest nor a acoperit Muntele Sinai, a condus poporul ales în pustie, a umplut Cortul Sfânt în care era așezat chivotul legãmântului. Acum același nor coboarã și asupra Mariei, indicând faptul cã adevãratul Dumnezeu este prezent în Maria, ea a devenit Arca Noului Testament.
Și Maria a spus – da, Sunt aici rãspunde ca și marile personalitãți ale Vechiului Testament, Abraam, Samuel, Moise, Isaia.
Ne pregãtim sã-L contemplãm pe Dumnezeu cu Maria. Dumnezeu a venit la noi ca un copil mic. Copilul are nevoie în primul rând de iubire. Isus a venit printre noi pentru a ne arãta cum este cu adevãrat Dumnezeu. Dumnezeul nostru tânjește dupã iubirea noastrã, la fel cum tânjim și noi dupã iubirea Lui. Putem fi cu adevãrat fericiți numai dacã construim aceastã relație de iubire cu el.

2020-12-20


______________________________

Némaság


Lk 1,5-25
Isten a mai evangéliumban is két emberen, Erzsébeten és Zakariáson keresztül mûködik. Nem volt könnyû számukra elfogadni Isten, rájuk vonatkozó tervét, és elhinni, hogy Isten képes arra, is, ami emberileg lehetetlen. Az angyal Zakariást némaságra ítélte, mindaddig, míg meg nem születik a gyermeke, akiben nem mert remélni. Nem büntetés volt az, hanem lehetõség. Ettõl a pillanattól kezdve csendben, Istenre figyelve szemlélte a csodát.
Minket is hallgatásra akar meghívni az Úr, arra, hogy csendben figyeljünk az õ közeledésének, halk lépéseinek a zajára, hogy felismerjük a nagy csodát: Isten emberré lett. Ne magyarázni, hanem szemlélni akarjuk.

2020-12-19


______________________________

Mellékszereplõ


Mt 1,18-24
József olyan az evangéliumban, mint egy színdarabban a mellékszereplõ, aki csak ott van, de nem fontos az õ mondanivalója. Mégis, ha József nem hallgatott volna Isten utasításaira, sok minden másképp alakult volna.
Mennyi szép dolgot elképzelt, mennyi szép tervet szövögetett lelkében. Most mindenrõl le kellett mondania. Azt kérte tõle Isten, hogy bízzon a feleségében, Máriában, tartson ki mellette, és közösen dolgozzanak egy hihetetlennek tûnõ terv megvalósításán.
Nem mindig jut nekünk sem a fõszerep. Nem mindig ránk figyelnek az emberek, de hisszük, hogy Isten csodálatos tervében nélkülözhetetlen szerepünk van, és ha fel is borulnak a mi elképzeléseink, Isten sokkal magasztosabb tervének vagyunk a részesei.

2020-12-18


______________________________

Nevek, napok


Mt 1,1 -17
Hallva ezt a névsort a híresebb személyek nevei emlékezetünkben maradnak. Ábrahám, Izsák, Jákob, Dávid. Könnyen elkönyveljük, hogy nagy elõdök leszármazottja Jézus. Ugyanakkor a névsorban olyan személyek neve is szerepel, akiknek az élettörténetét ismerve nem szokott az ember velük dicsekedni. Mégis, mindenik személyen keresztül, még azokon keresztül is akiket kevesebbre értékelünk, egyre közelebb került az emberiség a megváltáshoz.
A mi életünkben is vannak szép, sikeres idõszakok, melyekre szívesen emlékezünk, de voltak sötétebb napok is. Ha utólag tekintünk vissza rájuk, azokban is felfedezhetjük Isten jelenlétét, azt ahogy vezetett, és vezet ma is bennünket önmaga felé.

2020-12-17


______________________________

Mit várok?


Lk 7,19-23
Olykor mi is nehéz helyzetbe kerülünk, mert nem tudjuk összeegyeztetni az elvárásainkat Jézus szavaival.
János bizonyára sok szép dolgot hallott Jézusról, de szükségét érezte valami bizonyítéknak, hogy valóban õ a Messiás, mert nem olyannak mutatkozott amilyennek õ elképzelte, amilyennek szerette volna. János egy erõs, gyõzedelmes Messiást várt.
Jézus nem érveket fogalmazott meg, és nem valamilyen csodával bizonyította hogy õ a Messiás, hanem azt mondta tanítványainak, hogy meséljenek Jánosnak arról amit látnak, a hétköznapi csodákat.
Lehet, hogy én is egy erõs Messiást várok, aki beleavatkozik az életem eseményeinek menetébe, de nem veszem észre a csendes csodákat, melyeket Jézus tesz.
Mit várok tulajdonképpen Jézustól?

2020-12-16


______________________________