Napi gondolatok

Szent Bonifác

Szent Bonifác a 7. század második felében és a 8. század elején élt. Bencés szerzetes volt, õt tartják Germánia apostolának. Mielõtt misszióba indult volna, elment Rómába, hogy a pápától felhatalmazást kapjon a missziójához. Rövidesen sok ezer pogány megtérésrõl küldött jelentést a pápának, erre a pápa egész Germánia missziós püspökévé szentelte. Bátran hirdette a kereszténységet. Egy alkalommal kivágta, és szétverte azt a tölgyet, amelyet a germánok Thor-isten szent fájának tekintettek. Templomokat épített, kolostorokat alapított. Közben érsekké is kinevezték, és felhatalmazást kapott arra, hogy új püspököket szenteljen, és püspökségeket alapítson. Pápai legátusnak nevezték ki. Õ irányította attól kezdve a germán, frank és fríz missziót. Végül fanatikus pogányok támadták meg õt és 52 társát, és mind leölték õket.
Az lehet a benyomásunk Bonifác missziós munkájának a fényes eredményeirõl hallva, mintha  csupa sikertörténetekbõl állt volna az élete, kivéve a vértanúhalálát. Valójában Bonifácot nagyon sokan gyûlölték a pogányok közül, de a papok is ellene lázadtak, mert túlságosan szigorúnak vélték azt a reformot, amelyet a papság körében igyekezett végrehajtani. Az életébõl egy eseményt emelnék ki, a pogány istentiszteletet jelképezõ tölgyfának a kidöntését. Bonifác csak rácsapott a fejszével és az a fa Isten közbelépésére magától kidõlt. Sõt, négy egyenlõ hasábra hasadt, melyekbõl Bonifác egy kápolnát építtetett Szent Péter tiszteletére.
Mindenikünk életében ott van a pogányság valamilyen fája, melynek tiszteletet mutatunk be, amikor nem keresztény, hanem pogány módra viselkedünk egyes helyzetekben. Ha neki merjük lendíteni a fejszénket a pogányságunk fájának, Isten kegyelme segít azt kidönteni, és megszentelni.

2019-06-05

______________________________

A Szentlélek "kényszere"

Csel 20, 17-27
A húsvéti idõ utolsó hetében vagyunk. Az olvasmányok segítenek felkészülni a Szentlélek eljövetelének, Pünkösdnek ünnepére. Az olvasmányban Pál az efezusi egyház elöljáróinak beszél, búcsúzik tõlük. Azt mondja, hogy õt a Szentlélek arra kényszeríti, hogy Jeruzsálembe menjen. Isten senkit nem kényszerít, de világosan tudtára adja mindenkinek azt, hogy mit látna jónak, mit várna el tõle. Szent Pál önként teljesen aláveti magát a Szentlélek irányításának, és engedi, hogy oda vezesse, ahová õ nem szívesen menne, bár tudja, hogy ott szenvedések, és bilincsek várnak rá.
Példája bennünket is arra ösztönöz, hogy alávessük magunkat a Szentlélek irányításának, akkor is, ha ott ahová vezetni akar kellemetlenségek várnak ránk. Az apostollal együtt mondjuk: semmi máshoz nem ragaszkodom, csak ahhoz, hogy végigfussam azt a pályát, melyet az Úr rám bíz. Mert jobb az Úrral együtt lenni szenvedések közepette is, mint nélküle kényelemben és jólétben tölteni napjainkat.

2019-06-04

______________________________

Kemény lecke

Csel 17, 15. 22-18,1
Pál Athénba érkezett, és itt kissé körül nézve úgy látta, hogy nagy sikerek vannak kilátásban, úgyhogy üzent is Timóteusnak és Szilásnak, hogy jöjjenek õk is Athénba. De mielõtt megérkeztek volna, Pál nekilendült az athéniak megtérítésének. Összeállított egy gyönyörû beszédet, melyben megdicsérte az athéniak vallásosságát remélve, hogy ezzel megnyeri a rokonszenvüket. Még egy általuk ismert költõ mondását is idézte, mégsem ért el eredményt. A görögök hitvilágától messze állt a feltámadás gondolata. Gúnyosan fordítottak hátat neki.
Pál számára kemény lecke volt, de egy életre megtanulta, hogy nem az emberi eszközök, technikák vezetik az embereket Krisztushoz, hanem Krisztus keresztje, az életünkben megnyilvánuló önfeláldozó szeretet. Pál erõfeszítése mégsem maradt teljesen eredménytelen, néhányan Pál beszéde nyomán keresztények lettek. Két személyt említ Szent Lukács: az egyik az Areopagusz tagja Dénes, tehát egy tekintéllyel bíró ember, a másik pedig egy egyszerû asszony, akit Damarisznak neveztek.
Pál tapasztalatából mi is tanulhatunk. Szükségünk van emberi eszközökre, megfelelõen szervezett programokra, elõkészített elõadásokra, de annak tudatában használjuk ezeket, hogy az emberek szívéhez csak a krisztusi szeretet jut el.
A másik megfontolandó következtetés, hogy az igazi eredmény nem a számokban mutatkozik meg, hanem a konkrét emberekben, még ha kevesen vannak is, akik befogadják Krisztust az életünkbe.

2019-05-29

______________________________

Felismerem?

Csel 16, 22-34
Nem mindig csupa kellemes élményben részesül az, aki Krisztust követi. Azt olvastuk a szentleckében, hogy Pált és Szilást megvesszõzték, és börtönbe vetették, lábukat kalodába zárták. Isten azonban jelét adta annak, hogy nem feledkezett meg róluk. A földrengés kinyitotta a börtön ajtaját, a bilincsek lehullottak, de ettõl õk még nem lettek szabadok. Szükség volt a börtönõr közbelépésére is, hogy kijöhessenek a börtönbõl.
Érdemes felfigyelni a változásra, amely a börtönõr lelkében végbement. Mikor a kinyílt börtönajtót meglátta, azt hitte, hogy a rabok elszöktek, és õ öngyilkos akart lenni, mert nem akart szembenézni azzal a szégyennel és büntetéssel, ami rá várt volna, amiért nem vigyázott a rábízott rabokra. Mikor tudomásul vette, hogy a rabok nem szöktek meg, választhatott, hogy a földrengést Istentõl érkezõ jelként értelmezi, vagy pedig egy véletlen eseménynek. Ha ez utóbbi mellett döntött volna, visszazárhatta volna minden további nélkül a börtön ajtaját. De mivel ebben az eseményben felismerte Isten közbelépését, õ maga tessékelte ki a rabokat a börtönbõl, és vezette be a saját házába. Már nem törõdött sem a szégyennel, sem a büntetéssel, ami rá vár, amiért szabadon engedte a rabokat, mert gondolom, hogy miután megkeresztelték õt és háza népét, nem tessékelte volna vissza õket a börtönbe. Mi tudjuk, hogy reggel üzenetet kapott a börtönõr, hogy engedje szabadon õket, de õ ezt elõre nem tudhatta, és mégis volt bátorsága bármit vállalni a hitért.
A mi életünkben is gyakran találjuk szembe magunkat olyan eseményekkel, melyeket értelmezhetünk Istentõl érkezõ üzeneteknek vagy pedig puszta véletlennek. Ha felismerjük Isten mûködését az életünkben, már nem függünk annyira az emberek véleményétõl, nem félünk annyira magunkra haragítani õket hitbõl fakadó cselekedeteinkkel.

2019-05-28

______________________________

Lídia

Csel 16, 11-15
Húsvét óta hosszan olvassuk az Apostolok Cselekedeteit. Szent Lukács az elsõ keresztény közösségek életét mutatja be. Érezhetõ benne a küzdelem a régi zsidó hagyományokkal való szakítás, és az új közösségi forma megtanulása között. És Szent Lukács senkit sem avat szentté az események bemutatása közben. Péternek, Pálnak és Barnabásnak az emberi oldalát is láthatjuk, de mások is feltûnnek ezekben az elbeszélésekben.
Ma Lídiáról olvastunk, aki kissé különleges személy, mert olyan társadalomban, ahol csak a férfiak számítottak, õ úgy mutatkozik be, mint egy erõs családfõ, akinek saját üzlete van, szöveteket árul. Talán épp azért, mert bátorsága és ereje volt ahhoz, hogy kilépjen a megszokott hagyományok sémájából, képes volt értelmes szívvel hallgatni Jézus tanítását. A szórványban élõ zsidók abban a városban a folyó partján találkoztak, de miután Lídia megkeresztelkedett háza népével együtt, és sokan mások is az ottani zsidók közül, Lídia felajánlotta a maga házát, hogy ezután az új keresztény közösség ott találkozzék. Az õ háza lett Európa elsõ keresztény temploma.
Ez tanulság számunkra is, hogy tanuljunk meg nyitottak lenni az új felé, amelyet a Szentlélek hozni akar a mi közösségeinkbe, a mi életünkbe, és ne féljünk megengedni, hogy olyan személyeken keresztül is érkezzen a megújulás, akikbõl nem néztük volna ki, hisz Istennek minden lehetséges.

2019-05-27

______________________________

Szent Ferenc bazilika

Az Assisi Szent Ferencrõl elnevezett bazilika felszentelésének ünnepét üljük. Ez a gyönyörû templom a ferences család közös háza, mert ide temették el Assisi Szent Ferencet, akivel közös hivatásban részesültünk mindnyájan, akik a ferences családhoz tartozunk.
1228-ban IX Gergely pápa szentté avatta Ferencet, és elrendelte, hogy a tiszteletére egy különleges templomot építsenek, ahová elhelyezhetik a hamvait. Már 1230-ban az alsó bazilika alá beépítették Szent Ferenc koporsóját.
Különleges jelentõséggel bír a hely, ahová épült ez a bazilika, mert valamikor a pokol dombjának nevezték. Mivel azelõtt kivégzõ hely volt, itt végezték ki a város gonosztevõit. Hogy épp ide temették Ferencet, jelképezi az õ küldetését, és egyben a kisebb testvérek küldetését is. Ferenc minden embert el akart vezetni az üdvösségre. Azokat is, akiket mások elítéltek, üldöztek, ellenségnek tekintettek. A rablókat testvéreknek nevezte, az egyiptomi szultánt is meghívta Krisztus követésére, azt akarta, hogy minden ember könnyen búcsúban részesülhessen. Mindent és mindenkit a Tau jelével akart megjelölni, hogy kiválasztottak legyenek az üdvösségre. Ezért, miután Szent Ferencet az újonnan épített bazilikában temették, azt a dombot a mennyország dombjának nevezték.
Nekünk is, mai ferenceseknek, ez a feladatunk, hogy odamerészkedjünk, ahol a pokol jelei mutatkoznak: a reménytelenség, a gyûlölet, az erõszak, a bosszú, és odavigyük a mennyország magvait, melyet hivatásunkkal együtt örökségbe kaptunk, hisz fogadalomtételünkkor ezt hallottuk: „ha mindezt megtartod, ígérem neked az örök életet.”

2019-05-24

______________________________

Csak a lényeget

Csel 15, 7-21
Szent Jakab apostol bölcs szavai vetnek véget a vitának. Ezek összecsengenek Péter szavaival, valamint Pál és Barnabás véleményével: nem kell fölösleges terheket rakni azokra, akik nem zsidó származású keresztények. Fontosnak látja azonban, hogy tõlük is megköveteljenek három dolgot: ne egyenek bálványoknak bemutatott áldozati húst, ne paráználkodjanak, és ne fogyasszanak vért. Elsõ hallásra az lehet a benyomásunk, mintha Szent Jakab nem a leglényegesebb dolgokat szeretné elõírni számukra. Azt kéri, hogy hûségesek legyenek a házastársaikhoz, és hogy a zsidókra való tekintettel bizonyos táplálékokat ne vegyenek magukhoz. Mintha ezeknek Istenhez nem sok közük lenne. Ám ha mélyebben megvizsgáljuk ezt a három szabályt, felismerhetjük, hogy mennyire aktuálisak a mi keresztény életünk számára is.
A bálványoknak felajánlott hús jelentheti a mi életünket, melyet teremtett dolgok szolgálatába állítunk. Bálványoknak áldozzuk magunkat, amikor azok fontosabbakká válnak számunkra, mint Isten.
A paráználkodás, házasságtörés nem csupán a nemi téren elkövetett bûnöket jelentheti, hanem azt, amikor hûtlenek vagyunk az elveinkhez, meggyõzõdéseinkhez, fogadalmainkhoz, amikor a boldogságunkat nem Istentõl várjuk.
És a vér a zsidó kultúrában az élet hordozója. Olyan, mintha vért fogyasztanánk, amikor szavaink, cselekedeteink nem segítik, hanem gyengítik mások életét, sebeket osztogatunk, fájdalmat okozunk, bosszúvágytól vezérelve. A mi életünkben is nagyon sok szabály van. Néha jó lenne leegyszerûsíteni az életünket, és visszatérni a lényeghez, ahhoz, hogy Isten legyen a legfontosabb számunkra, hogy Tõle várjuk a boldogságunkat, és munkatársai legyünk az új élet, a megváltás beteljesítésének a munkájában.

2019-05-23

______________________________

Az egység fontosabb

Csel 15, 1-6
Mint minden közösségben, az antióchiai keresztények között is nézeteltérések keletkeztek, mégpedig azzal kapcsolatban, hogy mi legyen az eljárás azok esetében, akik nem zsidó származásúak, és Krisztus követõi akarnak lenni. Egyesek azt mondták, hogy elõbb zsidónak kell lenniük, és csak utána válhatnak keresztényekké. Pál és Barnabás ellenben ezt nem látta szükségesnek. Abban az idõben nem hívhatták fel telefonon a Jeruzsálemben tartózkodó apostolokat. Még a posta sem mûködött. De annyira fontosnak tartották az ügyet, hogy elküldték Pált és Barnabást Jeruzsálembe, hogy kérjenek útbaigazítást ebben a kérdésben az apostoloktól. Hosszú, fáradságos és költséges út volt ez, de semmilyen áldozatot nem sajnáltak azért, hogy Isten akarata szerint járjanak el. Mondhatta volna Pál és Barnabás, hogy mi ezt így látjuk, és akinek tetszik hozzánk társul, akik nem fogadják el, azokat kizárjuk a közösségünkbõl. De közös meggyõzõdésük volt nekik is, és azoknak is, akik tõlük eltérõ véleményen voltak, hogy amikor az apostolok egybehangzóan döntenek, az a döntés egyezik Isten akaratával, aki kegyelmével kíséri a keresztények közösségének legfõbb vezetõit, hogy Isten népe az igaz úton járjon, és növekedhessen a hitben, a reményben és a szeretetben.
Magunk számára is kérjük az alázatosság kegyelmét, hogy a mi meggyõzõdéseink, a mi meglátásaink ne legyenek számunkra fontosabbak, mint a testvérekkel való egység, és ahhoz a közösséghez való tartozás, amelyet a Szentlélek irányít.

2019-05-22

______________________________

Óvni és táplálni

Csel 14, 19-28
Pál és Barnabás idõnként visszatértek azokhoz a közösségekhez, amelyeket alapítottak, erõt öntöttek beléjük és bátorították õket, hogy tartsanak ki a hitben. Ez tudatosítja bennünk, hogy a keresztény hitet folyamatosan táplálni és óvni kell. A mi hitünk nem igazságok gyûjteménye, amelyeket elhiszünk, hanem olyan, mint egy élõ láng, amelyet ha nem óvnak, és nem táplálnak, akkor egy idõ után kialszik. Mindenikünknek feladata, hogy testvéreink hitét óvjuk és tápláljuk.
A mai individualista világban a hitélet is magánüggyé változott. Sok mindenrõl tudunk beszélgetni egymás között, de arról, hogy hogyan imádkozunk, milyen az Istennel való kapcsolatunk, röstellünk beszélni. Mindenikünk Isten felé törekszik, de hitelesebb volna ez a törekvésünk, ha karöltve, egymást támogatva haladnánk, mert a mennyei Atya gyermekei, és egymásnak testvérei vagyunk, és minél közelebb kerülünk Istenhez, annál közelebb kerülünk egymáshoz is.

2019-05-21

______________________________

Sienai Szent Bernardin

Sienai Szent Bernardin élete tele van tanulságos eseményekkel. Sienában, ahol nevelkedett, egy alkalommal pestisjárvány ütött ki, és Bernardin is megbetegedett. A halálra készülve sokat imádkozott, és sokat gondolkodott az élet értelmén. Bár fiatal volt, olyan lelki mélységre, bölcsességre tett szert, amelyet csak bölcs és érett emberek szoktak elérni, ám valami folytán nem halt meg, visszanyerte az egészségét. Szétosztotta a vagyonát és belépett a ferences rendbe. Visszahúzódott a világtól egy kolostor falai közé, és hosszú ideig senki nem tudott róla. Egy véletlen esemény hozta nyilvánosságra az õ szónoki képességeit: egy hitszónak váratlanul megbetegedett, és hirtelen nem volt más, akit felkérjenek a helyettesítésre, csak Bernardin. A beszéde olyan hatással volt, hogy a hallgatósága követelte, hogy nagyböjtben csak õ tartson nekik beszédeket. Beszédei olyan eredményesek voltak, hogy elöljárói azzal bízták meg, hogy bejárja Itáliát és mindenütt hirdesse az evangéliumot. Nem kereste senkinek a kedvét, nem akart magának pártfogókat, nem igyekezett jó ismeretségeket kötni a befolyásos emberekkel. Ez adott neki szabadságot ahhoz, hogy mindenütt ki tudja mondani az igazságot. Sok emberre hatással volt a beszéde: foglyokat engedtek szabadon, adósságokat engedtek el, egymásnak megbocsátottak az emberek, békét kötöttek egymással a városok. Persze, õszinte szavai egyeseket zavartak is. Feljelentették, eretnekséggel vádolták a pápa elõtt. Óriási csalódást kellett elviselnie, a pápa eltiltotta a prédikációtól. Alázattal fogadta a tilalmat. Bár nagyon szenvedett, soha egy panasszót nem mondott senkinek. Kapisztrán Szent János segítségével sikerült bebizonyítania az ártatlanságát, és így ismét engedélyt kapott a prédikációra. Késõbb ismét letartóztatták a beszédei miatt. Ezt is alázatosan elviselte. Azt mondta, hogy vallási dolgokban a lázadáson nincs áldás. Akkor is engedelmeskedett, amikor igazságtalanul jártak el véle szemben. Utóbb kiderült az ártatlansága, és ismét engedélyt kapott a prédikációra, sõt felajánlották neki a püspöki széket is de õ elutasította. 1444 május 20-án hunyt el, útban Nápoly felé, ahol szintén beszélni készült.
Ha nem is sikerül nekünk olyan hatásos szónokokká válnunk, mint õ, mi is képesek vagyunk Isten kegyelmével alázatosak maradni, akkor is, ha igazságtalanul bánnak velünk.

2019-05-20

______________________________