Napi gondolatok

Maradunk?

Jn 8, 1-11
Egy jól felépített csapdát állítottak Jézusnak. Egy házasságtörésen ért asszonyt vittek elé. A fõtanács halálra ítélte, de a római törvény a halálítélet jogát magának tartotta fenn. Jézus az elnyomók pártjára áll, vagy elfogadja a fõtanács ítéletet? És Jézus írni kezdett a földre. Nem a homokba, hanem a kõre, hisz a templom udvarában tartózkodott, és az kõvel volt kirakva. Isten a törvényt kõbe véste a Sinai hegyén, de az emberek ezt meghamisították a maguk ízlése szerint.
Ez az asszony megcsalta a férjét, de ez a nép megcsalta az õ Istenét, eltorzítva Isten szándékát.
Mivel hamisították meg a törvényt? Azzal, hogy az Istennel való kapcsolatot szabályokká alacsonyították, melyek alapján el lehet ítélni embereket. Az olvasmányban halottuk, hogy ezen szabályok értelmében ártatlanul akarták Zsuzsannát halálra ítélni olyan bûnért, melyet õk szerettek volna elkövetni.
Az evangéliumban azzal vannak elfoglalva, hogy egy vétkezõ asszonyt elítéljenek, de a közöttük lévõ Istent elutasítják. Jézus újra akarja írni a törvényt, új alapokra akarja helyezni a mi életünket, ahol a központban Isten, és csakis Isten van. Ha õ a legfontosabb, akkor maradunk, akkor is, ha bûnösök vagyunk, de ha nem õ a legfontosabb, jobb, ha mi is elsomfordálunk.

2015-03-23

______________________________

Elítélés és megbocsátás

2015-03-21

______________________________

Nagyböjt negyedik vasárnapja

A mai evangéliumban Jézus Nikodémussal beszélget. Nikodémus egy farizeus volt, a nép vezetõinek egyike. Õszinte és nyílt ember volt, akit megdöbbentette Jézus magatartása és meg akarta tudni a valóságot. Ezért éjszaka titokban elment Jézushoz, hogy beszélgessen vele. A mai evangéliumi részben tehát Jézus beszél Nikodémusnak: amint Mózes a pusztában felemelte a rézkígyót, úgy fogják felemelni az emberfiát is.
A számok könyvében olvashatjuk ezt az eseményt. A pusztában a nép a vándorlása alatt olyan vidékre ért, ahol sok kígyó volt. Mózes egy rézkígyót készített, és feltette egy fára. Aki erre a rézkígyóra felnézett, meggyógyult a kígyó marásából.
Mi tudjuk, hogy Jézus, mikor arról beszél, hogy õt majd felemelik, a keresztre feszítésre gondol. És ez nem csak róla szól, mert aki hisz benne, annak örök élete lesz.
Jézus mikor örök életrõl beszél, nem arra gondol, hogy majd a halálunk után, ha jók leszünk, eljutunk a mennyországba és ott örökké boldogan élünk, hisz az ember élete véges. Megszülettünk, és meg fogunk halni. Egyedül Isten élete örök, és aki hisz Jézusban, az Isten életében vesz részt. Biológiailag õ is meghal, de Istenben örökre él. És ez nem a halála után kezdõdik, hanem már most, ebben az életben elkezdõdik ez az örök élet. Már ebben az életben bekapcsolódik Isten örök életébe.
Miért függ össze a kereszt az isteni élettel? A keresztrõl legtöbbször a szenvedés, a halál jut eszünkbe. János evangélista számára Jézus keresztje az Isten életét, az Isten szeretetét jelenti. Hinni Jézusban nem csupán azt jelenti, elhiszem, hogy õ létezett, hanem hinni azt, hogy önmagát odaajándékozó szeretet az igaz felemelkedés. Aki így tud élni, az él igazán. Ez legyõzi a mai kígyók marásait: az önzést, a nagyravágyást, a birtokvágyat, az uralkodásvágyat. Ez az a világosság, amit Jézus hozott a világba, és aki ezt a világosságot elutasítja, önmagát a sötétségre ítéli. Amikor az önzés kísértése kerülget bennünket, mindig tekintsünk fel Krisztusra, aki azért jött, hogy megszabadítson bennünket és részesítsen az igazi, örök életben.

2015-03-15

______________________________

Az Úr elénk siet

Oz 6, 1-6
Éltre támaszt minket az Úr két nap múlva, és feltámaszt a harmadik napon – mondja Ozeás.
Persze, mindjárt a húsvéti három nap jut eszünkbe, de olyan mondanivalója van, amely ránk is vonatkozik.
Mindenikünk szívében ott él ez a remény. Annyi sikertelenség éri az embert ebben az életben. Annyira befejezetlen ez az élet, hogy el kell jönnie a halál után annak az új életnek, amely mindennek értelmet ad.
Megtérésre szólítja fel a népet a próféta, annak tudatában, hogy az Úr eléjük siet. Biztosan eljön, mint a hajnal. Megjön, mint a zápor, mint a tavaszi esõ, amely megöntözi a földet. Nem vár, míg népe megjavul, hanem irgalmasan eléje siet. Bár hûtlen és állhatatlan a nép, mégis irgalmazni akar, új életet adni neki.
Az evangéliumban is errõl van szó. A bûnös vámos megigazultan tért haza. Igaz ember lett belõle. Új életet kapott Istentõl, mert teljesen, minden nyomorúságával együtt az Úr kezébe adta magát.
Az Úr ma minket is keres. Nem ott ül a trónján várva, hogy mikor leszünk hajlandók megtérni, megjavulni. Ami tõlünk függ, amit mi tehetünk, hogy úgy, ahogy vagyunk, mindenféle kertelés, szépítgetés nélkül az Úr kezébe adjuk magunkat, aki örömmel ölel magához. Ne rejtõzzünk el elõle látva gyarlóságainkat, hanem engedjük, hogy irgalmas szeretettel átöleljen minket, és alakítson napról napra, új életet adva nekünk.

2015-03-14

______________________________

Megtérés

Oz 14, 2-10
Térj meg a te Uradhoz, Istenedhez! – mondja Ozeás próféta. Mit jelent megtérni? Nem azt mondja, hogy térj meg a jócselekedetekhez, az erényes élethez, hanem, Istenedhez. Csodálatos Ozeás. Nem azt ígéri, hogy mi majd megváltozunk, megjavulunk, hanem Istent kéri: vedd le rólunk gonoszságainkat; és az Úr sem azt mondja, hogy megbocsátja a hûtlenségüket, hanem, hogy meggyógyítja hûtlenségüket. A hûtlenség, a gonoszság olyan, mint a betegség. Mi nem vagyunk képesek kigyógyulni belõle. Isten a mi orvosunk. A változást õ fogja végbevinni bennünk. Ami tõlünk függ, hogy megtérjünk hozzá, minden képességünkkel felé forduljunk.
Ugyanezt mondja Jézus a mai evangéliumban. Két parancsról beszél. Az elsõben azt mondja, hogy szeressük Istent minden képességünkkel: értelmünkkel, érzelmeinkkel és akaratunkkal.
A másik hasonló ehhez? Nem hasonló egyáltalán. Azt akarja mondani, hogy összefüggenek. Szeresd testvéredet úgy, mint önmagadat. Abból, hogy szereted Istent, megszületik bennünk a képesség arra, hogy úgy tudjam szeretni a testvéremet is, mint önmagamat.
Megtérni nem csak azt jelenti, hogy ezután igyekszem komolyabban venni az elmélkedéseimet, vagy jobban odafigyelni a zsolozsmára. Ezt is jelentheti, de ennél többet: hogy Isten áll az életem központjában.
És ha õ áll a központban, ha õ a legfontosabb számomra, akkor persze, hogy tetszésére igyekszem lenni. Persze, hogy keresem a véle való gyakori találkozás lehetõségeit, és szívesen segítek, szívesen együtt mûködök vele az emberek megváltásának csodálatos mûvében, miközben én is tapasztalom, hogy az Úr engem is gyógyítgat.

2015-03-13

______________________________

Emlékezés

2015-03-11

______________________________

A megbocsátás

2015-03-10

______________________________

Alámerülés

2015-03-09

______________________________

Új templom a régi helyett

Egy olyan eseményrõl hallottunk az evangéliumban, amelyre nem számítottunk volna az alapján, amilyennek Jézust ismerjük. Szelíden viselte azt is, ha bántották. Megértõ volt a tévedõkkel szemben. Senkit nem büntetett. Most mégis azt hallottuk, hogy erõszakkal kiûzött embereket a templomból, mégpedig olyanokat, akik semmi rosszat nem tettek, a magunk munkáját végezték.
Persze, ma is szívesen vennénk, hogy Jézus ostort fonjon, és rendet teremtsen ott, ahol az emberek hiszékenységébõl egyesek meggazdagodnak. Azt se bánnánk, ha ostorral menne be azokba a bankokba, amelyek kihasználják az emberek szorult helyzetét, és kölcsöneikkel egy életre rabszolgáikká teszik õket. Oda is elmehetne, ahol anyagi érdekbõl háborúkat terveznek meg, nem törõdve azzal, hogy hányan fognak meghalni, hányan lesznek földönfutókká.
Világosan kell látnunk, hogy Jézus prófétai gesztust hajt végre. A prófétai tettek meglepõek, szokatlanok. így hívják fel a figyelmet Isten üzenetére.
Mi az üzenete ennek a gesztusnak? Jézus azért jött, hogy megismertesse velünk, milyen igazából Isten, és megtanítson arra, hogyan kell Istenhez viszonyulni. Meg akarja tisztítani az Istennel való kapcsolatunkat az kereskedés, az üzletelés szennyétõl.
Bár a kereskedõk visszatértek a helyükre, miután Jézus eltávozott onnan, és folytatták üzleteléseiket, a fõpapok szemében, akiknek hasznot hajtottak ezek az üzletek, Jézus gesztusa tûrhetetlen volt. Ez volt az utolsó csepp a pohárban. Elhatározták, hogy Jézust feltétlenül el kell tenni láb alól, mert veszélyezteti a templom bevételét.
Jézus ostort font. Ezzel õ is kifejezte a helyzet tarthatatlanságát. Már nincs helye tárgyalásnak, magyarázkodásnak. Malakiás próféta beszél arról, hogy majd eljön az Úr, és megtisztítja a templomot. „Hamarosan belép szentélyébe az Úr… de ki maradhat állva, amikor megjelenik?” Keresztelõ János is ilyen hangnemben beszél az eljövendõ Messiásról: „a fejsze már a fák gyökerén van. Kivágnak, és tûzre vetnek minden fát, amely nem terem jó gyümölcsöt”.
Jézus kiûzi a kereskedõket, felborogatja a pénzváltók asztalát, de külön megszidja a galambárusokat. Kik szoktak galambokat bemutatni áldozatként? A szegények, akiknek nem volt elég pénzük arra, hogy bárányokat, meg ökröket vásároljanak. Jézus különösképpen haragszik azokra, akik kihasználják a szegények nyomorát, azért, hogy õk meggazdagodjanak. Gondoljunk csak az özvegyasszony két fillérjére. Akik zsebre vágták azt a két fillért is a többi pénzzel együtt, nem törõdtek az özvegyasszonnyal. Csak Jézus tudta értékelni a felajánlását.
A tanítványoknak eszükbe jut az írás szava: „emészt a házadért való buzgóság.” Illés próféta mondta ezt, aki látva, hogy a nép eltávolodott az Isten imádásától, dühösen támadt a Baál-papokra és prófétákra, és megöleti õket. Azt hiszik, hogy Jézus vissza akarja állítani a tiszta Isten-imádást, úgy, ahogy azt Mózes törvénye elõírja. Nem értették meg, hogy Jézus nem a régit akarja megtisztítani, hanem valami újat hoz, az új templomot.
Bontsátok le ezt a templomot – mondja. A tanítványok késõbb értik meg, hogy Jézus a saját magáról beszél. Õ az a templom, ahol Istennel igazán találkozni lehet. Az a test, amelyet látnak meg fog halni, de a húsvétban létrejön a Krisztus teste, az Egyház.
Ebben az új templomban megszûnnek a régi templomban létezõ válaszfalak. Oda nem mehettek be a pogányok, a sánták, a vakok. Bennebb újabb válaszfal volt. Onnan nem mehettek bennebb a nõk. Még bennebb csak a papok mehettek, és legbelül csak a fõpap mehetett, õ is csak egy évben egyszer. Az új templomba mindenkinek van lehetõsége bejutni, és itt nem állatokat áldoznak fel. Az egyetlen áldozat, amelyet Isten elvár tõlünk, a szeretetbõl fakadó jó cselekedet.
Ûzzük ki mi is bátran a lelki életünkbõl mindazt, ami érdekbõl, és nem szeretetbõl történik, és ami elválaszt másoktól.

2015-03-08

______________________________

Az Atya jelenléte

2015-03-07

______________________________