Napi gondolatok

Rossz örökség

1Kir 11, 29-32; 12, 19
A tegnapi olvasmányban Isten megígérte Salamon királynak, hogy elveszi a családjától Izrael feletti királyságát, egyedül egy törzset hagy meg neki, de nem az õ életében fog ez megtörténni, hanem a fiának az életében. Ma azt hallottuk, hogy Isten valóban kiválasztotta Jeroboámot és királlyá tette Izrael 10 törzse felett. Úgy hangzik ez, mintha Isten megharagudott volna Salamonra, és mégis annak fiát büntetné meg. Jobban megértjük a történetet, ha nem csak az olvasmányban szereplõ részt olvassuk a Szentírásból. Láthatjuk, hogy Rehabeám, Salamon fia nem volt épp ártatlan abban, ami vele történt. Apja halála után ugyanis eléje járultak Izrael vénei, és kérték, hogy enyhítsen az adókon, mert az apja elviselhetetlen adókat vetett ki rájuk. Õ azonban azt válaszolta: ha apám keménykezû volt veletek szemben, én még keményebb leszek. Az apja hibáit tovább vitte, és annak következményei rajta csattantak.
Mi is örököltünk a családunkból, hozunk a neveltetésünkbõl rossz szokásokat. A közösségünk életében is, a provinciánk életében is kialakultak rossz szokások, melyek szintén öröklõdnek, megtanuljuk egymástól. Ezeknek a hatásait érezzük, és nem tudni, hogy rajtunk, vagy azokon fognak csattanni, akik utánunk jönnek, de felelõsek vagyunk azért, hogy mit teszünk azzal, amit örököltünk, és mit adunk tovább.

2018-02-09

______________________________

Függõség

1Kir 11, 4-13
A tegnapi olvasmányban megcsodáltuk Salamon királynak a bölcsességét, mely messze földön híressé tette. Ma azt hallottuk hogy öreg korára bölcsessége ellenére téves útra jutott, eltávolodott Istentõl, mégpedig azért, mert befolyásolták a feleségei. Hogyan lehetséges, hogy egy ilyen bölcs embert mások félre vezessenek? Igazából nem vezették félre, nem csapták be feleségei Salamon királyt, hanem õ nem tudott önmagának parancsolni. Nagy szeretetvágya arra indította hogy kedvében járjon pogány feleségeinek, akkor is, ha õ maga tudta, hogy nem helyes az, amit tesz.
Ilyenek a függõségek. Lehet valaki nagyon értelmes, nagyon képzett, nagyon tehetséges, ha nem tud uralkodni önmagán, ezek az adottságai könnyen kárba vesznek. Sokféle függõségünk lehet. Jó, ha idejében felismerjük õket, mert ha tápláljuk, lassanként elhatalmasodik az életünkön. Ne rejtegessük a függõségeinket, és ne szégyelljünk segítséget kérni, mert senki nem tud egyedül megszabadulni a függõségtõl. Fontosabb az, hogy hitelesen tudjunk az Úrnak és testvéreinknek szolgálni, még ha botorkálva is, minthogy mint az, hogy mit gondolnak egyesek rólunk.

2018-02-08

______________________________

Sába királynõje is bölcs

1Kir 10,1-10
Sába királynõjérõl hallottunk a mai olvasmányban, aki eljött aki felkereste Salamon királyt, hogy meggyõzõdjön annak bölcsességérõl. Ez a királynõ képviseli azokat, akik õszintén törekszenek az igazság megismerésére, még akkor is, ha ez fáradtságba kerül.
Mikor meggyõzõdött arról, hogy Salamon bölcs uralkodó, sõt a bölcsessége felülmúlja a róla elterjedt hírt, a királynõ dicsérni kezdi Salamont, de nem veszíti szem elõl azt sem, hogy Salamon ezt a bölcsességet Istentõl kapta ajándékul, és azt is aláhúzza, azért kapta, hogy ennek segítségével igazságosan és helyesen tudja vezetni a rábízott népet.
Mindnyájan kaptunk Istentõl adottságokat, képességeket és nem azért adta ezeket Isten, hogy ezek segítségével mások felé emelkedünk, hogy azokat, akik nem rendelkeznek ezekkel a képességkel, lenézzünk, hanem azért, hogy szolgáljunk velük. A képesség, adottság feladat is. Isten ezeken keresztül mutatja meg a szeretetét testvéreink iránt. Ugyanakkor törekszünk arra is, hogy ne hagyjunk teret lelkünkben az irigységnek, látva másoknak a képességeit adottságait, mert ezek az Istentõl származó ajándékok az én javamat is szolgálják.

2018-02-07

______________________________

Alázatos Isten

1Kir 8,22-23.27-30
Salomon királyi csodálatos imáját hallottuk a mai olvasmányban, mely arról tanúskodik, hogy valóban bölcs volt Salamon király. Nem úgy kezdte az imáját, hogy nézd meg Istenem, milyen szép templomot építettem neked. Úgy-e milyen ügyes vagyok? Hálás lehetsz nekem! Hanem azt mondja, tudom Uram, hogy te nem laksz kézzel épített templomban, hisz az egek sem képesek befogadni téged. Mégis szükségünk van egy helyre ahol veled találkozhatunk. És Isten elfogadta ezt a helyet, mert tudta, hogy gyenge hitünk miatt szükségünk van egy olyan helyre, ahol biztosak lehetünk abban, hogy jelen van, ahol látunk valamit, ahol minden rá emlékeztet.
De Isten nem elégedett meg azzal, hogy elfogadta a kézzel épített templomot, hanem be akart költözni közénk, emberi testet öltött, és itt maradt közöttünk. Ha az egek nem is tudják befogadni, teljes mivoltában jelen van egy kenyér darabban, egy kevéske borban, és bármilyen gyengék vagyunk, bármilyen bûnösök vagyunk, ott van bennünk.
Ha Isten ennyire alázatos tud lenni, azért mert fontosak vagyunk számára, mi is meg akarjuk tanulni az alázatosságot, hogy nem mondjuk többé, hogy ki vagyok én, hogy rólam megfeledkeznek? Ki vagyok én, hogy nem figyelnek az én véleményemre? Ki vagyok én, hogy nem becsülnek? Ugyanezt tesszük mi is sokszor Istennel, és mégsem szûnik meg szeretni minket. Azt a kegyelmet kérem, hogy én se szûnjek meg szeretni a testvéreimet, akkor sem, ha szenvedést okoznak néha nekem.

2018-02-06

______________________________

Isten jelenlétének jelei

1Kir 8, 1-7. 9-13
Salamon király befejezte a templomépítést, és a Szövetség ládáját, ünnepélyes körmenetkeretében átköltöztette az új templomba. A templom tele volt olyan szimbólumokkal, melyek Isten jelenlétére emlékeztették az embereket, ezek közül a legkiválóbb helyen, a templom legszentebb részében álltak a kifaragott kerubok, amelyek a szárnyaik alá rejtették a Szövetség ládáját. Ezeket az ember készítette. Ugyanakkor Isten jelenlétének megvoltak az Istentõl érkezõ jelei is: felhõ takarta be a templomot, jelezve, hogy az Úr elfogadta azt a hajlékot, amelyet az emberek készítettek számára.
Ma az Úr elsõsorban a mi lelkünkben akar lakozni. Mi vagyunk az Õ temploma, és az õ jelenlétének megvannak a szimbólumai: az imák, melyeket elmondunk, a szertartások, a liturgia. A mi közösségünk is azért van, hogy Isten jelenlétére emlékeztesse az embereket.
De ugyanakkor Isten is tudtunkra adja, hogy elfogadta a lelkünkben számára elõkészített hajlékot, és Szentlelke által jelét adja annak, hogy itt van a lelkünkben. Figyelmeztet, bátorít, buzdít, vigasztal.
Van egy érdekes részlet a mai olvasmányban. Azt hallottuk, hogy amikor a felhõ betöltötte a templomot, a papok nem tudták végezni a szolgálatukat. Megvannak a magunk vallásos szokásai, szertartásai, megvan a magunk programja, de amikor a Szentlélek kezd bennünk mûködni, félreteszünk mindent, helyet adunk annak, amire Õ indít minket. Engedjük, hogy kimozdítson abból, amit mindig szoktunk végezni, hogy új lendületet, új lelkesedést hozzon a mi életünkbe.

2018-02-05

______________________________

Ötödik évközi vasárnap

A mai evangéliumi szakasz Péter anyósának a meggyógyításával kezdõdik. Egy jelentéktelennek tûnõ történet és furcsálljuk, hogy a Márk evangéliumában épp ezzel kezdi a gyógyítások sorozatát. Választhatott volna valami érdekesebbet is ehelyett. Az evangélium megírása elõtt körülbelül 35 évvel történt ez a gyógyítás, és Márk nem is volt jelen, mégis fontosnak tartotta ezt elmesélni nekünk. Azt jelenti, hogy ennek a kis történetnek mélyebb mondanivalója van, mint amennyit elsõ olvasásra észreveszünk. Próbáljuk kihámozni belõle az üzenetet, amelyet Márk elrejtett benne. Péter anyósa jelképezi az emberiséget, mellyel Jézus szembe találja magát nyilvános mûködése kezdetén. Betegen fekszik, nem tud dolgozni, tehetetlen. Nem mondja, hogy milyen betegség miatt fekszik Péter anyósa, csak azt, hogy lázas. Az emberek nagy betegsége, amely meggátolja õket abban, hogy másoknak hasznára legyenek, ez a láz nem más mint az önzés, az egyedül önmagunkkal való törõdés.
Hogyan történik a gyógyulás? Elõször Jézusnak beszélnek errõl a betegségrõl. Azért jött el Jézus közénk, mert nélküle nem tudunk kigyógyulni a bûneinkbõl. Hiába próbáljuk magunkat kezelgetni különféle módszerekkel, ha meg akarunk gyógyulni az elsõ lépés, hogy Jézussal beszéljünk arról ami lázba hoz, gúzsba köt, elvonja az erõnket, idõnket, és figyelmünket a testvéreink szolgálatától.
És mit tesz Jézus? Oda lép a beteg mellé. Mi amikor mások bûneit észrevesszük, ösztönszerûen eltávolodunk tõle, lenézzük, kibeszéljük, örülve annak, hogy nem mi vagyunk az õ helyében. Jézus azonban szereti ezt az emberiséget, még ilyen elesett állapotban is. Nem azért szeret Jézus minket mert olyan jók vagyunk, hanem azért mert szükségünk van az Õ szeretetére. Kézen fogja Péter anyósát. A kézen fogás a közösség-vállalást jelenti, egymáshoz tartozunk azzal, akivel megfogjuk egymás kezét. Jézus nem fentrõl a felhõk felülrõl gyógyít, hanem leereszkedik hozzánk, részt vállal az életünkben, és önmagához fölemel minket.
És a láz elhagyta az asszonyt, és az szolgált nekik. Nem az a tanulság belõle, hogy az asszonyok kell szolgáljanak a férfiaknak, hanem, hogy akit Jézus meggyógyít, az kész a testvérei szolgálatára lenni. Az már nem uralkodni akar másokon, nem a maga érdekeit tartja szem elõtt, hanem szolgálatára akar lenni, azoknak akiket Isten rábízott.
Mindez szombati napon történt, amikor a zsidóknak tilos volt, bármiféle munkát végezni. De mikor már este lett, lejárt a szombat, mindjárt a Péter háza kapujához tódultak az emberek, magukkal hozva a betegeiket. Az evangéliumban a lepráson kívül és a vérfolyásos asszonyon kívül, minden beteget valaki, vagy valakik oda visznek Jézus elé. Akik már megtapasztalták, hogy Jézus szavának gyógyító ereje van, észreveszik, hogy testvéreiknek is szükségük van a gyógyulásra, mert õk is elesett állapotban vannak, és elsegítik õket a Jézussal való találkozásra. Jézus korán reggel felkel, de az elsõ dolga nem az azokkal való találkozás akik rajongva keresik õt, hanem csendben elvonul imádkozni. Megbeszéli az Atyával, azt ami rá vár a következõ napon. Péter, amikor észre veszi, hogy az emberek a kapu elõtt várják Jézust, siet, megkeresi Jézust, hogy hozza vissza, mert az emberek õt keresik, õt dicsérik. Jézus azonban nem a saját sikerét keresi, nem önmagáért jött, hanem azért, hogy felkeresse azokat akiknek szükségük van rá.
Gondoljuk meg tehát testvérek, hogy megakarunk-e gyógyulni a bûneinkbõl? Mert Jézus nem azért jött, hogy sikeresek legyünk, hogy másoknál jobbaknak bizonyuljunk még a lelki életben se, hanem azért, hogy hozzá hasonlóan testvéreink szolgálatára legyünk.

Tema lecturilor de azi este suferința. E important sã meditãm aceastã temã pentru cã suferința este prezentã în viața tuturor. Isus nu a eliminat rãul din viața noastrã, ci ne-a învãțat cum sã-l suportãm arãtîndu-ne acest lucru prin exemplul sãu.
Prima lecturã este din cartea lui Iob. Autorul este un poet care descrie drama omului credincios în raport cu suferința. IoB este un om care crede în Dumnezeu și totuși suferã fãrã vreun motiv. El crede în Dumnezeu care este drept și atotputernic și oricât de mult își verificã conștiința se considerã nevinovat. De câte ori ne punem și noi întrebarea în fața suferințelor, ce am fãcut cã am meritat aceasta? Chiar întâlnim persoane care încearcã sã ne convingã cã dacã suferim înseamnã cã am greșit cu ceva și Dumnezeu ne pedepsește. Pentru cã ei încã considerã suferința drept consecințã a pãcatului. Sã nu dați crezare celor care ne spun cã Dumnezeu ne trimite suferința ca sã ne punã la încercare. Nici Iob nu este de acord. Chiar dacã ar fi pãcãtuit ceva suferința lui este mult mai mare. E important sã înțelegem cã Dumnezeu nu este împotriva noastrã nici când greșim, nici când pãcãtuim, ci este de partea noastrã și suferã împreunã cu noi. Totuși ne punem întrebarea, dacã Dumnezeu nu vrea sã suferim și El este atotputernic de ce nu eliminã suferința din viața noastrã? Nu pretind sã am un rãspuns clar la aceastã întrebare, totuși pot spune cã acolo unde este suferințã ceva nu este sãnãtos, ceva are nevoie de vindecare. Așa cum durerea din trupul nostru indicã de obicei o problemã legatã de integritatea noastrã, de sãnãtatea noastrã, tot așa suferințele noastre indicã o problemã a naturii, a societãții, a comunitãții, a familiei în care trãim, o problemã care are nevoie de vindecare, de mântuire. Așa cum Iov a așteptat ajutor și rãspuns în primul rând de la Dumnezeu și noi cu suferințele noastre sã ne prezentãm în fața lui Dumnezeu.
Isus în evanghelie începe activatea sa de vindecare. Vindecã soacra lui Petru, iar seara vindecã o mulțime de oameni. Soacra lui Petru reprezintã umanitatea care e bolnavã și are nevoie de vindecare. Una dintre rugãciunile din Sf. Liturghie spune cã Isus este mâna lui Dumnezeu întinsã spre umanitatea bolnavã. Am auzit cum Isus și-a întins mâna ca s-o poatã ridica pe soacra lui Petru. Nu îi poruncește sã se ridice, ci o ajutã. E important sã notãm cã întâmplarea nu se terminã cu faptul cã femeia s-a vindecat, ci ea imediat s-a pus sã-i servescã. Omul vindecat de Isus nu este cel care se simte bine, ci este cel care își învinge egoismul natural și se pune în serviciul fraților sãi. Cei care au fost vindecați de Isus nu mai sunt sclavi, dar aleg în mod liber sã servescã. Dar ca sã fim în stare de acest lucru, sã servim, sã dãruim, sã nu ne gândim la noi înșine e necesar sã primim și noi de undeva energie. Isus, dis de dimineațã, înainte sã înceapã munca de vindecare, s-a retras într-un loc singuratic, în rugãciune sã fie împreunã cu Tatãl. Dacã nu facem și noi la fel în fiecare zi, dacã nu reușim sã gãsim un timp cât de scurt în care sã nu facem nimic altceva decât sã ne rugãm, sã vorbim cu Dumnezeu, activitãțile noastre devin obiceiuri farã suflet, goale, care nu sunt de folos nimãnui.
Iatã deci, Dumnezeu a vãzut suferințele oamenilor și a venit între noi ca sã ne elibereze de ele. Isus Cristos a venit sã vindece cauza suferințelor noastre. Nu se mulțumește sã ne dea niște calmante care ne-ar ajuta pe moment sã ne simțim bine, ci vrea sã vindece sursa suferințelor noastre. Vindecându-ne ne transformã în colaboratorii sãi în munca de mântuire a oamenilor. Avem datoria sã îi ajutãm pe frații noștri sã îl întâlneascã și ei pe Isus ca sã fie și ei vindecați. Dar ca sã ne putem îndeplini aceastã misiune e necesar sã fim și noi în legãturã strânsã cu Dumnezeu prin rugãciune. Sã ne gãsim timp și ocazie potrivitã pentru a vorbi cu Dumnezeu! Amin!

2018-02-04

______________________________

Bölcsességet

1Kir 3, 4-13
Salamon, a fiatal király, bölcsességet kér Istentõl. Bár gyereknek nevezi magát, de nem volt egy buta gyerek, és fiatal kora ellenére bölcsnek nevezhetjük, mert ismeri a saját korlátait, tudja önmagáról, hogy fiatal, tapasztalatlan, és, hogy a feladat, hogy õ legyen Isten választott népének a királya, meghaladja az õ képességeit. Ennek felismeréséhez és elismeréséhez nagyfokú bölcsességre van szükség.
Az a bölcsesség, amit Salamon Istentõl kér, meghaladja az emberi bölcsességet és okosságot. Azt kéri, hogy különbséget tudjon tenni a jó és a rossz között. A bûnbeeséskor az ember épp a jó és a rossz tudásának a fájáról evett, vagyis, õ döntötte el, hogy mi a jó, és mi a rossz.
Salamon nem Isten ellen akar lázadni, hanem azt kéri, hogy Isten bölcsességével, vagyis, Isten szándéka szerint tudja kormányozni a népet.
Ezt a bölcsességet akarjuk mi is kérni Istentõl, hogy azt a feladatot, amit tõle kaptunk, az õ bölcsességével, az õ szándéka szerint tudjuk teljesíteni.

2018-02-03

______________________________

Végrendelet

1 Kir 2, 1-4. 10-12
Dávid király közel érezve a halál óráját, végrendelkezik. Nem elvégzendõ, be nem fejezett feladatokról beszél fiának, sem a vagyon, a pénz elosztásáról. Élete legértékesebb tapasztalatát szeretné átadni: az ember csak akkor boldogul az életben, ha megtartja Isten törvényét, mert Isten a törvényt az ember javára adta.
Dávid tanácsa nekünk is szól. Csak akkor vezet jóra életutunk, ha Isten útmutatásait követjük. Nem csak a Tízparancsolatra gondolok itt, hanem minden sugallatra, indításra, utasításra, mely Istentõl érkezik, akár emberi közvetítésen keresztül, akár a lelkiismeretünk szava által. Ha halogatjuk ezek teljesítését, mert nehezeknek tûnnek, mert áldozatot kívánnak, a magunk boldogságát késeltetjük.

2018-02-01

______________________________

Tanulgatjuk

2 Sám 24, 2. 9-17
Az ószövetségi ember Istenrõl alkotott képével találjuk szemben magunkat a mai olvasmányban. Pestis járvány tizedelte a választott nép fiait, melyért, Dávid király önmagát érezte felelõsnek, mivel büszkeségbõl népszámlálást tartott. Milyen kegyetlennek képzelte el Dávid Istent, hogy az õ hiúságát sok ártatlan ember halálával torolja meg. Ennek ellenére bízik Isten szeretetében, és azt kéri, hogy inkább õt sújtsa a nép helyett.
Jézus Krisztus elõfutára lett ezzel Dávid, aki magára vállalta a bûneinket, értettünk meghalt. Mi már tudjuk, hogy Isten nem kegyetlen, nem írtja saját gyermekeit bûneikért. Nem azért kellett Jézusnak meghalnia, hogy lecsillapítsa Isten haragját, hanem azért, hogy mi végre elhiggyük, hogy Isten feltétel nélkül szeret minket.
A mi bûneink is hatással vannak másokra is. Sokszor testvéreinknek is szenvedést okozunk vétkeinkkel, de azt is tanulgatjuk, hogy testvéreink megmentéséért áldozatokat vállaljunk.

2018-01-31

______________________________

Én Absalom

2 Sám 18, 9-10. 14b. 24-25a. 30 - 19, 3
Dávid serege legyõzte az ellene lázadó fia seregét. Mindenki ünnepelni szerette volna a gyõzelmet, de Dávid király fiát siratta: bárcsak én haltam volna meg helyetted.
Túlzásnak érezzük Dávid magatartását. Absalom ellene lázadt, meg akarta ölni a saját apját, azért, hogy õ lehessen a király. Úgy kellett neki. Megérdemelte, hogy meghaljon.
Ám megváltozik a helyzet, be önmagunkra ismerünk. Dávid király arra igyekezett, hogy Istent képviselje, hát õ ebben a történetben Istent jelképezi, mi pedig az Isten ellen lázadó Absalomot. Amikor figyelmen kívül hagytuk Isten parancsait, és a magunk érzései, vágyai, tervei szerint cselekedtünk, Isten ellen lázadtunk, mi akartunk urak lenni a magunk élete fölött. Bár megérdemeltük volna a halált, Isten maga halt meg helyettünk. Megment minket, és meg akar tanítani az õ szeretetére. Ha újra, és újra lázadunk is Isten ellen, ha nem is vagyunk még képesek meghalni testvéreinkért, de érettük élni már képesek vagyunk.

2018-01-30

______________________________