Napi gondolatok

Boldog Duns Scotus János

Boldog Duns Scotus János (1266-1308)

Ferences szerzetes, skóciai teológus és filozófus. A párizsi egyetemen tanít. A Szentírás alapján mert másként gondolkodni, mint sok más híres és elismert korabeli és régebbi teológus.

Legklasszikusabbak közé tartozik a megtestesülésrõl szóló tanítása: Jézus Krisztus akkor is megtestesült volna, ha nem lett volna bûn. Azaz Jézus Krisztus nemcsak azért született meg, hogy a bûneinket a halálával eltörölje. Úgy is lehetne ezt mondani, hogy „Jézus nem azért jött el a világba, hogy Isten ezentúl másként gondolkodjon az emberrõl, hanem azért, hogy az ember gondolkodjon végre másként Istenrõl” (Albert Nolan OP).

A megtestesülés célja Isten részérõl nem az, hogy megoldjon egy problémát, hanem örök tervében szerepelt a velünk való találkozás szándéka, tiszta ajándékként. Emberközelben az igaz, együttérzõ és mindig velünk levõ Isten.
fr. Julianus

2019-11-08

______________________________

Legyetek készen

Legyetek készen, mert amelyik órában nem is gondoljátok, eljön az Emberfia. (Lk 12,40)
Készen lenni a második eljövetelre. És készen lenni arra a jelzésre, hogyha Isten be szeretne köszönni az életembe egy személy, egy esemény vagy egy történés által.
Jézus fölszólítása - legyetek készen – nem azt jelenti, hogy álljatok vigyázzba. Kész az az ember, aki hajlandó valamire, kész-séges. Bár azt nagyon megválogatjuk, hogy mire vagyunk hajlandók, mire vagyunk kész-en, merre hajlunk. Tanulhatunk a növényektõl: abba az irányba hajlanak, ahonnan az életet jelentõ nap érkezik.
Jézus fölhívása tehát arra kérdez rá, hogy életünk milyen irányba halad. Hol van az a nap, mely az életet jelenti számomra?
Fr. Juluanus

2019-11-05

______________________________

Évközi 31. vasárnap

Jézus a Jeruzsálem felé vezetõ útján elérkezett Jerikóba. Jerikó egy nagy oázis volt, amelyet puszta, terméketlen területek vettek körül. Fõként balzsam termesztéssel foglalkoztak, ami nagyon keresett árucikk volt abban az idõben. Gazdag emberek Jerikóban maguknak házakat építettek, és itt töltötték a telet, mert Jerikóban olyan volt a tél, mintha tavasz lett volna. Jerikón haladtak át a kereskedõk is, akik keletrõl, Egyiptomból jöttek. Itt vámot kellett fizetniük, hogy átvihessék az áruikat.
Most épp a vámosok fõnökérõl hallottunk, a mai evangéliumban. Ez az ember, akit Zakeusnak hívtak, látni akarta Jézust. Zakeus neve azt jelenti, hogy bûntelen, ártatlan. Nem nagyon talált a név hozzá, mert õ a bûnösök feje volt. Mindene megvolt: hatalom és pénz. Emberi szempontból nézve sikeres embernek számított. Élhetett volna nyugodtan, élvezhette volna az élet örömeit, de Zakeus nem volt boldog. Nyugtalansága oda vezette, hogy mindenképpen látni akarta Jézust. Érdemes odafigyelni a lelkünk nyugtalanságára. Nem kell elfojtani azt, mert jelzi, hogy valami nincs rendben. Vágyunk valamire, ami teljesebbé tenné az életünket. Zakeusnak sem sikerült elhallgattatnia a vágyakozását. Talán mikor mulatott, szórakozott a barátaival, rövid idõre lecsillapodott ez a nyugtalanság benne, de aztán ismét jelentkezett. Hallott Jézusról, és mindenképp látni szerette volna. Persze tudta, hogy Jézusnak lesújtó véleménye van róla és a hozzá hasonló emberekrõl. Hallotta, hogy esztelennek nevezte azokat, akik vagyont halmoznak fel maguknak, mégis közelébe akart férkõzni.
Akik Jézussal találkozni akarnak, különféle akadályokba ütköznek akárcsak Zakeus. Az egyik ilyen akadály a tömeg. Az, ahogyan az emberek nagy része vélekedik Jézusról. A tömeg Jézus körül tolong, de nem igazán nyitottak arra, hogy Jézust kövessék, Jézushoz hasonló módon éljenek. A többiek példája minket is arra indíthat, hogy elégedjünk meg amolyan felszínes keresztény élettel, amelybõl hiányzik a Jézus melletti elkötelezõdés. Így csak szép szokás marad a keresztény élet. Ha Jézussal akarunk találkozni, valamiképpen el kell különülni a tömegtõl. Jézus tanítványai is akadályt jelenthetnek fõként, ha életmódjukkal, egyes cselekedeteikkel megbotránkoztatnak embereket, és azok miattuk elfordulnak Jézustól. Zakeus számára az alacsony termete is akadályt jelentett. Csak az tud kitartani Jézus keresésében, aki érzi, hogy õ túl kicsi, túl gyenge, neki feltétlenül szüksége van Jézus segítségére. Míg, aki magát Jézus elõtt nagynak, fontosnak, erõsnek érzi, jól meg tud lenni Jézus nélkül is. Zakeus látni akarta tehát Jézust. Az evangéliumban mások is akarták látni Jézust, de nem mindegy, hogy mit vártak el ettõl a találkozástól. Például Heródes Jézust azért akarta látni, hogy Jézus csodát tegyen a szeme láttára. Zakeus ellenben semmit nem akart Jézustól, csak látni vágyott õt. Csak arra vágyott, hogy láthassa. Felmászott egy fügefára. A fügefának sûrû a lombozata. Itt Zakeus rejtõzhetett anélkül, hogy az emberek észrevették volna, de õ onnan megláthatta volna Jézust. Sok ember szégyelli mások elõtt, hogy vágyik Jézusra, és csak úgy keresi Jézust, hogy azt mások ne vegyék észre. Mikor Jézus odaért, felemelte a tekintetét, és meglátta Zakeust. Jézus azért jött, hogy szolgálatára legyen az embernek az üdvösségre vezetõ útján. Ezért az ember van fenn, Jézus pedig lenn. Emlékszünk, mikor a házasságtörõ asszonyt Jézus elé vezették, ott is Jézus lehajolt, és onnan beszélt az asszonyhoz. Jézus felfigyel arra, aki szégyelli magát elõtte, és kitünteti szeretetével. Isten nem csak a hibátlanokat szereti. Jézus nevén szólítja Zakeust. Nem egy a többiek közül. Isten ismer minket, nemcsak a hibáinkat, hanem azt is látja, ami szép és jó bennünk. „Siess, szállj le hamar” - mondja Jézus Zakeusnak. Akik szeretik egymást, sietnek, hogy találkozhassanak. Isten is türelmetlenül várja, hogy találkozhasson velünk. „Ma nálad kell megszállnom” - mondja Jézus. Számára a jelen számít nem a múlt sok bûne. Nem azt mondja Jézus, hogy kegyeskedem nálad megszállni, leereszkedem hozzád, hanem, hogy ezt kell tennem. Ki kényszeríti Jézust? Senki, csak a szeretet. A szeretet sok olyan cselekedetre ráveszi az embert, ami túl van a józanész érvelésein. Isten ilyen szeretettel szereti az embert. Jézus szállást kér Zakeus házában. Isten be akar térni a mi házunkba is. Részt akar venni a mi életünkben is. Nem egy listát küld a tennivalókkal, a parancsokkal, tilalmakkal, hanem betér hozzánk. Zakeus gyorsan lemászott a fáról, és örömteli szívvel fogadta be Jézust a házába.
Fontos megértenünk, hogy Isten nem azért jön hozzánk, hogy megfosszon valamitõl, valakitõl, hogy elrontsa az örömünket, hanem hogy igazibb örömet hozzon. Kár hogy errõl könnyen megfeledkezünk, és a lelki életrõl csupa unalmas imák, böjtölések, önmegtagadások, áldozatok, elviselt vagy önként vállalt szenvedések jutnak eszünkbe, de megfeledkezünk a lényegrõl, az Istennel való együttlét örömérõl. Jézus bemegy Zakeus házába egy csoport emberrel, és ünnepelnek, míg a másik csoport kint marad, és zúgolódik, mert Jézus ahelyett, hogy a jók társaságában maradt volna, a bûnösök társaságát választotta. Folyton ezért kritizálták Jézust, mégsem tanult belõle. Õ akkor érzi jól magát, amikor örömet vihet azoknak, akik elveszítették azt. És Zakeus az ünnepi lakoma közepette felállt, Jézus kegyelme talpra állította. Egy csoda történt. Nem egy béna állt talpra, hanem egy nagy bûnös. Visszanyerte a látását egy lelkileg vak ember. Észrevette a szegényeket, akiket addig nem látott meg. Most meglátta azokat, akiket most õ akar boldogságban részesíteni, kiosztva közöttük a javait, a javakat, amelyeket eddig magának gyûjtött. „Üdvösség köszöntött ma erre a házra” - mondja Jézus. Az üdvösséget mi inkább a halálunk után képzeljük el. Zakeusnak azonban már elérkezett. Aki megszabadult az önzés rabságából az már részesült az üdvösségben. Zakeusról nem tudunk többet, nem tudjuk, hogy tovább mi történt vele, de megköszönjük neki, hogy segített megtudni, mi történik azzal, aki Jézusra vágyik, és keresi a Jézussal való találkozást.

Ierihon era un oraș construit în punctul cel mai jos de pe pãmânt, 300 de metri sub nivelul mãrii. Parcã ne indicã situația spiritualã a lui Zaheu, mai rãu de atât nu se poate. E simbolic și numele personajului principal din evanghelia de azi. Zaheu era cel mai mare pãcãtos din acest oraș al pãcãtoșilor, și totuși se numește Zaheu, care înseamnã cel pur, cel nevinovat. Doar Isus a vãzut în el aceastã puritate, aceastã inocențã. Despre el nu aflãm altceva decât cã era capul vameșilor. Pe nimeni nu-l interesa ce este în sufletul sãu, a fost considerat de toți cel mai mare pãcãtos, irecuperabilul. Ni se întâmplã și nouã sã-i identificãm pe ceilalți cu munca lor, cu rolul lor într-un institut, fãrã sã ne intereseze persoana în sine. Avem despre ei pãrerea noastrã solidã, de obicei negativã, care se bazeazã pe câteva manifestãri ale persoanelor, câteva evenimente.
Acest Zaheu a auzit despre Isus, rabbiul care schimbã viața multor persoane vindecându-le. Și el simte cã are nevoie sã fie vindecat, ajutat. Și-ar dori o viațã mai demnã, ar vrea sã simtã cã este la locul lui, și ar vrea sã fie mulțumit de sine, dar singur nu are puterea sã-și schimbe viața. E foarte important sã fim atenți la dorințele noastre cele nobile. Ele ne aratã direcția în care trebuie sã mergem dacã dorim sã se împlineascã viața noastrã.
Zaheu deci dorește sã-l vadã pe Isus, doar cã nu ar vrea sã se amestece între oameni pentru cã toatã lumea îl cunoaște și îl urãște. Oamenii din jurul lui Isus îl împiedicã sã-l vadã pe Isus. Cred cã majoritatea oamenilor, când se lovesc de obstacole în drumul lor cãtre Isus, își întorc spatele și renunțã. Dacã întâlnesc un preot mai ursuz, se supãrã și nu mai vin în bisericã. Dacã se scandalizeazã de comportamentul unor enoriași, se duc în altã bisericã, sau nu mai participã deloc la liturghiile de duminicã, ba chiar unii rup orice legãturã cu biserica. Zaheu în schimb nu renunțã așa de ușor, el vrea sã-l vadã pe Isus. Vãzând mulțimea, fuge înainte și se urcã într-un copac, un sicomor. Spera sã-l poatã vedea pe Isus dintre frunzele copacului, fãrã sã fie observat. Isus însã nu numai îl descoperã, dar îi știe și numele. Niciun israelit credincios nu ar fi stat de vorbã cu el, și iatã, acest rabbi îl cunoaște pe nume, ba mai mult dorește sã intre în casa lui. Zaheu coboarã repede de pe sicomor, cade ca un fruct copt. Iubirea primitã de la Isus l-a maturat. Știm ce a urmat. Zaheu în entuziasmul sãu s-a ruinat singur din punct de vedere material, împãrțind averea sa adunatã în cursul multor ani. Pierde tot ce a avut, dar nu-i pasã pentru cã a descoperit comoara cea mai prețioasã. Azi, spune Isus, mântuirea a intrat în aceastã casã. Vedeți, Isus așa procedeazã cu noi toți. Mântuirea nu este ceva ce va sosi cândva, dupã ce murim, și dacã am meritat-o, o vom primi în viața veșnicã. Acum ne dãruiește mântuirea, pentru cã mântuirea deja începe în momentul în care suntem liberi pentru a trãi viața noastrã adevãratã, când suntem gata sã înfãptuim ceea ce Dumnezeu prin conștiința noastrã ne sugereazã. Suntem în stare de acest lucru deja de acum, pentru cã Isus a intrat în casa noastrã și ne-a dãruit harul mântuirii. Doar trebuie sã încercãm și ne vom minuna ce putere am primit de la Isus.
El nu pune condiții, nu i-a spus lui Zaheu cã va intra în casa lui dacã își împarte averea între sãraci. Nu a cerut Isus nimic de la Zaheu. Zaheu în mod voluntar a decis sã dea tot ce avea, dar nu ar fi fost în stare de acest pas fãrã a-l primi pe Isus în casa lui. Nici pe mine nu ne obligã la nimic. Prezența lui în viața mea îmi dã harul de a schimba viața mea ca sã fie o viațã demnã de mine și de Isus, care este cu mine. Doresc sã devin și eu un sicomor, care poate fi de ajutor tuturor celor care doresc sã-l vadã, sã-l întâlneascã pe Isus, ca sã aibã parte și ei de mântuirea adusã de el.

2019-11-03

______________________________

Halottak napja

Megszülettünk, fejlõdünk, igyekszünk gyümölcsözõ életet élni, aztán meghalunk. Minden élõlénynek ez a sorsa, ez a természet rendje. Mégis, mi emberek rettenetes eseménynek tartjuk a halált. Próbálunk elmenekülni elõle, vagy úgy tenni, mintha nem is létezne. Jézus Krisztus magára vállalta ebben is a mi emberi sorsunkat, hogy megmentsen a haláltól. Feltámadásával megtörte a halál hatalmát. Nem tud az fogva tartani minket sem, miként Jézust sem tudta a sírban tartani.
Ezért van értelme imádkozni elhunyt testvéreinkért. Õk sincsenek bezárva a sírba, csak a fizikai testük maradt ott. Õk maguk romolhatatlan testben haladnak tovább Isten felé. A mi imáink olyanok számukra mint kis lámpások, melyek mutatják az irányt a szeretet felé, amely Istentõl származik. Mi is Istentõl kaptuk a szeretetet, mely arra indít, hogy imádkozzunk testvéreinkért, ma különös módon azokért, akik meghaltak. Isten részesítse õket a vég nélküli boldogságban.

2019-11-02

______________________________

Mindenszentek

A mai ünnep olyan embereket állít elénk példaként, akik a keresztény életüket olyan módon élték, hogy mi is tanulhatunk tõlük. Valójában csak azt tették, amit kereszténységünkbõl kifolyólag mindenikünknek feladata tenni. A szentek sokfélesége mutatja, hogy minden helyzetben, minden körülmények között lehetséges a szent élet.
A boldogságok, melyekrõl az evangéliumban hallottunk összefoglalói a különféle tapasztalatoknak. Az a boldog, aki képes fölé emelkedni a természetes hajlamainak egyes helyzetekben, amikor a keresztény szeretet ezt kéri.
Lelkileg szegény az, aki nem ragaszkodik, aki el tudja engedni azt, ami pillanatnyilag kívánatos azért, hogy Isten tervét megvalósíthassa. Sír az a szent, aki bánja, hogy messze van még Isten szeretetétõl. Szelíd az a szent, aki lemond arról, hogy bosszút álljon. Békeszeretõ az a szent, aki újra és újra megbocsát. Igazságra vágyik az a szent, aki Istent keresi, mert Isten az igazság. Irgalmas az a szent, aki megértõ tud lenni testvérei és a saját gyengeségei láttán. És tiszta szívû az a szent, aki Istent mindennél és mindenkinél jobban szereti. És annak jele lehet az, hogy üldözik a szentet, hogy Isten jelen van az életében, mert a világ ellenáll az evangéliumnak.
Nehezen értjük meg, hogy Jézus miért nevezi ezeket boldogságoknak, mert amikor boldogságot hallunk, valami kellemes lelki állapotra gondolunk. Jézus azonban mikor boldogságról beszél, ez alatt valamit többet ért. Boldog az, aki azt teszi, ami igazán jó, még akkor is, ha ez pillanatnyilag kellemetlen. Olyan értékekrõl beszél Jézus, amelyek az életünket értékessé teszik, melyek annyira fontosak, hogyha érettük meghalunk, akkor is boldogok vagyunk, mert általuk teljesedik ki az életünk.

Astãzi sãrbãtorim acele persoane care ne-au precedat în drumul nostru spre Dumnezeu și se bucurã de fericirea deplinã în prezența lui Dumnezeu. Calendarele noastre ne propun câte un sfânt sau câțiva sfinți pe zi, dar de obicei nu prea îi bãgãm în seamã, cu excepția sfinților mai cunoscuți. Pe lângã sfinții prezenți în calendar, mai sunt o mulțime de sfinți, care, deși au fost canonizați, deci declarați sfinți în mod oficial de cãtre bisericã, nu figureazã în calendare. Apoi mai sunt foarte mulți despre care numai Dumnezeu știe cã au trãit o viațã sfântã, dar noi nu ne amintim de ei. E bine cã în fața lui Dumnezeu aceste categorii dispar, cu toții se bucurã de prezența lui Dumnezeu. În aceastã zi biserica ne invitã sã-i cinstim împreunã și noi pe toți sfinții lui Dumnezeu, fãrã nici o excepție. Meritã sã fie cinstiți pentru cã au reușit sã reziste la tentația de a se conforma la mentalitatea lumii și a-l reprezenta pe Isus între oameni, fiecare în modul sãu caracteristic și în conformitate cu harul primit de la Dumnezeu. Exemplul lor ne încurajeazã și pe noi. Dacã ei au reușit sã trãiascã o viațã sfântã, acest lucru este posibil și pentru noi. În aceastã sãrbãtoare ne amintim de acei sfinți care au murit și au ajuns în fața lui Dumnezeu, dar denumirea de sfânt de la începutul bisericii a fost folositã și pentru cei care trãiau și erau dispuși sã-l urmeze pe Cristos cu fidelitate, în mod radical și în viața concretã. Cu toții suntem chemați la sfințenie. A fi sfânt nu este privilegiul unor eroi supradotați. Isus a inventat sfințenia tocmai pentru noi, sã nu credem cã pentru noi sfințenia este imposibilã. Isus ne-a lãsat instrumentele prin care putem ajunge la sfințenie: rugãciunea, sfânta euharistie, sacramentul reconcilierii, Sfânta Scripturã, comunitatea creștinã din care facem parte. Mergem împreunã cu frații noștri care merg în fața noastrã, și ne încurajeazã cu exemplul lor, acolo unde vom fi fericiți pe deplin.

2019-11-01

______________________________

Sokan... Én igen-e?

Lk 13, 22-30
Aki megkérdezte Jézustól, hogy sokan fognak-e üdvözülni, azt remélte, hogy õ még belefér a kiváltságosok csapatába. Jézus próbálta megértetni vele, amit mi is nehezen fogadunk el, hogy az üdvösség nem jutalom, nem lehet azt kiérdemelni, hanem Isten ajándéka. Tõlünk az függ, hogy készek vagyunk-e Istent befogadni az életünkbe.
Persze, ez nem azt jelenti, hogy mi karba tett kézzel várjuk az üdvösséget. Ha Istent beengedjük az életünkbe, õ testvéreink javára feladatokkal lát el, melyek néha nehezek, sõt fájdalmasak is lehetnek. Ezért beszél Jézus szûk kapuról. Nem elég azt mondani, hogy mi hiszünk Jézus Krisztusban. Ha igazán ismerjük õt, az õ tetteit hajtjuk végre. Amennyire mi kitárjuk az életünk kapuját Jézus elõtt, annyira tárul fel elõttünk az üdvösség útja.

2019-10-30

______________________________

Kicsi és jelentéktelen

Lk 13, 18-21
Jelentéktelennek tûnik az Isten országa, mint egy mustármag, rejtett, mint a kovász a tésztában. Nem akar feltûnni, nem akar bámulatba ejteni, nem tör hatalomra. És mégis, a kis mag a remény fájává terebélyesedik, a kovász sokakat tápláló kenyér lesz.
Mennyire világos Jézus mondanivalója! És mi mégis megfeledkezünk róla, és keressük a feltûnést, a hatalmat, a számok és statisztikák alapján mérlegelünk.
Inkább arra fordítsuk az energiáinkat, hogy valóban életed hordozó magok, a környezetünket átalakító kovászok legyünk.

2019-10-29

______________________________

Szent Simon és Szent Júdás apostol

Szent Simon az úgynevezett zelóták csoportjához tartozott mielõtt Jézus apostola lett volna, vagyis egy olyan csoport tagja volt, akik olyan módszerekkel harcoltak a rómaiak ellen, amelyeket ma terrorista módszereknek neveznénk.
Judás Tádé Jézus rokona volt. Mivel mindig Simonnal együtt említik az evangéliumok, feltételezhetjük, hogy Simon is Jézus rokona volt.
A legenda szerint együtt lettek vértanúk Perzsiában. Azt is olvashatjuk a legendákban, hogy Júdás Tádé egy leprás királyt meggyógyított, mégpedig úgy, hogy ráterítette az arcára a Veronika kendõjét, amelyen Jézus arcmása volt látható. Szépen jelképezi ez a történet azt, ahogy átadhatjuk egymásnak a megváltás kegyelmét. Krisztus arca ránk ragyog, rajtunk hagyja arcának ragyogását. Nem mi segítünk a testvéreinken, hanem a Krisztus kegyelmi ereje, mely bennünk, és rajtunk keresztül tovább mûködik.

2019-10-28

______________________________

Szent Simon és Szent Jódás apostol

Szent Simon az úgynevezett zelóták csoportjához tartozott mielõtt Jézus apostola lett volna, vagyis egy olyan csoport tagja volt, akik olyan módszerekkel harcoltak a rómaiak ellen, amelyeket ma terrorista módszereknek neveznénk.
Judás Tádé Jézus rokona volt. Mivel mindig Simonnal együtt említik az evangéliumok, feltételezhetjük, hogy Simon is Jézus rokona volt.
A legenda szerint együtt lettek vértanúk Perzsiában. Azt is olvashatjuk a legendákban, hogy Júdás Tádé egy leprás királyt meggyógyított, mégpedig úgy, hogy ráterítette az arcára a Veronika kendõjét, amelyen Jézus arcmása volt látható. Szépen jelképezi ez a történet azt, ahogy átadhatjuk egymásnak a megváltás kegyelmét. Krisztus arca ránk ragyog, rajtunk hagyja arcának ragyogását. Nem mi segítünk a testvéreinken, hanem a Krisztus kegyelmi ereje, mely bennünk, és rajtunk keresztül tovább mûködik.

2019-10-28

______________________________

Évközi 30. vasárnap

Egyik legismertebb példabeszédet hallottuk: a farizeus és a vámos történetét. A legtöbb ember - hallva ezt a példabeszédet - a vámos pártjára áll. Bár vannak bûnei, de alázatos, jó szándékú, rokonszenves. Ezzel szemben a farizeust nem szeretjük, mert gõgös, lenéz másokat. Vigyázni kell azonban, mert Jézus ezt a példabeszédet nem azoknak szánta, akik nagy bûnösök, és távol élnek Istentõl, hanem nekünk, tanítványainak, akik magunkat jóknak, Isten kedveltjeinek tartjuk, és lenézzük a többieket, akik nem olyan jók, mint mi. A példabeszédben szereplõk imádkozni mentek a templomba. A kérdés, hogy milyen Istennel szerettek volna találkozni? Magunktól is megkérdezhetjük, hogy mi milyen Istenhez szoktunk imádkozni? Mert nagyon sok keresztény olyan Istent keres, aki a kéréseiket meghallgatja, csodákat tesz, megoldja a problémáikat, és hogy ez simábban menjen, az emberek segítségül hívnak néhány szentet is. Vajon létezik ilyen Isten, vagy csak mi találtuk ki magunknak?
Na, de ismerkedjünk meg a szereplõkkel. A farizeus nem képmutatót jelent, mint ahogy mi használni szoktuk az elnevezést. Buzgó, vallásos emberek voltak a farizeusok. Ismerünk az evangéliumból számos jóravaló farizeust, mint Nikodémust vagy Pált. Jézus itt, mikor a farizeust jellemzi, rólunk beszél. Isten színe elé állt ez a farizeus, de saját magával beszélt, vagyis ahhoz az Istenhez, imádkozott, aki ugyanúgy gondolkodik, mint õ, ugyanúgy megveti a bûnösöket, mint õ, aki nagyon hasonlít hozzá, mert õ találta ki. Isten csak egy ürügy arra, hogy saját magát dicsérhesse. Igazat mond önmagáról. Szép az, hogy hálát ad Istennek azért, hogy õ ilyen jó, míg a többi ember mind rossz. És õ valóban sokat tesz, többet, mint amennyit a Tóra elõír. Évente egy böjti nap volt elõírva, de õ hetente két nap böjtölt azért, hogy mások bûneiért engesztelje Istent. A törvény a termés tíz százalékának a beszolgáltatását írta elõ, és mivel sokan voltak, akik ezt nem tették meg, ez a farizeus igyekezett helyettük is tizedet fizetni. Csupa jó dolgokat mondhatunk tehát el róla. Talán egyetlen kifogásolni való a büszkesége volt, de volt is, amire büszkének lennie. Ha mindenki olyan lenne, mint ez az ember, jobb lenne ez a világ.
Ezzel szemben a vámos megáll hátul, a szemét sem meri fölemelni. Szegényt megsajnáljuk. Jön, hogy bátorítsuk, hogy bízzon, mert Isten õt is szereti. De vigyázat, mert ez a vámos nem egy jóságos emberke, hanem a lehetõ legerkölcstelenebb ember. Adót szedett be az emberektõl a rómaiak nevében. Annyit kért, amennyit tudott az emberektõl. Annak egy részét szolgáltatta be a rómaiaknak, a többi volt az õ fizetése volt. Mondhatni, hogy hivatalos tolvaj volt. Csak olyan ember vállalhatott vámosi tisztséget, aki áldozatot mutatott be a pogány bálványoknak. Megtagadta tehát népét és Istenét a pénzért. A zsidók nagyon megvetették a vámosokat, nem is köszöntek nekik. Ha abban a korban éltünk volna, mi is kerültük volna a társaságát.
Ha a két ember magatartását tekintjük világos, hogy a farizeus helyesen viselkedik, míg a vámos egy gonosztevõ. Ha a magatartásról lett volna szó, Jézus azt mondhatta volna a farizeusnak, hogy csak így tovább, míg a vámosnak, hogy térjen meg és változtasson életformát. De Jézus itt csak az imádságról beszél, arról, hogy a farizeus az imában csak önmagával találkozott, míg a vámos Istennel. A farizeus csak elismerést várt Istentõl, nem értette meg, hogy Isten elõtt nincsenek érdemeink, hogy nem Istennek érdeke az, hogy mi az õ utasításai szerint éljünk, hanem nekünk. A mi javunkra találta ki Isten a törvényeket, és azok betartásáért nem jár jutalom, mint ahogy, ha valaki talál egy kincset, nem jutalmazzák meg azért, hogy kereste, mert a kincs önmagában jutalom számára. Ha ez a farizeus valóban Istenhez imádkozott volna, talán ezeket mondhatta volna: hálát adok neked Isten, hogy te irányítod lépteimet, cselekedeteimet. Minden jót neked köszönhetek. Ez a vámos itt hátul szegény eltévesztette az utat, még nem talált rád, ezért nem tud boldog lenni. Világosíts meg, hogyan segíthetek neki, hogy õ is rád találjon.
Most a vámos imáját nézzük meg. Hátul áll meg. Távol érzi magát Istentõl, és az emberektõl. Mikor Istennel találkozunk, rádöbbenünk arra, hogy távol vagyunk Tõle, az Õ terveitõl, az Õ gondolataitól, az Õ érzelmeitõl. Isten elõtt sosem érezhetjük magunkat hibátlanoknak. Nem meri a tekintetét fölemelni. Mi is tudjuk, hogy Isten elõtt semmivel sem dicsekedhetünk, mert mindent Istentõl kaptunk. A mellét veri. Tudja, hogy rászorul Isten segítségére. Nem attól fél, hogy Isten megbünteti, hanem a segítségét kéri, hogy kiszabadulhasson abból a szerencsétlen helyzetbõl, amelyben van. Ez az igazi megbocsátás, amit Isten ad, és nem az, hogy szemet huny a bûneink felett.
Amint mondtam, ez a példabeszéd nem a nagy bûnösöknek szól, hanem nekünk. Jézus segít megértenünk, hogy Isten nem azzal foglalkozik, hogy számon tartsa az érdemeinket meg a bûneinket, hogy aztán a végsõ eredmény alapján megjutalmazzon, vagy megbüntessen, hanem együtt érez velünk, együtt szenved velünk ha vétkezünk, mert a bûnünkkel magunkat tesszük tönkre, és segíteni akar megtalálni a kiutat elesettségünkbõl.

Un vameș și un fariseu se duc în templu sã se roage. Fariseul se duce în fațã și-i mulțumește lui Dumnezeu pentru ceea ce este. Înșirã lucrurile bune, înfãptuite de el. Postește douã zile pe sãptãmânã, deși nu era prescris. Credea cã dacã postește, adunã merite în fața lui Dumnezeu. Dumnezeu nu are nevoie ca noi sã postim. Era prescris sã dea 10% din recolta de grâu preoților, ca sã aibã și ei din ce trãi, pentru cã ei nu aveau alte venituri decât ceea ce primeau de la credincioși. Fariseul însã, în mod scrupulos, ducea la templu 10% din orice avea în grãdinã, chiar și din mentã. Îi mulțumește lui Dumnezeu nu numai pentru ceea ce este, dar și pentru cã nu este un pãcãtos, rãufãcãtor ca ceilalți oameni, mai ales ca vameșul de fațã, și are dreptate. Vameșul într-adevãr este un om de nimic și-a renegat credința, altfel nu putea ocupa aceastã funcție, și s-a îmbogãțit folosindu-se de puterea celor care i-au asuprit poporul, aduna taxe în numele romanilor. El fãcea de fapt munca murdarã, înjositoare de a stoarce bani de la compatrioții sãi pentru a-i ține în sãrãcie. Trebuie sã fim atenți pentru cã tindem sã-l simpatizãm pe vameș și sã-l urâm pe fariseu, pentru cã nu ne plac oamenii orgolioși. Isus nu laudã comportamentul vameșului și nu spune sã fim și noi ca și el, oameni fãrã scrupule, fãrã principii. În schimb despre comportamentul fariseului se pot spune doar lucruri frumoase, cu excepția orgoliului sãu. Era un om de cuvânt, consecvent care nu fãcea rãu nimãnui. Isus însã dezaprobã modul cum se roagã fariseul, pentru cã fariseul este atât de plin de sine, încât nu mai este loc pentru altcineva, nici pentru Dumnezeu. Se comparã cu ceilalți, și se bucurã, pentru cã el pare sã fie mai bun decât ceilalți. Nu a înțeles cã viața spiritualã nu este o întrecere în care cei mai buni vor fi premiați. Nu are sens sã ne comparãm cu ceilalți, ca sã ne simțim mai buni. Noi vedem doar exteriorul și judecãm doar pe baza a ceea ce se vede, ceea ce se poate observa, dar Dumnezeu vede și luptele interioare, intențiile oamenilor. Suntem mai buni decât cei care sunt alcoolici? Așa se pare. Suntem mai buni decât cei care trãiesc o viațã desfrânatã? Poate cã da. Suntem mai buni decât cei care nu vin la bisericã? Așa se pare, dar în ochii lui Dumnezeu nu doar rezultatele conteazã. Nu are rost sã ne comparãm cu ceilalți pentru cã nu vom afla în acest mod nimic sigur despre noi. Singura comparație care are sens, este când ne comparãm cu acea persoanã pe care Dumnezeu a visat-o în legãturã cu noi. Ne putem întreba ce îmi spune conștiința, ce ar trebui sã schimb în viața mea, în modul meu de a trãi, ca sã fiu acea persoanã care sunt chemat sã fiu, ca sã mã simt eu însumi cel adevãrat. Iar dacã cineva crede cã deja este perfect, înseamnã cã a devenit Dumnezeu, și nu mai are nevoie de Dumnezeul cel adevãrat. În schimb vameșul, acest om netrebnic, demn de dispreț, este conștient de starea sa deplorabilã. Înãuntru este gol. Este conștient de situația în care se gãsește, cã nu meritã nimic, nici de la Dumnezeu, nici de la oameni, și totuși are încredere în Dumnezeu, are încredere cã Dumnezeu nu-l va refuza deși asta ar merita. Nu are încredere în sine, dar are încredere în iubirea lui Dumnezeu. Nu știm ce s-a întâmplat cu el dupã aceastã rugãciune. Era foarte bogat și avea parte de toate bucuriile vieții care se pot cumpãra cu bani. Nu știm dacã a fost în stare sã schimbe ceva în viața lui, știm doar cã a primit de la Dumnezeu harul pentru a putea înfãptui schimbarea doritã. Pânã când nu ne dãm seama de golul din noi, de falimentul vieții noastre, nu suntem în stare sã-i facem loc în noi lui Dumnezeu. E important deci sã descoperim în sufletul nostru dorințele profunde. Aceste dorințe ne aratã calea spre Dumnezeu, pentru cã nimic și nimeni nu poate satisface pe deplin dorințele noastre, doar Dumnezeu. Cu acest gol în suflet ne punem în rugãciune în fața lui Dumnezeu.

2019-10-27

______________________________