Napi gondolatok

Szent Család

Szent Család vasárnapján arról olvasunk az Evangéliumban, hogy az Úr angyala kétszer is utasítja Józsefet, hogy vegye maga mellé a gyermeket és anyját, és keljen útra. Heródes miatt Egyiptomba menekülnek, majd Heródes halála után Izrael földjére.
Ez a család a családdá válás kezdetén úton van. Azonban nem hontalanok: ott vannak otthon, ahol együtt vannak. Ott tudok találkozni a családommal, ahol van, és nem ott, ahol szeretném, hogy legyen. A családom a találkozás helye. Lehet, hogy alkalmanként utána kell néznem, hogy hol van a feleségem, férjem, gyerekem, szüleim. Hol vannak?
Valakinek utánajárni nem nyomozást jelent, hanem érdeklõdést, hogy hol vagy te otthon igazából? Ehhez elõször magamnak kell válaszolnom, elõször nekem kell otthon éreznem magam. A legtöbb idõt a gondolataimban töltöm. Ha jól érzem magam a gondolataim világában, akkor környezetemmel, családommal is jól érzem magam. Ha viszont teher vagyok magam számára, családomnak is teher vagyok, elviselhetetlen. Lehet, hogy belemerülök valami szerepbe, de nem élek teljes életet. Csak úgy tudok másokkal is lenni, ha magammal is tudok lenni.
Hol vannak tehát azok, akikkel naponta együtt élek?
Nem elegendõ annyi, hogy „na, hányast hoztál haza az iskolából?”, „hol voltál eddig” stb., nem a számonkérés, nem az ellenõrzés, hanem a meggyõzõdés, hogy te „valóban itthon vagy?”.
A közös élmények és beszélgetések egymás felé vezetõ utak, melyek elvezetnek oda, hogy meglátom, mi jár a másik fejében és szívében. Ezt nekem kell meglátnom. A közös élmények és beszélgetések teremtik meg a valódi találkozásokat. Pusztán fizikailag egymás mellett lenni még nem jelent találkozást. Nem foghatom mindig a férjem-feleségem-gyermekem kezét, nem játszhatunk detektívesdit.
Az egymással való törõdés épp azt a gondoskodó, érdeklõdõ kérdést jelenti, hogy hol vagy? Most éppen hol tartasz?
Amikor csak magamban lehetek Istennel, a csöndben, rákérdezek, hogy hol vagyok én otthon. És még néhány kérdés. Amelyikben érintettnek érzem magad, arra válaszolok.
Mitõl vagyok otthon valahol? Ki teremti meg számomra az otthont?
És én kinek teremtem meg az otthont? Házastársként hol keresek, ha elveszítettem az otthonérzést? Hova vágyok vissza?
A bennünket jellemzõ nyugtalanság, bizonytalanság mögött ez a kérdés bujkál: hol vagyok otthon? Arra a kérdésre, hogy hol vagyok otthon, nem egy épületre gondolok, nem egy adott címre, hanem arra, hogy nálad, melletted, veletek – azok mellett, akik várnak rám, otthon vagyok-e.

În duminica Sfintei familii citim în Evanghelie despre faptul cã îngerul Domnului chiar și de douã ori îl îndeamnã pe Iosif sã ia copilul și pe mama acestuia și sã plece la drum. Din cauza lui Irod se refugiazã în Egipt, apoi dupã moartea lui merg în Egipt.
Aceastã familie încã de la începuturile ei a fost pe drum. În ciuda acestui lucru ei nu s-au simțit ca unii care nu sunt așezați la casa lor sau ca unii care nu aparțin nici unui loc: ei acolo se șimțeau acasã unde erau împreunã. Acolo mã pot întâlni cu famila mea unde se aflã și nu acolo unde mi-ar plãcea sã fie. Familia mea este locul întâlnirii. Poate cã din când în când ar trebui sã mã interesez unde este soția mea, soțul meu, copii , pãrinții. Unde sunt?
A te interesa despre cineva nu înseamnã a-l urmãri, ci înseamnã a te intresa, unde este, unde se simte cu adevãrat acasã acea persoanã? La aceastã întrebare trebuie sã rãspund în primul rând eu, mie însumi, cãci în primul rând eu trebuie sã mã simt acasã. Cea mai mare parte a timpului o petrec cu gândurile mele. Dacã mã simt bine în universul gândurilor mele, atunci mã simt bine și în mediul meu, cu familia mea. Dacã însã, sunt o povarã pentru mine, atunci si pentru familia mea sunt o povarã greu de dus. Poate cã mã complac într-un anumit rol dar nu simt cã trãiesc din plin. Doar așa pot trãi cu ceilalți dacã pot trãi cu mine însumi.
Așadar unde sunt aceaia cu care trãiesc zilnic?
Nu este de ajuns sã întrebãm ” ce notã ai primit astãzi? , unde ai fost pânã acum?” și așa mai departe. Nu cererea de explicații, nu verificarea sã fie scopul întrebãrii , ci a a obține convingerea cã ” tu într-adevãr ești acasã, te simți acasã?”
Punerea în comun a experiențelor și discuțiile sunt drumuri care ne conduc unul spre celãlalt, sunt drumuri care îmi aratã ce este în mintea și în sufletul celuilalt. Aceasta trebuie sã vãd eu. Punerea în comun a experiențelor și discuțiile fac sã existe adevãratele întâlniri. Doar a fi fizic unul lângã celãlalt nu înseamnã întâlnire. Nu pot sã o țin mereu de mânã pe soția mea, sã îl țin de mânã pe soțul sau pe copilul meu, nu putem sã ne jucãm de-a detectivii.
A fi preocupat de celãlalt înseamnã chiar întrebarea aceasta plinã de îngrijorare, plinã de interes: ”Unde ești? Chiar acum pe unde ești?
Când pot fi doar eu și Dumnezeu, în liniște, sã mã întreb ” unde mã simt eu acasã?” Și mai sunt câteva întrebãri. Sã rãspund doar la acelea care simt cã mi se potrivesc.
De la ce mã simt acasã undeva? Cine mã face sã mã simt ca acasã? Eu pe cine fac sã se simtã ca acasã? Ca familist, eu unde caut acel sentiment de acasã dacã l-am pierdut? Unde mi-e dor sã mã întorc?

2019-12-29

______________________________

Szent István

Mt 10, 17-22
Azt ünnepeljük, hogy velünk az Isten, hogy nekünk ajándékozta önmagát. De ha elfogadjuk ezt az ajándékot, ha befogadjuk õt az életünkbe, ez minket is fokozatosan átalakít. Ajándékot kapni Istentõl azzal jár, hogy mi is ajándékká leszünk.
A mai evangélium azzal bátorít minket, hogy ne aggódjunk, mert a Szentlélek kezd bennünk cselekedni beszélni. Ez valóra vált Szent István életében. Úgy beszélt és úgy cselekedett mint Jézus. Ezt a csodás átalakulást kérjük a magunk részére mi is ajándékként a kis Jézustól.

2019-12-26

______________________________

Karácsony éjjel

Szent Lukács a most felolvasott evangéliumi szakaszban híres személyeket említ, kezdve a leghíresebbel, és befejezve a legjelentéktelenebbel. Az legfontosabb Augustus császár, aki a világ urának számított. Életében három népszámlálást is elrendelt. Tudni akarta, hogy mennyi adóra számíthat és mennyi katonára épül az õ hatalma. Az õ idejében élte Róma aranykorát mert száz év véres hadviselés után békét hozott Róma számára. Idõben egyik népszámlálás talál Jézus születésének az idejével. Szent Lukács a népszámlálás témájával Jézusról akart valamit már elõre tudtunkra adni: az uralkodók a hatalmukat fejezték ki a népszámlálással, de Jézusban olyan uralkodó érkezett meg, aki nem hatalmaskodik mások fölött, hanem aláveti magát, engedi hogy õt is számba vegyék. Rá akar mutatni arra, hogy Isten szemében nem a földi hatalom számít, mert az megszûnik, de Jézus uralma örökre fennmarad.
A rangsorolásban következik Kirinusz szíria helytartója, majd József, egy jelentéktelen ember, majd a még jelentéktelenebb felesége, és végül a legjelentéktelenebb, a gyermek. Szent Lukács ezzel jelzi, hogy mennyire más a világ értékelése Isten értékelésénél. Aki igazából a legfontosabb, az az emberek szemében a legutolsó.
Hogyan történt Jézus születése? A hagyományunk szerint nem találtak szállást, ajtóról ajtóra mentek, de senki nem fogadta be õket, míg végül egy barlangban húzták meg magukat és ott született a kisded Jézus. Az evangélium ezt nem állítja, csak azt mondja hogy már egy ideje Betlehemben tartózkodtak, valószínûleg József rokonainál voltak elszállásolva, amikor elérkezett Mária szülésének az ideje. És azt is mondja, hogy Mária megszülte elsõszülött gyermekét. Miért említi, ha nem volt több gyermeke? Azért mert Izraelben az elsõszülötteket Istennek szentelték. A szülõ tudta, hogy a gyermek nem az õ tulajdona, hanem Isten tervét kell neki teljesítenie. Mária ezt még inkább tudta. Minden szülõnek így kell a saját gyermekeire tekintenie, mert ha magához köti a gyermekét, tönkreteszi azt. Akkor él teljes életet, ha Isten rá vonatkozó tervét teljesíteni tudja.
Mária pólyába takarta. Ezzel Szent Lukács jelezni akarja, hogy Jézus ugyanúgy született a világra, mint bármelyik gyermek, az õ születésénél nem volt semmi rendkívüli. Õ is ugyanolyan ember, mint mi, ugyanúgy megszületett és ugyanúgy meg fog halni, mint mi.
Jászolba fektette. Ez utalás Izajás prófétára aki azt mondja mindjárt a könyve elején, hogy az ökör és a szamár felismeri a gazdája jászolát, de Izrael népe nem akarja felismerni az õ Urát. Ez felszólítás számunkra is, hogy ismerjük fel Jézusban a mi Urunkat, aki nem olyan, mint Augustus császár, hanem az aki érettünk táplálékká lett.
Nem kaptak helyet a szálláson. Az nem valószínû, hogy bárki is elutasította volna Józsefet és Máriát, egy szülés elõtt álló asszonyt. A keleti ember számára a vendégfogadás szent. Hogy nem kaptak helyet a szálláson, ez csak azt jelenti, hogy többen aludtak egy helységben, és az a hely nem volt alkalmas arra, hogy ott, mindenki szeme láttára szüljön Mária. Ezért húzódtak hátra oda, ahol az állatoknak volt a szállásuk.
Így jött tehát a világra a mi Megváltónk. Õ nem tart népszámlálást, de mindenünket személyesen megszólít: látod mennyire szeretlek, mennyire fontos vagy számomra! Mi a válaszod az én szeretetemre? Ha egy hatalmas Istent keresel magadnak aki érett harcol az ellenségeiddel, az nem én vagyok. Látod, én gyenge vagyok. Nem fogok csodákat tenni a te érdekedben. De te ha egyesíted az életedet az enyémmel, csodákat fogsz tenni, sokak javára. Választanunk kell: tetszik nekünk ez az Isten vagy elutasítjuk?
Az evangéliumi rész második felében megjelennek a pásztorok. Tudjuk, hogy a pásztorokat tisztátalanoknak, nagy bûnösöknek tartották, és nem alaptalanul, mert nem voltak rendesen megfizetve, ezért loptak raboltak, gyilkoltak is. A rabbik azt tanították hogy majd mikor eljön a Messiás õket is a többi bûnösökkel együtt meg fogja semmisíteni. Nem csoda hogy megrémültek amikor Isten angyala megjelent nekik, és ragyogó fény vette õket körül. Isten szeretetének a fénye volt ez a fény, amely nem büntet, hanem gyógyít felemel.
Mennyei sereg jelent meg. Nem a császár hadserege, hanem Isten szeretetét dicsõítõ sereg, melyik békét hirdet minden embernek akit Isten szeret. Nem jó a fordítás, ami az olvasmányos könyvünkben szerepel. Sajnos, a dicsõségben is azt énekeljük, hogy békesség a jóakaratú embereknek. Azt jelentené, hogy Isten csak azokat szereti akik jók. De Isten mindenkit szeret, azokat is akiket az emberek kirekesztenek, azokat is akiket mi nem tudunk szeretni.

Am pregãtit aceastã sãrbãtoare în 4 sãptãmâni. Iatã, în sfârșit am ajuns sã o sãrbãtorim. Ar fi interesant dacã pe rând fiecare dintre noi ar povesti ce s-ar fi așteptat și ce a primit, cum și ar fi dorit sã fie aceastã searã de sãrbãtoare, și cum este în realitate. Ne așteptãm la multe lucruri frumoase de la cei apropiați, dar oare de la Isus ne așteptam la ceva? Crãciunul nostru are vreo legãturã cu Dumnezeu, cu cel mai important eveniment al istoriei, când Dumnezeu a dorit sã vinã între noi? Ar fi ciudat sã sãrbãtorim ziua de naștere a lui Isus fãrã el.
Sã observãm un pic persoanele despre care am auzit în Evanghelia de azi. Cum au sãrbãtorit Nașterea lui Isus?
Iosif a fost nevoit sã plece de acasã împreunã cu Maria într-un moment nepotrivit. Era aproape nașterea copilului, dar el a trebuit sã se ducã între strãini. În ciuda strãduințelor sale nu a reușit sã asigure condiții prea bune pentru Maria și pentru pruncul Isus. Probabil îl durea neputința. Nu prea îi venea sã sãrbãtoreascã.
Maria, ca orice mamã înaintea nașterii, era îngrijoratã, cum va decurge nașterea. Va fi în stare sã aibã grijã de noul nãscut? Ce bine ar fi fost sã fie acasã, în casa sa, între cei pe care îi cunoaște. S-ar fi simțit mai bine, dar aici nu îi vine sã sãrbãtoreascã.
Pãstorii, oameni desconsiderați pentru munca lor. Toatã lumea îi considera hoți, oameni fãrã moravuri și fãrã credințã. Acum au fost invitați la iesla lui Isus sã sãrbãtoreascã mântuirea, care a venit tocmai pentru ei.
Azi Îngerul Domnului vine și la noi, care simțim cã nu prea avem ce sãrbãtori, și ne vestește: Dumnezeu nu a uitat de noi. Vine la mine, la tine personal. Sã pornim și noi, ca și acești pãstori. Sã ieșim din starea noastrã în care ne plângem, ne învârtim în amãrãciunile noastre, și sã mergem la Isus. El nu cere nimic extraordinar. Nu trebuie sã aduci cu tine nici fapte bune, nici merite, nici rezultate.
Semnul prin care pãstorii puteau sã îl recunoascã pe Mântuitorul nãscut pentru ei era ieslea. Nimic deosebit. Ei zi de zi vedeau iesle, dar în iesle vedeau hranã pentru animale, și nu un copil. Nu știau cã acel copil va deveni hranã pentru oameni.
Au pornit și l-au gãsit pe Isus în iesle. S-au întors la viața lor mizerabilã, dar totul s-a schimbat pentru cã au înțeles cã Dumnezeu îi iubește.
Și noi îl putem recunoaște pe Isus în viața noastrã, în lucruri aparent obișnuite, în gesturi frumoase din partea celor din jurul nostru, în rãbdarea lor fațã de noi, în atenția primitã. Ei ne transmit mesajul lui Dumnezeu: ești important în ochii sãi. Chiar dacã suntem ocupați pentru cã trebuie sã pregãtim darurile, chiar dacã avem oaspeți la masã, chiar dacã mãcar acum de Crãciun vrem sã ne distrãm, sã mâncãm bine, sã nu uitãm sã mergem la Isus, sã îl descoperim și sã ne bucurãm cã este și va fi cu noi. Nu conteazã dacã nu ești mulțumit de viața ta. Isus tocmai pentru tine a venit.

2019-12-24

______________________________

Már késõ?

Lk 1, 67-79
Áldott Az Úr Izrael Istene - ezek Zakariás elsõ szavai, miután visszanyerte a beszélõ képességét. Kilenc hónapig volt ideje gondolkodni, átgondolni a maga nézõpontjait, a meggyõzõdéseit. Volt benne elég bátorság és rugalmasság, hogy változzon és Isten akaratából alakuljon.
Este már karácsonyt ünneplünk. Lehet, hogy úgy érezzük mintha már nem lehetne semmit tenni azért, hogy jobban felkészüljünk. Lehet, hogy véglegesen elrontottnak tekintünk egyes dolgokat az életünkben. Tekintsünk Zakariásra, aki már beletörõdött a steril életébe, beleöregedett. Azt hitte, hogy már neki nincs mondanivalója, ezért némult meg. Most pedig lelkesen áldja az Istent. Lehet, hogy most jött el az idõ, hogy mi is megszólaljunk, cselekedjünk, Isten dicsõségére.

2019-12-24

______________________________

Isten látogatása

Lk 1,57-66
János születésénél megmutatkozott Isten ereje, de ezt nem mindenki vette észre. Anyja, Erzsébet felismerte, és felismerte az új élet jeleit, mert kezdetét vette.
Nem mindig könnyû felismerni Isten látogatását. Csak akinek szíve Istennel kapcsolatban van, az képes erre.
Mi emberek birtokolni akarjuk a jót, amit szeretünk. Isten elõbb szeret, aztán az õ szeretete hozza felszínre a bennünk rejlõ jót.
Isten a mi életünkben, a mi közösségünk életében is valami újat akar megvalósítani. Ha ráhangolódunk, felismerjük látogatásának jeleit.

2019-12-23

______________________________

Advent 3. vasárnapja

Jézus békét, kiengesztelõdést hirdetett meg az emberek között, és ezeket az értékeket mindenki értékeli, és mindenki vágyik rá. Kérdés, hogy az üzenet eljutott-e a szívünkbe is? Az Advent errõl szól, hogy várunk rá, próbáljuk nyitogatni a szíveinket, hogy be tudjon oda térni. Ha minden ember befogadná Jézus üzenetét, megszûnnének a háborúk, erõszakos cselekedetek.
Ma ismét Keresztelõ Jánosról hallottunk, aki õ maga készült, és a népet is felkészítette a Messiás érkezésére. A Jordán folyó partján fenyegetõ hangon szólította fel az embereket életük megváltoztatására. Meg akarta ijeszteni a bûnösöket, hogy változásra bírja õket. Ma az evangéliumban Keresztelõ János - aki addig biztos volt a dolgában – kételkedik. Õ, aki Jézusra mutatott, hogy Õ az Isten báránya, most felteszi a kérdést, hogy valóban Jézus-e a Messiás vagy nem? Már nem a Jordán partján találjuk Jánost, hanem Heródes börtönében. Heródest figyelmeztette erkölcstelen életére, ezért került a börtönbe. Bár rabságban tartotta Heródes, mégis tisztelettel bánt vele. Tanítványai látogathatják és informálták a kint történtekrõl. Mi miatt ébredtek benne kételyek? A tanítványok elmesélték neki, hogy Jézus leprásokat gyógyított meg, pedig azokat még Isten is elvetette, mert õk számítottak a legnagyobb bûnösöknek. Sántákat meg vakokat gyógyított meg, ezek a zsidó elõírások szerint nem mehettek be a templomba, mert sérüléseik a bûneink miatt érték õket. Keresztelõ János nem értette, hogy Jézus miért nem ítélte el a bûnösöket, sõt, ahelyett hogy megbüntette volna õket, ahogy ezt õ maga elõre megmondta, Jézus együtt étkezett velük, együtt ünnepelt. Jézus haragudt a bûnre, de szerette a bûnösöket, de nem felelt meg Keresztelõ János elvárásainak. Mi is kérdezzük meg magunktól: mi milyen Messiást várunk? Mit várunk Jézustól? Lehet, hogy olyasmit, amit neki nincs szándékában nyújtani nekünk, és akkor csalódni fogunk.
Egy másik dolog, ami kételyt ébresztett Jánosban, hogy a Messiásról Izajás próféta azt mondta a 61. fejezetben, hogy kiszabadítja a börtönbõl a rabokat. János pedig még most is a börtönben ül, tehát nem jött el a Messiás. Jézus felborogatja a mi elvárásainkat is. Ha úgy gondoljuk, hogy Jézus eljött hozzánk, de nem kér tõlünk valami változást, olyasmit, ami számunkra nehéz, akkor nem jött el igazából hozzánk. Jézus nem csodálkozik János kételyein, de válaszol a kérdéseire. Nem érveket hoz, hanem eseményeket sorol fel. A vakoknak megnyílik a szemük: az embereket az evangélium megvilágosítja, hogy látni tudják, milyen úton járnak, és rá találjanak Isten útjára. A sánták járnak: akik sántikálva jártak, csaltak, loptak, hazudtak, most egyenesen járnak. A süketek hallanak: akik nem hallottak meg más hangot, mint a saját vágyaik hangját, akik csak magukra tudtak figyelni, most meghallják mások segélykiáltását is. A leprások megtisztulnak: õket mindenki elutasítja, de az evangélium megtisztítja, és átalakítja õket. A halottak feltámadnak: akik csak a földi életet tartották szemünk elõtt, most magasabb értékek felé tudnak nyitni, új életet élnek. A szegényeknek hirdetik az örömhírt: a szegények azok, akiket méltatlannak tekintettek Istenre, most méltókká váltak arra, hogy az örömhírt hallják, azt az örömhírt, hogy Isten feltétel nélkül szereti õket.
Mirõl tudjuk meg hogy Jézus eljött az életünkbe? Arról, hogy ezek a változások megtörténtek-e a mi életünkben. Jézus válaszai boldogságot is tartalmaznak. „Boldog az, aki nem botránkozik meg bennem”. Milyen botránkozásról van szó? A miatti botránkozásról, hogy Isten feltétel nélkül szeret jókat és rosszat, nem büntet meg senkit. Egy olyan Isten, aki egyesekkel rossz, egyeseket pedig szeret; egyeseken bosszút áll, másokat pedig megjutalmaz félelmet kelt, de nem botránkoztat, mert úgy gondolkodik, mint mi. Jézus nem becsülte le Keresztelõ Jánost, amiért kételkedett benne. Azt mondja Jánosról, hogy nem olyan, mint egy nádszál, amely arra hajlik, amerre a szél fúj. Õ nem hajolt meg senki elõtt. Mi mennyire hajlunk a divathoz, mások elvárásaihoz? János nem finom ruhákba öltözött, nem a kényelmet kereste, nem pazarolt, hanem megelégedett a szükségesekkel, és Jézus Jánost prófétának, a legnagyobb prófétának nevezi, mert a legfontosabb feladatot kapta, fontosabbak Mózesénél is: hogy elõkészítse a népet Isten érkezésére. Mégis, János kisebb, mint aki Krisztushoz tartozik, nem mintha szentebb lenne, hanem, mert olyan kegyelmekben részesült, melyekben akkor õ még nem. Mi nem Jézus érkezését készítjük csupán elõ, hanem az õ jelenlétének vagyunk a tanúi a világban.

În Evanghelia de azi îl gãsim pe Ioan Botezãtorul într-un moment de crizã. Pânã acum era convins cã misiunea lui este sã pregãteascã oamenii pentru sosirea lui Mesia, sã-l recunoascã și sã-l arate oamenilor. Asta a și fãcut, dar acum în întunericul închisorii nu mai este sigur cã nu a greșit, are îndoieli în privința lui Isus. Aude lucruri ciudate despre Isus, nu-i pedepsește pe pãcãtoși, nu vine cu toporul, nu taie copacii, nu pregãtește nici o revoltã împotriva romanilor. Poate reușim sã-l înțelegem pe Ioan, dacã ne gândim la situații când am avut impresia cã în ciuda bunãvoinței și strãduințelor noastre, lucrurile despre care am crezut cã sunt în concordanțã cu voința lui Dumnezeu, nu ne reușesc, se terminã cu eșec. Dupã mulți ani ne punem întrebarea, oare am ales bine, am fost o mamã, o soție, un preot destul de bun, sau am greșit totul? Câte îndoieli avem și noi! Aceastã omenire plinã de rãutate, de egoism poate fi mântuitã vreodatã, sau totul este zadarnic? Eu care știu atâtea despre Dumnezeu, dar nu reușesc sã mã comport ca un creștin în anumite situații, mã pot îndrepta cândva? Oare Isus s-a dãruit degeaba pentru noi? Ce vrem sã sãrbãtorim de Crãciun? Are vreo legãturã cu Isus, cu viața mea, cu viața comunitãții noastre? Dacã Ioan a avut curajul sã-și exprime îndoielile, o putem face și noi.
Și Isus nu-i dã lui Ioan un rãspuns concret, precum nu ne dã nici nouã, ne lasã în nesiguranțã, stimulându-ne la un pas în sus, la o viziune mai largã, sã observãm niște semne care nu par deosebite: orbii vãd, surzii aud, muții vorbesc, morții se trezesc la viațã. Ne cere sã observãm și noi prezența puterii lui Dumnezeu în jurul nostru, în viața noastrã personalã, în sãraca noastrã comunitate, în bisericã. Dumnezeu lucreazã prin mine, prin noi, vindecã, curãțã, dã viațã. Vedem dacã suntem atenți la aceste semne, gesturi de iubire gratuitã, de dãruire de sine. Vedem oameni cinstiți, binevoitori, care se intereseazã de ceilalți. Ce ați vrut sã vedeți în pustiu, întreabã Isus. Nu întreabã ce ați vrut sã auziți, pentru cã ceea ce a avut impact asupra oamenilor, nu erau cuvintele lui Ioan, ci personalitatea sa, care nu se îndoia în vânt ca trestia, care nu spunea cuvinte frumoase despre convertire, trãind comod. El nu se îmbrãca în haine scumpe, nu se folosea de popularitatea sa pentru propriul interes, de aceea avea credibilitate. Oamenii au vrut sã vadã un profet prin care acționeazã Dumnezeu. A fost cel mai mare profet, spune Isus, pentru cã a avut misiunea cea mai importantã, sã-i pregãteascã pe oameni pentru venirea lui Dumnezeu între noi. Însã noi avem o misiune și mai mare, sã-l arãtãm oamenilor pe Isus cel prezent între noi. Cerem harul ca noi sã-l putem recunoaște pentru a-l putea arãta și altora.

2019-12-15

______________________________

Édes és könnyû

Mt 11, 28-30
Amikor hosszú utat kell megtennünk, ha tudjuk hogy ott kellemes lesz ahová igyekszünk, jól fogjuk érezni magunkat, akkor türelmesen el tudjuk viselni az utazással járó kellemetlenségeket is, de ha nem szívesen megyünk valahová, egész úton nyûgösök vagyunk.
Ugyanígy, számunkra a remény ad erõt a nehézségek elviseléséhez: Vár ránk a véget nem érõ öröm. Így válik Jézus igája könnyûvé és az õ terhe édessé számunkra. Nem az iga, vagy a teher önmagában könnyû és édes, hanem annak tûnik, mert ezek által jutunk közelebb Jézushoz, ezek által tudjuk kifejezni az iránta való szeretetünket.

2019-12-11

______________________________

Nem pincsikutya, hanem júh

Mt 18, 12-14
A jó pásztor képe nagyon sikeres ábrázolása Istennek. Nem kell sokat magyarázni, hogy milyen az Isten, csak a jó pásztorra kell gondolni, és megértjük, mit akar Jézus mondani.
Nem pincsikutya gazdájához hasonlítja Istent, aki kényezteti azt a szerencsés, vagy szerencsétlen kutyát, de ugyanakkor olyasmiket vár el tõle, ami ellenkezik a természetével: ruhát ad rá, pedikûrhöz viszi, fogat mos neki, illatosítja, maga mellé fekteti, nyakörvet tesz neki, mellyel folyton maga után ráncigálja.
A jó pásztor nagy tisztelettel gondoskodik a juhok szükségleteirõl. El akarja vezetni õket arra a legelõre, ahol szabadok és boldogok lehetnek. Nem köti magához õket, de ha eltévednek, segítségükre siet.
Ha Isten jó pásztorként áll mellettünk, mi is meg akarunk tanulni jó pásztorokká lenni egymás számára.

2019-12-10

______________________________

Szeplõtelen fogantatás

1854. december 8-án a Sixtusi kápolnában IX. Piusz pp. kihirdette a Szeplõtelen Fogantatás dogmáját. Azt mondta, hogy Máriát kiváltságos módon megóvta Isten az eredeti bûn minden szennyétõl Jézus Krisztus jövõbeli érdemeire való tekintettel. Ezzel kapcsolatban bennünk néhány kérdés merül fel. Vajon Isten egyik teremtményét kiváltságos kegyelmekben részesíti? Miért nem adja meg mindenünknek ezt a kegyelmet? Miért nem óv meg mindnyájunkat az eredeti bûntõl és annak következményeirõl? És ha Mária ilyen kiváltságos személy, ez azt jelenti, hogy õ egészen más mint mi. Neki nem kell az élet nehézségeivel megküzdenie, úgy mint nekünk. Ha így tekintünk Máriára, akkor megcsodáljuk, de nem tekintjük útitársunknak. Csak akkor fordulunk hozzá amikor valamilyen kegyelemre, valamilyen segítségre van szükségünk.
Meg aztán, mi az az eredeti bûn? Valójában büntetés olyan bûnért amelyet nem követünk el. Ez a magyarázat nemhogy egyesítene, hanem szétválaszt bennünket keresztényeket, mert akadályt jelent mind az ortodoxokkal, mind pedig a protestánsokkal folytatott párbeszédben. Mária ugyanúgy mint mi szenvedett, örült, szerelmes lett, tervezett, kísértések ellen küzdött. Ugyanolyan ember volt mint mi, és mégis rendkívüli, mert készen volt teljes lényével Isten tervének a szolgálatára lenni. Errõl a Máriáról szól az evangélium. És amikor a dogmát olvassuk, mindig az evangélium fényében értelmezzük. Az evangélium beszél arról, hogy Máriának kételyei, kérdései voltak, hogy sok mindent nem értett, hogy neki is fejlõdnie kellett a hitben, de mindig kész volt igent mondani Istennek. A dogmának a meghatározásakor a korabeli teológiának és filozófiának a nyelvezetét használták. A dogma nem Isten szava, hanem emberi szó, amely egy adott helyzetben és idõben meghatároz egy igazságot, melyet a Szentírás alapján megértettek. A teológiának és a filozófiának a nyelvezete idõvel változik, de az igazság megmarad, és ezt az igazságot az új nyelvezettel kell újra fogalmazni.
Ma már mindenünk számára világos hogy Ádám és Éva története nem egy valós történet hanem egy teológiai tanítás, amely arra próbál választ adni, hogy miért van jelen a rossz a világban? Mert az mindnyájunk számára világos, hogy egy siralomvölgyben élünk. A kérdés csak az, hogy Isten ilyennek teremtette a világot, vagy pedig mi emberek tettük ilyenné? Az olvasmányban hallott történet nem egy bizonyos Ádámról és Éváról szól, hanem rólunk, emberekrõl. Annak a dinamikájáról, ahogy elutasítjuk Istent, és felelõtlen döntéseket hozunk, melyeknek fájdalmas következményei vannak. Mi vagyunk Ádám és Éva, akik választhatjuk Isten tervét, vagy elutasíthatjuk azt. Próbáljuk tehát ennek fényében értelmezni a Szeplõtelen Fogantatás dogmáját. Mindnyájunkban jelen van a hajlam az önzésre, arra, hogy csak magunkkal törõdjünk. Ezt nevezzük eredeti bûnnek. Nincs szó igazi bûnrõl, csupán velünk született hajlandóságról. Akkor válik ez bûnné, amikor ezt a hajlandóságot követjük. Az igazi felnõtt ember Isten szemében nem az, aki tud gondolkodni, és szabad akarattal rendelkezik, hanem az, aki megtanult szeretni. A kérdés, hogy a velünk született önzést le lehet gyõzni? Képes volt valaki erre? A válasz, hogy nem lehet legyõzni az önzést, ha csak a magunk erejére támaszkodunk.
A mai második olvasmányban, az efezusiakhoz írt levélben azt hallottuk, hogy Krisztus minket a világ teremtése elõtt kiválasztott, hogy szentek és szeplõtelenek legyünk. Tehát Isten mindenünket erre hívott meg, hogy szeplõtelenek legyünk, hogy le tudjuk gyõzni teljesen a bennünk lévõ hajlamot az önzésre. A mai ünnep errõl szól hogy Máriának ez sikerült. Az õ életében megvalósult az az egyensúly, az a harmónia, amit Isten megálmodott, amikor a világot megteremtette. És Isten nem szûnt meg azóta sem remélni, bízni abban, hogy ez a mi életünkben is meg fog valósulni.

În zilele noastre e greu sã vorbim despre dogme. Când auzim de dogme poate simțim și noi un fel de rezistențã. Ne gândim la acele perioade din istorie, când biserica exercita putere asupra oamenilor nu numai din punct de vedere material și spiritual, dar și intelectual. Nu lãsa spațiu la discuții, la îndoieli. Trebuia sã crezi fãrã sã pui întrebãri. Acele timpuri au trecut.
Noi astãzi nu sãrbãtorim o dogmã ci o sãrbãtorim pe Maria care a fost conceputã fãrã pãcatul strãmoșesc, adicã a primit tot harul necesar pentru a se pune în totalitate la dispoziția lui Dumnezeu. Astfel a pregãtit-o Dumnezeu pe Maria sã devinã mama lui Dumnezeu care s-a fãcut om. Cum spunea teologul franciscan Duns Scotus: Dumnezeu avea posibilitatea sã o facã, era potrivit sã o facã, deci a fãcut-o.
În Evanghelia de azi din gura îngerului Gabriel am auzit cuvintele care confirmã aceastã învãțãturã a Bisericii: Maria ești plinã de har. A primit tot harul de care avea nevoie sã spunã da la planul lui Dumnezeu. Aceste planuri erau minunate, dar nu au adus succes în fața oamenilor. Numai Maria știa ce lucruri minunate a fãcut Dumnezeu în viața ei. Oamenii vedeau în ea doar o femeie simplã, neînsemnatã, și totuși ea a fost prima persoanã dintre oameni care a reușit sã se dãruiascã în totalitate lui Dumnezeu.
Harul lui Dumnezeu nu a privat-o pe Maria de libertatea sa. Avea posibilitatea sã refuze în orice clipã planul lui Dumnezeu. Nu a fost prezervatã nici de tentații. Nu întotdeauna l-a înțeles pe Isus, și nu întotdeauna era de acord cu deciziile, acțiunile sale. Harul primit nu a scutit-o nici de suferințã.
Și ea a îmbãtrânit și a murit ca orice om.
Ce înseamnã atunci de fapt expresiile folosite în dogma Neprihãnitei Zãmisliri? Traducând în limbajul folosit astãzi în Teologie putem spune, cã Maria a fost prima persoanã, care, ajutatã de Dumnezeu a fost în stare sã își învingã egoismul înnãscut, pe care îl putem numi și pãcatul strãmoșesc, și cu toatã ființa sa s-a strãduit sã îndeplineascã misiunea primitã de la Dumnezeu.
Privilegiul Mariei nu constã în nimic altceva decât în faptul cã ea a fost prima care a reușit acest lucru, dar cu toții am primit acest har de la Dumnezeu. Și noi treptat vom reuși sã ne invingem egoismul și sã ne transformãm în oameni fãrã prihanã, așa cum ne-a dorit Dumnezeu sã fim deja înaintea zãmâslirii noastre.
Exemplul și rugãciunile ei sã ne ajute sã putem înfãptui și noi acele opere minunate la care Dumnezeu se așteaptã de la noi, chiar dacã aceste opere nu o sã ne aducã nici faimã, nici carierã, nici avantaje. Ce bine e cã avem o mamã care ne susține, ne îndrumã, și ne ocrotește în drumul nostru anevoios spre Dumnezeu!

2019-12-09

______________________________

Advent 2. vasárnapja

A mai evangéliumban keresztelõ Jánosról hallottunk. Nem Jeruzsálemet választja mûködése helyéül, hanem a júdeai pusztát. A puszta volt az a hely, ahol Isten a maga népét felkészítette arra, hogy választott népe legyen. János ismét a pusztába akarja vezetni a népet, hogy ott, a város zajától távol, meghallja Isten szavát. Az Advent idején bennünket is a pusztába akar vezetni, vagyis arra int, hogy teremtsünk csendet magunk körül és magunkban, és Isten szavára figyeljünk.
Keresztelõ János megtérésre szólítja fel az embereket. Megtérés nem azt jelenti hogy kijavítunk néhány kis hibát, hanem a gondolkodásunkban, a mentalitásunkban kell változásnak történnie ahhoz, hogy be tudjuk fogadni azt az újat, amelyet a Messiás el akar hozni a mi életünkbe.
Akik kivonultak hozzá, azokat megkeresztelte a Jordán folyóban. A Jordán folyó a zsidók számára a határt jelentette a szolgaság és a szabadság földje között. Akkor vált Izrael népe szabad néppé, amikor a Jordán folyón át belépett az Ígéret földjére. Most Keresztelõ János azt mondja nekik: ti igazából nem vagytok szabadok. Jöjjetek újból ki a Jordán folyóhoz, szabaduljatok meg mindattól ami szolgaságban tart titeket, és azután térjetek be ismét a szabadság hazájába. Aki a maga függõségeinek, rossz szokásainak, bûnös útjainak a rabságában él, az nem szabad. Nekünk is ezt kell tennünk ebben az adventi idõszakban: kivonulni a pusztába, és ismét szabadokká lenni.
Megvallották a bûneiket azok, akik Jánoshoz kimentek. A változás elsõ feltétele, annak a nyomorúságos helyzetnek felismerése és beismerése, amelyben vagyunk. Ha újra és újra kifogásokat, mentségeket találunk magunk számára, megyünk elõre azon az úton, melynek a végeredménye életünk tönkremenetele lesz.
Jánoshoz jöttek a farizeusok és a szadduceusok. Ez a két csoport tagjai általában szemben álltak egymással, de most mindegyikük kíváncsi arra, hogy Keresztelõ János mit tanít, melyiküknek ad igazat. A szadduceusok úgy gondolták, hogy Isten ebben az életben jutalmazza meg jóléttel, gazdagsággal, örömökkel azokat akiket szeret. A farizeusok ellenben úgy gondolták, hogy Isten csak azokat fogja az örök életben megjutalmazni, akik ebben az életben szigorúan megtartották a Törvényt. Nem azért mentek Jánoshoz, mert változtatni szerettek volna az életükön, hanem azért, hogy János megerõsítse õket meggyõzõdéseikben. Vajon mi miért készülünk karácsony ünnepére? Meg akarjuk-e engedni Jézusnak, hogy változtasson bármit is az életünkön, vagy megelégszünk azzal, hogy karácsonykor jól érezzük magunkat, és felemelõ lelki élményben részesülünk? Viperákhoz hasonlítja Jézus ezeket az embereket, akik az erdõtûz alkalmával menekülnek. Így menekülnek õk is az evangélium újdonsága elõl. Keresztelõ János viperákhoz hasonlítja ezeket, mert képesek megmérgezni mások életét. A mai szadduceusok arról gyõzik meg az embereket, hogy az egyetlen fontos dolog az, hogy sikeresek legyünk ebben az életben, a mai farizeusok pedig elijesztik az embereket Istentõl, azzal, hogy félelmetesnek mutatják be.
Ne gondoljátok, hogy el tudtok menekülni Isten haragja elõl - mondja keresztelõ János. Mint ahogy egy oroszlán harcol a kicsinyeiért, ha veszélyben vannak, ugyanúgy Isten is harcol érettünk, és szembeszáll mindennel, ami árthat nekünk. Nem az embereket bünteti meg, hanem megsemmisíti a bennük lévõ rosszat. Ezért van a fejsze a fák gyökerénél. Elvágja azt a gyökeret amely rossz forrásból táplálja a fát.
Aztán egy nagyon szép hasonlatot használ Keresztelõ János, melyet a korabeli földmûvesek könnyen megértettek. A kicsépelt búzát szórólapáttal a levegõbe földobták, és a szél a pelyvát elfújta, és a földre a tiszta búza hullott le. Ez a szél Isten szava. Engedjük hogy kifújja a gondolataink közül azokat, melyek hozzánk nem illenek, engedjük, hogy a szívünkbõl kifújja az önzõ, gonosz vágyakat. Engedjük hogy befújjon a szekrényeinkbe, a szobáinkba, és kifújja onnan azt, amire nincs szükségünk igazából, de lehet hogy másoknak szükségük lenne.
Kívánok mindnyájatoknak jó adventi szélfúvást.

Ne pregãtim pentru sãrbãtoarea nașterii Domnului Isus Cristos, care este o sãrbãtoare dulce, în care ne pregãtim sã mâncãm dulciuri, sã cântãm, sã ascultãm melodii ușoare, plãcute, înduioșãtoare, dar toate acestea parcã au scopul de a acoperi mesajul crud al întrupãrii lui Dumnezeu, scandalul evenimentului sãrbãtorit de Crãciun. Dumnezeu vine între noi, dar oare noi Îl așteptãm pe el, sau așteptãm altceva de la aceastã sãrbãtoare?
Astãzi ajunge la urechile noastre strigãtul puternic și neliniștitor a lui Ioan Botezãtorul. A fost un mare ascet, un om carismatic care îi îndemna pe oameni la convertire, folosind deseori cuvinte dure. Convertirea spune Ioan Botezãtorul este cel mai bun mod de pregãtire pentru primirea Domnului. Ce înseamnã a ne converti? Majoritatea oamenilor ar spune cã înseamnã a pune mai multe rugãciuni, a nu blestema, a merge în bisericã, și a da un leu la cerșetor.
Convertirea înseamnã mult mai mult. Înseamnã a ne întoarce din drumul pe care l-am greșit. Dar numai atunci ne putem da seama cã am greșit strada, dacã știm unde vrem sã mergem. Eu știu în care direcție vreau sã merg, care este scopul vieții mele, sau pur și simplu merg cu ceilalți, mã comport ca și ceilalți?
Toatã lumea cautã fericirea, toatã lumea vrea sã aibã o viațã împlinitã, toatã lumea vrea sã trãiascã o viațã care are sens. Deciziile noastre, faptele noastre, ne duc în aceastã direcție? Ne plângem de lumea de azi, și totuși mergem cu ea, pentru cã ne e fricã sã fim altfel decât ceilalți. Dar Dumnezeu care vine aduce foc, arde fricile noastre, și tot ceea ce ne împiedicã, ne frâneazã în drumul nostru spre viața adevãratã. Ioan Botezãtorul ne atenționeazã: Nu e de ajuns sã respectãm tradițiile credinței noastre, așa cum nici pentru evreii nu era de ajuns sã fie fiii lui Abraham. Faptele noastre aratã dacã suntem pe drumul convertirii. Cel care vine separã lumina de întuneric și ne pune pe toți în fața unei unei alegeri: Îl primim în viața noastrã, sau îl refuzãm? Dumnezeu nu stã pe nori sã asculte cerințele noastre, sau nemulțumirile noastre pentru cã nu ne-a ajutat. El vine între noi, devine un copil slab care are nevoie de ajutor. Fãrã ajutorul nostru Dumnezeu nu ne poate mântui, și dacã noi nu vom deveni colaboratorii sãi, nu îi va putea mântui nici pe frații noștri. Chiar dacã Ioan Botezãtorul încã nu cunoștea trãsãturile adevãrate ale lui Dumnezeu, și credea cã vine sã aducã pedeapsã și rãzbunare pentru cei rãi, cuvintele sale ne sunt de ajutor pentru a ne trezi din religiozitatea noastrã somnolentș, și de multe ori inconsistentã, ca sã ne apucãm sã pregãtim calea Domnului care vine spre noi, vine între noi.

2019-12-08

______________________________