Napi gondolatok

Szent Skolasztika

2015-02-10

______________________________

Évközi 5. vasárnap

A múlt vasárnap a Márk evangéliumában szereplõ elsõ csoda történetét olvastuk, amikor Jézus a kafarnaumi zsinagógában meggyógyított egy megszállottat. A zsinagógából Simon, András, Jakab és János, az elsõ tanítványok hazamentek a Simon és András házába. Az evangélium nem találomra meséli el Jézus egy-egy csodáját, hanem mindig tanítani akar valamire általuk. Rámutat arra, hogy mi történik azzal, aki Jézussal találkozik. A Véle való találkozás mindig átalakít, gyógyulást eredményez.
Péter anyósát ágyban találják. Másoknak kell róla gondoskodniuk. Nem mondja az evangélium, hogy milyen betegsége van, csak annyit tudunk meg, hogy lázas. A régi ember állapotát jelképezi, akit valami gátol abban, hogy teljes életet éljen. Ez a betegség, láz nem más, mint az önzés, a magunkba zárkózás, amikor csak az érdekel, amibõl nekem elõnyöm származik, mások nem igazán érdekelnek. A szeretet hiánya ez a betegség.
Mikor beérnek a házba, a tanítványok Jézusnak elmondják, hogy milyen helyzetben van Péter anyósa. Ez az elsõ lépés a gyógyulás felé: a magunk, testvéreink betegségének felismerése. Mikor közöttünk megromlik a testvéri szeret, beszélni kell róla Jézussal. Ha Vele nem beszéljük meg, hogy mit tehetünk, hanem csak mi magunk próbálkozunk orvosolni a helyzetet, nem fogunk eredményt elérni. Sok esetben csak elmérgesedik a helyzet.
Jézus hogyan gyógyítja meg? Odamegy hozzá. Nem szidni, vádolni kezdi. Nem fél közeledni hozzá. Sok esetben itt tévedünk: ha valami nincs rendben, kerüljük azt, akivel gondunk van, távolról megszóljuk, szidjuk, de nem közeledünk hozzá.
Jézus kézen fogja és felemeli az asszonyt. Új életet ad neki. Szeretetteljes érintés ez. Mintha szeretet-átömlesztés történne. A láz elhagyja, felkel, és szolgál nekik.
Az új ember, krisztus igazi tanítványa szolgálatkész, mint ahogy Jézus sem azért jött, hogy szolgáljanak neki, hanem, hogy õ szolgáljon másoknak. A megváltott ember nem az, aki mennybe jutott, hanem az, aki kész szolgálni testvéreit.
Mi is kérjük az Urat, fogja meg a kezünket és emeljen fel, hogy testvéreink szolgálatára lehessünk.
Aztán este az emberek összegyûltek Péter háza elé. Tudjuk, hogy az elsõ keresztény közösség találkozóhelyévé vált ez a ház, Péter háza. Ez a ház jelképezi az Egyházat. Az egész emberiség várja az egyháztól Jézus gyógyító kegyelmét. Vágyik arra az életre, melyet csak Jézus tud nyújtani.
Reggel korán Jézus elvonul imádkozni. Imával kezdi a napot. Nem arról van szó, hogy elvégez valami imákat, hanem az életét, a döntéseit akarja összhangba hozni az Atya akaratával. Ha valóban az Isten Országát akarjuk építeni, nekünk is napról napra összhangba kell hoznunk döntéseinket, életünket Isten akaratával.
A tanítványok nem értették meg, hogy Jézus nem korlátozhatja az Isten Országát Péter házára. Isten Országa túlmutat Péter házán, túlmutat Kafarnaum városán. Mi sem maradhatunk bezárkózva hitünkkel a magunk családjába, a magunk közösségébe. A világnak szüksége van Istenre.

2015-02-08

______________________________

Szent Koléta

Szent Koléta, a klarissza élet megreformálója Franciaországban. Elõbb begina volt, ferences reguláris harmadik rendi apáca, majd klarissza. Úgy érezte, hogy nem élik a klarisszák azt a szegénységet, amelyet Szent Klára szeretett volna, épp ezért elment XIII Benedek avignoni ellenpápához, és engedélyt kért tõle a klarissza monostorok megreformálására.
17 új klarissza monostort alapított. Sõt, az õ hatására jöttek létre a kolettánus ferencesek is.
Életébõl egy csoda maradt ránk: egyik családban holtan született meg a várva várt gyermek. Az apa elvitte a holt gyereket a plébánoshoz, hogy keresztelje meg, de az elutasította. Az apa azonban nem nyugodott bele, elvitte a holt testet a klarisszákhoz, Szent Kolétához. Õ a gyereket betakarta azzal a fátyollal, amelyet XIII Benedek pápától kapott. Mondta, hogy vigye vissza a gyermeket a plébánoshoz. Mire odaért, a gyermek életre kelt, sírni kezdett, és a pap megkeresztelte.
Ez a XIII Benedek pápa a nagy nyugati egyházszakadás utolsó ellenpápája. A konstanzi zsinat 1417-ben új pápát választott. Benedek azonban nem ismerte el a zsinatot, és haláláig pápának tartotta magát. Íme, egy ilyen pápától kapta Koléta a fátylat, amirõl a csoda szól, és az új klarissza szerzetesi ruhát is. Az õ engedélyével indult neki Koléta a ferences élet megújításának. Istent nem köti az egyházjog. Még egy ellenpápán keresztül is érkezhet Isten ajándéka. Jó ebbõl magunknak levonni a tanulságot. Vigyázzunk, hogy az elõítéleteink miatt nehogy elutasítsuk az Istentõl érkezõ kegyelmet. Lehet a szemünkben a másik ember bûnös, hitvány, megbízhatatlan, olyan, akitõl semmi jót nem várhatunk, mégis, Isten rajta keresztül is tud nekünk kegyelmet küldeni. A hittel fogadott isteni ajándék új életet tud adni, meg tudja újítani a mi közösségeink életét, még akkor is, ha vannak, akik már halálhírét keltik.

2015-02-07

______________________________

A japán vértanúk

Ma a japán vértanúk ünnepe van. A 16. században indult a keresztény misszió japán földjén. Rövid idõ alatt nagy sikereket értek el, egyre többen lettek keresztények. Kezdetben a hatóságok jó szemmel nézték a misszionáriusukat, aztán attól tartottak, hogy a kereszténység megosztja a japán népet. Fõként, mivel látták, hogy a különféle rendekhez tartozó misszionáriusok egymással versengtek, ellenségesen viselkedtek, irigykedtek.
Kitiltották tehát az országból a jezsuita misszionáriusokat.
Péter, akit mi ferencesek ünneplünk, mikor errõl tudomást vett, elhatározta, hogy õ megy oda, hogy folytassa a jezsuiták által elkezdett munkát. Lepraházakat, kórházakat létesítettek a ferencesek.
A hatóságok halált mondtak ki mind a misszionáriusokra, mind azokra a japánokra, akik keresztényeknek vallották magukat. Így 6 ferences szerzetest, 17 japán Ferences Világi Rendit, 3 jezsuitát, közöttük Miki Pált keresztre feszítettek. Miki Pál volt az elsõ japán szerzetes.
A krónikások elmondják, hogy egymást lelkesítve, bátorítva, és a hóhéraikért imádkozva haltak meg mindnyájan, jezsuiták, ferencesek és világiak egyaránt. Megszûnt közöttük mindenféle versengés, irigykedés. A vértanúságban igazi testvérekké váltak.
Számtalan esetet ismerünk a múltból, és a jelenbõl is, amikor emberek egymást a vallásuk miatt gyûlölik, egymást megölik. Talán velünk is megesik, hogy irigykedve, ellenséges érzésekkel tekintünk más rendek tagjaira. Még inkább elõfordul ez más vallásúakkal való kapcsolatunkban. Ez pedig a kereszténységünk hitelességét rombolja le. A Kérjük a kegyelmet minden Istennek szentelt személy részére, hogy Istennek való önátadásunk igazibb lehessen, tudva, hogy ezzel egymásnak is igazibb testvérei leszünk.

2015-02-06

______________________________

Szent Ágota

A Szent Ágota életérõl szóló legendák nagyon hasonlítanak a Szent Ágnes életérõl szólókhoz. Ágota is nemes családból származik, fiatalon Istennek szenteli az életét, de a római helytartó megkívánja a szép lányt. Magának akarja. Nem nyugszik bele az elutasításba, bordélyházba küldi, hogy ott átneveljék, de nem érnek el eredményt. Következnek a kínzások, és a halál. Bár hasonlítanak a történetek, mindeniknek van valami sajátossága. Ágota esetében a helytartót úgy mutatja be, mint aki nem képes uralkodni magán. Annyira elveszíti a józan eszét a kívánságai miatt, hogy levágta Ágotának a melleit. Ágota ekkor sem kétségbeesetten kiabált, hanem rápirított a helytartóra:
szégyelld magad, mert azt vágod le egy nõ testérõl, amibõl, mint gyermeket, anyád téged is táplált. Éjszaka Szent Péter megjelent Ágotának a börtönben, és meggyógyította. Ennek ellenére másnap tovább kínozták, és megölték.
Amikor egy éve volt a halálának, Cataniaban, a szülõvárosában csoda történt. Az Etna tüzétõl menekült meg a város Szenet Ágota közbenjárására. A város felé hömpölygõ láva elé mentek az emberek, kezükben Szent Ágota sírjáról elhozott fátyollal, segítségét kérve, és az Etna hirtelen lecsendesedett, a láva nem folyt tovább.
Az életébõl ezt a mell-levágásos jelenetet ragadom most ki. Az ember teste szent. Isten arra teremtette, hogy életet adjon, életet tápláljon. Bûnös visszaélés egyes részeit levágni, vagyis használati tárgyként kezelni. Visszaélés, amikor nem a személy érdekel, hanem csak bizonyos testrészei.
Kérjük Szent Ágota közbenjárását, hogy meg tudjuk tanulni az önuralmat. Az õ fátyla vessen gátat azon kívánságaink fortyogó lávája elé, melyeket még nem tudunk eléggé kordában tartani, hogy senkit ne használjuk semmilyen téren eszközként a magunk kívánságainak kielégítésére.

2015-02-05

______________________________

Az úr megfenyít...

2015-02-04

______________________________

Lelki sport

Zsid 12, 1-4
A zsidókhoz írt levél szerzõje a lelki életet egy sporteseményhez hasonlítja, ahol a versenyzõk egy pályán futnak, és a nyerteseket kitüntetik. A pályán való szaladás nehéz. Komoly erõfeszítést kíván, de amikor a versenyzõ, úgy érzi, hogy már nincs elég ereje, feltekint Krisztusra, aki a hit szerzõje és beteljesítõje. Õ az, aki létrehozta a pályát, amin szaladni lehet, és õ maga a jutalom. Amikor elcsügged a versenyzõ, arra gondol, hogy mi mindet megtett Krisztus azért, hogy neki alkalma lehessen ezen a pályán végigfutni, és elnyerni a gyõztesnek kijáró dicsõséget. Az a jó, hogy ebben a versenyben mindenki gyõzhet, aki versenyez, tehát érdemes szaladni rajta. Persze, nem lehet végigsétálni a pályán, mindent bele kell adni.
Azt mondja: Minket a tanúknak koszorúja vesz körül, de még nem álltunk helyt a vérünk ontásáig. Kik ezek a tanúk, és milyen vérontásról van szó? Nem csupán a bûn elleni erkölcsi küzdelemrõl, hanem az üldözések közepette való helytállásról, a vértanúságról.
Amikor Jézust választjuk, legyõzve félelmeinket, kényelmességünket, önzésünket, olyan, mintha vérünket ontanák.
Túlzásnak érezhetjük a lelki életet a versenyfutáshoz hasonlítani, de ha belegondolunk, el kell ismernünk, hogy az életünk mindenképpen versenyfutás. A kérdés csak az, hogy melyik pályán futunk, és mi a cél, amit el szeretnénk érni? Mert sajnos, nem lehet kizárólag csak egy pályán futni. Törekszünk, hogy legyen elég pénzünk. Arra is, hogy mások jó véleménnyel legyenek rólunk. Arra is törekszünk, hogy elkerüljük mindazt, ami szenvedést okoz, ami megláz, ami kellemetlen, de mikor azon vesszük észre magunkat, hogy nem a Jézus által elõkészített pályán szaladunk, nem kétségbeesni kell, nem érdemes szidni magunkat, hanem felismerni, hogy a félelmeink, vágyaink, érzéseink végsõ soron mind Isten felé vezetnek. Egyedül Õ tud nyugat adni lelkünket. Csak Õ tudja szeretetre éhes lelkünket boldoggá tenni. Csak a tõle érkezõ megbecsülés tud segíteni abban, hogy értékesnek érezzük magunkat.
Ezért, bármerre elcsatangoltunk, ma ismét azt a pályát keressük, melyet õ készített számunkra.

2015-02-03

______________________________

A fény

2015-02-02

______________________________

Évközi 4. vasárnap

2015-02-01

______________________________

Bosco Szent János

Bosco Szent János. Nehéz gyermekkora volt. Talán ez tette érzékennyé a szegény gyerekek sorsa iránt.
Kilencévesen egy érdekes álma volt. Sok gyermeket látott egy nagy téren. Játszadoztak, énekeltek, táncoltak, de egyesek káromkodtak. Õ közéjük rohant, és próbálta elhallgattatni õket, birkózva, verekedve velük, de nem ért el eredményt, sõt, kegyetlenül felpofozták ezek a káromkodós gyerekek. Ekkor megjelent neki Jézus, és azt mondta: barátkozz velük! Ne ököllel, veréssel, hanem szelíd szeretettel gyõzd meg õket a jóról.
Késõbb sokszor elmesélte ezt az álmát. Úgy érezte, hogy ez adta meg neki az életre szóló programot és a módszert.
Mikor eljutott a szemináriumba, az egyik barátja súlyos beteg lett és meghalt. János bánkódott barátja miatt, hogy ilyen szerencsétlenül járt. Álmában azonban megjelent neki a barátja, és boldogan mondta: János! Én üdvözültem! Ettõl a pillanattól János számára ez volt a fõ cél: az üdvösségre segíteni az embereket.
Pappá szentelése után lezüllött gyerekeket szedett össze. A célja nem az volt, hogy híres embereket neveljen belõlük, akik gazdagon, kényelmesen élnek majd, hanem, hogy megszeressék Istent. A módszere pedig a barátság, a szelíd szeretet. Miután társai kerültek, megalapította a Szaléziak Társaságát, amely ma is folytatja lélekmentõ munkáját.
Mi is magunkénak valljuk Bosco Szent János célkitûzését. A magunk számára is, és azok számára is, akiket segíteni akarunk a cél az üdvösség, a megváltásban való részesülés.
A módszert is eltanulhatjuk, a szelíd szeretetet, de ezt mi ferences módon alkalmazzuk: elõbb magunk között vagyunk barátságosak, és szelíd szeretettel segítjük egymást a jóra.

2015-01-31

______________________________