Napi gondolatok

Bizalom vagy biztonság

Lk 6,20-26
Az Evangéliumban Jézus két csoportot szólít meg. Az egyiknek azt mondja, hogy boldogok vagytok, ti szegények…, akik most éheztek stb. És a másiknak: jaj nektek, gazdagok…, akik most jóllaktatok stb.
Ennek a két megközelítésnek azt a címet adhatnám, hogy Bizalom vagy biztonság. Rábízom magam az Életre vagy életbiztosítást kötök? Tudok szabad lenni vagy ragaszkodom személyekhez, elképzelésekhez, tárgyakhoz, elvekhez?
Ha valakiben bízom, jelzem, hogy szükségem van rád. Támaszra van szükségem, nem vagyok elég magamnak. Ez az a bizonyos boldogok vagytok, ti szegények, akik most éheztek stb. A szegénység és az éhség azt is jelenti, hogy noha nem vagyok elég magamnak, és szükségem van Istenre, társra, segítõre – mégsem rendelkezhetek velük, nem sajátíthatok ki senkit. Tanulom, mit jelent elkötelezetten szabadnak lenni.

2019-09-11

______________________________

Jó választás

Lk 6, 12-19
Egész éjszaka imádkozott az Úr mielõtt kiválasztotta volna a tizenkét apostolt. Szent Lukács evangéliumában küldetése fordulópontjainál Jézus mindig visszavonul imádkozni.
De ha az eredményeket nézzük, felmerül a kérdés hogy vajon jól imádkozott-e Jézus. Isten fia az Atyával tanácskozott egész éjszaka, hogy ezeket válassza ki? Jobban tette volna, ha nyugodtan alszik egész éjszaka, mert az eredmény nem bizonyult valami fényesnek.
Isten azonban nem emberi szempontok szerint ítél és választ. Ha a magunk közösségét a nézünk, és benne önmagunkat, ugyanazt mondhatnánk, hogy Jézus választhatott volna ügyesebbeket, jobbakat, szentebbeket.
Ami azonban közös volt azokban az apostolokban akiket kiválasztott, és bennünk, az, hogy mindnyájan szeretjük Jézust. Isten számára a mi hiányosságaink nem jelentenek legyõzhetetlen akadályokat. Az õ csodálatos terveit képes ezeken az embereken, rajtunk keresztül is megvalósítani.
S ha Jézus ilyen embereket választott ki magának, ne akarjunk mi sem jobb testvéreket a magunk számára.

2019-09-10

______________________________

Szétszakíthatatlan kapcsolat

Lk 6,6-11
Sokunk számára ismerõs lehet Michelangelo Ádám teremtése c. festménye a Sixtusi kápolnában.
A Teremtõ nyújtja karját Ádám felé, és fordítva: Ádám is nyújtja karját Teremtõje felé. A két alak ujjai nem érnek össze, tekintetük azonban találkozik. Az ember és a Teremtõ fizikailag nem érnek össze, ua. szétszakíthatatlan kapcsolat jellemzi.
Amikor Jézus felszólít, hogy nyújtsd ki a kezed! (10), erre a kapcsolatra hív. A csoda akkor születik meg, amikor a szóra elhisszük, hogy ahol semmi esély, ott valami megmozdul; ami bennünk meddõ, az termékennyé válik.
Fr. Julianus

2019-09-09

______________________________

Évközi 23. vasárnap

Jézus folytatja az útját Jeruzsálem felé. Nagy tömeg kíséri. Büszke lehetett Jézus arra, hogy ilyen sokan akarják hallgatni õt, mint ahogy mi is büszkék lennénk, ha a templomunk tele lenne emberekkel. Ám Jézus akkor aggódott, amikor sokan követték, mert ez annak a jele lehetett, hogy nem értették meg mit vár el õ a követõitõl. Jó, ha mi is tisztázzuk az elvárásokat, mit várunk el mi Jézustól és mit vár el Jézus tõlünk. Hogy ne olyasmit várjunk el tõle, amit nem fogunk megkapni: hogy szerencsések legyünk, hogy ne betegedjünk meg soha, hogy büntesse meg azokat, akik bántottak minket.
Jézus a mai evangéliumban tisztázza, hogy mit vár el a követõitõl.
Elõször is azt, hogy õt jobban szeressék, mint bárkit ezen a világon, még a saját életüknél is jobban ragaszkodnak hozzá. Sõt Jézus a gyûlölet kifejezést használja: aki nem gyûlöli apját, anyját az nem lehet az én tanítványom. Nem arról van szó, hogy gyûlölni kellene azokat, akiket szeretünk, és akik szeretnek. A zsidók csak így tudták kifejezni azt, hogy valakit jobban szeretnek, mint a másikat, hogy azt mondták: az egyiket szeretik, a másikat pedig gyûlölik. Jézus ahhoz hasonló kapcsolatot szeretne kialakítani tanítványaival, mint amilyen a szerelmesek között létrejön. Képesek egymásért otthagyni a családjukat, a szüleiket, a vagyonukat is, csakhogy együtt lehessenek. Ez nem azt jelenti, hogy nem szeretik többé a szüleiket, de az elsõ helyre a jegyesük kerül. Gyakran elõfordult az elsõ keresztények életében, hogy a szüleik, hozzátartozóik, rokonaik, akik nem voltak keresztények, kitagadták õket. Elveszítették a jogot az örökséghez is azért, mert keresztények lettek. Ezek az emberek mindenüket elveszítették azért, hogy Jézushoz tartozhassanak. Ma változtak a körülmények, de mindenikünk életében vannak olyan helyzetek, amikor ha Jézust választjuk, az nem tetszik a családtagjainknak, barátainknak, számunkra fontos személyeknek.
Jézus maga adott példát arra, hogy mit jelent otthagyni azokat, akiket szeret egy nagyobb szeretetért: otthagyta Názáretet, a családját, a barátait. Ez nem elutasítást jelentett velük szemben, hisz megpróbálta a názáretieket is maga köré gyûjteni. Nekik is hirdetni próbálta az Isten Országát, és bevonni õket abba a nagy családba, amelyben minden embernek helye van, még az ellenségeinknek is.
Ugyanezt jelenti, hogy valaki saját magát gyûlölje. Nem arra biztat Jézus, hogy depressziósok legyünk, hanem hogy ne a magunk pillanatnyi vágyait, érdekeit tartsuk szem elõtt, hanem ezeknél fontosabb legyen számunkra a Jézussal való kapcsolat.
Másodszor azt kéri Jézus a követõitõl, hogy vegyék fel minden nap a keresztjüket. A kereszt nem a nyakunkba szakadt kisebb-nagyobb szenvedéseket jelenti. A kereszt a Jézus mellett való elkötelezõdésünk következményeinek az elviselését jelenti. Kész lenni bármire, csak hûséges maradjak az evangéliumhoz. Lehet, hogy elszalasztok lehetõségeket a pénzt keresésre, sikerre, mert ezeket csak tisztességtelen úton érhettem volna el. A kereszt felvállalását jelenti a megbocsátás, még ha emiatt gyengének látszom is. A kereszt szenvedés, de nem a szenvedés a cél, hanem ez a Krisztushoz való hûség következménye.
A harmadik feltételt Jézus két példabeszéddel szemlélteti. Mielõtt valaki mellette döntene jó, ha felbecsülni a képességeit, mint ahogy a házasságkötéskor jól meggondolják a felek, hogy eléggé szeretik-e egymást, és képesek-e egy életen keresztül szeretetben élni egymással.
A toronyépítõ példabeszédénél talán Heródesre gondolt Jézus, aki három magas tornyot épített, hogy az emberek emlékezzenek rá. Ezekbõl a tornyokból csak romok maradtak. Mindenikünkben ott él a vágy, hogy valami maradandót, valami fenségeset építsünk. Nos, Jézus egy fenséges életre, az evangéliumi életre hív meg, de aki erre vállalkozik, gondolja meg jól, hogy kész-e kifizetni azt, amibe kerül.
A csatába induló királynak is meg kell fontolnia, hogy mire vállalkozik. A Jézus követése csatározással is jár. Nem külsõ ellenséggel kell harcolni, hanem a bennünk lévõ indulatokkal, amelyek ellenállnak az evangéliumnak.
Jézus nem megijeszteni akar, hanem felvilágosítani kezdettõl azokat, akik követni akarják õt, hogy milyen nehézségek várnak rájuk, amellett az öröm mellett, amely a Véle való együttlétet jelenti. Jézus mindent kér, de azoknak, akik õt követik, igazi boldogságot ígér, amihez hasonlót senki és semmi nem tud nyújtani ebben az életben.

Am auzit cuvinte dure dar adevãrate în Evanghelia de azi. Ne strãduim sã construim, sã realizãm, sã cumpãrãm lucruri, ca și cum am trãi o veșnicie. Peste 50 de ani nimeni nu își va aminti de noi sau de realizãrile noastre. Trebuie sã existe ceva ce rãmâne din noi și dupã moarte. Existã în sufletul nostru o dorințã pentru ceva mai mare, mai nobil.
Isus vãzând cã este înconjurat de o mulțime de oameni, a dorit sã clarifice care sunt condițiile pentru ca cineva sã devinã ucenicul lui. El nu cautã popularitatea, nu vrea sã fie un star admirat de fani, nu vrea sã fie lãudat, dar pretinde sã fie cel mai important pentru mine. Nu se mulțumește sã mã ocup cu el atunci când vin în bisericã, atunci când îmi spun rugãciunile.
Nu-mi cere sã-i urãsc pe cei din familia mea, pe cei care mã iubesc. Cu aceastã expresie vrea sã cearã sã-l iubim mai tare decât pe oricine și orice în aceastã lume. Nu știu, nu vi se pare un pic exageratã pretenția lui Isus? Un copil rãsfãțat pretinde ca pãrinții sãi sã-l iubeascã numai pe el. De la Isus m-aș fi așteptat sã fie mai umil, sã nu pretindã toatã iubirea noastrã pentru el.
Dar, sã nu-l înțelegem greșit. Isus nu ne cere sã îl iubim pe el în mod exclusiv, el se bucurã dacã reușim sã-i iubim pe pãrinții noștri, pe copiii noștri, pe cei din comunitatea noastrã. Nu vrea sã ne interzicã sã ne bucurãm de frumusețile, plãcerile vieții, dar sã nu uitãm cã suntem fãcuți pentru o iubire infinitã, pentru o bucurie fãrã de sfârșit. Cred cã nu se va pierde nimic frumos și bun din aceastã viațã, doar se va transforma în iubire dezinteresatã, în bucurie curatã, trecând prin focul iubirii Duhului Sfânt. Dacã îl alegem pe Isus, nu devenim mai sãraci în iubire, ci învãțãm de la el sã iubim cu adevãrat.
Dar mai întâi e nevoie sã avem încredere totalã în el, sã fim dispuși sã pierdem pentru el totul, așa cum el pentru noi a renunțat la tot, având încredere cã el ne iubește cu adevãrat, și dacã ne cere ceva, este pentru cã așa va fi cel mai bine pentru noi.
Isus ne oferã cruce, ceva ce pare înfricoșãtor, dar crucea lui Isus este tocmai semnul concret al iubirii sale. Pe cruce, cu brațele întinse ne-a arãtat cã nu a ținut pentru sine nimic. Pentru el, noi suntem mai importanți decât propria sa viațã. Același lucru înseamnã și pentru noi crucea noastrã, faptele, gesturi concrete, prin care ne dãruim lui Isus și fraților noștri. Crucea nu înseamnã suferințã, ci iubire, care cere și din partea noastrã sacrificiu, dãruire. Nu suferința salveazã oamenii, ci iubirea. Pentru a ajuta un om care are nevoie de ajutorul meu, renunț la comoditatea mea, mã implic în problemele sale, pun la o parte ceea ce în acel moment mi-ar plãcea sã fac, și sunt atent la acel om necãjit. Renunț la batista mea ca sã-i bandajez rana, asta înseamnã a purta crucea mea. Isus ne invitã sã purtãm în fiecare zi aceastã cruce a iubirii, și ne promite cã vom fi fericiți, nu doar cândva în paradis, ci deja acum, pentru cã am început sã trãim viața lui Dumnezeu care se dãruiește pentru noi. Cine are curajul sã încerce sã-l urmeze pe Cristos, nu va avea regrete.

2019-09-08

______________________________

Többet érünk

Mt 10,28-33
Jézus arról beszél az evangéliumban, hogy Isten irántunk tanúsított gondviselése nem mérhetõ össze a verebekével, aminek darabja fél fillér. Vértanúk ünnepén a rossz indulattól, a kemény helyzetektõl, a halál hatalmából is kiragadó Istent ünnepeljük.
Veszíthetünk, lehullhatunk, mint egy veréb, de életünknek az a minden értéket felülmúló része, mely Istennel érintkezik, nem halhat meg.

Isus ne vorbește în evanghelie despre faptul cã providența lui Dumnezeu fațã de noi nu se comparã cu cea fațã de vrãbii care valoreazã jumãtate de ban bucata. În sãrbãtoarea martirilor îl sãrbãtorim pe Dumnezeu care ne elibereazã de rea voințã, din situații dure, din puterea morții.
Putem pierde, putem sã cãdem ca o vrabie, dar partea vieții noastre care depãșește orice valoare, cea care e în contact cu Dumnezeu nu poate muri.
Fr. Julianus

2019-09-07

______________________________

Aki Van!

Lk 5,33-39
Jézus tanítványai felé az a kifogás, hogy nem imádkoznak és nem böjtölnek, hanem élik életüket, esznek és isznak (33). Jézus tisztázza a helyzetet: a vallásos tevékenységeknél fontosabb Isten jelenléte – böjtre tudjátok-e fogni a násznépet, amíg velük van (!) a võlegény? (34). A vallásos tevékenység tehát nem egy napirendi pont a többi között. Isten jelenléte ui. túlmutat a formákon.
A böjt Isten jelenlétére való éhség: jönnek majd napok, amikor elragadtatik tõlük a võlegény; akkor majd böjtölnek (35). És az imádság: a jelen pillanatba való állandó visszatérés, lehetõség a mindig jelenlévõ Istennel való találkozásra, akinek neve Aki Van (Kiv 3,14).

2019-09-06

______________________________

Nem én megyek el, hanem te jössz velem

Lk 5,1-11
Jézus és Péter egy bárkában a Genezáret tavának mélyén. A csodálatos halfogás láttán Péter megrendül (9). Hogy kerülök én ide, mi történik itt? Isten közvetlen közelségének jele nem a dicsõítés és rajongó állelujázás. Hanem Péter megrendül, s azt mondja Jézusnak, hogy menj el (8) – valahogy nem talál a kettõ: te és én, egy bárkában, itt a mélyen. A szent és a bûnös nem létezhet egymás mellett. Jézus pedig: nem megyek el, sõt te jössz velem.
A Jézusban megjelenõ isteni szentség olyan szentség, mely felülmúlja azt a kettõs gondolkodást, mely szembeállítja a tisztát a tisztátalannal, a szentet a profánnal, az eget a földdel. Mindnyájan Isten szentségéhez tartozunk. A Legszentebb sajátjának tart mindent: azt is, ami értéktelen és ami tisztátalan.
Fr. Juliánusz

2019-09-05

______________________________

Egészésgre, vagy betegségre?

Lk 4,38-44
Hétfõtõl a Lukács szerinti evangéliumot kezdtük el olvasni. Azt látjuk, hogy Jézus küldetésének elsõ mozzanatai közé tartozik a betegek gyógyítása. Mit jelent ez?
Manapság nagy hangsúlyt fektetünk egészségünk megõrzésére. Hagyományos és rendhagyó gyógymódok sokasága ismert. Persze, az is kérdés, hogy mire figyelek: az egészségemre-e vagy a betegségemre. Teljes életet azonban lehet élni egészségesen is és betegen is. Jézus küldetése nem abból áll, hogy betegségeink tüneteit megszüntesse, nem is a gyógyszeriparnak dolgozik. Küldetése abból áll, hogy egész-teljes életet éljünk: találkozzunk Istennel, hogy benne életünk legyen, és bõségben legyen (vö. Jn 10,10).
Fr. Juliánusz

2019-09-04

______________________________

A hatalom szolgálat

Lk 4,31-37
A tisztátalan lélek és annak a Jézusnak a találkozásáról hallunk, ki nem sokkal ezelõtt azt mondta magáról, hogy az Úr Lelke van rajtam (Lk 4,18). Az Úr Lelkétõl a képesség mindannak közlésére és megtételére, ami ettõl kezdve Jézusra jellemzõ.
Az evangélista kétszer is jelzi Jézus szavainak hatalmát: beszéde hatalommal teljes (32), hatalommal és erõvel parancsol a tisztátalan lelkeknek (36). A szóval való gyógyítás kapcsán látjuk, hogy a hatalom nem funkciót és pozíciót jelent, hanem képességet. A hatalom képesség a másik ember megmentésére, örök üdvösségének szolgálatára.
Fr. Juliánusz

2019-09-03

______________________________

Évközi 22. vasárnap

Milyen kínos az a helyzet, amikor leülök a fõhelyre, s odajön a házigazda, s azt mondja, hogy ezt a helyet át kellene adni valaki elõkelõnek. S akkor eszembe jut az Evangélium, hogy hát Jézus is megmondta: ha vendégségbe mész, ülj az utolsó helyre, mert akkor elképzelhetõ, hogy felültetnek az elsõ helyre.
Mai evangélium kérdése: hol a helyem? És hogy helyemen vagyok-e?
Amennyiben tudom, hogy hol a helyem, tudom, hogy hányadán állok, akkor nem zavar, ha valaki kemény és hangos szavaival eléri, hogy mindig és mindenütt csak õ érvényesüljön, félrelökve másokat az útból, törtetve és befészkelve magát az elsõ helyre.

A középkor folyamán a legnagyobbak névtelenek voltak.
Anonymus, magyar történetíró – azt sem tudjuk, mikor és hol született; és õ írta meg legrészletesebben a magyar honfoglalás történetét.
M. S. mester – a késõ középkori magyarországi festészet legkiválóbb mestere.
Karthauzi Névtelen – magyar szerzetes, a 16. század elején, az Érdy-kódex szerzõje. Ez a mû azért is jelentõs, mert abban az idõben javában dúlt a protestantizmus és az európai népeknek már volt anyanyelvû szentírásuk. S hogy ez a névtelen valaki megfékezze a protestantizmus nyomulását, a vasárnapi olvasmányokat és evangéliumokat, valamint neves egyházdoktorok mûveit latinból magyarra fordított. A magyar szentekrõl szóló legendái a magyar történetírás kezdeteinek is tekinthetõ. S egy kuriózum: õ a novellamûfaj meghonosítója is.
Íme, három névtelen – nélkülük azonban sokkal szegényebbek lennénk.

Ezzel szemben ma azokat hallgatjuk, és azokat olvassuk és csodáljuk, akik sztárokká válnak. Nem az számít, hogy mit ír, mit fest, mit mond, mit hirdet; az sem, hogy milyen színvonalon, hanem hogy ki beszél, s milyen hangosan.

Aki törtet, azért törtet, mert nem kapja a helyét. Nincs a helyén, keresi a helyét. Aki viszont ismeri gyöngeségeit és erõsségeit, az nem viszonyít. Elismeri korlátait, és nem nézi, hogy annak több van, nekem meg kevesebb, vagy fordítva. Nem azzal foglalkozom, hogy a munkatársamat, osztálytársamat, szomszédomat jobban elismerik, engem pedig lenéznek, hanem a helyén érzem magam, elégedett vagyok: ez vagyok én, ilyen vagyok, s így vagyok jó.
Ezt nevezik alázatnak.
Aki alázatos, tudja, hogy ki õ Isten elõtt; tudja, hogy mindent Istentõl kapott. Azt is tudja, hogy Isten nagyon szereti és nagyra becsüli. Szent Ferenc írja egyik Intelmében (19,2): Az ember annyit ér, amennyit Isten szemében ér, és semmivel sem többet – hozzá tehetném, hogy nem is kevesebbet. Aki képes így élni, elégedett önmagával, mert Isten szemével nézi saját magát. Így nem jelent problémát szabadon választani akár az utolsó helyet.
Minden értékemet Istennek tulajdonítom. Amikor Haydn Teremtés oratóriumának õsbemutatója után felhangzott a fergeteges taps, Haydn könnyes szemmel az égre mutatott: Nem tõlem származott, hanem onnan felülrõl!
A mai evangélium üzenete tehát az, hogy az önértékelésem, a magamról alkotott kép nem tartozik másra. Aki magát megalázza (tisztában van saját magával, Isten szemével nézi saját magát), azt fölmagasztalják. Egészen pontosan: fölmagasztaltatik. Ennek az igének az alanya Isten. Az a kép, hogy ki vagyok, Istenre tartozik. Az õ képmása vagyok; lényem mélyén ott lakik Isten Lelke. Ez minden értékelést felülír.
Az evangélium rákérdez arra, hogy mi a fontosabb számomra: az emberek véleménye-e, amit emberek rólam mondanak, vagy amit Isten rólam gondol arról, hogy ki vagyok.
Fr. Juliánusz

2019-09-01

______________________________