Napi gondolatok

Ti adjatok nekik enni!

Mk 6, 34-44
Jézus nagy sikert arat az emberek körében. Valóságos tömeg gyûlt össze, hogy hallgassa õt. De a nagy siker sok gonddal is jár: ezek az emberek éhesek. A tanítványok azt látnák ésszerû megoldásnak, hogy ki-ki magának szerezzen ennivalót, oldja meg mindenki a maga problémáit és aztán jöjjön és hallgassa tovább Jézust. Jézus azonban másképp látja a dolgot. Meglepõ dolgot kér tanítványaitól: ti adjatok nekik enni!
Mit akar ezzel mondani Jézus? Feltételezi, hogy ezeknek a tanítványoknak annyi pénzük van, hogy 200 dénárért tudnak kenyeret vásárolni? Tudja, hogy nincs semmijük.
Vagy úgy gondolja, hogy képesek oda varázsolni egy rakás ételt? Tudja, hogy nem képesek rá.
De akkor miért mondja, hogy õk adjanak enni nekik? Azért, hogy fitogtassa az erejét: hadd lám mit tudtok? Nem vagytok képesek? Na, majd megmutatom én…
Nem errõl van szó. Jézus sem varázsolt oda kenyeret, hanem azt kérte a tanítványoktól, hogy Jézusba vetett hittel tegyék közösbe, amijük van.
Jézus ma is rajtunk, tanítványain keresztül akar gondoskodni azokról, akik hozzá tartoznak, akik hallgatni akarják tanítását, akik õt keresik. Ránk bízza õket. Mi sem mondhatjuk, hogy ki-ki, oldja meg a maga gondjait. Tõlünk is azt kéri Jézus, hogy belé vetett hittel tegyünk közösbe mindent, amivel rendelkezünk. Csupán a szeretetközösség tudja megszüntetni gyötrõ éhségünket.

2016-01-08

______________________________

Jézus maga a jó hír

Mt 4, 12-17. 23-25
Jézus elkezdi hirdetni az Isten Országát. Galileából indulva futótûzként terjed a jó hír.
Mirõl is szól ez a jó hír? Mindenki családjában, a legtöbb ember életében jelen van a betegség, és mindenki keresi Jézust, akirõl azt hallják, hogy gyógyít. Az elején az emberek nem Jézust keresik, csak a gyógyító erejét akarják kihasználni. De aztán lassanként kiderül, hogy a jó hír nem a gyógyulás, hanem maga Jézus. Õ az, akire minden ember szíve vágyik, még ha nincs is ennek tudatában. A véle való találkozás, a véle való élet nem csak pillanatnyilag szabadít meg valamilyen betegségtõl, szenvedéstõl, hanem annak boldogságát nyújtja, aki sok bolyongás után végre hazatalál.
Rajtunk keresztül Jézus továbbra is találkozni akar a szenvedõ emberekkel, mert a véle való élet olyan szeretetre tesz képessé minket, amilyenre magunktól soha nem lennénk képesek.

2016-01-07

______________________________

Mit kerestek?

Jn 1, 35-42
Mit keresünk, amikor Istent keressük? Biztonságot, védelmet, belsõ békét, szerencsét? János evangéliumában Jézus elsõ szava ez a kérdés: mit kerestek? Azt várnánk el Jézustól, hogy megnyugtató választ nyújtson kérdéseinkre, és azt hisszük, hogy a kételyek, a bennünk felmerülõ kérdések a gyengeségnek a jelei, de Jézus épp a mi kételyeinkre épít, a mi kéréseinkbõl indul ki, amikor fel akar készíteni arra, hogy jó tanítványai lehessünk.
Azt hallottuk az evangéliumban, hogy Keresztelõ János két tanítványa, János biztatására, Jézus után eredt. Jézus azonban, ahelyett, hogy lelkesedéssel fogadja õket, kérdést tesz fel nekik: mit kerestek? Jézus nem akar minden áron tanítványokat. Fõleg nem olyanokat, akik hozzá menekülnek az élet nehézségei elõl.
András és János azt sem tudták, hogy mit válaszoljanak Jézus kérdésére. Egy látszólag buta kérdéssel válaszolnak: mester, hol laksz? Be kellett volna jelentkezniük: mi tanítványaid szeretnénk lenni. Mondd el tehát nekünk, mi a te tanításod lényege? Mit a feltételek, van-e felvételi? Valószínûleg azt akarták tudni, hogy hol van a székhelye Jézusnak. Jézusnak azonban nem volt lakása, mégis meghívta õket: jöjjetek és lássátok. Nem a lakás számított, hanem az, hogy együtt legyenek Jézussal. A hit nem valami tanítás elfogadása, hanem valakinek a követése, a véle való együttélés megtapasztalása. Ez az, ami az életüket végérvényesen megváltoztatja.
Jézus minket is meghív, hogy vele legyünk. Nem valahol lakik Jézus. Találkozhatunk véle a kápolnában, de a szobánkban is, még utazás közben is. Fontos, hogy keressük az õ társaságát. Csak ez után követezik, hogy tanítványai legyünk, és az õ evangéliumának hirdetõi.

2016-01-04

______________________________

Karácsony utáni 2. vasárnap

A karácsonyi idõ vége fele vagyunk. Kihunynak a fények, lassanként elcsendesedik az ünnep zaja, amely talán elvonta a figyelmünket a lényegrõl. Éppen ezért az olvasmányok a mai vasárnapon a karácsony lényegére hívják fel a figyelmünket. János prológusát olvastuk, ami egy nehéz, teológiai szöveg, de segítségünkre tud lenni abban, hogy a lényegre figyeljünk.
Kezdetben volt az Ige. Az Ige, a Logosz, az isteni Bölcsesség. Isten a világot nem véletlenszerûen hozta létre, hanem jó elõre kigondolt bölcs terv szerint. Az isteni Bölcsesség jelen volt a teremtésben. Már az Ószövetség mesél errõl. A példabeszédek könyvében olvashatjuk, ahogy a Bölcsesség önmagáról beszél: mikor Isten az égboltot kifeszítette, én ott voltam. Mikor a föld alapjait rakta le, akkor i vele voltam, és örömömet leltem abban, hogy az emberek közé kerülhetek. Igen, az ember volt a teremtés végsõ célja. Izrael népe Isten Bölcsességét a Tórával azonosította. Aki a Tórát, Mózes könyveit olvassa, Isten Bölcsességét fogadja be. Szent János ma arra mutat rá, hogy ez az isteni Bölcsesség egy emberben testet ölt, és ez nem más, mint a Názáreti Jézus.
Õbenne élet volt, és ez az élet volt az emberek világossága. Érdemes megjegyezni, hogy itt az élet kifejezés nem a biológiai életet jelenti, hanem az isteni életet, az örök életet. A biológiai élet véget ér, a betegség, az öregség sírba dönti, de az isteni élet végtelen.
Világosságnak is nevezi. Az Ószövetség a Tórát nevezte világosságnak: törvényei által vezeti az ember lépteit Isten felé. Itt János az isteni Igét, a Logoszt nevezi világosságnak, mely elvezet az örök életre. Nem, külsõ elõírások, szabályok vezetnek minket, hanem ez a világosság bennünk van. Ezzel ajándékozott meg minket az Atya, mikor fiaivá fogadott minket.
A prológus ünnepi hangvételét megtöri a szemrehányás, a fájdalom amiatt, hogy a világ nem akarja felismerni és nem akarja befogadni ezt az életet. Isten úgy teremtett minket, hogy csupán nála, csupán véle tudunk igazán otthon lenni. Olyan ez, mint amikor valaki megtalálja azt a személyt, akivel szeretne együtt élni örökre, felismerjük, hogy Isten nélkül mindig hiányozni fog valami a boldogságunkból. Mindig ott bujkál bennünk egy nyugtalanság, amelyre csak Isten, a véle való élet tud kielégítõ választ adni. Egyszerûbben mondva, Isten nélkül senki sem tud igazán örökre boldog lenni. Aki nem ismeri fel ezt, nem fogadja be ezt a szeretetet, megfosztja magát az igazi élettõl, amelyet Isten az õ gyermekeinek ad.
Ez az istengyermekség nem emberi magból, tehát nem a biológiai életbõl ered, hanem egyenesen Istentõl.
És az Ige testté lett. Nem látszólagos testet öltött magára Isten, hogy úgy nézzen ki, mint egy ember, hanem teljesen magára vette az ember biológiai életét a maga korlátaival, gyengeségeivel együtt, a halállal együtt.
Közöttünk lakott. Szó szerint az van a szövegben, hogy sátrat vert közöttünk. A választott nép, amikor vándorolt a pusztában, velük ment Isten is. Isten számára is egy sátrat készítettek, és azt vitték magukkal mindenfelé, mintha Isten abban lakna. Isten velük vándorolt. Isten mindig a népével akar lakni, vándorolni. Most is, életünk minden helyzetében velünk van az Úr, de nem egy sátorban, hanem bennünk lakik, és velünk vándorol az úton, amely haza vezet az Atya házába.
Most a karácsonyi idõ vége felé a lényegrõl elmélkedtünk. Isten közénk költözött, hogy megértsük végre, mennyire szeret minket és, hogy haza vár minket.

2016-01-03

______________________________

Nagy Szent Vazul és Nazianzi Szent Gergely

Nagy Szent Vazul és Nazianzi Szent Gergely a negyedik században élt egyházatyák. Athénban ismerkedtek meg, mindketten ott tanultak és ott barátkoztak össze.
Vazul lett a keleti szerzetesség atyja. Az által írt szabályzat szerint élnek ma is a keleti szerzetesek, sõt, az õ szabályzata befolyásolta Szent Benedeket is a maga szabályzata megírásában.
Sokat harcolt az egyház egységéért az ariánusokkal szemben.
Életébõl megérintett az, hogy tanulmányai befejezés után, mert irányt változtatni. Úgy érezte, hogy fölösleges idõtöltés volt mindaz, amit addig tanult, mert nem az igazi bölcsesség keresésére fordította erejét, és idejét. Másfajta tanulmányba kezdett: elzarándokolt Szíriába, Palesztinába, Egyiptomba, az ott lévõ híres kolostorokat látogatta meg. Igyekezett megismerni az ottani szerzetesek életét, majd onnan hazatérve, együtt a lánytestvérével Szent Makrénával kolostort alapított.
Nem a tanulás és az imádság között választott, hanem félre tudta tenni a hiú ismeretek keresését, hogy azt tanulja, amiért érdemes fáradozni.
Ahhoz, hogy alkotni tudjunk, elõbb sokat kell tanulni, készülni, és minél inkább ki kell szorítani életünkbõl a fölösleges idõtöltést.
Nazianzi Szent Gergely Vazul barátja, és társa volt az egyház egységéért folytatott küzdelemben. Õ is püspök lett, de szintén szerzetességre vágyott. Mikor az egyház szükséghelyzetben volt, félre tudta tenni ezeket a vágyait, és vállalta a püspökséget. Így lett Konstantinápoly püspöke. Õ vezette a konstantinápolyi zsinatot, amely az egyház Szentháromság-tanát kidolgozta. Utána lemondott a püspökségrõl, és csendes visszavonultságban élt haláláig.
Bármilyen nemesek és szentek a vágyaim, Isten kérheti tõlem, hogy azokat félretegyem egy idõre, és ott szolgáljam egyházamat, közösségemet, ahol szükség van erre, bízva abban, hogy Isten, aki a vágyat elültette a lelkemben, lehetõséget is fog adni annak megvalósítására.

2016-01-02

______________________________

Mária, Isten anyja

Ma a karácsony este hallgatott evangéliumi rész folytatását olvastuk. Ott azt hallottuk, hogy az angyalok Istent dicsõítve távoztak a pásztoroktól: dicsõség a magasságban Istennek, és a földön békesség minden embernek, akiket Isten szeret. Elvárhattuk volna, hogy az evangélista az angyalok távozása után ismét a most született gyermekrõl, Máriáról, Józsefrõl beszéljen, de õ mintha megfeledkezne róluk, tovább is a pásztorokról beszél. Ezek egymás biztatták, bátorították, és sietve elindultak, hogy megbizonyosodjanak arról, hogy tényleg igaz, amit mondott nekik az angyal.
Sietve indultak el. Ez Szent Lukácsnak sajátossága. Emlékszünk, hogy Mária is sietve indult el megkeresni Erzsébetet. Zakeus is sietve mászott le a fügefáról, hogy befogadja Jézust a házába. Aki megérti, hogy Isten szereti, az sietve be akarja õt fogadni az életébe.
Igazából mit találtak a pásztorok? Ott találták Józsefet és Máriát, és a gyermeket a jászolban. Semmi rendkívülit. Semmilyen csodás eseményt nem láttak. Mégis felismerték annak a bizonyítékát, hogy az angyal igazat mondott, hogy Isten feltétel nélkül szereti õket. Íme, hogy tudnak a hétköznapi, közönségesnek látszó események, és dolgok Isten szeretetének jelei lenni számunkra is. Mert semmi más indítéka nem volt Istennek arra, hogy kisgyermekként jöjjön közénk, mint hogy megölelhessen minket.
Tõlünk is megkérdi Isten: akarsz velem szeretetközösségben élni? Elfogadod az én szeretetemet?
Vettétek-e észre, hogy a pásztorok nem tettek semmiféle ígéretet. Nem határozták el, hogy mától kezdve megjavulnak. Lehet, hogy mi ezt tettük volna. Helyettük azt kérdeztük volna, az angyaloktól, hogy nekünk mit kell tennünk? Õk csak szemlélték Isten szeretetének megnyilvánulását, és örvendtek neki.
Talán ezt kellene nekünk is tennünk karácsonykor: rácsodálkozni Isten szeretetére és örvendeni neki. Ha ennek a szeretetnek nem tudunk örvendeni, akkor nem értettük meg a karácsony üzenetét. Minden más csak ez után következik: az elhatározás, a megtérés, az új élet. Csak akkor tudjuk teljesíteni Isten kéréseit, ha már bízunk az õ szeretetében.
A pásztorok pedig elmondták, amit megtudtak róla. Mit tudtak meg igazából? Megtudták, hogy Isten nem haragszik rájuk, nem akarja õket megbüntetni.
A pásztorok ezt az örömhírt mindenkinek át akarták adni, és aki hallotta, mindenki csodálkozott. Mária, és József is, mert a pásztorok szavai más Istenrõl tettek tanúságot, mint akirõl a fõpapok és az írástudók beszéltek. Máriának és Józsefnek is meg kellett tanulnia, hogy Isten nem csak a jókat, a tisztákat szereti, hanem a bûnösöket is. Hasonlóképpen csodálkozott Mária és József az öreg Simeon szavain, vagy amikor Jézust megtalálták a templomban. Õk is fokozatosan tudták befogadni azt az újdonságot, amit Jézus hozott a világba.
Isten meghív minket is, hogy rácsodálkozzunk az õ szeretetére, és örvendjünk neki.
Mária pedig szívébe véste szavaikat, és gyakran elgondolkodott rajtuk. Sok ember, amikor valamit nem ért, ami nem illik bele az õ gondolatrendszerébe, azt elutasítja. Arról nem vesz tudomást. Mária azonban összegyûjtötte ezeket az eseményeket, melyeket nem értett, és mint egy mozaik kockáiból lassanként kirakta Isten igazi arcát. Nem engedte, hogy korábbi ismeretei, tapasztalatai akadályt jelentsenek Isten megismerésének útjában.
Mi is engedjük meg Istennek, hogy meglepjen. Ne higgyük, hogy már teljesen ismerjük.
És a pásztorok Istent dicsõítve távoztak onnan. Elõbb az angyalok zengték Isten dicsõségét, most a pásztorok folytatják itt a földön Isten dicsõítését. Érdemes belépni azok énekkarába, akik megtapasztalták, hogy õket Isten feltétel nélkül szereti, és életükkel, szavukkal dicsõítik Õt.
A Jézus nevet adták neki, úgy, ahogy az angyal meghagyta. Nem egy személytelen Isten akar velünk kapcsolatba lépni. A közénk jövõ Istennek neve van. Tudjuk, hogy a keleti ember számára a név tulajdonságot is jelent. Isten azt akarja, hogy Jézusnak tekintsük, megszabadítónak. Bármi történjen is velünk ebben az esztendõben, tartsuk szem elõtt, hogy a mi Istenünk mindenképp szeret minket, és megszabadít.

2016-01-01

______________________________

Nem megyünk innen el

2015-12-31

______________________________

Fánuel leánya

Ma az öreg Annáról hallottunk az evangéliumban. Számomra feltûnõ, hogy Szent Lukács mennyi részletet elmond errõl az Anna prófétaasszonyról. Látszólag fölösleges információkat közöl: hogy kinek a lánya, mennyi ideig ért a férjével. Az egyetlen dolog, ami minket érdekelhet, hogy beszélt a megváltásra váró embereknek a gyermek Jézusról.
Pedig ezek a jelentéktelennek tûnõ részletek hordozzák az üzenet lényegét: Anna nem mondhatja sikeresnek az életét semmilyen szempontból. Nem sokáig örvendett a házas életnek, nincsenek gyermekei, gyakorlatilag takarítónõ a templomban. Az életének az adott értelmet, hogy tanúja volt a Messiás érkezésének és erre másoknak is fel tudta hívni a figyelmét.
Néha minket is megkísérthet az érzés, hogy nem vagyunk elég sikeresek. A karrierizmus, a másokhoz való hasonlítgatás mindenkit megkísért életállapotától függetlenül. A mi élettörténetünk is tûnhet közönségesnek, de az mindennek értelmet ad, hogy találkoztunk a Messiással, az Úr Jézus Krisztussal, és akkor éljük leginkább értelmesen, ha cselekedeteinkkel, és szavainkkal rá tudunk mutatni a közöttünk lévõ Jézus Krisztusra.

2015-12-30

______________________________

Aprószentek

A mai ünnep azért mégiscsak túlzás. Ünneprontó ünnep. Teljesen tönkreteszi a karácsony hangulatát. Megértem, hogy Szent István szeretetbõl életét adta Jézusért, de ezek a gyermekek meghaltak anélkül, hogy bármi közük legyen Jézushoz. Nem õk választották, hogy odaadják az életüket, ezért nem is igazán vértanúk, inkább ártatlan áldozatok. Ez az, ami elõtt mindig értetlenül állunk. Isten miért engedte meg ezt a kegyetlenséget? Miért nem védte meg ezeknek a gyermekeknek az életét? Ma is újra és újra feltesszük a kérdést, amikor ártatlanok szenvedését látjuk, fõleg, ha mi vagyok ezek az ártatlan áldozatok.
Talán azért, mert Isten a Heródeseket is szereti, és mindent meg akar tenni, hogy el ne vesszenek. Nem nyírja ki õket még akkor sem, amikor másoknak rosszat tesznek, mert neki hatalmában áll a rosszat is jóra változtatni.
Heródes Istenben vetélytársat látott, aki el akarja venni tõle a trónt. Hozzá vagyok hasonló, amikor nem Isten tervét akarom követni, hanem azt akarom megvalósítani, vagy minden áron megõrizni, amitõl az örömömet, boldogságomat remélem.
Nem azért ajándékoz meg örömmel, hogy aztán megfosszon tõle, és ha kéri, hogy valamirõl lemondjak, ami örömet okoz, azért teszi, hogy szabad legyek a még nagyobb öröm befogadására.
Istennek módjában áll igazságot szolgáltatni mindenkinek, aki ártatlanul szenved. Nem értjük, nem tudjuk hogyan, de hisszük. Mikor Isten elé fogunk állni, bármilyen sok igazságtalanság ért, hálásak leszünk neki azért a mérhetetlen nagy jóért, amit számunkra készített.
Na, mégsem romlott el a karácsonyunk, hisz ennek a mérhetetlen nagy jónak elsõ lépése, hogy Isten eljött közénk, hogy magához vezessen minket.
Kérem ma a kegyelmet, hogy Istent minden helyzetben boldogságom forrásának tudjam tekinteni, és bízni tudjak a szeretetében.

2015-12-28

______________________________

Karácsony

Szent Lukács evangéliumának második fejezete a világ legnagyobb emberének említésével kezdõdik. Augusztus császár mindeninek parancsol, és hatalma alatt áll mindenki. Meg akarta számoltatni, hogy hány alattvalója van, hogy megtudja, mennyi adó bevételére számíthat, és mennyi katona biztosítja az õ uralmát. A császár után egy szintén jelentõs, de rangban sokkal alacsonyabb személyt, említ, Kirinuszt, Szíria helytartóját. Utána már Józsefet említi, egy egyszerû munkást, majd, aki még kevésbé fontos, a felesége Mária, és végül a legértéktelenebb, egy gyermek. Ez a világ szemében ez emberek értékrendje. Ám ez a gyermek, aki ma született, ezt az értékrendet fogja felborítani, feje tetejére állítani.
A hagyomány úgy tartja, hogy a kis Jézus egy barlangban született, pedig ez nincs benne az evangéliumban. Szent Jusztin, a 2. században volt az elsõ, aki így képzelte el Jézus születését, és ezt átvette az apokrif Szent Jakab evangélium, majd Origenész, és Szent Jeromos, aki maga is a Betlehemi barlangokban lakott. Szent lukács azonban ilyesmirõl nem beszél. Õ csak azt mondja, hogy Mária Betlehemben világra hozta elsõszülött fiát. Miért nevezi elsõszülöttnek, hisz Máriának nem született több gyermeke? Azért, mert abban az idõben az volt az elõírás, hogy az elsõszülött fiút istennek kellett szentelni, vagyis rajta keresztül valósította meg Isten az õ tervét. Lukács ezt akarta aláhúzni, hogy ez még inkább igaz Jézus esetében.
Ma is fontos tudatosítani minden szülõnek, hogy a gyermekük nem az övék, hanem az Istené. Isten rájuk bízta, de be kell teljesítenie Istennek rá vonatkozó tervét. A gyermeknek nem a szülei álmait, vágyait kell valóra váltania, hanem az Istenét.
Azt hallottuk az evangéliumban, hogy Mária pólyába takarta, és jászolba fektette az kisdedet.
A pólya a bölcsesség könyvére utal, ahol Salamonnak, a legbölcsebb ember a maga születésérõl mesél. Salamon azt bizonygatja, hogy õ is épp olyan, mint a többi ember. Õ is sírva jött a világra, és pólyába takarták, mint bármelyik gyermeket. Lukács is azt akarja mondani, hogy Jézus mindenben olyan lett, mint mi, mint bármelyik ember: megszületett, és meg fog halni. Ha nem halt volna meg a kereszten, öregségben, vagy betegségben halt volna meg. Isten szeretetének nagy jele ez: annyira együtt akart lenni velünk, hogy teljesen hozzánk hasonlóvá lett, és mindenben vállalta a sorsunkat.
A jászol Izajásra utal. A próféta felpanaszolja, hogy Izrael nem ismeri meg Urát, Istenét, míg az ökör és a szamár, amely a jászolból eszik, felismeri a gazdáját. Isten táplálékává lesz annak, aki befogadja. Belõle táplálkozva növekszik bennünk Isten bölcsessége.
Mit üzen nekünk ez a kisded?
- Ha olyan Istent keresel, aki hatalmas, és téged is hatalmassá tesz, az nem én vagyok. Én naggyá teszlek, ha akarod, de nem az emberek szemében. A nagyság, amit én felkínálok, az utolsó hely választásával kezdõdik.
- Ne várj tõlem csodákat, melyek megoldják a problémáidat, de ha az én bölcsességem benned él, te magad sok csodára leszel képes testvéreid javára.
- Ha azt várod el tõlem, hogy megbüntessem a gonoszokat, bosszút álljak a bûnösökön, csalódni fogsz. Én ilyet nem teszek. Én csak szeretek. De ha megtanulsz szeretni, átalakítod az emberek szívét.
Aztán megérkeztek a pásztorok, a társadalom utolsói. A pásztorokról nagyon rossz volt a korabeli emberek véleménye. Tisztátalanoknak tartották õket. Loptak, gyilkoltak, félvad emberek voltak. Nem mehettek be a templomba, a tanúskodásukat nem tartották érvényesnek, mert megbízhatatlanok voltak. Mit tudtak õk az eljövendõ Messiásról? Azt hallották, hogy a Messiás, mikor eljön, megbünteti a bûnösöket, és közöttük õk lesznek az elsõk. Nem csoda, hogy megrémültek, amikor az angyal megjelent elõttük, és fény vette körül õket. Azt hitték itt a végük. Ehelyett Isten szeretete ölelte át õket. Ez a nagy örömhír: nem kell félnünk Istentõl, mert szeretettel ölel magához, akkor is, ha úgy gondoljuk, hogy nem érdemeljük meg.
Nem hadsereg tiszteleg a kisded Jézus jászla mellett, hanem angyalok serege, és ezt éneklik: dicsõség a magasságban Istennek, és békesség az embereknek, akiket szeret. Nem a jóakaratú embereknek! Ez hibás fordítás, és elront mindent. Nem csak a jóakaratú embereknek akar békét, jólétet hozni, hanem minden embernek, különösen a legutolsóknak, mint amilyenek ezek a pásztorok.
Igazi karácsonyt kívánok, azt, hogy el merjük hinni, be tudjuk fogadni Isten szeretetét.

2015-12-24

______________________________