Napi gondolatok

Nem tömegeket, hanem embereket

Csel 17, 15 – 18,1
Pál az Aeropaguszon egy nagyon jól elõkészített beszédet mondott. Beszéde példa lehet arra, mikén lehet abból kiindulva beszélni Jézus Krisztusról az embereknek, amiben õk hisznek, ami számukra érték. Az inkultúrációnak mintapéldánya ez a beszéd. Mégis, Pál csõdnek érezte ezt a beszédét, mert azt remélte, hogy beszéde megmozgatja ezeket a görögöket, és lelkesen fognak csatlakozni Jézus Krisztushoz. Õk azonban gúnyosan hagyták faképnél Pált: majd máskor is meghallgatunk.
Hol hibázott Pál? Sehol. De akkor miért nem volt eredményes a beszéde? Mert emberé a munka, Istené az áldás. A hit Istentõl érkezõ ajándék. Nekünk nincs olyan módszerünk, amellyel bárkit is meg tudnánk gyõzni. Meg kell tennünk mindent, hogy jól felkészültek legyünk, de tudva, hogy az eredmény Istentõl függ, nem tõlünk.
Nem tömegek kell megtérjenek, hanem emberek. Athénban sem tért meg a tömeg, de keresztény lett két konkrét személy, még a nevüket is elmondja Szent Lukács: Areopagita Dénes, és Damarisz asszony.
Mi sem tömegeket akarunk megmozgatni, hanem személyeket megközelíteni, hogy Krisztus rajtunk keresztül megszólíthassa õket.

2015-05-13

______________________________

Lehetetlen helyzet

2015-05-12

______________________________

Közösbe tesszük

Csel 16, 11-15
A mai szentleckében szerepel egy Lídia nevezetû asszony. Nem volt közönséges valaki. Nem azt mondja róla a szentlecke, hogy egy bíborárus felesége. Úgy látszik, hogy õ maga vezette az üzletet. Ugyancsak õ döntötte el, hogy befogadja házába Pált és társait. Az õ háza lett Európában az elsõ keresztény templom.
Az elõzõ napokban megfigyelhettük, hogy Pál és társai mennyire a Szentlélek irányítására cselekedtek. Oda mentek, ahová Isten lelke vezérelte õket. Most egy új helyzet adódott: Isten nem õket irányította, hanem ezt a Lídiát, hogy házát Isten rendelkezésére bocsássa. Páléknak csak el kellett fogadniuk azt a segítséget, amit Isten Lídián keresztül nyújtott nekik az Úr, az új keresztény közösség létrehozatala érdekében.
Isten bennünket is alázatosságra tanít e szentlecke által. Ne gondoljuk, hogy minden kezdeményezés tõlünk kell, hogy kiinduljon, csak nekünk lehetnek ötleteink. Vegyük észre, hogy Isten a körülöttünk lévõ embereken keresztül is mûködik, és azt akarja, hogy mindenikünk a maga részét hozzáadva, együtt építsük Isten Országát.

2015-05-11

______________________________

Húsvét 6. vasárnapja

A múlt vasárnapi evangéliumban Jézus a szõlõvesszõkrõl beszélt, amelyek az életadó nedvet belõle kapják, és a termés, amit ezek a szõlõvesszõk hoznak, nem más, mint a szeretet. Nem is marad meg más ebbõl az életbõl az örök életre semmi más. Az elért eredmények, diplomák, dicséretek, vagy a felhalmozott vagyon nem jön velünk. Egyedül a szeretet kísér el bennünket az örök életre.
Nem azért akarjuk a szeretet gyümölcsét teremni, hogy ezért Istentõl jutalmat kapjunk, vagy, hogy valamit kiérdemeljünk. Ez önzés lenne a részünkrõl, ami ellentmond a szeretetnek.
Isten azért szeret, mert õ maga a szeretet, hozzátartozik a természetéhez. Mi pedig ugyanezt a természetet kaptuk Jézustól. Ez a megváltás.
Maradjatok meg az én szeretetemben – mondja Jézus. Ha megtartjátok a parancsaimat, megmaradtok a szeretetemben. Ezek a parancsok nem kívülrõl jövõ rendelkezések, amelyeket be kell tartani. Jézus máshol azt mondja, hogy bennünk lakik. Jézus parancsának a teljesítése odafigyelés arra a belsõ hangra, amely minket a szeretetre indít, Ha ezt tesszük, akkor vagyunk igazi önmagunk. Amikor gonoszkodunk, amikor fájdalmat akarunk okozni valakinek, próbálunk nem törõdni másokkal, érezzük, hogy azok nem mi vagyunk. Mi nem ilyenek vagyunk.
Az én örömöm legyen bennetek és az örömötök teljes legyen – mondja tovább Jézus. A szeretet örömmel jár. Örülünk, ha szerethetünk, és ha szeretnek. Isten a végtelenre teremtett bennünket, és bármennyire örülünk valaminek, vagy valakinek ezen a világon, mindig ott bujkál bennünk az elégedetlenség érzése is. Mindig egy nagyobb szeretetre vágyunk, mint amit itt kaphatunk. Ez a végtelen utáni vágy hajt bennünket akkor is, ha nem vesszük észre. Azt hisszük, hogy a földi dolgok boldoggá tudnak tenni, fõleg, ha sok van belõlük, pedig ezek nem képesek igazi boldogságot nyújtani. Talán ezért van, hogy akiknek nagy vagyonuk van, nem tudnak örvendeni annak, amijük van, hanem még többet próbálnak beszerezni, remélve, hogy akkor talán boldogok lesznek. Ha alkalmuk van, csalnak is, csak még több pénzük legyen. Nem is veszik észre, hogy igazából nem erre vágynak, hanem a végtelen szeretetre.
Jézus azt is megmondja, hogy mi az ö parancsa. A parancsát ö maga valósítja meg az életünkben. Lehetõvé teszi, hogy szeressük egymást. Nem akárhogy, hanem úgy, ahogy õ szeret minket. Képesek vagyunk az önfeláldozó szeretetre.
És Jézus barátainak nevez minket. Azokat nevezzük barátainknak, akikre számíthatunk, akikkel összhangban vagyunk, akik megértenek minket, és akiket mi is megértünk. Ha valakitõl ajándékot kapunk, néha azon gondolkodunk, hogyan tudjuk ezt neki visszafordítani, hogy ne maradjunk adósok. A barátainkkal nem így vagyunk. Nem félünk adósai lenni a barátainknak, mert az ajándékkal nem akar lekötelezni a barátom, csak ápolni a kapcsolatunkat. Ilyen barátságot akar velünk is Jézus. Ajándékozzuk meg hát õ barátságunkkal.

2015-05-10

______________________________

A barátság

2015-05-08

______________________________

Egységben

2015-05-07

______________________________

Egységben maradni

Csel 15, 1-6
Amint hallhattuk, az elsõ keresztények között is elõfordultak a nézeteltérések. Nem is olyan egyszerû eldönteni, hogy kinek volt igaza. Mindkét vélemény lehet helyes, és mindenik jót akar. Antiókiában az volt a kérdés, hogy ha egy pogány származású valaki keresztény akart lenni, elõbb zsidóvá kell-e lennie, vagy egyenesen keresztény lehet.
Mi ma egyszerûen azt mondanánk, hogy persze, egyenesen keresztény lehet, nincs szükség arra, hogy körülmetéljék, és betartsa a mózesi törvényt, de mi sem tudjuk kikerülni a zsidóságot. Nem tudunk Istenrõl beszélni, anélkül, hogy ismernénk a zsidó vallás elõírásait, Mózes törvényeit, a prófétákat. Mindezek nélkül nehéz Jézus Krisztust megismerni.
Nos, a kérdést nem demokratikus úton döntötték el: nem szavaztak, hogy legyen, hanem azt mondták, hogy Pál és Barnabás menjenek el Jeruzsálembe, kérdezzék meg Pétert, és az egyház vezetõit, hogy mi a teendõ. Fontos volt számukra az egység. Fontosabb, mint a maguk igaza. Mondhatta volna Pál, hogy õ ezt így látja jónak, a Jeruzsálembeliek pedig csinálják, ahogy jónak látják. Ha nem teszik nekik a döntés, akkor õk csinálják külön, mi pedig külön.
Vannak helyzetek, amelyekben én dönthetek, mert a döntésem az én életemet érinti, de nem dönthetek magam, ha az én döntésem érinti a testvéreimmel való egységet.
Ugyanígy, a mi közösségünk is dönthet bizonyos dolgokban, amelyek minket érintenek, de nem dönthetünk olyasmiben, ami a provinciánk egységét érinti.
Ugyanígy az provinciánk sem dönthet olyan dolgokban, amelyek az egyház egységét gyengítenék.
A testvéri szeretet fontosabb, mint az, hogy nekem legyen igazam, de csak akkor tudom elengedni a magam igazát, ha hiszek abban, hogy a kormány az Úr kezében van, és a mi nézeteltéréseink ellenére nem fogunk téves útra jutni.

2015-05-06

______________________________

Egyensúly

2015-05-05

______________________________

Ne nekünk...

Csel 14, 21-26
Váratlan helyzetváltozások sorozatáról hallhattunk a mai szentleckében. Egyik pillanatban üldözik, Pált és Barnabást, a másik pillanatban Istennek nézik õket. Menekülés közben eljutnak Lisztrába, és a pogányok között hirdetni kezdték Jézus Krisztust. Egy adott pillanatban egy béna emberre rákiáltott Pál: állj a lábadra! A béna azonnal felállt, meggyógyult. Ezt látva, az emberek isteneknek nézték õket, és arra készültek, hogy áldozatokat mutassanak be nekik.
Pál azonban igyekezett felvilágosítani õket, hogy õk nem istenek, hanem olyan emberek, mint bárki más, és, hogy nem a maguk erejébõl gyógyították meg ezt a béna embert, hanem Isten tette ezt általuk, és elkezdtek beszélni nekik Istenrõl.
Isten rajtunk keresztül is sok apró csodát mûvel, és az emberek elcsodálkoznak, mint ahogy ezek a lisztra-beliek tették. Tisztelettel, csodálattal vesznek körül minket, és olyan áldozatokat is képesek meghozni értünk, amelyek nem járnak ki nekünk.
Tanuljuk meg mi is Szent Páltól, hogy azonnal hárítsuk el magunktól a nem nekünk járó tiszteletet, dicséretet, magasztalást, és irányítsuk a figyelmüket Isten felé, akitõl minden jó származik.

2015-05-04

______________________________

Húsvét 5. vasárnapja

Szent János evangéliumában nincsenek példabeszédek, de Jézus használ a mindennapi életbõl kiragadott képeket, amelyek segítségével önmagát próbálja meghatározni. Így mos is, önmagát szõlõtõnek nevezi.
A zsidó nép is önmagát az Úr szõlõjének szokta nevezni. A próféták is gyakran hasonlították Izraelt a szõlõhöz, de néha szemére vetették, hogy nem hoz termést.
Jézus önmagáról azt mondja, hogy õ az igazi szõlõtõ, amelybõl új szõlõ fog kisarjadni, ebbõl lesz az igazi szõlõ, Isten igazi népe.
Jézus újra, és újra elmondja, hogy mennyire fontos, hogy gyümölcsöt teremjen ez a szõlõ. Nem elég, hogy Jézushoz tartozunk, hogy megkereszteltek, hogy szerepelünk a plébánia nyilvántartásában. Még az sem elég, hogy szerzetesi fogadalmat tettünk. Ha nem termünk gyümölcsöt, fölöslegesen élünk.
A szõlõmûves, az Atya két tevékenységet hajt végre a szõlõsben: lemetszi azokat a hajtásokat, melyek nem teremnek, és megtisztítja azokat, melyek teremnek, hogy még többet teremjenek. Mi az üzenete ennek? Fenyegetésnek tûnhet: azokat, akik langyosak, akik vétkeznek, lemetszi és tûzbe dobja? Ez az értelmezés ellentmond a Jézus által hozott megváltás üzenetének. Isten szereti, felkarolja a gyengéket, az esetteket, nem megbünteti õket. Nem arról van szó, hogy az Atya egyeseket elítél, levág, és másokat meghagy, attól függõen, hogy milyen eredményeket tudnak felmutatni. Mi vagyunk a szõlõvesszõk, melyeket megtisztít. Lemetsz rólunk olyan hajtásokat, melyek nem hoznak termést, és amelyek termést hoznak, azokat megtisztítja. Bizony vannak olyan cselekedeteink, amelyek nem hoznak termés. Vannak olyan szokásaink, melyeket le kell metszeni, el kell dobni, és vannak olyan vágyaink, melyeket meg kell tisztítani az önzéstõl, a gyûlölettõl, a bosszútól, hogy ne téves irányba vigyenek el minket. Az Atya ezen dolgozik, akkor is, ha ez néha számunkra fájdalmas.
Maradjatok bennem! A szeretetben való együtt-maradásról van szó. Ha valakit szeretünk, gyakran eszünkbe jut. Minden körülmények között õ forog a fejünkben. Minden õrá emlékeztet. Ilyen kapcsolatban akar lenni Jézus velünk. Bármi történik velünk, mindig õ jut eszünkbe, és állandó párbeszédben vagyunk vele.

2015-05-03

______________________________