Napi gondolatok

Nem érdemes a szentet játszani

Mt 18,12-14
Vigasztaljátok meg népemet! – Hallottuk Izajás próféta ajkáról. Milyen jól esik ezt hallani. Az Úr nem követelésekkel áll elénk, hanem vigasztalni akar. Annyi féle nehézség, szolgaság gyötör bennünket! Nem megszid minket ezek miatt, hanem vigasztal. Annak idején Izajás a Babilonba hurcolt népnek szánta e vigasztaló szavakat, az Úr megígérte, hogy hamarosan visszatérnek Jeruzsálembe, de ez ma nekünk szól, mert elérkezett a Megváltó, aki elhozza a teljes szabadságot, a felszabadulást mindenféle szolgáságból és rabságból.
Isten, az elsõ bûn óta szüntelenül keresi az elveszett, elrejtõzött embert, hogy visszavezesse önmagához. Az ember ma is elrejtõzik elõle, mert fél tõle.
Vigasztaljátok meg népemet! Jön az Úr, mert teljes mivoltával a mi üdvösségünket, a mi boldogságunkat akarja. Õ, a jó pásztor, kész elhagyni a kilencvenkilenc igazat, - akik sosem tévednek, akik mindig helyesen járnak el, akik szemében mások a hibásak mindenért – és megkeresi azokat, akik elvesztek. Talán megéri abbahagyni a hibátlan kisfiú szerepét játszani, a szent szerzetes szerepét játszani, akinek nincs szüksége megváltásra. Az Úr nem az igazakat keresi, hanem azokat a fiait, akik képesek beismerni gyengeségeiket, és megengedik az Úrnak, hogy irgalmas legyen hozzájuk.
Elismerem tehát, hogy nehezemre esik jót tenni, hogy érzékeny vagyok, törékeny vagyok, szükségem van arra, hogy szeressenek, szükségem van arra, hogy az Úr karjaiba vegyen. Íme, jön az Úr, hogy összegyûjtse elveszett bárányait.

2012-12-11

______________________________

Lelekinap

Kötekedõk közössége vagyunk?

Miután meghallgatunk egy prédikációt, - nem itt Sebesen – valakivel arról kezdtünk beszélgetni, hogy milyen szarvashibát követett el a szónok egyik mondatában. Hosszan tárgyaltuk ezt a hibát, de utána megállapítottuk, hogy az egész prédikációból semmi egyebet nem jegyeztünk meg, csupán ezt a hibás kifejezést. A többit egyszerûen elszalasztottuk.
Valóságos szakemberek vagyunk a hibák megkeresésében. Ugyanakkor olyan nehezen vesszük észre azt, ami jó, és fõleg olyan nehezen mondjuk ki, ismerjük el. Mintha valamit elveszítenénk azzal, hogy a másikban elismerünk valami pozitívot.
Persze, nem csak közöttünk van ez így. Egyik akadály az ökumenizmus útjában is az, hogy ahelyett, hogy közelednénk egymáshoz azokkal, akik másképp gondolkodnak, különböznek tõlünk, irigykedve, féltékenyen nézünk egymásra. Nehogy a másiknak több sikere legyen a pasztorációban.
Még a szerzetesi közösségek között is elõfordul, hogy irigyen néznek egymásra. nehogy a másikat jobban értékeljék, nehogy a másikhoz többen jelentkezzenek, mint hozzánk.
Pedig mindaz, ami érték bennünk és bennük, mind Krisztustól van. Krisztus nem az enyém, nem a mienk, nem is az övék, hanem mi vagyunk a Krisztuséi, még akkor is, ha különbözünk egymástól.
Jó lenne tudatosan törekedni arra, hogy ne a hibákat keressük egymásban, hanem a jót. Hogy ne kötekedjünk, hanem bátorítsuk egymást. Csak olyan hibákat érdemes felemlegetni, amelyeket ki tud az illetõ javítani, és úgy kell azt megfogalmazni, hogy ne legyen sértõ, bántó, vádoló. Jézus maga ad példát erre nekünk. Fil 2: Az Úr Jézus az Istennel való egyenlõségét, az isteni mivoltát nem tartotta olyan dolognak, amelyhez feltétlenül ragaszkodjék, hanem megalázta önmagát. Ahhoz, hogy bátorítani tudjunk másokat, meg kell alázkodni. Le kell mondanunk a felsõbbrendûségünkrõl. A kötekedés a büszkeségbõl táplálkozik, a bátorítás az alázatosságból.
Két akadály jutott eszembe, amelyek nehezíthetik azt, hogy egymást bátorítani tudjuk. Bizonyára ti majd fel tudtok sorolni többet is.
1. A bátorítás könnyen összetéveszthetõ a hízelgéssel. Az alázat nélküli bátorítás a hízelgés. Ha õszintén elismerjük egymás pozitív tulajdonságait, megdicsérjük azért a jóért, amit meg tudott tenni, biztatjuk, bátorítjuk, lassanként megtanulunk, érdek nélkül együtt örvendeni, és egymástól elfogadni a bátorítást.
2. A másik nehézség a hierarchia. Azt megszoktuk, hogy a magasabban levõk bátorítsák az alattvalóikat, vagy az alacsonyabb szinten lévõket. A hívek elvárják például, hogy a pap biztassa, bátorítsa õket, de hogy a hívek bátorítsák a papot, õk adjanak tanácsot neki, ez nehezebben megy. A gyermekek elfogadják a szülõktõl a bátorítást, a vigasztalást, de a szülõk a gyermekeiktõl nehezebben.
A közösségeinkben is mindenkinek szüksége van néha biztatásra, bátorításra, együttérzésre, függetlenül attól, hogy kinek milyen a beosztása. Végül is egymás testvérei vagyunk, és felelõsek vagyunk egymásért. Nem csak az egyik irányban érvényes ez (elöljáró – alattvaló). Mondjunk hát le a kötekedésrõl, és tanuljuk meg a bátorítást. Lépjünk ki a büszkeség zászlaja alól, és az alázatosság ruháját öltsük magunkra. Elõttünk jár, és példaképünk Jézus Krisztus.

2012-12-10

______________________________

advent 2. vasárnapja

Szent Lukács evangélistát a történész evangélistának is nevezhetnénk, mert neki köszönhetõen tudjuk idõben elhelyezni Jézus földi életének eseményeit. Õ az, aki pontos adatokat közöl a korabeli személyekrõl, eseményekrõl. A mai evangéliumban is felsorol 7 olyan személyt, akik Jézus idejében fontos szerepet töltöttek be a politikai, vallásos életben. Jézus egy történelmi személy, aki valóban itt élt közöttünk, de akivel új történelem kezdõdik minden ember életében. Nem eltörli, nem helyettesíti a meglévõ személyeket, hanem átszövi a véle való kapcsolatunk az eseményeket, személyekkel való kapcsolatunkat. Belsõleg átértékeli õket. A mi életünkben is vannak konkrét személyek, és események, amelyek hatással voltak ránk, de a Jézussal való találkozás új életet hozott, aminek megvan a maga történelme.
Mit tudunk errõl a 7 személyrõl? Heten vannak, jelezve, hogy teljes a létszám. Jézus nem egy ezek közül, hanem valaki egészen más, egy igazibb történelem alkotója.
Tiberius nem volt valami népszerû császár. Olyan sok ellenséget szerzett magának, hogy nem is, mert Rómában lakni, hanem Caprioba vonult vissza, és ott élt élete végéig, az élvezeteket hajhászva, aztán megölték.
A második, akirõl szó van, Poncius Pilátus, aki hosszú ideig volt Jeruzsálemben Római helytartója. Kegyetlen ember, nagyon sok zsidót kivégeztetett.
A harmadik Antipász, Nagy Heródes fia, Júdeában õ uralkodott Jézus nyilvános mûködésének egész ideje alatt. Építtetett egy várost, amelyet Tiberius városának nevezett el, keresve a császár kegyeit.
A negyedik személy Fülöp, Heródesnek egy másik fia, aki Izrael északi részén uralkodott. Õ vette feleségül Salomét, azt, aki Heródes Heródes palotájában táncolt, Keresztelõ János vesztére.
Aztán ott van Lizánia, egy másik negyedes fejedelem, meg két fõpap, Annás, és Kaifás.
Ilyen személyek korában indul az Új történet, mégpedig a Jordán partján, egy jelentéktelen helyen, ahol Keresztelõ János a bûnbánat keresztségét hirdette. A Jordán folyó nem volt nevezetes. Más jelentõsége nem volt a nép életében, mint az, hogy határt képezett a pogányok és a választott nép között. Itt lépte át a folyót a választott nép, amikor a szolgaságból az ígéret földjére érkezett. Most ismét felszólítja õket János, hogy szabaduljanak meg a szolgaságtól, és kövessék az új Mózest, a názáreti Jézust. Õ nem egy új földi országba vezeti el õket, de igazibb országba, az Isten országába.
Egyengetni kell az útjait, mert mi elferdítjük azt, mert azt várjuk tõle, hogy a mi e világi történelmünkbe avatkozzon bele, és valósítsa meg a mi álmainkat. Szeretnénk, hogy sikeressé tegyen, megoldja a problémáinkat, de neki megvannak a maga tervei számunkra.
Lukács Izajást idézi: egyengessétek az útjait, töltsétek fel a völgyeket, hordjátok le a halmokat, de kiegészíti azzal az ígérettel, hogy minden ember meglátja az üdvösséget. Ez nincs benne a többi evangéliumban. Vigasztaló számunkra. Ha úgy is érezzük, hogy ez a mi életünk nem tesz egészen boldoggá minket, Isten megígéri nekünk, hogy ha be akarjuk fogadni õt, minket is elvezet az igazibb életre.

2012-12-09

______________________________

Szeplõtelen fogantatás

Ter 3,9-15. 20
A szeplõtelen fogantatás dogmája azt mondja, hogy Mária, egy különleges kegyelem révén mentes maradt az eredeti bûntõl már a fogantatása pillanatától. Elsõ hallásra azt mondanánk, hogy ez bennünket semmiben sem érint. Tudjuk, hogy a dogma nem isteni kinyilatkoztatás, hanem csupán emberi megfogalmazása annak a kinyilatkoztatásnak, amelyet a Szentírás tartalmaz. Éppen, mert emberi megfogalmazás, minden korban meg kell találni azt az értelmezést, magyarázatot, amely által érthetõvé válik a mondanivalója, anélkül, hogy a benne megfogalmazott igazság változna.
Mária egy olyan lány volt, mint a többi korabeli lány, senki nem vett észre rajta semmi különlegeset. Neki is megvoltak a mindennapi kísértései. Hiszen Jézusnak is voltak kísértései. Miért ne lettek volna Máriának? Mária nem egy kivétel, hanem olyan személy, teljes mivoltával kész volt Istennel együttmûködni üdvözítõ terveinek megvalósításában. Tudjuk, hogy amikor Isten valakit különleges kegyelmekkel megáld, azt nem azért teszi, hogy õ felsõbbrendû legyen, mint a többi ember, hanem azért, mert ezzel valamilyen terve van.
Térjünk vissza a dogmához. Azt mondja a dogma, hogy Máriát Isten megõrizte az eredeti bûntõl. Abban az idõben, amikor ezt megfogalmazták, a teológusok, és közöttük maga IX Piusz pp. is, aki a dogmát kihirdette, úgy képelték el, hogy az eredeti története két személynek, Ádámnak és Évának az esete. Azt tanították, hogy ez a két ember megszegték Isten parancsát, és ez tragikus hatással volt minden emberre. Azt azonban nem magyarázták meg, hogy egy ilyen jelentéktelen dolog, mint egy gyümölcs megevése miért volt ennyire súlyos, és miért kell a miatt nekünk is szenvednünk, nem magyarázták meg kellõképpen.
Valójában Ádám és Éva története nem egy esemény leírása, hanem egy teológiai magyarázat arra, hogy miért is létezik a világban a rossz. Azt a dinamikát írja le elbeszélés formájában, amely ott van minden esetben, amikor az emberek rossz döntéseket hoznak, bûnt követnek el, és ezzel önmagukat teszik tönkre. Nem Ádámnak és Évának szerencsétlen leszármazottai vagyunk, hanem mi vagyunk Ádám és Éva, és Isten elõtt felelünk döntéseinkért.
A teremtés történetében azt olvassuk, hogy Isten mindent jónak teremtett. Összhang volt Isten és az ember között, az ember és a teremtmények között, a férfi és a nõ között. Aztán megjelent a kígyó, és meggyõzte az embert arról, hogy ne függjön Istentõl, õ dönthesse el, hogy számára mi jó, és mi rossz. Azt hitet el vele, hogy ha bármit megtehet, amit akar, akkor boldog lesz.
Nézzük meg, hogy ki is ez a kígyó, akirõl szó van. Az egész Ószövetségben tovább sehol nincs szó errõl a kígyóról. A rabbik ebben a kígyóban egy ellen-istent, a sátánt vélték felfedezni. Valójában nem egy körülöttünk mászkáló kígyóról, hanem a bennünk tekergõzõ kígyóról van szó, amely az Isten bölcsességét a maga ravaszságával akarja helyettesíteni. Az ember a mindenhatóság utáni vágyának engedve olyan döntéseket hoz, amelyekkel önmagát tönkreteszi. Istennel szembeni függetlennek kiáltja ki magát. Õ az, aki eldöntheti, hogy szerinte mi a jó, és mi a rossz. így születünk a világra, hogy bennünk ott van a kígyó, a hajlam, hogy önállósulni akarjunk Istennel szemben.
A bûn következtében tönkremegy az a harmónia, amely kezdetben megvolt. Isten keresi Ádámot. Hol vagy? – Nem azt jelenti, hogy melyik bokor mögé rejtõztél el. Sokkal mélyebb mondanivalója van: hova jutottál, hol tartsz? Felfogod, hogy mit mûveltél? Amikor az ember a saját feje után dönt, abból háborúk, erõszak, szenvedés, halál születik. Istent már barátjának tekinti, hanem ellenségének, zsarnoknak, aki meg akarja fosztani a szabadságától.
Megromlik a kapcsolat a társával is: az asszon, akit mellém adtál, az adott nekem a gyümölcsbõl.
Megromlik a kapcsolat Istennel is. Az asszony a kígyót okolja: Isten teremtette az emberbe ezt a kígyót, ezt a hajlamit, tehát Isten a hibás, hogy ez történt, mert ilyen természetet adott az embernek.
Ez a bennünk levõ kígyó mindig gyõzni fog? Nem lehet legyõzni a rosszat, ami jelen van a világban és bennünk?
Íme, a mai ünnep ad választ erre a kérdésre. Isten megígérte az embernek, már a proto-evangéliumban, a bûnbeesés után. Ez Máriában már megvalósult. Benne helyreállt az a harmónia, melyet Isten a teremtéskor megálmodott. Mária legyõzte a benne levõ kígyót. Bennünk is gyõzni fog az a kegyelem, amelyet Mária Fia, Jézus hozott közénk, mert, ahogy hallottuk a szentleckében, Isten minket is arra hívott, hogy szentek és feddhetetlenek legyünk, akárcsak Mária.

2012-12-08

______________________________

Tudjuk, mit kérünk?

Mt 9,27-31
Mi kérjük-e Jézustól, hogy meggyógyítsa a lelki vakságunkat? Inkább sok minden mást kérünk tõle: jó egészséget, hogy megoldja a problémáinkat, hogy jobbakká változtassa a körülöttünk lévõ személyeket, hogy ne okozzanak nekünk több kellemetlenséget. Jézus azonban nem teljesíti ezeket a kéréseinket. Õ a mi boldogságunkat akarja megadni nekünk, és nem a szeszélyeinket teljesíteni. Sokszor, sok mindent kérünk az Úrtól, olyan dolgokat, amelyek nem igazán válnak javunkra, csak pillanatnyilag vágyunk rájuk. Jobban tesszük, ha a belsõ gyógyulásunkat kérjük. Ezt az imát szívesen meghallgatja az Úr. Nekünk is azt mondja, amit az evangéliumban szereplõ vakoknak: legyen nektek a hitetek szerint. Az egyetlen igazi veszély, ha lelkünk gyógyulásáért imádkozunk, hogy valóban meghallgatja az imánkat, és megtérünk.
Így készüljünk karácsonyra, felismerve, hogy mennyi sötétség lakozik bennünk, és imádkozva azért, hogy az õ jelenlétének fénye megvilágítsa életünket.

2012-12-07

______________________________

Ahol építkeznek, ott törmelék is van

Mt 7,21. 24-27
A mi vallásos életünk nem elméletekre, vagy filozófiai eszmefuttatásokra épül, hanem a Krisztussal való személyes találkozásra. Jézus, amit tanított, azt tette is, és tõlünk is azt kéri, hogy ugyanazt tegyünk, mint õ, hogy életre váltsuk az õ szavait. Tehát, Krisztus követésével, és az õ akaratának a megvalósításával építjük napról napra a sziklára épült házunkat.
Izajás próféta az olvasmányban egy erõs városról beszél, amelyben igazságosság és hûség uralkodik. Ez elõképe az Egyháznak, az Isten Országának, amelyet ma építünk. Még nincs kész, csak épül. Márpedig, ahol építkezés folyik, ott sok szemét, és törmelék hányódik. Most nem a takarítás, a szépítés idejét éljük, hanem az építését. Jézus, a nagy építõmester, az õ utasításait követjük. Kérdezzük meg tõle, hogy ma mi a legfontosabb feladatunk, ás örömmel fogjuk látni, hogy egyre szilárdabban áll az életünk a sziklán, Krisztuson.

2012-12-06

______________________________

Közösbe tett kenyér

Mt 15,29-37
Ezek az emberek annyira elcsodálkoztak, ámultak azon, amit Jézus tett a vakokkal, némákkal, bénákkal, hogy megfeledkeztek arról, hogy nekik élelemre van szükségük.
Mi is, akárcsak ezek az emberek, Jézus elé visszük a sebeinket, hiányosságainkat, és ujjongunk, amikor látjuk, hogy a vakok látnak, a némák el kezdenek beszélni, a bénák lábra állnak. Valóban, ismerünk embereket, akik az Úrral való találkozás során megvilágosodtak, másképp látják a világot, a maguk életét. Olyanokat is ismerünk, akik magukba zárkózva szenvedtek, de képesek lettek hirdetni az Úr csodás mûveit. Ismerünk olyan embereket, akik nem voltak képesek semmire az életükben, de talpra álltak, mert megtapasztalták azt, hogy az Úr szereti õket. Igazán szereti. Talán mi is megtapasztaltunk hasonlókat, megéreztük, hogy Isten valóban szeret. Nem a felhõkön ül valahol, a saját dolgaival elfoglalva, hanem elérhetõ, konkrét. Nem egy szeszélyes önzõ zsarnok, aki imádást követel az emberektõl önmaga számára, hanem olyan Isten, aki közénk jön, aki figyel a mi szükségleteinkre, észreveszi, amikor éhesek vagyunk, és gondoskodik, de nem mágikus formában, hanem kérve az emberek közremûködését: tegyék közösbe az õ kevés kenyerüket, azt a néhány halat. Embereken keresztül tapasztaltuk meg mi is Isten szeretetét, és rajtunk keresztül akarja ma is ezt a szeretetet továbbítani.

2012-12-05

______________________________

Ujjongjunk!

Lk 10,21-24
Jézus örömmel ujjongott, és adott hálát az Atyának, mert az Isten országának titkait a kicsinyeknek nyilatkoztatta ki. Talán Máriától, az õ édesanyjától tanulta az ujjongást, aki azért örvendezett, hogy az Úr letekintett alázatos szolgálójára.
Jézus ujjong, látva a mi kicsinységünket is, ami alkalmassá tesz bennünket arra, hogy befogadjuk az Urat, és a mi testvéreinket. Az Úr különleges módon szereti azt, aki kicsi mer lenni. Ez tesz alkalmassá minket arra, hogy eljussunk a kis Jézus jászlához.
Ujjongunk tehát mi is, mert a hit szemével már látjuk az új élet kis rügyeit, melyek kihajtanak, mikor elolvad a hó. A Szentlélek Máriára szállt, és ránk is, ezért joggal remélünk egy megújult életben, amelyet a Messiás hoz közénk. Az Úr csak azt kéri tõlünk, hogy alázatosak, és befogadók legyünk, hogy ujjongani tudjunk az Úrral, aki érkezik.

2012-12-04

______________________________

Jézus ma is gyógyít

Mt 8,5-11
Advent a várakozás, a megtérés, az elmélyülés idõszaka. Szt. Máté evangélista örömhírével kezdjük advent elsõ hetét: a megváltás mindenkinek szól, nem csupán egy bizonyos népcsoportnak. Jézus mindenkit befogad az õ Országába, aki elismeri, hogy szüksége van rá, és rábízza magát teljesen.
Ha adventi programot akarunk készíteni önmagunk számára, úgy gondolom, elõbb két dolgot kell tudatosítanunk:
1. Jézus engem is meg akar gyógyítani, és nem köti ezt feltételekhez. Nem mondja, hogy ki kell ezt érdemelnem, nem mondja, hogy elõbb meg kell változnom. Csak egy dolgot kér, hogy bízzak benne.
2. Másrészt azt, hogy Jézus senkit nem akar kizárni azok közül, akiknek szükségük van Rá. Rajtam keresztül akar eljutni hozzájuk és nincs jogom kizárni senkit, még akkor sem, ha nem kedvelem az illetõ személyeket. Feladatom beszélni mindenkinek, akiket Isten az utamba hoz, azokról a csodás dolgokról, amelyeket az én életemben megvalósított. Legyek én az, akin keresztül a mai századosokhoz, és azok szolgáihoz eljut Jézus gyógyító kegyelme.

2012-12-03

______________________________

advent 1. vasárnapja

Az emberek minden idõben reméltek abban, hogy egyszer megváltozik ez a világ. Az a sok rossz egyszer majd csak véget ér. A magunk életében is látjuk, hogy elhatározunk dolgokat, aztán nem tudjuk megvalósítani, vannak rossz szokásaink, melyektõl nem tudunk megszabadulni. Reméljük, hogy egyszer majd csak bekövetkezik valami változás. A világban rengeteg igazságtalanság van. Mintha senki és semmi nem tudná a gonoszok hatalmát megtörni. Reméljük, hogy egyszer majd csak lesz egy igazibb élet. Jézus korában is feltették az emberek ezeket a kérdéseket. A választ Jézus nem magyarázatokkal adta meg, hanem képekkel. Ezeket mi, mai olvasók, könnyen félreértjük. Jézus nem megijeszteni akarta hallgatóit azokkal a katasztrofális eseményekkel, amelyekrõl beszélt, hanem ellenkezõleg. Értelmet, magyarázatot akart adni azokra a rettenetes dolgokra, amelyek be fognak következni.
A mi életünkben is vannak idõszakok, amikor nem látjuk az értelmét azoknak a dolgoknak, amelyek történnek. Miért ér engem ennyi csapás? Szeretnénk, ha valaki segítene megérteni ezeket, és tudtomra adná, hogy hogyan kell viselkednem ezekben a helyzetekben. Aki fel tudja ezt tárni számomra, az apokaliptikus cselekedetet hajt végre. A kifejezés ugyanis, hogy apokalipszis, azt jelenti, hogy feltárni valaminek az értelmét. Így a mai apokaliptikus evangéliumi rész is fel akarja számunkra tárni, hogy ezek a katasztrofális események mit akarnak jelezni. A világ végét. Azt, hogy ez a világ véget ér. Jelek lesznek a Napban, a Holdban és a csillagokban. Az ég erõi meginognak, pedig ezeket tartjuk a leg változhatatlanabbaknak. A nap mindig felkel és lenyugszik, a hold mindig világít, a csillagok mindig ugyanott vannak az égen. Nos, ezek is meg fognak inogni. Amit a mi világunkban változhatatlannak hiszünk, az is meg fog változni, mert ez a világ véget és egy új kezdõdik. Az Úr eljön, új világát teremt, és semmi és senki nem fog tudja õt ebben meggátolni.
Jézus tehát nem megijeszteni akar, hanem bátorítani bennünket, hogy az, ami nincs rendjén ebben a világban, bennünk, környezetünkben, az mind meg fog változni.
Mit kell tennünk, amikor mindez bekövetkezik? Nézzetek fel, és emeljétek fel fejeteket – mondja Jézus. Ne önmagunkat, a körülöttünk lévõ világot nézzük, hanem nézzünk fel arra, aki érkezik. Nem az a fontos, hogy én mennyire szerencsétlen, bûnös, gyenge vagyok, hanem, hogy milyen változást tud az Úr végbevinni bennem.
Még egy dolgot ajánl Jézus: hogy a tobzódást, és részegeskedést kerüljük. A részeg ember nem úgy látja a valóságot, ahogy van, nem fogja fel, hogy mi a helyes, mi a lényeges. Sok mindentõl megrészegedhet az ember: a hatalomtól, a vagyontól, a sikertõl. Az ilyen ember nem tudja befogadni a változást, amit az Úr hoz, mert õ már a maga számára megteremtette a vélt boldog életet.
Az Úr úgy jön, mint egy csapda. A csapda az áldozatát mozgásképtelenné teszi. Így mindenikünk számára elérkezik az a pillanat, amikor már nem tehetünk semmit, hogy javítsunk az életünkön, változtassunk a helyzetünkön. Azért mondja ezt Jézus, hogy komolyan vegyünk az életünk minden percét, komolyan vegyünk az adventi készülésünket.

2012-12-02

______________________________