Napi gondolatok

Hazudnak!

1 Jn 2, 22-28
Szent János hazugnak nevezi azokat, akik téves tanokat terjesztenek a keresztények között. Nem tévednek, nem rosszul informáltak, nem tudatlanok, hanem hazudnak, jól tudják, hogy amit mondanak, nem igaz. Az ilyen az antikrisztus, aki tagadja a Szentháromságot.
Azt mondja Szent János, hogy külsõ érvekhez, bizonyítékokhoz kell folyamodni velük szemben, hanem arra kegyelemre kell vigyelni, amelyet megkaptak a szentségekben. Ezt nevezi kenetnek. Isten Lelke bennünk máködik, és megtanít az igazságra, ezért nem tudnak minket félrevezetni a hazugok, az antikrisztusok.
Ma nem kell nekünk eretnekekkel vitatkoznunk dogmatikai igazságokról, a Szentháromságról, Jézus istenségérõl. Nem is divat. Ma ökumenikus párbeszédet folytatunk mindenkivel. Tévtanítok mégis bõven vannak ma is körülöttünk, közöttünk.
Most szidhatnánk azokat, aki boldogságot ígérnek, ha megvásárolunk tõlük valamit; a politikusokat, akik jólétet ígérnek, ha rájuk szavazunk.
A közösségünkön belül is találkozunk tévtanítókkal, akik azt mondják, hogy boldog vagy, ha minéltöbbet szórakozhatsz, utazhatsz, ha minél kevesebbet kell dolgoznod, neked úriembernek kell lenned.
mi magunkat is gyakran becsapjuk, amikor olyasmivel töltjük el az idõnket, ami nem épít, nem segít a szellemi - lelki fejlõdésben, és elhitatjük magukkal, hogy minden rendben, mert semmi rosszat nem tettünk senkinek.
A Szent János által ajánlott gyógyír rajtunk is segít: figyeljünk a kapott kegyelemre! Isten a szemünkbe mondja az igazságot, és segít annak megfelelõ módon cselekedni.

2017-01-02

______________________________

Az Antikrisztus

1 Jn 2, 18-21
Itt az utolsó óra - hallottuk a szentleckében. Nem a világ végérõl van szó, csupán arról, hogy nincs több idõ a készületre. Kész kell lenni! Mire? Krisztus eljövetlelére. Ezt pedig megelõzi az Antikrisztus eljövetele. Nem tudjuk, kire gondolt Szent János, amikor Antikrisztusról írt, de azt mondja, hogy már számos Antikrisztus megjelent közöttünk. És ezek nem külsõ ellenségek: nem a muzulmánok, nem a pogányok, nem az ateisták, hanem közülünk kerülnek ki. János itt bizonyára azokra a keresztényekre gondol, akik téves tanokat terjesztettek, megoszlást hoztak a közösségbe. Úgy gondolja, hogy ezek nem is voltak igazi keresztények, csak látszólag vallották magukat keresztényeknek, keresztény életük hazugság volt, és a hazugságok elõbb-utóbb kiderülnek.
Gondolhatunk mi is azokra az antikrisztusokra, akik közülünk kerültek ki. Hirtelen a kilépett testvérek juthatnak eszünkbe, vagy azok, akik egy idõben templomba jártak, és vamai miatt elmaradtak. Nem õk az antikrisztusok, hanem azok, akik Isten tervét gátolják, akik nem Isten akarata szerint celekszenek, és ezzel megoszlást hoznak a közösségünkbe. Persze, itt ismét konkrét emberek juthatnak eszünkbe, akiket szívesen azonosítanánk az antikrisztussal.
A baj az, hogy sok esetben bennünk is jelen van az antikrisztus: az a részünk, amely nem igazán tartozna hozzánk, de mégis bennünk van, és ellenáll Isten kegyelmének.
Ma az év utolsó napján felismerjük, hogy mi mindent valósított meg Isten ebben az évben általunk, és hálát adunk neki. Ugyanakkor felismerjük, hogy olyakor mi is ellenálltunk Istent tervének. Most bocsánatot kérünk Istentõl és egymástól ezekért, és kérjük Isten kegyelmét, hogy az új esztendõben jobban belesimuljunk az õ tervébe.

2016-12-31

______________________________

Lelki élet és viselkedés

1 Jn 2, 3-11
A lelki élet szorosan összefügg az ember viselkedésével. Ahogyan egymáshoz viszonyulunk, jelzi, hogy milyen a kapcsolatunk Istennel. Errõl hallottunk a mai szentleckében. Azt mondta Szent János, hogy aki Jézussal él, úgy cselekszik, mint Jézus. Aki vele él, az világosságban él, és szereti testvéreit.
Ha így áll a helyzet, azonnal meg tudjuk állapítani a többiekrõl, hogy a lelki életben hol tartanak: ha valaki szeretetlenül viselkedik velünk szemben, az azt jelenti, hogy Istentõl is távol van, ellenben, ha valaki kedves, figyelmes velem szemben, annak igazi lelki élete van. Ám nem ilyen egyszerû a dolog. Ez a kritérium arra jó, hogy önmagunk lelki életét vizsgáljuk, mert mi tudjuk, hogy mennyi szeretet van bennünk, mennyire akarjuk a javát a testvéreinknek, és ezt cselekedeteink tükrüzik számunkra. Ha Istenhez közelebb kerülünk, növekszik bennünk a testvéreink iránti szeretet is.
Óvakodjunk azonban attól, hogy bárkinek a lelki életérõl ítéletet mondjunk a külsõ viselkedése alapján. Nem tudjuk, hogy mi zajlik a lelkében. Lehet, hogy rossz terészete elleni küzdelmének nem sok a látható eredménye, de nagyön örvend Isten a jószándékû törekvésének.
Csak ha alázattal tudunk testvéreinkre tekinteni, akkor ismerjük fel a bennük rejtõzõ Istent, akinek közénk való eljövetelét ünnepeljük.

2016-12-29

______________________________

Apró szentek

Az Úr Jézus születését véres esemény kíséri, a betlehemi kisdedek kivégzése. Felháborít ezeknek az ártatlan gyermekeknek a halála, akiknek semmi közük nem volt Jézushoz, csak annyi, hogy kortársai voltak. Nem õk választották, hogy meghaljanak Jézusért, ezért nem is szentek a szó szoros értelmében, hanem áldozatok. Mégis hasonlítanak Jézushoz abban, hogy ártaltanul ölik meg õket, és Jézus kereszthalála ad értelmet az õ haláluknak. Így ártalan halálukkal részt vettek õk is a megváltás mûvében. Ma velük együtt ünnepeljük mindazokat, aki ártatlanul szenvedtek, és szenvednek, beleérte önmagunkat, amikor ártalanul szevedést viselünk el. Jézusra bízzuk ezeket a szenvedéseinket. Bízunk abban, hogy õ képes ezeket is valamiképpen testvéreink javára fordítani.
Ugyanakkor gondolhatunk azokra a helyzetekre, amikor félelmeinktõl, érdekeinktõl elvakítva, talán nem is mindig szándékosan, szenvedést okozunk másoknak.
Sok embernek okoztam, és okozok szenvedést makacságommal, érzéketlenségemmel, figyelmetlenségemmel, és sokszor észre sem veszem, vagy nem érdekel. Ma kérem a betlehemi Kisdedet, hogy adjon értelmet az õ szenvedéseiknek is, és segítsen mindnyájunknak, hogy minél kevesebb szenvedést okozzunk egymásnak.

2016-12-28

______________________________

Szent János

A mai evangéliumban Péter, és az a tanítvány, akit Jézus szeret, Jézus sírjához szaladtak. Ami keresztény életünk ilyen futáshoz hasonlít. Szaladunk Isten felé, keressük, de sosem érünk el hozzá.
A tanítványok futása véget ér, amikor megérkeznek a sírhoz. Az üres sír, az otthagyott leplek világossá teszik számukra, hogy nem jó helyen keresik Jézust. Nem is nekik kell Jézust keresniök ide-oda szaladgálva, hanem engedniük kell, hogy Jézus utolérje üket. Akkor érte utol a szeretett tanítványt Jézus, amikor olyan dolgokat látott, amit mások is láthattak: üres sirt, lepleket, de amint megállott ezeket szemlélni, Jézus utolérte õt, és tudott hinni.
Néha az a benyomásunk, hogy az egész életünk egy véget nem érõ szaladgálás. Állandóan valahova sietünk, mindig valamit gyorsan meg kell tennünk.
A karácsony arra int minket, hogy álljunk meg, kicsit nézzünk körül: mit is látunk? Mi is történik velünk? Merre szaladunk, hova tartunk? És akkor Jézus utolér minket. Segít, hogy az õ szemével lássuk a magunk életét, az eseményeket, felismerjük, hogy ott van mellettünk, és hinni tudjunk.
A hagyomány Szent Jánossal szokta azonosítani ezt a szeretett tanítványt, akirõl a mai evangéliumban hallottunk, de ma már tudjuk, hogy Szent János nem önmagáról akart csupán írni benne, hanem rólunk is, akik megtapasztaltuk, hogy Jézus szeret minket, és ezt a szeretetet Szent Jánoshoz hasonlóan mi is tovább akarjuk adni testvéreinknek, szóval, és cselekedettel.

2016-12-27

______________________________

Szent István

Karácsony nyolcadában vagyunk, egymásnak lelkesen adjuk tovább a jó hírt, amit már jól ismerünk, de ami még mindig nincs igazán hatással ránk. Azt szeretnénk, hogy Jézus megszülessen a mi szívünkben is, hogy õ vezesse a mi közösségünket, a mi egyházunkat, mert mi már belefáradtunk.
Karácsony az öröm ünnepe, de sok szenvedés is rejtõzik mögötte, mert karácsonykor még jobban érezzük a vágyat a jóságra, a szeretetre, mint máskor, és ezért még jobban fáj ezeknek a hiánya. Talán erre emlékezik az egyház is, amikor karácsony másodnapján Szent István elsõ vértanút ünnepli, hogy a kis Jézust befogadni nem csak örömet jelent, hanem szenvedést is, nem csak lelkesedést jelent, hanem fáradtságot is, nem csak vigadozást, hanem megtérést is. A kis Jézus nem csak szeretetre indít bennünket, hanem nyugtalanságot is kelt a lelkünkben. Zavar egy ilyen ártatlan, gyönge Isten, aki ránk bízza magát, mikor még a legjobb barátaimra sem merem rábízni magam teljesen. Mázzal leöntött a karácsony, de alatta sok keserûség rejtõzik. Gondoljunk arra, hogy Jézusnak sem volt valami csodálatos a karácsonya.
Úgy-e, milyen ünneprontó ez a Szent István ünnepe. Tönkreteszi mindazt, ami szép volt a karácsonyban. De Lehet, hogy mégsem tesz mindent tönkre, merthogy a lényeg megmarad. Szent István életében a gyümölcsét láthatjuk annak, hogy Isten eljött közénk. Isteni életénél fontosabbnak tartotta azt, hogy velünk lehessen, annyira szeret minket. Annyira szeretett és szeret minket. És Szent István is, fontosabbnak tartotta a saját életénél is, hogy Istennel lehessen, annyira szerette és szereti Istent. Jézus, annak ellenére szerette az embereket és javukat akarta, hogy õt megölték. Még a kereszten is érettük imádkozott. És ugyanezt tette Szent István is. Nem azt kérte Istentõl, hogy bosszulja meg a rosszat, amit neki tesznek, hanem kérte, hogy bocsássa meg nekik. Nos, az isteni szeretetnek a kegyelmét mi is megkaptuk, mert érettünk is megszületett a kis Jézus, mert érettünk is emberré lett Isten. És ha tápláljuk ezt a kis szeretet-palántát, amely növekszik a lelkünkben, mi is Jézushoz hasonlókká lehetünk. Ezért öröm a számunkra a karácsony, és örömmel ünnepeljük Szent István vértanút is.

2016-12-26

______________________________

Karácsony

Áldott karácsonyt kedves testvéreim mindnyájatoknak.
Elgondolkodtam azon, hogy miért a János evangéliumának elsõ sorait olvastatja fel az Egyház velünk karácsony ünnepén? Az a benyomásunk leget, hogy valami régi filozófiai szöveget hallgatunk, melyben szó van a világ kezdetérõl, az élet keletkezésérõl, a világosságról. Mi köze ennek karácsony ünnepéhez?
Segít bennünket megérteni, hogy Isten milyen hatalmas. Tõle függ a világmindenség. A világ általa jött létre. Tõle származik a világosság. Õ mindenható és végtelen, és belõle az emberi értelem csak valamit megsejt, de megismerni nem tudja. Ez a végtelen, tökéletes, mindenható Isten nem vegyülhet össze az emberekkel. És mégis, karácsonykor épp ezt ünnepeljük, hogy ez az Isten, a közötte, és az emberek közötti végtelen szakadékot, távolságot áthidalta. Ember lett, mint mi. Belépett a mi történelmünkbe, végigmenve az emberi élet minden szakaszán. Nem egyik pillanatról a másikra jelenet meg felnõtt erõs emberként, hanem, mint minden ember, az anyja méhében fogantatott, nõvekedett, megszületett, megtanult járni, beszélni, szüleitõl tanult meg imádkozni, hinni, Isten akaratát keresni. Közönséges emberek közé született, és közönséges korülmények között élt, mint a legtöbb ember. Megtapasztalta a nélkülözést, a fázást, az elutasítást, szembetalálta magát az emberek önzésével, gyávaságával, és nem csak látogatóba jött, hanem teljesen az emberek kezére adta magát.
Karácsony csodálatos tanítása, hogy Isten nem szigorú bíróként, ellenõrként, fõnökként érkezett közénk, hanem kisgyermekként, akit szeretni lehet, mert szeretetünkre vágyik. Úgy jött közénk, mint amikor a jegyes keresi az õ kedvesét, és magára vette azt, ami az embert az Istentõl eltávolítja, a bûnt. Mert nem az Isten nagysága teszi áthidalhatatlanná Isten és ember között a távolságot, hanem az ember bûne. Jézus ezt is magára vállalta, hogy bánösnek nyilvánítsák, és elítéljék. És azzal, hogy olyan lett, mint mi, alkalmat adott nekünk is arra, hogy olyanokká legyünk, mint õ. Részt vállalt a mi emberei életünkben, azért, hogy mi is részesülhessünk az õ isteni életében.
Vigyázzunk, hogy a mi karácsonyunkat el ne rabolják, mert a karácsonyt sokan üzletté, ajándékozási szokássá alacsonyítják, alkalommá a féktelen evésre, ivásra. Vigyázzunk, hogy a sok kisértés között a lényeget ne veszítsük el. Fogadjuk be a szeretetet, amellyel Isten közeledik felénk. Higgyük el végre, hogy tényleg szeret minket, mert ez megváltoztatja a viszonyunkat önmagunkkal, testvéreinkkel. Ha Isten ennyire szeret engem, akkor én jó vagyok, és ha jó vagyok, akkor jó tudok lenni testvéreimhez is. Ezt akarjuk ma ünnepelni, és ezt kívánjuk egymásnak is, amikor boldog karácsonyt kívánunk.

2016-12-25

______________________________

Fordítsa szívünket testvéreink felé

Mal 3, 1-14 23-24
Malakiás próféta az eljövendõ Messiásról beszél. Nem olyan Messiást mutat be, aki a pillanatnyi problémáikat oldja meg, megváltoztatja a politikai helyzetet, hanem, aki helyreállítja az Istennel való kapcsolaot. Ezért nevezi a szövetség angyalának.
Bár félelemkeltõ kifejezéseket használ, nem azért jön, hogy megbüntessen, elpusztítson, bosszút álljon, hanem, hogy megtisztítson, megnemesítsen, mint ahogy a tûzben megtisztítják az aranyat és az ezüstöt.
Ennek a nemességnek a megnyilvánulása, gyümölcse, hogy rendezõdnek az embertársakkal való kapcsolatok is. Az apák szívét a fiaik felé fordítja, és a fiak szívét az apák felé.
Ezt a kegyelmet kérjük mi is önmagunk számára karácsonykor, és ennek befogadására készülünk, hogy szorosabb, igazibb legyen a kapcsolatunk Istennel, és a szívünk testvéreink felé forduljon, jobban tudjuk õket szeretni.

2016-12-23

______________________________

Szeplõtelen Fogantatás

1854-ben hirdette ki IX Piusz pápa a Szeplõtelen Fogantatás dogmáját. A kihirdetõ bulla szövege azt mondja, hogy Mária egy kiváltságban részesült, Isten megóvta õt az eredeti bûntõl.
Ez szép, de azt jelenti, hogy Mária nem olyan ember, mint mi, hanem egy kiváltságos, emberfeletti ember, szinte félisten. Csak csodálni tudjuk, és segítségét kérni, de õ egészen más, mint mi. Ez a Máriáról alkotott kép sok nehézséget okoz az ökumenikus párbeszédben mind az ortodoxokkal, mind a protestánsokkal.
Nem ilyen Máriát ismerünk meg az evangéliumból. Ott azt látjuk, hogy Mária sok mindent nem ért, és sok kísértésben van része, akéár csak Jézusnak. A dogma nem kinyilatkoztatás, hanem egy felismert igazságnak emberi szavakkal való megfogalmazása, és azt a Szentírás fényénél kell értelmeznünk. A Szeplõtelen Fogantatás dogmáját a korabeli filozófiai, teológiai nyelvezettel fogalmazták meg. A fogalmazás változik, de az igazság marad.
Az elsõ olvasmányban Ádám, és Éva történetét hallottuk. A multban azt hitték, hogy ezek konkrét személyek. Valójában a Szentírás ezzel az elbeszéléssel arra a kérdésre akar választ adni, hogy honnan van a rossz, a szenvedés, ha Isten jónak teremtette a világot.
Az ember, minden kor embere elutasítja Isten tervét, és olyan döntéseket hoz, melyek szevedéseket okoznak. Mi vagyunk Ádám és Éva, és a mi rossza hajló természetünk az eredeti bûn, a hajlam, mellyel megszülettünk.
Nos, ez a hajlam legyõzhetõ? Lehetséges az önzés teljes kiküszübölése? A magunk erejébõl nem Isten kegyelme szükséges ehhez a mi esetünkben, akár csak a Mária esetében. Máriának már sikerült. Ez nem jelenti, hogy nem lettek volna kételyei, kísértései, de sikerült Isten segítségével legyõznie a benne lkévõ önzést. Isten nekünk is fel akarja kínálni az õ kegyelmét. Ezt ünnepeljük ma, amikor Mária Szeplõtelen Fogantatásának örvendünk.

2016-12-08

______________________________

A megbocsátás

lz 30,19-21. 23-26

2016-12-03

______________________________