Napi gondolatok

Szeplõtelen fogantatás

1854-ben hirdette ki IX. Pius pápa a Szeplõtelen Fogantatás dogmáját, melyben kimondja, hogy a Boldogságos Szûz Máriát Isten a fogantatásától kezdve megóvta az eredeti bûntõl. Felmerül bennünk a kérdés, hogy ha Isten Máriát meg tudta óvni az eredeti bûntõl, annak drámai következményeitõl, miért nem tette meg ezt mindenikünkkel? És, ha Máriával ezt megtette, de velünk nem, ez azt jelenti, hogy Mária nem olyan, mint mi. Csodálhatjuk, de nem követhetjük a példáját. Azt sem érezzük igazságosnak, hogy mi viseljük annak a bûnnek a következményeit, amelyet nem mi követtünk el, hanem Ádám. Ha így értelmezzük ezt a dogmát, - márpedig századokon át így értelmeztük, - ez akadályt jelent, mind az ortodoxokkal, mind pedig a protestánsokkal való párbeszédben. Mária valójában ugyanolyan volt, mint mi. Egy názáretbeli fiatal lány, aki beleszeretett egy falubeli fiúba, Józsefbe. Népe hagyományai szerint együtt tervezték meg a házasságukat. Ugyanolyan nehézségekbe és kísértésekbe ütközött, mint mi. Úgy, ahogy Jézusnak kísértéseket kellett elszenvednie, Mária is átment a kísértések tüzén. Mária tehát nem egy kivétel, hanem egy rendkívüli személy, aki teljesen Isten rendelkezésére tudta bocsátani önmagát. Ezzel a Máriával találkozunk az evangéliumban, és amikor a Szeplõtelen Fogantatás dogmáját olvassuk, az evangélium fényében kell azt értelmeznünk. Az evangélium beszámol arról, hogy Mária kételyekkel küzdött, hogy nem mindent értett meg azonnal, de képes volt mindig igent mondani Istennek.
Tisztáznunk kell azt, hogy a dogmák nem isteni kinyilatkoztatás eredményei, hanem bizonyos korban, a kor felfogása, és nyelvezete szerint megfogalmazott igazságok. Ma, a Szentírásról szóló újabb ismereteink birtokában, próbáljuk újra fogalmazni ezt a dogmát. IX. Piusz pápa korában úgy gondolták, hogy Ádám és Éva bûne hatással van minden emberre. Ma már tudjuk, hogy Ádám és Éva története nem egy valóságos történet, hanem egy teológiai válasz az ember kérdésére, hogy miért létezik a rossz a világban? Isten teremtette ilyennek a világot, vagy mi tettük ilyenné? Nem egy múltbeli Ádám és Éva történetérõl van szó, hanem magáról az emberrõl, amely minden korban elutasítja Isten tervét. Meggondolatlan döntéseket hoz, melyeknek fájdalmas következményei vannak. Nem Isten akarta ilyennek, hanem az ember, aki Isten nélkül akar élni. Mi vagyunk Ádám és Éva, akik halált hozó döntéseket tudunk hozni. Mindnyájan hajlunk az õnzésre, arra, hogy azt keressük, ami nekünk tetszik, ami minket érdekel, anélkül, hogy a testvéreink javát figyelembe vennénk. Ezt a hajlamot nevezzük eredeti bûnnek. Ez még nem bûn, csak hajlam, amely bûnre vezethet. Az igazi ember az, aki önzetlenül megtanult szeretni. De vajon lehetséges a tökéletes szeretet, amelybe ne vegyüljön egy csepp önzés sem? A válasz természetesen az, hogy nem, ha csupán a magunk erejére számíthatunk. Csak Istentõl kapott kegyelem segítségével tudjuk legyõzni a hajlamunkat az önzésre.
A mai szentleckében Szent Pál azt mondja, hogy Isten már a világ teremtése elõtt kiválasztott bennünket, hogy szentek és feddhetetlenek, szeplõtelenek legyünk a szeretetben. Isten minden fiát arra rendelte, hogy szeplõtelen legyen. Mária az, akiben ez megvalósult. Ez nem azt jelenti, hogy nem voltak nehézségei, kételyei kísértései, akárcsak nekünk, de õ Isten segítségével képes volt teljesen átadni magát Istennek.
A mai szentírási olvasmányban Isten a bûnbeesés után Ádámot keresi. Hol vagy ? - kérdi tõle. Azelõtt teljes összhang volt az ember, a teremtett világ, és Isten között. A kígyó ellenben meggyõzi az embert arról, hogy átlépje az emberi lét korlátait, és istenné akarjon lenni. Õ döntse el önmaga számára, hogy mi jó, és mi rossz. Önmaga istene legyen, akinek nincs szüksége senkire. Isten terve helyett a saját kívánságait kövesse.
Ki ez a kígyó? A Szentírás nem mondja, hogy a kígyó lenne a sátán, mint ahogy mi szoktuk értelmezni, hanem csak azt mondja, hogy a kígyó ravaszabb volt mint a többi teremtmény. Valójában ez nem más, mint maga az ember, akinek egyedül van képessége ellenszegülni Isten tervének. Az eredeti bûn elmesélése valójában segít megérteni, hogy minden bûn forrása ez a kígyó, a hajlandóságunk arra, hogy mi döntsük el önmagunknak, hogy mi a jó, és mi a rossz.
És a bûnnel megromlik az összhang. Nem Isten bünteti meg az embert, hanem a bûnnek rettenetes következményei vannak. A paradicsomkert helyett siralomvölgyben kell élnünk. Mikor Isten azt kérdi, hogy hol van az ember, segíteni akar neki rádöbbenni arra, hogy hová jutott.

Meghallottam a hangodat és elrejtõztem, mert meztelen vagyok - válaszolja az ember. Ez történik minden bûn esetében. Nem akarjuk meghallani Isten hangját, kerüljük az imádságot, a Szentírás olvasását elhanyagoljuk, nehogy Isten szemünkre vesse helytelen döntéseinket.
Az asszony, akit mellém adtál, õ adott nekem a tiltott gyümölcsbõl - védekezik Ádám. Az asszony pedig a kígyóra mutat. Õ a hibás. Amint mondtuk, a kígyó a mi természetünk. A bûn következménye az Istentõl való eltávolodás után, az embertársainkkal való konfliktus is. Mi is másokban keressük a hibát, ha vétkeztünk, Istenben, aki ilyen gyengének teremtett, a körülményekben, melyek erre kényszerítettek, emberekben, akik ebbe belevittek.
Isten nem tudja számon kérni a kígyót, mert az az ember rosszra hajló természete, ellenben egy ígéretet tesz rá vonatkozóan. Megígéri, hogy csúfos véget fog érni. Az önzést le fogja gyõzni az asszony fia. Máriában ez megvalósult, és rövidesen mi is gyõzedelmeskedni fogunk a bennünk lévõ önzés felett. Mi is megkaptuk ehhez a szükséges kegyelmet, miként Mária.

În lectura a doua din aceastã sãrbãtoare sfântul Apostol Paul spune cã Dumnezeu înaintea creãrii lumii ne-a ales pe noi ca sã devenim sfinți și neprihãniți în iubire. Dumnezeu dorește ca toți fiii sãi sã devinã neprihãniți. Maria este persoana în viața cãreia acest lucru s-a realizat deja. Asta nu înseamnã cã nu a întâmpinat greutãți, cã nu ar fi avut dubii tentații ca și noi, dar ea cu ajutorul lui Dumnezeu a fost capabila sã se dãruiascã în totalitate lui.
În prima lecturã de azi Dumnezeu îl cautã pe Adam. Unde ești ? întreabã. Înaintea pãcatului a existat o armonie perfectã între om, lumea creatã și Dumnezeu. Șarpele însã îl convinge pe om sã calce peste limitele existenței umane și sã își doreascã sã devinã dumnezeu pentru el însuși. El sã decidã ce este bun si ce este rãu pentru el. Sã nu aibã nevoie de nimeni, nici chiar de Dumnezeu și în locul planurilor lui Dumnezeu sã își urmeze propriile plãceri. Cine este acest șarpe? Biblia nu spune cã șarpele ar fi Satana precum suntem obișnuiți sã interpretãm acest paragraf. Spune doar cã șarpele era mai șiret decât celelalte creaturi. De fapt acest șarpe este omul însuși pentru cã numai el are capacitatea sã se împotriveascã planurilor lui Dumnezeu. Aceastã poveste despre pãcatul original ne ajutã sã înțelegem cã izvorul tuturor pãcatelor este acest șarpe, adicã tendința noastrã de a decide ce este bine și ce este rãu pentru noi înșine. Și cu pãcatul se stricã și armonia. Nu Dumnezeu pedepsește omul pentru pãcatele sale ci pãcatele în sine au consecințe groaznice. În loc de Paradis trãim în Valea plângerilor. Când Dumnezeu îl întreabã pe om, unde este, vrea sã îl ajute sã își dea seama unde a ajuns prin pãcatul sãu.
Am auzit vocea ta și m-am ascuns pentru cã sunt gol rãspunde omul. Așa se întâmplã în cazul tuturor pãcatelor. Nu mai vrem sã auzim vocea lui Dumnezeu, evitãm rugãciunea, neglijãm citirea Sfintei Scripturi ca nu cumva Dumnezeu sã ne reproșeze anumite decizii greșite.
Femeia pe care ai pus-o lângã mine, ea mi-a dat sã mãnânc din fructul oprit - se apãrã Adam. Iar femeia aratã spre șarpe: el este de vinã. Precum am mai spus șarpele este natura noastrã egoistã. Cu sãvârșirea pãcatului omul se îndepãrteazã nu numai de Dumnezeu ci intrã în conflict și cu ceilalți. Și noi refuzãm sã fim vinovați pentru cã am pãcãtuit. Dumnezeu e de vinã care ne-a creat așa de slabi, condițiile ne-au constrâns, anturajul ne-a influențat, de aceea am pãcãtuit. Dumnezeu promite șarpelui cã va fi înfrânt, egoismul va dispãrea prin descendentul femeii. În Maria harul lui Dumnezeu a învins egoismul uman, pãcatul original, și în curând și noi vom birui peste egoismul, șarpele din noi. Deja am primit harul necesar pentru aceastã victorie precum Maria.

2018-12-08

______________________________

Sziklára épült város

Iz 26, 1-6
A próféta Izrael népének a bevonulását szemléli Jeruzsálem városába. Ünnepelnek, énekelnek, mert bíznak abban, hogy Isten biztonságot nyújt nekik a város falain belül, és a várost senki nem tudja bevenni, mert az Úrra, mint sziklára épült. Számunkra Jézus Krisztus a biztonságot jelentõ szikla, õ akar bennünket elvezetni a mennyei Jeruzsálembe. Ahhoz, hogy oda eljuthassunk, már most bíznunk kell benne. Aki fél, félti önmagát, nem mer cselekedni. Jézus nem féltette önmagát, mert bízott az Atyában. Jövetelére készülve mi is megerõsítjük a belé vetett bizalmat, hogy meg merjük tenni azt, amire felkér bennünket.

2018-12-06

______________________________

Leveszik a leplet

Iz 25, 6-10a
Izajás próféta egy jövõbeli lakomáról beszél, ahol finom falatok és erõs bor van az asztalon. Az emberek nem az ételért és az italért szoktak lakomát rendezni, hanem ezek segítségével ünnepelnek valamilyen fontos eseményt. Ez a lakoma, amelyrõl hallottunk, Istenrõl és rólunk szól. Az Istennel való szeretetkapcsolatunkat ünnepeljük. Miként a menyegzõn a menyasszony leveti a fátylat, mely eltakarta az arcát, mi is ezen az ünnepi lakomán fogjuk megismerni Isten igazi arcát. A lepel levétele emlékeztet bennünket arra, amikor a templom függönye kettéhasadt. Jézus, azzal, hogy életét áldozta értünk, megmutatta nekünk Isten igazi arcát. Mikor meglátjuk Istent, örömmel kiáltunk fel: Éppen ilyen Istenben reméltünk, mindig is ez volt az igazi vágyunk. Meghívót kaptunk erre a lakomára. Készülünk. Már most azon gondolkodunk, hogy mit fogunk mondani annak, aki a legjobban szeret, hogyan tudjuk kifejezni az iránta való szeretetünket?

2018-12-05

______________________________

Hamarosan eljövök

Jel 22, 1-7
Hamarosan eljövök - hallottuk a mai szentleckében az Úr ígéretét. Ez erõt ad az élethez. Mikor az a benyomásom, hogy már nem bírom sokáig azt, ami nincs rendben, ami kellemetlen, ami zavar, bátorítanak Jézus szavai: hamarosan eljövök. Remény ébred a szívünkben. Nem a lehetetlenben remélünk, hanem abban, aki új lehetõségeket nyit nekem, és testvéreimnek. Ezzel a reménnyel zárjuk az egyházi évet, és hívjuk az Urat, aki eljön: Maranatha!

2018-12-01

______________________________

Szent András

Róm 10, 9-18
Szent Pál apostol a mai szentleckében azt mondja, hogy az üdvösségnek a részünkrõl két feltétele van, az egyik az, hogy higgyünk Jézus Krisztusban, a másik pedig, hogy szóval is megvalljuk a hitünket.
Ma Szent András apostolt ünnepeljük. A neve azt jelenti, hogy ember. Az válik igazi emberré, aki Krisztust követi teljes lényével. Az erre való készségét fejezi ki András azzal, hogy Jézus hívó szavára, azonnal otthagyja a a hálót és a bárkát. Hitt, ezért tudott igent mondani. Amikor tudjuk, hogy Jézus mit vár el tõlünk, de mégsem tesszük meg, ez azért van, mert nem hiszünk eléggé. Nem bízunk abban, hogy amit kér tõlünk, az jobb lesz nekünk, mint ami most a kezünkben van, ami jelen pillanatban biztonságot, örömet nyújt.
Nem elég, hogy mi higgyünk, meg is kell vallanunk a hitünket. Még magunk között is szégyenkezve beszélünk a hitünkrõl. Nem is az Istennel való személyes kapcsolatunkról kell beszélnünk, hanem csupán arról, ami látszik: minden elismerést, dicséretet Istennek adunk vissza, aki Szent Andrást is, és minket is arra indít, hogy higgyünk benne, és igaz emberekként tegyük a jót.

2018-11-30

______________________________

Ferences szentek

A ferences család minden idõben szentekkel ajándékozta meg az egyházat. Voltak közöttük vértanúk, egyháztanítók, papok és laikus testvérek, világiak, férfiak és nõk, híresek és ismeretlenségben maradottak. Közös vonásuk volt az, hogy mindegyikük a maga idejében és körülményei között, átadta magát Istennek, és, hogy mind Isten Szegénykéje köré gyûltek. Miért ma ünnepeljük õket? Mert 1223-ban, november 29-én hagyta jóvá III. Honoriusz pápa Szent Ferenc Reguláját, amely az alapja minden ferences életnek. Mi is ugyanannak a Regulának a megtartására tettünk fogadalmat. Ez az ünnep emlékeztet arra, hogy a szent élet nem a múlthoz tartozik, hanem most rajtunk a sor.

2018-11-29

______________________________

Üveglap a tengeren

Jel 15, 1-4
A megváltásra sóvárgó emberek önmagukban, és másokban hibákat, bûnöket látnak, melyek büntetést érdemelnek. Szigorú Isten szigorú szolgájának olyan mércével mérnek, amilyennel õ mér.
A megváltással azonban megszûnik Isten haragja. A megváltottak a tengeren járnak. A tenger a gonosznak a birodalma, melyben minden teremtmény elsüllyed, de a megváltás ezt is átalakítja, olyanná válik, mintha üveglappal lenne lefedve. Aki nem a maga tökéletességével, vagy tökéletlenségével van elfoglalva, hanem Istenre figyel, Isten dicséretét zengi: Egyedül te vagy a szent - és erre a közös éneklésre hív meg másokat is.

2018-11-28

______________________________

Az éles sarló

Jel 14, 14-19
A mai szentleckében újból az Emberfiával találkoztunk. Itt arany korona van a fején, jelezve, hogy ez már a megdicsõült Krisztus. A kezében éles sarló van. A templomból egy angyal jön ki, akinek kezében szintén éles metszõkés van. Ezeket a vágó szerszámokat azonban nem arra használják, hogy ártsanak az embereknek, hanem, hogy learassák a búzát, leszüreteljék a szõlõt. Nem félelmetes nap ez, hanem ünnep. Amint a földmûves ünnepel a termés begyûjtésekor, Isten is ünnepel, amikor a mi életünk termést hoz. Ez a termés pedig nem más, mint Jézus Krisztus követése. Isten az ítélet napján nem az elkövetett rosszat kéri számon, hanem azt a sok jót sorolja fel, amit megvalósítottunk.

2018-11-27

______________________________

Száznemvennégyezer

Jel 14, 1-3. 4b-5
144000 emberrõl hallottunk, akik homlokukon viselik Isten nevét. Mindazokat jelképezik, akik Istent szeretik, és neki élnek. 12 szorozva 12vel, és szorozva ezerrel, ebbõl jön ki a 144000. Az új Izraelt jelenti ez a titokzatos szám. Izrael 12 törzse megsokszorozódik minden népbõl, nemzetbõl származó emberekkel, akik Istenhez tartoznak, kezdettõl az örökkévalóságig. Ezt jelenti az ezres szám. Mindeniknek homlokán van Isten neve, vagyis Istenhez tartoznak. Ez egyrészt kegyelem, Isten jelölte meg, õ hívta magához õket, másrészt nekik kellett igent mondaniuk Isten hívására, és ez az igen abban mutatkozik meg, hogy megmosták ruhájukat a bárány vérében, vagyis életük áldozatával tanúsították, hogy Jézushoz tartoznak. Új éneket énekelnek, melyet csak õk tudnak megtanulni, vagyis olyan tettekre képesek, olyan mérvû szeretetre, amilyent ember a maga erejébõl nem tudna megtenni. Ezeket próbáljuk felfedezni a magunk életében, és egymás életében, hogyha néha hamisan is, de együtt énekelhessük az új éneket.

2018-11-26

______________________________

Krisztus Király

Az egyházi év utolsó vasárnapján, Krisztust, mint királyunkat ünnepeljük. 1925-ben X Piusz pápa hozta létre ezt az ünnepet. Akkortájt Európában nagy méretû harcok dúltak a hatalomért, elûzték a királyokat, és helyükbe totalitárius uralkodók jutottak uralomra. Sokan akartak népek, nemzetek felett uralkodni. A pápa ezzel az ünneppel azt akarta üzenni a világ hatalmasainak, hogy a hatalom nem emberek kezében van igazából, hanem Krisztus kezében. Vigyáznunk kell azonban, hogy félre ne értsük Krisztus királyságát. Nem a világ kritériumai szerint kell értenünk az õ uralmát. Maga az egyház vezetõsége is lassan értette meg ezt. VI. Pálig a pápák tiarát viseltek, jelezve, hogy õk a királyok és uralkodók urainak tekintik önmagukat. A történelem során voltak nemes származású uralkodók, dinasztiák, hatalomra jutott gazdagok, fegyverekkel uralomra jutott hadvezérek. Jó, ha megkérdezzük magunktól, hogy mi milyen uralomra törekszünk, vagy milyen uralkodó alattvalója igyekszünk lenni. Fontos a kérdés, mert ez alapján fogjuk sikeresnek, vagy sikertelennek mondani az életünket. Ha olyan uralom mellett döntünk, amely végül vesztesnek bizonyul, elpazaroljuk az életünket. Miben is áll Krisztus királysága? A mai evangélium segít ezt megérteni.
Pilátus párbeszédet folytat Jézussal.
Azt kérdi tõle: Te vagy a zsidók királya?
Magadtól mondod ezt - kérdez vissza Jézus -, vagy mások mondták neked? Ezzel azt akarja kérdezni, hogy milyen királyságra gondol Pilátus? Mert ha a zsidók mondták neki, a kérdés azt jelenti, hogy õ-e a várt Messiás? Ha ellenben Pilátus magától kérdi, akkor attól tart, hogy Jézus uralomra törekszik, és ez lázadást jelent a császárral, és a római hatalommal szemben.
Pilátus nagyon jól megértette Jézus kérdését, ezért válaszol így: hát zsidó vagyok én? Vagyis: engem nem érdekel a zsidók Messiása, hanem a császár hatalmát védelmezem.
Jézus azt mondja: az én királyságom nem ennek a világnak a királysága. Vigyázzunk, nem azt mondja, hogy az õ királysága nem ebbõl a világból való, tehát majd csak a Mennyországban fog megvalósulni. Igenis, ebben a világban is király Jézus, de nem a világi királyságok kritériumai szerint. Nyilvános mûködése kezdetén Jézust a gonosz épp ezzel kísértette meg, hogy e világ kritériumai szerinti uralmat építsen magának, erõszakkal, ha szükséges igazságtalan módon is. Ha világi mintára épülne a királyságom, az angyalok serege segítségemre jönne, tehát erõszakkal szereznék magamnak hatalmat.
És Jézus folytatja: azért jöttem a világba, hogy tanúságot tegyek az igazságról, vagyis tudtotokra adjam az igazságot. Azt, hogy milyen igazából Isten, és milyen az igazi ember. Hogy Isten nem bosszúálló, kegyetlen uralkodó, hanem szereti az embereket, és az igazi ember nem az, aki másokat legyõz és kihasznál, hanem az, aki segíti testvéreit az Isten felé vezetõ útjukon.
Pilátus nem értette meg Jézus szavait. Felteszi a híressé vált kérdését: Mi az igazság? De nem várja meg a választ, hanem kimegy a terembõl. Nem akart más fajta királyságról tudni, mint a császáréról, és nem tûr meg más hatalmat maga mellett, mint a sajátját.
Lehet, hogy mi sem szívesen engedjük szóhoz jutni Jézust. Nem akarjuk meghallani az Istenrõl és rólunk szóló igazságot, mert nem akarjuk, hogy változás történjen az életünkben. Pedig, ha meghallgatnánk, amit mondani szeretne, már most hozzá hasonlóan, és vele együtt, mi is királyok lehetnénk.

Ȋn ultima duminicã din anul liturgic îl sãrbãtorim pe Isus, regele nostru. Ȋn lumina acestei sãrbãtori au fost alese lecturile din aceastã sfântã liturghie.
Prima lecturã de azi ne prezintã regalitatea Fiului omului, adicã a lui Mesia. Dumnezeu îi va da putere, mãrire, va domni peste lumea întreagã și regalitatea sa nu se va clãtina, nu se va termina niciodatã. Isus însuși folosește acest nume de Fiul omului.
Si a doua lecturã îl reprezintã pe Fiul omului ca împãratul tuturor regilor de pe pãmânt.
Evanghelia de azi însã schimbã perspectiva. Isus în dialogul lui cu Pilat þine sã clarifice cã împãrãția lui nu funcționeazã dupã criteriile regalitãților din aceastã lume. Nu numai cã diferã un pic ci este tocmai contrariul lor.
E ciudat cum de Pilat discutã cu Isus despre regalitatea lui tocmai în momentul în care Isus va fi condamnat la moarte. Nu încoronarea va urma și uciderea lui. Nu victoria lui va urma ci falimentul lui. Dar tocmai aceste momente dramatice ne ajutã sã înțelegem cã moartea lui Isus nu a fost un faliment ci o victorie. A reușit sã ne salveze pe noi, iar acest lucru pentru el a fost mai important decât viața lui pãmânteascã. Iubirea este o altfel de victorie decât cea a armelor. Prin sãrbãtoarea de azi biserica nu dorește sã se declare reprezentantul unei puteri paralele cu cea a politicienilor, a armatelor. Nu dorește sã comande, sã oblige, sã interzicã. Prescrierile sale nu obligã, nu constrâng pe nimeni la nimic, sunt doar indicații pentru conștiința noastrã. Cristos este regele nostru, care i-a încurajat pe oameni, i-a vindecat, i-a eliberat din jugul pãcatelor și a bolilor, i-a invitat la o viațã mai adevãratã. A fost destul de puternic sã își învingã propriile tendințe egoiste. Ne invitã și pe noi sã domnim împreunã cu el, nu asupra altora, ci asupra rãului din noi. Ne dã puterea sã devenim daruri pentru cei din jurul nostru, așa cum el ne-a fost dãruit de Tatãl ceresc. Acest lucru cerem de la el de fiecare datã când recitând rugãciunea Tatãl nostru cerem sã vinã împãrãția sa. Prin comportamentul nostru contribuim la realizarea acestei împãrãții.
Ce fel de rege este Isus, putem înțelege observând viața lui. Mai ales crucea ne aratã stilul lui de a fi rege.
Împãrãția lui Isus nu este din aceastã lume. Nu înseamnã cã începe doar în paradis, ci cã nu se bazeazã pe criteriile lumii. Isus este rege care dã mãrturie despre adevãr. Ce fel de adevãr? Ne aratã cum este Dumnezeu cel adevãrat, și cum trãiește un om adevãrat. Cine vrea sã cunoascã adevãrul, îl ascultã pe Isus.
Ce este adevãrul? Întreabã Pilat dar nu așteaptã rãspunsul. Isus rãspunde prin gestul sau: își dãruiește viața pentru eliberarea noastrã. Pilat în schimb nu a vrut sã afle adevãrul. Sperãm ca noi avem curajul sã îl ascultam pe Isus când vrea sã ne spunã adevãrul despre noi, despre modul nostru de viațã și viața la care ne invitã Isus în regalitatea sa.

2018-11-25

______________________________