Napi gondolatok

Segíts felegyenesedni!

Lk 13,10-17
Jézus máskor ördögtõl, tisztátalan lelkektõl megszállott emnbereket szabadított meg. A mai evangéliumban másfajta betegségrõl hallottunk. Egy orvos tudná megmondani, hogy mi okozhat ilyen görbülést, hogy 18 éven keresztül valaki ne tudjon felegyenesedni. Bizonyára a hátgerincével volt valami baj. Úgy látszik Jézus ezzel is foglalkozik.
Az is érdekes, hogy ennek az asszonynak nem kell kérnie a gyógyulást. Jétus választja ki õt, és nem találomra, hanem jól ismeri a helyzetét. Anélkül, hogy most beszélgetett volna vele, tudta, hogy már 18 éve szenved ebben a bajban.
A görbesége jelképezheti az önmagába forduló embert, aki már nem remél, nem örül, csak a földet nézi, és a maga nyomorúságát.
Jézus megszóllítja, odahívja, és meggyógyítja.
Felegyenesedik. Nem lesz gazdagabb, szebb, fiatalabb, okosabb, de fel tud egyenesedni, és dicsõíteni az Istent.
A gyógyulása nyomán két csoport jön létre. Az egyik Jézus ellenfeleibõl áll, élükön a zsinagóga elöljárójával, ezekre Jézus rápirít. Õk is lelkileg görbék a szabályok rabjai, még akkor sem tudnak örülni, mikor a szemük láttára gyógyul meg valaki. Istennek sem szabad a szabélyaikon átlépnie.
A másik csoport a nép, élükön a meggyógyított asszonnyal. Õk örvendeznek és dicsõítik Istent.
Szombat az istentisztelet ideje. A zsinagóga elöljárója úgy látja, hogy szombaton tilos gyógyítani, mert az munka, mesterség. Jézus azonban az istentisztelet részének tekinti a gyógyítást. Õ azzal idcsóíti az Atyát, hogy megváltaj az embereket. Ezért is gyógyít sokszor épp szombaton. Az emberek Istent dicsérni jöttek a zsinagógába, és íme, sosem volt olyan õszinte az istendicséretük, mint amikor a saját szemükkel látták, hogy Isten valóban megszabadítja õket.
El kell döntsük, melyik táborba akarunk beállni. Amikor Jézustól kérjük a segítséget, ne azt kérjük, hogy oldja meg a problémáinkat, változtassa meg a körülményeinket, adjon mellénk jobb testvéreket, hanem, hogy segítsen felegyenesedni, hogy ezeken túl, látni tudjuk a megváltás jeleit életünkben és testvéreink életében, és azok közé tudjunk állni, akik dicsõítik Istent.

2012-10-29

______________________________

Hittel látni

Lk 12,54-59
Jézus kortársai szemére veti, hogy nem képesek felismerni Isten látogatásának idejét. Az értelmük segítségével tudnak következtetni arra, hogy mi fog történni: ha felhõs lesz az ég, jön az esõ, ha a déli szél fúj, hõség lesz. Azokból a jelekbõl, melyeket Jézus mutat, fel kellene, ismerjék, hogy õ a Messiás, a Megváltó. Õk azonban ezeket a jeleket nem akarják észrevenni, mert ahhoz, hogy ezek mögött meglássák a Messiást, nem elég az értelem, szükséges a hit is.
Ma is hasonló a helyzet. Jézus itt van közöttünk Szava által, a szentségekben, a közösségben. Azoknak az embereknek az életét látva, akik önzetlenül szolgálnak testvéreiknek, következtetni lehetne arra, hogy Krisztus itt van közöttünk. Könnyebb észrevenni, hogy mennyi minden nincs rendben. Jobban oda tudunk figyelni a botrányokra, a tévedésekre, a bûnökre, és elszalasztjuk az alkalmat, hogy örvendjünk az Úr jelenlétének.
Ma próbáljunk békét kötni Istennel. Ne haragudjunk rá, amiért nem olyan, amilyennek mi szeretnénk. Érdemes békét kötni Vele, amíg úton vagyunk, de ahhoz, hogy békét kössünk, elõbb fel kell ismernünk Õt az életünkben, a testvéreinkben, az eseményekben.

2012-10-26

______________________________

Béke és harc

Szinte botránkoztató az, amit Jézus a mai evangéliumban mond. Jézus, a szelíd bárány, aki azért jött, hogy kiengeszteljen az Atyával, hogy ledöntsön minden válaszfalat, aki a tanítványai így köszönti: békesség nektek, - most azt mondja, hogy nem békét hoz, hanem megosztást, szembenállást, még a családon belül is.
Csak látszólag van ellentmondás Jézus két állítása között, mert a béke, amelyrõl máshol beszél Jézus, abból származik, hogy az ember
- békében van másokkal, - nem harcolunk egymással, sem a vagyonért, sem azért, hogy többnek látszódjunk, mint mások, sem azért, hogy mások fölé kerekedjünk;
- békében van önmagával, mert tudja, hogy a maga helyén van, tudja, hogy jól döntött, hogy jó irányba halad.
- békében van Istennel, akit szeretõ Atyjának tart, és nem félelmetes zsarnoknak.
A megoszlás, a harc azért van, mert magának az evangéliumnak sokan ellenállnak, mint ahogy a sötétség ellene szegül a világosságnak.
Mi nem Jézushoz menekülünk ettõl a félelmetes világtól, hanem Jézus világosságát hordozzuk a világban. Nem engedjük, hogy az ár magával sodorjon, hanem odaállunk az útkeresztezõdésekbe Krisztus fényével a kezünkben.
Jézushoz tartozni azt jelenti, hogy konkrét döntéseket hozni, olyan döntéseket, melyek összhangban vannak a hitünkkel. Tüzet hozott Jézus. A tûz világít a sötétben. Nem azt kérdezzük az egyes helyzetekben, hogy mit fognak mondani, mit fognak gondolni az emberek rólam, hanem megkérdezzük, hogy Krisztus minek örvendene ebben a konkrét helyzetben. Mit mondjak, mit tegyek, vagy mit ne mondjak, mit ne tegyek.
Ezért kell minden munkánk elõtt és után imádkozni, hogy megkérdezzük Tõle, mit szeretne, mi a véleménye, arról, amit tenni szeretnék?
Néha választanom kell, hogy Krisztussal akarok békességben lenni, vagy az emberekkel. Még a testvéreink körében is bõven van ilyen döntéseket hozni, de valahányszor Krisztust választom, újabb fényt hozok, Krisztus fényével gazdagítom közösségemet.

2012-10-25

______________________________

Az igényes Isten

Lk 12,39-48
Az Úr Jézus azért jött közénk, hogy megismertesse velünk Istent. Rajta keresztül megértettük, hogy nem a szerint ítél Isten, hogy mennyire sikerült betartani a szabályokat, nem kell kiérdemelni az Õ szeretetét. Ingyen szeret. Ám ez nem jelenti, hogy akkor nekünk nincs semmi dolgunk. Nem jelenti, hogy Istennek nincsenek elvárásai, követelményei az isten országának. Ellenkezõleg. Könnyebb betartani bizonyos szabályokat, törvényeket, mint odaadni az életünket. És Jézus ezt kéri tõlünk. Õ Minden odaadott értünk, de hasonlóképpen azt várja, hogy mi is önként, szabadon odaadjuk az életünket Istennek, mert aki sokat kapott, attól sokat várnak el. Isten igényes. Nem elégszik meg alamizsnával, a fölöslegünkkel, hanem mindent kér. Isten valóban jóságos, de nem õ a télapó, aki csak ajándékot hoz, aztán eltûnik. Nem langyos, hanem égetõ tûz, és nem elégszik meg részünkrõl sem holmi langyos válasszal.
A mai evangéliumban az Úr a szolgának feladatot adott. Szolgatársai fölé rendelte, rábízta a vagyonát, hogy ebbõl gondoskodjon a szolgatársairól, „hogy idõben kiadja részüket az élelembõl.” Az aki nem teljesíti Ura akaratát, mit tesz, veri szolgatársait, a vagyont saját élvezetére használja. Eszik, iszik, részegeskedik.
Mindenikünkre Isten ránk bízott valakiket. Fõként egymásra figyeljünk. A közösségi életünk csõdje, amikor nem vesszük észre és nem segítünk a testvérünkön, aki szenved.

2012-10-24

______________________________

Évközi 29. vasárnap

Mk 10,35-45
Kit szoktunk nagy embernek, sikeresnek tekinteni? Egyrészt azt, akinek sok pénze van, és ezzel bármit megszerezhet magának, amit csak akar, ennek a veszélyérõl hallottunk a múlt vasárnap, másrészt pedig azt, aki mások fölött van, másoknak parancsol, akit kiszolgálnak. Errõl van szó a mai vasárnap az evangéliumban. Jézus tudta, hogy ezek a dolgok megkísértik az õ tanítványait is. Õk is nagyok akarnak lenni. Azt remélték, hogy Jézus segítségével nekik is sikerül nagyokká lenniük.
Nem csak Jézus tanítványai akartak nagyokká lenni, hanem a ma egyházában is jelen van, minket is környékez ez a kísértés.
Odalépett Jézushoz a két testvér, hogy kérjenek valamit. Jézus, miután már több ízben intette õket, hogy ne akarjanak mások fölé emelkedni, ne akarjanak kitûnni, másokon uralkodni, elvárhatnánk, hogy megszidja õket, hogy még mindig nem értik, még mindig ezzel foglalkoznak. Jézus azonban engedi, hogy a bennük lévõ vágyak felszínre kerüljenek. Hogy õk maguk világosan lássák, mire vágynak. Ezért kérdi: mit akartok kérni? Íme, szabad istentõl butaságokat is kérni. Szabad tévesen is imádkozni. Jézus nem megszidja õket, hanem rámutat arra, hogyant tudnának igazából nagyok lenni. Mert akiket az világ nagyoknak tart, nem igazán nagyok. Nem mondja, hogy rossz, hibás, nem szabad arra vágyni, hogy nagyok legyenek, hisz Isten ültette belénk ezt a vágyat, hanem segít nekik, hogy ez a vágy megnemesüljön.
Jézus megkérdi tõlük: készek vagytok-e inni abból a kehelybõl, amelybõl én iszom? Jézus a maga kínszenvedését nevezi kehelynek, gondoljunk csak a Getszemáni kertben mondott imájára, ahol kéri, hogy ha lehet, kerülje el ez a kehely. Inni ugyanabból a kehelybõl, azt jelenti, hogy ugyanabban a sorsban részesülni. A keresztség is ezt fejezi ki, amellyel meg kell keresztelkedniük. Õk tudják, hogy Jézusra szenvedés vár, és készek azt elviselni, csak végül nagyok lehessenek.
De ha ezeket elviselik, akkor is, a fõ helyek azokat illetik, akiknek Isten készítette. Vajon kik ezek: Jézus megadja a választ is. Azok lesznek az elsõk, az igazán nagyok, akik testvéreiknek szolgálni tudnak.
A többi tíz megharagudott erre a kettõre, hogy elõlük el akarták csalni a fõ helyeket. Jézus szeme láttára létrejön az elsõ egyházszakadás. Kettõ a tíz ellen, és tíz a kettõ ellen fordul a hatalomért való harcban. Ez minden egyházszakadásnak a mozgató rugója, és ez a legnagyobb botránya a kereszténységnek. Azért nem jön létre az egység a keresztények között, mert nem vagyunk képesek egyik oldalon sem lemondani a hatalomról. Nem a teológiai kérdések képezik a legnagyobb akadályt, hanem az, hogy ki parancsol.
Prófétai jel volt ezelõtt 50 évvel, a második vatikáni zsinaton, hogy VI Pál pápa levette a fejérõl a tiarát, amely azt jelképezte, hogy a pápa mindenki fölött uralkodik minden szempontból, ás letette az oltárra. Azóta nem használja a pápa ezt a hatalmi jelvényt.
Sajnálatos, hogy az egyházban sokat rombol ma is ez a hatalomért való küzdés, a címek, méltóságok vadászata. Öröm, hogy mi kisebb testvérek lehetünk, akik errõl eleve le akarunk mondani, ám a kísértés, és néha a visszaélés is megvan közöttünk is.
Ahogy Jézus maga magéhoz hívta mind a 12-t, ma is össze akarja hívni maga köré azokat, akik a hatalomért való vitákban egymástól eltávolodtak. Emlékezzünk Jézus szavaira: „közöttetek, ne így legyen.”

2012-10-21

______________________________

Aki ajándékká válik, az megtisztul

Lk 11, 37-41
Titokzatosak a mai evangélium szavai: ti tisztán tartjátok a tálnak és a pohárnak a külsejét, de belül tele vagytok rablással és gonoszsággal. Nem azt mondja, hogy a pohár és a tál belül tele van mocsokkal, hanem, hanem ti! Ti vagytok az a pohár, és az a tál.
Utána ismét a tálról beszél, ami mi vagyunk: adjátok oda azt, ami benne van a rászorulóknak, és akkor megtisztultok. A lekcionárium úgy fordította, hogy: adjátok oda, amitek van a rászorulóknak. A Szentírásban azonban az áll, hogy ami benne van a tálban, ami bennünk van, azt kell odaadni.
Nem a fölöslegünkbõl kell csepegtetni a rászorulóknak, hanem önmagunkkal, azzal, akik vagyunk, ajándékozzuk meg testvéreinket. Nincs más út a megtisztulásra. Tele vagyunk bûnnel, tévedésekkel, de mindez megtisztul, ha az életünk ajándékká tud lenni, azok számára, akiknek szükségük van ránk.

2012-10-16

______________________________

Mintha most szólna elõször hozzánk...

Lk 11,29-32
Hihetetlennek tûnik, hogy ezek a niniveibeliek hittek Jónás szavának, és azonnal bûnbánatot tartottak. Tapasztaljuk, hogy évek óta prédikálunk, prédikációkat hallgatunk, de ezek vajmi kevés hatással vannak mások életére, vagy a mi életünkre.
Pedig a Ninive lakói sem láttak semmiféle csodát, csupán arról hallhattak, hogy Jónás, mielõtt hozzájuk érkezett volna, három napig a hal gyomrában volt.
A jel, amelyet Jézus mutat, hasonló a Jónás jeléhez. Három napig a sírban lesz, de utána feltámad. Az Úr ma is szól hozzánk, és nincs más jel, amely alapján hinni tudjunk benne, mint az õ halála és feltámadása.
Jónás szavára a pogányok hittek, míg Jézus isteni szavát elutasítja Isten választott népe.
Isten nem csak egyszer szól hozzánk, hanem nap, mint nap felszólít a megtérésre, a változásra, de lehet, hogy nekünk nehezebb meghallani a szavát, mint valakinek, aki most hallja elõször, mert hozzászoktunk. Ne engedjük, hogy a megszokás erõt vegyen rajtunk, és megelõzzenek Isten akaratának teljesítésében azok, akik nem tartják magukat annyira közelinek az Úr Jézushoz, mint mi önmagunkat.

2012-10-15

______________________________

Évközi 28. vasárnap

Úgy gondolom, nem kell senkinek bizonygatni, hogy az anyagi javak nagy hatással tudnak lenni ránk. Az emberek Jézus korában is, akár csak ma, arra vágytak, hogy minél több vagyonnal rendelkezzenek, mert a vagyon segít minden vágyuk teljesítésében.
Azt olvastuk, hogy ez az ember oda szaladt Jézushoz, mint akinek sürgõsen segítségre van szüksége. Amikor valakinek fáj valamije… és már nem bírja a fájdalmat elviselni, az orvoshoz siet. Ez történt itt is. Ez az ember már nem bírta elviselni a benne levõ nyugtalanságot, elégedetlenséget, és Jézushoz szaladt. Pedig mindene megvolt ennek az embernek. De hát ilyennek teremtett minket Isten. A világ minden kincse sem tud bennünket boldoggá tenni, mert a lelkünkben ott van a végtelen utáni vágy.
Nem gyógyulást kér ez az ember Jézustól, mint a betegek, hanem egy más életet. Az örök életet szeretné, mert érzi, hogy bár mindene megvan, ez az élet nem tudja õt boldoggá tenni.
Mindnyájan érezzük ezt a belsõ elégedetlenséget. A baj csak az, amikor ismét anyagiakkal próbáljuk ezt csillapítani, kielégíteni.
Amikor azt hisszük, hogy mi vagyunk az anyagiak tulajdonosai, becsapjuk magunkat. Valójában semmink nincs. Mindent Istentõl kaptunk, és minden itt marad, amit összegyûjtöttünk. Azért kaptunk mindent, hogy használjuk õket, de Isten tervének megfelelõen. Neki adjuk vissza. Azért van annyi igazságtalanság a világban, mert mi emberek, önzõ módon használjuk a ránk bízott javakat. Jézus ma nekünk is azt mondja, hogy amink van, használjuk a szegények javára. És itt ne csak anyagi javakra gondoljunk, hanem képességeinkre, adottságainkra, az idõnkre, az energiánkra. Nem megvetéssel kell eldobni ezeket a javakat, hisz Isten teremtette õket, és jók, de senki és semmi ne legyen számunkra igazán jó. Mindent csak azért kaptunk, hogy általuk a szeretetet gyakoroljuk.
Érthetõ ennek a fiatalembernek a reakciója. Persze, hogy elutasítja Jézus ajánlatét, hisz lehetetlen, hogy valaki mindenét elhagyja azért, hogy Jézust kövesse. Csodára van szükség. A teve nem tud átmenni a tû fokán, de Istennek minden lehetséges. Jézus képessé tud tenni minket is arra, hogy Õ fontosabb legyen számunkra, mind bármi, amivel rendelkezünk.

2012-10-14

______________________________

Magyarok Nagyasszonya

Máriát ünnepeljük ma, vagy Szent Istvánt? Máriát, akit nagyasszonyunknak nevezünk, aki anyai oltalmába vett bennünket, és ugyanakkor Szent Istvánt, akinek eszébe jutott, hogy Máriát felkérje arra a tisztségre, hogy a magyar nemzetnek nagyasszonya legyen.
Az öreg Izsák jutott eszembe, akit Jákob becsapott, és kicsalta tõle az atyai áldást. Amikor Ézsau jött, és kérte Izsákot, hogy õt is áldja meg, Izsák azt mondja, hogy nem teheti, mert már megáldotta Jákobot, és több ilyen áldást nem adhat.
Mária minden népnek a pártfogója. Ha csak a magyar nép patrónája lehetne, akkor a szomszédos népek haragudtak volna Szent Istvánra, mint Ézsau Jákobra, hogy ellopta tõlük a lehetõséget, de az ellenkezõje történt, más királyok is, buzdulva Szent István példáján, õk is Mária anyai oltalmába ajánlották népüket.
Miért tette ezt Szent István király? Egy küzdelmes élet végén, melyben arra törekedett, hogy népét elvezesse Krisztushoz, megértette, hogy meghaladja õt a kapott feladat. Isten segítsége nélkül tehetetlen. Ki más tudná jobban megérteni õt, mint Mária, aki szintén olyan feladatot kapott Istentõl, amely a képességeit jóval felülmúlta: hogy elvezesse Krisztust az õ népéhez.
Ezért akarjuk ma mi is Mária oltalmába ajánlani magunkat, tudva, hogy isten minket is olyan magasztos feladatra hívott meg, melyet az õ segítsége nélkül sosem tudunk teljesíteni. Talán nem kell megvárni, hogy a nehézségek bebizonyítják számunkra, hogy a feladat meghalad minket, hogy túl gyengék vagyunk, hanem már most, még ha erõseknek érezzük is magunkat, kérjük Mária anyai pártfogását.

2012-10-08

______________________________

Zuhanás, emelkedés

Lk 10,17-24
A sátán lezuhan az égbõl, ahová felkapaszkodott, mert mindenkinél nagyobb akart lenni. Helyét azok foglalják el, akik kicsik mertek lenni. Jézus azért jött a világba, hogy legyõzze a rosszat. Az tud Jézussal együttmûködni a rossz elleni küzdelemben, az tudja Jézus erejét felhasználni, aki képes kicsi lenni, hogy helyet szorítson a saját életében Isten számára.
Azt szeretném, ha Jézus érettem is ujjongva adna hálát az Atyának azért a jóért, amit általam megvalósíthat, és abban az örömben élhetnék, hogy az én nevem is ott van a mennyei Atyánál, én is teljes valómmal hozzá tartozom.

2012-10-06

______________________________