Napi gondolatok

Nagyböjt 3. vasárnapja

Ha Jézus ma itt hátulról bevonulna a templomba, nem találna galambokat, juhokat, ökröket és pénzváltókat, de kérne néhány perc türelmet, és lenne 1-2 üzenete. Valami hasonlókat mondana: „engem nem az érdekel, hogy hangosan mondjátok a Hiszekegyet, hogy betartjátok a vallási elõírásokat és rítusokat, minden évben becsületesen kifizetitek az egyházadót. Azt gondoljátok, húsz lejért megvásárolhatjátok a szeretteitek lelki üdvösségét, és 3-4 bûn felsorolásával a magatok üdvösségét. És nem is kell mondanom, természetesen ragaszkodtok ahhoz, hogy tietek az egyedüli igaz vallás. A reggeli és esti imádságot elmondjátok; ti, akik itt vagytok, vasárnapi misére eljártok, de az idõ többi részét fenntartjátok magatoknak”.
És hozzám is odafordulna, és rákérdezne a fentieken kívül, hogy vajon milyen motivációkkal teszem én a szent dolgokat. És amíg azokat teszem vagy készülök ezekre a szent dolgokra (prédikáció, gyóntatás, néha egy beteglátogatás, egy beszélgetés, elõadás), eközben vajon hol marad a Szent?
És tisztázná: minden, ami úgy tûnik, hogy a vallásos élet velejárója, akár akadály is lehet a vele való találkozásban. Mindezek a dolgok átvehetik Isten helyét. Isten helyett ezekbe a járulékos dolgokba vethetem a bizalmamat.
Az a bizonyos húsvét elõtti látványos borogatás, a templomudvar megtisztítása tkp. a helyreigazítás mûve és motivációk megtisztítása. Jézus megtisztítja azt az udvart, melyen keresztül át kell haladni ahhoz, hogy beléphessek az imádság házába, az Istennel való találkozás helyére. Vallásos életünket a ráhagyatkozó bizalomból fakadó életre szeretné cserélni. A külsõ elvárások helyét vegye át a befelé tartó keresés.
E templom kövei szentek, mert fölszentelték a templomot. De valójában csak miattunk szentek, akik a Szenthez, Istenhez tartozunk, ki jelen van személyiségünk legbensejében, bensõ szentélyünkben.
A jövõ egyháza majd megtisztulása után visszatér abba a belsõ térbe, amirõl a sivatagi atyák úgy beszéltek, hogy ott csak Isten van és a lélek és semmi más. Newman bíboros már 15 éves korában ezt úgy fogalmazta meg, hogy csak két valóság létezik számomra: én és az én Teremtõm.
A barokkos szobrok és mondatok valószínû végüket járják. És az egyház a sokféle szemlélet és hangos ideológiák világában újra kisebbségben. A saját ideológiái ui. már erõtlenek ahhoz, hogy túlharsogják a társait.
Nyugaton a templomok lebontása az európai egyház fogyatkozását jelzi. Nem elég a dicsekvés, hogy az egyház ezen a területen bontakozott ki. Az üres templomok az egyház életét és annak minõségét szimbolizálják.
Figyelmem a kõtemplomról lelkem templomára tevõdik.
Fr. Julianus

2021 A treia duminicã din Postul B, Ioan 2: 13-25

Dacã Isus ar intra astãzi în bisericã, nu ar gãsi porumbei, oi, boi și schimbãtori de bani, dar ar cere câteva minute de rãbdare și ar avea câteva de zis. El spunea ceva de genul: „Nu-mi pasã cã spuneți crezul cu voce tare, cã urmați preceptele și riturile religioase, cã vã plãtiți contribuția la bisericã în mod fidel în fiecare an. Credeți cã puteți cumpãra mântuirea celor dragi cu douãzeci de lei, și mântuirea voastrã înșirând 3-4 pãcate. Și este inutil sã spun cã, desigur, insistați cã a voastrã este singura religie adevãratã. Spuneți rugãciunile de dimineațã și de searã, voi care sunteți aici veniți la Liturghia de duminicã, dar vã rezervați restul timpului pentru voi înșivã ”.
Și s-ar întorce și spre mine și m-ar întreba, pe lângã cele de mai sus, ce mã motiveazã sã fac lucrurile sfinte. Și atâta timp cât sunt ocupat cu pregãtirile pentru lucrurile sfinte (predica, spovada, uneori la o vizitã la bolnavi, pentru o conversație, pentru o prelegere), între timp, unde rãmâne Sfântul?
Și ar clarifica: orice lucru care pare a fi inerent vieții religioase poate fi chiar un obstacol în calea întâlnirii cu El. Toate aceste lucruri pot ocupa locul lui Dumnezeu. În lucul lui Dumnezeu îmi pun încrederea în aceste lucruri adiționale.
Acele rãsturnãri spectaculoase înainte de Paști, curãțarea curtii bisericii, de fapt este corectarea și purificarea motivațiilor. Isus curãțã curtea prin care trebuie sã trec pentru a intra în casa rugãciunii, locul întâlnirii cu Dumnezeu. Vrea sã schimbe viața noastrã religioasã într-o viațã care izvorește din încredere. Așteptãrile noastre externe sã fie înlocuite cu cãutare interioarã.
Pietrele Templului sunt sacre pentru cã templul a fost consacrat, dar de fapt numai din cauza noastrã sunt sacre, care aparținem Sfântului, lui Dumnezeu, care este prezent în partea cea mai interioarã a personalitãții noastre, în sanctuarul noastu interior.
Dupã ce biserica viitorului va fi curãțatã, ea se va întoarce în spațiul interior despre care au spus pãrinții deșertului, cã acolo existã doar Dumnezeu și sufletul și nimic altceva. Cardinalul Newman, deja la vârsta de 15 ani, a spus cã existã doar douã realitãți pentru mine: eu și Creatorul meu.
Probabil cã sculpturile și propozițiile baroce au ajuns la sfârșitul lor. Și biserica este din nou minoritarã într-o lume cu puncte de vedere diverse și ideologii puternice. Pentru cã propriile sale ideologii sunt deja prea slabe ca sã strige mai tare decãt celelalte.
În Occident, demolarea bisericilor înseamnã declinul bisericii europene. Nu este suficient sã ne lãudãm cã biserica în aceastã zonã a înflorit cu adevãrat. Bisericile goale simbolizeazã viața bisericii și calitatea ei.
Atenția mea este redirecționatã de la biserica de piatrã spre templul sufletului meu.

2021-03-07

______________________________

Keresztút után

Mt 21,33-46
Keresztút után vagyunk.
Az Evangélium mintha összefoglalója lenne a passió útjának. Egy utolsó kép az Atya egyetlen, szeretett fiáról: agyonverve, kidobva és megölve, a Szent Városon kívül. Szép, hogy majd feltámadás következik: feltámadás innen, ebbõl a helyzetbõl. A Zsidókhoz írt levél szerzõje arra bátorít, hogy „menjünk ki tehát hozzá a táboron kívülre, s hordozzuk az õ gyalázatát” (Zsid 13,13): oda, ahol egyedül vagyok; amiben senki nem ért meg; a kísértések, bûneim, megszégyenüléseim színhelyére, hogy saját vére által megszenteljen.
Fr. julianus

2021-03-05

______________________________

Helyezkedés

Mt 20,17-28
Annak van szüksége helyezkedésre, ki nem találja a helyét. Ha a helyemen vagyok, nem számolom az oszlopokat és a sorokat, a székek számozása sem érdekel.
Az Evangélium ébresztõt fúj, hogy figyeljem meg, a tekintetem merre irányul: jó helyt vagyok-e vagy éppen tájékozódok, hol lehetne jobban elhelyezkedni. És figyeljem meg, hogy a helyemmel és helyzetemmel mennyire vagyok elégedett; milyen az a hely, amely nekem készíttetett a világ kezdetétõl.
Fr. Julianus

2021-03-03

______________________________

Nagy lehetõség

Mt 7, 7-12
Keresni, kopogtatni... Isten arra vágyik, hogy keressük õt. Mi szeretjük az önállóságot, csak akkor fordulunk hozzá, mikor a magunk erejébõl nem boldogulunk. Õ mégis újra és újra hív, és biztosít arról, hogy a mi állhatatlanságunk ellenére, õ mindig kész arra, hogy fogadjon minket, hogy ránk figyeljen. Ha élünk ezzel a nagy lehetõséggel, ha rendszeresen keressük õt, akkor nekünk is lesz erõnk jelen lenni, nyitott lenni testvéreink számára.

2021-02-25

______________________________

Szent Mátyás

Jn 15,9-17
Mátyást ünnepeljük, akit sorshúzással választottak maguk közé az apostolok Júdás halála után, azért, hogy tizenketten legyenek. Ez Isten szándékának a kifejezése volt, aki el akar vezetni minden embert az üdvösségre. Azért nem szavazással választották ki Júdás utódját, hanem sorshúzással, mert ezzel is ki akarták fejezni azt, hogy Istenre bízzák a választást. Jézus is ezt mondja a mai evangéliumban: nem ti választottatok engem, hanem én választottalak ki titeket.
Isten amikor kiválaszt valakit, ezzel külsõleg nem változik meg feltétlenül annak a személynek az élete. Az apostolok is, látszólag ugyanúgy folytatták az életüket miután Jézus meghívta õket, mint azelõtt. És ugyanígy volt Mátyás esetében is. A változás belül történik. Amit tesz, most már Jézus nevében teszi.
Nem az számít, hogy hol, milyen körülmények között élünk, mi a feladatunk, hanem az, hogy miért, kiért végezzük.

2021-02-24

______________________________

Esik az esõ, hull a hó

Iz 55, 10-11
A próféta költõi módon közli mondanivalóját. Ahogy halljuk a szavait el is képzeljük, ahogy esik az esõ, hull a hó. Aztán a föld lassan beissza a vizet, az újból elpárolog, de közben megöntözi, termékennyé teszi a földet, hogy az termést hozzon, sok ember javára.
Isten szava hasonlóképpen megöntözi a lelkünket. Úgy, ahogy az esõ és a hó ígéret a jó termésre, Isten szava ígéret a termékeny életre. Az imáink, elmélkedéseink, jó cselekedeteink gyümölcsei annak, hogy Isten szava megöntözte a lelkünket. Nyitott lélekkel és vágyakozással hallgassuk, olvassuk hát a mai napon is Isten szavát.

2021-02-23

______________________________

Szent Péter székfoglalása

Miért fontos nekünk külön ünnepelni Szent Péter székfoglalását, vagyis azt, hogy Pétert nevezte ki Jézus az általa alapított Egyház vezetõjeként? Mi is volt neki a szerepe? Jézus ennyit mondott neki: erõsítsd meg testvéreidet a hitben. A szerepe tehát az, hogy biztos pont legyen a hit terén testvérei számára, számunkra. Kulccsal a kezében szoktuk ábrázolni Szent Pétert. Ez a kulcs arra való, hogy kinyissa a kaput, amelyen keresztül minden ember eljuthat Istenhez. Az Egyház ebbõl született, és ennek a kapunak a nyitogatás a a feladata. Ebben állandó segítséget nyújt neki a Szentlélek. Ha jobban tudatosítanánk azt, hogy a Szentlélek általunk mûködik, nemcsak a magunk erejét, képességeit tartanánk szem elõtt, és talán bátrabban cselekednénk.

2021-02-22

______________________________

Nagyböjt 1. vasárnapja

Jézus megkísértésének a története mindenki számára ismert. Ezek a kísértések azonban kissé furcsák, és különböznek a mi kísértéseinktõl. A Máté és Lukács evangéliumában a három kísértés három példabeszéd, melyek arra akarnak rámutatni, hogy Jézus valóban a mi testvérünké vált. Neki is szembe kellett néznie mindenféle megpróbáltatással és kísértéssel amelyekkel mi is megküzdünk. A különbség csak az, hogy õ mindig gyõztesen került ki ezekbõl a küzdelmekbõl, mert mindenben hasonlóvá lett hozzánk, a bûnt kivéve. Ebben az évben a Szent Márk evangéliumából olvastuk el Jézus megkísértésének a történetét. Ebben nem szerepel a három példabeszéd. Csak néhány sorban tesz említést Jézus megkísértéséról, de ezeknek is mély mondanivalója van.
A Szentlélek, aki a Jordánban való megkeresztelkedésekor Jézusra szállt, most a pusztába taszította ki õt. A pusztában élt Keresztelõ János, ott éltek a qumráni szerzetesek, imádságos, aszketikus életmódot folytatva. Jézus is ezt tette. Negyven napon át önmegtagadó életet élve imádkozott, így készült arra a feladatra amellyel az Atya megbízta õt. Ugyanakkor a puszta emlékeztet bennünket arra a 40 esztendõre, melyet a választott nép fiai az Egyiptomból való kivonulás után a pusztában bolyongva töltöttek el. Jézus 40 napos pusztai vándorlása az egész életét jelképezi, mely alatt küzdött a sátánnal, a világban lévõ rosszal.
A pusztában tehát Jézust meg kísértette a sátán. Mikor kísértésrõl beszélünk, arra gondolunk, hogy a gonosz lélek csapdát állít fel nekünk, hogy eltérítsen az Isten útjáról. Furcsa lenne azonban, hogy maga a Szentlélek olyan helyzetbe vinné Jézust, ahol rosszat tehetne. Valójában itt próbatételrõl beszélünk, amikor olyan helyzetekbe viszi Isten az embert, melyek nehezek számára, melyben döntenie kell, és fenn áll a lehetõsége a rossz döntéseknek is, de melyekre szükség van ahhoz, hogy érett módon, szilárd meggyõzõdéssel ragaszkodjon Istenhez. Ezek hatására az ember erõsebb lesz, megtisztul, növekszik az Isten iránti szeretete.
Jézus itt a pusztában találkozott a sátánnal, vadállatokkal és angyalokkal.
A szentírásban sátán mindaz ami akadályoz valakit az Isten felé vezetõ útjában. A sátán azok a kívánságaink, amelyek, ha engedünk nekik, eltávolítanak Istentõl is, és az életünket is tönkre tehetik. A sátán azok az emberek is, akik rossz példájukkal, tanácsaikkal próbálnak helytelen döntésekre rávenni bennünket.
A vadállatok Dániel próféta könyvére utalnak. Õ négy fenevadat látott látomásában. Egymást követték és mindenik erõszakkal uralkodott és félelemben tartott mindenkit. Az egymást követõ, világhódító népeket jelképezték ezek a fenevadak, a babilonaiakat, a médeket, a perzsákat, és Nagy Sándort. A történelem során egymást követik a fenevadak, mindenik uralkodni akar alattvalóin, félelemben tartja õket. Ki vet véget ennek a folyamatnak? Az, aki nem fenevadként, hanem bárányként áll szemben a fenevadakkal, aki nem erõszakkal akarja legyõzni az erõszakosokat, hanem szelídséggel, szeretettel. Jézusnak is szembe kellett szállnia a hatalmaskodókkal, a fenevadakkal, a politikai és vallási vezetõkkel.
Jézus angyalokkal is együtt volt. A Szentírásban az angyalok nem minden esetben jelentenek természetfölötti lényeket. Mindenki angyal, aki mások felé közvetíti Istennek a szeretetét, aki Isten nevében segítségére siet ember társának. A Szentírás Mózest is és Keresztelõ Jánost is angyalnak nevezi. Akik Jézus munkatársai voltak, és segítettek neki küldetése teljesítésében, mind Isten angyalainak bizonyultak.
És Jézus a nyilvános mûködését azzal kezdi, hogy meghirdeti az Isten országát. Ezt az országot nem hatalmaskodó királyok, vezérek, diktátorok irányítják, hanem maga Isten. Ebben az országban nem az erõszakosok uralkodnak a gyengéken, nem a vagyongyûjtés az emberek célja, nem akarnak másoknál jobbaknak látszani, nem versengenek egymással, hanem mind Isten tervét akarják teljesíteni, Isten pedig boldoggá akarja tenni õket. Jézussal ez az Isten országa elkezdõdött, és ebbe hív meg minden embert.
Két feltétele van annak, hogy valaki ehhez az Isten országához tartozzon: térjen meg, és higgyen az evangéliumban. Megtérni azt jelenti, hogy megváltoztatni a gondolkodásunkat, az értékrendszerünket. Úgy gondolkodjunk a munkánkról, a családunkról, a pénzrõl, sikeres életrõl, a másokhoz való viszonyulásunkról, ahogy Jézus tanítja az evangéliumban. Attól még nem leszünk keresztények, hogy szokásból megkereszteltek, elsõáldozók voltunk, bérmálkozók, és még misére is eljárunk, ha a mindennapi életben ugyanúgy gondolkodunk, ugyanúgy viselkedünk, mint azok, akik nem készülnek az örök életre.
Nagyböjt elején vagyunk. Jézus bennünket is felszólít, hogy térjünk meg, és higgyünk az evangéliumban, vagyis igazítsuk a gondolkodásmódunkat és az életmódunkat az evangéliumhoz. Így lesz igazi a mi nagyböjti készületünk, így válik valósággá számunkra is az Isten országa.

Istorioara ispitirii lui Isus este cunoscutã de toți. Totuși aceste ispite sunt un pic ciudate și diferite de ispitele noastre. În Evanghelia dupã Matei și Luca, cele trei ispite sunt trei parabole care vor sã arate cã Isus a devenit cu adevãrat fratele nostru. Și el a trebuit sã înfrunte tot felul de încercãri și ispite cu care ne confruntãm și noi. Singura diferențã este cã el a ieșit întotdeauna învingãtor din aceste lupte pentru cã a devenit ca noi în toate, cu excepția pãcatului. Anul acesta am citit povestea ispitei lui Isus din Evanghelia dupã Sfântul Marcu. Din aceasta lipsesc cele trei tentații. Menționeazã tentația lui Isus doar în câteva rânduri, totuși are ceva împortant de spus.
Duhul Sfânt, care coborâse asupra lui Isus la botezul sãu în râul Iordan, îl conduce acum în pustie. Ioan Botezãtorul a trãit în pustie, unde au trãit cãlugãrii din Qumran, trãind o viațã de rugãciune și de ascezã. Isus a fãcut la fel. S-a rugat patruzeci de zile, renunțând chiar și la mâncare, pregãtindu-se astfel pentru sarcina pe care Tatãl i-a încredințat-o. În același timp, pustia ne amintește de cei 40 de ani pe care fiii poporului ales i-au petrecut rãtãcind în pustie dupã exodul lor din Egipt. Rãtãcirea de 40 de zile a lui Isus în pustie simbolizeazã întreaga sa viațã, în timpul cãreia s-a luptat cu Satana, rãul din lume.
Prin urmare, în pustie, Isus a fost ispitit de Satana. Când vorbim despre ispitã, credem cã spiritul rãu ne pune o capcanã pentru a ne abate de la calea lui Dumnezeu. Ar fi ciudat, totuși, cã Duhul Sfânt însuși l-ar pune pe Isus într-o poziție în care ar putea face rãul. De fapt, vorbim aici despre o încercare, când Dumnezeu pune omul în situații în care îi este greu sã decidã, și existã și posibilitatea unor decizii proaste, dar aceste situații sunt necesare pentru a-l alege pe Dumnezeu într-un mod matur, cu convingere fermã. Drept urmare, omul devine mai puternic, purificat, iar dragostea lui pentru Dumnezeu crește.
Isus l-a întâlnit pe Satana, fiare și îngeri aici, în pustie.
În scripturi, Satana reprezintã tot ceea ce împiedicã pe cineva în drumul sãu spre Dumnezeu. Satana sunt dorințele noastre care, dacã le permitem, ne vor îndepãrta și de Dumnezeu și ne vor strica viețile. Satana sunt și oamenii care, cu exemplele și sfaturile lor proaste, încearcã sã ne convingã sã luãm decizii greșite.
Fiarele se referã la cartea profetului Daniel. A vãzut patru fiare în viziunea sa. S-au urmat unul pe altul și fiecare domnea cu forța și iși ținea subalternii în fricã. Aceste fiare reprezintã popoarele și conducãtorii lor care doreau sã cucereascã lumea întreagã: babilonienii, medii, persii și Alexandru cel Mare. De-a lungul istoriei, fiarele s-au succedat, fiecare voia sã-și conducã supușii, ținându-i în fricã. Cine va pune capãt acestui proces? Cel care se opune fiarelor nu ca o fiarã și mai puternicã, ci ca un miel, care nu vrea sã învingã violenții prin forțã, ci prin blândețe și dragoste. Așa a trebuit și Isus sã se confrunte cu fiarele, cu liderii politici și religioși ai poporului.
Isus în pustie a întâlnit nu numai fiare ci și îngeri. În Sfânta Scripturã, îngerii nu înseamnã întotdeauna ființe supranaturale. Toți aceia care transmit dragostea lui Dumnezeu altora, care vin în ajutorul celorlalți în numele lui Dumnezeu sunt îngeri. Sfânta Scripturã îi numește pe Moise și pe Ioan Botezãtorul îngeri. Cei care au fost colaboratorii lui Isus și l-au ajutat sã-și îndeplineascã misiunea s-au dovedit a fi îngeri ai lui Dumnezeu.
Și Isus își începe activitatea sa publicã proclamând Împãrãția lui Dumnezeu. Aceastã Împãrãție nu este guvernatã de regi, conducãtori, dictatori, ci de Dumnezeu Însuși. În aceastã țarã, nu cei violenți stãpânesc pe cei slabi, scopul oamenilor nu este acumularea de avere, nu vor sã arate mai bine decât alții, nu concureazã între ei, ci toți vor sã ducã planul lui Dumnezeu la îndeplinire, și Dumnezeu vrea sã-i facã fericiți. Cu Isus, aceastã Împãrãție a lui Dumnezeu a început și îi invitã pe toți oamenii în ea.
Existã douã condiții pentru ca cineva sã aparținã acestei Împãrãții a lui Dumnezeu: convertiþi-vã și credeți în Evanghelie. A se converti înseamnã a ne schimba gândirea, sistemul nostru de valori. Sã ne gândim la munca noastrã, la familia noastrã, la banii noștri, la viața noastrã de succes, la atitudinile noastre fațã de ceilalți, așa cum ne învațã Isus în Evanghelie. Nu suntem încã creștini buni doar pentru cã suntem botezați din tradiție, am fãcut prima împrtãșanie, am fost miruiți, participãm la liturghie, dar gândim la fel în viața de zi cu zi, ne comportãm la fel ca cei care nu se pregãtesc pentru viața veșnicã.
Suntem la începutul Postului Mare. Isus ne cheamã, și pe noi sã ne convertim și sã credem în Evanghelie, adicã sã ne potrivim modul nostru de a gândi și de a trãi cu Evanghelia. Astfel, pregãtirea noastrã din Postul Mare va fi adevãratã, iar Împãrãția lui Dumnezeu va deveni o realitate și pentru noi.

2021-02-21

______________________________

Hagyjuk abba

Iz 58, 9b-14
A próféta a mai olvasmányban a helyes böjtölést jelöli meg beszédje témájaként, de valójában azt mondja, hogy ne a magunk tökéletesítésével foglalkozzunk mindenféle aszketikus gyakorlatokkal, hanem próbáljunk részt venni Isten megváltó mûvében. És ez nem valami rendkívüli cselekedeteket jelent, hanem az elsõ lépés, megváltoztatni a látásmódunkat, azt, ahogy a másik emberre tekintünk. Ne rossznak, vagy értéktelennek tekintsük õt, hagyjuk abba az ujjal mutogatást, a gonosz beszédet, hanem Isten szemével tekintsünk rá. Így lehetõvé tesszük Isten Szent Lelkének, hogy termékennyé tegye az életünket, hogy rajtunk keresztül cselekedjen testvéreink javára. Így olyan lesz az életünk mint az öntözött kert, amely idejében gyümölcsöt hoz.

2021-02-20

______________________________

Évközi 6. vasárnap

Tavaly tavasszal, amikor Romániában is megjelent a vírus, egyik faluban apa és fia megfertõzõdtek. Addig a környéken csak hírbõl hallottak az új vírusról. A falu lakossága megtudva, hogy vírusosak vannak a faluban, kizárta körébõl ezt a családot: nemcsak az egészség védelme érdekében tartottak távolságot, hanem megbélyegezték és ujjal mutogattak rájuk, mintha leprással lenne dolguk.
Így van valahogy a leprás a mai evangéliumban: mindenki kikerülte. Hallottuk a szabályt az elsõ olvasmányban: „megszaggatott ruhában s hajadon fõvel járjon, száját fedje be kendõvel, s kiáltsa ezt magáról: Tisztátalan, tisztátalan!” (Lev 13,45). A középkorban csengõt is tettek a leprás nyakába, hogy véletlenül se érintkezhessenek vele. Kizárták tehát õket a társadalomból és a vallási életbõl.
A lepra a bõrbetegség gyûjtõneve volt. Jelentése Istentõl megvert. A betegség abban az esetben terjed, ha valaki szoros kontaktusba kerül egy fertõzött személlyel. Az ókor egyik legsúlyosabb betegségei közé sorolták – de annyira, hogy a rabbik a lepra meggyógyítását olyan nehéznek tartották, mint a halott föltámasztását. Így hát elképzelhetjük, mekkora esélyt adhattak a betegnek. Élõk, de mintha halottak lettek volna. Anya szülte, családban nõttek fel, de társadalmon kívüliek. Nincs otthonuk. Ide érkezik meg Jézus, és gyógyító gesztusával jelzi, hogy nem vagy te leprás, azaz nem vagy te Istentõl megvert, hanem Istentõl megajándékozott.

Jézus tehát megérinti a leprást, és ezzel az érintéssel tudatosan magára veszi a betegséget, engedi magát megfertõzni. Isten Fia nem marad meg a sterilitásban, hanem életünk legérzékenyebb pontjait megérinti. Ebben áll a megváltásunk. Máig emlékezetes kép él a jelöltségbõl, 25 éves történet: a magiszterünk a kolostor udvarán játszik a kutyával habitusban. A kutya felugrik rá poros lábaival, összekoszolja a habitust, azt a szent ruhát. Isten is valahogy így van velünk: úgy érintkezik az emberrel, hogy magához közel engedi a betegséget és a bûnt a halállal együtt. Vége annak a világnak, amirõl az elsõ olvasmány is szólt: a leprásnak kiáltania kellett magáról: ,,Tisztátalan, tisztátalan!”. Nem mondja, hogy hord el innen magad, tisztátalan, még a végén összekoszolsz. Inkább megérinti a tisztátalan részt. Így látom én azt, hogy Isten közel került az emberhez.
Jézus azzal a gesztusával, hogy megérinti a fertõzõ beteget, engedi magát megfertõzni, õ maga is leprássá lesz. E fertõzõ betegségtõl, miként a bûntõl és a haláltól nem tartja magát távol: ez az egyik legkitüntetettebb találkozási helye az emberrel. Ahogy az apostol (1Pt 2,24) írja: „vétkeinket a saját testében fölvitte a (kereszt)fára”, az õ sebei szereztek számunkra gyógyulást.

A Evangélium megerõsíthet abban, hogy ne csak az ártatlan területeimre engedjem be Istent, hanem a bûneim közé is. A bûneim ui. rá tartoznak. Ez bátorságot igényel, mert Istennel a tényleges valóságomban találkozom, ahol nem csak a lefertõtlenített részemmel vagyok jelen, ami kész, ami szép, hanem ahol az életem. Ahol minden ott lehet, úgy ahogy vagyok.
Fr. julianus

2021-02-14

______________________________